SZEMPONT
A Rovatból

„Az első nap azzal jött haza, hogy van három barátja” – Éva tűzön-vízen keresztülment, hogy lánya Németországban járhasson iskolába

Az itthon tanárként és gyógypedagógusként dolgozó Éva mindenképp ki akarta juttatni a gyerekét az országból. Egy évet töltött a családjától távol, hogy kitapossa az utat lányának és férjének odakint. Azt mondja, az elmúlt egy év pokol volt, de megérte.


Éva az oktatásban dolgozott, belelátott a folyamatokba, és azt mondja, évek óta azt érezte, hogy

el kell hagynia az országot a lánya miatt. Mivel a férje ebben másként gondolkodott, Éva szokatlan döntést hozott.

A kiköltözéseknél általában vagy egy egész család indul útnak egyszerre, vagy a férj megy előre, hogy megteremtse a feltételeket a később érkezők számára. De ő egyedül vágott neki. A kiköltöző magyarok külföldi oktatási rendszerben szerzett tapasztalatairól szóló sorozatunkban ezúttal vele beszélgettünk az első egy év nehézségeiről, és arról, hogy az azóta ott iskolába járó lánya milyen élményeket szerzett Németországban.

- Mióta gondolkodtatok a költözésen?

- Évekkel ezelőtt tervben volt már, és egyszer meg is próbáltuk elhagyni az országot a 2018-as választások után. Hollandiába mentünk volna, de kiderült, hogy a férjem mégsem szeretné. Aztán jött az újabb választás, és 2022-ben azt mondtam, hogy most vagy soha. Lépek, akár egyedül is. Mondtam a férjemnek, hogy ezt fogom csinálni, mert a gyerekünk szempontjából nem látok más megoldást, ki akartam juttatni őt az országból. Végül szeptemberben múlt egy éve, hogy egyedül kiköltöztem.

- Te voltál az, aki a bázist megteremtetted a családodnak? Ez szokatlan.

- Igen, valószínűleg tényleg az. De csak ezért tudtam ezt megtenni (és azért Alsó-Szászországot választottam), mert itt él egy barátnőm, aki felajánlotta, hogy lakhatok nála az elején, és munkát is segít találnom. Egy idősek otthonában helyezkedtem el, ami nagyon távol áll az eredeti szakmámtól, de a lényeg, hogy lett munkám.

- Mi volt az eredetei szakmád?

- Gyógypedagógus vagyok. 12 évet töltöttem a magyar oktatási rendszerben. Az utolsó négy évben már nem iskolában dolgoztam, hanem KATÁ-s egyéni vállalkozóként fejlesztettem a gyerekeket. Tavaly ez a vállalkozási forma is megszűnt, ez erősített meg abban, hogy lépjek.

- Hová költöztél pontosan?

- Észak-Németországban, Bréma környékén élünk. Tavaly szeptemberben érkeztem, és most is abban az idősek otthonában dolgozom, ahol kezdtem.

Amint lehetett, létrehoztam egy egyéni vállalkozást itt is, ami lényegesen egyszerűbb volt, mint Magyarországon. Most munka mellett online tanítok.

Képességfejlesztést, tanulás-segítést végzek, nagyrészt Magyarországon élő gyerekek számára, de már az itteni magyar közösségben élőknek is tartok foglalkozásokat. Egyelőre még nem beszélem olyan szinten a német nyelvet, hogy német gyerekekkel is tudjak foglalkozni.

- A nyelvtanulásban segít a német állam?

- Elméletileg van rá lehetőség, de ez tartományonként eltérő. Az elmúlt egy évem arra ment rá, hogy a víz fölött maradjak, hogy létre tudjam hozni a családom számára azokat a körülményeket, ahová ki tudnak költözni. A lakhatás például maga volt a pokol, így nem volt energiám már nyelvtanulás ügyben lépni. Most tudok azzal foglalkozni végre, hogy a szakmámban itt is dolgozhassak.

- Hogy bírtad ki a családod nélkül?

- Nagyon-nagyon nehéz volt, még szavakba önteni sem tudom. Ami még nehezítette a helyzetemet, hogy a férjem ezt a lépést nem támogatta. Ő maradni akart, ő másként látta a dolgokat mint én, nem gondolta úgy, hogy Magyarországon nagy probléma lenne. Viszont mégis adott egy esélyt, és most együtt megpróbálkozunk ezzel az új élettel.

De ehhez az kellett, hogy egyedül kiépítsek egy olyan alapot, amire biztonsággal ki lehet hozni a családot.

Nyáron a kislányom jött ki utánam, már itt kezdte el az általános iskolát. Kilenc éves, negyedik osztályos lett, és szeptemberben csatlakozott végül hozzánk a férjem is. Ő távmunkában dolgozik egy magyar cégnek, de az a cél, hogy később ő is itt találjon munkát a saját szakmájában.

- Hogy találtad meg a megfelelő iskolát a lányodnak?

- Alaposan utánanéztem a lehetőségeknek, be is írattam őt, így már a készbe érkezett.

- Az első napokban hogy érezte magát az új iskolában?

- Egyáltalán nem beszélt németül, ezért féltem, hogy sírva jön majd haza, hogy trauma lesz számára, mert nem érti, amit mondanak. Ehhez képest az első nap azzal jött haza, hogy van három barátja, akikkel ugyan még nem tud beszélgetni, de hát kit érdekel? Ez hihetetlen volt! Borzasztó befogadóak és kedvesek voltak vele a gyerekek. Előtte, a magyar iskolájában már két éve olyan problémákkal küzdöttek, hogy a gyerekek bántották egymást. Nem tudtak a tanárok arra is figyelni, hogy a kicsik biztonságban érezzék magukat. Tanár is vagyok, több tantestületben dolgoztam óvodától szakiskoláig, ezért tudom, hogy mi van a háttérben. Itt viszont már az első nap a tanító néni a telefonján fordította le, amit szeretett volna elmondani a lányomnak. Rögtön azon voltak, hogy biztonságban és jól érezze magát. És nekem ez a legfontosabb. Még annál is fontosabb, hogy mit fog tanulni.

- Harmadikat otthon járta ki, itt negyedikben kezdett. Nem kellett évet ismételnie?

- Ennek megítélése tartományonként változó, itt nálunk annak ellenére elkezdhette a következő évét, hogy nem beszél németül. Attól azonban tartottam, hogy esetleg integrációs osztályba akarják majd tenni, oda a külföldi gyerekek kerülnek, és az első évben csak a nyelvet tanulják. Amikor bizonyos szinten beszélnek már németül, akkor mehetnek át a normál iskolába. Itt viszont úgy döntöttek, hogy sem évet nem kell ismételnie, sem speciális osztályt nem kell járnia. Szerintem az lehet ennek az oka, hogy mi egy kisvárosban élünk, ahol van kapacitás arra, hogy foglalkozzanak vele, felzárkóztassák. A német alapjaival külön órákon foglalkoznak, külön tankönyvekből tanul, de minden más órán az osztállyal együtt halad. Nagyon élvezi a természettudomány órákat például, ahol projektszerűen tanulnak. Most pár hétig a tűz volt a téma, és azzal jött haza, hogy ki akar próbálni egy kísérletet, amit az iskolában az órán csináltak. Annyira élvezi, hogy úgy látom, a lányomat jobban megviselné, ha itt váltana iskolát, mint hogy elkezdett a magyar iskola után németbe járni.

- Hogy halad a nyelvvel?

- Jól teljesít a német órákon, már meg is szólal, én egyértelműen jó döntésnek tartom, hogy kijöttünk. Ha belegondolok abba, hogy most odajárna negyedik osztályba Magyarországra, az szörnyű lenne.

Követem napról napra az otthoni fejleményeket, minden egyes iskolával kapcsolatos hír megerősít abban, hogy a legjobb döntést hoztuk.

Itt a német mellett tanul angolul is, franciául is. Ez utóbbi például nagyon érdekesen alakult! Lehetett választani délutáni foglalkozásként szakköröket, felajánlottak neki foglalkozásokat, például rajzot, franciát, vita órát, sportokat, mindenfélét. Ezekből kettőt lehetett választani, de ami nagyon szimpatikus volt, hogy nem a szülőt keresték meg, hogy mit tanuljon a gyereke, a lányom jött úgy haza a harmadik napon, hogy elmesélte, hogy franciát fog tanulni. Az iskolában van még néhány magyar gyerek, akik már jól beszélnek németül. Azért, hogy a tanító néni el tudja magyarázni, hogy mi fog történni, megkereste az iskolában az odajáró két magyar gyereket, és megkérte őket, hogy fordítsák le a lányomnak ezt a lehetőséget. A döntést tehát rábízták. Szóval most egy harmadik nyelvet is beválasztott. Aminek örülök, hagyom kibontakozni, mert bízom ebben az iskolarendszerben.

- Mit kellett megvennetek év elején?

- Itt nincs ingyen tankönyv, két listát kaptam, egy olyat, mint Magyarországon szoktam az eszközökről, füzetekről, plusz egy tankönyvlistát, azokat a könyveket a könyvesboltban kellett beszereznem. A könyvek nem olcsók, belekerültek 70-80 euróba (26-30.000 Ft), de hozzá kell tenni, hogy a családi pótlék (Kindergeldnek hívják) itt egy gyerekre 250 euró havonta (kb. 96.000 Ft), otthon meg 30 euró. Ez elég lényeges különbség. A tankönyvek minősége kiváló, én is szívesen tanulnék belőlük.

Megnéztem a könyvesboltban szakmai szemmel is a kínálatot. Rengeteg tankönyvcsalád létezik, akad, ami kifejezetten segíti a szövegértést, vagy épp az érkező gyerekek tanulását támogatja, akik második nyelvként tanulják a németet. Tartalmilag, formailag, kivitelezésében is kiválóak ezek a tankönyvek.

- Hány tanár tanít az osztályban?

- A lányomnak egy osztályfőnöke van, tanít az osztályban egy-két szaktanár, és van arra is kapacitás, hogy egy pedagógiai asszisztens ott üljön az első padban egy kisfiúval, akinek plusz segítségre van szüksége, és segít neki haladni. Nem úgy, mint Magyarországon, hogy van egy elméleti integráció, ami ki van azzal  pipálva, hogy ott ül a gyerek a többségi osztályban, de külön tankönyvekkel halad, mintha ott sem lenne. Még szociálisan sem valósul meg az integráció otthon, nem hogy az inklúzió, mert a gyerek egy külön buborékban él az osztályteremben. Itt teljesen bekapcsolódik az osztály életébe. Nyilván itt is kap saját feladatokat, ahogy a lányomnak is van egy csomó tevékenység, amiben még nem tud részt venni. Játékok, ilyesmi, ahol beszélni kell. Amiben nem vesz részt, ott figyel. De bizonyos a tevékenységek egyes részeibe bevonják, amik már mennek neki. Nem az van, hogy fizikailag jelen van, de mintha nem lenne az osztály része, hanem amibe csak lehet, bevonják. És egyre több mindenbe fogják bevonni.

- Mi lesz ötödiktől veletek?

- Ez egy félelmem. A negyedik osztály végén a tantestület, a tanárok és a szülők összeülnek, és választani kell, hogy a gyerek milyen irányba menjen tovább. Reáliskola vagy gimnázium jöhet szóba. Attól tartok, hogy a nyelvismeret hiányosságai miatt nem látják majd, hogy egyébként a képességei milyenek. Hogy elindulhat-e a gimnázium felé? Pedig én azt szeretném. Ha a szakmai képzés felé irányítják, van valamiféle átjárhatóság ugyan a két rendszer között, de ahhoz nem kapcsolódik érettségi. Itt csak a gimnázium ad érettségit. Különben csak szakmát fog kapni.

- Nyolcadik végén nincs arra lehetőség, hogy újramérjék a képességeit?

- Nincs, arra van lehetőség, hogy ha később szeretne érettségizni, akkor az iskola után, munka mellett kezdhet kiegészítő képzést az érettségihez. Legalábbis a jelenlegi tudásom szerint.

- Azzal, hogy ti egyfajta magyar hozzáállással tanultok, ami ugye sokkal fontosabbnak tekinti a tárgyi tudást, és nyilván te is nyomod a gyereket, hogy tanuljon, be tudjátok hozni a lemaradást?

- Nekem most másodlagos lett a tárgyi tudás.

Mert a tárgyi tudás csak akkor ér valamit, ha mellette a kompetencia, képesség- és készségfejlesztés is működik. Ha a többit kivonjuk a képletből, nem áll meg a lábán egyik sem.

Volt nemrég egy szülői értekezlet, ahol kaptunk egy leírást, hogy mit kell tudni a gyerekeknek negyedik osztály végére. Abból azt látom, hogy ugyanazok az elvárások fogalmazódnak meg mind a két országban. De itt mégis nagyobb esélyt látok arra, hogy el fog az a tudás mélyülni. Mert empirikus módon tanulnak, kooperatív formában, mégis differenciáltan, ezzel többet tudnak végül elérni.

- Milyen az iskola felszereltsége?

- Amikor beírattam, körbejárt velem az iskolatitkár, mindent megmutatott, pedig már lejárt a munkaideje. Kicsi, de nagyon jól felszerelt iskola, elsőtől negyedikig járnak ide a gyerekek. Ötödiktől nyolcadikig már a szemben lévő épületbe járnak majd. Van digitális tábla, amit használnak is, vannak a gyerekeknek tabletjeik. Amikor a lányom kimegy a német órájára, ott használják, egy nagyon jó applikáció fut rajta, a gyerek játszva tanul vele. A környezet nagyon barátságos, az iskolának nagy udvara van, sokat vannak kint, többet, mint otthon megszoktuk. Mondjuk sokkal hosszabbak a szünetek is.

Nincs viszont tornaórájuk, de szerdánként járnak úszni.

- Bent ebédel a lányod az iskolában?

- Az ő döntése is volt, hogy szeretne ott ebédelni, mert így többet lehet német nyelvi közegben. Az étkezési költség havonta 20-30 euró környékén mozog és nagyon elégedett a minőségével. Még azon is meglepődött, hogy időnként van hot-dog meg hamburger, de vannak laktató egytálételek, rengeteg zöldséggel főznek, azonban kevesebb féle édességet kapnak. Mondta is, hogy képzeld anya, olyan az étkező, mint az amerikai filmekben. Többféle étel van kitéve, és azt teszi a tányérjára, amit aznap kíván. Nagyon fontosnak érzem, hogy a gyerek dönthet, még ebben is. Ez is nagy különbség az otthoni rendszerhez képest.

- Mi volt számodra, pedagógusként a legnagyobb meglepetés, amivel találkoztál a német iskolarendszerben?

- Van itt egy mediációs rendszer, ami a gyerekek szintjén is jól működik.

Már a harmadikos-negyedikes gyerekek is megtanulhatják a mediálást a maguk szintjén.

Ha egy gyerek úgy dönt, hogy őt ez érdekli, akkor egy ilye szakkörre megy, aztán lesz egy párja, és a többi gyerek megkeresheti őket, ha konfliktusaik akadnak egymással. Ők aztán segítenek rendezni a konfliktust. A német gyerekek szelídebbek és kedvesebbek. Most volt egy kisebb balesete a lányomnak, elesett az udvaron, a német gyerekek nagyon támogatóan álltak hozzá, ápolták, vigyáztak rá, segítettek neki. Az is meglepett, amit a patikus mondott, hogy itt, ha az iskolában történik baleset, akkor vissza tudod igényelni a gyerek gyógyulására költött pénzt.

- Hogy érzed magad most, hogy itt van veled a családod?

- Nagyon jól. Az elmúlt egy év pokol volt. Félelem, rettegés, bizonytalanság. Nagyon nagy biztonságot ad, hogy a gyerek kijutott, és hogy most már itt van a férjem is. Az biztos, hogy akik együtt jönnek ki, az egész család, az lelkileg könnyebb lehet. Biztos nagyon nehéz úgy is, de nem mindegy, hogy az ember egyedül csinálja ezt végig, vagy együtt a családdal. Most azt érzem, hogy lesznek még nehézségek, mert egy csomó mindennek még utána kell járni. Nehéz az ügyintézés, mert nem értem még a rendszer működését, de ha bemegyek egy hivatalba, nem hagynak magamra, nem engednek el, hanem minden létező módon igyekeznek segíteni. Azt is érzem, hogy nem fog az megtörténni, hogy vissza kell menni Magyarországra, mert például elfogy a pénzünk, vagy valami történik.

Mert benn vagyok egy olyan rendszerben, ahol van szociális háló, egy működő egészségügy, és az iskolarendszer is megtart, segítenek. Ha bajba kerülnék, nem fognak az utcán hagyni.

Persze nem számoltunk fel mindent Magyarországon, igyekeztünk nagyon biztonságosan játszani. A szüleim, a testvérem is otthon vannak, de szívem szerint kihoznám őket is.

- Beszélhetünk honvágyról?

- Igen. Minden pozitívum ellenére sokszor kínzóan hiányzik a családom, a barátaim és a szeretett helyek. Együttérzek azokkal, akik soha nem költöznének külföldre, de közben azt is tudom, hogy mi a legjobb döntést hoztuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába, nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket”
Svédországban élő magyarokat kérdeztünk Orbán Viktor állításáról, hogy valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.” Azt mondják, a bevándorlás okozta kihívások az oktatástól a bűnüzésig tényleg érződnek, de a svédek többsége elfogadó, és úgy érzik, biztonságban vannak.


„Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet, a svédek jobbat érdemelnek” - írta Orbán Viktor nemrég az X-en. A csatolt videóban pedig arról beszélt, hogy a maffia a gyerekekkel löveti fejbe az áldozatait, mert őket nem lehet elítélni. „Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend felbomlik, és marad helyette a barbarizmus.”

„Nem arról van szó, hogy valamit elhibáztak, hanem ezek kijelentkeztek a civilizációból.”

Ez kiverte a biztosítékot a svéd miniszterelnöknél, aki szerint Orbán Viktor „felháborító hazugságokat” állít. Szerinte nem meglepő, hogy mindez „épp egy olyan ember szájából hangzott el, aki a saját országában rombolja szét a jogállamiságot”, és hozzátette: Orbán Viktor kétségbeesett a közelgő magyarországi választások miatt. A svéd sajtó szerint tavaly összesen 92 gyilkosság történt, ami 2014 óta a legalacsonyabb szám. Mindössze négy 15 és 17 év közötti lányt vádoltak meg gyilkossággal, 277-et pedig testi sértéssel.

Ugyanakkor az tény, hogy az Orbán Viktor által hivatkozott Die Welt cikk szerint a szervezett bűnözés egyre gyakrabban használ fiatalkorú lányokat gyilkosságokhoz és robbantásokhoz, épp ezért büntethetőségi korhatárt 13 évre szállítanák le, és már 15 év alattiakat is lehallgathatnának, hogy eljussanak a megbízókhoz. Svédországi magyarokkal beszélgettünk arról, milyennek érzik a közbiztonságot, a bevándorlás okozta problémákat, és mit gondolnak, valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.”

Hegedűs Zsuzsa a családjával több mint két éve él ott.

Azért hagyták el Magyarországot, mert annyira kilátástalannak találták a magyar oktatási helyzetet, és a közbeszéd eldurvulását.

„Jól érezzük magunkat, persze vannak nehézségek, nyilván” - fogalmaz arról, most hogyan élnek. Az iskola szempontjából szerinte mindenképp megérte a váltás. „Nagyon jó az iskola, nagyon jó az oktatás, most már azért van két önkormányzattól, két iskolától is tapasztalatunk.”

Az iskolában „az osztály fele körülbelül svéd, a másik fele a világ minden tájáról jött, tehát van mongol, bolgár, kínai, japán, szomáliai, szíriai, és magyar.” A sokszínűség hétköznapi tapasztalata szerinte pozitív. „Ez a multikulti lét mindenféleképpen ad az emberhez. A svédek rendkívül elfogadóak, nincsen semmiféle megkülönböztetés.” Ugyanakkor elismeri, hogy a kultúrák befogadása és keveredése „nyilván okoz nehézséget is” hiszen a jövvények másként szocializálódtak, és idő kell a körülmények megszokásához. Ennek ellenére a fia „a saját bőrén tapasztalja a különbségeket, nem menne ő sem vissza.”

A közbiztonságról Zsuzsa így fogalmaz:

„nekünk nincsen semmiféle rossz tapasztalatunk.”

„Az elmúlt 10–15 évben ugyanakkor valóban megnőtt a bűnözés, ami jellemzően a bevándorlók körében van, bandaháborúk, drog.” Az is létező probléma szerinte, hogy ezek a bandák a kiskorúak büntethetetlenségét használják ki, amikor különböző cselekményekre bírják rá őket. Emiatt elkezdődött egy társadalmi vita a büntethetőségi korhatár leszálíltásáról. „Svédországban a büntethető korhatár az 15 év,” és „erőteljes diskurzus” zajlik a 13–12 évre csökkentésről.

Orbán Viktor állításaira reagálva ezt mondja:

„nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába. Nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket.”

A hétköznapi közbiztonsági állapotokról egy képpel él: „Svédország alapvetése a bizalom. Tehát itt kint hagyod a biciklidet, nyitva hagyod az autódat, és nem viszik el. Itt nincsen félelemérzésem, bármikor megyek, jövök.”

Juhász Ágnes a nagy a miniszterelnök szavaira elsőre csak ennyit mond: „ez egy baromság.” A 2015-ös menekülthullámot azért sokknak nevezi, mivel akkor hirtelen az addigi becándorlók mennyiségének többszöröse érkezett. „Befogadó állomások voltak, a kongresszusi központot megnyitották,” és az állam jelentős pénzt költött arra, hogy magánemberek albérletbe fogadjanak menekülteket.

A kulturális sokk persze nemcsak a többségi társadalmat érte. Ismer egy szír házaspárt, ahol a férj bármilyen munkát elvállalt, míg a nő „depressziója olyan mértékű volt, hogy az egész szituációt nagyon megalázónak érezte.” De akik elfogadták a helyzetet, szerinte kevés nyelvtudással is el tudtak helyezkedni, például idősgondozásban, takarításban.

A társadalmi légkörről Ágnes így beszél: „A svédek roppant fegyelmezettek, tehát nem mondanak semmit sem, félnek a konfliktusoktól.” Munkahelyi helyzetekben „sablon válaszok” jönnek, és hosszas egyeztetések után születnek döntések, még olyan ügyekben is, mint egy malmői sátortábor felszámolása.

„Nincs olyan, hogy odamegy a rendőrség, és akkor ledózerolja az egészet,” inkább egyenként tárgyalnak, akár éveken át.

„A dánok sokkal gyorsabban döntöttek, hogy maradhatsz, vagy menj vissza,” míg Svédországban a kivizsgálásokat „elhúzták évekig.”

Kulturális feszültségekről is beszél: a svéd lányok tinédzser korban kihívó megjelenése „egy muszlim ember számára eléggé sokkos lehet,” és előfordul generációs ütközés is, amikor egy muszlim családban felnövő lány már „a svédekhez akar hasonlítani”, miközben „a papa a szigort képviseli.”

Elmondása szerint „volt olyan, hogy kidobták az erkélyen a saját gyereküket,” illetve a fiú családtagok „őrmesteri szerepet” töltöttek be. Egy másik példája az egykori Jugoszláviából menekült a bosnyákok esete, akik fegyverkereskedéssel, fegyvercsempészéssel foglalkoztak.

Az ilyen jelenségekre aztán rátelepül a szélsőjobb.

Ágnes szerint a svéd szélsőjobb „főleg göteborgi svédekből áll”, akik megteremtették a svéd jóléti államot, és keményebb fellépést várnak a politikusoktól. Arra a kérdésre, hogy a szélsőségeseket leszámítva mi az oka a svédek türelmének, Juhász a „svéd kollektív bűntudatról” beszél. A II. világháborúban ugyanis az elvileg semleges Svédország remek üzletet csinált, hogy sárgarezet exportált a náci Németországnak, ahol azt fegyverek gyártására használták fel.

A korábban emlegetett problémák ellenére azt mondja, ő soha nem érezte magát fenyegetve, bár „éjszaka nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül mászkáljak.”

Cséti Attiláéknak Svédországban van egy házuk, és a tavaszi, nyári, őszi szezont többnyire ott töltik, a téli szezonban pedig Magyarországon élnek. A költözés motivációja az esetükben szakmai volt.

„Én építészmérnök vagyok, és szerettem volna megtanulni a svéd építési technológiát Vettem egy lakókocsit, és kiköltöztem Svédországba, és felépítettem a házunkat.” Attila azt mondja, Magyarországon van egy jól prosperáló építészirodája, Svédországban is „próbálkozok vállalkozóként,” főként épületenergetikában. „Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, tudok dolgozni”, online egyeztet amerikai és svájci ügyfelekkel is.

A hétköznapi közbiztonságot egy mozzanattal ragadja meg:

„Nincs kerítés például. Vagy ha kiteszek bármit az utcára, vagy a telekre, az ott van akkor is, amikor mi Magyarországon vagyunk két hónapig. Amikor visszamegyünk, az ugyanott van.”

A „no-go zónák” kapcsán hozzáteszi: „Ezt egy magyar újság írta. Mi direkt kimentünk oda, megnéztük, és semmi attrocitás nem ér bennünket. Baromi jó a kaja, úgyhogy mindig oda járunk.” Erről videót is forgatott.

Cséti Attila tudósítása egy „no-go zónából”

Közösségi szerepvállalásukról elmondja, a házukat „migránssimogatónak” nevezte el, mert egyik felét 1–3 hónapra olyanoknak adják ki, „akik Svédországba akarnak jönni, és nehézségbe ütköznek” (a szállás–munka–adószám „22-es csapdája”), majd amikor „találnak munkát, akkor költöznek tovább.”

„Az utcánkban a fele az migráns külföldi, USA-ból, Lengyelországból, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Litvániából, Erdélyből”, mégsem tapasztalt problémát. Orbán Viktor állításaira röviden reagál: „Jót mosolyogtam rajta.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET: