SZEGED
A Rovatból

Móra Ferenc Múzeum: Szeged arcai – új időszaki kiállításon mutatnak be igazi kincseket a múzeum gyűjteményéből

Többek között Nyilasy Sándor, Szöri József, Kukovetz Nana és Vinkler László alkotásait is kiállítják. A tárlatot június 9-ig lehet megnézni Szegeden.

Link másolása

Új időszaki tárlat nyílt a Móra Ferenc Múzeumban, a „Szeged arcai” című kiállításon a múzeum képzőművészeti gyűjteményéből válogatnak: olyan festményeket is bemutatnak, melyek eddig még sohasem szerepeltek kiállításon.

A tárlaton a múzeum képzőművészeti gyűjteményéből válogattak: szegedi vagy Szegedhez kötődő művészek festményeit láthatják az érdeklődők. Így többek között Nyilasy Sándor, Szöri József, Kukovetz Nana és Vinkler László alkotásait is kiállítják.

A szegedi múzeum képzőművészeti gyűjteményében rengeteg „kincs” található: olyan festmények is, melyeket ritkán vagy soha nem láthat a nagyközönség. Ezért tartotta a múzeum fontosnak a tárlat megrendezését, hogy a raktárban pihenő alkotásokat is megismerhessék az érdeklődők.

A bemutatáshoz komolyabb restaurátori munkára is szükség volt, hogy megfelelő állapotban lehessen kiállítani a műveket. Így a többségük tisztításon esett át, de volt, amelynél például szakadást is restaurálni kellett.

A kiállítás 2024. június 9-ig látható a Móra Ferenc Múzeumban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
A Rovatból
Tragédia Szegeden: kizuhant egy tinilány egy társasház ötödik emeletéről
A mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba a 14 év körüli fiatalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 28.


Link másolása

„Ma hajnalban, 3 és 4 óra között kizuhant egy fiatal, 14 év körüli lány az 5. emeletről, a Szilléri soron. Még életben volt, amikor a mentők elvitték” – számolt be a Szeged365 egyik olvasója.

Az eset kapcsán a lap megkereste az Országos Mentőszolgálatot, ahonnan azt a választ kapták, hogy

„a Szilléri soron egy életveszélyesen sérült személyt láttunk el, majd a helyszíni beavatkozásokat követően kórházba szállítottuk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEGED
Fotók a mesés Szegedről: idén is gyönyörű díszítést kapott a város
Érdemes ellátogatni a városba, mert a belváros egy igazi elvarázsolt világgá változik ilyenkor. A Dóm téren és a környező tereken, utcákon számtalan látványosság és programok várják a látogatókat.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2023. december 11.


Link másolása

Idén is - a hagyományoknak megfelelően - december elején gyúltak fel a karácsonyi fények Szeged belvárosában. Ezzel kezdetét vette a Szegedi Karácsonyi Hetek rendezvénysorozata. A mesés dekoráció januárig lesz látható.

Az adventi ünnepség központi helyszíne most is a Dóm tér, ahol a sokféle program, 50 méter magas óriáskerék is várja a látogatókat. Íme egy kis kedvcsináló:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEGED
Fényképen a szegedi örökmozgó: dízelaggregátorról töltöttek Teslát a belvárosban
Az elektromos autók sem feltétlenül környezetbarátok – különösen, ha az utánfutójuk egy dízelaggregátor, amiről az akkumulátort töltik. Szegeden éppen egy ilyet sikerült lefényképeznie egy arra járónak.

Link másolása

A Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezete nemrég megosztó képet posztolt a Facebook-oldalán. A képen egy Tesla Model Y parkol a Dóm téren, ahonnan – mint megjegyzik – a biciklik éppen ki vannak tiltva.

A kép különlegessége, hogy a Tesla mögé utánfutón egy dízelaggregátort kötöttek, amiről éppen az elektromos autót töltik.

„Néha kapóra jön egy elektromos autó töltéséhez egy belvárosban pöfögő dízelaggregátor”

– ironizál posztjában a Magyar Kerékpárosklub Szeged. Rámutatnak, az elektromos autók sem feltétlenül környezetbarátok és nem is mentesítenek minket a városi közlekedés problémáitól: ugyanúgy állnak a dugóban, feltartják a villamost, a buszt, a trolit, és a parkolás sem könnyebb. Ráadásul a közterületi töltés sem egyszerű feladat, és sokkal tovább tart, mint egy hagyományos tankolás.

„Minden jel arra utal, hogy az elektromos autókkal valójában nem a világot akarják megmenteni, hanem az autóipart”

– teszik hozzá véleményüket, aláhúzva: a városi közlekedési valódi, fenntartható alternatívája a szervezet szerint a kerékpár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEGED
Virágzó Szeged: fehérbe, rózsaszínbe, lilába öltözött a Napfény városa tavaszra
A Tiszaparti város egész évben remek úticél egy kikapcsolódáshoz, de ilyenkor igazán látványos és szemet gyönyörködtető a sok virágnak köszönhetően.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2024. március 17.


Link másolása

Szeged tavasszal a legszínpompásabb, hiszen mindenhol virágzi valami. A paletta szinte minden színe előbukkan, és mosolyra fakaszt, örömet hoz. Nem lehet szomorúan baktatni egy olyan téren, ahol minden tele van árványcsákkal, nem lehet fotózás nélkül elmenni a híres szegedi tulinpánfák mellett, vagy nem lehet kihagyni, hogy egy nagyot szippantsunk a virágokkal teli fák közelében. A Napfény városa ilyenkor is sétára csábít. Íme egy kis kedvcsináló:


Link másolása
KÖVESS MINKET: