News here
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Mészárosék tényleg 35 évre beleültek a tutiba az autópálya-koncesszió elnyerésével?

Volt-e valódi verseny? Kell-e bármilyen kockázatot viselni a győzteseknek? Kihátrálhat-e a szerződésből egy jövendő kormány? A Transparency International Magyarország szakértőjét kérdeztük.

Link másolása

hirdetés

Múlt hét végén jelentette be Rogán Antal, hogy megvan a 35 évre szóló autópálya-koncesszió nyertese: a három induló közül a magyar magántőkealapok által szervezett pályázat nyert, amely a kiszivárgott hírek szerint Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető.

A több ezer milliárd forintos üzlet számos aggályt felvet, ezekről beszélgettünk Nagy Gabriellával, a Transparency International Magyarország közpénzügyi programjainak vezetőjével.

– Laikusok kedvéért: mit jelent pontosan a koncesszió? Mivel bízta meg az állam a nyerteseket, miről mond le és mit vár el a pénzért cserébe?

– Az első számú probléma, hogy bár a kormány valóban koncessziónak hívja, a mi álláspontunk szerint nem erről van szó, sokkal inkább egy bújtatott közbeszerzésről. Ennek célja, hogy az ország teljes gyorsforgalmi úthálózatának (kivéve az M5-öst és az M6-ost, amelyek egyelőre egy másik koncesszióban vannak) működtetését, felújítását és bővítését odaadják 35 évre egy magántőkealapokból álló konzorciumnak. A szerződést nem ismerjük, de a sajtóhírekből az derült ki, hogy összesen 2000 kilométerről van szó, és kilométerenként 96 millió forintot fizet az állam.

Itt kezdődnek a gondok, mivel a koncesszió a magyar és az uniós irányelvek szerint is azt jelenti, hogy az eljárás tárgyát (jelen esetben az úthálózat működtetését), annak hasznosítását átadják az arra jogosultnak, méghozzá a kockázatokkal együtt. Normális esetben ez úgy valósulna meg, hogy a győztes konzorcium beszedi az útdíjakat, amelyek vagy fedezik a költségeit, vagy nem. Vagy van rajta nyeresége, vagy nem.

hirdetés
Itt viszont láthatóan szó sincs erről, mivel többször is elhangzott, hogy továbbra is a kormány szedi be az útdíjakat, a nyertes pályázó egy ezek mértékétől független, fix összeget kap meg. Szerintünk emiatt nem koncesszióról van szó, csak egy egyszerű közbeszerzésről, amit viszont nem lehetett volna 35 évre megkötni. Az Európai Bizottság is pont ezért mérlegeli, indítson-e kötelezettségszegési eljárást.

Aggályos az is, hogy mivel magántőkealapok nyertek, nem tudjuk, valójában kik a tulajdonosok. A sajtóban ugyan rebesgetik Mészáros Lőrinc és Szíjj László nevét, hivatalos információ azonban nem elérhető erről. Ráadásul egy magántőkealapnak nincsenek gépei, se munkásai, tehát a felmerülő munkákat majd alvállalkozókkal fogják elvégeztetni, miközben a profitot elteszik.

– Milyen forrásból kapja majd a pénzt a nyertes konzorcium, és mivel járhat vajon, hogy megszűnik a verseny ebben a szektorban?

– Rogán Antal szerint a beszedett útdíjakból, ami gyakorlatilag a mi pénzünk. Ez egy hatalmas szektor, és most 35 évre lezárják a verseny elől. Normális esetben, ha az állam egy-egy szakaszt megépíttet vagy felújíttat, mindig újra és újra versenyezteti a cégeket. Itt viszont erről többé nem lesz szó, gyakorlatilag nem fogjuk tudni, miért azok kapják a több ezer milliárd forintos nagységrendű közpénzt, akiket alvállalkozóként megbíznak. Akár haveri alapon is odaadhatják a munkát a hozzájuk közel állóknak, olyan új cégeknek esélye sem lesz belépni a piacra, akik nincsenek jóban a magántőkealappal.

Ráadásul a 35 év amiatt is rettentően hosszú idő, mert nem tudjuk, milyen technológiák jelenhetnek meg addig, amelyek miatt adott esetben más típusú autópályákra lesz szükség. Képzeljük el, mi lett volna akkor, ha 1989-ben 35 éves koncessziót kötnek egy írógépgyártóval. Ebben az esetben még a mai napig is szállítanák az írógépeket a minisztériumokba. És mivel ekkora idősávot egyetlen vállalkozó sem lát be, nyilván beárazzák a bizonytalanságot, az előre nem látható kockázatokat az ajánlatukban. A végösszeg így egy évre leosztva is sokkal nagyobb lesz annál, mintha rövidebb időre kötöttek volna szerződést.

– Az Európai Unió nem tehet semmit?

– Rogán Antal nagyon határozottan kijelentette, hogy Brüsszelnek ehhez semmi köze, nem indíthatnak kötelezettségszegési eljárást, mert ebben egy fillér uniós pénz sincs.

Ez az állítás az EU-s jog abszolút félreértéséről árulkodik, mivel a kötelezettségszegési eljárásnak semmi köze ahhoz, van-e uniós forrás a képben. Valójában annak az ellenőrzésére szolgál, betartják-e a szabályokat az EU-s szinten szabályozott területeken, márpedig a koncesszió és a közbeszerzés is ilyen.

A vizsgálat ezért teljesen jogos, és ha azt állapítja meg a Bizottság, hogy ez valójában nem koncesszió, hanem közbeszerzés, amit nem lehet 35 évre megkötni, akkor egyszerre két irányelv megsértését is kimondhatják.

– Van ebben az üzletben bármi kockázat a győztesek oldalán, vagy mondhatjuk, hogy a mostani döntéssel hosszú évtizedekre beleültek a tutiba?

– A konkrét szerződés ismerete nélkül ezt is csak megtippelni lehet, de az alapján, amit Rogán Antal elmondott, nekem úgy tűnik, hogy túl nagy kockázatot nem vállal a koncesszió jogosultja. Az eljárást megindító hirdetményből kiderül, hogy a fix díjon felül még különféle egyéb díjakat is megtérít majd neki az állam, például akkor, ha extra munkákat vállal. Az árfolyamkockázatot emlegette még Rogán, majd meglátjuk, a gyakorlatban ez mekkora rizikót jelent.

– Miért lett pont 35 év? Volt már korábban más példa arra, hogy ennyi időre átadta az állam valaminek az üzemeltetését?

– A 35 évet valószínűleg egy nagyon régi, talán 1991-es törvényből emelték át, abban szerepelt. A koncessziók intézményét tipikusan például bányászati jogok átadására találták ki. A jelenleg is érvényes uniós szabályozást 2014-ben fogadták el. Abban az szerepel, hogy ha egy koncessziót 5 évnél hosszabb időre kötnek meg, azt külön számításokkal kell megindokolni. Ezeket a számításokat jó lenne látni, mi pert is indítottunk érte, amit egyébként másodfokon megnyertünk, de felülvizsgálatra a Kúriához került az ügy.

– Az egyszeri autópálya-használó mennyit észlelhet az egész üzletből? Drágulhat-e például emiatt a matrica?

– Mivel továbbra is az állam szedi be a díjakat, erről ők döntenek. De van egy másik tényező is, amit nem árt felidézni a kérdés kapcsán. Pár évvel ezelőtt összeomlott egy autópályahíd Genova mellett, akkoriban sokat szerepelt a hírekben. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy Olaszország az egyetlen EU-s ország, ahol a teljes úthálózat ki van adva koncesszióba.

Az olasz ügyészség pedig azt állapította meg, hogy a koncesszió jogosultja nem végezte el a szükséges műszaki ellenőrzéseket és az ebből következő felújításokat, mivel a fő érdeke a profit maximalizálása volt. Ezért meghamisította a jegyzőkönyveket is, amivel hozzájárulhatott a balesethez. Nem azt akarom mondani, hogy nálunk is biztosan ez lesz, de a negatív előkép sajnos adott.

– A kormány szerint Mészáros Lőrinc személye nem játszott szerepet az eredményben. Elképzelhetőnek tartják, hogy ez tényleg tisztán szakmai döntés volt, mint ahogy állítják?

– A tárgyalásokon eredetileg három szereplő vett részt: a győztes magántőkealap, amely mögött elvileg Mészáros áll, a Strabag és a Colas konzorciuma, valamint egy Dömper Kft. nevű magyar cég. Végső ajánlatot viszont a Strabag és a Colas már nem adott, egyelőre nem világos, pontosan miért nem. Maradt tehát a Mészáros-féle magántőkealap és a Dömper Kft., utóbbi viszont nagyon kis cég egy ilyen nagyságrendű feladathoz, tehát nem is tudtak volna érvényes ajánlatot tenni. A lényeg, hogy hiába tűnik úgy első ránézésre, valójában nem volt igazi verseny.

– Rogán azzal is érvelt, hogy inkább Mészáros nyerjen, mint egy külföldi. Valóban jobb a magyar államnak (és közvetve az adófizetőknek) ez a kimenetel?

– Én személy szerint úgy gondolom, nem az a fő kérdés, magyar vagy külföldi magáncégek végezzék-e el inkább ezt a közfeladatot, mivel egyszerűen állami kézben kellett volna tartani. Ez a kiindulópont, de ha már belemegyünk, arról is lehetne vitatkozni, a Strabag mennyiben külföldi. Van egy magyar leányvállalatuk, ezen keresztül indultak, ez a cég pedig ugyanúgy magyarokat alkalmaz és itt fizet adót. Tehát szerintem nem indokolt ennek mentén különbséget tenni, de hangsúlyozom, a véleményem az, hogy alapvetően állami feladatról van szó.

– Van-e bármi lehetősége egy jövőbeni kormánynak a szerződésből való kihátrálásra?

– Hazai színtéren nem sok lehetőség van megtámadni, mivel ezt csak valamelyik versenytárs tehetné meg, a Dömper Kft. pedig aligha fogja. Van még pár szervezet, akik hivatalból is indíthatnának eljárást, például a Közbeszerzési Hatóság vagy a Legfőbb Ügyészség, de erre sem adnék túl nagy esélyt a korábbi tapasztalatokból kiindulva.

Ha azonban az Európai Bizottság tényleg lépéseket tesz az ügyben, annak a vége lehet az, hogy elmarasztalják a kormányt. Amennyiben ők ezek után az Európai Bírósághoz fordulnak, ahol 2-3 éven belül születik egy elmarasztaló ítélet, akkor előfordulhat, hogy semmissé kell tenni a szerződést.

Még ha ezt a Fidesz nem is tenné meg, hanem inkább bevállalnák a bírságot, egy majdani új kormány erre az ítéletre hivatkozva könnyebben kihátrálhatna.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Azovsztal pokla: „Matricát ragasztottunk a gyerekekre, hogy ha meghalnak, könnyebb legyen azonosítani a holttesteket”
Egy kondér forró vízbe két csésze tészta jutott, de ebből is csak naponta egyszer ehettek az azovsztali bunkerekben ragadtak.

Link másolása

hirdetés

A végére olyan kevés élelem és víz maradt az Azovsztal acélműve alatti bunkerekben, hogy a felnőttek naponta csak egyszer ehettek. Tíz liter vízbe két csésze makarónit tettek, és ebből harminc embernek kellett jóllaknia. A gyerekek naponta kétszer ettek. Még a legnagyobb nélkülözés közepette sem feledkeztek meg azonban a föld alatt bujkálók a kedvenceikről: az állatokkal mindig megosztották, ami jutott nekik azon a napon.

Olena és Jegor még a háború elején a bombázások elől menekült az acélgyár föld alatti bunkerébe. Úgy tervezték, hogy nagyjából két hétig maradnak, de végül két hónap lett belőle. A házaspár két fiukkal, a 12 éves Artemmel és a 17 éves Dmitrijjel, valamint a család tacskójával, Spike-kal költözött a föld alá.

A családot végül az utolsók között evakuálták tegnap az Azovsztalból éppen azon az estén, amikor Putyin a moszkvai parádén szent küldetésnek nevezte a hozzájuk hasonló családokat felszabadító háborúját.

„Milyen felszabadítás? Mire volt jó ez az egész?” - kérdezi dühösen a The Guardian újságírójától a családanya. Férje elmondása szerint az utolsó napokban már semmi reményük nem maradt, hogy valaha élve jutnak ki az acélműből, olyan erős volt a bombázás.

Amikor a föld alatt kerestek menedéket a gyárban, egy darabig még volt áram. Idővel azonban alig maradt valami: a világ történéseiről csak egy kis rádión keresztül értesültek. Mivel rohamosan fogyott az élelmiszer, arra jutottak, hogy minél többet alszanak a dohos pincében, annál kevesebbet esznek, hiszen „aki alszik, nem eszik”.

hirdetés

Némi fényt a gyárban talált autóakkumulátorok segítségével csiholtak, a halványan pislákoló LED-lámpák fényénél pedig sakkoztak és kártyáztak, hogy minél gyorsabban múljanak a napok. Egy idő után pedig valaki átalakította a Monopolyt úgy, mintha a játékosok feladata Mariupol felvirágoztatása lenne.

A szörnyű körülmények közül kimenekült család most már képes nevetni olyan dolgokon is, amik a hetekig tartó bujkálás alatt történtek velük. Egyszer például Jegor két idősebb, már rosszul látó férfival ment élelem után kutatni egy raktár maradványaihoz. Amikor visszatértek a búvóhelyre, akkor vették észre, hogy az egyik idős ember egy zsák szemeskávét és egy jókora zacskó babérlevelet cipelt magával, mivel a kávéra azt hitte, hogy tészta. Pechjükre egyik sem segített az éhségen, ennek ellenére a kávét végül megfőzték, és a körülményekhez képest kitűnően sikerült.

Valójában azonban egyáltalán nem volt vidám az élet a mélyben. Minden nap megküzdöttek az életben maradásért, például a mosdó használata felért egy hazárdjátékkal. A vécék ugyanis a földszinten voltak, ahova már veszélyes volt felmerészkedni. Éppen ezért a gyerekek, idősek és mozgáskorlátozottak számára vödröket jelöltek ki a pincékben, amiket az egészséges felnőttek felváltva ürítettek ki.

„Senki sem jött ki onnan változatlanul” - mondta a lapnak Okszana, az acélgyár egyik alkalmazottja. Az első napokban a gyerekeket traumatizálták a történtek. A tinédzserek órákon át csak bámulták az üres falakat, a kisebbek pedig ódzkodtak az érintéstől. Amikor pedig rajzolni kezdtek, egyikük sem választotta a színes ceruzákat, csak a feketéket használták. Idő kellett, hogy a kicsik alkalmazkodjanak a helyzethez, később azonban már az idősebbek tanították a fiatalabbakat. Volt például egy négyéves kisgyerek, aki az érkezésekor még olvasni sem tudott, amikor végül elhagyta a bunkert, már kitűnően ment neki a matek is az írás és olvasás mellett.

Okszanának alig maradt valami a háború előtti életéből. A nő a férje teáskanalát, a gyerekei rajzait, valamint egy kövekkel kirakott útlevéltokot tudott magával vinni csak otthonról, ezen felül mindene megsemmisült.

A túlélők elmondása szerint a menekülés sem volt egyszerű a jókora acélüzemből. Hiába biztosítottak elvileg szabad utat a civileknek, a harcok miatt végül újra a föld alá kényszerültek, és a gyár területén éltek tovább.

Egy idő után már úgy engedték ki játszani a gyerekeket a szabadba, hogy mindegyik ruhájára címkéket ragasztottak a nevükkel, születési dátummal és a vércsoporttal. Erre azért volt szükség, hogy ha esetleg megölnék őket, könnyebb legyen a holttestek azonosítása.

Végül a rádión keresztül értesültek arról, hogy ismét megpróbálják a kimenekítést. Mindössze 15 percük volt összepakolni. Az Azovsztalból elmenekültek szerint könnyen elképzelhető, hogy még maradtak civilek a gyár terültén, akik rádió híján nem értesültek az evakuálásról. A körülményeket jól jellemzi, hogy a négytagú család a kimenekítés után ismert meg egy fiatalt, aki két férfival csupán néhány tucat méterre tőlük bujkált heteken keresztül, mégsem találkoztak a mélyben.

Az azovsztali túlélők elmondhatatlanul hálásak a kiszabadításukban segítő, de a gyárban maradt katonáknak. Ugyanakkor pontosan tisztában vannak azzal, hogy a hatalmas iparterület utolsó védőinek talán már a csoda is kevés, hogy végül élve kijussanak a földi pokollá változott acélműből.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Biden ideges, amiért kiszivárgott: az amerikai hírszerzés segített orosz tábornokok megölésében
Az amerikai vezetés tart Putyin reakciójától, miután kitudódott, közrejátszottak a tábornokok halálában és a Moszkva nevű zászlóshajó elsüllyesztésében.

Link másolása

hirdetés

Miután a The Washington Post, a The New York Times és más amerikai lapok cikkeket közöltek az amerikai hírszerzés szerepéről a Moszkva nevű cirkáló elleni rakétacsapásban, illetve orosz tábornokok halálához vezető katonai akciókban, Joe Biden felhívta William J. Burns CIA igazgatót, Avril Haines-t a nemzeti hírszerzés igazgatóját és Lloyd Austin védelmi minisztert, hogy elmondja, mennyire aggódik a kiszivárogtatások miatt. Az amerikai elnök szerint ezek a nyilvánosságra került információk alááshatják azt az célt, hogy segítséget nyújtsanak Ukrajnának – írja a Washington Post.

Miközben a most megszavazott hatalmas, 40 milliárd dollár értékű amerikai segélycsomag részletei teljesen nyilvánosak, beleértve azt is, pontosan milyen nehéztüzérséget, drónokat és páncéltörő rakétákat küldenek az ukránoknak, a hírszerzési támogatást sokkal nagyobb titkolózás övezi.

Nem csoda, hogy óriási hullámokat vert, amikor a múlt héten kiszivárgott, hogy az Egyesült Államok hírszerzési adatokkal segített Ukrajnának megtalálni, majd megsemmisíteni az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajóját, a Moszkvát.

Bár az nem derült ki, hogy milyen konkrét információkat adtak át, névtelenséget kérő tisztviselők az amerikai lapoknak azt mondták, ezek túlmutattak azon, hogy meghatározták a Fekete-tengeren tartózkodó orosz hajó pontos helyét. Az amerikai célzási információk kulcsfontosságúak voltak a Moszkva ellen indított csapáshoz, amit az ukránok két – amúgy hiánycikknek számító – Neptun rakétával hajtottak végre.

Az RK-360 Neptun egy ukrán fejlesztésű hajóelhárító cirkálórakéta, amelyet 2021 márciusa óta használnak Ukrajna haditengerészeténél. Az ötméteres rakéta hatótávolságra 280-300 kilométer.

Az ugyanakkor rejtély, hogy a csatacirkáló radarrendszerei miért nem reagáltak megfelelően a támadásra. Ukrán és amerikai tisztviselők szerint a Moszkvát valószínűleg megzavarta, hogy Ukrajna egy török ​​gyártmányú Bayraktar drónt is reptetett a közelben. Elemzők szerint a hajó elsüllyedése rendkívül megalázó volt Putyin számára, és Ukrajna egyik legnagyobb sikereként értékelhető a háborúban.

hirdetés

Közvetlenül a rakétacsapás után a Biden-kormány hallgatott arról, hogy az amerikaiaknak bármilyen szerepük lett volna a Moszkva elsüllyesztésében, később azonban névtelen források megerősítették, hogy az amerikai lapinformációk helyesek.

Az oroszok valószínűleg ennél is jobban nehezményezhetik, hogy az is kiderült, az amerikai hírszerzési információk szerepet játszhattak több orosz tábornok halálában is.

Ukrán tisztviselők szerint a háború során eddig körülbelül 12 tábornokot öltek meg a frontvonalon. Ez a szám megdöbbentette a katonai elemzőket.

Most kiderült, az Egyesült Államok folyamatosan dolgozott azon, hogy beazonosítsa, hol vannak az orosz mobil főhadiszállások, amelyeknek a helyét gyakran változtatták. Az amerikaiaktól kapott információkat az ukránok összevezették saját hírszerzési és lehallgatási adatiakkal, és ezek alapján indítottak célzott csapásokat az orosz tábornokok megölésére.

Az amerikaiak fegyverekkel is segítik ezeket az akciókat. A most a csatatérre érkező Switchblade drón kisebbik változata alkalmas egyes katonák azonosítására és célzott likvidálására, még úgy is, hogy a célpont épp egy járműben ül.

A Biden kormány próbálta titokban tartani ezeket az információkat, mert attól féltek, hogy a kitudódásuk eszkalálhatja a konfliktust, alkalmat adhat Putyinnak a háború kiszélesítésére.

Ezt az aggodalmat osztja a neves amerikai publicista Thomas Friedman is, aki a New York Times-ban írt véleménycikkében úgy fogalmazott, a tábornokok megölésével, és a hajók elsüllyesztésével kérkedni az őrültség netovábbja. Szerinte az ezekkel kapcsolatos kiszivárogtatások súlyos veszélyt jelenthetnek az Egyesült Államok biztonságára. Főként úgy, hogy az információkat nem egy átgondolt stratégia részeként hozták nyilvánosságra.

Ezek ugyanis Friedman szerint azt sugallják, hogy Amerika már nem közvetett háborúban van Oroszországgal, hanem a közvetlen konfliktus felé tart.

Mindez már csak azért is veszélyes, mert Putyin viselkedése manapság sokkal kevésbé kiszámítható, mint korábban volt, és lassan kezd kifogyni az eszközökből.

Az amerikai vezetés maga is próbálja azt sugallni, bizonyos határokat nem lépnek át. A Washington Post azt írja, több utasítás is létezik a vörös vonalakról.

Például az Egyesült Államok nem ad ki olyan részletes információkat, amelyek segítségével Ukrajna megölheti a legmagasabb rangú katonatiszteket vagy minisztereket. Ebbe a kategóriába tartozik például Valerij Geraszimov, a Fegyveres Erők vezérkarának főnöke és Szergej Sojgu védelmi miniszter.

Ez a tilalom ugyan nem terjed ki az orosz tábornokokra, de egy védelmi tisztviselő azt mondta, az Egyesült Államok „nem segít aktívan semmilyen tábornok megölésében.” Vagyis nem mondják el az ukrán erőknek, hogy egy adott orosz tábornokot észleltek egy adott helyen, de megoszthatnak információkat például a parancsnoki és irányító létesítmények elhelyezkedéséről. Ha az ukrán parancsnokok úgy döntenek, hogy lecsapnak egy ilyen irányítóközpontra, elképzelhető, hogy a támadásban valamelyik orosz tábornok is életét veszti, ugyanakkor az amerikaiak szerint ez nem olyan, mintha direkt célba vettek volna valakit.

Emellett tilos megosztani azokat a hírszerzési adatokat is, amelyek segítenének Ukrajnának orosz célpontok megtámadásában Ukrajna határain kívül.

A hírszerzési információk megosztására vonatkozó szabályok célja, hogy elkerüljék a konfliktus kiéleződését, és továbbra is azt mondhassák, közvetlenül nem segítik Ukrajnát a támadások lebonyolításában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Megrázó képsorozat került nyilvánosságra az Azovsztal üzem védőiről
Az acélgyár bunkereiben tartózkodó fegyveresek megmentésére egyre kevesebb az esély, sokak arcán mégis elszántság és remény látszik.

Link másolása

hirdetés

Az orosz-urkán háború kezdete óta a mariupoli Azovsztal acélgyárat védő egységekről tett közzé fotósorozatot a Telegramon az Azov ezred sajtószolgálata.

A képek üzem bunkereiben készültek a sebesült, elcsigázott emberekről, akiknek rohamosan fogy az élelmiszerük, lőszerük és nincsen már gyógyszerük sem.

A képeken látható, sebesült katonák számára már lényegében se antibiotikum, se fájdalomcsillapító nem áll rendelkezésre, hogy kezeljék a sérüléseiket.

A gyárban tartózkodó civileknek szabad elvonulást ígért az orosz hadsereg, a képeken látható védők megmentésére azonban vajmi kevés esélyük van, a legutóbbi alkalommal csak egy vakmerő helikopteres akcióval sikerült utánpótláshoz juttatni őket.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Nem szabadna kinyitni szeptember 1-től addig, amíg nem rendezik a béreket” – Jocó bácsi is felháborodott Kövér László szavain, amit a tanári fizetésekről mondott
A népszerű tanár szerint a házelnök úgy beszél „megfelelő, minimális mértékű” béremelésről, hogy havi fizetése több, mint egy tanár éves bére.

Link másolása

hirdetés

Mi is hírt adtunk róla, hogy Kövér László kedd este az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: „a megfelelő, minimális mértékben” kell emelni a tanárok bérét. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki a tanárok és a pedagógusszervezetek körében. Egy pályakezdő pedagógus nyílt levelét mi is bemutattuk, amelynek szerzője azt is nehezményezi, hogy az Parlament házelnökének fizetése éppen most emelkedett – nem épp „minimális mértékben”.

A házelnök szavaira reagált Balatoni József 'Jocó bácsi' történelemtanár, számos népszerű, oktatásról szóló könyv szerzője is. Ő mondanivalóját Kövér egy másik mondatára húzza fel. Mint írja:

„Aki szerint a pedagógiai munka annyi, hogy >>iskolában próbálni veszkődni a gyerekekkel<<, az inkább maradjon csendben!”

„Kikérem magamnak, hogy a hivatásomat bárki egy ilyen mondattal degradálja!” – folyatja. „Mert neki sem megfelelően, sem minimálisan fogalma sincs arról, hogy mi zajlik egy iskolában. És talán ez a legnagyobb baj, hogy így tekintenek az iskolára, a tanításra.

Mert nekik akkor ez semmit sem jelent, csak veszkődés.

Hát csodálatos. Tényleg.

hirdetés

Ugye azért azzal tisztában vannak, hogy az ilyen mondatokkal nem hogy segítenek, de még jobban rombolják a szakma hírnevét, megbecsültségét, ami már amúgy is jó mélyen van...

És az, hogy minimális béremeléssel szerinte ezt meg lehet oldani, mert ennyi a megfelelő, akkor tényleg fogalma sincsen semmiről. Köszönöm, azzal, hogy tudják, hogy rosszul keresünk, és el is ismerik, attól mi nem leszünk beljebb.

Láthatóan tényleg kiröhögnek minket, és minden okot felsorakoztaznak arra, hogy miért nem emelik a bért a dübörgő magyar gazdasági teljesítmény ellenére, miközben nem is akarják, hisz a minimálisan megfelelő szókapcsolat pontosan erről árulkodik.

Tényleg nem szabadna kinyitni szeptember 1-től addig, amíg nem rendezik a béreket.

Mondjuk havi 3,6 millió forintért – ami jóval több, mint egy átlagos tanár éves fizetése – én is mondanék ilyen dilettáns dolgokat a bajszom alatt.

Persze, ő fontos és hasznos munkát végez, megérdemli. Nekünk meg a minimális is megfelelő, hisz mi csak veszkődünk a gyerekekkel.

Hát nem.

Nagyon nem.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: