SZEMPONT
A Rovatból

„A vevő már látja, hogy mi a helyzet, az eladó meg még nem” – Balla Ákos a változó ingatlanárakról

A rezsiválság csak lassan gyűrűzik be az árakba. Az ingatlanszakértő szerint az eladók nehezen veszik tudomásul, mi ma a reális ár, de a vevők sem elég tudatosak.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. január 24.


Link másolása

Amikor nyáron kiderült, hogy a rezsicsökkentés megbukott, és hirtelen felugrottak a gáz- és áramdíjak, sokan azt gondolták, hogy az emberek már ősszel tömegesen menekülnek a magas rezsijű ingatlanokból, melyeknek az ára ennek hatására leesik. De több ingatlanszakértő már akkor azt mondta, hogy ezek a hatások csak késleltetve, az első pár hónap után jelentkeznek majd a piacon. Igazi változásra az idei év elején számítottak. Megkérdeztük Balla Ákost, a Balla Ingatlan tulajdonosát, bejöttek-e a jóslatok.

– Ősszel beszélgettem egy kollégájával, és ő is azt mondta, amit ön is mondott korábban, hogy ingatlanpiacon igazából most januártól, tehát az év elejétől lesznek látványosak a rezsiszámlák miatti változások. Tapasztalják már ennek a jeleit?

– Még nem. Én egy picit több tudatosságot vártam az átlagembertől. Csak olyan ingatlant szabadna manapság megvenni, aminek láttuk a rezsiszámláját. Ha felújítandó, akkor ki kellene számolnunk, mennyibe kerülne az esztétikai mellett az energetikai felújítás. Szerintem ez evidens, és azt gondoltam, hogy ezt a piac is így fogja árazni. Azonban azt látom, hogy ez még továbbra is teljesen másodlagos.

Most inkább az egyéb bizonytalanságok dominálnak, például a hitelek hiánya, pontosabban a magas kamatok.

Emiatt lelassult a piac. Az emberek inkább az olcsóbb ingatlanokat keresik, mert nem jutnak hitelhez, miközben az olcsóbb ingatlanok nagyon sokszor energetikailag problémásak. Az esetek többségében a pénztárca mérete határozza meg azt, hogy hol vagy mit vásárolunk, és kevésbé mérlegeljük azt, hogy energetikailag mennyire fenntartható a kiválasztott ingatlan.

– Tehát még nem történt meg a piac kettéválása az energetikailag problémás, magas rezsijű, és az alacsony rezsijű ingatlanokra?

– Megyünk effelé, de még nem tartunk ott. Még mindig nem érzem eléggé a vevői tudatosságot ebben a kérdésben.

– Nem lehet, hogy ebben a nagyon enyhe télnek is szerepe van?

– Ennek is, illetve jönnek jó hírek is. Például az, hogy mérséklődött a gáz ára. Persze azt, hogy a holland gáztőzsdén mérséklődött az ár, én itthon kilojoule-re nem tudom lefordítani, de jönnek ilyen hírek. És szerepe lehet a kormányzati kommunikációnak is, ami minden pozitív hírt felnagyítva juttat el a sajtóba.

Ha van egy pozitív hír, akkor az sajnos hátráltatja a kijózanodást, azt a fajta tudatos fejlődést, aminek be kellene következnie.

– Ennek a változásnak az sem tett jól, hogy az elmúlt időszakban sorozatosan jöttek olyan intézkedések, amik megnehezítették az energetikai beruházásokat, például kitolták a napelemek megtérülési idejét, korlátozták a szaldó elszámolást, sőt, ideiglenesen ki is zárták a visszatáplálásos rendszerből a novembertől napelemet telepítőket. Ami még létezik, az a hűtő-fűtő klíma H-tarifával, de az sem ér sokat rendes szigetelés nélkül.

– Ez így igaz. Csak komplex rendszerekben szabad gondolkozni. Tehát nemcsak az a lényeg, hogy mennyi pénzből állítjuk elő a hőt, hanem az is, hogy ne engedjük ki az ablakon, a födémen. Ezek szakembert igénylő munkák. Szakember pedig nincs elég az országban. Aki van, az is drágán elérhető. Az építőanyagok is drágultak. Tehát ezeket a felújításokat ma csak nagyon költségesen végezhetjük el.

– Ha azt mondjuk, hogy egy energetikailag felújított ház értékesebb, akkor engem azért érdekelne egy olyan számítás, hogy amennyiben valaki X tőkét fektet be a háza energetikai korszerűsítésébe, akkor az ingatlan értéke X-szel, az X valamennyi hányadával, vagy az X valamilyen szorzatával nő?

– Igen, nagyon jó a kérdése. Nem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy például egy panellakás szigetelve van vagy nincs. És nem csak azért, mert a szigetelt panelek szebbek, hiszen a homlokzatuk festett. Az esztétikai és műszaki értékük is magasabb.

Ehhez képest azt látjuk, hogy az ügyfelek alig tesznek különbséget a kettő között.

Pedig ha egy panel nem szigetelt, azt is jelentheti, hogy a társasház közössége vagy a közös képviselő nincs a helyzet magaslatán. Mert miért van az, hogy tízből nyolc ház tudott pályázni egy panelprogramban, vagy más pályázatokon, kettő meg nem? Akkor ott vagy a lakóközösséggel van nagyon nagy probléma, vagy a közös képviselővel, tehát ezek problémás házak. Ennek értékcsökkentő tényezőnek kellene lenni.

– És nem az?

– Nem. Kimegy az átlagos vevő, és azt mondja, hogy jó ez. És szinte ugyanannyit ad a felújítandóért, mint a felújítottért. Pedig a kettő között 10-20 százaléknyi különbségnek kellene lennie. Azt várjuk, hogy a felújított és a felújítandó ingatlanok közötti olló elkezd nyílni. A paneloknál leginkább ez szigetelési kérdés, egy családi háznál sok minden más is számít. Ott van a kazán, a szigetelés, a nyílászáró, a tető.

Egy családi háznál szerintem legalább 30 százaléknyi különbségnek kellene lennie a jó és a rossz energetikájú ingatlanok ára között.

Ez a 30 százalék nagyjából a kivitelezés nyers költsége. Tehát ebbe még nincs benne a munkám, a befektetésem ellenértéke. Ahhoz, hogy az is megjelenjen az árban, a felújított és a felújítandó ingatlanok ára között 30 százalénál is nagyobb különbségnek kellene lennie.

– És nem így van?

– Ezt még nem látjuk. Jelek vannak rá, a vevők már fel-felteszik ezeket a kérdéseket, de ennek a legtöbbször az lesz a következménye, hogy nem jön létre az üzlet. Tehát a vevő már látja, hogy mi a helyzet, az eladó meg még nem. Még formálódik a piac.

– Az hogy formálódik, mit jelent? Mikorra várható, hogy ez egyértelműen díjazza a piac a jobb energetikájú ingatlanokat?

– Félév, egy év is lehet, ameddig kialakul egy új árszint. Erre rásegít, hogy fél éven belül kifut a hitelmoratórium. Sőt, akiknek fix kamatozású hitelük van, és lejár egy kamatperiódus, ott a törlesztők is megemelkednek. Ez kínálati dömpinghez vezet majd a piacon, miközben a vevők száma nem nő. Emiatt a rosszabb adottságú ingatlanok eladói előbb-utóbb kénytelenek lesznek engedni az árakból.

– Csak ők? Ez nem lesz általános árcsökkenés?

– Nem kizárható egy általános árcsökkenés, de én nem számítok rá, mert az eladók nagyon-nagyon nehezen engendek. Ez inkább pszichológiai kérdés. Például hiába került már sok devizahiteles 2008-ban súlyos helyzetbe, a piac ezt 2012-2013-ig nem igazán tudta feldolgozni. Sokan azt gondolták, hogy majdcsak megoldódik a helyzet, majd lesz ez jobb. Mások arra számítottak, hogy „akkor majd megsegít az állam.” Segített valamennyire, de nem nagyon. Még olyanok is voltak, akik abban reménykedtek, „majd a végrehajtó jól jár ezzel, majd a végrehajtó segít rajtunk.” Ehhez képest a végrehajtó felszámolt még másfél millió forintot azért, hogy megoldhatta ezt a problémát.

Pedig megtörténhetett volna az is, hogy mindenki reálisan beárazza az ingatlanát, eladja, visszafizeti a banki tartozását és elkezdi újból az életét.

Azok közül, akiket a végrehajtó 2013-ban az utcára tett, sokan máshol tartottak volna, ha ezt 2009-ben végigcsinálják. Akkor tehát négy-öt év volt, mire a piac ezt a helyzetet feldolgozta, mire az emberek elfogadták, hogy hol van a valós piaci szint. Ebből kiindulva ha a legoptimistábban nézem, akkor is legalább 2-3 évnek el kell telnie ahhoz, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, hol vagyunk ma.

– Mitől van az, hogy sokan ennyire nem képesek átlátni a helyzetet?

– Ha megnézünk egy külföldi ingatlanpiacot, azt látjuk, hogy sokkal kisebb a magántulajdon aránya. A nyugat-európai ingatlanpiacokon sok az intézményi befektető, akik abszolút professzionális gondolkodást képviselnek. És sok az olyan befektető, akinek több ingatlanja van, magas egzisztenciával rendelkezik. Az átlagemberek többsége viszont bérlő. Nálunk egy nagyon nagy tömegű magántulajdon van, különféle tudásszintű, képzettségű, edukációjú embereknek van ingatlantulajdona, és ők együtt alkotják a piacot. Ahol nagyobb az intézményi befektetők vagy a tudatos befektetők aránya, ott egy válsághelyzetet jobban dolgoz fel a piac.

– Mi a helyzet a kiadó lakásokkal?

– Mondok egy példát: Mari néni idős, nyugdíjas. Ő a bérbeadó. Elromlik a csap, felhívjuk. Ezt ugye jog szerint az épület bérbeadójának kell javíttatni. De nem történik semmi. Mint bérlők, megcsináltatjuk. Utána hó végén vitatkozunk Mari nénivel, hogy 25 ezer forintért ez a csapjavítás sok vagy kevés volt. Majd megkérdezzük Mari nénit, hogy nem kellene-e kifesteni. Természetesen ő nem fogja kifesteni, tehát ha nekem fontos, majd én kifestem, és így megy hónapról-hónapra, évről-évre. Aztán ebbe beleun a bérlő, elmegy, és Mari néni hoz egy új bérlőt.

Ehhez képest kimegyünk Ausztriába, és nagyon komoly törvények védik az embereket, meghatározzák a bérleti díjat, meghatározzák az égvilágon minden paraméterét annak, hogy hogyan tudunk lakni, élni.

– Hát, elvileg törvények itt is vannak, ha konkrétan a bérleti díjat nem is határozzák meg, de a bérlők és a bérbeadók jogait tisztázzák.

– Igen. Csak nem kötnek szerződést, illetve nincs meg az a tudatosság, hogy a szerződést kikényszerítsék oda-vissza a felek a másikon. De nemcsak a tudatosság nincs meg, a törvények is elavultak és végrehajthatatlanok, és nem védik egyik fél érdekeit sem. Ezekben a törvényekben ma még olyan paragrafusok szerepelnek, amivel nagyon csúnyán vissza lehet élni. Nagyon sok olyan esetről tudunk, ahol bérleti díjat és rezsit nem fizető ember lakja másnak a lakását, és őt védi a törvény, hiszen ő birtokon belül van, persze másnak a lakásán belül. Őt be kell perelni, aztán az ítéletet valahogy végre kell hajtani.

Tehát a normálisan eljáró félnek van ezzel költsége, meg problémája.

Amikor a bérlakáspiacról beszélünk, mindig felmerül, hogyy mekkora állami szerepvállalásra lenne szükség. És mindig elmondják, hogy az államnak nincsen pénze 10 ezer vagy 100 ezer bérlakás építésére. Ami egyébként helyes is, mert ha az állam építene 100 ezer bérlakást, akkor utána rögtön arról szólnának a cikkek, hogy ki építi, miért építi, miért az a cég építi, miért oda építi, satöbbi, satöbbi. Nem ezzel kellene szerintem első körben foglalkozni. De van egy nagyon egyszerű dolog, ami ingyen van.

Rendbe kellene rakni a rá vonatkozó törvényeket, hogy a piaci folyamatok rendeződjenek.

– És ezt törvényekkel lehetne rendezni?

– Magyarországon van egy mondás, hogy 100 ezer forintért nem éri meg bíróságra menni. Miért nem? Teremtsünk olyan feltételeket, hogy ha én önnek százezer forintnyi kárt okozok, akkor legyen értelme elmennie a bíróságra, annak tudatában, hogy a jogsértésnek rövid időn belül gátat szabnak.

– Tehát eljutottunk oda, hogy az államszervezet nem hatékony működése is gátolja azt, hogy jól működjön az ingatlanpiac.

– Igen. Rakjuk rendbe úgy a törvényeket, hogy ne történhessenek visszaélések. Arról is gyakran beszélünk, hogy van Magyarországon egy üres ingatlanállomány, ami nincs hasznosítva. Nagy részben azért, mert félnek az emberek attól, hogy kár éri őket a hasznosítás kapcsán. És azt se felejtsük el, hogy bérbeadóként az ember beárazza a bérleti díjba azt a rizikót, amit az jelent, ha nem fizet a bérlő.

Ha ezt a bizonytalanságot ki tudom vonni az egyenletből, akkor mi történik? Csökken a bérleti díj!

Ha be tudok vonni ma még üres lakásokat a piacra, mi történik? Növekszik a kínálat, tehát csökken a bérleti díj! Azaz, ha jót akarunk tenni sok emberrel, akkor nem százezer lakást kell építeni, hanem átlátható, gyorsan érvényesíthető jogi feltételeket kell teremteni.

– Biztos benne, hogy az elvileg üresen álló lakások tényleg nincsenek bérbe adva?

– Teljesen jogos a kérdés. Ha jól emlékszem, a Statisztikai Hivatal 500 ezer lakást tart nyilván, mint nem lakott lakást. Én is úgy gondolom, hogy ennek egy jelentős része feketén van bérbe adva, ez egy külön problémakör. De ha ezeket a problémákat megoldjuk, akkor például egy budapesti lakás esetében arról beszélünk, hogy 140-160 ezer forintos bérleti díjaknál

egy kis lakás esetében is 2 millió forint bérleti díjról mond le az, aki üresen tartja a lakását. Hát azért 2 millió forint mindenkinek 2 millió forint.

Annak is, akinek van, akinek meg kevés van, annak főleg.

– Messzire jutottunk. Ott kezdtem ezt a beszélgetést, hogy ősszel azt az információt kaptam, hogy majd januárban itt megváltoznak a dolgok. De annak alapján, amit most elmondott, inkább úgy tűnik, hogy egyszer megváltoznak a dolgok, de gőzünk sincs, hogy mikor.

– Igen, én ezt inkább egy iránynak tekinteném. A változás az leginkább onnan jön majd, ahol a legjobban szorít a cipő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila: „A kormány folyamatosan azt ismételgeti, hogy márpedig mi az oroszokhoz vagyunk kötve, de ez ma már nagyon nem igaz”
Az energetikai szakértő szerint nemcsak a Gazpromtól tudunk gázt vásárolni, Paks2 ellehetetlenülhet, a debreceni akkumlátorgyár pedig sokkal több energiát igényel, mint ami most rendelkezésre áll. Nagyinterjú.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. február 05.


Link másolása

– Lantos Csaba energiaügyi miniszter az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ebben a krízisben nem egyszerű helyes megoldást találni, mert „Trianonnal összébb mentünk”, és Magyarország most egy tengeri kijárattal nem rendelkező ország. Tényleg olyan nagy ennek a jelentősége?

– Nyilván nem lenne ez annyira lényeges kérdés, ha az utóbbi időben nem az LNG lett volna az a terület, ami európai importlehetőségként felerősödött. Ezzel együtt az importfüggőségünk nem azon múlik, hogy nincs tengeri kijáratunk. Akkor is importfüggőek lennénk, ha lenne, mint ahogy a németek is azok. Németországnak van tengeri kijárata, 2022. február 24-ig mégsem volt LNG termináljuk. Ők is a vezetékes fölgázhoz kapcsolódtak inkább.

Önmagában az, hogy van valakinek tengere, vagy nincs, geográfiai szempontból lényeges kérdés, de az Európai Unió pont arról szól, hogy ez ne okozzon problémát.

Egy közösség tagjai vagyunk. Tehát például, ha Horvátországnak van tengeri kijárata, és nekünk van vezetékes kapcsolatunk Horvátországhoz, akkor használjuk azt. Ma már ott tartunk, hogy Szlovákiával is össze vagyunk kötve, ők meg a lengyelekkel. A lengyelek összekötötték magukat a norvégokkal, továbbá van LNG-termináljuk is. Tehát ma már eljutottunk oda, hogy a jól szervezett energiainfrastruktúrának köszönhetően akár lengyel, litván vagy norvég LNG-ből is tudunk vásárolni.

A kormány folyamatosan azt ismételgeti, hogy márpedig mi az oroszokhoz vagyunk kötve, de ez ma már nagyon nem igaz.

Földgáz terén Szlovénia kivételével minden szomszédos országgal össze vagyunk kötve. Villamosenergiában pedig Szlovéniával is. Ez azt jelenti, hogy bárhonnan tudunk vásárolni. Például a november eleji időszakban, amikor elmaradt a hűvösebb idő, volt olyan időszak, amikor a TTF-en (holland gáztőzsdén) a napi ár leszaladt 30-36 euróra, ami abból adódott, hogy sokkal több gázt kínáltak, mint amennyit az enyhe időjárás, meg az egyéb takarékossági okok miatt fogyasztott Európa. Ebben az időszakban a Magyarországra behozott földgáz jelentős része nem a török áramlat irányából érkezett klasszikus orosz gázként, hanem Ausztria, Szlovákia, Horvátország, sőt Románia felől. Az orosz gáz alig 25 százaléka volt a behozatalnak. Tehát nem igaz, hogy mi csak a Gazpromtól tudunk vásárolni.

– Lantos Csaba szóba hozta az ellátásbiztonság, megfizethetőség és fenntarthatóság hármas kérdését is.

– Azért vagyok büszke, mert ezt a megfogalmazást én használtam először ebben az országban. Tavaly májusban egy előadásomban vetettem fel az energiatrilemma problémáját. Ezek szerint figyel a kormány arra, hogy mit mondok. A háború kitörésekor Európa valóban azzal a kérdéssel került szembe, hogy akkor most mi a fontos számunkra: az energiafüggőség, az ellátásbiztonság, vagy éppen a klímavédelmi célok? Melyik ujjamat harapjam? Vannak olyan, inkább rövidtávon gondolkodó kormányok, politikai pártok, amelyek arra fókuszálnak, hogy csak a mostani feladatot oldjuk meg, minden más nem számít. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem kell nekünk a klímavédelem, ide nekünk a széntüzelésű erőműveket, mert azokkal gyorsan meg tudjuk oldani a problémát, ami mellett nyilván sok jogos érv szól.

– Ez a német és a lengyel út, ugye?

– Igen, pedig eddig folyamatosan arról hallottunk, hogy a németek élharcosai voltak az energiewende (energiafordulat) folyamatának. Ők jártak az élen abban, hogy hogyan álljunk át kisebb kibocsátási értékű energiatermelésre. És most lám-lám ők is változtattak. Pedig Németországban és Lengyelországban eddig is nagyon jelentős szerepe volt a széntüzelésű erőműveknek. Mi Magyarországon, ebben a sokat szidott és sokat emlegetett Mátrai Erőműben évente egymillió tonna lignitet tüzelünk el. Ehhez képest a németek 176 millió tonna szenet égetnek el évente a szenes erőműveikben. Persze szenes erőmű és szenes erőmű között is nagyon jelentős különbség van a kibocsátás szempontjából, és ebben mi picit lemaradtunk. Ugyanakkor tényleg lényeges, hogy ha egy ilyen trilemmával állunk szemben, akkor a hangsúlyok ne nagyon tolódjanak el az egyik vagy a másik irányba. Ez ugyanígy igaz akkor is, ha a nagyon zöld irányultságú kormányokat nézzük, amelyek viszont azt mondják, hogy mindenek felett a klímavédelem.

Tudomásul kell venni, hogy az emberek nem szeretnek megfagyni. Márpedig, ha nem szeretnek megfagyni, akkor energia kell.

Ha az energiát csak részlegesen tudjuk biztosítani abból, ami eddig volt, akkor valamilyen pótlólagos energiaforrást kell bevetni. Ha ez szennyezőbb, akkor nyilván mindent el kell követni a következmények mérséklésére, de tudomásul kell venni, hogy a nulla kibocsátású energiatermelést Európa még nem képes megoldani.

– Van olyan kormányzat, amelyik ezen a végleten van?

– Kormányzat nincs, de pártok vannak, főleg a zöld pártok. De a németeknél éppen a zöldpárti energiaminiszter volt kénytelen bejelenteni, hogy újraindítanak szénerőműveket, és nem állítják le a nukleáris erőműveket. Pedig náluk komoly politikai szándék volt, hogy 2022-ben leállítják az atomerőműveket, mégsem tették meg, mert szükségük volt rájuk. Többek között éppen a klímadilemma miatt, mivel az atomerőművek kibocsátási értéke nulla a CO² tekintetében.

– Vagyis az energiaválság megváltoztatta az atomerőművek megítélését?

– Az elutasítottság akkor erősödik fel, amikor nincs probléma az energiaellátással. Amikor azt mondják, hogy más energiahordozókkal képesek pótolni a nukleáris erőműveket. A németek például a földgáz-üzemű erőművekre számítottak. Ezért építették ki a vezetékhálózatot az oroszok felé, csakhogy mindez kútba esett.

Miközben Németország 2021 közepén még 55-60 százalékban függött az orosz gáztól, 2023 elejére odáig jutottak, hogy nullára csökkentették a vásárlását.

Itt nyilván a vezetékes gázról beszélünk, hiszen ne felejtsük el, hogy Oroszország nagy LNG termelő. A harmadik legnagyobb a világon, ebből adódóan az Európába érkező LNG szállítmányok között elég jelentős mennyiségben van orosz eredetű molekula is.

– Gyorsan váltottak.

– A németek mindig ilyen határozottak szoktak lenni mindenben. Az atomerőművek leállítása kapcsán is azok voltak, egészen addig, amíg nem állt be a jelenlegi helyzet. Korábban úgy gondolták, hogy az oroszok soha nem fogják taktikai vagy geopolitikai fegyverként használni a földgázt. Mégis megtették. A németek azonnal léptek, és azt mondták, hogy jó, akkor jöjjenek a szankciók, és lecsökkenjük az orosz importot. Ennek ellenére szerintem Oroszország, mint a világ második legnagyobb földgáztermelője, tartósan nem maradhat ki az európai, és úgy általában a világ földgázellátásából. Persze az a fajta kiszolgáltatottság, ami főleg a 2017-18-19-es években kialakult, túlzó volt. Emiatt is érezte Vlagyimir Putyin ennyire nyeregben magát.

– A német váltás mögött világos morális háttér is van, mégpedig az, hogy nem akarják finanszírozni a háborút.

– Miközben nálunk pont az ellenkezőjét látjuk, elsősorban közvélemény formálásban. A kormánypárti sajtó folyamatosan azt sugallja, nehogy már nekünk legyen rosszabb azért, mert az ukránok és az oroszok háborúznak. Eközben Németországban az egyszerű fogyasztó szintjén is megjelenik az, hogy márpedig én is teszek valamit. Van olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy azért csökkenti a saját földgáz-fogyasztását, és veszi lejjebb a hőmérsékletet, nehogy Putyin több pénzt kapjon. Ez egy teljesen más, morális megközelítés.

Ott a szolidaritás számít, ami ott kezdődik, hogy akkor is segítek valakinek, ha nekem az kellemetlenséggel, vagy áldozattal jár.

Miközben nálunk áldozathibáztatás folyik: ez nem az én dolgom, az áldozat tehet mindenről, amúgy is oldják meg egymás között. Mi a béke, pártján vagyunk vagyunk, béke, béke, béke. Pedig mindenki tudja, hogy az a béke, amit most kötnének meg, valójában Putyin békéje lenne. Befagyasztaná a jelenlegi erőviszonyokat, amikor Oroszország elfoglalta Ukrajna, egy szabad európai állam területének egy jelentős részét. Ez morálisan nem elfogadható.

– Kanyarodjunk vissza Lantos Csaba mondataira. Azt mondta, hogy 8 év alatt 44 terawattóráról 68-ra, tehát több mint 50 százalékkal kellene növelni az elektromos energiatermelést. Most az áram 70 százalékát mi állítjuk elő, 30 százalékban importfüggők vagyunk. Ez nem növeli méginkább a függőségünket?

– A miniszter interjújában is van utalás arra, hogy a hazai erőmű-kapacitást fejleszteni kell. Igaz, ennek egyelőre nem nagyon látom a nyomát.

Pedig azok a gazdaságfejlesztési irányok, amiket a kormány erőltet, például nagy összeszerelő üzemek és nagy energiaigényű gyárak betelepítése, nincs összhangban a mostani energiaellátási képességeinkkel.

Nagyjából 50%-kal növelnünk kellene a villamosenergia-termelő képességünket, vagy legalábbis a behozatalt. Erre nem az a megoldás, hogy azeri zöldenergiából termelt villamosenergiát hozunk majd ide a Fekete-tenger alatt, főleg akkor, amikor Azerbajdzsánban jelenleg a zöldenergia-termelés nem éri el az 5%-ot. Inkább az európai és a hazai lehetőségeket kellene számba venni. A miniszter az interjúban a szélerőművekkel kapcsolatos kormányon belüli dilemmáról beszél. Én nem látom ezt dilemmának. Van egy sztereotípia a miniszterelnök fejében, aki úgy döntött, hogy nálunk márpedig szélerőművekkel nem lehet villamosenergiát jól és hatékonyan termelni. Ugyanakkor a miniszter maga is elismeri, hogy a szélerőművek átlagos kihasználtsága 25-26 százalékos, miközben a naperőműveké csak 15-16 százalék, tehát 10 százaléknyi a különbség. Ha ez igaz, akkor senki ne mondja, hogy nálunk kevésbé éri meg szélerőműveket telepíteni, mint naperőműveket. Utánanéztem, hogy például az 1930-as évek környékén mennyi szélerőmű vagy szélmalom működött Magyarországon. Majdnem 700 darab! Ráadásul a legtöbb nem is a kisalföldi térségben volt, hanem az Alföldön. A miniszter teljesen joggal mondta, hogy felül kell vizsgálni az ezzel kapcsolatos álláspontot, függetlenül attól, hogy a tájra gyakorolt hatását tekintve szép, vagy nem szép, tetszik, vagy nem tetszik.

– Mi a helyzet Paks-2-vel?

– Még csak építkezések zajlanak, de a tényleges erőművi fejlesztés fizikailag el sem kezdődött. Mintha mind a két oldal belefáradt volna. Az oroszok nem erőltetik annyira, a magyarok, meg úgy vannak vele, hogy ha az oroszoknak jó, akkor nekünk is jó. Nekünk az a lényeg, hogy azok a magyar vállalkozások, amelyek eddig is mindig nyertek, elég sok pénzt tudjanak lehúzni, holott arra kellene fókuszálni, hogy minél hamarabb történjen valami kézzelfogható.

Gondoljunk bele abba is, hogy ez egy 2400 megawattos erőmű lesz. Miközben a beépített szolár kapacitás lassan 4000 megawatt körül van.

Ha 15%-os kihasználtsággal számolunk, ennek a negyede hasznosítható, ami 1000 megawatt. Tehát ahhoz, hogy ki tudjuk szolgálni a megemelkedett energiaigényeket, vagy hálózatot kell fejleszteni és további kapcsolatokat létesíteni a környező országokkal, ezzel hozzáférve még a környéken lévő szabad kapacitásokhoz, vagy saját magunknak kell erőművet fejleszteni. Én úgy vettem ki a miniszter nyilatkozatából, hogy mindkét irányban gondolkodnak.

– Kiderült az is, hogy a német kormány nem engedélyezi a Siemensnek, hogy vezérlőberendezéseket szállítson a magyarországi erőműhöz. Holott az erőmű létesítéséhez annak idején az EU megadta a hozzájárulását.

– Már az első szankciók bevezetésekor világosan látszott, hogy a technológiai beszállítók nem fognak Oroszországnak és orosz cégeknek ilyen rendszereket szállítani, így nincs is mit csodálkozni ezen a mostani fejleményen.

Emlékezzünk vissza a szovjet időszakra, amikor a külföldi (elsősorban nyugati) technológiák beszállítása COCOM-listás volt, így a legkorszerűbb eszközökhöz és technológiához nem fértek hozzá a szovjet blokkhoz tartozó gazdaságok. Emiatt mindent maguknak kellett létrehozni. Ám akkor a világ erre volt berendezkedve, így a szocialista tábor is. Mára viszont nincsenek táborok. Oroszország úgy alakította ki a saját nehéziparát, gazdaságát és energiahordozó kitermelését, hogy nyugati technológiákat és irányítástechnikai rendszereket épít be saját fejlesztések helyett, és szankciók esetén ezt nem tudja egyik napról a másikra más beszállítóval, vagy saját előállításból pótolni.

Ez a mostani fejlemény egyértelműen ellehetetlenítheti a Paks-2 beruházást is, hiszen nyugati technológiák és irányítástechnika nélkül Paks-2-ből nem lehet működő atomerőművet létrehozni.

Ideje volna ezt a magyar kormánynak is belátnia.

– A most jócskán vitatott debreceni akkumulátorgyár esetében sem tiszta, hogy honnan fogja venni az áramot jövőre.

– Az az ipari környezet, ami most Debrecen környékén létrejött, nagyjából 400-500 megawattnyi pluszteljesítményt igényel. Jelenleg ez a villamoskapacitás nemhogy a környéken nem áll rendelkezésre, de még úgy általában Magyarországon sem. A választott helyszín energiaellátási szempontból nem optimális választás.

Sokszor azt látom, hogy születik egy politikai döntés valamilyen gazdasági irányról, majd utána kiadják az alattuk levőknek, hogy oldjátok meg hozzá a szükséges energiát, vizet és sok egyéb mást.

– A miniszter azzal indokolta a hasonló beruházásokat, hogy a „munkaalapú társadalom” révén tudunk kitörni a középesen fejlett országok táborából, és ezért van szükség az újraiparosításra.

– Magyarországon ma már nem az a kérdés, hogy van-e elegendő munka, hanem az, hogy a munkahelyeket el tudjuk-e látni elegendő munkaerővel. Az akkumulátorgyártás kapcsán is kiderült, hogy Debrecen térségében nem áll rendelkezésre 8-9 ezer főnyi munkaerő. Nagyjából ötezer fővel lehetne számolni.

Csakhogy ők majdnem mind képzettség nélküliek. Olyanok, akik nem alkalmasak erre a munkára. Tehát nem ők fognak dolgozni az akkumulátorgyárban.

Valószínűleg külföldieket hoznak majd. Vagyis a magyar kormány megtámogat egy olyan beruházást, ami valójában nem a magyaroknak teremt munkahelyet. Magyarország számára az egyedüli hozzáadott érték az lesz, hogy a GDP-ben nagyon jól mutat majd ez a szám. De mondjuk a kínai GDP-ben még szebben, mert a kínai vagy a dél-koreai akkumulátorgyártó nem hozza ide az akkumulátorfejlesztéssel kapcsolatos mérnöki, magasabb szintű tudást. A magas hozzáadott értéket képviselő laboratóriumokat megtartják Kínában, Koreában. Itt kellene a miniszternek karakteresebben képviselni a magyar érdekeket. Én egyébként sem hiszek a munkaalapú társadalomban egy ilyen kis ország esetén. A munkaalapú társadalomról ott érdemes beszélni, ahol rengeteg munkaerő van, például Kínában, Délkelet-Ázsiában. A hozzánk hasonló kis országok inkább azt mondták, hogy a tudásalapú munkára kellene hagyatkozni. Ott tudnánk mi is előre lépni.

– Mi az, amiről nem beszélt az energiaügyi miniszter, de ön szerint kellett volna?

– Két nagyon lényeges dologról. Az egyik az energiahatékonyság vagy épület-energiahatékonyság. Ez nagyjából 60%-át adja a megtakarítási lehetőségeknek, és nem léptünk előre. Magyarországon sem a CSOK-nál, sem a többi állami támogatásnál vagy kedvezményes hitelnél nem volt hangsúlyos követelmény, hogy hatékonyabb energiafelhasználású házak épüljenek, vagy hogy javuljon a régi házak energihatékonysága.

Pedig nem az a kérdés, hogyan tud Szijjártó Péter 10 milliárd köbméter gázt megszerezni az oroszoktól, hanem az, hogyan tudjuk az ország éves energia-, vagy földgáz-fogyasztását csökkenteni.

A kevesebb energiafelhasználás viszont nem azt jelenti, hogy fázzunk a lakásban, hanem, hogy úgy takarítsunk meg energiát, hogy közben a komfortérzetünk ne csökkenjen. A másik, amit nagyon hiányoltam, a távhő, ami a legkritikusabb eleme jelenleg a lakossági energiaellátásak. Sőt, a közintézményi ellátásnak is. Nem mernek hozzányúlni, miközben a távhőben egyértelműen nagyon erős a gázfüggőség.

Ezt talajszondás hőszivattyúkkal, vagy például geotermikus energiával lehetne kiváltani, viszont ehhez sokkal nagyobb kormányzati támogatás kellene.

Azoknál a nagyobb önkormányzatoknál, ahol ezt sikerült megvalósítani, bizonyos időszakokban akár 100 százalékig is képesek kiváltani a földgázfelhasználást. Ez az igazi megtakarítás. Ráadásul a megújuló energiák közül a geotermikus energiából nekünk sokkal több van, mint másoknak.

– Mintha a változások katalizálnának olyan technológiai fejlesztéseket, amelye egyébként csak lassabban valósultak volna meg.

– Azt látom, hogy a háború következményeként Európa politikailag, társadalmilag gyorsabban alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, beleértve az energiatárolást és az energiagazdálkodást is. Felerősödött a kutatás-fejlesztés kormányzati támogatása. Lehet, hogy majd 200 év múlva, ha még lesznek emberek, arról fognak tanulni, hogy ez volt a következő ipari forradalom, az ipari technológiai forradalom időszaka, amit az váltott ki, hogy egy eszement őrült háborúja miatt drasztikusan megnőtt Európában az energia ára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Országgyűlési képviselőből falusi kocsmáros lett Kónya Péter: „Beírtam a Google keresőbe: zsákfalu, eladó, ingatlan”
Az egykori politikus ma a Pittyes kocsmát működteti a nyugati határszélen fekvő Velemben. Elmondta, járt-e nála Orbán Viktor, és azt is, miért indult el gyalog a háború kitörésekor Putyinhoz.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. február 08.


Link másolása

Kónya Péter 25 évig volt hivatásos katona, ezzel párhuzamosan szakszervezeti vezető is. Ő az egyik alapítója a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak, amely annak idején csatlakozott a Bajnai Gordon által létrehozott Együtthöz. Így jutott listás parlamenti mandátumhoz a 2014-es választásokon, ezt követően négy évig országgyűlési képviselőként dolgozott. Utána viszont újabb éles váltás következett az életében: vett egy üzlethelyiséget az Ausztriával határos Velemben, ahol azóta kocsmát és lottózót üzemeltet.

Szóbe került, mennyire ment könnyen a beilleszkedés, találkozott-e valaha a haláláig szintén ott élő Törőcsik Marival, és visszatérne-e még a politikába.

– Menjünk vissza az időben 2018-ba, a parlamenti mandátuma végére. Mi történt, miután kiesett az Országgyűlésből, és hogy került Velembe?

– Gyakorlatilag 2017-ben már eldöntöttem, hogy nem indulok a '18-as választásokon, ezért elkezdtem gondolkodni azon, mivel fogok foglalkozni, ha lejár a mandátumom. Első körben kiléptem a pártból, amit alapítottam és aminek elnöke voltam, mert volt egy olyan ötletem, hogy megpróbálom magam reaktiváltatni, mint hivatásos katona. Annak idején, 2012-ben elég kurtán-furcsán ért véget a katonai pályafutásom, a szolgálati törvény ugyanakkor lehetőséget biztosított volna arra, hogy folytassam. Beadtam egy kérvényt a honvédelmi miniszterhez, de elutasítottak azzal, hogy nincs szabad beosztás. A válaszlevelemben leírtam 35 szabad beosztást, amit a végzettségemmel és a rendfokozatommal betölthettem volna abban az időben, ennek ellenére nem vettek vissza. Ezt követően több munkahelyre beadtam a pályázatomat Budapesten, de sikertelenül: sehová nem mertek felvenni, mint egykori ellenzéki képviselőt, annyira féltek a lehetséges retorzióktól. Így két opcióm maradt: vagy külföldre költözöm, vagy megpróbálok egy olyan helyet találni az országon belül, ahol meg tudok élni.

Beírtam a Google keresőbe, hogy "zsákfalu eladó ingatlan", és az egyik találat a velemi Pittyes Kocsma volt. Soha nem jártam még ott, de elmentem megnézni és nagyon megtetszett. Úgy döntöttem, hogy belevágok, miért ne próbáljam meg...

Viszonylag gyorsan lezajlott az adásvétel, leköltöztünk, azóta ezt a kocsmát és a vele egy épületben lévő lottózót üzemeltetem. Eleinte a bátyámmal kezdtük, jött velem segíteni, de aztán rá kellett jönnünk, hogy két embert nem tart el a hely. Így aztán ő visszament Pécsre, ahol lakik, azóta egyedül csinálom.

– Milyen az élet ebben a szerepkörben? Elég éles váltás lehetett a korábbiakhoz képest...

– Éles váltásnak éles váltás, különösen a környezet, bár azért sok szállal kötődöm a falusi élethez a nagyszüleim és más rokonok által. Mégis, a fővárosból leköltözni egy 300-350 lakosú kis faluba egészen más életet hozott magával. Ráadásul ez valamikor egy zárt övezet volt, hiszen közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el az Alpok lábánál, a rendszerváltást megelőzően a vasfüggöny miatt szinte egyáltalán nem jártak erre turisták. Ennek megfelelően eléggé zárkózottak az itteni emberek, viszont nagy szerencsémre engem azonnal befogadtak, és nyugodtan mondhatom, hogy kaptam egy nagy családot a környező falvak lakosai jóvoltából. Itt a környéken nem is csak egy faluból áll a közösség, a települések lakói szoros viszonyban, barátként élnek együtt.

A kocsmában az egyik törzsvendégével

– A „gyüttment” származását nem érzékeltetették önnel?

– Viccelődve mindig megkapom, de tegyük hozzá, hogy azok is, akik már harminc éve laknak itt a faluban. Abból a szempontból nagy szerencsém volt, hogy nagyon sok egykori kollégával, határőrökkel, rendőrökkel, katonákkal találkoztam, akiket a korábbi életemben ismertem, vagy ők ismertek engem, akár tévéből vagy a szakmai múltam alapján. Ez is sokat segített a beilleszkedésben.

– Hányan voltak képben a falusiak közül a korábbi politikusi tevékenységével?

– Meglepően sokan, teljesen le is döbbentem ezen. Én azt hittem, hogy eljövök ebbe az isten háta mögötti kis faluba, és nyugodt életet fogok tudni élni inkognitóban. Ehhez képest már az első vendégek is felismertek, akik bejöttek a kocsmába. Két hét múlva pedig visszajutott hozzám, hogy már az egyik szombathelyi általános iskolában is arról beszéltek, hogy ideköltöztem Budapestről. Az előző tulajdonos unokái mesélték, hogy a tanító néni megkérdezte tőlük, tényleg a Kónya Péter vette-e meg a kocsmát. Ennyire gyorsan végigfutott az információ.

– Törőcsik Marival találkozott valaha a faluban?

– Nekem nem sikerült találkoznom vele, a bátyámnak viszont igen. Még együtt dolgoztunk, én épp Budapesten intéztem az ottani lakásom eladását, amikor egyszer csak bejött a kocsmába. Korábban egyébként gyakori vendég volt ott, amíg az egészségi állapota megengedte. A bátyámról tudni kell, hogy egyetemistaként a József Attila Színházban dolgozott kellékesként, és volt egy turné Leningrádban, amin Törőcsik Mari mellett ő is részt vett. Így aztán fel tudták eleveníteni a régi emlékeiket.

– Mennyire nehéz mostanában fenntartani a kocsmát és a lottózót?

– Azt kell mondjam, hogy nagyon nehéz, nyereségesen gyakorlatilag lehetetlen.

Nem véletlen, hogy már a helyi lakosok is hobbikocsmárosnak hívnak, mert látják, mennyire nehezen megy a hely fenntartása.

Egyrészt megváltoztak a szokások: régen a kocsma egyfajta közösségi helyszín volt, ahol összejártak az emberek, kártyáztak, beszélgettek, söröztek, akár a vasárnapi templom előtt vagy után is benéztek. Ma ezek a szokások már abszolút nincsenek meg. A fiatalok közül nagyon kevesen járnak kocsmába, ők már inkább mobiltelefonon és számítógépen élik a közösségi életüket. Akik bejárogatnak, azok inkább a középkorú és idősebb korosztály, de ezen is nagyon sokat rontott a Covid. Ez a lottózóra is jellemző egyébként, hiszen elég sokáig zárva kellett tartanom. Ezalatt elterjedtek a telefonos applikációk, hozzászoktak az emberek, hogy ott is tudnak játszani, visszaszokni pedig nyilván nem fognak. A kata szabályok megváltoztatása és az energiaválság is nagyon keményen érint engem, horribilis árakat kell fizetnem. A vendégeimen is látszik, hogy kevesebb pénzük van, bár ez még mindig az ország jobb helyzetben lévő területe, itt az emberek kilencven százaléka kint dolgozik Ausztriában.

– Lehet, hogy hamarosan ismét másik megélhetés után kell néznie?

– Az biztos, hogy nagyon megszerettem az itteni életet, szóval költözni nem szeretnék. Az viszont, hogy mivel fogok foglalkozni, ha nem ezzel, még a jövő zenéje. Nyilván keresem én is a megoldásokat. Amíg csak tudom, nyitva tartom a kocsmát és a lottózót is, aztán majd meglátjuk.

– A háború kitörése után volt egy posztja, miszerint egy „békemenet” keretében gyalog elindul Moszkvába Putyinhoz, aki régen a bajtársa volt. Végül aztán feladta, elmondása szerint azért, mert Szombathely előtt „belelépett egy kátyúba”. Komolyan gondolta ezt az egészet?

– Volt egy vízióm: egyszerűen úgy éreztem, hogy ezt a háborút meg lehet állítani, ha a civil lakosság nagy létszámban fölkel ellene.

Most is meggyőződésem, hogyha ott a háború kezdetén egy olyan nagy létszámú – és tényleg nagy létszámban kell gondolkodni, tehát itt nem 5-10 ezer emberről van szó –, civil kezdeményezés alakult volna Európában, és adott esetben akár egy valódi békemenet is elindult volna Moszkva felé, azzal meg lehetett volna állítani a háborút.

Nyilván ez az én vízióm volt, és rá kellett jönnöm, hogy egy kicsit naivan gondolkodtam ebben. De továbbra is hiszek benne, hogy a harcoknak akkor lesz vége, ha a civilek egyszer csak azt mondják, hogy elegük van belőle. Amíg a politikusok és a gazdasági szereplők irányítanak, és nem a nagy tömegek állnak ki a háború ellen, addig itt nem lesz béke.

– Valóban feltett szándéka volt, hogy elgyalogol egészen Moszkváig?

– Igen. Nem egy olyan horribilis távolság egyébként, tehát meg lehetett volna csinálni, ha nem sérülök le. De ennek tényleg akkor lett volna értelme, ha nem egyedül indulok el, hanem folyamatosan csatlakoznak az emberek, és egy hatalmas tömeg indul el Moszkva felé, nem csak Magyarországról, hanem Európa különböző országaiból. Nyilván ezt jobban meg kellett volna kezdeni szervezni, akkor lehet, hogy másképp alakul az egész.

– És hogy értette azt, hogy Putyin a bajtársa volt?

– Én négy évet leszolgáltam a szovjet hadseregben, később pedig egy évet az ukrán hadseregben is, ekkor fejeztem be a tanulmányaimat. És amikor visszamentem a független Ukrajnába, akkor előkerültek olyan dossziék, amelyekből kiderült, hogy gyakorlatilag az összes parancsnokunk és az összes tanárunk a KGB-nek volt tisztje. Erre céloztam, mivel Putyin is egykori KGB-s volt.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, az Együtt-PM társelnöke beszél a Városliget tervezett beépítése, a múzeumi negyed létrehozása ellen tartott fáklyás felvonuláson a budapesti Felvonulási téren 2013. december 20-án (MTI Fotó: Mohai Balázs)

– Befolyásolja az Ukrajnához fűződő viszonyát, hogy ott tanult és szolgált?

– Nyilván nagyon nehezen tudom megemészteni ezt a háborút, mert most is azt gondolom, hogy két testvérnépről van szó, és amikor testvérek egymással háborúznak, az mindig szörnyű. Nehéz ezt feldolgozni, ráadásul nagyon sok ismerősöm érintett, valószínűleg a katonák közül is, akikkel együtt képeztek ki, sokan most ott vannak a fronton. A legjobb az volna, ha minél hamarabb megtalálnák azt a kompromisszumot, ami elvezet a békéhez, mivel ez a háború igazából senkinek nem használ.

– Egykori tüntetésszervezőként mit gondol a most zajló tanár-diák megmozdulásokról?

– A legnagyobb baj (és ez az elmúlt évek számos másik demonstrációjára igaz), hogy mindannyian ugyanabba a hibába esnek: a tüntetés maga nem lehet cél.

Nagyon sokan már azért csinálnak tüntetést, hogy bekerüljenek a médiába, szerepelhessenek. A tüntetés egy eszköz, amit arra kell használni, hogy valamilyen célt elérjünk vele. Ezt a kitűzött célt én nagyon sokszor hiányolom.

öncélúnak tartom a tüntetéseket és a sztrájkokat, így pedig az eredményessége is sokkal könnyebben elveszik az egésznek.

– Érhet még el valamilyen kézzelfogható eredményt a mostani hullám, vagy ön szerint kudarcra van ítélve?

– Én azt látom, hogy a kormány megint taktikusan játszott: a béremelés jelentősen tompítani fogja a dolog élét, még úgy is, hogy a pedagógus-tüntetések nemcsak az alacsony fizetésekről szólnak. Mindazonáltal egy olyan értelmiségi körről beszélünk, akiket nehéz lesz leállítani, főleg akkor, ha a diákok melléjük állnak. És egyre inkább az látszik, hogy a diákok is érzik azt, hogy ki kell állniuk a saját igazukért is, meg a tanárok igazáért is.

– A szakszervezetek szerepét milyennek látja ebben az ügyben?

– Nagy hibának tartom, hogy a szakszervezetek átpolitizálódtak. Név szerint kiemelni senkit nem szeretnék, de azt látom, hogy nagyon sok szakszervezeti vezetőnek nem a közjó szolgálata az elsődleges célja, hanem mindössze a saját megélhetésük biztosítása, ahogy számos politikusnak is. Ezek az emberek készek voltak az elveiket is feladni azért, hogy megmaradjon az állásuk, és ezzel az egész szervezet hitelességét játszották el. Persze egy szakszervezeti vezető akarva-akaratlanul is politizál a munkájából adódóan, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül el kellene köteleződnie egy konkrét párt mellett. Ha ezt megteszi, abban a pillanatban jelentősen csökken a szervezet hatékonysága.

Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke a pártszövetség fõvárosi majálisán, a Szabadság téren 2014. május 1-jén (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

– Nyerhet-e ön szerint a jelenlegi ellenzék választást? Ha igen, mi kellene ehhez?

– Nem látom ezt a potenciált a jelenlegi ellenzékben, nem volt véletlen a négy kétharmad egymás után.

Szerintem nagyon sok olyan politikusnak háttérbe kellene húzódnia, akik a régi generációhoz tartoznak, viszont nem látom a fiatalokban sem azt a fajta tisztességet, hogy ne a saját érdekeiket helyezzék előtérbe, hanem a közérdeket. Biztos, hogy vannak ilyenek, csak nem tudtak előtérbe kerülni, mert azoknak, akik uralják a politikai közéletet, nem érdekük, hogy ilyen típusú emberek előtérbe kerüljenek.

Meg kell tisztulnia az ellenzéknek is nagyon sok szempontból ahhoz, hogy változás lehessen, emellett elő kell jönnie egy olyan új pártnak, amelyiknek van víziója, és amelyik adott esetben képes lesz legyőzni a Fideszt. És van még egy nagyon fontos dolog: a vidéki életben is megtapasztaltam azt, hogy a magyarságtudat, a hazaszeretet, ezek olyan fontos kérdések az ember szempontjából, amit egy politikai pártnak nem szabad elhanyagolnia. A baloldal egyik legnagyobb problémája az, hogy ódzkodik ettől a kérdéstől, vagy legalábbis nem tudja jól kezelni.

– Ön büszke bármire a négy éves képviselői munkájából?

(hosszan gondolkodik) Nem. Nekem nagy csalódás volt a parlamenti tevékenységem. Egyrészt kezdődött azzal, hogy miután független képviselőként jutottam be és nem volt frakcióm, Kövér László döntött arról, melyik bizottságban dolgozhatok. Huszonöt éves rendészeti és katonai múlttal nyilvánvaló volt, hogy azt a szakmai tudást, amivel rendelkezem, leginkább a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban vagy a Nemzetbiztonsági Bizottságban tudnám kamatoztatni.

Még Bajnai Gordon is megpróbált közbenjárni az érdekemben, kapott is egy ígéretet Kövértől, aki viszont végül, amikor a döntést meg kellett hoznia, berakott a Mezőgazdasági Bizottságba.

Persze kiképeztem magam, amennyire tudtam, de azért nem mindegy, hogy az ember abban dolgozik, amihez ért, vagy kényszerből egy olyan területen, amihez korábban semmi köze nem volt. Ez már önmagában óriási csalódás volt számomra. A másik pedig az, hogy a független képviselőknek, akik nem tartoznak frakcióhoz, rendkívüli módon korlátozottak a lehetőségeik. Napirend előtti hozzászólásra és interpellációra sem volt lehetőségem, pedig ezek azok, ahol talán még egy ellenzéki képviselő is bele tud szólni valamennyire a közéletbe. Időnként azért bejutottam a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság üléseire, bár nem mint tag, hanem a benyújtott törvényjavaslataim tárgyalásakor. Azon kevés ellenzéki képviselő közé tartozom, akiknek három törvényjavaslatát is elfogadták a Parlamentben, azonban egyik sem az én nevemen futott. Épp azért, hogy ne derüljön ki a forrásuk, végül bizottsági indítványként mentek a Parlament elé. Ezt is egyfajta kudarcélményként éltem meg.

Az elején nagyon büszke voltam arra, hogy bekerültem a Parlamentbe, de ez az érzés idővel egyre csökkent, a frusztrációm pedig arányosan nőtt, annyira tehetetlennek éreztem magam.

Azt hittem, hogy ott mindenkinek az a célja, hogy az embereken segítsen, azonban rá kellett jönnöm, hogy ez messze nem így van. Amit én szerettem volna megvalósítani, abból szinte semmire nem volt lehetőségem. Ezt látván feltettem a kérdést, hogy csak azért üljek ott bent, hogy felvehessem a fizetésemet? Ez nem az én világom, valószínűleg egészségileg is tönkrementem volna benne, ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom a politizálást.

Kónya Péter független képviselõ, az Együtt-PM társelnöke az Országgyûlés plenáris ülése elõtt 2014. május 12-én (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

– Tartja-e még a kapcsolatot bárkivel az egykori szövetségesei vagy ellenfelei közül?

– A nagypolitikából nem, alsóbb szinteken néha előfordul. Egy-két szakszervezeti vezetővel vagy újságíróval, akikkel korábban jóban voltam, időnként elvitatkozgatunk egy-egy politikai történésen. Illetve tavaly nyáron volt egy eset, amikor egyszer csak bejött a kocsmámba Hende Csaba a feleségével (korábban Velemben volt nyaralója). Tudta, hogy én vagyok a kocsmáros.

Az érdekes ebben, hogy ő volt a honvédelmi miniszter, amikor le kellett szerelnem a honvédségtől és ebben az ő keze is keményen benne volt. Ennek ellenére nem veszekedtünk, pláne nem verekedtünk össze, hanem leültünk egy asztalhoz kávézni és beszélgetni.

Orbán is többször járt Velemben, de ő soha nem jött be hozzám, csak a TEK-esek jártak nálam a látogatásai előtt „környezettanulmány” céljából...

– Ha tényleg létrejönne egy olyan új párt, amiben lát fantáziát, elképzelhetőnek tartja, hogy csatlakozik hozzájuk?

– Aki bármikor politikus volt, soha ne mondja azt a folytatásra, hogy soha. Jelen pillanatban ugyanakkor nem hiszem, hogy bármilyen módon vissza szeretnék térni a politikába. De azt is tudom magamról, hogy még tele vagyok energiával, ötletekkel, és nem biztos, hogy egy kis falu kocsmárosaként akarom leélni az életemet. Viszont egyelőre nem látom azt a politikai erőt és azt a vezetőt, aki olyan vízióval és energiákkal rendelkezne, valamint annyira tisztességes lenne, hogy érdemes lenne beállni mögé.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Tudatosan áldozzák be a börtönökből toborzott zsoldosokat az oroszok, hogy előrébb jussanak
A Wagner katonái közül rengetegen esnek el. Akik nem hajlandók harcolni, azokat habozás nélkül lelövik. Akik túlélik, a rokonaik szerint teljesen megváltozva térnek haza.

Link másolása

Napvilágot látott, milyen kíméletlen taktikával vetik be a börtönökben toborzott Wagner-zsoldosokat az oroszok Ukrajnában, ahol Bahmut környékén jelenleg is négyzetméterről-négyzetméterre harcolnak az előrejutásért.

A Rucriminal.info szerint a nemrég elfoglalt Szoledárnál például nyolcfős csoportokra osztották az embereket. Az első, jól felszerelt csapatnak az volt a feladata, hogy bármi is történik, jussanak el a kiszemelt területre, utána pedig tüzérségi támogatás mellett azonnal ássák be magukat. Amint ez megtörtént, egy fára akasztott ronggyal, vagy bármi mással megjelölték, hol vannak, hogy ha egytől-egyig el is esnek, az utánuk következő nyolcfős csapat tudjon róla, meddig jutottak.

Az első nyolc ember szinte soha nem élte túl bevetést. De gyakran a következő nyolcas sem. Általában 4 hullámra volt szükség, hogy megszilárdítsák a helyzetüket, de

olyan is előfordult, hogy 14 hullám kellett. Vagyis ilyenkor az emberveszteség a 100 főt is meghaladta.

Az ABC szerint a közelmúltban készült műholdfelvételek a Wagner-zsoldosok bevetési területén olyan tömegsírokat mutatnak, amelyek egyre csak nőnek, jól mutatva, hogy az orosz előrejutás mekkora áldozatokkal jár.

A Wagner-csoport egy magánhadsereg, amelyet Vlagyimir Putyin közeli szövetségese, Jevgenyij Prigozsin irányít. A szervezet már 2014 óta létezik, és Szíriában, valamint különböző afrikai országokban is bevetették. Míg azonban korábban főleg volt elitkatonákból toborozták a zsoldossereget, Ukrajnába már az orosz börtönök volt foglyait küldik.

Nyugati hírszerzési források, az ukrán kormány és a Russia Behind Bars orosz börtönjogi szervezet szerint tavaly július óta mintegy 40 ezer elítélt csatlakozhatott a Wagner-csoporthoz. Meg nem erősített hírek szerint közülük eddig 30 ezren haltak vagy sebesültek meg, illetve sokan dezertáltak.

Bár a zsoldostoborzás illegális tevékenységnek számít Oroszországban, a 350 ezer elítélt körében egészen biztosan senki sem toborozhatott volna Putyin jóváhagyása nélkül. Azonban a látszat érdekében

a rabok hivatalosan nem lettek zsoldosok, hanem "az ukrán határ közelében lévő börtönökbe helyezték őket át."

Az Ukrajnába küldött foglyok többségét kisebb bűnökért börtönözték be, de a New York Times birtokába került adatok arra utalnak, hogy bevonultattak erőszaktevőket és többszörös gyilkosokat is.

Az amerikai lap szerint Prigozsin először a szülővárosa, Szentpétervár körüli börtönök rabjait környékezte meg. A közösségi médiában közzétett videókban havi 100 ezer rubelt (körülbelül 550 ezer forintot), az orosz átlagfizetés kétszeresét ígérte, külön jutalommal a hőstettekért, ha pedig leszolgálták a fél évet, állítása szerint a rabok elnöki kegyelemmel végleg visszanyerik a szabadságukat. Ugyanakkor leszögezte: a szökevényekre, a drogosokra, iszákosokra halál vár, és nincs visszaút a börtönbe sem. Aki erre kísérletet tesz, azt dezertőrnek tekintik, és kivégzik.

A 26 éves szibériai árva Igor Matyuhin már harmadik börtönbüntetését töltötte lopásért Krasznojarszk körzetében, amikor Prigozsin novemberben helikopteren hozzájuk érkezett toborozni. Néhány nap múlva Matyuhin már Ukrajnában, az elfoglalt Luhanszk melletti kiképzőtáborban találta magát. Elmondta, hogy

a rettegés légköre uralkodott, így vették rá az elítélteket, hogy harcoljanak, ellenkező esetben kivégzéssel fenyegették őket.

Volt az egységükben egy férfi, aki megtagadott egy parancsot, elvitték, és többé nem látták. Amikor a kiképzőtábort váratlan ukrán támadás érte, Matyuhin a zűrzavart kihasználva megszökött. Azóta egy rejtekhelyről próbál visszatérni börtönébe.

Hasonló állapotokról beszél Andrej Medvegyev is, aki Norvégiába szökött, és ott kért politikai menedékjogot. Ő azt állítja, nem sokkal szabadulása előtt lépett be a Wagnerbe. Mivel volt katonai tapasztalata, egy olyan egység parancsnoka lett, amelyet Bahmut körül szinte öngyilkos akciókba vetettek be.

„Azt mondták nekünk: menjünk előre, amíg meg nem ölnek minket” – idézte fel.

„Volt, hogy két foglyot hoztak, akik nem akartak harcolni, és mindenki szeme láttára lelőtték, majd a frissen ásott lövészárkokba temették őket” – állította a CNN-nek.

Medvegyev szerint kezdetben tíz ember volt a parancsnoksága alatt, ed ez a szám folyamatosan nőtt.

„Egyre több volt holttest, és egyre több az új ember. Meg sem tudtam számolni, hányan jöttek. Állandó forgásban voltak. Holttestek, még több fogoly, még több holttest, még több fogoly.”

Az első túlélők az év elején kezdtek visszaszivárogni Oroszországba, érdemrendekkel, jelentős zsolddal, és olyan dokumentumokkal, amelyek a Wagner szerint garantálják a szabadságukat. Bár orosz alkotmány szerint kegyelmet csak Putyin adhat, és hivatalosan az elnök legutóbb 2021-ben adott ki hat kegyelmi rendeletet, a napokban Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkára azt állította, hogy a Wagner által toborzott elítéltek „az orosz törvényekkel szigorú összhangban” kapnak kegyelmet. Részletekbe azonban nem bocsátkozott, mondván, az eljárás államtitok.

Azok, akik visszatértek Oroszországba, gyakran egészen megváltoztak.

A 22 éves Andrej Jasztrebovot például lopásért ítéltek el. Szabadságot, kegyelmet és pénzt ígértek neki. Bár hazatért, de egyik hozzátartozója szerint olyan, mintha hipnotizálták volna, mintha nem lennének érzelmei.

A New York Times szerint az orosz társadalomnak hamarosan szembe kell néznie több ezer, a harctéri és a börtöntapasztalatok által traumatizált, kevés munkalehetőséggel rendelkező ember beilleszkedési gondjaival. Jana Gelmel orosz börtönjogász arra figyelmeztet, hogy lelkileg megtört emberekről van szó, akik azzal a tudattal térnek vissza, hogy a haza védelmében öltek, és nagyon veszélyesek lehetnek.

Mivel mostanában a frontszolgálatra jelentkező elítéltek száma csökkenőben van, a Wagner a túlélőknek szánt jutalom emelésével, valamint a kegyelmet kapott egykori foglyokról készült videókkal próbál kedvet csinálni.

„Szükségem volt bűnözői tehetségetekre, hogy megöljük az ellenséget a háborúban” – mondja Prigozsin az egyik videóban.

„Akik vissza akarnak jönni, várjuk őket. Akik meg akarnak nősülni, vagy tanulnának, áldásunk rájuk”.

Vannak, akiknél ez be is jön, Jasztrebov például már három hét után visszakívánkozik a harctérre, annak ellenére, hogy egysége nagyon súlyos veszteségeket szenvedett. „A hazát akarom védeni. Mindent szeretek, ami ezzel jár. A civil élet unalmas” – mondja a fiatalember.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Olcsóbb a bevásárlás nyugaton? Megnéztük az élelmiszerárakat Skóciában és Spanyolországban
A cukortól a kóláig, a tojástól a banánig lefotóztuk a kinti árakat, és összevetettük az itthoniakkal.
hj. - szmo.hu
2023. február 06.


Link másolása

Magyarországon decemberben a Világbank szerint az éves élelmiszer-infláció 49 százalék volt, míg Szlovákiában 29, Romániában pedig csak 23 százalék. Arról már beszámoltunk, hogy a határmenti településeken élő magyarok akár havi 30-40 ezer forintot is megspórolnak azzal, hogy a környező országokba "ugranak át" bevásárolni.

Ám a nyugat-európai élelmiszerárakról többnyire csak elszórtan, itt-ott hallunk, konkrétumokat maximum a kint élő, vagy ott turistáskodó magyar barátainktól, ismerőseinktől tudunk meg.

Mi két ilyen magyart kértünk meg, hogy "hozzanak egy kicsit jobban képbe" bennünket, itthoni vásárlókat. Egy Spanyolországban nemrég két hetet vendégeskedő, és egy Skóciában (vagyis az Egyesült Királyságban) hat éve élő honfitársunk fotózott le ottani élelmiszerboltokban néhány olyan terméket, amelyet mi is rendszeresen veszünk itthon. A skóciai egy ott is olcsónak számító diszkont üzletláncba ment, a spanyolországi pedig egy középkategóriásba. Mi itthon a lehető legolcsóbb termékeket kerestük és fotóztuk be, egy diszkont-, és egy szintén középkategóriás üzletben.

Ahol árstopos terméket találtunk, ott azt fotóztuk le, ahol az már kifogyott (akadt ilyen bőven), ott a megtalálható legolcsóbbat. A fotókat egymás mellé rendeztük, és mivel az árak sem a pénznemben (font, euró), sem a termékek kiszerelésében (darabszám, súly stb.) nem mindig egyeznek, átszámoltuk és egységesítettük őket, hogy könnyebb legyen az összehasonlítás. Az 1-2-3 forintos áreltéréseket kerekítettük. Emellett igyekeztünk a hasonlót a hasonlóval összevetni, tehát egy átlagterméket nem tettünk egy kifejezetten luxuskategóriájú mellé. Egészében arra törekedtünk, hogy mindenütt minél olcsóbb termékeket mutassunk.

A körkép természetesen nem reprezentatív, de tanulságos.

Tojás

Magyarország – 100 Ft/db

Skócia – 65 Ft/ db

Spanyolország – 50 Ft/db

Csirkemellfilé, tálcás, csomagolt

Magyarország – 2000 Ft/1 kg

Spanyolország – 1920 Ft/1 kg

Kristálycukor

Magyarország – 240 Ft/1 kg

Skócia – 410 Ft/1 kg

Spanyolország – 520 Ft/1 kg

Bagett (rusztikus)

Magyarország – 1440 Ft/1 kg

Spanyolország – 590 Ft/1 kg

Gyümölcsjoghurt

Magyarország – 185 Ft/1 doboz

Skócia – 60 Ft/1 doboz

Spanyolország – 120 Ft/1 doboz

Tej (tartós)

Magyarország – 370 Ft/1 l

Skócia – 270/1 l

Virsli

Magyarország – 1000 Ft/fél kg

Skócia – 1100 Ft/fél kg

Spanyolország – 510 Ft/fél kg

Spagetti (száraztészta)

Magyarország – 420 Ft/fél kg

Skócia – 120 Ft/fél kg

Spanyolország – 290 Ft/fél kg

Banán

Magyarország – 670 Ft/1 kg

Skócia – 305 Ft/1 kg

Coca-Cola

Magyarország – 610 Ft/2 l

Skócia – 1120 Ft/2 l

Spanyolország – 810 Ft/2 l

Végül a benzin és a gázolaj ára az egyik spanyolországi benzinkútnál

95-ös benzin – 575 Ft/l

Gázolaj – 605 Ft/l

(A holtankoljak.hu oldal információi szerint Magyarországon a 95-ös benzin minimum ára 594 Ft/l, a gázolajé 611 Ft/l).


Link másolása
KÖVESS MINKET: