SZEMPONT
A Rovatból

A magyar közélet és a politika legszínesebb figurája távozott – ilyen volt Schmuck Andor élete

Schmuck Andor volt önkormányzati képviselő, mozgalomalapító, pártelnök, médiakarakter, és nem utolsósorban Zámbó Jimmy személyi menedzsere. Krúbi még dalt is írt róla, nemrég pedig a TV2 Nagy Duett című műsorában is részt vett.


Meghalt Schmuck Andor. 54 éves volt. A magyar közélet egyik legkülönösebb és legnehezebben besorolható figurája távozott, aki évtizedeken át újra és újra megpróbált belépni a politika előszobájából a nappaliba, de a kilincs mindig kicsúszott a kezéből.

Schmuck volt önkormányzati képviselő, mozgalomalapító, pártelnök, médiakarakter, és nem utolsósorban Zámbó Jimmy személyi menedzsere – legalábbis egy ideig.

A politikai kudarcait nem követte visszavonulás, a személyes veszteségeit nem követte csönd. Mindig ott volt, mindig megszólalt, mindig elindult – és mindig kiesett. Ez volt az ő ritmusa.

1970. szeptember 2-án született Budapesten. Fiatalon üzleti iskolába járt, majd egy éjjel-nappali közértet nyitott iskolatársaival a Dohány és a Rottenbiller utca sarkán. Innen sodródott a baloldali ifjúság körei felé, csatlakozott a Baloldali Ifjúsági Társuláshoz (BIT), és már a rendszerváltás utáni első évtized közepén bekerült az újpesti önkormányzatba, ahol 1994 és 1998 között volt képviselő. Eközben 1995-ben a Xénia Láz Egyesület titkára volt – ez egy, a fiatalság megszólítására létrehozott kezdeményezés volt, amely rövid időre országos figyelmet kapott. Később a Magyar Motorsport Szövetség elnöke lett, majd jött a teljesen abszurd, de rá jellemző fordulat: 2000 végén Zámbó Jimmy menedzsereként tűnt fel a lapokban.

Ez még az MSZP-vel való szoros kapcsolat időszaka volt – később ez a viszony is véget ért, méghozzá elég látványosan: 2001-ben az MSZP újpesti alapszervezete fegyelmi úton zárta ki a pártból.

De Schmuck nem tűnt el.

Szinte egyszerre működött civilként, menedzserként, politikusként és közéleti szereplőként. Mintha saját maga sem akarta volna eldönteni, ki ő: politikus, szervező, celeb vagy nagy visszatérő. Talán inkább mindez egyszerre.

2000-ben részt vett Az Európai Magyarországért mozgalom megalapításában.

2004-ben Schmuck létrehozta a Tisztelet Társaságát, amely a szépkorúak támogatását tűzte ki célul. Ehhez a projekthez élete végéig hű maradt.

A társaság működtetésére, saját bevallása szerint, minden vagyonát rááldozta: „Minden pénzem beforgattam a 21 éve általam alapított Tisztelet Társaságba. Nincsenek nagy igényeim” – mondta egy interjúban. A szervezet egyfajta bázissá vált számára, amire politikai kezdeményezéseit próbálta építeni. Ezzel párhuzamosan 2012-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke lett. Ez a szerep sem tartott sokáig. 2013-ban már új pártot alapított – Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja néven. Az új párt a 2014-es országgyűlési választáson is elindult, de mandátumot nem szerzett. Schmuck ezután mozgalommá alakította a pártot, melynek célja, saját szavaival, a „hazai közéletben fellelhető náci eszméket vallók felkutatása és bemutatása” lett.

2014-ben elindult a Kiss Péter halála után kiírt időközi választáson, majd 2019-ben főpolgármester akart lenni, de végül átnyergelt az V. kerületre. 2022-ben is indult ugyanott, majd 2024-ben ismét megpróbálta a főváros vezetését elnyerni. Minden próbálkozása látványos, de végül érdektelen maradt. Az eredményei rendre a statisztikai hibahatár környékén mozogtak, ő mégis indult újra és újra, mintha nem a győzelem, hanem maga az indulás lenne a cél.

Az utóbbi években már egyre kevésbé a politikai szerepvállalása, inkább magánélete és egészségi állapota miatt került a címlapokra. Két házasságon volt túl, mindkét alkalommal, saját elmondása szerint „gyönyörű válásban” volt része. Az egyik bontásra szimfonikus zenekart szervezett, hogy játsszák el a Time to Say Goodbye-t, a bírónő sírt. Ugyanez a bírónő mondta ki később a második válását is. Schmuck ehhez csak annyit tett hozzá:

„Még tíz évem van a nyugdíjig, addig bármikor jöhet a harmadik.”

Néha keserűen, máskor derűsen beszélt arról, hogy egyedül él. „Van két lábam, van két kezem, nincs feleségem, nincs gyerekem, a szüleim már nem élnek, nincs senkim. Szabad ember vagyok.” – mondta. Hozzátette:

„Gyűlöltem gyerek lenni, öreg akartam lenni. Egy jósnő azt mondta, ez azért van, mert nem élem meg az öregkort.”

Schmuck Andorról még dal is született, amit az akkor még pályája elején lévő Krúbi írt róla. Schmuck még a zenész egy koncertjére is elment, ahol élőben is meghallgatta a róla szóló számot.

2025-ben a TV2 Nagy Duett című műsorában is részt vett. A közönség imádta a karakterét, ám partnerével Sári Évivel a harmadik élő adásban búcsúzniuk kellett. A kiesésekor, élő adásban jelentette be, hogy életmentő kezelés előtt áll.

Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Akkor azt mondta, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak: vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapota, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapota stagnál, vagy a legrosszabb, hogy a szervezete nem reagál a kezelésre, és tovább romlik az állapota. Ebben az esetben úgy fogalmazott: körülbelül 8 hónapja lehet hátra.

A Blikk július 14-én közölte a hírt: Schmuck Andor elhunyt. A lap úgy tudja, ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá.

Schmuck Andort lehetetlen volt besorolni. Nem volt politikai súlya, de politikusként hivatkozott magára. Nem volt médiasztár, de állandóan jelen volt. Nem volt mozgalmi vezér, mégis mindenhol ott volt, ahol kamerák vagy mikrofonok bukkantak fel.

Elindult, felszólalt, válaszolt, posztolt. Lehet élcelődni rendhagyó politikai és közéleti pályáján, nyilván rá is szolgált erre a maga módján, de Schmuck Andor soha nem ártott senkinek, soha nem szított gyűlöletet. Ezért sem illett abba a tülekedésbe, ami a hazai politikát jellemezte, jellemzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos a NER-luxizásról: Olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak
Ha nem lenne Matolcsyné vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszébe sem jutna, hogy létezik Birkin táska - mondja a független képviselő, aki szerint a célja nem a hergelés, hanem annak bemutatása, mit is jelentenek az ellopott milliárdok.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 10.



400 ezres borjúbőr Church's cipő, 1 milliós Dolce & Gabbana nadrág, 5 milliós Cartier nyaklánc, 29 milliós Cartier óra, 120 milliós Hermès Birkin táska... Sorozatosan mér csapásokat a NER-világ ékszerekkel és luxuscikkekkel kirakott világára Hadházy Ákos.

De miért szaporodtak meg ennyire ezek a fotók? Honnan jönnek a képek? Miért van egyre nagyobb visszhangjuk? És hogyan reagálnak a szereplők? A NER-luxizás tanulságairól beszélgettünk.

– Újabb és újabb posztokat tesz közzé, amelyekben különböző NER-közeli szereplők ruházatát, ékszereit, kiegészítőit vizsgálja. Akad köztük néhány igazán figyelemre méltó darab is, és az biztos, hogy egyik sem olcsó. Miként lehet ezek nyomára bukkanni, és hogyan lehet ezeket beárazni?

– Skrabski Fruzsina, aki Novák Katalin szakértői bizottságának tagja volt, egyszer kiírta, hogy ha nem lennék én, akkor ő nem is értené ezeket a luxusmárkákat, sőt, talán nem is tudná, hogy léteznek ilyenek. Magamról is ezt kell mondanom:

ha nem lenne Matolcsyné, vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszembe sem jutna, hogy léteznek ilyen táskák vagy papucsok.

Természetesen nem vagyok ezek szakértője. Például azt sem tudtam, hogy létezik olyan, hogy Birkin táska.

– De akkor hogy találja meg ezeket?

– Elolvasom a nekem küldött üzeneteket. Szerencsére nagyon sokan megtisztelnek azzal, hogy elküldik a véleményüket, információikat. Vannak honfitársaink, akik figyelemmel követik a hölgyek és olykor urak saját maguk által posztolt Instagram- vagy Facebook-bejegyzéseit, és akik tényleg értenek ezekhez a kiegészítőkhöz. Ők hívják fel a figyelmemet ezekre, és ők küldik el a fotókat is.

Ma már vannak képfelismerő szolgáltatások, így ellenőrizni is tudom az információkat.

Ráadásul gyakran mellékelik a linkeket is, amelyek alapján meggyőződhetek róla, hogy az adott darab tényleg annyiba kerül.

– Annak idején, talán a 2010-es évek közepén Habony Árpád táskája volt az első ilyen megdöbbentő eset, de az talán csak pár százezer forintos tétel volt. Azóta viszont jócskán más a szint a NER-es luxusholmik piacán...

– Különösen annak fényében, hogy a Fidesz annak idején támadta az előző kormányt, mondván, hogy luxuskormány. Ehhez képest most ez tényleg visszás. Persze minden alkalommal el kell mondanom: nem az a baj, ha valaki gazdag. Az viszont már problémás, ha ezzel hivalkodik, az ízléstelen és helytelen. De ami igazán visszatetsző, az az, hogy

olyanok hivalkodnak a vagyonukkal, akik ezt a vagyont nyilvánvalóan a politikai kapcsolataiknak köszönhetik.

És még valami: korábban is posztoltam hasonló tartalmakat, és azoknak is volt visszhangja, de messze nem akkora, mint most. Ez azt mutatja, hogy talán van egyfajta változás a levegőben, egyre többen döbbennek rá, hogy ez így nincs rendben. Valószínűleg ez összefügg azzal is, hogy az általános életszínvonal nem emelkedik, sőt, inkább csökken, a magyar gazdaságot sokkal mélyebben érintette a válság, mint azokat az országokat, ahol kompetens, demokratikusan működő kormányok vannak.

– Úgy tűnik, két dolog mozgatja meg igazán az embereket. Az egyik az infláció, a napi megélhetés költségei, a másik pedig ezek a fényűző javak. Ami a kettő felett van, például a több százmilliárdos vagyonok, az már túl elvont számukra. Könnyebb felfogni egy egymillió forintos nadrágot Mészáros Lőrinc feleségén, mint 1400 milliárd forintot a család zsebében.

– Szokták mondani, hogy hergelem az embereket, de szeretném, ha megértenék, mit jelentenek azok az ellopott milliárdok, amelyekről régóta beszélek. Ezek a „néhány milliós” papucsok, táskák, ruhák jobban megragadják az emberek figyelmét, mert kézzelfoghatóbbak. Az ellopott milliárdokat nehezebb felfogni, mert azok olyan nagyságrendek, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva.

Matolcsy feleségének Birkin táskáit, vagy azokat a lakásokat, luxusvillákat, amiket bemutattam, valóban könnyebb megérteni, mint azt a több százmilliárd forintot, amit az adófizetői pénzekből kisíboltak.

Rendszert kell váltani. Tudni kell ezekről. A rendszerváltásnak ma nem azt kellene jelentenie, hogy visszatérünk a kommunizmushoz vagy a szocializmushoz, hanem azt, hogy legyen következménye a dolgoknak. Az ellopott állami százmilliárdoknak, ezermilliárdoknak is következménye kell, hogy legyen.

– Lázár János tavasszal honosította meg a „luxizás” kifejezést a politikában. Mintha összebeszéltek volna...

– Valószínűleg nem ez volt a szándéka, de úgy gondoltam, ha már szóba hozta, akkor menjünk rá erre a témára. Ez egy véletlennek tűnő, de mégis helyes kommunikációs fogás lehetett a részéről.

– Nem gondolja, hogy Lázár ezzel a húzással ki akarta fogni a szelet az ön vitorlájából?

– Nem volt világos akkor sem, és most sem az, miért hozta ezt szóba. A Fidesznél ritkán történik bármi véletlenül. És ami véletlennek tűnik, az sem biztos, hogy az. Az is lehet, hogy Lázár saját magát akarta ezzel fényezni, de az is, hogy a kritikusabb fideszes szavazókat akarta megszólítani. Most sem vagyok biztos benne, hogy eljutunk oda, mint a kínai kommunista párt, amely időnként példát statuál, ha nő az elégedetlenség. Lehet, hogy ez annak volt az előjele, de nem látjuk a folytatást.

Nem tűnik úgy, hogy Mészáros Lőrinc ideje lejárt volna, és Matolcsyt sem vonták felelősségre.

Az igaz, hogy a kis Matolcsy Dubaiba távozott, az apjáról viszont nem tudunk biztosat, de lehet valóságalapja annak, hogy amnesztiát kaptak.

– Amióta közöl divat- és ékszerposztokat, tapasztalt valamit? Rejtőzködőbbek lettek a NER szereplői? Visszafogottabbak?

– Vannak jelei annak, hogy egyesek próbálnak óvatosabbak lenni. Csakhogy ezek a képek el vannak mentve. Egyébként olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak.

– Ez új fejlemény, hogy szivárogtatnak, hiszen korábban a rezsim egy zárt rendszer volt.

– Korábban is előfordult, én akkor is közöltem ilyen képeket. Csak akkor nem volt akkora visszhangja. Sok esetben nem is tudom név szerint, hogy kitől származnak a képek. Ez mutatja, hogy nem arról van szó, hogy valaki jó pontot akar szerezni egy esetleges új hatalomnál. Egyszerűen még azokat is felháborítják ezek a dolgok, akik benne vannak ebben a közegben.

– Itt a nyár, indulnak a jachtok a Földközi-tengeren. Vagy lehet, hogy idén mégiscsak megfogadják Gulyás Gergely tanácsát, hogy „kevesebb yacht, több szerénység”?

– A yachtokról nem tudok, de ha megnézzük, hogy Mészáros Lőrinc hogyan utazott New Yorkba meccset nézni, hogyan repült magánhelikopterrel a reptérre, és milyen luxusszállodában szállt meg (abban, ahol Kevin a „Reszkessetek, betörők!”-ből is megszállt), az nem arra utal, hogy megértették volna, mi a probléma. Vagy ott van Mészáros Andrea, aki „fanyalgókról” beszélt, miközben

ötmilliós nyakláncban jelentette be, hogy 200 millió forintot osztanak szét nyaralási támogatásként.

Az, hogy ezt egy 850 ezer forintos szoknyában tette, nem éppen szerénységre vall.

– Próbálta már kiszámítani, hogy mondjuk a Matolcsy család ökológiai lábnyomát hogyan lehetne „ledolgozni”? Hány éven át kellene nekem például PET palackot gyűjteni és tömegközlekedéssel járnom és komposztálnom, hogy lenullázzam azt, amit ők elhasználnak egy kéthetes nyaralás alatt?

– Ez nagyon nehéz, de amikor ilyen összegekről beszélünk, érdemes kiszámolni, hogy egy átlagos bérrel hány ezer évig kellene dolgozni, hogy valaki ilyen vagyonhoz jusson. Ilyenkor nagyon tanulságos történelmi párhuzamokat lehet levonni.

– Van még „tartalékban” ilyen képe vagy története? Mikor jön ki az új anyag?

– Lehet, hogy már a héten kiteszünk egy újabbat.

– Azt mondta, „kiteszünk”. Többes számban. Hányan dolgoznak ezen?

– Van egy kis stábom, akik segítenek a munkában. Például az árak ellenőrzésében, mert ahogy mondtam, nem vagyok ezek szakértője. Néha magam is megdöbbenek, és megkérem a kollégákat, hogy nézzenek utána. Sajnos a legtöbbször kiderül: az ár tényleg annyi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Tölgyessy: Ha Orbán emeli a tétet, a halálos párbaj felé viszi
A politikai elemző nem tudja elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy a Fidesz-veresége esetén Orbán egy „fehérorosz fordulattal” kivezetné az országot az unióból. „A Fidesz lefelé menő ágban van, ahonnan nincs visszaút” - mondta.
F. O. - szmo.hu
2025. július 13.



Átadja-e Orbán Viktor a hatalmat egy elvesztett választás esetén? Ez a téma is terítékre került a ZaccPerKávé Extra című műsorban, ahol Tölgyessy Péter volt a vendég. A politikai elemző nem tudja elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy a Fidesz-veresége esetén Orbán egy „fehérorosz fordulattal” kivezetné az országot az unióból.

„Magyarországon ezt nem lehet megcsinálni, és ezt a Fidesz vezetői is pontosan tudják.

Lehet persze halálos párbajt is csinálni ebből a dologból, de ez a játék arról is szól, hogy lesz-e létezése a jövőben a Fidesz vezetőinek Magyarországon.

A Fidesz most úgy viselkedik, mint egy sárkány, tüzet okád, minden nap eltipor valamit. Borzalmas, elviselhetetlen, de bárhogy is van, jövőre választás lesz Magyarországon.

Minden családban dönteni kell arról, akarják-e, hogy Orbán folytassa” – fogalmazott Tölgyessy a műsorban, majd arról beszélt, hogy most először a Fidesz valóban veszíthet.

„A Fidesz lefelé menő ágban van, ahonnan nincs visszaút.

Ugyanakkor jöhet bármikor egy olyan nemzetközi konfliktus, ami felforgathat mindent. Áldomást viszont csak akkor szabad inni, ha a hombárban van az előző évi termés. A történelem olyan, mint a vasút: van, hogy száguld a pályán a vonat, és sokáig nem történik semmi. Ez történt a Fidesz-időszak középső részében is. Most váltó közeleg, és ha elszúrjuk, sokára lesz újra váltó” – összegezte napjaink politikai helyzetét Tölgyessy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Három napja áram nélkül Pomázon: olvadozó mélyhűtők, csend, romantikus vacsora gyertyafénynél
A postás, mint régen, felkiabál a házaknál, ahova levél érkezett. Három betonoszlopot is kidöntött a szél, várni kellett a speciális munkagépekre, majd arra, hogy megkössön a beton. A polgármester szerint van tanulság, amit érdemes levonni.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 11.



„Ha áram van, minden van” – így szólt a kilencvenes évek egyik hirdetése. De mi van, ha nincs? A pomázi Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán utcában hétfőn ment el az áram, és csütörtök délutánig sem jött vissza.

Az utcák csendesek, ahogy egy kertvároshoz illik. Ha nem tudnám, hogy itt már harmadik napja ez a helyzet, semmi sem tűnne fel. Szülők sétáltatják gyermekeiket, nyugdíjasok beszélgetnek a házak előtt. Máshol éppen autót szerelnek a ház előtt. Nyugalom van, szinte idilli. Persze, amikor szóba kerül az áramszünet, kiderül, már nagyon várják, hogy vége legyen a nomád életnek.

A legtöbben ki sem merik nyitni a fagyasztót, reménykedve abban, hogy a hőszigetelése még tartja a hűvösséget, és talán nem romlanak meg a benne tárolt ételek.

Azért némi kétségem támad, hogy több mint 72 óra után mi lehet a hűtőkben, az a néhány centis hőszigetelés ekkora csodákra nem képes, de nem akarom elkeseríteni beszélgetőtársaimat.

Egy nyugdíjas nő mesél a viharról: az utcában is fákat csavart ki, a szomszédja most is darabolja az udvarán, szerencsére az épületekben nem esett kár. Előkerültek a gyertyák, és várnak, más nem is tudnak csinálni. Két férfi a garázsuk előtt szerel egy Skodát. Éppen a vége felé járnak. Megkérdem, hogyan tudnak dolgozni áram nélkül? Kiderül, hogy akkumulátoros szerszámaik vannak, szerencsére a lámpa is akkuval megy, és fel is volt töltve. Amúgy a szerelésnek lassan a végére érnek, kell az autó, az idősebb férfi azzal jár dolgozni. Ott tudja tölteni a telefonját.

A postás csengő híján felkiabál a házakba – meséli nevetve, könyékig olajosan. Rákérdezek, hogyan tud így megfürdeni, mielőtt dolgozni indul? Van még egy kicsi meleg víz a bojlerban, takarékoskodnak, de ha elfogy, marad a hideg víz.

Odébb, egy másik garázs előtt fiatal nő takarít éppen. Megszólítom. Kiderül, a 13 éves lánya éppen táborban van, így hát az otthoni kalandtáborból kimaradt. Az áramszünet romantikus oldaláról mesél.

Esténként gyertyafényes vacsorát rendeznek a férjével, nincs zaj, nincsenek ingerek, internet sincs, közösségi média sincs, lelassult és elnyugodott minden.

„De íme, itt jő” - mintha egy színdarab lenne, megérkezik a férje egy nagy csokor vörös rózsával. Átadja a feleségének, megölelik egymást. Nem tudom nem megkérdezni, hogy a romantikus vacsoráknak köszönhető-e a csokor, de nem – szerinte neki van a legcsodálatosabb felesége, egyébként is hozott volna most neki. Home office-ban dolgozna, de pont erre a hétre vett ki szabadságot, nincs izgulás tehát emiatt sem.

A garázsok előtt kisebb aggregátor, valaki innen oldja meg az áramellátását, nyilván korlátozottan. Amikor le akarom fényképezni a készüléket, az emeletről rám kiabálnak, hogy nincsen ehhez jogom. Hiába magyarázom, hogy nem a tolvaj, hanem az újságíró vagyok, nem sikerül meggyőznöm a lekiabálót.

Sokkal barátságosabb egy idős asszony. Számára az áramszünet a mindenki által említett hűtőgondok mellett leginkább a tévé hiányát jelenti, ami nem is fog megoldódni egyhamar.

Az áram ugyan visszajön most már talán hamarosan, de a szintén leszakadt kommunikációs kábeleket csak később kötik vissza, az nem az áramszolgáltató feladata.

Az utca végében most is dolgoznak: előbb az oszlopot kell felállítani, utána az áramszolgáltató vezetékeit helyezik rá vissza, és csak utána jöhetnek a társbérlők: a televíziós és internetszolgáltatók.

Pomáz polgármesterével, Leidinger István azt mondja, hogy összesen kilenc helyen volt áramkimaradás a településen, egy 20 kilovoltos vezeték szakadása miatt. Ezekből mára már csak a zeneszerzőkről elnevezett utcák maradtak. Ott ugyanis két villanyoszlopot is kidöntött a szél, tehát a helyi vezeték is elszakadt. És itt jön a nagy gond: a villanyoszlop visszahelyezésekor betonozásra is szükség van.

A beton elvileg 28 nap alatt köt meg teljesen, a szilárdsága 50 százalékát is csak három nap után éri el.

Megfelelő adalékokkal ezen lehet valamennyit gyorsítani. Végül szárazbetonnal és megfelelő eljárással sikerült ezt pár napra rövidíteni. Ha sikerül az oszlopot körbebetonozni, és az stabil lesz, akkor lehet szó arról, hogy a vezetékekkel biztonságosan megterheljék az oszlopot. Ezt eldönteni, hogy mikor lehetséges, a szakemberek dolga.

És hogy mik a tanulságok?

„A 112-es rendszer gyakorlatilag összeomlott, és telefonálni nem lehetett, a telekommunikációs rendszerek összeomlottak, ha hétfőn 15 és 19 óra között valakinek mentőt kellett volna hívni vagy kigyulladt volna a háza valakinek villámcsapás következtében, nem tudott volna segítséget hívni” - mondja a polgármester. Emellett szerinte a tűzoltóság kommunikációja is összeomlott, az úgynevezett EDR-rendszer, amit használnak, az sem működött.

A legkritikusabb órákban az a megoldás maradt, hogy az embereknek be kellett sétálni a tűzoltóságra segítséget kérni.

További tanulság az, hogy a gallyazásokat akár lakossági tiltakozások ellenére is el kell végezni, nem szabad hagyni, hogy a távvezetékeket a fák veszélyeztessék. Vannak jogszabályok, szabályok, amik előírják, hogy mekkora védőtávolságot kell biztosítani az adott vezetékek körül, ahova nem ültethető fa, hogy a szolgáltatás zavartalanul tudjon működni. Ha ez nincs meg, akkor történik az, ami most történt.

Arra a kérdésemre, hogy lesz-e erre pénz, a polgármester annyit tudott mondani, hogy „jó kérdés”.

„Nem tudom még, hogy honnan, de erre pénzt kell fordítanunk, és át kell gondolnunk a védelmi struktúrát.”

A polgármester szerint itt lakosságnak is van feladata: villamos vezetékek alá ne ültessenek fákat, mert annak bizony ilyen következményei lehetnek.

Rákérdezek arra is, hogy az események után összeülnek-e a településvezető kollégákkal és a katasztrófavédelemmel, hogy átbeszéljék a tapasztalatokat, amire a polgármester egy vallomással válaszol.

„Előző életemben tűzoltóparancsnok voltam, és minden olyan nagyobb esemény után, ami hozott tanulságokat, én mindig készítettem egy összefoglaló jelentést javaslatokkal, hogy mit kellene átgondolni. Ugyanezt fogom csinálni, és ezt természetesen el fogjuk küldeni a Belügyminisztérium felé, a kormányzat felé, mert ezekkel bizony foglalkozni kell.”

Vissza az Erkel utcába: a kanyaron túl munkagépek. Már éppen levonulóban vannak. Áll az oszlop, a vezetékek is felkerültek már. Ezek szerint kellőképpen megkötött a beton. Néhány utcabeli kérdezgeti a szakembereket: mikor lesz készen a vezeték? Készen vannak, ők már végeztek – hangzik a válasz –, most már az E.ON dolga, hogy visszakapcsolja a vezetéket. Még nagyon sok helyen dolgoznak ezek a brigádok, tehát arra még várni kell egy kicsikét.

Az új oszlop mellett a földön fekszik a kettétört régi. A földön darabokban a televíziós kábelek. Még sok idő, amíg minden helyreáll Pomázon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Kapu Tibor ma indul vissza a Földre, mutatjuk, pontosan hogyan tér vissza a második magyar űrhajós
A Nemzetközi Űrállomásról várhatóan 13 óra 5 perckor válik le a Crew Dragon. Ezután még hosszú út vár az űrhajósokra, akik kedden dél körül landolnak majd a Csendes-óceánban, Kalifornia partjainál.


Az Axiom–4 legénysége két és fél hetett töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahová június 26-án érkeztek meg. A tervek szerint a visszaút hétfőn 13 óra körül kezdődik, és majdnem másnap délig tart. Ez lesz a küldetés legbonyolultabb manővere.

A Crew Dragon fedélzetén ott lesz a négy űrhajós: Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski is. Több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal és azokkal az adatokkal érkeznek majd haza, amelyek az űrben elvégzett, több mint 60 tudományos kísérlet eredményeit tartalmazzák.

Akárcsak az ISS-re történő érkezésük során, úgy visszafelé is egy precízen kidolgozott folyamatot követ majd. Az űrhajósok biztonsági okokból még az átszállás előtt beöltöznek a szkafandereikbe. Ez 1971 óta kötelező, amikor a Szojuz–11 űrhajó fedélzetén holtan találták a visszatérő űrhajósokat, akik nem viseltek szkafandert, és egy szelephiba miatt megfulladtak.

Kapu Tiborék hazatérése a Nemzetközi Űrállomásról lekapcsolódással kezdődik, amit undockingnak hívnak. Ez egy lassú, aprólékos manőver, aminek során a űrkabin és a Nemzetközi Űrállomás közötti összes elektronikai, illetve fizikai kapcsolatot megszüntetik. A műveletet az űrhajósok és a földi irányítóközpont közösen hajtják végre. A folyamat végén kinyílnak a dokkolószerkezet reteszei, és a kabin megkezdheti majdnem 24 órás útját.

A Crew Dragon, amit a legénység Grace-nek nevezett el, először nagyon lassan távolodik el az űrállomástól.

Ebben kiemelt szerepet kap majd az indiai légierő csoportparancsnoka és berepülőpilótája, Shubhanshu Shukla. Miután biztonságos távolságra került az ISS-től, a Crew Dragon egy darabig még orbitális pályán marad a Föld körül. Hogy meddig, az elsősorban attól függ, milyenek az időjárási körülmények a landolási területen, vagyis Kalifornia közelében, a Csendes-óceánon.

Ha minden optimális, még egyszer ellenőriznek minden fedélzeti rendszert, majd jön a deorbit manőver, amikor a kapszula hajtóműveit a haladási iránnyal ellentétesen gyújtják be 10-15 percre. Ez a manőver lelassítja az addig 28.000 km/órás sebességgel haladó kapszulát annyira, hogy a Föld gravitációja elkezdje „lehúzni” az orbitális pályáról.

Innentől már nincs visszaút, a Crew Dragon visszafordíthatatlanul a Föld felé halad.

A következő lépésben leválasztják a Dragon külső részét, ami a napelemeket és hűtőradiátorokat tartalmazza. Mivel ez a rész nem rendelkezik hőpajzzsal, a légkörbe érve elégne. A legénységet csak a kapszula szállítja tovább.

Ezután jön a küldetés legveszélyesebb része. Amikor a kapszula eléri a Föld légkörét, vagyis a belépési pontot, körülbelül 120 kilométeres magasságban, több mint 20 ezer kilométer/órás sebességgel halad majd.

Az atmoszférába való belépés (a re-entry manőver) közben a kapszula körül ionizálódik a levegő, és plazma képződik. A hőmérséklet pedig a súrlódási hő miatt elérheti az 1600-2000 Celsius-fokot. Ekkor a kapszula egy izzó tűzgolyóként száguld az égen.

A Crew Dragon alján egy speciális, PICA nevű anyagból készült hőpajzs védi a járművet. Ez az anyag elpárolog és elszenesedik, így elvezeti a hőt. A kapszula sebessége eközben drámaian csökken, akár 500-600 kilométer/órára.

Minél nagyobb sűrűségű légrétegbe ér az űrhajó, annál intenzívebbé válik a lefékeződése. Az űrhajósokat közben 4-5 g terhelés éri, vagyis a testsúlyuk négy-ötszörösét érzik majd.

A visszatérés ezen szakaszában a plazmaréteg miatt megszakad a rádiókapcsolat a földi irányítással.

Amikor a kapszula elég lassúvá válik, körülbelül 5,5 kilométeres magasságban két kisebb stabilizáló ernyő nyílik ki, majd 1,8 kilométeres magasságban a négy nagy főernyő. Ezek segítségével a kapszula 25-30 kilométer/órás sebességgel ér vizet, amit splashdownnak neveznek.

Az űrhajó a Csendes-óceánbanban, Kalifornia partjaitól néhány száz kilométerre landol. Ez lesz az első alkalom, amikor a visszatérő űrhajósok nem az Egyesült Államok keleti partján, a Floridához közeli térségében, hanem a nyugati oldalon landolnak.

A helyszínen egy speciális mentőhajó várja a kapszulát. Gyorsnaszádok közelítik meg, ellenőrzik a levegő minőségét, majd a hajó daruja a fedélzetre emeli. Az űrhajósok ezután szállnak ki orvosi felügyelet mellett.

Visszatérésüket a NASA honlapja és a Spacejunkie YouTube-csatornája is élőben közvetíti.

Kapu Tibor munkája azonban itt nem ér véget, néhány hét regenerálódás után kutatóként és mérnökként bekapcsolódik az általa elvégzett kísérletek adatainak értékelésébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: