SZEMPONT
A Rovatból

„A szomszédom fiatalabb, később regisztrált és már beoltották. Engem miért nem?”

Helyzetjelentés egy oltópontról, ahol ez az eddigi leggyakoribb kérdés. Kollégánk megválaszolja, mi az oka.


Március eleje óta - az önkormányzat szervezésében - oltópont működik Dunaföldváron. Nem az oltásokat végzik el itt, hanem a háziorvosokat segítjük a művelődési ház és a könyvtár munkatársaival az adminisztrációban. Bővebben itt olvashattok róla:

Az oltópont működése során legtöbbször ezt a kérdést kapjuk telefonon, amire megpróbálok az alábbiakban válaszolni: "A szomszédom fiatalabb, később regisztrált és már beoltották. Engem miért nem?"

Első és legfontosabb, amit tudomásul kell venni: ahány körzet, annyi különböző helyzet.

Az oltási sorrend kialakítása az egészségügyi dolgozókat követően aszerint történik, kiknél a legnagyobb a kockázata annak, hogy a COVID megbetegedés lefolyása súlyosabb lehet, így megbetegszik és kórházba vagy lélegeztető gépre kerül, tehát nagyobb a halálozás kockázata.

Mi számít krónikus betegségnek?

Az elmúlt egy év adatai alapján így választották ki a betegségeket, amiknek nagyobb a kockázata: első helyen az ÉLETKOR áll, ezért is kezdődött az oltás a legidősebbekkel. A hazai és nemzetközi adatok alapján ezt követően a keringési betegség, a daganatos megbetegedés, a cukorbetegség, COPD és a transzplantáció áll. Az oltási listán szereplő krónikus betegségek meghatározása az Emberi Erőforrások Minisztériumának iránymutatasa alapján történik.

A sorra kerülés függ:

  • a körzet nagyságától
  • a páciensek korától és betegségeitől
  • a regisztráltak számától
  • attól, hogy egy orvos mennyi és milyen oltóanyagot kap (és ezt az erre kijelöltek milyen arányban fogadják el)
  • mivel hetente frissül a lista, előfordulhat, hogy valaki hátrébb kerül a sorban, mivel sokan regisztráltak, akik idősebbek/betegebbek nála

A háziorvosok

eddig egyetlen egyszer jelölhettek oltásra 60 évnél fiatalabb, krónikus betegséggel rendelkező pácienseket.

(Ők AstraZenecat kaptak, ahogy az SMS-ben, külön akcióban behívottak is. A betegségek listáját lásd pár mondattal feljebb.) A háziorvosoknak még nem küldtek listát a 60 év alatti, egészséges regisztráltakról.

Jelenleg csak a 60 éven felüliek küldhetők oltásra.

A pedagógusok pedig SMS-t fognak kapni, hogy mikor, hova kell menniük. Ennek feltétele természetesen, hogy regisztrálják magukat legkésőbb március 29-én éjfélig IDE KATTINTVA.

A dunaföldvári oltóponton igyekszünk továbbra is minden kérdésre válaszolni. Minket talán egyszerűbb elérni telefonon vagy emailben, mint a háziorvosokat. Meg tudjuk nézni, sikeres volt-e a regisztráció, esetleg az illető rajta van-e már valamelyik oltási listán. Ha valaki pedig most szeretne regisztrálni, abban is segítünk.

Az orvosoknak pedig egyszerűbb, ha összegyűjtjük nekik a felmerülő kérdéseket és nem cseng szinte folyamatosan a telefonjuk. Így az is ellátáshoz tud jutni, akinek nem kérdése, hanem egészségügyi vagy sürgős ellátást igénylő panasza van.

Tapasztalatunk szerint, az oltandók értesítése nagyon nagy segítség a háziorvosoknak. Ugyanis ahhoz, hogy 30-40 embert be tudjunk osztani oltásra, nagyjából 60-80 hívást kell lebonyolítani.

A legnagyobb probléma, hogy sokszor nem veszik fel a telefont. És sajnos - hiába jelzi ki a telefonszámot - vissza sem hívnak...

A gyakorlat az, hogy mindenkinél 10 csengetést várunk és háromszor próbáljuk hívni. Meg szoktuk próbálni rokonon, ismerősön, szomszédon keresztül is elérni az illetőt, de ez is sok idő és nem mindig sikerül.

Ezen kívül sok olyan helyzet van, amikor valaki nem tud elmenni a kijelölt időpontban. Ennek a leggyakoribb oka, ha valaki nemrég esett át Covid-fertőzésen vagy éppen benne van. Ilyenkor 3 hónapot várni kell az oltással.

Az oltóközpontba eljutni is sokaknak nehézséget okoz (Dunaföldvárról Paksra kell utazni). Szerencsére az önkormányzat több lehetőséget is biztosít, amivel meg tudjuk szervezni az oltakozók oda-vissza szállítását.

Sokszor pedig nekünk szeretnék elmondani, hogy milyen betegségeik vannak és mit gondolnak, nekik melyik oltás a legjobb. Mivel ezt a háziorvos dönti el és az ő döntésük alapján hívjuk oltásra a betegeket, ebbe se beleszólásunk, se változtatási jogkörünk nincs.

Ha valaki más oltást szeretne, mint amit az orvosa kijelöl, semmi akadálya. Ráírjuk a listára és sajnos várnia kell, amíg abban a kategóriában sorra kerül.

Remélem, ezekkel a tapasztalatokkal és válaszokkal sokaknak – akár háziovosoknak is – tudtam segíteni annak érdekében, hogy gördülékenyebben menjen a regisztráltak értesítése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor egy friss felmérésről: Ha ez igaz, a Tisza Párt előnye már szinte behozhatatlan
Egy új, mesterséges intelligenciát használó cég borzolta a kedélyeket a mérésével. A politológus szerint a friss számok akár a választás sorsát is eldönthetik.


Török Gábor politológus szerdán a Facebookon kommentálta a Minerva Intézet legfrissebb felmérését, amely az eddigi legnagyobb különbséget mérte a Tisza Párt és a Fidesz között. A politológus posztjában kiemeli, hogy a Minerva „új szereplő a közvélemény-kutatási piacon és érdekes módszert használ az adatfelvételnél”.

Ismertette a kutatás számait is, melyek szerint 41-28 az arány a teljes népességben, míg 54-37 a biztos szavazó pártválasztók között a Tisza Párt javára.

Török Gábor a posztjában egyértelművé tette, mit jelentene, ha ezek a számok a valóságot tükröznék. Szó szerint azt írta: „Bár sokan nem értik vagy szándékosan félreértik, azért elmondom újra: ha tényleg ez (lenne) most a helyzet, akkor ez szinte behozhatatlan előny (lenne) már két és fél hónappal a választás előtt.”

A Minerva Intézet új szereplő a piacon, és mesterséges intelligenciával támogatott telefonos adatfelvétellel dolgozik, módszertanát és nyers adatait is nyilvánosan közzéteszi. A többi kutatócég vegyes képet mutat: a Závecz és a Medián szintén a Tisza Párt előnyét mérte a biztos pártválasztóknál, a Republikon pedig a teljes népességben is, ugyanakkor a kormányközeli intézetek, mint az Alapjogokért Központ vagy a Nézőpont, a Fidesz vezetéséről számoltak be. A sajtóbeszámolók szerint a Minerva által alkalmazott AI-telefonos kutatás újdonságnak számít Magyarországon, és az intézet átláthatóságát a szakértők pozitívumként említik, de a pontosság megítélése körül vita van.

A Szeretlek Magyarország Pohly Ferencet, a Minerva Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdezte korábban a módszerről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Caramel: Lázár Jánosnak el kellett volna gondolkodnia a lemondáson
Az énekes szerint fontos lenne, ha bárki kiáll egy másik magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen. Caramelt a wc-kefés mondatok miatt tartott tüntetésen kérdeztük.


– Le kell mondani Lázár Jánosnak?

– Szerintem el kellett volna gondolkodnia rajta. Én csak azért mondom ezt, mert ez már a többedik ilyen jellegű kijelentése volt. Minimum egy gondolkodást szerintem megért volna. De ha már abban változik ez a helyzet, hogy hogy észreveszi a vezetőség azt, hogy sokkal körültekintőbben kellene az ilyen fontos, kényes ügyekről nyilatkozni vagy megnyilvánulni, szerintem már az is egy óriási előrelépés.

– Orbán Viktor ma azt mondta, szó szerint idézem, hogy a Tisza Párt bandába verődött bűnözőket küldött a fideszesekre, utalva a Lázár János gyöngyösi fórumán tiltakozókra. Mit gondol erről? Bandába verődött bűnözők tiltakoztak ott Lázár ellen?

– Pont ezzel van baj, hogy szerintem a politikának ezek az eszközei. Így működik a politika. Nyilván nem lepődöm meg, hogy most ez a fajta üzemmód van. Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy másik magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen. Én teljesen elképzelhetőnek tartom azt, hogy ezek az emberek, akik ott megjelentek és elmondták a véleményüket, önmaguk miatt mondták el a véleményüket, és nem felszólításra vagy utasításra. Az pedig, hogy kinek milyen a múltja, arról nekem fogalmam sincs.

– Bayer Zsolt egy publicisztikában "saját fajtájuk ocsmány árulóinak" nevezte a Gyöngyösön tiltakozó cigányokat. "Fogjátok be a pofátokat, és majd akkor nyissatok ki újra, ha meg tudjátok köszönni mindazt, amit az elmúlt 16 évben kaptatok az Orbán kormánytól" - írta.

– Erről beszélek, a politikai kommunikáció színvonaláról. Én mindig azt mondom, hogy a másik vélemény az egy erősség és nem egy gyengeség. Minél több vélemény hangzik el szalonképesen a közbeszédben, annál jobb. Szerintem pont ez egy nem helyes út. Azért nem helyes út, mert ezzel olyan energiákat ültetünk el az emberek szívében a közbeszéden keresztül, ami... Mindenki kikéri magának minden oldalról a hergelést, és bevallom őszintén, hogy én sem szeretem. Bármelyik oldalról is történne ilyen, nem szeretem az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, mert szerintem nagyon-nagyon káros hosszútávon. Bárki szájából hangzik el egy ilyen minősítés, az egyszerűen szerintem nem szép, nem helyes.


Link másolása
KÖVESS MINKET: