SZEMPONT
A Rovatból

„A gyerekekre veszélyesebb az omikron” - beszélgetés dr. Duda Ernő virológussal az 5-11 évesek oltásáról

A Szegedi Tudományegyetem professzorát arról kérdeztük, miként látja a legfiatalabbak oltásának szükségességét.


Az ismeretségi körömben sokan beadatták már 5-11 év közti gyermekeiknek a koronavírus elleni védőoltást, sokan nem. A gyermekeink miatti aggódás természetes. Dr. Duda Ernő szaktekintély a területén. A beszélgetés során végig úgy éreztem, az egyik legjobb szakemberrel hozott össze a sors, aki ráadásul szemléletesen és érdekesen tud minden kérdésemre választ adni.

– Találkozott mostanában a közösségi médiában terjedő oltásról lebeszélő írásokkal? Mi a véleménye róluk?

– Az álhírek és rémhírek egyfajta hidegháború részét képezik, nem egy-egy ember találja ki őket, hanem tudatosan irányítottak, egyes vakcinák lejáratására jöttek létre. Menjünk sorban. Ha a messenger-alapú vakcinákkal - pl. Pfizer, Moderna - oltanak be valakit, a messenger RNS életideje az emberi sejtekben néhány óra. Vagyis ha engem ma délben beoltanak ezzel a védőoltással, akkor estére, de

másnap reggelre egészen biztosan a világon semmi nem marad meg az oltásból. A szervezetem tökéletesen lebontja, kiürül. Nyoma sincs: csak az általa kiváltott védelem marad.

Az, hogy ez beépül az emberi génállományba, meg meddőséget okoz, meg hogy féregpete van az oltóanyagban, vagy mikrochip - ez mind képtelenség, tudatosan terjesztett szélhámosság.

– Az oltás mellékhatásairól beszélne? Saját tapasztalatból is látom, hogy léteznek ilyenek, illetve utóhatások is.

– Azt, hogy az oltás után valaki belázasodik, nem mellékhatásnak hívjuk, hanem az az oltás természetes hatása, hiszen azért oltunk, hogy az immunrendszernek felkeltsük a figyelmét. Az utána jelentkező tünetetektől nem kell félni, mert azt jelentik, hogy az immunrendszer reagált az oltásra. Az oltás mellékhatása az, ami "nem kellene feltétlenül, hogy legyen". Például a vektorvakcinákkal (AstraZeneca, Szputnyik, Janssen) oltott középkorú nők között rendkívül kis gyakorisággal előfordul vérrögképződés.

Ám ha valaki ma beül az autóba Magyarországon, nagyobb eséllyel hal meg autóbalesetben, mint egy ilyen mellékhatástól.

A gyermekek immunrendszere sokkal hatásosabban működik, ezért kell nekik jóval kisebb dózist adni. Mégis sokkal jobb védettség alakul ki a gyerekekben. Nem véletlenül adjuk a legtöbb védőoltást egész pici gyerekeknek, mert náluk működik a legjobban, és náluk a legkisebb bármely komplikáció esélye.

– Az 5-11 éves korosztály a Pfizer vakcinát kapja.

– Nem véletlenül. Már körülbelül egymilliárd ember oltott a világon, és az derült ki a kutatásokból, hogy a leghatásosabb, legkevesebb mellékhatással rendelkező két oltás a Moderna és a BioNTech, azaz a Pfizer-féle.

– Amerikában előbb kezdték el oltani az 5-11 éves korosztályt, mint nálunk. Nagyobb a tapasztalat az utóhatásokról. Miről kell tudnunk?

– Ezek két-három nap alatt lecsengenek. A karfájdalom ellen jó, ha a gyermek jó sokat használja a karját, a keringés széthordja onnan a kis gyulladást.

Egy-két napra akár be is lázasodhat. Még egyszer mondom: ez egy immunreakció, vagyis jó hatás. Persze mindenki másként reagál, hiszen mindenkinek különböző az immunrendszere.

– Azért oltjuk a gyermekeket, mert a vírus eltűnését próbáljuk elősegíteni a társadalmi és egyéni felelősségvállalás szintjén. Másrészt a komolyabb poszt-Covid-tünetektől védjük őket, ha jól tudom.

– Jelen pillanatban az Egyesült Államokban tízszer annyi gyermek van kórházban, mint tavaly volt. Ennek az az oka, hogy a legújabb variáns, az omikron veszélyesebb a gyerekekre nézve. A vírus kezd rájönni arra, hogy érdemes a fiatalokat "harapni", mert az idősebbek túlnyomó része be van oltva, így őket kevésbé tudja megfertőzni.

– A vírus a mutálódásával találja meg a legmegfelelőbb "áldozatait"...

– Igen. Azért is terjed jobban a gyerekek között, mert egy gyermek egy nap alatt jóval több másik emberrel találkozik, mint például egy nyugdíjas. Ha egy gyerek beteszi a lábát az iskolába, máris ötszáz másik gyerekkel kapcsolatba kerül.

– Nem beszélve az óvodásokról. A gyermekeknél is sokkal veszélyesebb a poszt-Covid, mint az oltás mellékhatása, akárcsak a felnőttek esetében?

– Így van. Milyen intenzív az óvodások között a kapcsolat... Mint a népdal, a játék is szájról szájra jár az óvodások között. Hiába nem nagyon veszélyes a gyerekekre ez a fertőzés, biztos, hogy sokkal nagyobb a kockázata a nem-oltásnak, mint az oltásnak. Tudjuk azt, hogy tünetmentes gyerekek, akikről a szüleik nem is tudták, hogy átestek a fertőzésen, két-három hónap múlva bekerülhetnek az intenzív osztályra például sokszervi érgyulladással. Tudjuk a hátterét: a vírus aljas, és így teszi a dolgát.

Tünetmentes fertőzés után is nagyon súlyos tünetek jelenhetnek meg később. Ez az, amit poszt-Covidként neveztek el. A másik: gyerekeknél eddig még nem láttam adatot, viszont a nem oltott felnőtteknél a fertőzést követően a kognitív képességekben nagyon súlyos romlás következhet be.

Elbutul az illető. Tehát Isten ments, hogy a gyerekeknél ez előforduljon. A kutatások alapján tudjuk, hogy az oltatlanok fertőződését követően autoimmun folyamatok indulhatnak be. Ezek károsítják az ereket, rontják a légzést, szív- és vesekárosodást, szorongásos tüneteket, depressziót és zavart gondolkodást (brain fog) okozhatnak.

– Az oltásellenes elméletek egyike a génmanipuláció. Érdekelne erről a szakmai véleménye.

– Elmondom, ez miért nem lehetséges. Ha valakibe bejuttatják bármely típusú vakcinát, a Sinopharm kivételével mindegyik esetében az történik, hogy az emberi sejttel termeltetjük meg azt a bizonyos S-fehérjét, ami ellen kialakul a védettség. Ezekbe a sejtekbe bejuttattuk a mRNS-t vagy az S fehérje génjét. De abban a pillanatban, ahogy kialakul a védettség, azaz az első oltás után hozzávetőlegesen 4-5 nappal megjelennek a szervezetünkben a vírusellenes T-limfociták. Ezek olyan T-sejtek, amelyek elpusztítják azokat a sejteket, amelyekbe mi bejuttattuk a messengert vagy a DNS-t.

Nem épül be a DNS a mi génjeink közé, de még ha úgy is lenne, hogy genetikailag módosított sejtek alakulnának ott ki, az immunrendszer első dolga az lenne, hogy ezeket elpusztítsa.

Mint mondtam, ezért van, hogy a Pfizer és a Moderna beadása után röviddel semmi nincs az oltásból a szervezetünkben, ami a vakcinából származik. De ha maradna is valami, azt 3 nap múlva az immunrendszer elpusztítaná. Ez a vakcina működésének lényege: a vírussal fertőzött sejtben megjelenik az S-fehérje, mert ott szaporodik benne a vírus. Ezeket kell a T-sejteknek elpusztítani. De a védőoltással módosított sejtek is ugyanerre a sorsra jutnak, őket is elpusztítják a T-sejtek.

– Hormonális változásokra, amire példa van ciklussal már rendelkező nőknél, lehet-e számítani a kisebb gyermekeknél?

- Olyan ciklusba, ami még ki sem alakult, nem tud belezavarni. Az ilyen tünetek mögött más folyamatok állnak. Mindenkiben lehet valamilyen autoimmun folyamat. Ennek az az oka, hogy akárhányszor valamilyen kórokozó megfertőz minket, az a számára óriási előny, ha hordoz egy molekuláris mintázatot, ami megegyezik a gazda valamilyen részével. A Zika-vírusnak van egy olyan darabkája például, ami úgy néz ki, mint egy fehérje az ember agyában. Emiatt az ember immunrendszere nem védekezik ellene egy ideig, mert sajátnak tekinti. De amikor már egy csomó sejtet elpusztít a vírus, komoly tünetek vannak, és tudjuk, hogy baj történt. Ilyenkor kialakul egy immunfolyamat, ami megszabadít a vírustól, de közben megtámadja az agynak azt a bizonyos fehérjéjét is, mert azt hiszi, az is a Zika. Ez is egy példa rá, hogy az emberek egy részében autoimmun folyamatot válthat ki egy fertőzés. Az egyes típusú, gyermekeknél megjelenő cukorbetegség is egy vírusfertőzésre vezethető vissza, és egy autoimmun-folyamatra. Mindez azért érdekes, mert majdnem mindenkiben egy korábbi betegség miatt van egy erősebb vagy gyengébb autoimmun-folyamat. Ezért van az, hogy minden öregembernek fájnak az ízületei, vagy izomgyulladása van - ezek gyakran korábbi fertőzések következményei.

– Azt akarja mondani, hogy eszerint egy-egy oltást sem vesz félvállról a szervezet?

– Igen. Az oltás olyan az immunrendszernek, mint amikor megszólal egy légvédelmi sziréna. Az immunrendszer is hisztis lesz, és ilyenkor az autoimmun folyamatok felerősödhetnek. Aztán elcsendesedhetnek.

– Miért biztatna a gyermekek oltására még?

– Amikor a gyerekeket beoltjuk, nem csak a gyermeket, hanem a szüleinket, nagyszüleinket is védjük. Tegyük fel, hogy a gyermeknek semmiféle tünete nincs, de hordozza a vírust, hazajön az iskolából, és megöleli a nagymamát. Lehet, hogy ezzel átad neki egy jó adag vírust. A nagyi nem tudja, hogy a gyerek fertőzött, mert tökéletesen egészségesnek néz ki. Az idős ember immunrendszere nincs ilyesmire felkészülve. Korábbi évszázadokban csak az első 10-15 évben kellett az immunrendszernek új kórokozókra válaszolnia, hiszen az emberek nem utaztak más kontinensre, hamar az összes olyan, az adott területre jellemző vírussal, baktériummal, egyéb kórokozóval megismerkedtek. Nem volt evolúciós előny a hosszan reagáló immunrendszer, mert a várható élettartam soha nem haladta meg a 30-35 évet. Ha létezik majd százezer év múlva is az emberi faj, valószínűleg hosszabban fog az immunrendszere működni. De jelenleg sok 55 vagy 60 éves ember immunológiailag többé-kevésbé „megérett a halálra”.

A környezetemben is van olyan ember az idősebb korosztályból, aki megkapta a három oltást, gyakorlatilag még sincs semmiféle védettsége. Azért, mert elmúlt hetvenéves. Ezeket az embereket is tudjuk azzal kímélni, ha a gyerek be van oltva.

Sok nagyszülő nem csináltat ellenanyag-tesztet, nem tudhatja, ha nincs védettsége. Őket el tudja "tenni láb alól" a boldogan hazaszaladó, egészségesnek tűnő, de fertőző gyermek. A gyerekeknél a vírus ezért nem tudja őket nagyon megbetegíteni: a védekezés első frontvonala, a határőrök, akik először találkoznak szembe az ellenséggel, azok az interferon nevű fehérjék. Az interferon mobilizálja az immunrendszert, másrészt megakadályozza a fertőzést, kialakul a sejtekben egy vírusellenes állapot. A gyerekeknél ez nagyon jól működik, magyarul megállítják a határon a vírust. De a vírus hordoz magával hat olyan gént, aminek az a feladata, hogy az interferon termelődését és működését megakadályozza. Tudjuk, hogy minél idősebb valaki, valamiért egyre rosszabbul működik az interferon-rendszer.

– Egy amerikai tanulmány szerint a tavaly tél végén beoltott 8 millió emberből több, mint négyezernél alakult ki szívizom-gyulladás az oltás után. Sok szülő emiatt is aggódik.

– Két szívizomgyulladás között is hatalmas különbség van. Felnőtt sportolóknál például előfordul az, hogy oltatlanul, a Covid-fertőzés után három-négy hónappal rosszul érzi magát az illető. És kiderül, hogy nagyon súlyos szívizomgyulladása van, ami hónapok alatt (!) gyógyul. A Pfizert követő szívizomgyulladás (ilyet eddig csak felnőtteknél figyeltek meg) alig okoz tüneteket, és körülbelül egy-két hét alatt gyógyul.

A gyerekek baromi jól reagálnak az oltásra, gyorsan nagy védettségük alakul ki.

Ha pedig közben megbetegszenek, és ezért nem kaphatják meg a második oltást, immunológiai szempontból ugyanakkora válasz alakul ki három hét vagy akár hat hét után beadott oltás is. Viszont ha egy gyermek be van oltva, biztos, hogy nem alakulnak nála poszt-Covid-tünetek.

– Mit kellene mondanom, ha arról szeretnék valakit meggyőzni, hogy ne utasítsa el az oltást?

– Azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának higgyen, ne a szomszédasszonynak, aki mindenféle áltudományos dolgokat terjeszt.

Az Akadémia honlapja nem hazudik, sok fontos információt tartalmaz. A Facebookon terjedő mindenféle butaságot miért hiszik el az emberek? A gyermeke már korábban is kapott sokféle oltást, és nem lett belőle krokodil, nem lett hat feje.

– Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akik átestek a Covidon? A poszt-Covid-tüneteik enyhülhetnek, ha megfelelő idő elteltétől megkapják az oltást?

– Általában igen. A gyerekekről nem nagyon vannak még adatok, de a felnőtteknél az esetek egy jelentős részében az oltás után a poszt-Covid-tünetek egy része vagy akár az összes eltűnik. Minden immunrendszer persze másként működik, de nagy általánosságban elmondható, hogy enyhülnek, megszűnnek a tünetek és jobban eltűnnek, ha az illető kap a fertőzés után egy elmaradt védőoltást. Ez alapján feltételezhető, hogy a gyermekeknél is így fog történni. Helyreteszi az oltás azt az immunfolyamatot, amit a vírus tudatosan elrontott. A vírus jól megél abból, hogy „hülyét csinál” az immunrendszerből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor egy friss felmérésről: Ha ez igaz, a Tisza Párt előnye már szinte behozhatatlan
Egy új, mesterséges intelligenciát használó cég borzolta a kedélyeket a mérésével. A politológus szerint a friss számok akár a választás sorsát is eldönthetik.


Török Gábor politológus szerdán a Facebookon kommentálta a Minerva Intézet legfrissebb felmérését, amely az eddigi legnagyobb különbséget mérte a Tisza Párt és a Fidesz között. A politológus posztjában kiemeli, hogy a Minerva „új szereplő a közvélemény-kutatási piacon és érdekes módszert használ az adatfelvételnél”.

Ismertette a kutatás számait is, melyek szerint 41-28 az arány a teljes népességben, míg 54-37 a biztos szavazó pártválasztók között a Tisza Párt javára.

Török Gábor a posztjában egyértelművé tette, mit jelentene, ha ezek a számok a valóságot tükröznék. Szó szerint azt írta: „Bár sokan nem értik vagy szándékosan félreértik, azért elmondom újra: ha tényleg ez (lenne) most a helyzet, akkor ez szinte behozhatatlan előny (lenne) már két és fél hónappal a választás előtt.”

A Minerva Intézet új szereplő a piacon, és mesterséges intelligenciával támogatott telefonos adatfelvétellel dolgozik, módszertanát és nyers adatait is nyilvánosan közzéteszi. A többi kutatócég vegyes képet mutat: a Závecz és a Medián szintén a Tisza Párt előnyét mérte a biztos pártválasztóknál, a Republikon pedig a teljes népességben is, ugyanakkor a kormányközeli intézetek, mint az Alapjogokért Központ vagy a Nézőpont, a Fidesz vezetéséről számoltak be. A sajtóbeszámolók szerint a Minerva által alkalmazott AI-telefonos kutatás újdonságnak számít Magyarországon, és az intézet átláthatóságát a szakértők pozitívumként említik, de a pontosság megítélése körül vita van.

A Szeretlek Magyarország Pohly Ferencet, a Minerva Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdezte korábban a módszerről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Caramel: Lázár Jánosnak el kellett volna gondolkodnia a lemondáson
Az énekes szerint fontos lenne, ha bárki kiáll egy másik magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen. Caramelt a wc-kefés mondatok miatt tartott tüntetésen kérdeztük.


– Le kell mondani Lázár Jánosnak?

– Szerintem el kellett volna gondolkodnia rajta. Én csak azért mondom ezt, mert ez már a többedik ilyen jellegű kijelentése volt. Minimum egy gondolkodást szerintem megért volna. De ha már abban változik ez a helyzet, hogy hogy észreveszi a vezetőség azt, hogy sokkal körültekintőbben kellene az ilyen fontos, kényes ügyekről nyilatkozni vagy megnyilvánulni, szerintem már az is egy óriási előrelépés.

– Orbán Viktor ma azt mondta, szó szerint idézem, hogy a Tisza Párt bandába verődött bűnözőket küldött a fideszesekre, utalva a Lázár János gyöngyösi fórumán tiltakozókra. Mit gondol erről? Bandába verődött bűnözők tiltakoztak ott Lázár ellen?

– Pont ezzel van baj, hogy szerintem a politikának ezek az eszközei. Így működik a politika. Nyilván nem lepődöm meg, hogy most ez a fajta üzemmód van. Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy másik magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen. Én teljesen elképzelhetőnek tartom azt, hogy ezek az emberek, akik ott megjelentek és elmondták a véleményüket, önmaguk miatt mondták el a véleményüket, és nem felszólításra vagy utasításra. Az pedig, hogy kinek milyen a múltja, arról nekem fogalmam sincs.

– Bayer Zsolt egy publicisztikában "saját fajtájuk ocsmány árulóinak" nevezte a Gyöngyösön tiltakozó cigányokat. "Fogjátok be a pofátokat, és majd akkor nyissatok ki újra, ha meg tudjátok köszönni mindazt, amit az elmúlt 16 évben kaptatok az Orbán kormánytól" - írta.

– Erről beszélek, a politikai kommunikáció színvonaláról. Én mindig azt mondom, hogy a másik vélemény az egy erősség és nem egy gyengeség. Minél több vélemény hangzik el szalonképesen a közbeszédben, annál jobb. Szerintem pont ez egy nem helyes út. Azért nem helyes út, mert ezzel olyan energiákat ültetünk el az emberek szívében a közbeszéden keresztül, ami... Mindenki kikéri magának minden oldalról a hergelést, és bevallom őszintén, hogy én sem szeretem. Bármelyik oldalról is történne ilyen, nem szeretem az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, mert szerintem nagyon-nagyon káros hosszútávon. Bárki szájából hangzik el egy ilyen minősítés, az egyszerűen szerintem nem szép, nem helyes.


Link másolása
KÖVESS MINKET: