HÍREK
A Rovatból

Az Európai Parlament felszólított rá, hogy minden Magyarországnak járó uniós pénzt tartsanak vissza

Az EP már megszavazta, hogy hazánk jelenleg nem teljes értékű demokrácia. Most pedig arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy minden Magyarországra irányuló uniós forrást zároljon.


Az Európai Parlament képviselői csütörtökön megszavazták a jelentést, amely megállapítja, hogy Magyarország folyamatosan távolodik az Európai Unió alapértékeitől, és a teljes értékű demokrácia helyett 2022-re már inkább a „választási autokrácia” jelző illik rá. Erről bővebben itt írtunk.

Adott tehát a kérdés, hogy akkor most mi lesz az uniós pénzekkel? A jelentés egyik újdonsága, hogy részletesen tárgyalja az uniós források kérdését. Ezért a képviselők nemrégiben felszólították az Európai Bizottságot, hogy valamennyi Magyarországnak járó uniós forrást zárolják mindaddig, amíg nem orvosolják a kifogásokat.

Ezeket 3 pontban foglalták össze:

  • Az első szerint a magyar helyreállítási terv jóváhagyásától mindaddig tartózkodjon a bizottság, míg Magyarország eleget tesz az európai szemeszterre vonatkozó valamennyi ajánlásnak, és végrehajtja az EU Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága valamennyi vonatkozó ítéletét.
  • Emellett zárják ki a finanszírozásból az olyan kohéziós programokat, amelyek hozzájárulnak az uniós alapokkal való visszaéléshez vagy a jogállamiság megsértéséhez.
  • Végezetül pedig alkalmazza szigorúbban a meglévő szabályokat az uniós alapokkal politikai okokból történő visszaélések kezelése érdekében.

    Az idő pedig sürget, hiszen az Európai Bizottságnak alig néhány napja maradt, hogy állásfoglalását közölje a magyar ígéretekkel kapcsolatban.

    A Reuters két uniós tisztviselőre hivatkozva tegnap arról számolt be, hogy a korrupciós gondok miatt több milliárd euró folyósítását blokkolhatja a Bizottság. Eszerint a 2021–2027-es 22,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrás akár 70 százalékát is blokkolhatják, ami 15,75 milliárd euró (6400 milliárd forint) kifizetésének elhalasztását jelentheti.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
    Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
    Szerző: GJ - szmo.hu
    2025. július 08.



    Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

    Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

    Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

    A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

    A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

    Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
    Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


    A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

    „Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

    - írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

    „A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

    - tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

    „A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

    „A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
    A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


    A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

    Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

    A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

    A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

    „Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

    Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Eltűnt a sápi templomtorony teteje – fotókon a hihetetlen látvány
    Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.


    A Tiszántúli Református Egyházkerület tájékoztatása szerint az 1892-ben épült templom toronysisakját a szél „tőből kitépte”. A toronydarab egyik része a templom tetejére zuhant, és beszakította azt, a másik része viszont az utcára esett. Az egyházkerület képei alapján óriási a pusztítás:

    Szerencsére senki nem tartózkodott az épület közelében a vihar idején, így személyi sérülés sem történt.

    A helyszínt még hétfő késő délután megtekintette Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész, akiket Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kísért el a megrongálódott templomhoz.

    Az előzetes becslések szerint jelentős anyagi kár keletkezett, a biztosító megkezdte a helyszíni felmérést.

    Az egyházkerület arra kér mindenkit, hogy imádsággal támogassa a sápi gyülekezetet és azokat, akiket érintett a vihar.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: