HÍREK
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.
HÍREK
A politikus egy bejegyzése alatt kapta a gyilkos üzenetet, amit egy lopni tanított kislányról szóló posztja váltott ki. Dúró szerint ez nem trollkodás, hanem bűncselekmény.
HÍREK
Péntek Miklós drámai bejegyzésben fakadt ki, miután ez többször is megtörtént velük, fotó is készült róla. Szerinte ez nem politikai vita, hanem „megalázás, tudatos, aljas provokáció”.
HÍREK
„Vajon létezik-e annál alávalóbb és gonoszabb dolog a magyar politikában, mint hogy a Fidesz politikusai rendre megkérdőjelezik a TISZA politikusainak magyarságát?” A Tisza Párt elnöke szerint egy becsületes hazafi nem tenne ilyet.
HÍREK
Az énekesnő nem fukarkodott a dicsérő szavakkal. Azt is mondta, hogy a volt igazságügyi miniszter szerinte „nagyon jó ügyekért” állt ki.
HÍREK
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.
HÍREK
Molnár László szerint a szakmában sokan tudták, amiről most nyilvánosan is szó esik. Hozzátette: korábban még lehetett vitatkozni a döntéshozókkal, ma egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
HÍREK
Gál Roland a dunaföldvári vállalkozó meggyilkolásának ügyében került bíróság elé, ahol három év börtönre ítélték bűnpártolásért. A dunaújvárosi önkormányzat korábbi képviselője súlyos betegség miatt halt meg.
HÍREK
Berg Dániel több emberrel is ordibált egy budai rendezvényen. Később orvosi segítséget kért, és a polgármester javaslatára hosszabb időre visszavonult a munkából.
HÍREK
A volt jobbikos politikus szerint a 2021-es előválasztáson is pénzzel próbálkoztak nála, sikertelenül.
HÍREK
Az új szabályozás szerint ha valaki hibásan vagy hiányosan tölti ki a dokumentumot, és nem javítja ki, a Nemzeti Választási Bizottság megszüntetheti a mandátumát.
HÍREK
Az énekes alig pár nappal azután kapott idézést, hogy egy videóban érzékeny részleteket osztott meg múltjáról. A kihallgatás alatt hazugságvizsgálót is bevetettek, de arról nem beszélhetett, miről kérdezték.
HÍREK
A zenész szerint a jó szex belső békét ad, és nem utolsó sorban segít abban is, hogy ne uralkodjon el az agresszió.
HÍREK
A baj az, hogy erre szükség lenne, mert van egy nagy állami szerverpark, de ha azzal valami baj történne, akkor megsemmisül az összes adat - magyarázta a politikus a videójában.
HÍREK
A rendőrség szerint a legtöbb bűncselekmény a 2000-es években történt, de van köztük friss eset is. A politikust óvadék ellenében már szabadon engedték.
HÍREK
Abd El Rahim kedd hajnalban egy budapesti társasházban randalírozott. Most azt mondta, hogy egy házibuliban volt, ahol kirabolták.
HÍREK
A riporter a külföldi támogatásokról kérdezte az ellenzéki politikust, aki rá jellemző választ adott. A székesfehérvári tömegrendezvényen is ezzel fejezte be a színpadon elmondott beszédét.
Népszerű
Ajánljuk