HÍREK
Kanadát egy nap alatt két különböző dolog miatt is megdorgálta a szabad világ vezetője. Míg Keir Starmer brit miniszterelnök Pekingben tárgyal, Mark Carney kanadai kormányfő már meg is állapodott. Az elnök szerint mindkét országra veszély leselkedik.
HÍREK
Februárban 10 százalékkal indul a vám, ami júniusra 25-re ugrik, ha nincs alku. Az ultimátum egyértelmű: vagy amerikai lesz Grönland, vagy kereskedelmi háború kezdődik.
HÍREK
Az elnök egy rakétavédelmi rendszerre hivatkozik, miközben saját diplomatái épp Koppenhágában próbálják menteni a menthetőt. A dánok és a grönlandiak hallani sem akarnak az egészről.
HÍREK
Az amerikai elnök 10 százalékos vámot vet ki az importált faanyagra és fűrészárura, valamint 25 százalékos vámmal sújtja az importált konyhaszekrényeket, fürdőszobai mosdókagylókat és kárpitozott bútorokat október 14-étől.
HÍREK
Szerinte az orosz olajvásárlás gyengíti a szövetség alkupozícióját. Kínára 50–100%-os, a háború végéig visszavonható vámokat is javasolt.
HÍREK
Az amerikai elnök állapotáról is pletykák indultak. Már majdnem egy hete nem jelent meg nyilvánosan, pedig általában szeret szerepelni. J. D. Vance az USA Todaynek nyilatkozva kijelentette: készen áll átvenni az elnökséget, ha szükség lenne rá.
HÍREK
A kormány attól tart, hogy az EU–USA kereskedelmi egyezmény komoly károkat okoz. A következő két hétben ipar- és munkahelyvédelmi tervet mutathatnak be.
HÍREK
A felek gyors megegyezésre jutottak Skóciában. Az USA vámbevételei megnőnek, az EU komoly gazdasági kötelezettségeket vállalt.
HÍREK
A volt jegybankelnök szerint véget ért a Covid-sokk, de új veszélyek jönnek. Szerinte Magyarország lemaradt a régióban, és az államháztartás helyzete súlyos.
HÍREK
A megállapodásról Donald Trump amerikai elnököt is tájékoztatták, a részleteket pedig hétfőn ismertetik. A vámok gyakorlatilag kereskedelmi embargónak feleltek meg a világ két legnagyobb gazdasága között.
HÍREK
A keresetet New Yorkban nyújtották be, szerintük Trump felrúgta az alkotmányos rendet. Úgy vélik, az elnök jogtalanul szabott ki vámokat.
HÍREK
Az amerikai elnök szerint akkor csökkentik a vámokat, ha sikerül megkötni a megállapodást Kínával.
HÍREK
A döntés négy ázsiai országot érint, ahol kínai napelemgyárak működnek. Az amerikaiak szerint az érintett cégek tisztességtelenül nyomták le az árakat.
HÍREK
A Kínából induló importáruk jó része már el sem jut Amerikába. A globális ellátás akadozik – és ez még csak a kezdet lehet. Az import egy hét alatt 64 százalékkal zuhant, miközben az export 30 százalékos csökkenést mutat az USA-Kína relációban.
HÍREK
A sztárpolitológus szerint Trump szétverheti a NATO-t, és véget vethet a demokratikus államok összefogásának. Fukuyama attól tart, Kína is léphet Tajvan ellen, valamint Oroszország is kihasználhatja a helyzetet irreális békefeltételeivel.
HÍREK
Szijjártó Péter szerint a viszontvámok csak rontanának a helyzeten, és jelentős áremelkedést okoznának Európában. Kína ezt ma másként gondolta.
HÍREK
Trump a vámpolitikáját egy ponton úgy jellemezte: „háború a világ ellen”, de még ugyanabban a mondatban azt is hozzátette, hogy „egyáltalán nincs szó semmiféle háborúról”.
Népszerű
Ajánljuk