SZEMPONT
A Rovatból

„Ebben a háborúban nem Európa lövi az első töltényt, hanem Amerika” - Madár István Trump vámjairól

Kína és Amerika között élesedett a vámháború, és könnyen lehet, hogy Európa jön. Ez fájdalmas mértékű visszahúzó erő lehet az amúgy is gyengélkedő magyar gazdaságban is - mondja az elemző. Közben az Egyesült Államokban már a recessziót sem zárják ki.


Hétfő reggeltől Kína 15%-os vámokat léptetett életbe olyan amerikai termékekre, mint a csirke, a búza és a kukorica, válaszul Donald Trump kínai termékekre kivetett vámjára. Kína az amerikai farmerek legnagyobb külföldi piaca, így egész biztosan megérzik a változást. Ahogy azt a drágulást is, amit az amerikai boltokban okoz, hogy Trump döntése miatt 20%-os vám sújt 440 milliárd dollár értékű kínai árut. Múlt kedden pedig az amerikai elnök 25 százalékos vámot vetett ki Kanadára és Mexikóra, bár annak nagy részét két nappal később hirtelen felfüggesztette. És folyamatosan vámokkal fenyegeti Európát is, ahol egyre valószínűbbnek látják, hogy be is válthatja ezt a fenyegetését. A kivetett vagy épp felfüggesztett vámokat nehéz követni, ami meg is látszik a tőzsdei részvényárfolyamokon, Trump pedig egy vasárnapi tévéinterjúban nem zárta ki, hogy mindez rövid távon recesszióhoz vezethet Amerikában.

Globális vámháború? Pánikkeltés? Unortodox tárgyalási stratégia? Féljünk, vagy legyintsünk az egészre? Madár István közgazdásszal, a Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk.

– Két nappal ezelőtt, amikor megbeszéltük ezt az interjút, abban maradtunk, hogy két nap alatt még rengeteg minden történhet, és bejött.

– Bejött.

– Beszéljünk csak erről. Kedden Mexikóra is vámot vetett ki Trump elnök, és aztán egy nappal később kiderült, hogy az autóiparra azért mégsem. Aztán még egy nappal később kiderült, hogy felfüggeszti az egészet. Elég nagy a káosz. Holnapután mi lesz?

– Sőt, ennek van még egy előzménye, hogy először megfenyegette őket, hogy néhány napon belül életbe lép a vám, aztán 24 órával később bejelentette, hogy mégsem lép életbe, mert egy hónap haladékot ad, aztán azt mondta, hogy most már nem sokára mégiscsak be fogja vezetni, mert nem tettek meg mindent ezek az országok, amit követelt. Akkor úgy tűnt, hogy így is lesz, de aztán rögtön kivették belőle pár órával később a gépjárműipart, majd utána most úgy tűnik, hogy Kanadával együtt mindkét ország megint haladékot vagy mentességet kapott a vámok alól. Ennek a történetnek a jóindulatú értelmezése az, hogy Donald Trump, aki évtizedek óta egyféleképpen gondolkodott a vámokról, most mégiscsak úgy tűnik, mintha értené, hogy azok nem jó eszközök az ország gazdaságának felpörgetésére. A két legtermészetesebb kereskedelmi szövetségesével szemben kizárólag valamiféle alkudozási folyamat eszközeként használja ezt, és valójában nem kíván ilyet bevezetni. Ez persze a jóindulatú értelmezés, aztán lehet, hogy mire megjelenik ez az interjú, megint máshogy fogja gondolni.

– Az az egy dolog viszont biztos, hogy a tőzsde hogyan reagált erre. Az újabb felfüggesztés hírére kis javulást láthattunk, aztán megint visszaesett. Úgy tűnik, hogy a gazdaság szereplői már semmit sem hisznek el, amit Trump mond.

– Valóban, óriási a kiszámíthatatlanság, nagyon-nagyon sok minden történik az amerikai gazdaságban, amit a tőzsdének egyszerre kellene megemésztenie, a különböző információk értelmezése nagyon sok kihívást tartogat. Az egyik maga az általános vámhelyzet, hogy végül milyen kereskedelmi korlátok léphetnek életbe, és ez hogyan hat az egyes cégek gazdálkodására, lehetőségeire. Eközben az amerikai gazdaság egyre inkább, ráadásul eléggé hirtelen, a lehűlés jeleit kezdte mutatni. Azt, hogy ennek van-e köze a Trump-féle gazdaságpolitika körüli bizonytalanságnak, vagy ez még másra vezethető vissza, korai megmondani, de igazából az a helyzet, hogy az első negyedévben már nem dinamikus növekedést, hanem érdemi gazdasági visszaesést jósolnak a modellek. Ez annyira meglepő, hogy további feladatot ad a piacoknak annak értelmezésére, hogy mi is zajlik jelen pillanatban az amerikai gazdaságban.

Emiatt valóban látjuk ezt az őrült csapkodást, amelyben nem világos, hogy milyen inflációs veszély fenyeget, milyen recessziós veszély van, és erre hogyan reagálhat az amerikai jegybank, valamint hogy milyen kamatkörnyezetet jelent ez a gazdaság számára.

Tehát ezek mind-mind jelenleg óriási bizonytalanságban tartják a befektetőket. Ez az oka annak, amit most látunk, hogy az amerikai tőzsdék is esnek, maximum stagnálnak.

– Nem tudom, Amerikával kapcsolatban mennyire releváns, de utánanéztem annak, hogy a Standard&Poor's kivételével a másik két nagy hitelminősítőnél a legmagasabb kategóriában van az Egyesült Államok jelenleg, mindenhol stabil kilátással. A Standard&Poor's-nál is csak a másodikban, tehát végül is azért nagyon jó helyzetben vannak.

– A hitelminősítők számára az Egyesült Államok valahogy mindig az origó. Majdnem mindegy, hogy a legmagasabb vagy az eggyel alatta lévő kategóriába van-e besorolva, valószínűleg a hitelminősítők azt látják, hogy Amerika a világ befektetési szempontból legbiztonságosabb országa, a domináns világpénz dollárral. De az valóban igaz, hogy az előbb elmondott két nagy kihívás – a kereskedelempolitikai bizonytalanság, valamint az általános gazdasági infláció és növekedési kihívás – mellett a harmadik fontos tényező olyan, amely leginkább kihat az adósságbesorolásra is, de önmagában is okoz fejtörést.

Ez az amerikai költségvetés helyzete. Jelenleg nagyon durván kiköltekezett állapotban van, folyamatosan emelkedő államadósságpályával,

amit egyrészt Donald Trump beígért adóintézkedései elvileg tovább növelnének, a másik oldalon pedig van egy egyelőre elég átgondolatlannak látszó és ellentmondásosan induló kiadáscsökkentési program, amely megpróbálná ezt a költségvetési helyzetet barátságosabbá, a növekedés szempontjából kíméletesebbé tenni a nem produktív, felesleges kiadások lefaragásával. Azonban a kép nagyon ellentmondásos, hiszen még az sem világos, hogy ez milyen költségvetési pályát jelent. Márpedig most már az államadósság is kellően nagy ahhoz, hogy ez ne legyen teljesen mindegy.

– Kína hétfőtől kemény ellenintézkedéseket jelentett be, hozzátéve, hogy Trump lépései megzavarták a globális ellátási láncokat. Úgy tűnik, hogy Kína nem hagyja magát.

– A nagy kérdés az, hogy kinek van a kezében több ütőkártya. Kína a dollár világpénz szerepéből fakadóan finanszírozza az amerikai gazdaságot dollárértékesítésekkel. A másik oldalról nézve viszont az amerikai-kínai kereskedelmi egyenleg Kína számára előnyös, tehát egy vámháborúban papíron Kína az, amelyik többet veszíthet – nemcsak az amerikai gazdaság export-import pozíciója alapján, hanem azért is, mert Kína jóval inkább exportorientált gazdasági fejlődésben volt a közelmúltig, míg Amerika alapvetően nagy, zárt gazdaságnak tekinthető.

Így a kínai gazdaságot jobban érinti az, hogy mi történik az amerikai piacok nyitottságával, mint fordítva.

De ezzel együtt is látható, hogy amikor Kína viszontvámokat jelentett be, Trump rögtön kölcsönösségi vámokat hirdetett, amivel azt üzente, hogy igazából ő arra is nyitott, hogy minden termékre pontosan ugyanakkora vám legyen Amerikában, mint amekkorát kiszabtak rá. Ez elég furcsa megoldás sok okból kifolyólag, de az azért látszik, hogy előbb-utóbb valószínűleg az amerikai geopolitikai törekvések, diplomácia és gazdaságpolitika Kína felé fog fordulni, hiszen Amerika ma Kínát tartja az első számú vetélytársának a világgazdaságban. Egyelőre ezt inkább csak közvetett módon próbálja kezelni – például az orosz-ukrán háború lezárására tett erőfeszítésekkel, amivel az orosz-kínai közeledést próbálná meg lelassítani vagy megállítani. Viszont ahhoz képest, hogy mekkora a jelentősége, Kína egyelőre érzékelhetően kisodródott a geopolitikai történések főáramából, mert a nagy figyelem inkább az amerikai-európai csörtére fókuszál, amely az orosz-ukrán háború lezárása körüli vitából bontakozott ki.

– Ha már Európa: velünk szemben is bejelentette a vámok kivetését Trump, és többek között olyan indoklás hangzott el, hogy az amerikai autókkal szemben Európa magas vámokat vet ki. Valóban így van?

– Európa vámpolitikája valóban nem lazább, mint az Egyesült Államoké. Nyilván kicsit az irányultsága más, mert míg az Európai Unió továbbra is a szabadkereskedelem híve – legalábbis papíron –, és próbálja a kereskedelmi akadályok lebontása irányába terelgetni a folyamatokat, addig az Egyesült Államokban Trump érkezésével ez a folyamat a visszájára fordult.

– Az nem megoldás, hogy amennyiben Trump magasnak tartja ezeket a vámokat, akkor Európa csökkenti őket, hogy elkerülje az általános vámháborút? Nem lenne érdemes valami proaktív lépést tenni?

– Ez egy jó kérdés, hogy olyankor, amikor az egyik fél vámemeléssel fenyeget, akkor az kielégíti-e a fenyegetőző felet, ha a másik erre válaszként leépít bizonyos vámokat. Ennek inkább az ellenkezőjét figyelhettük meg Trump első ciklusában, de még a Biden-érában is. Trump logikájából az is következik, hogy a vámokat nemcsak kereskedelmi fegyverként, hanem költségvetési bevételi forrásként is szeretné felhasználni. Voltak elhíresült mondásai, amelyek szerint az adócsökkentési programjának fedezetét a vámokból teremtené meg. Azóta ezt sokan és sokféleképpen kiszámolták, és

kimutatták, hogy nagyságrendbeli különbség van a vámokból várható bevétel és az adókiesés között, ezért ez teljesen életszerűtlen stratégia.

Valószínűleg más adók emelése vagy a kiadások durva lefaragása lehet az igazi fedezet, nem pedig a vámbevétel.

– Európában, ha lesznek vámok – mert Trumpot ismerve ez sem biztos –, akkor mi a helyzet Magyarországgal, a magyar gazdasággal? Nemrég hirdetett meg Orbán Viktor egy újabb nagyarányú osztogatást, SZJA-elengedéstől kezdve sok más intézkedésen át. Tehát keményen kiköltekezik a magyar költségvetés, nyilván a választások miatt. Ha mindezek mellé még vámháborúba is keveredünk az Egyesült Államokkal, ez milyen hatással lehet a magyar gazdaságra?

– Az látszik, hogy a választási ciklikusságnak megfelelően a költségvetés megpróbál elmenni a határig. Bár egyelőre még nem kezelhetetlen mértékű a kiköltekezés, de már most is eléggé távolinak tűnik az a költségvetési hiánycsökkentési pálya, amit a kormányzat hivatalosan kitűzött.

Szép csöndben a 2026-os költségvetési egyenleg hiánycélját már följebb is húzták.

Amikor bejelentette a miniszterelnök, hogy ilyen típusú adókönnyítő intézkedéseket hoz több évre előretekintve, akkor arra is hivatkozott, hogy ennek fedezete a gazdaság élénküléséből származó bevétel lenne. Két dologban reménykedik a kormány. Az egyik az, hogy jobb gazdasági pálya lesz önmagában az adócsökkentéstől is, hiszen az növeli az elkölthető jövedelmet és a fogyasztást, és ezen keresztül a gazdaság tovagyűrűző hatásain keresztül jótékonyan hat az adóbevételekre. A másik oldalon pedig azt mondják, hogy ha közelebb kerül a békemegállapodás vagy valamiféle ideiglenes tűzszünet, az segíthet akár az energiaköltségek leszorításán, akár a piacok megnyitásán keresztül a magyar gazdaságnak, és ez lehet az egész fedezete. Ezekkel az a probléma, hogy egyelőre a gazdasági növekedési kilátások inkább romlanak. Tehát az a kérdés, hogy mitől tér vissza a gazdaság legalább arra a növekedési pályára, amely már korábban is ismert volt, és amelyben még nem voltak benne ezek az adócsökkentő intézkedések. Erre az évre 3,4 százalékos, jövőre pedig már 4 százalékos gazdasági növekedési víziója volt a kormánynak.

Egyelőre az idei 3,4 százalék már most nagyon ködbe vész, úgy tűnik, hogy nem sok esély van arra, hogy akár a közelében legyen a valós növekedés az óhajtott szintnek.

A választási ciklikusság logikájából következően a következő évben is egy erőteljesebb költségvetési kiköltekezés lesz, tehát megint nem látszik az, hogy a gazdaság akkor majd dinamizálódna. Ilyen szempontból a gazdaságunk egyelőre nem ad feltétlenül okot vagy alapot arra, hogy azt mondjuk, hogy ez lesz a fedezete az újonnan bejelentett adóintézkedéseknek. Ráadásul, ami még tovább rontja a helyzetet, az maga a vámháború, aminek a közvetlen hatása talán elsőre nem tűnik olyan nagynak, hiszen a magyar exportnak csupán körülbelül a 4 százaléka megy közvetlenül az Egyesült Államokba. Ez nem tűnik óriási aránynak, bár nyilván már szemmel látható tétel. De a közvetlen exporthatás mellett ott van a várható európai lassulásból származó további közvetett hatás is. Ha az amerikai vámok miatt az európai ipar gyengébben teljesít, az óhatatlanul begyűrűzik hozzánk is, különösen, ha az autóipart érintő vámokat is bevezetik.

– Szokás mondani azt is, hogy a magyar és a német gazdaság eléggé össze van kapcsolva, bár mások szerint nem annyira, mint amennyire mondják. De ha innen nézzük, fel kell tenni ugyanezt a kérdést: a német gazdaság mennyire kitett az amerikai exportnak?

– A járműiparban tudunk nagyobb kitettségről, emiatt van a legnagyobb kitettségünk nekünk is, mert a németek exportálnak oda járműveket, még ha nem is feltétlenül nagyon sokat. De az valóban nem teljesen tiszta, hogy milyen erős a német gazdaság meghatározó ereje a magyar gazdaságra nézve. A Covid-válság előtti egy-két évben, 2018–2019-ben nagyon látványos volt az, hogy amikor a német ipar recesszióba csúszott, a magyar ipar szépen növekedett tovább. Akkor mondták is, hogy lám-lám, a magyar ipar már tud magától is növekedni, nem kell hozzá a német gazdaság erőteljes húzóereje.

Viszont most már második éve van recesszióban a hazai gazdaság, a német ipar pedig harmadik éve, és nagyon úgy tűnik, hogy a német gazdaságnak mégis nagyon erős meghatározó szerepe van a magyar ipar teljesítményében.

Tehát ha kifejezetten a járműiparban, a járműeladásokban, az autópiacon jelennek meg a vámok, azok valószínűleg nem segítenek a magyar gazdaságnak, hanem rontják a növekedési kilátásokat. Nem óriási léptékben kell gondolkodni, akik ilyesmikkel számoltak, azok nagyjából 0,4 százalékpontos GDP-növekedés visszaeséssel kalkulálnak a bevezetett vámok esetén. Azonban ha eleve nagyon kell számolgatni, hogy mekkora lesz egyáltalán az a növekedés, és sehogy sem akar több lenni, mint 2 százalék, akkor a 0,4 százalék már fájdalmas mértékű visszahúzó erőt jelenthet.

– Egyáltalán, lesznek vámok, akár Európában, akár máshol?

– Ezt lehet, hogy Donald Trump sem tudja. Azt láthattuk, hogy a két természetes külkereskedelmi szövetségesnél, ahol nagyon nyilvánvalóak a kölcsönös vámkivetés gazdaságot sértő hatásai, ott egyre komikusabb a lebegtetés. Ez pozitív jelzés Európának arra nézve, hogy Donald Trump inkább csak egy alkueszköznek tekinti ezt a dolgot. Ugyanakkor az is látszik, hogy Európa egyáltalán nem ugyanaz, mint Kanada és Mexikó az Egyesült Államok számára. Nem annyira természetes külkereskedelmi partner. Trump folyamatosan utalgatott arra, hogy

az Európai Unió a legrosszindulatúbb versenytársa az Egyesült Államoknak. Eleve csak azért létezik, hogy baja legyen az Egyesült Államoknak, hogy megnehezítse a helyzetét.

Innen nézve a dolgot lényegesen esélyesebb, hogy az EU-val szemben nem lesz ennyire szívbajos az amerikai elnök, mint két szomszédjával.

– Hogyan kerülheti el Európa a vámháborút?

– Az egyik lehetőség, hogy nem lő vissza, ez nyilván valamilyen módon tompíthatja ezt a dolgot. Viszont ilyenkor minden politikusnak az jár a fejében, hogy ha az egyik oldal ilyet csinál, akkor már csak az elrettentés miatt is hasonló dologgal kell büntetni a vámkivető felet, hogy ő is jobban érezze a közvetlen káros hatást. Ezért hiába születtek már tanulmányok, amelyek azt bizonygatják, hogy az Európai Unió jobban járna, ha egy Amerika által kivetett vám esetén sem emelne viszontvámot,

ennek ellenére az várható, hogy ha Amerika kiveti a vámot, akkor azt Európa is viszonozza. És innentől kezdve egyelőre teljesen bizonytalan intenzitású vámháború alakulhat ki.

Szerintem elkerülni olyan szempontból nehéz ezt, hogy ebben a háborúban nem Európa lövi az első töltényt, hanem Amerika. Nem nagyon látni azt, hogy Trump mit követel azért cserébe, hogy ne legyenek vámok. Ráadásul az orosz-ukrán háború rendezési terveivel kapcsolatosan is kifejezetten hátrányos pozícióba kényszerítené Európát, gyakorlatilag ki akarja hagyni ebből az egészből, és Európa, valamint Ukrajna feje fölött, Putyinnal próbálná tető alá hozni ezt a dolgot – legalábbis éppen most így tűnik. Tehát azt nem nagyon látom, hogy Európa hogyan tudna proaktívan, preventív módon cselekedni, inkább az a kérdés, hogyan tud okos válaszokat adni azokra a kihívásokra, amelyek érik.

– A magyar kormány hogyan tudja esetleg eladni hazai fogyasztásra, hogy Trump nem Kánaánt, hanem vámokat hozott?

– A politikai kommunikáció részéhez nem is akarok hozzászólni, mert ahhoz nem értek. Az viszont nyilvánvaló, hogy ha van vámháború, akkor Magyarországnak nem nagyon van mozgástere, hiszen egy közös vámunióban vagyunk. Az egész európai integráció egyik alapja már nem is csak a vámunió, hanem a közös piac, tehát mi nem tudunk harmadik országok felé, például az Egyesült Államok irányába eltérő kereskedelempolitikai feltételek szerint működni, mint az EU többi tagállama. Viszont egyéb területeken a kormány tud esetleg ellensúlyozó intézkedéseket tenni. Ha a jó viszonyra való tekintettel sikerül jó minőségű befektetéseket Magyarországra hozni az Egyesült Államokból – olyanokat, amelyek hosszú távon magas hozzáadott értéket képviselnek, segítik az ország modernizációját, valamint a gazdasági növekedést –, akkor ezek jelenthetnek egyfajta előnyt, vagy legalábbis kárenyhítő hatással bírhatnak. Egyelőre azonban ezekről nem tudunk semmi konkrétumot. A lengyeleknél már láttunk nagyobb ívű bejelentéseket, például nagy technológiai fejlesztéseket amerikai óriáscégekkel közösen. Magyarországon ilyen volumenű projektek még nem kerültek nyilvánosságra, de úgy tűnik, hogy folyamatosan napirenden vannak az ilyen típusú tárgyalások.

A kormányzat többször is utalt rá, hogy komoly mennyiségű amerikai tőkebefektetésre számít, ha végül sikerül megállapodásra jutni a befektetőkkel.

Ezekkel lehet talán a legtöbbet gazdasági értelemben tenni annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a Donald Trump-féle külkereskedelempolitika Európán keresztül Magyarországnak is okozható kárait. De persze ez mind feltételes mód, hiszen egyelőre azt sem látjuk pontosan, hogy végül mi lesz az európai-amerikai vámháború végkimenetele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Csepeli György: Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt
A professzor szerint a megfélemlítés kis falvakban működhet, de a városokban nem ér célt. A politikai ügyek mögött szerinte más cél is lehet.


Csepeli György szociálpszichológus a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy

a megfélemlítés csak korlátozottan lehet eredményes.

Úgy véli, ez leginkább kis településeken hatásos, ott, ahol az emberek közvetlen megélhetése kerülhet veszélybe, de a városokban szerinte nem működik.

A szakember szerint a hatalom különféle közvetett eszközökkel élhet. Példaként említette Molnár Áron színész esetét, akinek a közösségi médiás tevékenysége alapján küldött felszólítást a NAV.

Csepeli szerint azok is fenyegetve érezhetik magukat, akik állami, önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgoznak.

A civil szervezeteket és az önkormányzatokat pénzmegvonással lehet befolyásolni, de a rendőrség és az ügyészség is szerepet kaphat, ahogyan azt a Magyar Péter és Dobrev Klára ellen indult ügyek is mutatják. Csepeli úgy látja, a már ismert megfélemlítési módszerek gyakoribbá válhatnak, mert enélkül a hatalom attól tarthatna, hogy gyengének látszik.

Szerinte a fenyegetések célja elsősorban az, hogy a kormány hívei úgy érezzék, a hatalom kézben tartja az irányítást.

Úgy fogalmazott: „Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi Mátyás már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán kilátásba helyezett „megtorlás” sem egy átgondolt stratégia része – véli Csepeli –, inkább a kormánypárti szavazóknak szóló üzenet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem tartja hatékony eszköznek.

A professzor szerint a fenyegetés akkor ér célt, ha azt, akit meg akarnak félemlíteni, valóban el is éri.

A Budapest és Pécs Pride példája alapján úgy látja, ezek a fenyegetések hatástalanok maradtak,

és ezt a sajtó és a közösségi média is egyértelművé tette azok számára, akik nem voltak jelen.

Csepeli úgy gondolja, hogy a 2026-os választások közeledtével bizonytalan hatósági vezetők inkább kivárnak. Ez viszont növeli azok kockázatát, akik ellenállnak.

A professzor korábban arról is beszélt, hogy „a tudatlan tömeg hiszékeny, a bolondok hajóján a konteó olyan, mint baktériumnak a húsleves.”

Akkor azt mondta, az iskolarendszer jelenleg nem készít fel a hamis állítások felismerésére.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Varga Judit visszatérésének lebegtetése arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert
Az elemző nem tartja valószínűnek, hogy tényleg politikai pozícióba is helyeznék a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi minisztert, mert annak nagy kockázatai lennének a Fideszre nézve is, amely ráadásul ismét a gyermekvédelmi ügyekkel küzd.


Gulyás Gergely a jövő héten találkozik Varga Judittal, hogy személyesen kérdezze meg tőle, mit gondol a visszatéréséről. A miniszter ezt a Kormányinfón árulta el. A Fideszben egyre többen beszélnek arról, hogy terveik vannak a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi miniszterrel, akiről Orbán Viktor a nyáron azt mondta, ritkán bukkan fel olyan született tehetség, mint ő, és 4-8 év múlva képes lett volna az országot vezetni. „Juditban miniszterelnöki képességek voltak” - fogalmazott a kormányfő. Magyar Péter Varga Judit esetleges visszatérésének hírére úgy reagált, nincs beleszólása abba, hogy „a Fidesz kivel, milyen felállásban akarja elveszíteni a választást jövőre”, de azt tudja, hogy „Varga pontosan érzi, mi a három gyermekünk érdeke”.

Miért próbálja a Fidesz visszahozni Varga Juditot, kockáztatva azt, hogy újra reflektorfénybe kerül a kegyelmi botrány? És mennyit árthattak a pártnak az elmúlt hetek gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányai: a bizonyíték nélküli Zsolti bácsizás, és a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójával kapcsolatos rengeteg megválaszolatlan kérdés? Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Mennyi az esélye Varga Judit visszatérésének?

– Most úgy érzem, hogy inkább nem merik meglépni, mint igen, de provokációnak simán jó. Ugyanis abban a pillanatban, ahogy Varga komoly politikai szereplővé válna, olyan kérdéseket tenne fel neki a magyar nyilvánosság, amelyek Magyar Pétertől függetlenül a kormány számára kellemetlenek. Mi van a végrehajtókkal, a végrehajtói kamara maffiaszerű működésével? Hogyan adtak át döntéseket az államtitkárnak, és milyen módon vettek részt benne? Mi a helyzet a Pegazus-szoftverrel, a lehallgatott magánemberekkel szembeni állami jogsértéssel? És ott van a kegyelmi ügy maga: miért írta alá? Ezeket a kérdéseket a Fidesznek nem érdeke kinyitni.

– Az miért érdeke, hogy Varga Juditról, mint visszatérőről beszéljenek?

– Arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert ezzel a dologgal: a volt felesége hiteles állításokat tehet Magyar Péter személyiségével kapcsolatban.

Varga, még ha nem is kerül vissza semmilyen pozícióba sem, jelenlétével tud Magyar Péterről beszélni.

Ha visszalépne egy hivatalos politikai pozícióba, akkor újságírók fogják kérdezni nap mint nap.

– A minden bizonyítékot nélkülöző „Zsolti bácsi” történet talán kezd elcsendesedni, de magának a Szőlő utcai ügynek is sok tisztázatlan pontja van. Sokat veszíthet ezzel a Fidesz?

– Ez a téma a magyar társadalom számára elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy jobbról vagy balról nézik: a gyermekekkel szembeni szexuális abúzust a legtöbben nagyon egyértelműen elítélik. Ha ez egy állami intézményrendszerhez kötődhet, ahol az állam felelős a gyerekekért, és esetleg kormányzati politikusokhoz is, az a kormány számára felmérhetetlenül veszélyes. Láttuk a parlamentben, hogy Semjén Zsolt azért állt fel, mert Simicskó István a Fidesz és a KDNP nevében nem védte meg eléggé őt. A kormánypártiak igyekeznek a lehető legtávolabbra tolni maguktól az ügyet; később olyan radikális nyilatkozatok is elhangzottak, amelyekkel igyekeztek maximális távolságot tartani: halálbüntetésről, négyrét vágásról, kasztrálásról beszéltek.

Ennek a gyermekvédelmi ügynek valószínűleg jóval nagyobb a látenciája: nem tudjuk, ki mikor áll elő új tanúval vagy információval.

Ez az ügy nem egy egyszerűen lezárható történet, bármikor egy új információ újra aktualitást adhat neki.

– Múlt vasárnap megszólalt a Kossuth téri tüntetésen Látó János is, de semmi konkrétumot nem mondott az üggyel kapcsolatban.

– Látó János szerepe egyelőre mellékszál, ha fontos elemként került is be a képbe. A lényeg az, mennyire áttekinthető a gyermekvédelmi intézményrendszer. Amíg nem átlátható, addig a kormánypártiaknak nincs olyan pozíciójuk, amiből hitelesen tudnák cáfolni az ellenzék vádjait.

Ha az ellenzék hitelesen mondhatja, hogy a gyermekvédelem nincs biztonságos kezekben, akkor abból sok igaztalan pletyka és vád is elindulhat.

Miközben mindezeket tények is erősítik: tudható, hogy az intézményrendszerből egyes államilag gondozott lányok később, az intézményen belülről szervezett prostitúcióban végezték.

– A héten Jámbor András megpróbálta megemeltetni a napi 1500 forintos fejkvótát, amit a gyermekotthonokban élő gyerekek étkeztetésére forditanak, 4500 forintra. A fideszes képviselők nem szóltak hozzá, hanem leszavazták az egészet. Később a kormánypárt saját ötletként hozta vissza.

– Igen, másnap be is hozták a saját javaslatukat...

– De addig az erről készített 23 perces videó egy nap alatt hatalmas nézettséget ért el.

– A Fidesz sosem fogad el ellenzéki javaslatokat, nehogy az ellenzék kampányolhasson velük. A kormánypárt eddig sem engedett az ellenzéknek olyan ügyet, amivel az ellenzék kampányolhatna. Inkább ők viszik át a javaslatot, csak az úgy lassabb, hiszen reaktív. Azonban ebben az ügyben korábban, Magyar Péter megerősödése óta bármikor léphettek volna, hiszen látható probléma volt.

Az emberek számára sokkal érzékenyebb a gyermekbántalmazás kérdése, mint például egy késés a közlekedésben,

és erre lett volna a kormánypártnak több, mint egy éve, hogy változtasson a helyzeten.

– A Tisza Párt mintha távolabb tartaná magát a témától...

– Igen, mert van saját témája. Viszont lehalkította ez a téma egy időre „a Tisza adót akar emelni” kampányt, ami jót tesz nekik.

– Két hete Závecz Tibor azt mondta, október 23 körül láthatunk méréseket arról, kitől mit vitt, vagy mit hozott például a Zsolti bácsi ügy.

– Az aktuális mérések persze érdekelnek minket, elemzőket, de az embereket talán kevésbé. Sokkal inkább az számít, hogy október 23-án ki hány embert visz az utcára. Az lesz a mennyiségi verseny: Magyar Péter rendezvényein hányan vannak, és Orbán Viktor rendezvényein hányan.

– Orbán Viktornak most nincs szerencséje október 23-ával: az Európai Tanács ülése miatt fél napot nem lesz itt. Ez hátrány lehet?

– Az a fél-, vagy egy óra számít, amikor ő beszél, és az valószínűleg belefér a napba. De a legfontosabb most tényleg az lesz, hogy ki milyen mennyiségben tudja a sajátjait az utcára vinni, hogy ezzel megmutassa az erejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Farkas András: A Tisza és a Fidesz nyugdíjtervei nagyjából ugyanannyiba kerülnek, de az igazságtalanságokat csak az egyik orvosolná
A Tisza terveivel jobban járnának a szegényebb nyugdíjasok, a 14. havi nyugdíjnak viszont óriási politikai húzóereje van. A baj az, hogy a nyugdíjrendszer 2035-re már így is fenntarthatatlanná válik, pedig az unióban nálunk költik a legkevesebbet nyugdíjakra.


Fél évvel a választások előtt a kampányígéretek elérték a nyugdíjasokat is. Nem lebecsülendő választói tömb, sokan vannak, el is dönthetik a választást. A Tisza párt által kidolgozott rendszerben az átlag alatti nyugdíjasokra koncentrálnak leginkább, legalább részben próbálják reparálni a nyugdíjrendszer igazságtalanságait. A Fidesz erre reagálva bejelentette, hogy ők bevezetnék a 14. havi nyugdíjat.

Mindkét javaslat nagyjából 600 milliárd forintba kerülne, kérdés melyik a vonzóbb a szavazóknak. És persze, hogy miből lesz minderre pénz, főleg hossútávon, a magyar nyugdíjrendszer ugyanis jelenleg is a fenntarthatatlanság felé halad, amit 2035-re, vagyis alig tíz éven belül el is ér, ha semmi sem változik. Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.

– Ha a Tisza és a Fidesz nyugdíjasoknak tett ígéreteit nézzük, melyiknek mi az előnye és hátránya, mennyire megvalósíthatóak?

– Mindegyik megvalósítható, és a nyugdíjasok mindegyiknek örülnének. Attól függ, mennyi pénzt sikerül előteremteni ezekre az intézkedésekre. A TISZA Párt javaslatában a legfontosabb elem, hogy ne lehessen 120 ezer forintnál kisebb öregségi nyugdíjat kifizetni. Ez nagyon sok embernek segítene: jelenleg körülbelül 186 ezer ember kap 120 ezer forint alatti nyugdíjat. A 120 és 140 ezer forint közötti sávban lévőknek speciális plusz emelést adnának, a többieknek maradna a rendes inflációkövető emelés, távlati ígérettel, hogy kormányra kerülés esetén felülvizsgálnák a nyugdíjemelés eljárását is. Emellett minden nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, 200 ezer forint értékű SZÉP-kártyát kapna, a 250 és 500 ezer forint közötti nyugdíjaknál pedig 100 ezer forintos SZÉP-kártya járna. Van több kisebb, kevesebb embert érintő javaslat is, például az ápolási díjak megduplázása. A lényeg viszont:

ha összeadjuk a TISZA javaslatait, nagyjából annyiba kerülnek, mint egy tizennegyedik havi nyugdíj.

Amikor először írtam a TISZA javaslatairól, megkérdeztem az olvasóimat, miért nem inkább a 14. havi nyugdíjat javasolják, amelynek egyszerűbb és erősebb a politikai húzóereje. Ezt a Fidesz felismerte, és bedobta: legyen 14. havi nyugdíj. Korábban ellenzékből is próbálkoztak ezzel, tehát nem idegen tőlük ez az eszköz. A 14. havi nyugdíj esetén három kulcskérdés van. Az első: be tudjuk-e építeni rendszeres elemként a nyugdíjrendszerbe, tehát minden évben járna-e. Ha igen, jön a második probléma: minden évben meg kell találni körülbelül 600 milliárd forintot, és ez az összeg az inflációval nőne. A harmadik: ha egyszerűen lemásoljuk a 13. havit, akkor a nyugdíjrendszer feszültségein nem enyhítünk, legfeljebb a nyomást csökkentjük, mert nem nyúlunk hozzá érdemi elemekhez. Ez önmagában nem ér fel egy nyugdíjreformmal.

– Lehet másképpen is bevezetni a 14. havi nyugdíjat?

– Például úgy, ahogy a lengyelek, ahol pár éve van 14. havi juttatás, és azt a mindenkori átlagnyugdíjnak megfelelő, egységes összegben fizetik. Tehát nem a saját nyugdíj összegével azonos a pluszhavi juttatás, mint a 13. havinál, hanem fix összeg. Ha Magyarországon egységesen, mondjuk 250 ezer forintban állapítanánk meg, mivel nagyjából ennyi most az átlagnyugdíj, és 2,4 millió jogosulttal számolunk, az 600 milliárd forintba kerülne. Ugyanannyiba, mintha „átmásolnánk” a 13. havit a 14. havira, viszont

sok méltányossági problémát kezelne, mert minden olyan nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, és ez a nyugdíjasok kétharmada, jól járna, és arányosabbnak érezné a rendszert.

A magasabb nyugdíjúak sem járnának rosszul, hiszen ők is plusz 250 ezer forintot kapnának. Tehát lehet úgy is adni a 14. havi nyugdíjat, hogy a rendszer méltánytalanságai enyhüljenek, és ne sértse a magasabb nyugdíjjal rendelkezőket sem. Ha ezeket sikerül megoldani, akkor a 14. havi nyugdíj rövid távon pozitív intézkedésként jelenhet meg. Hosszú távon viszont minden járulékfedezet nélküli plusz juttatás a finanszírozási gondokat növeli.

Már most is az a fő probléma, hogy a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága nagyjából 2035-ig látszik biztosítottnak.

Ha pedig ráteszünk évi 600 milliárdos költségvetési igényt, a fenntarthatósági gondok korábban jelentkeznek.

– A hogyanról egyelőre Lázár János is csak annyit mondott, hogy dolgoznak rajta...

– „Keményen dolgoznak.” Ezen valójában nem kell sokat dolgozni: valószínűleg a felső vezetés döntésére várnak.

Ha az lesz a döntés, hogy a 13. havit másolják, az érdemben nem segít a nyugdíjasokon, de óriási politikai húzóereje lesz, ezt nem szabad elfelejteni.

Ahogy a 13. havi is nagyot szólt 2022-ben, amikor először egész havi összegben, a választások előtt két hónappal bevezették. Most is választások előtt állunk. Ha be akarják vezetni, akkor azt 2026 márciusáig van értelme kifizetni. De ahogy mondtam, az igazán támogatható megoldás az lenne, ha a szegényebb nyugdíjasok többet kapnának, mint a magasabb nyugdíjúak.

– Honnan lehet pénzt előteremteni erre?

– A TISZA bejelentette, hogy hatalomra kerülés esetén újra megnyitnák az uniós pénzcsapokat, ami nagy összeget hozhat, belendítheti a növekedést, és ha beindul a gazdaság, lesz pénz sok mindenre. Ez logikus felvetés. A Fidesz esetében, mivel náluk van a költségvetés, és azt írnak bele, ami a politikai céljaiknak megfelel, egy jövő márciusi 14. havi nyugdíj 600 milliárdos igényét simán beírhatják; legfeljebb nő a költségvetési hiány, amivel majd a választások után foglalkoznak.

Összességében Magyarország költi a legkevesebbet nyugdíjakra az Unióban.

A magyar GDP 7,45 százaléka a nyugdíjköltségvetés. Ebből az öregségi nyugdíjakra, azaz a klasszikus nyugdíjakra, a Nők40-re és a hozzátartozói ellátásokra körülbelül 6,5 százalék jut. Ez messze a legalacsonyabb uniós arány, miközben az átlag 10,9 százalék. A 7,45 és a 10,9 százalék közötti különbség jelenleg nagyjából 3000 milliárd forintnyi mozgásteret jelezne, ha az lenne a politikai szándék, hogy legalább az uniós átlagot elérjük. Van mozgástér, de ez politikai prioritás kérdése. A döntéshozóknak viszont meg kell tervezniük, hogy mely területekről csoportosítanak át, hogy a nyugdíjakra többet fordíthassanak.

– A 2022-es választáson a Fidesz inkább egyszeri intézkedéseket jelentett be, például az adóelengedést. Az is megterhelte a költségvetést. Ha most a 14. havi nyugdíjat jelentik be, azt nemcsak 2026-ban, hanem 2027-ben, 2028-ban is ki kell fizetni.

– 2022-ben a 13. havi nyugdíjat vezették be teljes összegben, ami azóta is jár. Ugyanilyen terhelést jelentene most pluszban a 14. havi. Ha a 14. havi 600 milliárd forintja túl sok, azt lehet „szeletelni”, többféle formában bevezetni és kommunikálni. Ilyenkor nagyobb politikai-kommunikációs kötéltánc kell, de kisebb összegű pluszjuttatást is lehet pozitívan eladni. Nem tudjuk, mit terveznek, majd kiderül. Szerintem 600 milliárd forint előteremthető a költségvetésből, mert ez 2,4 millió szavazót érint azonnal kedvezően. Képzelje el:

2026 januárban 3,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat (ez szerepel a költségvetési törvényben), utána februárban kifizetik a 13. havit, márciusban pedig jöhetne egy 14. havi bármilyen formában.

Ez erős, gyors egymásutánban érkező pluszjuttatás-sorozat, ami sok, még bizonytalan nyugdíjast gondolkodóba ejthet.

– Ez feladja a leckét a TISZA-nak: az ő rendszerük szofisztikáltabb, de a 14. havi nyugdíj sokkal könnyebben kommunikálható, erősebb húzóerejű.

– Nem is értem, a TISZA miért nem ezt dobta be, hiszen egyszerűbb. Most már nem mondhatják, hogy ők is 14. havit akarnak; ragaszkodniuk kell az egyébként okos javaslatcsomaghoz. Erősen kell hangsúlyozni, hogy ez sok szegény nyugdíjasnak tartósan segít, nem csak egyszeri pluszhavi ellátmány.

Ha például 120 ezerre emelnék a minimálnyugdíjat, az minden hónapban segítene a kisnyugdíjasokon, és a mélyszegénységből is „kiszedi” a nyugdíjasok egy részét, nagyjából egyhatodát.

Ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Ha ezt kommunikálják, lehet esélyük, mert nagyjából ugyanannyit költenének rá, mint egy 14. havira. Érdemi eltérés költségoldalon nincs. A feladat: hogyan lehet egy nagyon egyszerű és bizonyítottan erős politikai húzóerejű pluszhavi nyugdíjjal szemben érvényesíteni egy szofisztikáltabb, átgondoltabb javaslatcsomagot. Nehéz játék lesz.

– Mennyire esik latba egy ilyen nyugdíjígéret a választásoknál?

– A 2022-es tapasztalat az, hogy erőteljesen számított. Tizenöt éve a nyugdíjas társadalom kétharmada baloldali szavazó volt. Most körülbelül 25–30 százalék lehet TISZA-szavazó, a többi fideszes. A baloldaliak pedig szinte eltűntek, mert nincs baloldali párt. A friss mérések mutathatják a pontos arányokat, de 2022-ben erőteljesen nőtt a Fidesz támogatottsága az idősek körében, és bár azóta ebbe már beleharapott a TISZA, a 25–30 százalék azonban még mindig csak a fele annak, mint amennyi a Fideszé. Ha ezt most megdobják a 14. havi nyugdíj ígéretével, nagyon komoly feladat lesz a TISZA számára az idősek körében fordítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba él kórházban” - a TASZ szerint ez égbekiáltó, petíciót indítottak
A gyerekvédelem lényegében összeomlott - mondja a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. Hiába próbálnak információkhoz jutni a kórházi rácsos ágyakban élő babákról, akiket ráadásul sokszor szerintük valódi ok nélkül nem engednek a családjukhoz.


Petíciót indított a TASZ a kórházakban élő kisbabák, ügye miatt. Szerintük „a felelős állami szervek semmi érdemi lépést nem tesznek értük, már két éve tétlenül nézik ezeknek a gyermekeknek a tragédiáját.” Nemrég az váltott ki országos botrányt, hogy a Házon kívül bemutatott egy ápoló párt, akik 8 hónapja hiába próbálnak örökbefogadni egy kisfiút, aki három éve él a kórházban.

Bár a kormány tavaly olyan szabályozást fogadott el, ami gyorsítja a kórházban hagyott csecsemők örökbefogadását, ez csak azokra vonatkozik, akikért a szülők hat héten belül nem jelentkeznek. A TASZ szerint azonban a kisbabák jó részéről nem mondtak le a szüleik, szeretnék őket hazavinni, de ezt a gyámhatóság akadályozza, miközben nevelőszülőből is kevés van, így a gyerekek csapdába kerülnek. A civil szervezet azt is évek óta hiába próbálja megtudni az állami szervektől, egyáltalán hány kisbaba él ilyen körülmények között. Boros Ilonával, a civil szervezet jogászával beszélgettünk.

– Miért indították el a petíciót?

– A gyerekvédelmi szakmai körökben már másfél éve köztudott tény, sőt a sajtó is többször megírta, hogy több száz kisbaba él kórházban, családjából kiemelve, de elhelyezés nélkül. A jogszerű gyakorlat az lenne, hogy a kiemelt babák azonnal nevelőszülőhöz kerüljenek, de mára már nincs elég nevelőszülő, a rendszer telített, elfogytak az emberek, így

a gyerekek kórházakban várakoznak, hogy egyszer talán lesz számukra hely. Ez egyértelmű jele annak, hogy az állami gyerekvédelmi szakellátás összeomlott.

Ezért indítottuk el ezt a kampányt, amely tegnap vált nyilvánossá online petíció formájában.

– Azt írják a petícióban, nincsen semmilyen összesítés arról, hány gyermek él gyermekvédelmi ellátás nélkül, kórházakban. Ez hogyan lehetséges?

– Ez teljesen abszurd, nagyon is jogos a kérdés. A Belügyminisztérium, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amelyhez ismeretlen okból az örökbefogadási ügyek is tartoznak, mind felelős ezért. Emellett létezik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat központi szerve is. Mindegyiknek tudnia kellene, hány gyerek, hol és miért van kórházban, miért van kiemelve a családjából.Ehhez képest semmilyen adatigénylésre nem válaszolnak, azt mondják, nincs adatuk. Ez lehetetlen, hiszen a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok rendszeresen jelentenek számukra arról, hány gyerek vár kórházban elhelyezésre.

Biztosak vagyunk benne, hogy az adat létezik, csak nem adják ki. Jogilag is nonszensz, hogy másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba van így kórházban.

Pedig az ő felelősségük lenne tudniuk mindenkiről, intézkedniük, és elhelyezniük ezeket a gyerekeket. Teljesen abszurd, hogy nem adnak erről adatokat. Ezért a sorozatosan elutasított adatigényléseink utány most pert indítunk az állami szervek ellen, hogy kötelezzük őket a válaszadásra.

– Nem lehet, hogy egyszerűen nem is gyűjtenek ilyen adatot, tehát nem titkolják, csak valóban nincs ilyen nyilvántartás?

– Akár így, akár úgy, mindkettő szégyen. Ha nem gyűjtenek adatot arról, ami az ő felelősségük, az éppoly felháborító, mintha gyűjtenék, de eltitkolnák. Másfél éve 300 babáról beszéltünk, ma talán 600-ról, vagy 1600-ról, senki sem tudja. Több száz kisbaba fekszik kórházi ágyban, várva, hogy valaki végre magához ölelje. Ez égbekiáltó.

– Van egy történet, amit önök leírtak: tavaly decemberben egy kislányt azért nem engedtek haza a szüleivel, mert mindkét szülő enyhe testi fogyatékossággal élt. Ez volt az indok?

– Igen.

– Jogosan lehet ilyennel indokolni, hogy egy gyermeket elszakítsanak a szüleitől?

– Természetesen nem. Ezt a történetet részletesen is leírtuk a blogunkon, képekkel együtt. Látszik a képen, ami a gyerekszobában készült, hogy a szülők felkészültek, szeretettel várták a kisbabát, berendezték a szobáját, a kiságy fölé kirakták már előre a kislányuk nevét is. Semmilyen negatívum nem merült fel a szülők kapcsán, csak annyi, hogy

az apának látásproblémája, az anyának csípőproblémája van, amitől kissé biceg. Ennyi volt az indok. Én vittem az ügyet, így láttam a jogi iratokat: más kifogás nem szerepelt.

Nyilvánvalóan jogsértő volt az eljárás, de szerencsére két héten belül, a jogi fellépésünk hatására, a gyámhivatal visszavonta a döntést, és visszaadta a gyereket a szülőknek. Sajnos sok más esetben nem tudunk ilyen gyorsan segíteni, és sok száz kisbaba szülei nem fordulnak hozzánk, így nem tudunk róluk. Az eddig ismert ügyek alapján viszont biztos, hogy rengeteg gyermeket teljesen indokolatlanul emelnek ki.

– Hogyan kerül egy gyerek a gyámhatóság látókörébe?

– Tipikusan a védőnő, és gyakran a családgondozó is találkozik a családdal a terhesgondozás során. Ha bármilyen nehézség, például szegénység, munkahelyi probléma, gyereknevelési gond felmerül, a védőnő vagy a gyermekjóléti szolgálat jelzést tesz a gyámhivatal felé. Ez számunkra, budapesti, magas társadalmi osztályhoz tartozó szülőként talán kevésbé ismerős, de a vidéki, főleg hátrányos helyzetű, roma családoknál mindennapos. A jelzésben szerepel, hogy a gyermek születése mikorra várható, így a gyámhivatal gyakran már előre tudja, mikor születik a baba, és előre jelzi a kórháznak, hogy a gyereket nem engedik haza.

– A szülőket is előre értesítik?

– Igen, de ez nem hivatalos értesítés, inkább folyamatos fenyegetés. A várandósság kilenc hónapját gyakran végigkíséri az a mondat, hogy „ha így marad ez vagy az, nem engedik haza a gyereket”. A család próbál változtatni: munkát keresnek, kifestenek, igyekeznek, de az anyagi lehetőségeiket, körülményeiket nem tudják egyik napról a másikra megváltoztatni.

Így aztán rettegéssel telik a várandósság. Majd megszülik a gyereket, reménykednek, hogy nem lesz baj, de a kórházban közlik velük, hogy a kisbaba marad.

Ilyenkor teljesen eszköztelenek: ha tiltakoznak, az az „együttműködés hiányának” számít, és végül biztonsági őr vezeti ki őket, ha megpróbálnának ellenállni a hatósági döntésnek.

Ismert emberek, akik szintén aláírták a nyílt levelet:

Ábel Anita, Árvai Anita (Veganeeta), Ascher Tamás, Bányainé Mészáros Judi, Borbély Alexandra, Bödőcs Tibor, Cseke Eszter és S. Takács András, Csepelyi Adrienn, Dániel András, Dankó Dániel, Döbrösi Laura, Fancsikai Eszter, Fehér Gábor, Fiala Borcsa, Fluor Tomi, , Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Gryllus Dorka, Harcsa Veronika, Hegyi Barbara, Hien, Jakab Juli, Jónás Vera, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Keresztes Tamás, Kondor Domonkos, Kovács Patrícia, Kovalcsik Krisztina, Krajnyik Cintia, László Panna, Linczényi Márkó, Marge, Máté Gábor, Mehringer Marci, Mihalik Enikő, Mihályfi Máté, Molnár-Szilágyi Szilvia, Nyáry Luca, Olasz Renátó, Ónodi Eszter, Palágyi Máté, Pintér Béla,Pongor Barka, Puskás Peti, Rainer-Micsinyei Nóra, Rea Milla, Reisz Gábor, Rév Marcell, Rujder Vivien, Schmidt Sára, Seres Samu, Simon Márton, Steiner Kristóf, Szabó Hédi, Szabó Simon, Szentesi Éva, Szűcs Levente, Tapasztó Orsi, Tatár Csilla, Tenki Dalma, Tisza Kata, Tóth Ágnes, Url Izabell, Vágvölgyi Lilian, Varga Lívius, Visnyei Barbi, Vogel Adrienn

– Ilyenkor nem gondolják át, hogy mi a kisebb kár, ha a gyerek hazamegy egy szegény otthonba, mint ha kórházban marad?

– De, ezt a jogi nyelvezet is „mérlegelésnek” hívja, valóban ezt kellene számba vennie a hatóságnak, hogy mi a gyermek valódi érdeke: szegény, de szerető család, vagy a rideg kórházi környezet. De sajnos nem ez történik.

– Az alapján, amit mond, ez nem egyedi szakmai hiba, hanem egy kialakult, országos gyakorlatnak tűnik. Mit lehet ezzel szemben tenni?

– Mi tíz éve kiemelten foglalkozunk ezekkel az ügyekkel. Minden beérkező esetet megvizsgálunk, és ha jogilag is védhető a szülő álláspontja, tehát például szegénység miatt emelték ki a gyereket, gyakran vállaljuk a képviseletet. Több tucat pert nyertünk már, mert ezek az eljárások jogsértők. De mire a jogi folyamat véget ér, hónapok, néha évek telnek el. Addig a gyerek és a szülő el van szakítva egymástól, ami örökre nyomot hagy.

Ezért indítottunk kampányt most is, ahogy 2016-ban is: hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez így nem mehet tovább.

Minden ügyben először mérlegelni kellene, hogy a gyermeknek nem jobb-e mégis a családban maradni, akár a nagyszülőnél, nagynéninél, ha a szülő nem alkalmas. Ehelyett kórházban, magányosan vegetálnak.

– Van valamilyen következménye, ha egy gyámügyes ennyire fontos dologban téved?

– Indítottunk olyan pereket, ahol kártérítést követeltünk a jogsértő döntések után. Sajnos a bíróságok gyakorlata szerint, ha a gyámhivatal formailag helyesen járt el, tehát vizsgálatot tartott és leírta a döntés indokait, akkor nem tekintik kártérítésre okot adó hibának a „mérlegelési tévedést”. A gyámhatóságoknál nem egy ember hibázik, hanem több száz hasonló döntés születik havonta. Ez rendszerszintű probléma. Mi azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon.

– Mit jelent az, hogy nincs elég nevelőszülő. Ki lehet nevelőszülő?

– A nevelőszülővé válásnak megvan a jogi protokollja. Nevelőszülői hálózatot tarthat fenn az állam, egyház vagy civil szervezet. A legismertebb a civil fenntartó valószínűleg az SOS Gyermekfalvak hálózata. Az állam feladata lenne, hogy ha azt látja, hogy évek óta csökken a nevelőszülők száma, miközben nő a kiemelt gyerekeké, akkor képzésekkel és toborzással pótolja a hiányt. Ehhez anyagi megbecsülés kellene, de ma a nevelőszülők alulfizetettek. Ráadásul sokukat áthelyezték az állami rendszerből egyházi fenntartásba, gyakran választási lehetőség nélkül, ami sokakat elriasztott. Bár az egyházi hálózatok tagadják, hogy a templomba járás vagy hittan kötelező lenne, de a nevelőszülők beszámolói szerint erősen elvárják. Aki nem jár például templomba, az hátrányt szenved. Ez is oka annak, hogy sokan elhagyják a pályát. A másik probléma, hogy

Magyarországon soha nem képeztek kifejezetten olyan nevelőszülőket, akik traumatizált, bántalmazott vagy pszichés problémákkal küzdő, ahogy mondják: „speciális, vagy kettős szükségletű” gyerekekkel tudnának dolgozni.

Pedig egyre több ilyen gyerek van, tavaly 200-300 olyan esetről tudni, ahol speciális nevelőszülőre lenne szükség, de nincs egyetlen egy sem.

– Közben úgy tűnik, minden negyedévre jut egy eset, ahol nevelőszülő bántalmaz gyereket.

– Ez sajnos természetes következmény. Ahogy csökken a megbecsülés, úgy fogynak azok, akik hivatástudatból vállalják a nevelőszülőséget. Maradnak, akiknek ez az egyetlen megélhetési lehetőség, így a színvonal is csökken. Ezért aztán a fenntartók is egyre alacsonyabb követelményeket támasztanak, mert nincs kit felvenni. Ugyanez igaz a gyerekotthonokban dolgozókra is: ma már semmilyen képesítés nem kell ahhoz, hogy valaki nevelő legyen. Sokszor 8 általánost végzett emberek gondoznak traumatizált gyerekeket. Az államnak vissza kellene építenie a képzési, ellenőrzési és szupervíziós rendszert.

– Mi kellene ahhoz, hogy ez ne így legyen?

– Az államnak, elsősorban a Belügyminisztériumnak és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak újra kellene gondolnia az egész rendszert. Olyan toborzási és képzési programra lenne szükség, amely megfelelő anyagi és szakmai támogatást nyújt a nevelőszülői hálózatoknak, és nem priorizálja az egyházakat sem. A nevelőszülőknek szupervízióra, tanácsadóra, anyagi megbecsülésre, a rájuk bízott traumatizált gyerekeknek pedig pszichológusra, gyógypedagógusra, egyéb szakemberekre lenne szükségük. Ha ezek adottak lennének, biztos vagyok benne, hogy sokkal többen jelentkeznének nevelőszülőnek.

– És mit kellene változtatni a gyámhatóság hozzáállásán?

– A gyámhatóság a kormányhivatal része, fölötte a főispán és végső soron a Belügyminisztérium áll. Felülről kellene szakmai szemléletváltást indítani. Ha felülről jönne egy olyan új szemlélet, amely a gyermekek és családok alapjogait helyezi a középpontban, hangsúlyozza például, hogy

a szegénység nem lehet indok a gyermek kiemelésére,

és ez az elvárás megjelenne a szakmai irányelvekben, az lecsorogna a helyi gyámhivatalok szintjére is. Egy járási ügyintéző azt csinálja, amit körülötte a hivatalban csinálnak, és amit a felettese mond. Ha más lenne a vezetői szemlélet, akkor ahhoz igazodna a helyi gyakorlat is.

– Mekkora bajban van a gyerekvédelem jelenleg Magyarországon?

– A mi álláspontunk szerint lényegében összeomlott. Az alapellátás, és a szakellátás is. Nehéz megmondani, mikor mondjuk ki, hogy „most omlott össze”, de az a pillanat, amikor több száz kisbaba fekszik kórházban, mert nincs hova elhelyezni őket, az már az összeomlás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: