SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Orlando Bloom a Hungaroringen forgatja új filmjét

A Sony Pictures osztott meg egy forgatási képet a magyar Forma-1-es versenypályáról.


Mi is írtunk róla, hogy Orlando Bloom Magyarországon van hetek óta egy filmforgatás miatt. Feltűnt már egy budapesti konditeremben és egy Michelin-csillagos étteremben is párjával, Katy Perry-vel együtt.

A színész a Gran Turismo című filmen dolgozik, amelyet most nálunk forgatnak.

A film Jann Mardenborough autóversenyző történetét mutatja be, aki gamerként kezdte a pályafutását, az online versenyeken aratott sikereinek köszönhetően pedig később igazi autóversenyző lett. Orlando Bloom egy menedzsert fog játszani, de olyan hírességek is szerepelni fognak még benne, mint a Spice Girls-ben híressé vált énekesnő, Geri Halliwell és a Stranger Things seriffjét alakító David Habour.

Talán nem meglepő, hogy ehhez a filmhez egy versenypályán is vesznek fel jeleneteket, a Budapesthez közeli Mogyoródon fekvő Hungaroring pedig tökéletes erre a célra.

A Sony Pictures osztott meg egy forgatási fotót a Twitteren, amelyen ugyan a csapótábla mögött csak homályosan látszanak, de jól felismerhetőek a magyar Forma-1-es versenypálya épületei.

Sőt, négy Nissan GT-R versenyautó is feltűnik a háttérben a célvonalnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
ByeAlex nagy oltást kommentelt Németh Szilárd posztja alá, imádták az emberek
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. Aztán jött ByeAlex.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. július 08.



Németh Szilárd hétfő reggel egy nagyon rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy erkélyen állva nézi, ahogy esik az eső, majd megfordul, és a kamerába nézve azt mondja: „Végre esik, már épp itt volt az ideje!”

A videó alá sok komment is érkezett, többek között ByeAlex beszólása is.

„bro megfordul = kardiózás”

– írta a zenész.

A meglehetősen body shaming megjegyzése láthatóan elnyerte az emberek tetszését, ugyanis több mint 1200 lájk van rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, milyen különleges kérése volt Jennifer Lopeznek a budapesti koncertjére: csak ezt issza majd a világsztár
Az énekesnő épp tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Mutatjuk, milyen alapanyagokból állnak majd az italai.


A Blikk megtudta, milyen italokat kért az öltözőjébe Jennifer Lopez a budapesti koncertjére. A világsztár az Up All Night turnéval járja idén nyáron Európát. A körút kedden Spanyolországban indult, a budapesti koncertet július 20-án, vasárnap este tartják az MVM Dome-ban.

„Az italfogyasztással kapcsolatban Jennifer Lopez és stábja sem tért el napjaink trendjétől: semmilyen alkoholt nem kértek” – mondta a Blikknek Guba Gábor, a magyarországi koncertet szervező Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa.

„Egy különleges kérés viszont érkezett: Jennifer Lopez ezekben a hetekben-hónapokban egy tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Szeretnénk biztosra menni, így megszerveztük, hogy egy magyar partnerünk a helyszínen kizárólag neki készíti majd el a dzsúszokat a legtisztább bioalapanyagokból”

- árulta el a szervező.

A lap azt is megtudta, milyen italokat készítenek biztosan az énekesnőnek. JLo egyik ital gyanánt a Juice&More kínálatából a Dinnye Dream Juice nevű italt választotta. Ez az ital dinnyét, rebarbarát, almát, kígyóuborkát, ribizlit, meggyet vagy gránátalmát, gyömbért, citromot és mentát tartalmaz. A díva másik választása a WOW Juice-ra esett. Ez az ital alma, narancs, kígyóuborka, spenót, gyömbér, citrom és bazsalikom keveréke.

„Ez napjainkban egy slágertermék, a különlegessége, hogy zöld színű, és sokan a boszorkányok méregkeverő italaira asszociálnak, így el sem jutnak odáig, hogy megkóstolják” – mondta nevetve Munián Éva, a Juice&More megálmodója és alapítója. „Ez egy finom, üde dzsúsz, itatja magát. A kígyóuborka ráadásul tele van magnéziummal, kifejezetten lúgosítja a szervezetet, a spenót pedig a klorofill- és vastartalmának köszönhetően segíti a vér ellátását oxigénnel.

Mi is nagyon készülünk a koncertre: körülbelül 50 kilogrammnyi zöldséggel és gyümölccsel érkezünk majd a csarnokba”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET: