SPORT
A Rovatból

Hamarosan itt az olimpia, de egyelőre botrányoktól hangos a magyar sport

Nagyjából három héttel az olimpia kezdete előtt áll a bál a magyar sportban. Szokatlan helyzet ez, hiszen ilyenkor már javában az éremesélyeket szoktuk latolgatni, de most egyik balhé éri a másikat.


Úgy kanyarodtunk rá a nyárra, hogy kezdett mindenki megnyugodni a magyar sportban, hiszen kiderült, hogy Milák Kristóf még mindig tud úszni és úgy tűnt, hogy nem elérhetetlen a címvédés Párizsban. Aztán június végére kiderült, hogy mégsem olyan jó a helyzet, de ez egy másik történet. Aztán elkezdődött a kellemetlen ügyek sorozata…

Ha van olyan szakág a sportágban, amelynek csapatától mindenképpen aranyat várunk, de legalábbis dobogós helyezést várunk, akkor az a kardcsapat. Az együttes a Szilágyi Áron, Szathmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállításban szerepelt az elmúlt években és júniusban ebben az összetételben lett Európa-bajnok, de korábban világbajnoki címet és olimpiai harmadik helyet is szerzett. A sikerekben nagy szerepe volt Decsi András edzőnek is, aki nem mellékesen a vívó Tamás testvére is.

Néhány nappal az Eb elsőség után a szövetségi kapitány, Boczkó Gábor javaslatára a vívószövetség elnöksége úgy döntött, hogy Decsi Tamás nem mehet az olimpiára, helyette Rabb Krisztián vív majd. A döntés védhető, hiszen Rabb jobb egyéni eredményeket ért el, mint a kihagyott sporttársa, de akkor is furcsa, hogy egy sikercsapatot megbontottak egy hónappal a párizsi rajt előtt.

A döntés eredménye az lett, hogy Decsi András lemondott a csapat edzői posztjáról.

Közben a kajakosoknál is áll a bál, amelynek a végén Kozák Danuta, a hatszoros olimpiai bajnok húzta a rövidebbet. A világsztár május végén állt elő azzal, hogy Csipes Ferenc szövetségi kapitány verbálisan abuzálta az egyik edzés után. A szakembert első lépésben felfüggesztette a szövetség, majd az egykori kajakos nyilvánosan bocsánatot kért – és ment minden tovább, ahogy korábban. Illetve csak majdnem, ugyanis Kozák Danuta végül nem mehet az olimpiára, pedig korábban éppen Csipes Tamara társa volt a kettesek mezőnyében.

Azonban

hiába nyertek együtt nagy fölénnyel a májusi szolnoki versenyen, júniusban már nem ült (ülhetett?) egy hajóba a szövetségi kapitány lányával. A magyar sport legendája a négyesből is kimaradt, vagyis elúszott az olimpiai szereplés.

Ha nem emeli fel a hangját az abúzus ellen, akkor talán most készülhetne az újabb sikerekre.

Teljesen váratlan volt az is, hogy lemondott az asztaliteniszezők szövetségi kapitánya, de Lindner Ádám távozásának is köze van az olimpiához. A szakember így nyilatkozott a lemondásával kapcsolatban a Nemzeti Sportnak:

„Amióta októberben átvettem a válogatottat, az olimpiai kvalifikációra esélyes Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párost is én vittem. Májusban kiderült, megvan a párizsi kvóta, s Fülöp István sportigazgató többször is megerősítette, a párossal én megyek az olimpiára. Ehhez képest nemrégiben megtudtam, hogy Harczi Zsolt Ausztriából hazatér, július elejétől újra itthon dolgozik, s a szövetség őt jelölte a vegyes páros mellé a párizsi olimpiára. Ezek után úgy döntöttem, inkább átadom a helyem.”

Furcsa sztori, kívülálló nem is értheti. Nem látni be a kulisszák mögé, de úgy fest a sztori, hogy valaki hirtelen előkerült és ezért lényegében eldobták a sikeres szakembert. Érthetetlen.

Majdnem annyira, mint ami az öttusázóknál történt. A női mezőnyben Guzi Blanka mellett Gulyás Michelle képviseli majd hazánkat Párizsban.

Amennyiben a szövetség figyelembe vette volna a saját válogatási elveit, akkor nem Gulyás, hanem Erdős Rita készülhetne az ötkarikás játékokra.

A közelmúltban rendezett világbajnokságon Guzi a második, Erdős pedig a harmadik helyen végzett, igaz korábban Gulyás is olimpiai kvótát szerzett az Európa Játékokon elért hetedik helyével. A szövetség eddig egy objektív, a versenyek eredményét figyelembevévő rendszert alkalmazott arra, hogy eldöntsék ki mehet az olimpiára. Igenám, de jött egy új vezetés, és Balog Gábor elnök vezérletével felülírták a régi szabályokat, így utólag (!) módosítva a rendszeren döntötték el, hogy ki mehet Párizsba.

Ennek itta meg a levét Erdős Rita, aki amúgy az eredmények alapján azt gondolhatta, hogy helye van a keretben. Nincs, mert a szövetség elnöksége – a szakmai bizottság nem tudott dönteni – titkos szavazással úgy határozott, hogy Gulyás Michelle-é az indulási jog.

„Úgy éreztem, hogy most nagyon megérdemeltem volna ezt a kvótát. Ott álltam a kapujában, és elveszik tőlem, ez most másodszor fordul elő” – ezt már Székely Zója tornász nyilatkozta az M1-nek. A sportoló arról is beszélt, hogy nem tudta, vár még rá egy válogatóverseny, mint mondta két héttel előtte jelezték neki, hogy lesz egy verseny, amelyen döntés születik arról, hogy ki képviseli hazánkat a nem névre szóló kvótával az olimpián.

Ezek a friss ügyek – és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Hosszú Katinka volt edzője és férje éppen perre készül az állam ellen, hogy hozzájusson a szerinte őt megillető oilimpiai életjáradékhoz –, az olimpia július 26-án kezdődik. Reméljük immár a sikerekről szólnak a hírek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
27 évesen meghalt Soltész Gréta, magyar válogatott atléta
Az első egyetemi éve alatt diagnosztizálták Soltész Grétát, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A kezelések alatt szerezte meg jeles diplomáját és dékáni dicséretét, folyamatosan dolgozott.


Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle.

„Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma.

Mindössze 12 évesen szerezte meg első országos bajnoki címét távolugrásban, és 60 méteren is dobogóra állhatott.

Abban az évben 5,53 métert ugrott, 8.08 másodpercet futott 60 méteren, és a kötelező mezei futóversenyt is megnyerte. Tehetségét a szakma is elismerte, az edző visszaemlékezése szerint a néhai Ecsedi László egy alkalommal példaként mutatta a fiatal Gréta technikáját. „Gyere kisfiam, nézd meg! Na, így kell gátazni, ahogy ez a kislány!” – mondta akkor.

Az 1998-ban született sportoló a következő években sorra nyerte a bajnoki címeket, korosztályos válogatott lett, és eljutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is. Felnőttként azonban már a tanulásra helyezte a hangsúlyt.

Első egyetemi éve alatt derült ki a betegsége. Hat és fél éven át küzdött, ezalatt körülbelül 120 kemoterápiás kezelést kapott, és több műtéten is átesett.

A betegsége alatt szerezte meg jeles minősítésű diplomáját dékáni dicsérettel, letett két nyelvvizsgát, és elvégzett egy kulturális rendezvényszervezői, egy szépírás-, valamint egy műszempilla-építő tanfolyamot is.

Már súlyos beteg volt, amikor részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság Fiatal Sportszervezők Programjában, mindeközben pedig folyamatosan dolgozott rendezvényszervezőként.

Spák József felidézte tanítványa egyik utolsó, édesanyjának egy közös utazásukon mondott mondatát is:

„Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”

Az edző szerint Gréta maximalizmusát és életszeretetét mutatja az a kérdés is, amelyet szerinte most odafentről tenne fel: „Miért, hát ezt így kell! Nem?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Cristiano Ronaldo bepöccent Szaúd-Arábiában, meglepő helyen köthet ki a 72 milliárdot kereső világsztár
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.


Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.

A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”

Danny Murphy, korábbi angol válogatott labdarúgó élesen bírálta a portugált. „Lehet, hogy Ronaldo adhatna egy kicsit a keresetéből a klubnak, hogy több játékost igazoljanak. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot – öncélú, önkielégítő nonszensz” – mondta a talkSPORT-nak. Ezzel szemben a szaúdi legenda, Számi Al-Dzsáber a külföldi játékosok túlzott befolyására hívta fel a figyelmet. „Néhány világhírű külföldi játékos nemcsak a rivaldafényt vette át, hanem már a klubok döntéseit is irányítani akarja” – nyilatkozta a The Guardiannek.

Ronaldo becsült éves fizetése 200 millió dollár, ami átszámítva körülbelül 72 milliárd forintot jelent, szerződése pedig 2027-ig köti a klubhoz. A brit sajtóban felmerült egy 43 millió fontos (közel 19,8 milliárd forintos) kivásárlási záradék híre is, ami utat nyithatna a nyári távozásához. A portugál a sajtóhírek szerint annál a Manchester Unitednél is kiköthet, ahonnan hatalmas balhé után távozott 2022-ben. A játékos nemrég maga is utalt a visszatérés lehetőségére:

„Nem számít, hol játszom, a Közel-Keleten vagy Európában.”

Egyelőre sem a klub, sem Ronaldo képviselete nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Alberto Tomba a világ szeme láttára akarta meghódítani Katarina Wittet, az olasz síbajnok nem ilyen válaszra számított
Az 1988-as calgaryi olimpián a kétszeres aranyérmes Alberto Tomba nyilvánosan udvarolt a keletnémet műkorcsolyázónak. A sportolónő egy hűvös, ironikus mondattal tette helyre a sízőt, ami örökre lezárta a románc lehetőségét.


Az 1988-as calgaryi téli olimpia lázában égett a világ, de a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb, máig emlegetett jelenete nem a sípályán vagy a jégcsarnokban, hanem a sajtó előtt zajlott le. A főszereplő a frissen kétszeres olimpiai bajnok olasz alpesi síző, Alberto Tomba volt, aki győzelme után a kamerák kereszttüzében egyenesen a korszak jégkirálynőjének, a keletnémet Katarina Wittnek üzent. Szavai azonnal bejárták a világsajtót, és elindítottak egy legendát, ami évtizedekig táplálta a pletykalapokat.

„Szeretném ma este látni Katarinát, és ha nem nyer aranyat, talán adok neki egyet az enyéimből” – mondta Tomba, és ezzel megadta a kezdőlökést egy soha be nem teljesült, mégis halhatatlanná vált románc mítoszának.

Alberto Tomba, vagy ahogy rajongói nevezték, „Tomba la Bomba”, maga volt a megtestesült olasz virtus. A körülbelül 182 centiméter magas és 90 kilogrammos sportoló harsány, életszerető és végtelenül magabiztos jelenség volt, aki imádta a rivaldafényt. Későbbi portrékban önironikusan csak a „WWP – bor, nők és tészta” jelszavával jellemezte magát. Ezzel szemben Katarina Witt a vasfüggöny mögül érkezett, és a tökéletességre csiszolt elegancia és a feszes önkontroll szobra volt. A kétszeres olimpiai bajnok műkorcsolyázó minden mozdulatát tudatosság jellemezte, és pontosan tudta, milyen képet kell mutatnia a világnak.

Tomba hangzatos kijelentése után a sors – és a média – összehozta a két sportolót egy rövid találkozóra. A síbajnok egy aláírt poszterrel kedveskedett Wittnek, amelyre egy kis szívecskét is rajzolt. A gesztus ügyetlenségét csak fokozta, hogy a jégkirálynő nevét elírta, és „Katerina”-ként vetette papírra. Katarina Witt kedvesen mosolygott a figyelmességen, de válasza egyértelműen jelezte, hol húzza meg a határokat. Finom iróniával, de határozottan tette helyre a magabiztos udvarlót.

„Nem hiszem, hogy sokat tud a műkorcsolyáról” – mondta a Sports Illustratednek. A mondat lezárta a románc lehetőségét, de a médiaflört legendája csak ekkor kapott igazán szárnyra.

A történet önálló életre kelt, mert tökéletesen illett Tomba imázsába. Az olasz fenegyerek, aki az 1992-es téli olimpiát viccesen „Albertoville”-nek nevezte át, és aki a rajtszámválasztást is pikáns poénnal ütötte el („A hatost szeretem… a ‘szexet’ is.”), a Wittnek való udvarlással csak tovább erősítette a macsó, bonviván sportoló képét. A történet az ő legendáriumának része lett, egy újabb színes anekdota a pályán kívüli hódításairól.

Tomba maga is táplálta ezt a képet. Egy későbbi interjúban az alpesi sízők magányos életére panaszkodva jegyezte meg: „Nehéz 10 000 lábon [körülbelül 3048 méteren] rendes lánnyal megismerkedni.” A Los Angeles Times évekkel később már csak „híres, de sikertelen csábításként” hivatkozott a calgaryi eseményekre, megerősítve, hogy a történet sokkal inkább szólt a média által felépített imázsról, mint a valóságról.

Miközben Tomba a túlzások embere volt, Witt a tudatos kontrollé. Magánéletét mindig is óvta a nyilvánosságtól, ami nem véletlen.

A keletnémet sportoló életét gyerekkorától kezdve árnyékként követte a hírhedt állambiztonsági szolgálat, a Stasi. Ez a tapasztalat óvatosságra és a személyes határok szigorú védelmére tanította. Bár a nyilvánosság előtt élvezte a játékos flörtölést, a magánszféráját mindig is fallal vette körül. Ez a háttér magyarázza, miért reagált olyan profin és távolságtartóan Tomba közeledésére.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Felháborító és botrányos” – Szijjártó Péter fogadta a magyar teniszezőt, akivel nem akart kezet fogni az ukrán ellenfele
Bondár Anna a háború kitörése után elutazott Oroszországba egy versenyre, ezért nem volt hajlandó kezet fogni vele Olekszandra Olijnikova a kolozsvári WTA-tornán. A külügyminiszter szerint a magyar sportoló lejáratására tett kísérlet és „a náci párhuzamok” emlegetése az ukrán teniszezőt minősíti.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Bondár Anna teniszeszőt, miután ukrán ellenfele megtagadta vele a kézfogást – írta a Nemzeti Sport.

A magyar teniszező február 3-án, a kolozsvári WTA-torna második fordulójában kapott ki Olekszandra Olijnikovától, aki a találkozó előtti fotózást és az azt követő kézfogást is megtagadta. Az ukrán sportoló ezt azzal indokolta, hogy Bondár még 2022-ben – már az orosz–ukrán háború kirobbanása után – részt vett egy szentpétervári tornán.

Szijjártó Péter felháborítónak és botrányosnak nevezte, ahogyan Olijnikova bánt Bondár Annával. „Ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz és méltatlan helyzetek állnak elő. Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért.

A Bondár Anna lejáratására tett kísérlet és náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán »sportolót« minősíti”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, reméli, hogy Bondár a következő időszakban kiváló eredményekkel szerez majd örömet a magyaroknak, köztük új egyesülete, a Honvéd szurkolóinak is.

Olijnikova a tettét azzal indokolta, hogy Bondár oroszországi részvétele a Gazprom által szponzorált tornán „morálisan ugyanaz”, mintha „1941-ben a náci Németországban játszana és az auschwitzi és treblinkai haláltáborok áldozataitól elrabolt ékszerekkel fizetséget kapna”.

Az ukrán játékos szerint csak akkor lenne hajlandó kezet fogni a jövőben, ha Bondár nyilvánosan bocsánatot kérne az ukrán néptől és egyértelműen elítélné Oroszország agresszióját.

Bondár Anna higgadtan kezelte a helyzetet.

„Készültem rá, hogy ez lesz… ez az ő döntése, amit el kell fogadjak”

– nyilatkozta a magyar játékos.

A nemzetközi sajtó is felkapta az esetet, kiemelve, hogy az ukrán sportolók eddig jellemzően csak orosz és fehérorosz ellenfeleikkel szemben tagadták meg a sportszerű gesztusokat. Több magyar sportoló is kiállt Bondár mellett, a fair play szellemiségét hangsúlyozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET: