Magyarul is olvashatjátok a vatikáni honlapon Ferenc pápának azt a beszédét, amelyet a magyar püspököknek mondott vasárnap.

"Az Egyház életében mindig együtt kell látni ezt a két valóságot: őriznünk kell a múltat és a jövőbe kell tekintenünk. Meg kell őrizni vallásos gyökereinket és történelmünket, amelyből származunk, de nem tekinthetünk csak visszafelé: előre kell néznünk ahhoz, hogy megtaláljuk az Evangélium hirdetésének új útjait" - mondta Ferenc pápa.

"Mint főpásztorok, arra kaptatok elsősorban meghívást, hogy emlékeztessétek népeteket: a keresztény hagyomány, ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmazott „nem dolgok és szavak gyűjteménye, mint egy doboz élettelen dolgokkal; a Szenthagyomány az új élet folyója, amely a kezdetektől, Krisztustól indul és elér egészen hozzánk, s belevon bennünket Isten és az emberiség közös történelmébe” - figyelmeztette a püspököket.

A hosszú időszak után, amelynek során nem volt szabad megvallani a hitet, a szabadság elnyerésével új kihívásokkal kell szembenézni egy olyan közegben, amelyben a szekularizáció egyre erősebb és egyre kevésbé érzik át az emberek az Isten iránti szomjúságot. (...) Ezért a püspökök feladata elsősorban: nem a struktúrák bürokratikus irányítása, nem előjogok és előnyök keresése, hanem lángolóan szeressék az Evangéliumot, úgy, ahogyan van" - próbált irányt mutatni a magyar katolikus főpapoknak.

Olyan mondatok hangzottak el, amelyek nem jellemzőek hazai katolikus körökben:

"Legyetek a testvéri szeretet tanúi.

Ugyanakkor nagy lehetőség arra, hogy megnyissuk a szívünket az Evangélium üzenetére: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15,12). A kulturális, etnikai, politikai és vallási különbségekkel szemben kétféle magatartást tanúsíthatunk: vagy bezárkózunk mereven úgynevezett identitásunkba, vagy megnyílunk a másikkal való találkozásra és együtt gondozzuk egy testvéri társadalom álmát."

Budapestről ez jutott eszébe a Szentatyának:

"A városotokat kettészelő hatalmas folyó fölött ível át a gyönyörű Lánchíd, amelyet egy gyenge kis fahíd helyén építettek, hogy összekösse Budát és Pestet. Ha azt akarjuk, hogy az Evangélium folyója elérje az emberek életét, és itt, Magyarországon is testvériesebb és szolidárisabb társadalom alakuljon ki, ahhoz az szükséges, hogy az Egyház a párbeszéd új hídjait építse. Mint püspököktől, azt kérem tőletek, hogy a papokkal és a világi lelkipásztori munkatársaitokkal együtt mindig mutassátok meg az Egyház valódi arcát, amely mindenkit, a kívülről érkezőket is elfogadja, testvéri és nyitott a párbeszédre. Legyetek olyan főpásztorok, akik szívükön viselik a testvériséget. A nyájnak ne gazdái legyetek, hanem atyái és testvérei."

Szót ejtett a társadalmi problémákról is:

Vannak társadalmi problémák is: a családok nehézségei, a szegénység, a fiatalok világának gondjai egy olyan közegben, ahol a demokráciának még meg kell erősödnie. Az Egyháznak közel kell lennie az emberekhez, oda kell figyelnie rájuk és vigasztalnia kell őket, hogy ne tévesszék szem elől a reménység fényét. "

A végén egészen keményen fogalmazott, és még a Rubik-kockát is megemlítette:

A méltán híres mérnök, Rubik Ernő kockája egy zseniális játék, nem az élet modellje!"

Talán még sokaknak megvan a jó, öreg Gyalogkakukk. A világ egyik legviccesebb rajzfilmsorozata, amelynek kábé mindegyik része ugyanarról szól: a prédára éhes prérifarkas gondosan és hosszasan bíbelődik mindenféle tökélyre fejlesztett kakukk-csapda összetákolásával, aztán egyszer csak fülsértő “Bibiiiip!” rikoltással, ezerrel elszáguld mellette a gyalogkakukk. A farkas tákolmánya felejtős, a farkas meg csak bámul a kakukk húzta füstcsík után.

Bár tudom, hogy a hasonlat több helyen sántít, nekem mégis ez jut az eszembe Márki-Zay Péter berobbanásáról az ellenzéki előválasztás kellős közepébe. Mondom ezt úgy, hogy amióta szavazhatok, mindig a Fideszre voksoltam, az utóbbi hat-hét évben ábrándultam ki, és teljesen eltávolodtam a politikától. Összes ilyen irányú tevékenységem kimerült abban, hogy 2019-ben Karácsony Gergelyre húztam az ikszet, mert a frusztrációmnak mégis csak utat kellett törnie valahogy. Egyébként meg a családommal komolyan elkezdtük tervezgetni az emigrációt.

Róla csak annyit tudtam, hogy Amerikából jött haza, és minden papírformára rácáfolva valahogy sikerült kiütnie Lázár Jánost (jó, közvetlenül nem őt, hanem az emberét, de ez mindegy). Lázárról sok mindent lehet gondolni, de egyértelmű, hogy győztes típus, és...hogy is mondjam...az ő ajánlatait a hírek szerint ma Magyarországon nem szokás visszautasítani.

Erre jön egy hét gyerekes, vallásos családapa (tehát igen csak nehéz lenne sorosista, volt emeszpés káderutódnak beállítani), és két vállra fekteti Lázárt. Azután másodszor is. “Ki a fene ez a srác?” – kérdezik tőlem a családomban többen is, mert mégis csak én járok a neten a legtöbbet, tájékozottnak tartanak. A válaszom minden esetben az: “Fogalmam sincs, de valamit tud.”

Ez a “valamit tud” mára odáig fajult, hogy szintén minden becslés, felmérés, kutatás és mendemonda ellenére a Medián friss felmérése szerint elhúzott Karácsony mellett, mint a gyalogkakukk, és a teljes választói körben ő tűnik esélyesebbnek arra, hogy 2022-ben legyőzze Orbán Viktort. Igen, tisztában vagyok vele, hogy Dobrev Klára ellen az előválasztás második fordulója előtt viszont vesztésre áll (megint csak a felmérések szerint), de azért lássuk be: ez ennyi idő alatt, párt nélkül, évtizedes hátország nélkül és főként számottevő lóvé nélkül bizony nem semmi teljesítmény.

Mi lehet a titka? Mivel a gondolkodásom még mindig jórészt jobboldali értékek mentén rendeződik, talán érdekes lehet, hogy mit gondolok erről.

Először is: semmit sem a papírforma szerint csinál. Elképesztő manőverei vannak, és ebben a még mindig kicsit posvány-szagú magyar politikában igenis friss fuvallatot jelent.

Másodszor: ki mer mondani olyan dolgokat, amiket senki sem. Sokan pocskondiázásnak tekintik, hogy szerinte Dobrev Klára képtelen annyira lemosni magáról a “Gyurcsány-átkot”, hogy esélye legyen Orbánt leváltani. Ez nem pocskondiázás, ez tény. A 2010 előtti világot én nem tekintem ellenségemnek, de mindenképp komoly része volt abban, hogy idáig jutottunk, ezért szerintem se jöjjön vissza. Elég volt, valami új kell.

Végül: Márki-Zay egyszerűen az az alkat, akit “győztesnek” szokás nevezni. Nekem személy szerint nem is különösebben szimpatikus, inkább semleges, de ezt még én is elismerem. Van, aki egyenesen a fiatal Orbánhoz hasonlítja. Ha azt nézzük, hogy elképesztő lendülettel politizál, ambíciózus, rá mert lépni a “nagyok” sakktáblájára, és jelen állás szerint már most összehozott egy sakk-matt közeli állapotot, ez a hasonlat talán igaz is. Én nem tudom, hogy ha a hatalom közelébe jut, azt mire fogja használni. Orbánról se tudtam annak idején. De tény, hogy megvan benne az a “kakaó”, ami egy Orbán-kihívó személyiségében igenis meg kell, hogy legyen. Ne feledjük: nem akárkit kell legyőzni.

Szóval ez a fiatal, "amerikai egóval” felvértezett politikus akár még egy csodafegyverré is kinőheti magát. Szerintem még ez a “visszelépek-nem lépek vissza” csiki-csuki, amit az elmúlt napokban csinál, se véletlen. Napok óta az ő térfelén pattog a labda, uralja a narratívát, összezavarta a kormány kampányát (nem számoltak vele, így egyelőre nem is tudnak vele mit kezdeni), minden szem rá mered: vajon hogy fog dönteni. Teszetoszaság? Persze, lehet. Ha meg nem, akkor csak annyit tudok mondani: ügyes.

Nem tudom, mi vár ránk a következő hónapokban, de választóként nagyon fogok figyelni. És valóban jó lenne már tudni, hogy ez a szélsebesen száguldó gyalogkakukk végül mire jut. Mert az időhúzás is veszélyes. Maga alá temethet mindent.

Sokan kapkodták a fejüket, a napokban. Ki lép vissza, kinek a javára, sajtón keresztüli üzengetések. Magam is megfigyeltem ismerőseim körében az elbizonytalanodást, a szerencsétlen kommunikáció okozta értetlenséget, kinél dühöt, frusztrációt, de leginkább azt a véleményt, hogy mindez sokat ártott magának az ellenzéknek is.

Mindezekről kérdeztem Ember Zoltán politikai elemzőt, az Iránytű Intézet munkatársát.

- Mennyit ártott az ellenzék megítélésének az elmúlt napok történése?

- Azt az építményt, amit az előválasztásokkal felépített az ellenzék, azt most szépen rombolják lefelé bizonyos politikai szereplők. Az előválasztásnak az amerikai politikai kultúrában abszolút van hagyománya, például McCain, amikor Obamával szemben alulmaradt az előválasztáson, és hívei elkezdtek füttyögni Obamára, ő védte meg riválisát, megmondta, hogy Obama jó elnök lesz és ő mindenben támogatni fogja. Magyarországon ehhez nem szoktunk hozzá. Érdekes, hogy több séma is megjelent nálunk, ami az Amerikai Egyesült Államokból jött, ezeknek a nagy részét pont a Fidesz hozza be. Főleg az identitás konfliktusokat, és ehhez hasonló témákat, a kemény dolgokat. Ez a része bejött az amerikai politikának. Ám sajnos a gesztuspolitizálásnak ezek a szép elemei valahogy nem akarnak még ide begyűrűzni.

Itt viszont csak ment az üzengetés a sajtón keresztül. Az egyetlen jelölt, aki azt végezte, amit ilyenkor egy jelöltnek kellene, az Dobrev Klára volt, járta tovább az országot, és azt csinálta, amit a másik kettőnek is kellene. Bár ez minket rettentően érdekel, de tudni kell azt is, hogy a választók jelentős részéhez mindez nem jut el.

Viszont az is tény, hogy aki az előválasztásban részt vett és részt akar venni, az azért ezekről a hírekről értesül, és nem jön ki jól ebből az egész ellenzék. Nem véletlen, hogy Jakab Péter olyan hangot ütött meg, amilyet, nevezetesen, hogy a feleket a normális politizálásra szólította fel. Tehát miközben a sokasághoz mindez alig, vagy csak töredezetten jut el, az elkötelezettebb választók viszont lehet, maradandó sérüléseket szenvednek az elmúlt pár nap történéseitől. Ez az ellenzék részéről elég nagy probléma. Ha mégis lesz visszalépés, mint ahogy azt este több forrás is szivárogtatni kezdte Karácsony esetleges visszalépését, akkor például Dobrev Klára szavazói egy ilyen alkudozási folyamat után, ami nyilván az ő jelöltjüknek a kiszorítására megy, milyen szívvel állnak majd oda a győztes Márki-Zay mellé? Minél több ilyen sebet kap a tábor, és a politikai szereplők is, annál nehezebb lesz reparálni. A bizalom fontos. Az érzelmek. Azok a megállapodások, amiket nyáron kötöttek, nagyrészt érzéseken, szimpátiákon is alapulnak, nem is feltétlenül azon, hogy kockás papíron ki  mit matekozott össze magának. Tehát fontos, hogy ne kapjanak túl mély sebet a szavazótáborok azon részei, akik figyelték az eseményeket.

- Hogyan lehet a most megroggyant bizalmat és tekintélyt visszaépíteni?

- A közös kommunikációnak már nagyon rég meg kellett volna történnie. Nem elég, hogy a covid miatt eleve kevés volt az idő, a nyár eleji nyitás után jöttek a nyaralások és augusztus végén hirtelen elkezdődött a kampány. De a választók nagy része alig tudta, hogy mi ez az egész, miért is van, és mikor lesz maga az előválasztás. Holott nagyjából január tájékán már eldőlt, hogy lesznek előválasztások, onnantól fogva ennek egy közös kommunikációs felületet kellett volna építeni. Maga a honlap is csak júliusban jelent meg, alig volt akkor még információ rajta, szinte semmi. Sokkal többet ki lehetett volna hozni mindebből kommunikációs szempontból.

Az nagy szerencse, hogy az egyéni választókerületek szintjén egyik politikai szereplő sem szenvedett igazán vereséget. Ugye a DK nyerte a legtöbbet, de a Jobbiknak is sok választókerület jutott, igaz ezek zöme nehezen hozható el, a Párbeszédnek is sok helyen van szinte befutó jelöltje, az MSZP váratlanul jól szerepelt, a Momentum pár hete még attól tartott, hogy kiszorul, de szépen szerzett jelölti helyeket ő is. Ahhoz, hogy helyreálljon a normális ügymenet, sokat segít az a tény, hogy egyik párt sem szorult ki teljesen a partvonalra.

- Segíthet-e a renomé helyreállításában egy árnyékkormány, amely az ellenzék kormányzóképességét demonstrálhatná?

- Ezen erősen megoszlanak a szereplők véleményei. Magam sem tudom, mi lenne a jobb megoldás, felállítani-e, avagy sem. Sok érv szól mellette: például a választó látja, hogy igen, ez az arc, övé lesz majd a környezetvédelem. És igen, ez a kormányzóképesség érzetét erősíti, ami pont az elmúlt napokban kicsit megkérdőjeleződhetett, főleg azon szavazók között, akik még vacillálnak. A közvélemény-kutatók nagyjából ugyanoda mérik a két blokkot, a nagy számok szintjén ez egy x-re álló meccs. De a választókerületek szintjén nem áll x-re. Ez nem mozgósítási meccs, nem azon fog múlni, hogy a közel hárommillió potenciális szavazójából melyik tábor tud több embert elvinni az urnákhoz, hol tud több mandátumot megnyerni.

Most ezekben szavazókat kell szerezni és igenis ehhez kell egy kormányzóképes alternatívát nyújtani. De nagyon nehéz úgy árnyékkormányt felállítani, hogy a pártok még nem látják az egymás közötti erőviszonyaikat. Közvélemény-kutatásokkal, talán. Hogy állítják fel a listát? Azután talán könnyebb ezt is megvitatni. De itt van még az is, hogy nagyon könnyű valakit leszedni, aki kiáll. Azt a katonát, akit felraknak a várfalra, azt le lehet nyilazni.

Tehát van az árnyékkormány ellen és mellett is sok érv, és tudom is, hogy erről ők is sokat beszélgetnek. De persze ehhez is közös program kell. Ennek láttuk valamilyen magvait az előválasztási honlapon, amit kipakoltak, de az még éppen csak valami. És kell négy-öt olyan programpont, vízió, ami az emberek pénztárcájára hat, vagy a szívére. A Fidesznek ez a titka. Foglalkozik az ideológiával, a szimbolikus kérdésekkel, mindig nyújt valamit, és mindig elmagyarázza a világot aszerint. Persze az irányvonal gyakran változik, egyik pillanatban még Oroszországot szeretjük, másik pillanatban nem, tüntetünk Tibetért, másik pillanatban már nem, van ebben mindig valamilyen inkoherens rész, de ők foglalkoznak a pénztárcával is és a szívvel, a szimbolikával. És ezt nagyon érzik. Az ellenzéknek ugyanilyen világosan kell valamit nyújtani, mind a pénztárcák, mind a szimbolikus víziók terén

- Vannak előhúzható törvények? Amikre nagyon gyorsan szükség lehet...

Ez a kormányzás előkészítésének a kategóriája. A törvények előkészítése tudtommal munkacsoportokban már zajlik, de itt még nem tartanak. Ott tartanak, hogy kimunkáljanak bizonyos szakpolitikai álláspontokat, hogy mit lehet kezdeni bizonyos témákban egy feles többség esetén. Ott valóban nem tart a folyamat, hogy fiókból kivehető jogszabálytervezetek legyenek. Szkeptikus is  vagyok, hogy ez létre tud jönni.

Az ellenzék jelenleg a Párbeszédet kivéve abból él, hogy kitalálunk valami témát, bedobjuk, tartunk róla egy sajtótájékoztatót, felteszünk valami fizetett Facebookos hirdetést, este bemegyünk az ATV-be, de negyvennyolc óra múlva már egy másik témát veszünk elő. Így nem lehet tematizálni. Úgy viszont lehet, ahogy a Fidesz csinálja. Bevezet egy témát és unalomig ismétli. És ennek a témának a szempontjából magyaráz más témákat is. Persze azon lehet vitatkozni, hogy ezeket milyen morális alapokon teszi. Fontos, hogy belássák a pártok, hogy nem lehet ezt így folytatni. Közös kommunikációra van szükség.

- Van, aki ezt belátja?

- Azt gondolom, mindenki látja. A megvalósítás, az nagyon döcögős. Itt annyi elvet, érdeket kell összehangolni, hogy minden nagyon lassan halad. Halad, mert például itt az előválasztás. Ha az elmúlt négy napot kivesszük a rendszerből, akkor Tóth Csaba meg Ózd ide vagy oda, összehozták. És úgy hozták össze, hogy szervezeti és sok más szempontból is nehezebb helyzetben vannak, mint ‘17-ben.

Öt embert ölt meg, majd magával is végzett idén augusztusban Jake Davidson, az a 22 éves angol férfi, aki az incel mozgalom követőjeként határozta meg magát. A tragikus eset nem első ízben hívta fel a figyelmet az incelek ügyére, egyre több ugyanis a “nem szándékos cölibátusban” élő férfi, aki nem képes szexuális kapcsolatot kialakítani az ellenkező nemmel. De mégis hogyan küzdhető le a harag és a keserűség, mielőtt még hasonlóan szélsőséges tettekhez vezetne? A szakértő mellett két olyan férfivel is beszélgettünk, akik régen maguk is az incelek nézeteivel azonosultak.

“Úgy éreztem: egyszerűen szemétség, hogy én szinte bármilyen nővel leállnék, de velem a világon senki sem kezdene! Ráadásul tök kedves vagyok velük, miközben annyian seggfejként kezelik őket. Miért éppen én ne lennék elég jó nekik?” - emlékszik vissza fiatalkorára Gábor, akinek a szavaival szerinte sok férfi tud azonosulni. A ma 36 éves közgazdász azóta már házas, két kislány édesapja. Mint mondja: az ő története pozitív fordulatot vett, ám a mai napig emlékszik rá, mi vonzotta az incel közösséghez.

Habár az incelek (involuntary celibate - azaz “nem szándékos cölibátusban élők”) többsége magába fojtja az indulatait, nem ritkaság, hogy internetes fórumokon élik ki azokat. Szélsőséges esetben a férfiak a Davidsonéhoz hasonló tettek elkövetésére buzdítják egymást, így állva bosszút az “elérhetetlen” női nemen. Egyes szakértők ezért ma már úgy vélekednek: a nőgyűlölő incelek online szerveződése, uszítása és bűntettei a terorrizmus egy új ágát képviselik.

Gábor, az egykor magányos, sikertelen fiú gyakran volt az iskolai gúnyolódások céltáblája. Esetlenségét igyekezett jóindulattal ellensúlyozni, ám rendre azzal szembesült, hogy még a vele barátságosan viselkedő nők sem képesek benne meglátni a férfit. Egyre inkább elkeseredett, még zárkózottabbá vált - ám azt csak utólag ismerte fel, milyen ördögi körbe sodorta magát ezzel a viselkedéssel.

Hasonló fiatalkori tapasztalatok érték a 31 éves Dávidot is, aki már általános iskolás éveiben súlyos szociális szorongással küzdött - a helyzet pedig csak romlott, amikor érdeklődni kezdett a másik nem iránt. Úgy érezte: garantáltan kudarcra van ítélve, és mintha az élet is ezt igazolta volna vissza neki.

“A serdülőkor elején el kell sajátítanunk bizonyos közösségi normákat, és aki ilyenkor lemarad, az sok esetben végleg kimarad. Később sem lesz jobb, sőt, idővel csak egyre romlik a helyzet, beindul egyfajta hógolyó-effektus. Egyre több a rossz élmény, egyre cikibbnek érzed magad, ezáltal természetesen halálra ítéled a későbbi próbálkozásaidat is” - mondja Dávid, aki ugyan nem csatlakozott incel közösséghez, de egyre gyakrabban fogalmazott meg olyan gondolatokat, amelyek miatt ma már szégyelli magát.

“Olyannyira frusztrált és dühös voltam a világra, hogy még az a kérdés is felmerült bennem: miért kell egyáltalán a nők beleegyezése a szexhez? Ma már mély szégyenérzettel gondolok vissza erre az időszakra, épp az ilyen szövegek miatt. Ugyanakkor nem csoda, hogy sokan bekattannak, akik a gimi alatt végig magányosak - ráadásul mindenhonnan azt hallják, hogy önzők, és az ő hibájuk az egész. Sajnos, a társadalom kevés esélyt ad az ilyen béna, népszerűtlen srácoknak, aminek harag és keserűség lesz az eredménye” - mondja a férfi, aki ma már kapcsolatban él.

De mégis mi vezethet addig valakit, hogy radikalizálódjon, és akár másokat is hajlandó legyen bántani? Erről Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológust kérdeztük.

Hevesi szerint ezek a férfiak egyre inkább az adott szükségletük kielégítetlenségére fókuszálnak, felduzzasztva ezzel a frusztrációt és a haragot. Ha emellett ráadásul egyfajta tehetetlenséget élnek meg, mivel lúzerként állítják be őket a világ szemében, akkor elhatalmasodik rajtuk a “nincs mit veszíteni” érzés, és nem is keresik tovább a társadalmi elfogadottságot.

“A remény és akarat, a folyamatos próbálkozás helyébe gyűlölet és bosszú lép az elérhetetlennek látott örömforrások miatt. „Nem vagyok szerethető” – ez az alapérzés, és ez a fájó hiány keserűséggel árasztja el őket. Nincs kinek megfelelniük, kihez igazodniuk” - mondja a szakember.

Jake Davidson is hitt az úgynevezett “fekete pirula” elméletben - igaz, nem sokkal az általa elkövetett vérengzés előtt már “mérgező baromságnak” titulálta azt. Eszerint egy férfi "csajozási képessége" veleszületett, tehát aki nem rendelkezik szerencsés génekkel vagy külsővel, az letehet az ismerkedésről: a külsőnk által eleve elrendelt a szexuális értékünk a másik nem szemében, ezért nem is igazán lehet fejlődni ilyen téren.

De vajon tényleg létezik “csajozós gén”? Valóban a genetikai csomagunk határozza meg, milyen sikereket érhetünk el az ellenkező nemnél, vagy itt is a szocializáció a kulcs? Hevesinek határozott válasza van a kérdésre:

Éppen ennek ellentétével, azaz a csajozási készség fejlesztésével kecsegtetnek az úgynevezett pick up artistok, azaz “csajozási trénerek”. Ők - legalábbis állításuk szerint - általuk is alkalmazott, jól bevált módszereket oktatnak, amelyek szerintük egyfajta univerzális megoldókulcsot adnak a férfiak kezébe. De vajon hasznos vagy inkább kártékony jelenséggel állunk szemben?

“Ezek a trénerek általában olyan megoldáscsomagokat adnak el jó pénzért, amelyek nem működnek mindenki esetében – sőt, csak a legritkább esetben működőképesek. A legtöbb inkább kártékony, mintsem valóban eredményes, csak a létrehozó gazdagszik meg belőle. Eközben a vásárló frusztrációja nő: a kudarca azt üzeni számára, hogy neki még az sem válik be, ami a reklám ígérete szerint mindenki másnak igen. A leghatékonyabb a pszichoterápia, amely segít feltárni azokat a rossz reakciómódokat, félrecsúszott értelmezéseket, amelyek a kudarcokat okozzák. Emellett segíti mások megértését, fejleszti az empátiát és az önbizalmat is” - mondja Hevesi.

És hogy mi hozta el a változást Gábor életében? Ennek egy részét bátran vállalja, ám vannak olyan dolgok is, amiket csak álnév alatt mert bevallani.

“Azt hiszem, elősorban felnőttem azóta, és felhagytam vele, hogy az áldozatot játsszam. Feltettem magamnak néhány nehéz kérdést, például, hogy én vajon szexelnék-e magammal egy nő helyében? A válasz az volt, hogy nyilvánvalóan nem. Arra is rájöttem, hogy “rendes srácnak” lenni önmagában nem elég. A kedvesség, udvariasság csak az emberi minimum, és senki nem fog azért leállni a másikkal, mert megüti a minimumot. Végül arra jutottam: önfejlesztésbe fogok, hiszen nincsen vesztenivalóm. A másik - és ezt kénytelen leszek őszintén bevallani -, hogy elkezdtem prostituáltakhoz járni, akik közül sokaknak igénybe vettem a szolgáltatásait. Itt nem csak a feszültséget tudtam levezetni, furcsa mód még tanultam is azoktól a nőktől, akik hajlandóak voltak beszélgetni velem a gondjaimról.”

Dávidnál a terápia bizonyult eredményesnek, többek közt azért, mert ha részben is, de sikerült átkeretezni a múltat, és új jelentéssel tölteni fel a korábbi fájdalmas emlékeket. Rádöbent: valószínűleg már korábban is tetszett bizonyos nőknek, de a hiányzó társas készségek miatt még ennek a jeleit sem tudta beazonosítani.

Gábor úgy gondolja: bármilyen ellenszenvesek is lehetnek a magukat incelnek valló emberek megnyilvánulásai, a legjobb, ha empátiával fordulunk hozzájuk, hiszen sok helyzetnek ezzel tudjuk igazán kihúzni a méregfogát. Fontos szem előtt tartanunk, hogy valójában mélyen kétségbeesett emberekkel állunk szemben, így ha a fejükre olvassuk a hibáikat, az valószínűleg csak olaj a tűzre.

“Az incelek “meggyógyításának” legjobb módja nem az, ha felszámoljuk a fórumaikat, hiszen ez önmagában nem szünteti meg a jelenséget. Nem szabad megszégyeníteni sem őket, hogy elbújjanak a világ szeme elől. Ehelyett inkább mentorálásra szorulnak - de nem egy “csajozási trénertől”. Sokkal inkább valaki olyantól, aki megmutathatja: nem is olyan elveszettek, mint amilyennek hiszik önmagukat.”

Hevesi szerint a legfontosabb azoknak az ismerkedési tévhiteknek a feltárása, amelyek akadályát képezik a randik sikerének. Ilyen lehet például kritizálni egy nőt, ezzel próbálva felkelteni az érdeklődését. Az adott férfi esetében személyre szabottan kell megkeresni és kigyomlálni azokat a hibás viselkedéseket, amelyek a kudarcot előidézik: kiemelten fontos ezek közül az indulatkezelési zavar, amikor a visszautasítás legkisebb jelére is sértett agresszióval reagál.

- zárja a szakértő.

Az elmúlt egy héten ember legyen a talpán, aki követni tudta az előválasztással kapcsolatos eseményeket, a szavazók és az érdeklődők csak kapkodták a fejüket a sokszor órák alatt változó helyzettől. Ha a közösségi médiában áramló kommenteket olvassuk, könnyen azt hisszük, hogy az emberek egy része besokallt attól, amit tapasztalt a jelöltektől, főleg a Márki-Zay-Karácsony küzdelem borzolta a kedélyeket.

Pedig.

Ez van minden alkalommal (sőt ennél sokkal több meg rondább dolog) az amerikai előválasztásokon, ez látható most a német választásoknál és az azt követő kormányalakítási tárgyalásokon. A nem demokráciákban ilyen nincsen. És valóban, a mi elmúlt bő egy évtizedünkben nem ez volt a megszokott.

Putyinnál, Lukasenkánál vagy Kínában se hallunk nagy vitákról.

Én inkább százszor végignézek egy ehhez hasonló műsort, amit itt a jelöltek bemutattak, és bosszankodom vagy dühöngök is akár, mint hogy olyan rendszerben éljek, ahol a politikusokat nem látjuk vitahelyzetben, nem látjuk, hogy kínos szituációkba kerülnek és próbálnak onnan kimászni, nem látjuk, ahogy bénáznak vagy épp zseniálisan taktikáznak.

És nem, nincs olyan, hogy csak okos, intelligens, jól felkészült és grállovag politikusokat fogunk látni, nincs olyan se, hogy a mi jelöltünk, akire a szavazatunkat adjuk, nem hibázik. Mert fog. És esetleg el fogja rontani, eltaktikázza, elméri, belefut előre nem látott kellemetlen szituációkba, és hát van olyan is, hogy megbukik. Mert megérdemli.

Ne feledjük azt se, hogy mekkorát tisztult a pálya, és most nem csak Tóth Csabára gondolunk, hanem arra is, mekkorát kaszáltak az olyan, rendkívül sokat dolgozó tiszta kezű képviselők, mint Szél Bernadett vagy Hadházy Ákos. Miközben kihullottak évtizedek óta a politikai térben mozgó emberek, olyanok szenvedtek megalázó vereséget, akik biztosra vették, hogy nagy túlélők maradnak.

Az is nagyon fontos, hogy kiderült: nem feltétlen az őrült pénzek belepumpálása hozhat sikert egy jelöltnek, erre jó példa Márki-Zay Péter menetelése, akinek az összes kampányköltsége annyi volt, amennyit egyes vetélytársai egy hét alatt csak a Facebookon költöttek. De erről mesélhetnek győztes jelöltek is, akik lejárták a teljes körzetüket, door to door kampányt folytattak, és nagyot nyertek. Ez tavasszal is vélhetően döntő lesz, és az ellenzék komoly rutint szerez most ebben. Azt is mondhatnánk, hogy belefektették azt a munkát, amit addig kevés helyen, és persze ez még csak a kezdet, a java most fog következni, mert ilyen jellegű munkára a Kubatov-listával (és a zsolddal) a kezükben menetelő kormánypárti aktivisták is képesek lesznek.

Van sok olyan körzet persze, ahol ez már 2019-ben eredményt hozott, de most majdnem az egész országban téma lett az előválasztás, a kormánypárti sajtó elhallgatása és a későn ébredő propaganda kampányvideói és plakáterdeje dacára is.

Ez a folyamat járatódott csúcsra az elmúlt héten, ezért is lett beszédtéma mindenhol a választás, ezért háborogtak olyan sokan a nehezen megszülető eredmény miatt. És ez az, ami miatt a Fidesz és Orbán Viktor is nagy zavarban van, és aggódhat is.

Az orbáni rendszer egyik sarokkövének épp az számított, hogy a szétforgácsolódott, megosztott ellenzék nem találta az utat egymáshoz, nem találta az utat a választóhoz, és a centrális erőtérben elveszve kóvályogtak pártok és képviselőik. Azok a pártok, amelyek teli voltak a Fidesznek a kezére játszó politikusokkal, akik még 4 év parlamenti képviselőségért bármikor elárulták a saját politikai közösségüket.

Az történik ugyanis, hogy az ellenzék jelenleg flow-ban van (a legnagyobb hullámon épp Márki-Zay lovagol), egyszerűen izgalmasabb, menőbb, másnap lehet róluk a családban, munkahelyen beszélni, vitatkozni.

A kormányzó erő pedig fáradtnak, enerváltnak, unalmasnak tűnik, főleg a fiatalok számára, akik szánalmasnak tartják az összeeszkábált lejárató videóikat, a világukban furcsán, idegenül mozgó, a valamiért a melegekre ráfixálódott miniszterelnököt, akinek egy mondatát se értik, ha igen, akkor maximum a wtf, ami eszükbe jut.

Az ellenzék előtt nagy feladat áll: végigcsinálni az előválasztást úgy, hogy ne vesszenek össze végleg, majd a győztes (győztesek) mögött összefogni, és félretéve a sérelmeket, nagyon keményen végigdolgozni a hátralévő fél évet. Ennek a mondatnak minden része kegyetlenül nehéz.

De az már most látszik, hogy a társadalmat megmozgatták, jobban, mint eddig bármikor, ezt a flow-t kell fenntartaniuk áprilisig.