A Rovatból

Durva bunyóba fulladt a pécsi egyetem külföldi orvostanhallgatóinak bortúrája

A vita a hazaúton alakult ki, amikor az egyik diákot le kellett vinni a buszról és mentőt hívni hozzá, mert alkoholmérgezést kapott.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2018. december 02.



A Pécsi Járásbíróság csoportosan, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte R.S. német állampolgárságú vádlottat, mert verekedett az orvostanhallgatók bortúráján. Emellett az eljárás során felmerült 42.700 forint bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara az egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló külföldi orvostanhallgatóknak villányi bortúrát szervezett még 2016. október 7-én. A túrán résztvevő mintegy 50 diák busszal utazott Villánykövesdre, ahol jelentős mennyiségű bort ittak. Ezt követően szintén egy busz hozta őket vissza Pécsre.

A visszaút alatt, a nyomozás során azonosítatlanul maradt személyek, az autóbuszban hangoskodtak, ököllel ütötték a busz tetejét belülről, és néhány függönyt is leszakítottak, valamint elloptak három üvegtörő kalapácsot is.

Az autóbusz, út közben megállt, mert az egyik hallgatóhoz mentőt kellett hívni alkoholmérgezése miatt. Őt barátai levitték a buszról és egy padra fektették.

Az elsőrendű és másodrendű német állampolgárságú vádlottak a mérgezésben szenvedő társukon nevetni, gúnyolódni kezdtek. A harmadrendű iráni állampolgárságú vádlott először segített az alkoholtól szenvedő társának, majd számon kérte az elsőrendű és másodrendű vádlottak viselkedését.

Ekkor szócsatába kezdtek. Az elsőrendű vádlott a harmadrendű vádlottat próbálta megütni, eközben mást is megütött. Ezután a kialakult verekedésbe bekapcsolódtak az elsőrendű vádlott német barátai, majd a harmadrendű vádlott barátja, egy szintén iráni állampolgárságú diák is. Ő lett az ügy negyedrendű vádlottja.

A vádlottak és ismeretlenül maradt társaik között a dulakodás addig fajult, hogy a negyedrendű vádlott egy törött nyakú sörösüveggel kergetni kezdte az első és másodrendű vádlottakat és társaikat, majd a vádlottak ismét összeverekedtek, közben kiabáltak, egymást szidalmazták.

A vádlottak cselekménye kihívóan közösségellenes és erőszakos volt Pécs belvárosában. A harmadrendű vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és szemüvege is eltört.

A bíróság ítélete jogerős.

A bíróság, az eredetileg négy vádlottal szemben indult ügyben az elsőrendű vádlottról októberben már döntött, ő 300 ezer forintos pénzbüntetést kapott. A két iráni vádlott tartózkodási helyét nem tudják, ezért az eljárást velük szemben el kellett különíteni, tovább keresik őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A kisfia szeme láttára lőttek fejbe egy eltévedt golyóval egy fiatal influenszert
Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A 27 éves Yarely akkor sérült meg végzetetsen, amikor két sofőr közúti vitájának kereszttüzébe került.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A 27 éves Yarely Ashley Hermosillo a férje autójában ült, amikor egy eltévedt golyó eltalálta, miközben két sofőr egy piros lámpánál esett egymásnak. A fiatal anyát, akinek több mint 300 ezres követőtábora volt a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon, a fején érte a lövés - írta a The Sun.

Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A közösségi oldalak sztárja a jobb első ülésen ült, amikor megálltak a piros lámpánál Glendale-ben. Két másik autó is melléjük állt, a sofőrök pedig indulatosan vitatkoztak egymással.

A rendőrség szerint az egyik férfi, Dousten, előkapott egy pisztolyt, és a saját ablakán keresztül leadott egy lövést. A golyó áthaladt az utasoldali ablakon, és fejbe találta Yarelyt. A tragédia idején az édesanyja és négyéves kisfia is a hátsó ülésen ült.

Brian Hoskins, a glendale-i rendőrség őrmestere az AZ Family-nek azt mondta:

„A kérdésem még mindig az, hogy miért lőne valaki csak úgy véletlenszerűen a másik irányba? Nyilvánvalóan nem tudta, hogy ott egy másik autó is áll.”

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították Doustent, akit rövid időn belül elfogtak. A férfi egy házba ment a lövöldözés után, ahol házkutatást tartottak, és két fegyvert találtak. Doustent másodfokú gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, fegyverrel való visszaéléssel és veszélyeztetéssel vádolták meg.

Yarely főként főzős videóival és szülői tanácsaival vált ismertté, több százezres közönséget gyűjtve a közösségi médiában.

Megtört családja így búcsúzott tőle közleményében:

„Yarely szerető feleség, odaadó anya és gyönyörű lélek volt, akinek a kisugárzása mindenkit megérintett, aki ismerte. Hátrahagyta a férjét és négyéves kisfiát, akiknek most felfoghatatlan veszteséggel kell szembenézniük.

Yarely életének legnagyobb öröme az volt, hogy anya lehetett, és szívét-lelkét beleadta abba, hogy gondoskodjon a kisfiáról. Ártatlan áldozat volt, akit mások közúti vitája sodort el, és ezzel családja és barátai szívét is összetörte.”

A hozzátartozók GoFundMe-gyűjtést indítottak a temetés költségeinek fedezésére, ahol eddig közel 4,5 millió forint gyűlt össze. Szerettei hozzátették:

„Nincs az a pénz, ami pótolhatja Yarely hiányát, de a kedvességetek és nagylelkűségetek segít majd megnyugvást és stabilitást hozni a családjának, miközben megpróbálnak tovább élni nélküle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: