hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Mindenki otthon maradt a 22 fős osztályból, mégsem engedélyezték, hogy digitálisan tanuljanak tovább a gyerekek

Covidos lett és meghalt az egyik diák édesapja – ez volt az egyik döntő érv, ami miatt a szülők egy emberként úgy határoztak, nem engedik iskolába gyerekeiket. De hiába adott minden feltétel az online oktatáshoz, mégis hiányzónak írják be őket.
hirdetés

Mint arról beszámoltunk, az ADOM Diákmozgalom felmérést indított április 19-én reggel, amiből a válaszadó szülők, tanárok és diákok beszámolói alapján az derült ki, hogy az alsó tagozatos diákok átlagosan 44 százaléka nem ment hétfőn iskolába.

A hiányzók arányában osztályonként és iskolánként hatalmas különbségek alakultak ki: míg volt olyan nyírbátori 17 fős, valamint budapesti 27 fős osztály, ahol minden tanuló részt vett az órákon, addig rengeteg olyan beszámoló is érkezett, amely szerint a többség hiányzott (például egy budapesti osztályban 25-ből 22 fő).

Sok olyan osztály is akadt, ahol mindenki otthon maradt, például egy mosonmagyaróvári 27 fős osztályból mind a 27 fő, a csömöri Mátyás Király Általános Iskola egyik 22 fős osztályából pedig mind a 22 fő.

„Ahogy mindenről, erről is egyeztettünk a többi szülővel az online csoportunkban. Először még úgy merült fel a kérdés, ki az, aki elengedi hétfőn a gyerekét és ki az, aki nem, majd szép lassan kiderült, hogy mindenki az utóbbira szavaz” – mondta a Szeretlek Magyarországnak az említett csömöri osztályba járó egyik diák édesanyja, Judit.

hirdetés

Szerinte több összetevője volt ennek a döntésnek: egyrészt természetesen a számok, amelyek még közel sem annyira megnyugtatóak, hogy nyugodt szívvel iskolába engedjék a gyerekeket.

„A márciusi bezárás utáni héten csak ebben az osztályban öt vagy hat gyerek koronavírus-tesztje lett pozitív. És sajnos történt egy tragédia is: egy tanulónak meghalt az apukája. Ez egy tízéves gyereknek különösen nagy megrázkódtatás, de nekünk, szülőknek is az volt. Még jobban megerősített bennünket abban, hogy az elővigyázatosság most mindennél fontosabb.”

Mivel az osztályból sok gyereknek van felsős testvére, akiknek jelen állás szerint május 10-től kell bejárni, egyelőre az alsósoknak is eddig az időpontig kérvényeztek hiányzási lehetőséget az igazgatónál. Judit elmondása szerint nagyon reménykednek benne, hogy addigra javulnak annyit az adatok, hogy jó szívvel elengedhessék őket.

A szülők ugyanakkor nem értik, miért nem engedélyezték a digitális munkarend folytatását az osztályban, hiszen így, hogy mindenki otthon maradt, még hibrid megoldásra sem lett volna szükség, gond nélkül folytathatták volna az eddigi felállásban.

„A KRÉTA rendszerben megkapják a házi feladatot, de ez minden. Nonszensz az egész, múlt hétig teljesen simán működött a digitális oktatás, nem értjük, miért nem mehetett tovább. Attól, hogy a tanár bent van az iskolában, nyugodtan beülhetne egy üres terembe és megtarthatná a mi itthon lévő gyerekeink óráit” – mondja Judit.

A dologhoz persze hozzátartozik – ami nem feltétlenül magától értetődő –, hogy az osztályban mindenki meg tudta oldani a felügyeletet, hiszen a szülők nagy része szintén otthonról dolgozik. Ezek a gyerekek pedig már 10-11 évesek, nem kell állandóan pesztrálni őket: önállóan leülnek a gép elé, bekapcsolják, emlékeznek rá, mikor vannak óráik.

Hasonló véleményen van Kirschner Péter gitáros-producer is, akinek egyik lánya szintén ebbe az osztályba jár.

„Otthon és a környezetemben is teljes volt az egyetértés arról, hogy a jelenlegi helyzetben elképzelhetetlen, hogy a gyerek iskolába menjen” – fogalmaz, hozzátéve: a Judit által is említett haláleset nagyon mély nyomot hagyott mindannyiukban, így ő személy szerint nem látott semmilyen mérlegelési lehetőséget.

A hangstúdiójában is felfüggesztett minden munkát a harmadik hullám felfutása óta, még egy hete sincs, hogy újra dolgozni kezdett, de egyelőre kizárólag 1-2 személyes projekteken, szigorú maszkviselés mellett.

„Több százezer gyerekről van szó, akik pillanatok alatt újra be tudják rúgni a fertőzés motorját. Felelőtlenségnek tartom ezt a döntést, még úgy is, hogy már be vagyok oltva. A vakcinák beadása ugyan jó ütemben halad, de még mindig rengeteg az új fertőzött és halott, ilyen számok mellett óriási hiba újranyitni. Márciusban is fellélegeztünk, már a koncertjeinket is elkezdtük tervezni, amikor egyik napról a másikra ismét berobbant a járvány.”

Péter is egyetért abban, hogy a gyerekek belerázódtak a digitális oktatásba: bár a helyzet kétségkívül nem ideális, néhány hetet még nyugodtan ki lehetne így húzni.

Ha nem javulnak az adatok, ő mindenesetre biztosan nem engedi iskolába a lányát akkor sem, ha ez végig hiányzásnak fog számítani. De hangsúlyozza, hogy törvényszegést nem követnek el, hiszen a maximális 250 órás hiányzási keretbe egyelőre beleférnek, és a gyerekek tanulnak otthon.

„Ez se nem polgári engedetlenség, se nem politikai akció. Mindössze annyiról van szó, hogy a gyerekeink egészségét mindennél fontosabbnak tartjuk.”

A témával kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Dunakeszi Tankerületi Központnak, ahová az iskola tartozik, azonban cikkünk megjelenéséig nem reagáltak. Amennyiben később megérkezik a válasz, arról is beszámolunk.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Harry és Meghan – egy bántalmazó kapcsolat nem túl királyi anatómiája

Kit érdekel az angol burzsoázia nyivákolása, igaz? Mégis: Harry és Meghan története globális színtéren mutathatja be a pusztítást, amit egy gyaníthatóan nárcisztikus ragadozó okozhat egy családban. És ez a ragadozó: az ártatlanul pillogó Meghan. 
hirdetés

Előrebocsátom (mert ezzel gond szokott lenni): ez egy véleménycikk. KIZÁRÓLAG az általam látott, hallott, olvasott, és a saját tapasztalataimra rezonáló benyomásokra épül. Az én verzióm. Nem vagyok pszichiáter, és nem ismerem személyesen az angol királyi család tagjait. Ahogy itt, gondolom, senki sem. De a Meghan-Harry sztori "Szállj, szállj, szabad madár", "Győzzön a szerelem, vesszenek a gaz királyok", avagy "Szegény, elgyötört Meghan megtöri a Diana-átkot" munkacímekre hallgató, Netflix-szagú szappanopera-túladagolása nekem kezd sok lenni. Úgy tűnik, én egy egészen más filmet nézek. Gondoltam, legyen már legalább egy "B" verzió. Nem állítom, hogy a valóság, csak egy lehetséges forgatókönyv. Amiben a legaggasztóbb a gyanúsan kirajzolódó párkapcsolati bántalmazás (nem fizikai) mintázata. Csak itt az áldozat egy férfi. Íme, az én verzióm. 

Élt egyszer egy herceg, akinek nem volt életcélja. Ez kastélyokban, magyarországnyi birtokokon, magánrepülőgép- és Land Rover-flották bőrüléseiben is előfordul. A herceg nem született túl okosnak. Anglia legjobb elitiskolájában (Eton) magántanárok hada is alig tudta átrugdosni az érettségin. Miközben két évvel idősebb bátyja már az egyetemre készült, és királyi nagyanyjához járt vasárnapi magánebédekre, hogy felkészítsék a jövőbeli uralkodásra, a mi kis hercegünk tengett-lengett, lelkében hordozva meseszép, labilis, mégis rengeteg őszinte melegséget sugárzó édesanyja korai, tragikus halálának az egész világ előtt lezajló fájdalmát. 

A herceg életében remény csillant, amikor a családja kibrusztolt neki egy egész tűrhető katonai karriert. Ám vagánykodni ott se tudott. A katonatársai Xbox Harrynek becézték, mert globális VIP státusza miatt többnyire csak a sátorban Xboxozhatott. De legalább tartozott valahová, viccelődött a kantinban, sörözött és szép uniformisokban járt. Aztán ennek is vége lett. Bátyja lediplomázott, trónörökösként egyre komolyabb feladatok várták, megnősült, és született három szép gyereke.

A kis herceg imádta a bátyját, és annak feleségét, de feldolgozatlan traumái és saját életének céltalansága egyre kínzóbban pillantottak vissza rá esténként a tükörből. Jobb híján esztelen bulizásba kezdett. Pia, fű, félmeztelen lányok, medencés bulik. Amit mindig más fizetett. Viharos kapcsolatai is voltak, a barátnői kissé (nem kissé) hisztisnek és nem túl hűségesnek tartották. Úgy hírlik, kettőnek a kezét is megkérte, de egyik lány sem kért se a hisztiből, se a királyi élet szigorából. 

És ekkor a herceg életébe berobban egy nő. Szép, határozott, elbűvölő. Színésznő, félig afro-amerikai, Kanadában forgat évek óta egy ügyvédes sorozatot (amit Harry saját bevallása szerint azelőtt életében nem látott). Első randijukon a nő Diana kedvenc parfümjét, a Bluebell-t viseli. 

A herceg halálosan szerelmes lesz. A harmadik randijukon már egy több napos, afrikai (botswanai) szafarira "rabolja el" a hölgyet, és utána közli a bátyjáékkal, hogy megtalálta az igazit. Alig több mint egy éves, transzatlanti távkapcsolat után (két-három napnál többet nem töltöttek együtt egyhuzamban) bejelenti, hogy feleségül veszi Meghan Markle-t. A bátyja, akit tényleg nagyon szeret, óvatosságra inti, azt kéri, töltsön egy kicsit több időt Meghannal, mielőtt elveszi. És ez az a pont, amikor a herceg elkezd a családja ellen fordulni. Miközben egyre jobban belezúg Meghanba, szinte hipnotizáltan vonódik be a nő mágikus körébe, süket és vak lesz minden figyelmeztető jelre. A királynő felajánl nekik egy visszafogott esküvőt, privát életet egy vidéki kastéllyal, eszméletlenül sok pénzzel életük végéig, sőt, Meghan folytathatja a színésznői karrierjét is. Elutasítják.

hirdetés
Világraszóló esküvőt akarnak, és teljes jogú, "dolgozó" királyi családtagok lenni, már csak azért is, mert Meghan szerint neki soha nem volt saját családja.

Ebből a nem létező családból azért bosszantó "apróságként" előkerül Meghan apja, aki gyakorlatilag felnevelte és fizette a lánya méregdrága iskoláit. Ezzel az apával az udvarlás és a jegyesség majdnem két éve alatt Harrynek valahogy egyszer sem sikerül találkoznia, majd egy kétségtelenül szerencsétlen, beállított paparazzi-fotó miatt az öreget Meghan teljesen ki is iktatja a képből. Az esküvőn már nincs ott, a vejét és az unokáját soha nem ismerheti meg, a lánya minden könyörgés ellenére azóta se áll szóba vele.

És előkerül két féltestvér is, egy férfi és egy nő, akik nyílt színen, interjúban és egy levélben is szabályosan könyörögnek a királyi családnak, hogy ne engedjék be maguk közé Meghant (akiről közben az is kiderül, hogy az eredeti neve Rachel), mert mentálisan nagy bajok vannak vele. A nővére szerint nárcisztikus személyiségzavarban szenved, eladósította, majd magára hagyta az apjukat, velük se áll szóba. Darabokra tépte az egész Markle családot, és ugyanezt fogja tenni a királyi családdal is. Senki sem hallgat rájuk, a sajtó irigynek, aljasnak titulálja és kineveti őket. 

A többi már valóban az egész világ szeme előtt zajlott. Azóta három év telt el. Harry és Meghan hivatalosan összesen 72 napot "dolgoztak le" a királyi családnál. Közben elköltöttek egymillió fontot (400 millió forint) Meghan ruháira, 2,5 millió fontot (majdnem egymilliárd forint) a saját, külön udvarházuk, Frogmore Cottage felújítására. Évi körülbelül 3 millió fontot kaptak Charlestól és a királyi alapból a munkájukért járó juttatásként. Magángépeken rendszeres luxusnyaralásokra jártak, többek között Elton John nizzai, és George Clooney olaszországi villájába. Megejtettek egy ausztrál és egy dél-afrikai királyi turnét, ahol már nyíltan arról panaszkodtak (stílusosan a világ egyik legszegényebb országában), hogy Meghantól senki nem kérdezi meg, hogy jól van-e, és az életük csak "túlélés" és nem "virulás".

A hercegi pár egyre morcosabbnak látszott, az esztelen költekezés és az egyre furcsább megnyilvánulások (pl. Harry egy beszédben arra ösztönözte a briteket, hogy évi egy repülős nyaralásnál többre ne menjenek el, mert szennyezik a földet, miközben ő a feleségével úgy ugrálgatott le-fel a luxus magángépekre, mint más a hetes buszra) egyre jobban ellenük hangolták az addig kis kivétellel tényleg baráti sajtót. A személyzet gyanúsan gyorsan cserélődött náluk, régi "motorosok" mondtak fel a nekik dolgozók közül. Terjedni kezdtek a pletykák arról is, hogy zárt ajtók mögött Meghan egy hisztigép, terrorizálja a személyzetet, üvölt és követelőzik, és ha bármi nem úgy van, ahogy ő akarja, rohan Harryhez panaszkodni. Ezek akkor még csak pletykák voltak, most már hivatalosan is vizsgálat folyik Meghan ellen ez ügyben. Eddig 12 volt személyzet-tag vállalta, hogy tanúskodnak ellene. Mindenesetre már akkor érezni lehetett, hogy valami baj van. 

Aztán a világraszóló esküvő után másfél évvel egyszer csak hopp, leléptek Kanadába. Az Instagramon bejelentették, hogy privát életet akarnak, saját karriert, de azért félig maradnak, és csak néha ugranak haza, egy kicsit "királykodni". A királyi család az első döbbenet után beleegyezett, sőt, egy év gondolkodási időt is adtak nekik. Addig Charles továbbra is fizetett nekik az átmeneti évre 2,6 millió fontot, sőt, megkapták Harry anyai örökségét, Diana kb. 14 millió fontos hagyatékát. Ezzel még nem is lenne semmi baj (bár sokak szerint egy kicsit diszkrétebben is intézhették volna az ügyet), csakhogy az azóta eltelt egy év maga volt a rémálom minden érintett szereplőnek.

Most már ott tartunk, hogy a Kaliforniában, egy 11 millió fontos luxusvillában élő hercegi pár nyílt háborút folytat a királyi családdal szemben.

Az elhíresült, márciusi Oprah Winfrey interjújukban gyakorlatilag atombombát dobtak Harry családjára, aminek az utórengései még mindig nem csitultak el. Kijelentették, hogy a királyi család egyik tagja rasszista (nem mondták meg, ki), a kisfiuk, Archie azért nem kapott hercegi rangot, mert Meghan anyai ágon félig fekete (ez nem igaz, Archie-nak még nem jár a hercegi rang). Meghan elmondta, hogy a királyi család rendszeresen hazugságokat szivárogtatott ki róla a sajtóban, elkobozták az útlevelét, a jogosítványát (a fent említett külföldi luxusnyaralásokat ezek szerint a határon átszökve ejtette meg), és William felesége, Kate az esküvői ruhapróbán megríkatta őt. Egyszóval olyan elviselhetetlenné tették az életét, hogy öngyilkos gondolatai voltak, de még a pszichiátert is megtagadták tőle. Ugyanazok, akik Harryt saját bevallása szerint nyolc évig járatták terápiára.

De a legdurvább Harry volt, aki mindezt faarccal, igaz, lesütött szemmel hallgatta végig, majd közölte, hogy "ő csapdában élt a királyi családban, de minderre nem jött rá, amíg Meghan meg nem mondta neki", és szerinte Charles és William is csapdában él, csak ők nem menekülhetnek el. Harry azt is hozzátette, hogy azért menekítette ki a feleségét és a kisfiát a királyi családból, mert nem akarta, hogy "a történelem ismételje önmagát", vagyis hogy Diana tragédiája Meghannal is megtörténjen. Az, hogy Erzsébet királynő férje, Harry nagyapja az interjú felvétele idején haldoklott, láthatólag nem zavarta a sokat szenvedett hercegi párt a férjétől lelkileg már búcsúzó Erzsébet, és a többi családtag rugdosásában. Harry meg se látogatta a nagyapját, egy hónappal később, a temetésére elment, ennyi. Tegnap pedig egy hosszadalmas podcast interjúban Harry ismét a traumatikus gyerekkorát ecsetelte, kijelentve, hogy Charles "ugyanolyan rosszul bánt vele, mint ahogy vele bántak", tehát az apján kívül a halott Philip is kapott még egy gyomrost.

Itt jön be az, amiről az elején beszéltem. A fenti történet (amelyben biztos van egy-két pletyka meg félinformáció is, de túlnyomó többségben jól dokumentált tényekről van szó) véleményem szerint egy klasszikus kényszerítő-manipuláló, vagyis bántalmazó kapcsolat mintázatát mutatja. Már az gyanús volt, hogy Meghan pszichológiai diplomával rendelkező nővére kifejezetten nárcisztikus személyiségzavart említett a húgával kapcsolatban. A nárcisztikusok a párkapcsolati ragadozók egyik legismertebb "alfaja".

Én nem tudom, Meghan "nárci"-e, de tény, hogy amióta leléptek az áhított privát élet miatt, nem volt olyan nap, amikor ne szerepelt volna a sajtóban. PR-cikkek, poszt-áradatok a közösségi médián, gyanúsan beállítottnak tűnő paparazzi-fotók, állandó zoom-hívások különböző jótékonysági szervezeteknek, üzleti megállapodások a Netflix-szel (még nem láttunk tőlük semmit), a Spotify-al (eddig egy podcastot csináltak, azóta fél éve semmi). De ez még nem baj, ahogy az sem, hogy saját kereseti források után kutakodnak.

De mitől gyűlölte meg Harry ennyire a családját? Mindenkit, egytől egyig? Miért kell a királyi családot – most már folytatólagosan – az egész világ előtt aljazniuk? Gyanítom, hogy annak azért sok köze lehet hozzá, hogy Charles ígéretéhez híven idén áprilistól elzárta a pénzcsapot.

És miért néz ki Harry szinte állandóan dühösnek és sértődöttnek, amikor előtte láthatólag jól megvolt a családjával, sokat nevetett, ellazultnak tűnt, Williammel és Kate-tel pedig tényleg cukik voltak együtt? Mitől tűnik az állítólag végre felszabadult Harry mostanában egyre zavarodottabbnak, miért hagyta szó nélkül, hogy a felesége egyértelmű hazugságokkal gyalázza a családját több tízmillió tévénéző előtt, holott ő pontosan tudta, hogy hazudik. Értjük, minden családban vannak bajok, értjük, a királyi család kemény szabályai nem jöttek be nektek, túl sok volt, menni akartatok. Közel negyven évesek vagytok, multimilliomosok, még mindig, mindenütt Sussex hercege és hercegnéje néven mutatkoztok be, van egy szép kisfiatok, úton egy kislány. Nem lenne itt az ideje végre lenyugodni egy kicsit? Vagy urambocsá családon belül rendezni a problémákat?

És miért fest Harry mostanában úgy, mint akit a kutya szájából húztak ki (szinte mindig ugyanabban a szürke pólóban jelenik meg), miért lett egy év alatt amerikai akcentusa, és miért hiszi azt, hogy a felesége Diana reinkarnációja? A két nő sztorija jobban el se térhetne egymástól.

A válasz (szigorúan a magánvéleményem, ismétlem): ez bizony agymosásnak tűnik. A szeretetéhes, nem túl éles eszű hercegre lecsapott egy vérprofi manipulátor, aki másodrendű, már nem fiatal színésznőként meglátta benne az arany tojást tojó tyúkot. Elárasztotta a szeretetével, eljátszotta neki a fájóan hiányzó anyafigurát, egyúttal a szerencsétlen, árva kislányt (kínosan ügyelt arra, hogy az anyján, Dorián kívül Harry egyetlen más családtagjával se találkozzon). Őrült sebességgel elvetette magát, bezsebelte a világraszóló esküvőt, ahová fél Hollywoodot meghívta, meg a hercegnéi címet, szinte azonnal szült egy "biztonsági" gyereket, és már bele is kezdett a szép, fokozatos manipulációba.

A Diana-tragédia forgatókönyvéből kiindulva előadta Harrynek, milyen szemét vele mindenki, rasszista a sajtó meg a britek is, a királyi család rideg és korlátozó, Williamék irigyek az ő elképesztő népszerűségükre.

Ő ezt nem bírja tovább, öngyilkos gondolatai vannak, innen menekülni kell, szép, privát, normális, családi élet vár rájuk, visszavonultság, anyagi függetlenség satöbbi satöbbi. Mire Harry észbe kapott, a normális, családi életből Hollywood lett, a pillogó szemű asszonykából kökemény, hírnév-hajhászó, össze-vissza pörgő üzletasszony, akinek immár totális kontrollja van az arany tojást tojó herceg fölött. Sikeresen leválasztotta a királyi családról, az összes gyerekkori barátjáról, sőt, úgy en bloc az egész brit népről. Harry a világ egyik legnépszerűbb hercegéből egy kaliforniai celeb-féle lett, aki az Oprah-interjú metakommunikációját nézve szerintem kifejezetten fél a feleségétől, annak ellenére, hogy ő tette a hölgyet hercegnévé, vagyis világhírűvé. Ismétlem, ez csak személyes benyomás. 

Hogy igazam van-e? Nem tudni. Mindenesetre a "love-bombing", a manipuláció, az agymosás, az áldozati szerepkör, az izoláció és a teljes kontroll nagyon ismerős kifejezések annak, aki élt már nárcisztikussal párkapcsolatban. És az is ismerős, milyen elképesztő fájdalmat, önbizalomvesztést, zűrzavart és káoszt okoz egy ilyen kapcsolat az áldozatban, és gyakorlatilag minden őt valóban szerető ember lelkében. Mindez megeshet egy királyi családdal is, nem?

Hogy Harryék végül befutnak-e Hollywoodban? Hát, eddig nem úgy tűnik. Az elmúlt egy évben semmi érdemlegeset nem csináltak, a királyi család pocskondizása jött be nekik a legjobban, arra tényleg felfigyelt a világ. Hogy ezzel a céltalan kis herceg végre valódi, tartalmas életcélra lelt-e? Vagy csak egy kapitális átverés áldozatává vált? 

Erre egyelőre senki nem tudja a választ. Ahogy arra sem, hogy mi lesz mindennek a vége. Ha engem kérdeztek: semmi jó. 

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Alig hordanak már maszkot közterületen az emberek – van értelme fenntartani a szabályt?

Logikátlannak tűnik, hogy a teraszokon nem kötelező, pár méterrel arrébb az utcán viszont változatlanul. De azt is egyre kevesebben tartják be. Felelőtlenség, vagy inkább lazítani kellene?
hirdetés

A kormány az őszi nagy lezárással egy időben, november 11-től tette kötelezővé a szabadtéri maszkviselést, akkor még csak a 10 ezer főnél nagyobb városok egyes közterületein, amiről a polgármesterek döntöttek. A március eleji szigorítás viszont már nem tett ilyen különbséget: kimondták, hogy a települések belterületén mindenhol maszkot kell viselni.

Azóta is ez a szabály az irányadó, hiába töröltek el időközben egy sor másik rendelkezést. Az utóbbi időben azonban meredeken csökkenni kezdett azok aránya, akik be is tartják – különösen, amióta elkezdett melegedni az idő. A hét eleji, szinte már kora nyárinak mondható napokon azt tapasztaltuk, 10 járókelőből legfeljebb 2-3 viselt maszkot Budapest belvárosában. A kistelepüléseken pedig feltehetőleg még rosszabb az arány.

A teraszok nyitása óta még inkább felmerül a kérdés, szükség van-e továbbra is a kötelező szabadtéri maszkviselésre, hiszen ott a fogyasztó vendégek számára nem előírás, néhány méterre tőlük, az utcán azonban igen.

Megkérdeztük Duda Ernő virológust, indokolt lehet-e már a szabály eltörlése, vagy egyelőre felelőtlenség.

Indokoltnak semmiképp nem mondanám, még akkor sem, ha a zárt helyek összehasonlíthatatlanul veszélyesebbek, hiszen szabadtéren nemcsak a népsűrűség ritkább, hanem a levegő is mozog

– nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak, hozzátéve: igaz, hogy meleg és száraz időben valóban kevésbé terjed a vírus, ha azonban jön egy hűvösebb, esősebb időszak, ez a tendencia máris megfordul.

A szakértő szerint az is fontos szempont, hogy egyelőre nem tudjuk, mekkora veszélyt fog jelenteni az indiai mutáns, ha nálunk is megjelenik.

hirdetés

Úgy látja, „inkább ne húzgáljuk most az oroszlán bajszát”, hiszen ha még néhány hétig fegyelmezetten betartjuk a szabályokat, jó esély van rá, hogy annyira lecsökken a járvány terjedése és ezzel párhuzamosan megnő a védettek aránya, ami mellett már vállalható kockázat a köztéri maszkviselés mellőzése.

Duda Ernő becslése szerint 1 százalék körül lehet a vírus halálozási rátája, emiatt kb. 2-3 millióan eshettek át eddig a fertőzésen. Közülük másfél-kétmilliónak lehet még meg a védettsége, ehhez adódik hozzá az a további nagyjából kétmillió ember, aki már mindkét oltását legalább két hete megkapta, és van is megfelelő védettsége (hiszen egyik vakcina sem 100 százalékban hatékony).

Ideális esetben május végére elérhetjük, hogy a lakosság fele ilyen vagy olyan okból védett lesz. Emellett az is szükséges kritérium, hogy a regisztrált új fertőzöttek száma napi 300 alá csökkenjen, a teszteknek pedig a 3-5 százaléka legyen csak pozitív – ez a WHO ajánlása a Magyarországhoz hasonló méretű országok esetén.

Ha a fentiek teljesülnek, az Duda szerint már elegendő ahhoz, hogy a szabadtéri maszkviselést el lehessen törölni.

Beltéren más a helyzet: ott annyival nagyobb a vírus továbbadásának kockázata, hogy csak akkor lehet feloldani a korlátozást, ha a járvány teljesen véget ér. Tehát a nyáron még valószínűleg maszkot kell viselnünk, sőt a lakosság oltási hajlandóságától függően az is előfordulhat, hogy egészen év végéig érvényben marad a szabály.

A témával kapcsolatban megkerestük a Koronavírus Sajtóközpontot, azonban cikkünk megjelenéséig nem reagáltak, ahogy a csütörtöki kormányinfón sem került elő a kérdés.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Csak a tüzet láttam, óriási tüzet, 10 percenként megszólalt a sziréna” - civilek az Izraelt sújtó rakétaesőről

Egy gyerek azt hitte, tűzijáték miatt borult vörösbe az éjszakai égbolt, egy nő pedig az utcán halt meg szívrohamban a rakétatámadás idején.
hirdetés

Egyre súlyosabb a helyzet Izraelben, ahol hétfő este kezdődött rakétaháború az ország és gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között. Az izraeli-palesztin konfliktus újabb fellángolását az idézte elő, hogy Jeruzsálemben összecsapások voltak palesztinok és az izraeli biztonságiak között az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél.

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet kedd és szerda este is intenzív rakétatüzet zúdított Izraelre, Tel-Avivban és környékén, az ország központi és déli részén megszólaltak a légvédelmi szirénák. Közben pedig már a zsidó és arab csoportok tagjai az ország több pontján az utcán csapnak össze egymással, önbíráskodással akarnak bosszút állni a másik csoport tagjain. Így a koronavírus-járványból már sikeresen kilábaló Izrael most újabb országos katasztrófahelyzettel néz szembe.

Tel Aviv lakossága 2014 óta nem tapasztalt olyasmit, mint most. Legutóbb ugyanis akkor háborúzott komolyabban az ország a Hamásszal, és bár az elmúlt években is bombázta Izrael a Gázai övezetet, a fegyveresek pedig rakétámadással sújtották a déli városokat, Tel Aviv nagyrészt kimaradt ezekből a csatákból. Még a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivált is simán meg tudták rendezni a nagyvárosban úgy, hogy az ország déli részén eközben háromnapos összecsapás zajlott, amelynek 27 halálos áldozata volt.

A lakosság biztonságérzete azonban most tovatűnt, ugyanis a gázai iszlamisták most Tel Avivot is célba vették a rakétáikkal. Kedd este a helyiek azzal szembesülhettek, hogy a város felett az égboltot apró, borostyánszínű pontok világítják meg - ezek voltak a közeledő rakéták. Bár a légvédelmi rendszer elhárította a 130 rakéta többségét, de néhánynak sikerült áthatolni rajta.

A Guardian izraeli tudósítója több helyi lakost is megkérdezett, hogy hogyan élte meg a rakétatámadást.

Egy ügyvédként dolgozó édesanya, Tal Morry azt mesélte, hogy az ötéves kisfia azt hitte, tűzijátékoznak, később azonban "sajnos" a többi gyerek elmondta neki az igazat.

hirdetés

Egy 48 éves szoftvermérnök, Konstantin Kandaurov éppen focimeccset nézett a tévében a nappalijában, amikor megszólaltak a légvédelmi szirénák. Azonnal elindult a kijelölt menedékhelyre, de még a lépcsőházban volt, amikor a rakéta becsapódott és emiatt megrengett a föld. Pánikba esve felrohant az emeletre és kinézett az ablakon.

"Csak a tüzet láttam, óriási tüzet"

- mondta, hozzátéve, hogy semmi más nem látszódott az utcából.

Az egyik rakéta az út túloldalán csapódott be, amitől az egész utca romokban állt, egy nő pedig meg is halt a helyszínen. Kandaurov házának ablakai kitörtek, a háztető egy része megrongálódott és repedések keletkeztek rajta.

"20-25 percig lehetett hallani a bombázást. Aztán egy-két óráig csend volt, majd 10 percenként ismét megszólalt a sziréna."



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Vona Gábor öt pontban indokolja, miért Karácsony Gergely lesz az előválasztás győztese

A Jobbik volt elnöke szerint egyértelmű, hogy a főpolgármester lesz az ellenzék közös jelöltje. Részletesen ki is fejtette, miben jobb a többieknél.
hirdetés

Új Facebook-poszttal jelentkezett Vona Gábor, a Jobbik egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje, a Második Reformkor Alapítvány alapítója. Ebben azt fejtegeti pontokba szedve, miért Karácsony Gergely lesz szerinte az ellenzéki előválasztás győztese, és így Orbán Viktor kihívója 2022-ben.

Vona ezzel kapcsolatos első érve, hogy “az a nyerő, akinek megfelelő logisztikai háttere van az előválasztáson való mozgósításhoz. Ez többeknek is adott, de a főpolgármester már az önkormányzati választásokon bizonyította, hogy mögötte gyűlt össze a legerősebb network”.

Másodikként azt írja, hogy “az a nyerő, aki már bizonyította, hogy képes győzni a Fidesz ellen. Ezt Márki-Zay Péter mellett Karácsony bizonyította eddig Tarlós ellen”.

A harmadik érv Vona szerint az, hogy "a főpolgármester mögé már az első nap többen álltak, mint az összes többi jelölt mögé az elmúlt hónapokban együttvéve. Sőt, meggyőződésem, hogy Jakab Péter és Márki-Zay Péter is vissza fog lépni a javára az első forduló után”.

Negyedikként azt írja, hogy az a nyerő, aki képes megszólítani a bizonytalanokat, esetleg jobboldaliakat is. Vona szerint ehhez nem elég az orbánozás, az indulat és nagyotmondási licit. “Integratív személyiség és program kell. Csak egy példa: a főváros méltó módon emlékezett meg Trianonról”.

Utolsóként pedig hozzáteszi, hogy az a nyerő, akinek van programja és azt be is tudja mutatni. Itt talán Dobrev Klára lehetne ellenfél Vona szerint, ő viszont a 2., 3., 4. pontok miatt nem rúg majd labdába. Karácsony mögött közben az ellenzéki értelmiség jelentős része felsorakozott.

hirdetés

A fentieket a Jobbik volt elnöke úgy összegzi: az előválasztáson sima Karácsony Gergely győzelem várható. A feladat neheze azonban szerinte utána jön.

"Meg kellene verni Orbán Viktort, vidéken is (!), majd egy alkotmányosan foglyul ejtett, erőforrásoktól megfosztott országot jól kormányozni. De ez már egy másik történet..." – zárja posztját.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: