KÉK HÍREK
Országszerte 137 riasztáshoz vonultak ki a katasztrófavédelem egységei. A tüzek mellett szén-monoxid és súlyos műszaki mentések is előfordultak. Húsz esetben egyedül élő, idős vagy beteg emberekhez riasztották az egységeket, akiket napok óta nem láttak.
KÉK HÍREK
Összesen 179-szer riasztották a tűzoltókat, akiknek egy perc nyugtuk sem volt az ünnepen. A tüzek mellett karamboloknál és bajba jutott állatoknál is helyt kellett állniuk.
KÉK HÍREK
Kedd éjszaka csaptak fel a lángok a Léva járásbeli településen, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A gyerekek a sajtóhírek szerint 4, 6 és 8 évesek voltak.
KÉK HÍREK
A tüzet a bejelentő oltotta el egy vödör vízzel, a tűzoltók átvizsgálták és kiszellőztették az épületet. A tűz miatt keletkezett füstben egy idős nő az életét vesztette.
KÉK HÍREK
A szeméttel teli lakás pillanatok alatt lángba borult, a szomszédok rémülten rohantak ki az utcára. A tűzoltók oltás közben találták meg az idős nő holttestét, lánya pedig kiugrott az ablakon.
KÉK HÍREK
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az ingatlanban összehordott szemét és berendezési tárgyak égtek.
KÉK HÍREK
Az apa szerint hatalmas szerencséjük volt, hogy a kislány felébredt. „Valószínűleg már csak zsákokban távoztunk volna a lakásból” - mondta.
KÉK HÍREK
A Tények információi szerint az ajtaja mellett találták meg a szerencsétlenül járt lakót, aki valószínűleg menekülni próbálhatott.
KÉK HÍREK
Egy hibás hosszabbító okozta a tüzet az albérletben. A színésznő a gangon öklendezett, miközben a tűzoltók megérkeztek.
KÉK HÍREK
Az egész épületet kiürítették, volt, akit az erkélyről, létra segítségével hoztak le, másokat gázálarcban, a lépcsőházon át kísértek ki.
KÉK HÍREK
Hirtelen sötét lett este a lakásban, ezért a szülők kimentek, hogy megnézzék, mi a gond. Ekkor vették észre a füstszagot és hallották meg a tető felől a tűz ropogását.
KÉK HÍREK
A 32 éves, rabságban élő férfi napi 22-24 órára be volt zárva a lakásba. Megtalálásakor mindössze 32 kilót nyomott, 175 centiméteres testmagassága mellé.
KÉK HÍREK
Az idős férfi megpróbálta oltani a lángokat, de nem boldogult. Mivel több sérülést is szenvedett, a mentők kórházba szállították.
KÉK HÍREK
A férfi nem ismerte be tettét, de a nyomozás szerint ő állhat a tragédia mögött. A bíróság harminc napra letartóztatta.
KÉK HÍREK
Az összegyűltek nagyon nincsenek megelégedve a rendőrség hozzáállásával a konkrét ügyben. De a bántalmazott nőkkel szembeni bánásmódot is elégtelennek tartják.
KÉK HÍREK
Tűz ütött ki a lakásában, a kiérkező tűzoltók találták meg az asszony holttestét. A barátok szerint évek óta bántalmazta őt a volt férje, akitől válása után is rettegett.
Népszerű
Ajánljuk