SZEMPONT
A Rovatból

Bod Péter Ákos: Trump téveszmékben hisz, az EU válság előtt, a magyar gazdaság kaotikus

A volt jegybankelnök szerint véget ért a Covid-sokk, de új veszélyek jönnek. Szerinte Magyarország lemaradt a régióban, és az államháztartás helyzete súlyos.
F. O. - szmo.hu
2025. május 22.



Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke a VIG Befektetési Alapkezelő konferenciáján beszélt a világ és Magyarország gazdasági helyzetéről. Úgy látja, hogy a világ rendje jelentősen megváltozott az elmúlt években, és ez komoly kihívások elé állítja a nemzetközi gazdasági szereplőket, írta a hvg.hu.

Az Európai Unió szerinte meglepő gyorsasággal vált le az orosz energiáról. Úgy fogalmazott: „lehet anélkül is élni, hogy valaki a Gazpromtól függjön”.

Bod Péter Ákos a Gazpromot már nem piaci, hanem politikai cégnek tartja,

szemben a kilencvenes évek megítélésével. A volt jegybankelnök szerint az EU gazdasági töredezettségének csökkentése a cél, de néhány tagállam ezzel szembemegy, szuverenitásra hivatkozva. „Emögött nincs annyi közgazdasági elemzés” – tette hozzá.

Bod szerint a válság után soha nem tér vissza ugyanaz a helyzet, ami előtte volt. Az Európai Unió most Latin-Amerikával és Kanadával tárgyal, de még nem tudni, ez az irány tartós marad-e. A nemzetközi kereskedelmi intézmények szerinte meggyengültek, és a világ új rendszer felé halad.

Az Egyesült Államokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ország elvesztette azt a magabiztosságát, amely korábban jellemezte a szabad piacon. A vámemelés szerinte már évek óta napirenden van, nem Donald Trump nevéhez köthető kizárólag. Ugyanakkor Trump politikáját nem klasszikus vámpolitikának, hanem inkább szankciós logikájúnak nevezte, ami szerinte szembemegy a közgazdaságtan alapelveivel. Úgy fogalmazott:

„Vannak téveszmék, az egy speciális eset, amikor a világ egyik legbefolyásosabb embere hisz ezekben”.

A volt jegybankelnök szerint a vámok komoly terheket jelenthetnek az amerikai családoknak, mert a kereskedők várhatóan áremeléssel reagálnak. Azt mondta: „40 százalékos árrése van a kereskedelemnek, ez a normális ebből lehet kijönni. Aki ezt nem tudja… az miniszter.” Trump tervével kapcsolatban, amely a vámok révén kívánná erősíteni a hazai termelést és csökkenteni az adókat, Bod határozottan fogalmazott: „kizárt, hogy működjön”.

Elon Musk befolyásáról is beszélt, különösen az elektromos autók kapcsán. Úgy véli, Musk térnyerése abszurd. Ezt így érzékeltette: „Elképzelem, hogy az Antall-kormány ülésére Széles Gábor beülne, és kukkolná a kormánytagokat”.

A magyar gazdaságról szólva Bod Péter Ákos kijelentette: az ország törékeny helyzetbe került. Szerinte

a magyar államháztartás jelenleg kaotikus, és a gazdaságtervezést komolytalannak tartja.

Úgy véli, hogy a bevételi oldalon túlsúlyban vannak az indirekt adók, miközben a kiadások között a kamatterhek kiemelkedőek, és ez hosszú távon sem csökken majd jelentősen.

Kitért a beruházások alakulására is. Mint mondta, a beruházási volumen visszaesett, de szerinte ez önmagában nem feltétlenül baj – attól függ, milyen célra fordították azokat a forrásokat. A térségi összehasonlításban úgy látja, hogy Magyarország lemaradt a csehektől és a lengyelektől. A német gazdaság helyzete szerinte nem lehet érv a hazai nehézségek magyarázatára.

A minimálbérrel kapcsolatban arról beszélt, hogy nem az alacsony, hanem a jövedelmi szint.

Jelenleg a minimálbér a mediánbér felét teszi ki, de úgy látja, hogy 13 százalékos emelést a magyar gazdaság nem tudna elviselni.

Szerinte azok az országok számíthatnak kedvezőbb megítélésre a befektetők részéről, ahol nagyobb az átláthatóság. A korrupcióról azt mondta: „A korrupciót nem nagyon lehet mérni, mert nem adnak róla számlát. De a transzparenciát lehet: az nyer-e a tenderen, aki a legjobb ajánlatot adja. Van ilyen ország!”

Bod Péter Ákos úgy látja, hogy az EU-n belül nőtt az északi és keleti tagállamok súlya. Kiemelte Lengyelország és Románia szerepét, szemben Spanyolországgal és Portugáliával. A jelenlegi gazdasági és politikai kihívásokat így foglalta össze: „Ez nem egy kinyúlt pulóveres baloldali szociológus szövege, hanem hard science”, majd hozzátette, hogy szerinte egyfajta „diktátorok internacionáléja” is formálódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Teljesen elfogadhatatlan, amit Magyarország művel” – soha nem volt ilyen mélyen Orbán Viktor és az EU kapcsolata
Orbán Viktor a magyar választási kampány érdekében bevállalta, hogy Magyarország maradék hitelét is feláldozza. A spanyol miniszterelnök szerint a magyar kormányfő átlépett egy vörös vonalat. A német kancellár is súlyos árulásról beszélt a csúcs után.


Jeges hangulatban zárult a tegnapi brüsszeli EU-csúcs, miután Orbán Viktor egyedüliként nem támogatta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelcsomagot a Barátság kőolajvezeték leállása miatt. A Euronews úgy fogalmaz, Magyarország a törésvonalhoz közelít, álláspontja komoly felháborodást és példátlan kritikákat váltott ki.

A New York Times szerint a csütörtöki brüsszeli uniós csúcson már az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy a magyar kormányfő nem enged. Érkezésekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy „Brüsszel valójában összejátszik az ukránokkal”. A miniszterelnök szerint az Európai Unió „az ukránok oldalán áll – tőlük nem remélhetünk semmit”, és „ezt az olajblokádot saját erőnkből kell megtörnünk.” A feszült hangulatot jelezték Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatájának szavai is, aki mielőtt bement a terembe, úgy fogalmazott: „Nem vagyok túl optimista.”

A zárt ajtók mögött lezajlott csütörtöki vita légköre a holland miniszterelnök, Rob Jetten szerint időnként „jeges” volt, „kínos csöndekkel” tarkítva.

Orbán Viktorral szemben „nagyon, nagyon kemény kritika hangzott el, és az volt az általános érzés, hogy ez egyszerűen nem mehet így tovább” – mondta Ulf Kristersson svéd miniszterelnök, hozzátéve: „Soha nem hallottam még ilyen erős bírálatot uniós csúcson bárkiről, soha.”

A vezetők egy része, köztük Giorgia Meloni olasz és Bart De Wever belga miniszterelnök megértőbb hangnemben próbált hatni Orbánra, de ez a megközelítés sem vezetett eredményre.

Az sem sokat segített, hogy a tanácskozásra távolról bejelentkező Zelenszkij is kemény hangot ütött meg Orbán Viktorral szemben, amit a magyar miniszterelnök a többiektől eltávolodva, egy asztalra támaszkodva hallgatott. Válaszul Robert Fico szlovák miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy ha az ukrán elnök „így folytatja, megeshet, hogy más EU-tagállamok is blokkolni fogják a 90 milliárdos hitelt”, és kilátásba helyezte az Ukrajnának szánt sürgősségi áramellátás leállítását is.

A vita végül eredménytelenül zárult, a vezetők közleménye szerint „az Európai Tanács a következő ülésén visszatér a kérdésre.”

„Senki sem zsarolhatja az Európai Tanácsot, senki sem zsarolhatja az európai intézményeket. Teljesen elfogadhatatlan, amit Magyarország művel” – mondta a tanácskozás után António Costa, az Európai Tanács elnöke.

Szerinte az európai vezetők elítélték Orbán Viktor álláspontját, és emlékeztettek arra, hogy „a megállapodás az megállapodás, és minden vezetőnek tiszteletben kell tartania az adott szavát.”

Costa arról is beszélt, hogy Magyarország lehetetlen feltételeket szab, például a tranzit biztonságának garantálását, miközben Oroszország folyamatosan rakétákkal és drónokkal bombázza Ukrajnát. „Ez nem jóhiszemű eljárás, amikor olyan feltételt szabsz, amelyet sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem tudnak biztosítani, mert csak Oroszország dönti el, hogy megpróbálják-e újra megsemmisíteni a Barátság vezetéket” – fogalmazott, megjegyezve, hogy Moszkva 2022 óta több mint 20 alkalommal támadta meg azt.

Friedrich Merz német kancellár szerint Orbán eljárása „súlyos illojalitás a tagállamok között, aláássa az Európai Unió cselekvőképességét és rontja az EU egészének hírnevét”. Hozzátette: „Meg vagyok győződve arról, hogy ez mély nyomokat fog hagyni.”

Petteri Orpo finn kormányfő szerint Orbán „fegyverként” használja Ukrajnát a választási kampányában. „Úgy gondolom, hogy elárult minket, és meg kell találnunk a módját, hogyan lépjünk tovább” – fogalmazott.

Bart De Wever belga miniszterelnök, aki kulcsszerepet játszott a hitelmegállapodás tető alá hozásában, szintén élesen bírálta a magyar álláspontot. „Elfogadhatatlan, hogy a vezetőkkel együtt döntünk, majd utána azt mondod: de nem vagyok kész végrehajtani, amit jóváhagytam” – mondta. Kaja Kallas, az unió külpolitikai vezetője szerint Orbán nem jóhiszeműen jár el, pedig ez az EU-szerződés egyik alapelve.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt „a hitel továbbra is blokkolva van, mert egy vezető nem tartja a szavát. De hadd ismételjem meg... egyik vagy másik módon teljesíteni fogunk.”

Ezzel szemben a magyar miniszterelnök a csúcs után úgy fogalmazott, hogy az ország érdekeit védte. „Amit ma tettem, az az olajblokád megtörése, amelyet Zelenszkij kényszerített ránk” – jelentette ki.

Orbán Viktor az ukrajnának más tagállamok által biztosított hitel jóváhagyását továbbra is a Barátság kőolajvezeték újraindításához köti, megszegve ezzel saját szavát, mert decemberben már hozzájárult a hitel folyósításához.

A 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagról ugyanis tavaly decemberben már politikai megállapodás született. Ez a pénz hónapokra biztosítaná Ukrajna működőképességét és a katonai beszerzéseket. A kölcsönt az Európai Unió költségvetése fedezné, és Kijevnek csak abban az esetben kellene visszafizetnie, ha Oroszország jóvátételt fizetne. A csomag elfogadásához azonban mind a 27 tagállam egyhangú támogatására szükség van.

A decemberi kompromisszum szerint Magyarország, Szlovákia és Csehország rábólint a hitelcsomagra, de cserében kimaradnak a hitelfelvételből, tehát egy fillért sem juttatnak Ukrajnának. Február elején az Európai Tanács ki is dolgozta a hitel jogi kereteit, majd az Európai Parlament is megszavazta a csomagot.

Csakhogy január 27-én orosz dróntámadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ami azóta nem szállít olajat Magyarországra. A magyar kormány ezután változtatott álláspontján, és a korábbi jóváhagyás ellenére elkezdte blokkolni a 90 milliárd eurós hitelcsomagot. Orbán Viktor azt állítja, hogy az olajvezetéket fizikailag már helyreállították, és az ukránok kizárólag azért nem indították újra, mert így akarják nehéz helyzetbe hozni a magyar kormányt a választások előtt.

Volodimir Zelenszkij szerint ez nem igaz, egy kulcsfontosságú szivattyúállomás súlyosan megsérült. Ugyanakkor az ukrán elnök arról is beszélt, nem akar olyan vezetéket javítani, amelyet Oroszország ismételten támad, és amely a Kreml háborús gépezetét finanszírozza.

A helyzet feloldására az Európai Bizottság vezetői levélben ajánlották fel Volodimir Zelenszkijnek, hogy az Unió állja a Barátság vezeték javításának költségeit, cserébe uniós ellenőrök helyszíni vizsgálatát kérték. Kijev a keddi bejelentés szerint elfogadta az ajánlatot, ám az ukrán elnök egyúttal jelezte: a vezeték szivattyúállomásának sérülése miatt a javítási munkálatok április végéig, május elejéig is elhúzódhatnak.

Bár Ukrajnának sürgősen szüksége van a pénzre, a Nemzetközi Valutaalap nemrég jóváhagyott egy 8,1 milliárd dolláros hitelcsomagot, ami a Politico szerint nagyjából május elejéig biztosítja az ország fizetőképességét.

Az uniós csúcson történtekről gyakorlatilag a teljes világsajtó beszámolt. Sok lapban azt is hozzáteszik, Budapesten és országszerte olyan óriásplakátok jelentek meg, amelyeken egy vigyorgó Zelenszkij kéreget, mellette pedig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője mutat a tenyerébe. A plakátok felirata: „Üzenjünk Brüsszelnek: Nem fizetünk!”.

Győri Gábor, a Policy Solutions politikai elemzője a New York Times-nak arról beszélt a kormány a Magyar Péterrel folytatott kiélezett versenyben a bizonytalan szavazókat próbálja megnyerni.

A brüsszeli diplomácia a Politico szerint most abban bízik, hogy a helyzet az április 12-i magyarországi választások után megváltozik. Ha Orbán Viktor elveszíti a választást, utódja feloldhatja az obstrukciót. Ha viszont újraválasztják, a vezetők abban reménykednek, hogy a kampány után kompromisszum-képesebb lesz.

Akárhogy is lesz, a magyar kormány mostani viselkedésének tartós következményei lehetnek, Magyarország  ugyanis elveszítette a szavahihetőségét sok más uniós tagállami vezető szemében.

Amennyiben Orbán Viktor egy esetlegesen általa nyert választás után is fenntartaná álláspontjáta, az uniós vezetők körében több lehetséges szankció is felmerült, köztük további uniós források befagyasztása, per az Európai Unió Bíróságán, bírságok, vagy akár a 7. cikk szerinti eljárás megindítása, amely a szavazati jog megvonásával járhat. Az ügy legközelebb a magyar választások után, az április 23-24-i, ciprusi EU-csúcson kerülhet újra napirendre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Előbb-utóbb visszanyal a fagyi” – Márki-Zay Péter egy AI-képpel üzent Gulyás Gergelynek
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a kormánypropaganda most mélyen hallgat a miniszter szavairól. Úgy véli, őt ugyanilyen kijelentésekért korábban gyilkosnak nevezték.


Márki-Zay Péter a Facebookon fordult Gulyás Gergelyhez, azt állítva, hogy a miniszter „igazat mondott a hazugság rendszerében”. Hódmezővásárhely polgármestere szerint a kormány kettős mércét alkalmaz, amikor az ő 2022-es és a miniszterelnökséget vezető miniszter egy mostani kijelentését eltérően ítéli meg.

Márki-Zay Péter a posztban úgy fogalmazott:

„Amikor 2022 tavaszán, Gulyás Márton műsorában miniszterelnök-jelöltként, teljes felelősségem tudatában arról beszéltem, mi lenne a feladatunk a NATO szövetségi rendszerében, önök teljes propaganda-arzenáljukkal nekem estek.”

Ezzel szembeállította Gulyás Gergely szavait, aki szerinte kimondta az igazat. Márki-Zay azt állítja, a miniszter arról beszélt, hogy „nem a NATO, hanem a magyar kormány és propagandája által »békepártinak« nevezett, valójában elmeháborodottan viselkedő Trump felkérésére megfontolnák magyar katonák Iránba küldését”. Hozzátette, hogy erről most mélyen hallgat a kormányzati propaganda, Orbán Viktor miniszterelnök pedig próbálja elbagatellizálni az ügyet.

A politikus szerint a magyarok nem akarnak háborút, ellentétben a kormánnyal és – ahogy ő fogalmazott – „két őrült cimborájukon, Trumpon és Putyinon” kívül. Márki-Zay személyesen Gulyás Gergelyt is megszólította, akiről azt írta, elismerésére szolgáljon, hogy a kormány többi tagjával ellentétben ő „legalább elpirul egy kormányinfón, amikor egy őszinte, egyszerű kérdésre is nagyot kell hazudnia”.

A volt miniszterelnök-jelölt azt javasolta a miniszternek, hogy legyen becsületes és őszinte, mert hosszú távon az a kifizetődő.

„A hazugságaiba az ember belekavarodik, előbb-utóbb visszanyal a fagyi; az igazság viszont felemel. Hosszú távon biztosan”

– írta. A polgármester megemlítette, hogy kapott egy képet, amely szerinte azt ábrázolja, hogy őt ugyanazokért a mondatokért állították be háborúpártinak, amelyekkel most Gulyás Gergelyt „mosdatják”.

Posztját így zárta:

„A végére pedig vigasztalásként és bátorításul csak annyit mondanék önnek, hogy már csak 23 nap, és lehull ez a lánca. Önnek is jobb lesz, Miniszter úr, és nekünk, magyaroknak is!”

A közelmúltbeli kormányinfókon Gulyás Gergelyt a közel-keleti helyzetről is kérdezték. Arra a felvetésre, hogy érkezhet-e amerikai kérés magyar katonai bázisok használatára Iránnal összefüggésben, a miniszter azt válaszolta, „ha ilyen kérés érkezik, azt meg fogjuk vizsgálni”.

A tágabb kontextus, hogy február vége óta az Egyesült Államok és Izrael iráni célpontokat támadott, mire válaszul az iráni Forradalmi Gárda lezárta a Hormuzi-szorost, a világ olajszállításának egyik kulcsfontosságú útvonalát.

Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy szükség esetén az amerikai haditengerészet megkezdheti a tankerek kísérését a szoroson. A fejlemények Európában, így Magyarországon is drágulási nyomást okozhatnak az olaj- és gázpiacon. A magyar kormány kommunikációjában az energiabiztonságot és a háborúból való kimaradást hangsúlyozza, és belső ellátás- és árstabilizáló lépéseket helyezett kilátásba.

A vita alapját képező korábbi kijelentés a 2022-es kampányból származik, amikor Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy NATO-keretben, a szövetség döntése esetén Ukrajna támogatása katonai eszközökkel is elképzelhető, amit a kormánypárti sajtó háborúpártiságként kommunikált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Felföldi József: Ha egy vezetőn a kényelem, az elhanyagoltság, a fáradtság látszik, az gyakran azt jelenti, hogy a hatalom is elkényelmesedett, motiválatlan vagy éppen erőtlen
A milliárdos nagyvállalkozó szerint a miniszterelnök kolbászos-pörköltös bejegyzései a rendszer elkényelmesedését jelképezik. Úgy véli, a hatalom anyagcseréje lelassult.


Felföldi József egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét, amelyben párhuzamot vont a hosszú ideje hatalmon lévő vezetők és a politikai rendszerek „elnehezedése” között. Bejegyzését azzal a gondolattal indítja, hogy a történelemben a birodalmak vezetői gyakran akkor nehezednek el, amikor túl régóta vannak hatalmon. Felföldi szerint egy ország vezetőjének megjelenése már nem egyszerűen esztétikai kérdés, hanem jelkép. Ezt követően arról ír, mit üzen számára Orbán Viktor közösségi oldalának „igencsak erőteljes gasztro vonulata”, megemlítve a pörkölteket, kolbászokat és a zsíros falatokat.

Álláspontja szerint az állandó evészet és az ezzel kéz a kézben járó elhízás szimbolikus jelentőséggel is bír.

„A hatalomnak is van anyagcseréje. Magyarországon pedig ez az anyagcsere mintha egyre lassabb lenne. A rendszer egyre több embert tart el, egyre több kiváltságot oszt ki, egyre több baráti vállalkozást hizlal fel közpénzből. Egyre több a lojalitásért járó jutalom, egyre több a rendszerhez tapadó érdek. A politikai test egyre vastagabb hájrétegeket növeszt magára”

– fogalmazott.

Hozzáteszi:

„Közben az ország izomzata, így az oktatás, az egészségügy, a versenyképes gazdasági rendszer egyre inkább sorvad, gyengül, roskadozik a teher alatt. Ez az igazi elhízás.”

Úgy véli, amikor egy állam túl sok energiát fordít saját magára, és túl keveset a társadalom mozgásban tartására, akkor elveszíti a rugalmasságát, és nem lesz képes gyorsan reagálni a kihívásokra. A vállalkozó szerint a történelem tele van ilyen rendszerekkel, amelyekben a hatalom önmagába záródik, a lakomák megszaporodnak, a fogások pedig pazarlóbbak lesznek, mert a rendszer már nem követel fegyelmet.

„Egy ország vezetője mindig jelképpé válik. A megjelenése, a viselkedése, az életmódja mind üzen valamit arról, hogyan működik a rendszer körülötte. Ha egy vezetőn látszik a fegyelem, az azt üzeni, hogy a rendszer is fegyelmezett. Ha viszont egy vezetőn a kényelem, az elhanyagoltság, a fáradtság látszik, az gyakran azt jelenti, hogy a hatalom is elkényelmesedett, motiválatlan vagy éppen erőtlen”

– írja.

A posztját azzal zárja: „Ezt csak úgy mellékesen leírtam. És további jó étvágyat kívánok Orbán úrnak.”

A debreceni édességipari milliárdos, akit a Quick Milk „varázsszívószál” miatt gyakran „szívószálpápaként” emlegetnek, 2025–2026 során egyre gyakrabban és élesebben nyilvánul meg közéleti kérdésekben.

Korábban is voltak konkrét, nagy visszhangot kiváltó megnyilvánulásai. 2025. november 5-én Iványi Gábor mellett állt ki, a vádemelést a miniszterelnök morális csődjének nevezve. 2026. január 19-én a „biztosvalasztas.hu” domain-ügy kapcsán „komoly arcvesztésről” írt, a felelősséget vezetői hibaként értelmezve. Február 5-én pedig Orbán azon kijelentésére reagált, miszerint „Fidesz nélkül” mindent elveszítene az ország, ezt az agresszor–áldozat viszony nyelvezetéhez hasonlítva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Tóth Gabi megtörte a csendet, ezért távolodott el tőle a nővére, Vera: Ez egy nehéz ügy, de nyilván a testvérem
A testvérek közötti nézeteltérés nem újkeletű, korábban a Megasztár tehetségkutató kapcsán is volt köztük feszültség, amikor Vera kritikával illette a műsort, amit a zsűriben ülő Gabi zokon vett.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. március 21.



„Többek között ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt” – mondta ki Tóth Gabi a nővéréről, Veráról, ezzel egyértelművé téve, hogy a testvéri kapcsolatukban a közéleti nézetkülönbségek is feszültséget okoznak. Bár mindketten hangsúlyozzák a köztük lévő szeretetet és a feltétlen érzelmi támogatást, a két énekesnő viszonya tudatosan meghúzott határok mentén működik.

A testvérpár közötti dinamikáról nemrégiben Tóth Vera beszélt őszintén az Én Kék Zónám című podcastben. Elmondta, hogy sokan biztatják, hogy „tanítsa rendre” a húgát, de ő ezt nem tartja a feladatának, és már nem is akarja megállítani Gabit a saját útján.

„Őszintén szólva, én nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom. Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogy akarja elszúrni vagy éppen előre vinni az életét. Mi támogatjuk őt érzelmileg, ha valamiben elcsúszik. Ez a legtöbb, amit tehetünk”

– szögezte le a Megasztár egykori győztese. Vera azt is elárulta, hogy a családi béke érdekében tudatosan kerüli a politikai témákat, amikor a húgával beszélget - írta a Blikk.

A családi összejöveteleken inkább Gabi kislányáról vagy a fellépéseiről érdeklődik. „Én messziről kerülöm vele a politizálást. Szerintem ennek nincs helye a családi vacsoránál, nem találom helyénvalónak ezt a témát” – magyarázta Vera, aki pszichológus segítségét is kérte ahhoz, hogy jobban tudja kezelni a húgával való kapcsolatát.

Tóth Gabi a Patrióta YouTube-csatornán reagált a helyzetre, megerősítve, hogy a világról alkotott eltérő képük valóban távolságot teremtett köztük. Az énekesnő azonban a nehézségek ellenére is kiáll a testvére mellett.

„Ezzel most megfogtál... Többek között ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondolunk ugyanazt a világról. És ez egy nehéz ügy, de nyilván a testvérem, és mindig ott leszek bármiben, amiben kell neki, mert szeretem őt”

– fogalmazott.

A testvérek közötti nézeteltérés nem új keletű, korábban a Megasztár tehetségkutató kapcsán is volt köztük feszültség, amikor Vera kritikával illette a műsort, amit a zsűriben ülő Gabi zokon vett. Tóth Gabi közéleti szerepvállalása és politikai nézetei régóta megosztják a közvéleményt. Míg a kormányközeli média gyakran a nemzeti értékek melletti kiállásként mutatja be a megnyilvánulásait, addig a független és ellenzéki sajtó rendszeresen kritizálja a kormányhoz fűződő viszonya miatt. Maga az énekesnő egy 2024-es interjúban „tudatos karaktergyilkosságról” beszélt az őt ért támadásokkal kapcsolatban, és több alkalommal tagadta, hogy politikai kapcsolatai előnyhöz juttatnák a karrierjében.

A jelek szerint a két testvér mára megtalálta a módját, hogyan kezelje a köztük lévő különbségeket: Vera a tudatos távolságtartással és a magánéletre fókuszálással, Gabi pedig a testvéri szeretet és lojalitás hangsúlyozásával igyekszik fenntartani a családi harmóniát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: