SZEMPONT
A Rovatból

„A csont és bőr kifejezés nem adja vissza, amit láttam” - egyre több kisbaba és gyerek hal éhen Gázában

Gázából most olyan képek érkeznek, amikhez hasonlók korábban Afrikában készültek. Az ENSZ katasztrofális éhínségre figyelmeztet, a WHO szerint pedig az éhezés okozta idei halálesetek 85%-a ebben a hónapban történt.


A három hónapos Salam Barghouth születésekor 3 kg volt, most három hónaposan 4 kg, legalább 1,5 kilóval kevesebb a normálisnál. Anyja a New York Times-nak arról beszélt, ő maga 13 kilót fogyott, elvesztette saját testsúlya ötödét, és nem tud elég anyatejet adni a kicsinek.

„Háború közepén született és minden nap harcolok, hogy életben maradjon” - mondja.

A család falefelen él, ami tízszer annyiba kerül, mint a háború előtt. Tápszerhez alig jutnak.

A lap bemutatta a kétéves Yazan Abu al-Foult is, aki egész eddigi életében csak a háború borzalmait látta. Most kilátszanak a bordái, a gerince és a csípőcsontjai is. A szülei szerették volna kórházba vinni, de mindenhol teltház van.

Az orvosok arról számolnak be, hogy kifogynak a készletekből. „Nincsenek tápanyagpótlók, vitaminok, koraszülött tápszerek, aminosavas infúziók — semmi” - mondja Dr. Abu Salmiya az Al-Shifa kórházból. Az újszülötteknek tápszer helyett egyes helyeken már csak vizet tudnak adni.

„Láttam olyan babákat, akik bármelyik pillanatban meghalhatnak” - fogalmaz Dr. Ambereen Sleemi amerikai sebész, aki július eleje óta önkénteskedik az egyik gázai kórházba. „Éhezve, alultápláltan hozták be őket, és nem tudtuk visszahozni őket a szakadék széléről”

Dr. Nick Maynard brit sebész arról beszélt, megdöbbentő volt látni egy csontsovány babát, aki pár napos újszülöttnek tűnt, pedig valójában hét hónapos volt.

„A csont és bőr kifejezés nem adja vissza, amit láttam. Olyan mértékű alultápláltságot láttam, amit a civilizált világban lehetetlennek gondoltam.”

Az orvosok azt mondják, egyre kevésbé tudják megmenteni az alultáplált csecsemőket, legfeljebb lassítani tudják az állapotuk romlását. A babák olyan gyengék, hogy nem lehet hirtelen nagy mennyiségű tápanyagot adni nekik, mert szervezetük nem bírná, és kialakulhat a „visszatáplálási szindróma”, ami akár halálos lehet.

Az ovosok szerint sokan más betegségekbe és sérülésekbe is belehalnak, amelyek egyébként kezelhetők lennének, ha nem gyengítette volna le őket ennyire az éhezés. Egyre több kismama veszít el magzatát vagy szül idő előtt alultáplált, gyenge immunrendszerű csecsemőket.

Dr. Musab Farwana Guaridan-nek arról beszélt, gyakran elkeseredik, mert csak valami egyszerű dologra lenne szükség, hogy a kórházukba kerülő gyerek életben maradjon, de nincs belőle. Azt mondja, három súlyosan alultáplált betege halt meg ezen a héten az intenzíven, egyikük egy kislány, aki valószínűleg életben maradt volna, ha intravénás káliumot tudtak volna adni neki. Ez normál esetben alapgyógyszer, de most Gázában lehetetlen beszerezni. „Próbáltuk szájon át pótolni, de az alultápláltsága és a komplikációk miatt rosszul szívódott fel.”

„Ezek az esetek kísértenek, nem tudok szabadulni tőlük. Ez a gyerek visszamehetett volna a családjához és élhetett volna normális életet. De mivel egy ilyen egyszerű dolog nem állt rendelkezésre, nem maradt életben.”

A nemzetközi szervezetek, a szakértők és orvosok hónapok óta arra figyelmeztetnek, hogy éhínség söpörhet végig Gázán. Izrael márciusban teljes körű blokádot rendelt el, ami május végéig tartott. Bár azóta újra engedélyeztek szállítmányokat, de korlátozzák a bejuttatott mennyiséget, és új elosztási rendszert vezettek be, ami életveszélyes a gázaiak számára. Korábban az ENSZ több száz ponton osztotta az élelmet az emberek lakóhelyének közelében, most azonban kilométereket kell gyalogolniuk, hogy az elosztópontokra érjenek, ami alatt gyakran tüzet nyitnak rájuk az izraeli katonák. Százak haltak meg így, az élelem megszerzése halálos csapdává vált.

A palesztin területeken működő boltokban még kapható élelmiszer, de csillagászati áron: 1 kg liszt akár 11 ezer forintba is kerülhet, 1 kg paradicsom szintén ennyi, hús és rizs gyakorlatilag nincs.

Izrael most bejelentette, naponta több órára felfüggesztik a katonai műveleteket, hogy szárazföldön is könnyebb legyen a segélyszállítás. Ezt üdvözölték a segélyszervezetek, de azt mondják, a lépés még messze nem elég.

Az ENSZ szerint „katasztrofális éhínség” fenyeget. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy fogalmaz az alultápláltság kezelhetetlen méreteket ölt, és meredeken nő a halálozás, ami „veszélyes pályát” jelez. Az idén feljegyzett 74 alultápláltsághoz köthető halálesetből 63 ebben a hónapban történt, és az áldozatok között 24 öt év alatti gyermek volt. Azt írják, sokan még az orvosi ellátás előtt meghaltak, testükön a súlyos sorvadás jeleivel.

Az UNICEF szerint március óta, amikor összeomlott az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet, a gyerekek egy rémálomba ragadtak.

„A több mint 2 millió lakosú Gáza teljes lakossága súlyos élelmiszerhiányban szenved. Háromból egy ember napok óta nem evett, és az éhínség okozta halálesetek 80%-a gyerek” – közölték.

Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) hiába van elég készlete a térségben, hogy Gáza teljes lakosságát három hónapon át ellássák élelemmel, ha azt nem tudják biztonságosan eljuttatni a rászorulókhoz. „A tűzszünet az egyetlen módja annak, hogy mindenkihez eljussunk” - írják.

Ahogy az éhínség súlyosbodik, a társadalmi összeomlás borzalmai — amikor a szülőknek dönteniük kell, kit etessenek meg, vagy mit adjanak el a túlélésért — nem fognak egyhamar enyhülni, még akkor sem, ha a háború véget ér – mondta a Washington Post-nak Alex de Waal, a Tufts Egyetem World Peace Foundation igazgatója, a Tömeges éhhalál: Az éhínség története és jövője című könyv szerzője.

„Más, mint a lövöldözés vagy a bombázás: ha a gyilkolás véget ér, a halálozás akkor sem áll le. Még egy darabig folytatódik” – mondta de Waal. „Az ilyen háborús éhínség olyan, mint egy lassított tömegmészárlás.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor egy friss felmérésről: Ha ez igaz, a Tisza Párt előnye már szinte behozhatatlan
Egy új, mesterséges intelligenciát használó cég borzolta a kedélyeket a mérésével. A politológus szerint a friss számok akár a választás sorsát is eldönthetik.


Török Gábor politológus szerdán a Facebookon kommentálta a Minerva Intézet legfrissebb felmérését, amely az eddigi legnagyobb különbséget mérte a Tisza Párt és a Fidesz között. A politológus posztjában kiemeli, hogy a Minerva „új szereplő a közvélemény-kutatási piacon és érdekes módszert használ az adatfelvételnél”.

Ismertette a kutatás számait is, melyek szerint 41-28 az arány a teljes népességben, míg 54-37 a biztos szavazó pártválasztók között a Tisza Párt javára.

Török Gábor a posztjában egyértelművé tette, mit jelentene, ha ezek a számok a valóságot tükröznék. Szó szerint azt írta: „Bár sokan nem értik vagy szándékosan félreértik, azért elmondom újra: ha tényleg ez (lenne) most a helyzet, akkor ez szinte behozhatatlan előny (lenne) már két és fél hónappal a választás előtt.”

A Minerva Intézet új szereplő a piacon, és mesterséges intelligenciával támogatott telefonos adatfelvétellel dolgozik, módszertanát és nyers adatait is nyilvánosan közzéteszi. A többi kutatócég vegyes képet mutat: a Závecz és a Medián szintén a Tisza Párt előnyét mérte a biztos pártválasztóknál, a Republikon pedig a teljes népességben is, ugyanakkor a kormányközeli intézetek, mint az Alapjogokért Központ vagy a Nézőpont, a Fidesz vezetéséről számoltak be. A sajtóbeszámolók szerint a Minerva által alkalmazott AI-telefonos kutatás újdonságnak számít Magyarországon, és az intézet átláthatóságát a szakértők pozitívumként említik, de a pontosság megítélése körül vita van.

A Szeretlek Magyarország Pohly Ferencet, a Minerva Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdezte korábban a módszerről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Caramel: Lázár Jánosnak el kellett volna gondolkodnia a lemondáson
Az énekes szerint fontos lenne, ha bárki kiáll egy másik magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen. Caramelt a wc-kefés mondatok miatt tartott tüntetésen kérdeztük.


– Le kell mondani Lázár Jánosnak?

– Szerintem el kellett volna gondolkodnia rajta. Én csak azért mondom ezt, mert ez már a többedik ilyen jellegű kijelentése volt. Minimum egy gondolkodást szerintem megért volna. De ha már abban változik ez a helyzet, hogy hogy észreveszi a vezetőség azt, hogy sokkal körültekintőbben kellene az ilyen fontos, kényes ügyekről nyilatkozni vagy megnyilvánulni, szerintem már az is egy óriási előrelépés.

– Orbán Viktor ma azt mondta, szó szerint idézem, hogy a Tisza Párt bandába verődött bűnözőket küldött a fideszesekre, utalva a Lázár János gyöngyösi fórumán tiltakozókra. Mit gondol erről? Bandába verődött bűnözők tiltakoztak ott Lázár ellen?

– Pont ezzel van baj, hogy szerintem a politikának ezek az eszközei. Így működik a politika. Nyilván nem lepődöm meg, hogy most ez a fajta üzemmód van. Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy másik magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen. Én teljesen elképzelhetőnek tartom azt, hogy ezek az emberek, akik ott megjelentek és elmondták a véleményüket, önmaguk miatt mondták el a véleményüket, és nem felszólításra vagy utasításra. Az pedig, hogy kinek milyen a múltja, arról nekem fogalmam sincs.

– Bayer Zsolt egy publicisztikában "saját fajtájuk ocsmány árulóinak" nevezte a Gyöngyösön tiltakozó cigányokat. "Fogjátok be a pofátokat, és majd akkor nyissatok ki újra, ha meg tudjátok köszönni mindazt, amit az elmúlt 16 évben kaptatok az Orbán kormánytól" - írta.

– Erről beszélek, a politikai kommunikáció színvonaláról. Én mindig azt mondom, hogy a másik vélemény az egy erősség és nem egy gyengeség. Minél több vélemény hangzik el szalonképesen a közbeszédben, annál jobb. Szerintem pont ez egy nem helyes út. Azért nem helyes út, mert ezzel olyan energiákat ültetünk el az emberek szívében a közbeszéden keresztül, ami... Mindenki kikéri magának minden oldalról a hergelést, és bevallom őszintén, hogy én sem szeretem. Bármelyik oldalról is történne ilyen, nem szeretem az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, mert szerintem nagyon-nagyon káros hosszútávon. Bárki szájából hangzik el egy ilyen minősítés, az egyszerűen szerintem nem szép, nem helyes.


Link másolása
KÖVESS MINKET: