SZEMPONT
A Rovatból

„A valószínűbb forgatókönyv, hogy az idei évben megy tovább a kivéreztetés” – Feledy Botond az orosz agresszió első évéről

A külpolitikai szakértő nem számít radikális változásokra, ameddig mindkét fél úgy gondolja, elérhető számára a győzelem. Ami biztos, hogy Magyarország közben egyre inkább kiszorul a nyugati körökből.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. február 24.



Az orosz támadás egyéves évfordulóján sokan talán már kezdjük megszokni a megszokhatatlant. Azt, hogy különösen kegyetlen, oktalan és véres háborúban pusztítja a putyini hadsereg nap mint nap egy szuverén európai állam polgárait, javait. Értelmes magyarázat nincs, csak birodalmi frázisok. Egy év alatt a világ sokkal kényelmetlenebb, ridegebb hely lett. A történelemkönyvekkel ellentétben, melyekben minden háború végkifejlete már le van írva, most ezek a lapok még üresek, és nem kevés múlik azon, mi is lesz az utolsó mondata a történetnek.

Erről is beszélgettem Feledy Botond politológussal, a Partizán külpolitikai szakértőjével, a Heti Feledy külpolitikai hírlevél szerzőjével.

– Mást gondoltunk erről a háborúról, amikor elindult, mást később, más látszott ősszel, mára már azt sem tudjuk mi van. Mi van?

– Még az amerikaiak részéről is vegyes az értékelésok, pedog feltehetőleg ők rendelkeznek a legtöbb információval. Így többek egy elnyúló konfliktusra számítanak, mint Petraeus tábornok. Ezzel szemben létezik a hurráoptimista tábor.

Miközben a kijevi stratégiai kommunikáció arra épül, hogy akár a Krímet is vissza lehet foglalni a következő offenzívák során idén, addig például a müncheni biztonsági konferencián éppen egy amerikai megszólaló részéről az hangzott el, hogy ez azért túlmutat a háború jelenleg elérhető céljain.

Tehát vegyes a kép. A harcban közvetlenül érintett két fél pedig reménykedik: hiszen mindkettejüknek úgy tűnik, hogy még elérhető a saját győzelme. Az oroszok taktikája a lassú felőrlés, a tűzerő, az emberelőny visszaszerzése és megtartása. Már a finn háborúban is ezt csinálták. Az ő szempontjukból azt is mondhatjuk, hogy ráérnek, amennyiben a gazdaság ezt bírja.

Azt is hozzá kell tenni, hogy ez a háború csak részben dől el a frontvonalakon, de ugyanannyira az orosz hátországban. Sok múluk azon, hogy megkapja-e az orosz hadsereg azokat a szükséges technikai eszközöket, melyekkel a háborút folytatni tudja. A másik oldalon a fő változó, hogy a nyugati tábor meddig lesz egységes Ukrajna támogatásában, mennyire működnek a szankciók, beindul-e az európai hadiipar, hogy alakul a gazdasági környezet.

– Ha a finn háborúra gondolunk, ott közelébe sem jutottak a kitűzött céloknak, az csúfos kudarc volt a szovjet hadseregnek.

– Csúfos kudarc abban az értelemben, hogy az első szakasza a háborúnak finn taktikai győzelemmel zárult, de a második szakaszában az oroszok újraszervezték magukat, sokkal több embert vittek oda. Hogy úgy mondjam, „megengedhették maguknak” a hibákat, mert utána akármennyi embert hajlandók voltak feláldozni a fronton. És most is ezt látjuk.

– Ahogy Finn Szovjet Köztársaság sem lett az akkori háborúból, csupán egy korlátozott területet tudtak megszerezni, itt sem tűnik reálisnak egy ukrán bábállam.

– Óriási vereség lenne, hogyha Kijevet be tudnák venni, és oroszbarát kormányt állítanának fel. Ezzel a forgatókönyvvel ugyanúgy nem számolunk most, mint azzal, hogy a következő hónapokban ki tudnánk pucolni az utolsó orosz katonát is az ukrán területekről.

– Érdekes pillanatban beszélgetünk. 20-án meglepetésszerűen megjelent Biden Kijevben. Putyin is jelentős beszédben értékelte a háború elmúlt egy évét Moszkvában, miközben az amerikai elnök Varsóban beszélt. Mindez nem erősítheti-e azt a putyinista narratívát, miszerint ez a háború valójában az orosz és az amerikai elnök küzdelme?

– A nemzetközi kapcsolatok mindig több rétegből állnak. Ez most sincs másképp. A mai napig a hegemón hatalom az Egyesült Államok, így tehát érintett minden esetben, amikor a szövetségi rendszere, a NATO, illetve az Európai Unió keleti határán háború zajlik. Ha nem lenne az, akkor nem nevezhetnénk hegemón hatalomnak. Ez a konfliktus természetesen nem csak arról szól, hogy Donyeck hova tartozik, orosz részről is van ennek egy sokkal tágabb narratívája, a putyini birodalmi szemlélettől a különböző teokratikus megközelítésekig, és európai szempontból is abszolút meghatározó, hogy vajon az eggyel tőlünk keletebbre fekvő országot elfoglalhatja-e egy agresszív hatalom. Ennek hosszútávú biztonságpolitikai következményei lennének Európára nézve, míg most „csak” a gazdasági következményekkel élünk együtt. Nem tudom, hogy a kérdést mennyire válaszoltam meg.

Természetesen ez nem egy orosz-amerikai háború, azonban érintettek az amerikaiak is, mint ahogy Berlin, Magyarország, Csehország és mindenki más is.

– Orbán Viktor pozícióját mennyiben erősíti az, hogy ennek a látogatásnak segítségével úgy is keretezheti a történteket, hogy lám-lám mégiscsak Biden az, aki igét hirdet Kijevben?

– Az az igazság, hogy a tények egyre kevésbé zavarják a nemzetállami belpolitikai keretezéseket. Tulajdonképpen bárki keretezheti ezt akár amerikai háborúnak, akár kínai háborúnak, vagy aminek éppen a belpolitikai érdekei megkívánják. Ezért én nagyon elválasztanám a politikai, belpolitikai fogyasztásra szánt narratívákat, melyeket, ha azok barátiak, akkor stratégiai kommunikációnak hívunk, ha ellenségesek, akkor pedig dezinformációnak, illetve azt, ami egyébként a valóságban történik. Tehát, ha meg akarjuk érteni az ukrajnai háborút és az orosz agressziót, akkor nem a politikai kommunikációból kell kiindulni.

– Akkor próbáljuk megérteni. Nekem úgy tűnik, Oroszország ezeket a konfliktusokat már betárazta szépen a '90-es években a különböző befagyott háborúkkal. A helyzet emlékeztet arra, amit a britek is előszeretettel csináltak, hogy úgy vonultak ki a gyarmati területekről, hogy azért otthagytak komoly ellentéteket, például India esetében. Ez nem hasonló folyamat, történelmi távlatból nézve? Nem egy gyarmatbirodalom szétesésének a konfliktusos időszakát szenvedjük meg?

– Nagyon jó felvetés, van is ilyen olvasat a nemzetközi szakértők között, ami alapvetően egy szovjet dezintegrációs perspektívába helyezi az eseményeket. Ennek adott egy klasszikus geopolitikai, történelmi vonulata, ami a földrajzi területekről szól, és egy nagyon erős személyi vonala is van. Amit itthonról ritkán érzékelünk kellően, az

az egykori szovjet erőszakszervezeti elit, akiket sziloviki klánnak szoktunk hívni, illetve ők magukat néha csekistáknak is nevezik, még a bolsevik titkosrendőrség nyomán. Ez az elit, a '90-es évektől próbálta visszaállítani a hatalmát, rögtön a Szovjetunió összeomlása pillanatától, de ez végül csak '99-ben sikerült, Putyin miniszterelnökké választásával.

Ők a mai napig uralják Oroszországot, amelynek a szocializációja – Putyint is ideértve, – még a Szovjetunió utolsó birodalmi éveire esik. Nem szabad alábecsülni, hogy ez a szemlélet mit hordoz. Amikor ők a ‘90-es évek végén újból hatalomra kerülnek, onnantól kezdve sok helyen látszik az, hogy hogyan építik fel a konfliktusokat, Ukrajnával bezárólag. Azt sem tavaly februárban találták ki, hanem katonai és társadalmi szempontból is egy nagyon tudatosan épített kampány volt.

Ilyen szempontból, amit Putyin mondott, el is kellett volna hinni neki, hogy ő tényleg a XX. századi világtörténelem legnagyobb tragédiájának a Szovjetunió szétesését, felbomlását tartotta. Ezért akarja ezt visszaépíteni.

– Tudjuk, hogy erős támogatottsága van az orosz lakosság körében a szovjet nosztalgiának.

– Ez megint egy belpolitikai kommunikációs kérdés, hogy melyik történelmi korszakot milyen színben tüntetem fel. Ebben nemcsak az oroszok tehetségesek, de biztos, hogy ők különösen erősek benne. Nem véletlen, hogy az egykori Sztálingrádban (ma: Volgográd) Putyin néhány hete januárban, Sztálin szobrot avatott. Ezek nagyon-nagyon erős képsorok.

Sokatmondó, ahogy a Sztálin-szobrok szép lassan telepednek vissza Oroszországba.

Ráadásul Sztálin az a vezető, akit még a szovjet rendszer maga is egy ideig renegátnak nyilvánított, most mégis visszacsempészik az aktuálpolitikai kommunikációs narratívába.

– Jóval a bukása után, egy időben például Franciaországban is megerősödött Napóleon kultusza. Ennek vannak erős történelmi analógiái.

– Persze.

– Ukrajna hirtelen megjelent Európában, és mostantól tartósan számolnunk kell vele. Ez pedig a nyugati világon belüli erőviszonyokat jócskán meg fogja változtatni. Mostantól az európai térségnek, az Európai Uniónak nemcsak az eddig hagyományos nyugati centruma lesz, ami máig dominál (ez a német-francia tengely), hanem lesz egy nagyon erős lengyel-ukrán tengely is, melyek ki fogják egyenlíteni egymást, és ez teljesen más jövőt is adhat az európai perspektívának, mint amire eddig gondoltunk.

– Így van, abszolút. Nem véletlen az az óriási vita, ami övezi Ukrajna esetleges csatlakozásának a kérdését. Az, hogy az Unióban a keletre tolódás elindult, nem is a Brexittel kezdődött, valójában már a mi belépésünkkel, a 2004-es bővítési körrel. Akkor megjelentek az unión belül a hagyományos német közép-európai partnerek. Nem véletlen, hogy a visegrádiakkal való kereskedelem milyen fontos Németországnak, az exportvezérelt német gazdaságnak. Ezután indult el, svéd-lengyel kezdeményezésre, a keleti partnerség politikája, a posztszovjet tagállamok felé. Ebben nemcsak Ukrajna, hanem mások is benne voltak. Most látható, hogy maga a háború az, ahol ez nemcsak gazdasági értelemben, hanem már katonai és politika dimenzióban kőkeményen megjelenik.

Lengyelország atlanti bástyaként Romániával versenyez abban, hogy ki hogyan tudja segíteni a NATO-t, és érthető módon ugyanez történik a Balti államokkal is.

Azzal, hogy London kiesett a játékból, látszik, hogy Párizs számára is komoly fejtörést okoz a keletre tolódás, vagyis Berlin szerepének növekedése. A keleti bővítés megemésztéséhez az Uniónak intézményeket kellett módosítani, például ide tartozik a Magyarországgal szemben elindított költségvetési feltételességi eljárás. Tehát a keleti adaptáció szerintem szisztematikusan zajlik az Európai Unión belül. Ebben egyetértünk.

– Az Európai Unión belül felvetették a közös, tehát az uniós fegyvervásárlást Ukrajnának, ami ismerve a magyar kormány álláspontját, újabb konfliktusokat generálhat, ha ez így tényleg napirendre kerül.

– A háború fenntarthatósága szempontjából alapvető kérdés, hogy Ukrajna számára hogyan lehet eljuttatni eszközöket, és ezek egyáltalán léteznek-e? A nagyobb tagállamok is kezdenek kifutni a készletekből, amiket át tudnak adni, illetve a gyártási kapacitásokat a lőszer szintjén elképesztően beszűkítették az elmúlt két évtizedben, tehát itt egy nagyon komoly védelmi ipari bővítés előtt állunk. Erről sokat beszéltek Münchenben is, a biztonságpolitikai konferencián a múlt héten. Az európai hadiipar kapacitása régi kérdés, a háború lassan kezdi beindítani a szükséges politikai kooperációt. A védelmi kiadások radikális emelkedését látjuk.

Hogy Magyarország hogyan viselkedik az Ukrajnával szembeni közös uniós döntésekben, az évértékelő miniszterelnöki beszéd fényében nem hagy sok kétséget.

De azért ne felejtsük el azt sem, hogy most pénteken 18 orosz szankcionált parlamenti képviselő tart Bécsbe, a Szabadságpárt (FPÖ) meghívására egy bálba, tehát nem Magyarország az egyetlen, amely nyíltan kokettál Moszkvával. Más kérdés, hogy ebből a magyar gazdaság vajon húz-e hasznot, vagy milyen más ideológiai-érzelmi és nem nemzetgazdasági érdekek mozgathatják ezt.

– Amikor elindult a háború, sokan azt mondták, hogy ez egy történelmi pillanat az Orbán-féle vezetés számára, hogy most korrigáljon. Ez a korrekció akkor nem történt meg, és azóta sem történik meg.

– A magyar kormányzat részéről 180 fokos hátraarcra biztos nem számítok, semmilyen erre utaló jel nincsen. A sikeres belpolitikai kommunikációja mellett a magyar kormányzatnak egyelőre a választóktól sincs tartanivalója.

Láttunk eközben egy cseh elnökválasztást, ahol egy keményvonalas, atlantista egykori tábornokot választottak meg, az oroszbarát elnököt leváltva.

Érdekes lesz megnézni, hogy Szlovákiában az előrehozott választás hogyan alakul. Illetve Lengyelországban is parlamenti választás jön, bár ott nyilván az oroszbarátság fel sem merül. Tehát Magyarországon külpolitikai irányváltásra utaló jelek nincsenek, sőt, igazából az elmúlt egy évben, ha lehet, még szókimondóbb, illetve még határozottabb lett a magyar politikai vonalvezetés abban, ahogy Moszkva és Kína felé kommunikál. Miközben Blinken amerikai külügyminiszter már arról beszélt Münchenben, hogy a kínaiak sokat kockáztatnak, ha segítik az orosz háborús gazdaságot, eközben Budapesten vasárnap este az egykori kínai külügyminisztert, a Kommunista Párt külügyi vezetőjét a magyar miniszterelnök magánvacsorán fogadta. Innen ráadásul Moszkvába ment tovább Vang Ji. Ez megint azt mutatja, hogy

Magyarország egyre inkább tudatosan választja ezeket a köröket, és mivel a helyzet kiélezett, ezzel párhuzamosan kiszorul a nyugati körökből.

Nem látunk olyat, hogy Szijjártó Péter Brüsszelben magántanácskozásokat folytatna egy-két napon keresztül a tanácsülések előtt vagy után. Nem látunk túl sok nyugati irányba történő miniszterelnöki állami vizitet, bár vannak ilyenek, de pont ebben az időszakban sokkal több is lehetne. Tehát volt egy történelmi pillanat február 24. után néhány hétig, amíg lehetett volna váltani, ha akartak volna. Ami biztos, hogy ezután a középutasság lehetősége jelentősen beszűkült. Így egyértelműen a radikális, USA-kritikus, EU-szkeptikus irányba megy tovább a magyar kormányzati politika.

– Nézzünk egy kicsit előre. A kezdeti orosz, aztán az ukrán lendület is megtört, és jelenleg egy állóháború alakult ki. Úgy látni, hogy sem emberi, sem technikai szinten még nincsenek lefutva a dolgok.

– A frontvonalon az egyik fő kérdés, hogy mennyi ember mozgósítható érdemben, és ezeknek milyen a kiképzése. Az ukránoknál sokkal inkább látszik az amerikai taktikai kiképzés nyoma, tehát a veszteségeknek a minimalizálása okán meg is tudnak menteni olyan katonai személyzetet, akik aztán tapasztaltként bevethetőek. Nem csak Ukrajnában zajlik a kiképzésük. A britek nem olyan régen bejelentették, hogy NATO-kompatibilis légi kiképzésben is részesítik majd az ukránokat. Tehát nagyon-nagyon sok helyen képzünk Európában ukrán katonákat.

Oroszország ehhez képest elítélteket, Wagner zsoldosokat, és az orosz föderációs etnikai kisebbséghez tartozó embereket soroz be.

Ezután a másik kérdés, hogy milyen technikát lehet a kezükbe adni. És ez az, ami el tudja dönteni a csatákat. A cocom-listás hadiipar működtetésében az oroszoknak nem csak évtizedes tapasztalatuk, hanem rengeteg ajánlkozó partnerük is van a szankciók kijátszásában. Az iráni drónok és a kínai IT-eszközök is ide tartoznak. Bár az amerikaiaknak van gyakorlata a szankciók kikényszerítésében, Európának igazából nincs. Nem véletlen, hogy elindult egy uniós szintű kezdeményezés a hollandok részéről, hogy legyen egy európai szankciós ellenőrző iroda. Ráadásul az első, igazán durva energetikai szankciók majdnem egy évvel később léptek hatályba, mint ahogy elindult a háború, például a decemberi olajembargó, vagy a februári finomított termékekre vonatkozó embargó. Tehát majd csak a következő negyedévben látjuk, hogy ez végül mekkora bevételkieséshez vezet az orosz költségvetésben.

Emellett van itt még egy óriási kockázat. Mégpedig az, hogy a szankciókkal mennyire adunk lovat egy euroatlanti táborral szembeni koalíció megerősödéséhez.

És nyilván ez az, amit stratégiailag mindenképp el kell kerülni.

– Van-e valami realista forgatókönyv, a háború kimenetelét illetően?

– A harctéri események előrejelzését hagyjuk meg a katonai szakértőknek. Politikai szinten az egyik forgatókönyv, amivel számolnak nyugaton, hogy az orosz szakadár köztársaságokban egyre inkább Moszkva-ellenes hangulat alakul ki, és nem látványosan, de politikai értelemben Moszkva számára érezhetően felerősödik a dezintegrációs szándék. Ez azért is lehetséges, mert a közép-ázsiai országokban történik ilyen, például ha a kazah elnök, Tokajev törekvéseit nézzük. Kína is kemény nyomulásba kezdett Közép-Ázsiában. Az Európai Unió pedig szépen megjelent azeri–örmény diplomáciában. A Putyin-féle Kremlnek mindenképpen szűkülő erőforrásokkal kell számolnia, nem szólva a népességről. Ez persze mind hosszútávú hatás.

– Ez még nem dönti el a háború kimenetelét. Mit tud a Nyugat tenni?

– Két dolog adott. Egyrészt Ukrajnát jobban és jobban fel kell fegyverezni. Most épp meg fog duplázódni az amerikaiak által átadott tüzérségi eszközök hatótávolsága. Szerintem a következő hónapokban beszélünk még repülőgép-átadásokról is. Növekvő mennyiségű fegyverzetet adtunk át, főleg ahhoz képest, hogy

tavaly ilyenkor Berlin még csak ötezer rohamsisakról beszélt, most pedig már Leopárd tankokról,

de ennek a listának még egyáltalán nem vagyunk a végén. Másrészt, a NATO-tagok nemcsak katonai, hanem morális, pénzügyi és humanitárius támogatást is nyújtanak. Végül, dolgozni kell rajta, hogy a harmadik országok ne Moszkva mögé soroljanak, hanem visszatérjenek a Nyugathoz.

– Ne felejtsük el az 500 liter misebort sem, amit a magyarok küldtek.

– Így van. A szimbolika beszél, bár mise apropóján az jut eszembe, hogy nagyobb láthatóságot kapott Kirill pátriárka és Hilarion metropolita magyar kapcsolata, kiváltva ezzel számos kérdést a szövetségesek közt. Ennek kapcsán, ahogy előbb beszéltük, nem valószínű, hogy önmagában csak a fronton dől majd el ez a háború. Ahogy számít a szankciók kikényszerítésének a hatékonysága, Oroszország destabilizációja, úgy persze Moszkva is dolgozik az európai törésvonalak kihasználásán. Ezt látjuk a dezinformációs hadviselésben, vagy ha úgy tetszik, információs műveletekben, és a gázfegyver használatában. A szankciók alá soha nem került orosz gázexportot Putyin remekül használja nyomásgyakorlásként. Magyarország kapcsán az orosz kötődésű Nemzetközi Beruházási Bank jelenléte régi kérdés, főleg most, hogy feltörték a levelezését, várható, hogy többet is hallunk majd róla.

– Engem ez két dologra emlékeztet: az egyik az iraki-iráni háború, ami nagyon sokáig egy értelmezhetetlen öldöklés volt, aztán egyszer csak vége szakadt, mert kifulladt mind a két fél. A másik pedig Orwell 1984-e, hogy valahol a távolban mindig van egy háború, aminek zajlania kell ahhoz, hogy itt megerősítsék a társadalmi összetartást. Egy orwelli, vagy egy iraki-iráni-féle kimenet felé nem tarthatunk esetleg?

– Az orwelliben már benne vagyunk az orosz dimenzióban, hiszen a háború megindítása előtt szisztematikusan építették le az orosz ellenzéket, a civil társadalmat, felszámoltak számos NGO-t, illetve látjuk, hogy a sajtószabadság maradékát is beszántották Oroszországban. Tehát ha így vesszük, akkor rohamléptekben haladnak az autoritertől egy totalitáriusra emlékeztető berendezkedés felé. Eközben minimum félmillió jól képzett, illetve sorozásban érintett fiatal már elhagyta az országot. Ezek a nagyságrendek már szép lassan a '17-es bolsevik forradalom, vagy pedig a Szovjetunió összeomlása időszakának számait idézik. Tehát van vesztesége Oroszországnak, nem csak eszközben, szankciókban, hanem saját emberfőben is. Hogy ebben ki bírja tovább?

A valószínűbb forgatókönyv, hogy az idei évben megy tovább a kivéreztetés, és csak kisebb a valószínűsége annak, hogy valamelyik fronton radikális változás következik be.

Ilyen lehet nyilván, ha Putyinnal bármi történik, és ne felejtsük el, hogy jövőre orosz elnökválasztás lenne. És jön egy amerikai elnökválasztás is '24-ben. Tehát ha a háború '23-nál tovább tart, akkor a '24-es évben láthatunk olyan eseményeket, melyek kőkeményen befolyásolhatják a háború sorsát.

– Sőt, Ukrajnában is elnökválasztás lesz.

– Így van. És lesz Európai Parlamenti választás is. Tehát, ha ezt a négy választást egymás mellé tesszük, az már teljesen új térképet rajzolhat.

– A végére hagytam a nukleáris opciót. Félnünk kell ettől?

– Egy objektív válasz az lenne, hogy a Végítélet Óráját, a Doomsday Clock-ot épp most közelebb állították az éjfélhez, mint a hidegháború során bármikor. Ez jelzésértékű, és ez nem csak Oroszországot érinti. A nukleáris fegyverek további elterjedésével számolhatunk. Nem kizárólag Észak-Korea, de Irán is növekvő probléma, és ne felejtsük el Pakisztánt és Indiát sem. Ezzel párhuzamosan Kína erőteljesen rákapcsolt az atomeszközök fejlesztésére és a robbanófejek számának növelésére.

Tehát a nukleáris probléma velünk marad, és növekszik majd akkor is, amikor már csendesebb lesz az orosz front.

Nem feltétlenül csak egy Doctor Strangelove-szerű végkifejlettől kell tartani, hogy egy amerikai–orosz termonukleáris háborúban kihal a civilizáció, hanem akár egy vagy két, mondjuk pakisztáni rakéta is tudja befolyásolni a Földre érkező napsugár mennyiségét, a felszálló por miatt. Azt pedig már kiszámolták amerikai kutatók, hogy mekkora kalóriaveszteséggel járhat egy ilyen incidens a világ élelmiszerellátásában. Tehát a konfliktus hatása annál kiterjedtebb, mint pusztán az, hogy bevetnek-e egy taktikai nukleáris eszközt valahol az oroszok. Ezt az opciót sem zárhatjuk ki, sajnos a valószínűsége nem csökken. Igazából nagyon kevéssé láthatunk bele Putyin, illetve az ilyen csapás indításához elengedhetetlenül szükséges parancsnoki láncolatnak a racionalitásába, az ellenállási képességébe illetve szándékaiba.

Feledy Botond külpolitikai hírlevele itt érhető el

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Ennél nagyobb politikai bukás kevés volt Orbán Viktor pályafutásában, mintha már nem lenne ura az államnak
A miniszterelnök szándékosan akart egy olyan szituációt előidézni, amelyben a népakarat ellenében az ő akarata érvényesül, erre válaszoltak a tömegek - mondja a politikai elemző. Óriási a bizalomvesztés a hatalommal szemben.


A szervezők szerint 200 ezer ember is lehetett a betiltott Pride-on. Bár nehéz megbecsülni, igazuk van-e, de az biztos, hogy nemcsak minden idők legnagyobb Pride-ja volt szombaton Budapesten, de az utóbbi évek egyik legnagyobb politikai demonstrációja is. Karácsony Gergely szerint a résztvevők „egy jó nagy fityiszt mutattok a pöffeszkedő és gyűlölködő hatalomnak.”

A hatalom által betiltott, de a budapesti önkormányzat által mégis megszervezett vonuláson ott voltak európai polgármesterek, képviselők, sőt, a spanyol miniszterelnök-helyettes is. A tiltó határozatot meghozó rendőrség pedig biztosította a rendezvényt, és megakadályozta, hogy bármi bajt okozzon a maroknyi szélsőjobboldali ellentüntető. Ezután a Mi Hazánk feljelentette a rendőrséget, mert szerintük nem tartották be a törvényeket. Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk a nap tanulságairól.

– Orbán Viktor az évértékelőjének egyik leghangsúlyosabb üzenete volt, hogy szerinte idén nem kell bajlódni a Pride megszervezésével, majd az alaptörvényt és a kétharmados gyülekezési törvényt megváltoztatva el is érték, hogy a rendőrség betiltsa a demonstrációt. Idézek egy klasszikust: „de sikerült?”

– Nem sikerült. Nagyon nehéz szavakat találni arra, ami történt, mert ennél nyilvánvalóbb kudarc kevés volt Orbán Viktor számára. Az elmúlt hónapokban voltak más olyan ígéretei, amelyeket nem tudott betartani, de ez, hogy miniszterelnökként kijelenti, kétharmados többség birtokában, rendeleti kormányzás mellett, hogy senki ne készüljön a Pride-ra, mert az be lesz tiltva, és ehhez meg is teszik a megfelelő lépéseket, betiltják, majd mégis létrejön Magyarország történetének talán legnagyobb tüntetése, vagy vonulása, ahol emberek azért mennek el, hogy világossá tegyék: a miniszterelnök nem mondhatja meg nekik, mit tehetnek és mit nem. Ez a tömeg azt bizonyította, hogy a miniszterelnök szava már nem bír akkora súllyal, hogy amit kijelent, azt valóban végre is tudja hajtani.

Ennél nagyobb politikai bukás kevés volt Orbán Viktor pályafutásában.

– Mi történik akkor, amikor egy rezsim eljut oda, hogy az akaratát semmibe veszik a polgárok?

– Felmerül a kérdés: milyen hatalmi viszonyok között élünk, ha a rendőrség egy betiltott tüntetést professzionálisan, dicséretre méltó módon, felelősségteljesen úgy vezényel le, hogy közben hivatalosan azt kommunikálja: a tüntetés illegális, be lett tiltva. A rend fenntartói tudatában vannak annak, hogy hiába a politikai akarat, mely szerint a tüntetésnek nem lenne szabad létrejönnie, százezer feletti embertömeg biztonságát szavatolniuk kell, ez a feladatuk, ezért tartjuk fenn az adóinkból. És

a rendőrség kiváló munkát is végzett, miközben Orbán Viktor rákényszerítette őket, hogy hivatalos közleményeikben hazudozzanak, az állam békés polgáraival szemben fenyegetőleg lépjenek fel.

Ez a kettősség a politikai akarat és az államigazgatási gyakorlat között nagyon beszédes, rámutat az állami irányítás viszonylagos szétesésére. Ma már nem csak az állami szolgáltatás minősége okoz problémát az embereknek, hanem az a látvány is, hogy

mintha a megválasztott vezetőjük, a kormányfő nem lenne ura annak az államnak,

amelyet elméletileg nap mint nap kezelnie kellene.

– Mennyi szerepe lehetett ebben annak, hogy sok európai polgármester, EP-képviselő, sőt még egy miniszterelnök-helyettes is ott volt? Így azért nagyobb tétje lett volna a rendőri fellépésnek...

– Nyilván volt szerepe. Bár felvetem: Orbán Viktort ez mikor érdekelte? De azt is gondolom, hogy a jelen lévő diplomaták nélkül is egy ország rendőrségének így kellene működnie. Nem tudom a pontos számot, hányan voltak a tüntetésen. De sokan. Ha százezer ember együtt mozog a fővárosban, egységes akarattal, teljes nyugalomban, és kiáll valamiért, akkor a diplomaták jelenléte nélkül is csak egy megoldás marad a rend fenntartására: az, amit a rendőrség most is tett. Nem volt igazoltatás, végigvitték a rendezvényt,

felismerték, hogy létezik a népszuverenitás, tehát hogy a nép dönteni akar a saját sorsáról, ezt pedig ki is fejezik.

És ha a nép így döntött, akkor a rendőrség dolga, hogy biztosítsa a rendet. Ez is történt. Csakhogy a rend biztosítása most szembement a politikai akarattal és a politikusok által megteremtett törvényi, jogszabályi háttérrel. Ez a feszültség eddig nem volt része a demokráciánknak. Ez szerintem független volt a diplomaták jelenlététől. Ki kell mondani: Orbán Viktor felelőssége, hogy előállt ez a helyzet.Mert nem lehe t mást feltételezni, mint hogy

a miniszterelnök szándékosan akart egy olyan szituációt előidézni, amelyben a népakarat ellenében az ő akarata érvényesül,

vagyis hogy betiltja a Pride-ot, mert neki ez politikailag így tetszik. Erre válaszoltak a tömegek: vállalták a fenyegetéseket, az esetleges bírságokat, amelyek nem lesznek.

– Nekem végig volt egy „light-os 56-os" érzésem: október 23-án délelőtt is ment a huzavona, hogy be van-e tiltva a délutáni felvonulás vagy sem. Aztán szerencsére az analógia itt véget is ért, mert nyugodtan zajlott le minden.

– Nekem inkább az 1988-as Bős–Nagymaros párhuzam jutott eszembe. Ott is volt egy ügy, amiről azt gondolta a hatalom, hogy senkit nem fog érdekelni, mégis egyre nagyobb tüntetések lettek belőle, amelyek elindították a rendszerváltást. Most is valami hasonló történik:

óriási a bizalomvesztés a hatalommal szemben. Az emberek nem hisznek a miniszterelnöknek és a kormányának. Azt mondják: ha te, Orbán Viktor azt mondod, hogy nem tehetek meg valamit, akkor én csakis ezért már meg fogom tenni.

A kérdés az, hogy ez az attitűd milyen más területekre fog még kihatni. Ez a tegnapi esemény ugyanis nem pusztán csak egy Pride volt. A kormány részéről a következő hetekben nyilván megpróbálják elérni, hogy mindez csak egy Pride-ként maradjon meg az emlékezetben. De ez nem csak az volt. Ott volt természetesen a hagyományos Pride-közönség is, de mellettük megjelent a magyar polgárság tízszeres erővel, sokan közülük életükben először. Nem azért jöttek, mert Pride-on akartak részt venni, hanem mert úgy gondolták: ha valaki Pride-ot akar szervezni, akkor azt nyugodtan megtehesse az Európai Unió egyik fővárosában.

Megvédeni jöttek a Pride-osokat, és ezt igen felemelő volt látni.

Miközben ez a jelenség messze nem független attól, hogy ők Orbán Viktort hibáztatják ezen helyzet fennállásáért, és persze számos más dologért is, amelyet ezzel a tüntetéssel, mert ez az volt, ki tudtak békésen és vidáman fejezni.

– Állított-e ez elő olyan kollektív társadalmi tapasztalatot, ami meggyorsíthat bizonyos folyamatokat? Az emberek e Pride után felvérteződtek a tapasztalással, hogy igenis meg tudjuk csinálni azt, amit akarunk, és ez talán a még apátiában lévőket is felrázhatja?

– Ami biztosan kijelenthető, hogy Budapest hosszú távra elveszett a Fidesz számára. Az viszont továbbra sem látható, hogy mi történik Budapesten kívül. Egyelőre nem lehet ebből a nagy Pride-eseményből országos következtetéseket levonni. Az látszik, hogy országos szinten a Fidesz már elveszítette a többségét. A Medián és az Závecz kutatásai számomra többet jelentenek, mint a Nézőpont Intézeté, amely túlságosan sok kormányzati megrendelést kap, nem is létezne ezek nélkül. Korábban is voltak jelek arra, hogy Budapesten elindult Hankiss Elemér szavaival, egy második polgárosodás, vagy második társadalom kialakulása.

A NER alatt is épül egy tudatos polgárság, amely képes ilyen tettekre, mint amit tegnap láttunk. Azt azonban ettől még nem tudjuk pontosan, mi van a vidéki Magyarországon.

A kutatások azt mutatják, mintha a városok szintjén is elindult volna az átbillenés, a Fidesz elvesztette a bizalmat ezeken a helyeken is. Ha ez igaz, akkor nagyon nehéz lesz megnyernie a következő választást.

– Sokan mondják, hogy a Fidesznek még van egy nagy eszköz a tarsolyában: a választási törvény módosítása. Nem nőtt meg ennek a kockázata Orbán Viktor számára a mai tömeget látva?

– A választási törvényt még lehet módosítani, és én is számítok rá, hogy lesz ilyen próbálkozás. Az a változtatás meg fogja mutatni, hogy Orbán Viktor hogyan is gondolkodik, a 2026-os választásokról, illetve hogy milyen politikai berendezkedésre készül. De ezzel még várnunk kell. Ne felejtsük el azonban azt, hogy

ma újra megerősödött egy politikus: Karácsony Gergely. Ráadásul érdekes módon Karácsony és Magyar Péter most egymást akaratlanul is erősítették.

Magyar Péternek jó volt, hogy nem neki kellett felvállalni ezt a tematikát, hanem megtette helyette egy másik politikus, Karácsony Gergely, ő áll ugyanis Pride-ügyben vitában a kormánnyal. A kormány pedig így nem tudott közvetlenül Magyar Péterrel konfrontálódni Pride-ügyben, pedig ez lett volna az eredeti szándéka. Karácsony nagyon jó pozícióba került azzal, hogy kockáztatott és élére állt ennek az eseménynek. Karácsony győzött. Ez nagy politikai siker neki. Így most az ellenzéki oldalon Magyar Péter mögött már van minimum egy olyan szereplő, aki adott esetben a helyébe tud lépni, ha valami miatt Magyar meggyengülne. Ha az ellenzéki tábor egyben tud maradni, mert felismeri, hogy Orbán Viktort csak egységben lehet legyőzni, akkor mindig lesz olyan politikai vezető, aki képes lesz vezetni ezt a tábort a Fidesszel szemben.

– Még mindig elképzelhető, hogy megpróbálják levenni a tábláról Magyar Pétert?

– Ebben az országban, ismerve a történelmét akár több száz évre visszamenőleg is, sok mindent elképzelhetőnek tartok. Jelenleg csak abból tudunk kiindulni, amit látunk:

Magyar Péter jól csinálja, Karácsony Gergely jól csinálta, és Orbán Viktor pedig egy újabb politikai kudarcot könyvelhet el. 2025 nem az ő éve eddig. ahogy 2024 sem volt az. Az a fajta tévedhetetlenség, ami eddig körüllengte őt, megszűnt.

Szerintem már a saját táborán belül is érzik, hogy a főnök mintha stratégiai homályba került volna.

– Kíváncsiak lehetünk, mit mutatnak majd a következő mérések a Pride után?

– Persze, nagyon is kíváncsiak vagyunk rá, mit fogunk látni. És nem csak arra, hogy a számok mit mutatnak, hanem hogy ez az esemény a lelkekben milyen folyamatokat indít el. Ha csak a közösségi médiát nézzük: már a tüntetés előtt is az emberek az arcukkal vállalták, hogy részt vesznek rajta. A tüntetés alatt is, és utána is kommunikálták, hogy ott voltak. Minimum százezer ember, nyilván családtagjaik, barátaik is vannak, közöttük a politika beszédtéma. Ez óriási erő, főleg úgy, hogy közben

ott volt a fenyegetettség, hogy akár több százezer forintra is megbüntethetik a résztvevőket. És ez sem érdekelte őket.

Orbán Viktornak keresnie kellene, hogyan tudná megfordítani ezeket a rá nézve negatív folyamatokat. Ő ugyanis súlyos stratégiai hibát követett el: kivezényelte magát a politikai centrumból. Végigsétáltam a tüntetésen, és azt láttam, hogy kulturált, középosztálybeli emberek vonulnak, miközben a másik oldalon, elkülönítve, ott állt 15 ember fekete ruhában, akik a Pride ellen tüntettek, olyan üzenetekkel például, hogy „mi vagyunk Spárta, nem Athén”, meg hasonlók. Szomorú volt látni, hogy Orbán Viktor most ezeknek az embereknek az oldalán áll. Velük szemben, vele szemben pedig ott álltak a tömegek.

– Az korábbi Pride-okon alig volt kevesebb ellentüntető, mint most, miközben most erős bátorítást kaptak a kormányzattól.

– Ráadásul hatalmas kampány előzte meg az egészet. Én is azt gondoltam, hogy erős ellentüntető mag lesz. De nem volt. Semmi nem volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Kuncze Gábor a Pride-ról: A rendőrség meg sem próbál büntetni, akik ezt kitalálták, vereséget szenvedtek
A volt belügyminiszter szerint súlyos tévedés volt Orbán Viktor részéről, hogy egy egyébként problémamentes demonstrációt betiltatott, a rendőrség pedig a jogszabályoknak és feladatkörének megfelelően járt el.


A rendőrség már napok óta hallgat arról, számíthatnak-e büntetésre azok, akik részt vettek a Pride-on, pedig korábban a kormány még a gyülekezési törvényt is megváltoztatta, hogy lehetővé tegye arcfelismerő kamerák bevetését a betiltott rendezvényeken, Tuzson Bence igazságügyi miniszter kijelentette, szabálysértésnek minősül, ha valaki részt vesz a felvonuláson.

Kuncze Gábor 1994 és 1998 között volt Magyarország belügyminisztere. Őt kérdeztük arról, szerinte kell-e bárkinek is büntetéstől tartania, és hogyan értékeli a rendőrség szombati fellépését.

– Miközben a rendőrség folyamatosan azt kommunikálta, hogy a szombati rendezvényt betiltotta, meg sem próbálta feloszlatni a tömeget, ehelyett biztosította az útvonalat. Mi történhetett?

– Ennek a hátterét természetesen nem ismerjük pontosan, de a rendőrség a törvényben foglalt feladatainak megfelelően járt el. Ha elolvassuk a vitában megszólaló jogászokat (nem politikusokat), nekik egyöntetűen az a véleményük, hogy a főváros, vagy bármely önkormányzat a saját területén nem köteles engedélyt kérni rendezvény megtartására. Természetesen, ha közterületet vesznek igénybe, akkor a rendőrségnek jelen kell lennie a rend fenntartása érdekében. Ezen túlmenően a rendőrségnek jelen esetben nem voltak további feladatai.

A rend fenntartását viszont kiválóan ellátták: elterelték a tömeget, és így megelőztek egy spontán összetűzést a szélsőjobboldali tüntetők és a demonstrálók között.

Ez a döntés a rendőrség részéről dicséretes és szakszerű volt.

– Számomra úgy tűnik, mintha a rendőrségnek lenne egy politikai „énje”, amelyik azt kommunikálta, hogy ez egy betiltott rendezvény, miközben engedélyt adott a szélsőjobboldalnak szinte ugyanarra a területre, és van egy szakmai énje, amelyik közben rendben végzi a dolgát.

– Inkább az ön szavaival élve, a rendőrségnek van egy „énje”, és van egy „felettes énje”. Az „énje” az, amelyik ismeri a jogszabályokat és azok szerint cselekszik. Felettesei pedig törvényes felügyeletet gyakorolnak felette, és a dolgok így mennek a maguk útján. Természetesen előfordulnak túlkapások is, láttunk ilyeneket az elmúlt 30 évben bőven, de jelen esetben a rendőrség a jogszabályoknak és feladatkörének megfelelően járt el.

Hogy a korábbi napokban és hetekben milyen politikai handabandák kísérték ezt az egészet, az egy más kérdés.

Valószínűleg a rendőrség az utasításoknak megfelelően kommunikált, de a rendezvény során a törvények szerint végezte a dolgát.

– Akkor nézzük ezt a „felettes ént”, amely most akár ismét előtérbe kerülhet, és azt mondhatja: nosza, kezdjünk el büntetni. Az arcfelismerő rendszer használata kapcsán ez egyáltalán lehetséges? Van rá jogszabály, ezt tudjuk, de technikailag kivitelezhető-e, hogy több tízezer emberrel szemben indítsanak eljárást? Van erre elegendő emberi erőforrás, papír, infrastruktúra?

– A rendőrség jelenleg nem akar büntetni. Természetesen lehet büntetni felvételek alapján, például ha valaki közterületen súlyosan megszegi a közlekedési szabályokat, a rendőrség büntethet, és az meg is áll jogilag. De jelen esetben nincs olyan felvétel. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy ha valakinek az volt az ötlete, hogy Budapestet Peking mintájára kamerákkal figyelje meg, az is problémás lenne. Ráadásul maga a rendőrség terelte más útvonalra az embereket. Ha például az Erzsébet hídra terelés ott helyben született döntés volt, akkor utólag nehezen lehetett volna oda kamerákat felszerelni. De ezt nem tudom biztosan.

Viszont, ha a rendőrség mégis ezzel próbálkozna, akkor újra életbe lép a jogállam.

Az ügyek eljutnak a bíróságra, és ott azt vizsgálják majd, hogy a demonstráció törvényes volt-e. Véleményem szerint a bíróság azt fogja megállapítani, hogy az volt, így nincs alapja bírság kiszabásának. Egyébként is, engedély nélküli demonstráción való részvétel miatt büntetni a fővárosi rendezvény résztvevőit, ez teljesen kizárt. Ha a rendőrség önállóan jár el, ebbe bele sem kezd.

– A feljelentéseiről elhíresült Tényi István ezúttal azt javasolta, hogy gyakoroljanak közkegyelmet a Pride-on résztvevőkkel szemben.

– Ez a javaslat körülbelül olyan, mint amikor azt mondták, hogy „Orbán Viktor mesterterve valósult meg”, miszerint ő szándékosan idézte elő ezt a helyzetet, hogy az ellenzéket egy ernyő alá sodorja, ami egyszerűen nevetséges. A közkegyelemre való hivatkozás is hasonló. Ha közkegyelem alapján mindenkit mentesítenének, azzal úgy tüntetnék fel magukat, mint nagyvonalú, megértő szereplők, miközben

valójában elkerülnék azt a vitát, hogy egyáltalán joguk volt-e szankcionálni.

Egyébként közkegyelmet már gyakoroltak korábban. A taxisblokád idején is, majd a 2006-os zavargások résztvevőit részesítette a Fidesz 2010 után, közkegyelemben. De mekkora különbség van a két korábbi eset és a mostani között! A szombati rendezvényen semmilyen atrocitás nem történt, rendben lezajlott, míg 2006-ban súlyos összecsapások voltak. A közkegyelem mostani emlegetése egyszerű kimenekülési kísérlet. A Fidesz így próbálja menteni a menthetőt.

– Van-e annak jogi lehetősége, hogy valaki azt mondja: „én nem kérek közkegyelmet”, és jogi útra tereli az ügyet?

– Ahhoz, hogy jogi útra lehessen terelni az ügyet, előbb valakit konkrétan fel kell jelenteni a részvételéért, névvel, címmel. A trükk éppen az, hogy a közkegyelemre hivatkozva nem indítanak eljárást senki ellen.

– Orbán Viktor eleinte kijelentette, hogy nem lesz Pride, kár is készülni rá. Aztán, ahogy haladtak az események, előálltak azzal, hogy nem fognak beavatkozni, mert „nem szokás Magyarországon bántani egymást”. Majd szombaton minden eddiginél nagyobb Pride-ot rendeztek. Hogyan lehet definiálni egy olyan államhatalmat, amely képtelen érvényt szerezni a saját akaratának?

– Én ezt kissé másként látom. Az állam képes cselekedni, és képes nagyokat hibázni is. Ha hibázik, a legszerencsésebb, ha ezt belátja, és visszavonul. Most ez történt. Súlyos tévedés volt a miniszterelnök részéről, hogy egy egyébként problémamentes demonstrációt betiltatott.

Ez egyértelműen politikai haszonszerzési kísérlet volt, semmilyen más célja nem volt.

Amikor kiderült, hogy ez nem fog működni, nem visszavonultak, hanem fenyegetőzéssel és törvénykezéssel próbálták érvényt szerezni az akaratuknak. Mikor ez sem vált be, kommunikációs trükkökkel próbálják visszavonulásukat győzelemként beállítani. De a valóság az, hogy egy nagyon rossz elképzelés megbukott. Akik ezt kitalálták, vereséget szenvedtek. Ami ennél is fontosabb: a civil társadalom és a jogállam viszont győzött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Lengyel Tamás a Pride-ról: Zászló, zászló, szív - Ezt még Kapu Tibor is látja
A színész posztja alapján szintén ott sétált a 200 ezresre becsült tömegben. A rövid bejegyzésben kétszer is odaszúrt Orbán Viktornak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 28.



Szombat délutáni bejegyzése alapján Lengyel Tamás is a 200 ezresre becsült tömegben sétált a Pride-on. A színész fotója alapján akkor járhatott a Ferenciek tere magasságában, amikor az emberek már teljesen megtöltötték az Erzsébet hidat.

Lengyel két szivárványos zászló mellé egy piros szívet tett a poszt elején, utalva az Orbán Viktor által életre hívott Harcosok Klubja elhíresült sorvezetőjére.

Ezután ugyancsak a miniszterelnök egyik korábbi, választási győzelem után elmondott győzelmi beszédéhez hasonlóan írta le a tömeg méretét:

„Ezt még Kapu Tibor is látja”

- olvasható a színész bejegyzésében, aki a héten a Nemzetközi Űrállomásra első magyarként eljutó árhajósra célzott.

Lengyel Tamás ezzel Orbán 2022 áprilisában mondott beszédére utalt. Akkor a miniszterelnök a negyedik kétharmados választási győzelem után úgy fogalmazott: „Akkora győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Havas Henrik: Orbán Viktornál tetten érhető a zavart gondolkodás, a hallucinációk és téveszmék gyors térnyerése
Az újságíró szerint vannak olyan emberek, akik a képzelet és a valóság határán állnak, és nem mindig tudják megkülönböztetni, hogy amit látnak, esetleg hallanak, az valós vagy sem.
F. O. - szmo.hu
2025. június 28.



Havas Henrik Orbán Viktor szerda reggeli, brüsszeli rögtönzött sajtótájékoztatójáról fejtette ki véleményét a közösségi oldalán. A miniszterelnök az Ukrajna uniós csatlakozása ellen indított kormányzati szavazás eredményéről azt mondta: a leadott szavazatok 95 százaléka, vagyis 2 168 431 szavazat nem támogatta Ukrajna európai uniós csatlakozását.

„Vastagabb lett, férfiasabb lett a hangom, végül is több mint kétmillió magyar ember hangján fogom ma azt mondani a tárgyaláskor, hogy Magyarország nem támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. Ezek a szikár tények” – mondta Orbán Brüsszelben.

„Engem egyetlen egy dolog érdekel ebben a pillanatban: ki volt az az idióta, aki azt mondta a magyar miniszterelnöknek, hogy vastagabb, férfiasabb lett a hangja?

Nem tudok másra gondolni, mint hogy Orbán hormonkezelésen esett át, és már arra készül, hogy egy újabb Voks25-tel megalapozza a halálbüntetés visszaállítását,

és akkor még vastagabb lesz a hangja” – fogalmazott az újságíró a Facebookon, ezután pedig arról írt, hogy megpróbált utánajárni, „mivel magyarázható, hogy Orbán Viktor valóban azt gondolja, hogy nem 26 EU-s tagországnak van igaza, hanem egyedül neki”.

„A szakirodalom szerint vannak olyan emberek, akik a képzelet és a valóság határán állnak, és nem mindig tudják megkülönböztetni, hogy amit látnak, esetleg hallanak, az valós vagy sem.

Miután annak idején 8 hónapig a Lipóton dolgoztam, pontosan tudom, hogy ezek a tünetek hatalmas megterhelést jelentenek a betegek számára, ezért Orbán Viktornál tetten érhető a zavart gondolkodás, a hallucinációk és téveszmék gyors térnyerése.

Ha valaki a fentiek alapján bipoláris zavarra tippel, az téved. Én annak idején a pszichiátrián elég sok skizofréniában szenvedő emberrel találkoztam… Egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy lesz még nemzeti konzultáció a halálbüntetés visszaállításáról. Ez olyan biztos, mint Orbán Viktornak az az álláspontja, hogy ha nem is értünk mindig egyet egymással, nem szoktuk bántani egymást. 2006-ban sem ostromolta senki a tévészékházat, az csak egy közönségtalálkozó volt” – írta Havas.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk