KÉK HÍREK
A Rovatból

Letartóztatták az ír férfit, akit a kétgyermekes japán nő meggyilkolásával gyanúsítanak

A férfi nem ismerte be a bűnösségét, és eddig nem tett részletes vallomást sem.


Letartóztatták azt a 43 éves ír állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint előre kitervelten meggyilkolta a japán állampolgárságú volt feleségét Budapesten, egy ötödik kerületi lakásban. Egy hétéves kislány és egy tízéves kisfiú maradt árván a bűncselekmény után, őket egyelőre nevelőszülőknél helyezték el.

A Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy

a bíróság a gyanúsított jelenléte és a bizonyítás háborítatlanságának a biztosítása érdekében elrendelte az ír férfi letartóztatását. A férfi nem ismerte be a bűnösségét, részletes vallomást nem tett.

Az ír férfi és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges, adta hírül a lap.

Ahogy arról több mi is több cikkben beszámoltunk, lakástűzben meghalt egy japán állampolgárságú nő Budapest belvárosában január 29-én. A rendőrség először nem talált idegenkezűségre utaló nyomot, állításuk szerint ágyban dohányzás okozta a tüzet. Ez azonban óriási felháborodást keltett a nő ismerőseinek körében, akik azt mondták: az áldozat sosem dohányzott. Ezen kívül a Patent Egyesület is jelezte, hogy a kétgyerekes édesanya másfél éve kapcsolatban volt velük, mert volt férje rendszeresen bántalmazta és zaklatta. Ezután a rendőrség már őrizetbe vette az ír férfit.

Kedd este mintegy kétszáz ember gyűlt össze a nő egykori lakhelyén, hogy gyertyagyújtással emlékezzenek az áldozatról, és kifejezzék tiltakozásukat a rendőrség eljárása ellen.

A lapunknak nyilatkozó megemlékezők szerint Magyarországon még mindig nem figyelnek oda kellő mértékben a nők elleni erőszakra, és azt is sérelmezték, hogy a rendőrség úgy változtatta meg álláspontját a valószínűsíthető gyilkosságról, mintha kizárólag saját munkájuk alapján jutottak volna erre a következtetésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Különös üzeneteket vésett a töltényekre Charlie Kirk gyilkosa, aki kitűnő tanuló volt a középiskolában
A hatóságok politikai merényletként kezelik az ügyet. A lőfegyveren és a lőszereken több radikális tartalmú üzenet is szerepelt.


Tyler Robinson a Utah állambeli St. George városában nőtt fel.

Középiskolai tanulmányait kiváló eredménnyel végezte, ennek köszönhetően elnyerte a rezidens elnöki ösztöndíjat a Utah Állami Egyetemen.

Egy 2021-ben megosztott Facebook-videóban, amelyet édesanyja tett közzé, Robinson felolvasta a levelet, amelyben a díjról értesítették. Az egyetem később közölte, hogy a fiatal férfi 2021-ben egy félévet járt az intézménybe, írja a CNN.

A 22 éves férfit csütörtök este, egy 33 órán át tartó hajtóvadászat után vették őrizetbe – erről az FBI igazgatója, Kash Patel beszélt pénteken. A letartóztatás este 10 óra körül történt.

A lövöldözés helyszínének közelében a hatóságok egy puskát találtak, amelyen különböző feliratokat véstek a lőszerre.

Utah kormányzója, Spencer Cox azt mondta, ezek az üzenetek Robinson politikai nézeteinek megváltozására utalhatnak. Az egyik felirat így szólt: „Hé, fasiszta! Kapjátok el!”, egy másik pedig az olasz Bella ciao antifasiszta dalból származott: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao”, erősítette meg a New York Post. Egy harmadik metszeten ez állt: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LMAO”.

Cox a péntek reggeli sajtótájékoztatón elmondta, hogy Robinson egyik családtagja előző este megkereste egy másik rokonát. A rokon később a Washington megyei seriffhivatalnak azt nyilatkozta: „Robinson bevallotta nekik, vagy sejtette, hogy ő követte el az incidenst”.

A kormányzó szerint ugyanaz a családtag azt is közölte a nyomozókkal, hogy egy nemrég tartott családi vacsorán szóba került Charlie Kirk közelgő rendezvénye, amelyet a Utah Valley Egyetemen tartottak volna. A beszélgetés során arról esett szó, „hogy miért nem kedvelik őt, és milyen nézőpontokat képvisel”. A családtag szerint Kirk „tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

A hatóságok Kirk meggyilkolását „politikai merényletnek” minősítették. A konzervatív aktivistát szerdán lőtték le az Utah Valley Egyetem rendezvényén, amely körülbelül 560 kilométerre van Robinson szülővárosától.

A nyilvántartások szerint Robinson párton kívüli szavazóként van regisztrálva, és „inaktív” státuszban szerepel, mert az utóbbi két általános választáson nem adta le szavazatát.

Egy családtag elmondta, hogy Robinson „az utóbbi években politikaibb lett”, és különösen Kirkre irányult az ellenszenve.

A rendőrség korábban közzétett fényképein a lövöldözés gyanúsítottja szürke Converse cipőt és napszemüveget viselt. A közösségi médiában közzétett fotókon Robinson is hasonló öltözékben látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kisiklott a síndaru is, amit a magyarkúti vonat mentésére küldtek
Szeptember 12-én a Vác–Balassagyarmat járat több kocsija borult az árokba, egy utas könnyebben megsérült. A MÁV vizsgálatot indított, a részletek nem ismertek.


Szeptember 13-án Magyarkútnál kisiklott a mentésre küldött síndaru. Az előzményekről korábban lapunk is beszámolt, miszerint szeptember 12-én a Vácról Balassagyarmatra közlekedő S750-es vonat (32222) több kocsija Magyarkút megállóhelynél kisiklott és az árokba dőlt.

A helyszínről készült fotót a Totalcar egyik olvasúja küldte be a lapnak. A részletek egyelőre nem ismertek.

A Váci peron Vörösszemmel Facebook-oldal szerint megérkezett a mentőcsapat, a céljuk az volt, hogy a szerelvényt visszaemeljék a sínekre.

A pénteki balesetről szóló információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett. A MÁV vizsgálja az esetet, és megszervezte a pályáról távozott vonat mentését. A vasúttársaság jelezte, hogy hamarosan tájékoztatni fogják a sajtót és a nyilvánosságot a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A túrázók segítségét kérik a kutató-mentők a 6 napja a Pilisben eltűnt nő ügyében
Több túrázó bejárta a szakaszt, nem találtak balesetre utaló nyomot. A keresők arra kérnek mindenkit, hogy aki érdemi információval bír, hívja a 06-1-236-2893-at vagy a 112-t.


A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat videót tett közzé, és a Pilisben túrázókat kéri, hogy rögzítsék az útvonalukat. A felhívás a Facebook-oldalukon látható, a felvételeken a keresés pillanatai is szerepelnek.

„Tisztelt Túrázók és Bringások!

Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy ha az elkövetkezendő napokban Pilisszentlászló, Spartacus ösvény, Jenő kunyhó környékén túráztok és van rá lehetőségetek, akkor a bejárt útvonalat rögzítsétek kml, kmz, gpx formátumban és küldjétek el nekünk az [email protected] email címre. Szeretnénk ezzel is alaposabbá tenni a terület átvizsgálását”

A csapat a 27 éves Kaszás Nikolettet keresi. A fiatal nő a múlt hét végén egyedül indult túrázni a Pilisben, ezután eltűnt. Feltehetően a Spartacus túraútvonal környékén veszett nyoma.

A rendőrség először a BRFK VIII. kerületi kapitányságon rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten is keresték, mivel a nő Józsefvárosban lakik.

Vasárnap este nem ment haza sem a józsefvárosi lakásába, sem a barátjához, és a szülei monori otthonába sem érkezett meg. Hétfő reggel nem jelent meg a munkahelyén. A kollégái kezdték el keresni, majd a család bejelentést tett a rendőrségen.

A Spartacus-ösvényt több túrázó is bejárta. A beszámolók szerint nem találtak balesetre utaló nyomot. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy az utolsó üzenet nem mobilról, hanem egy otthoni számítógépről érkezett, és ellenőrzik, honnan, milyen szerverről és kitől küldték.

Kaszás Nikolett 160 centi magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú, barna szemű. Nem ismert, milyen ruhát viselt az eltűnésekor.

A monori rendőrök kérik, hogy aki látta a nőt, vagy információja van a tartózkodási helyéről, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2893-as számon. Bejelentést lehet tenni a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
444: a pályamester korábban jelezte, hogy baj lehet a Vác-Balassagyarmat vonalon, mégsem állították le a vonatközlekedést
A kisiklás helyén készült videó is azt mutatja, milyen rossz állapotban volt a sín. A MÁV vizsgálatot indított az ügyben.


Ahogy már írtunk róla, a péntek reggeli órákban kisiklott a Vácról Balassagyarmatra tartó 7:38-as vonat több kocsija. A szerelvényen húsz ember utazott, közülük ketten, a MÁV dolgozói könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A vasúttársaság közlése szerint a mozdonyvezető nem észlelt semmilyen előjelét a bajnak, a motorkocsi egyszerűen leugrott a sínről.

A vonat a megálló előtt már fékezett, a baleset idején 38 kilométer/órás sebességgel haladt, miközben az adott szakaszon 50 kilométer/óra volt a megengedett.

A helyszínen videó is készült, amelyet Magyar Péter tett közzé. A felvételen jól látszik, hogy a kanyar előtt, a sínillesztésnél rossz állapotban volt a pálya, és az is érzékelhető, hogy a felvételt készítő férfi alatt mozgott a sín.

A 444 információi szerint

a pályamester korábban már többször jelezte, hogy a Vác–Balassagyarmat vonalon gondok vannak a pálya állapotával.

A lap úgy tudja korábban azt javasolta, zárják le a szakaszt mindaddig, amíg a hibákat nem javítják ki. A környéken februárban készült egy fotó is, amelyen szintén jól látható a sínek rossz állapota.

A MÁV a baleset után sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. Elhangzott, hogy a mellékvonalon évente kétszer mérőszerelvény halad át, emellett folyamatos a gyalogos pályabejárás.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán reagált. Azt írta, „minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot” kért a MÁV vezetésétől.

A vizsgálatot a MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt is elrendelte.

Bejegyzésében azt írta: „Mindenkit óvnék az elhamarkodott ítéletektől és megfejtésektől. Az ilyen és ehhez esetek túlnyomó részében általában nem egyetlen ok, hanem több szerencsétlen körülmény együttállása vezet a balesethez.” Hozzátette, hogy a magyarországi vasúti mellékvonalak mind az infrastruktúra, mind a gördülőállomány tekintetében felújításra szorulnak, ezért felgyorsították a járműbeszerzési és pályafelújítási programokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk