Margot Robbie és Jacob Elordi A szürke ötven árnyalata kosztümös verziójában – Az Üvöltő szelek egyszerre romantikus és gyomorforgató
Az Üvöltő szelek Emily Brontë egyetlen regénye. 1847-ben adota ki először Ellis Bell írói álnéven, a romantikus-gótikus könyv pedig azóta az angol irodalom egyik halhatatlan klasszikusaként vonult be a történelembe. Természetesen számtalan mozgóképes feldolgozás készült belőle az utóbbi több mint 100 évben. Az első ismert adaptáció 1920-ból származik A.V. Bramble rendezésében, a leghíresebb közülük pedig talán az 1939-es William Wyler-féle változat Laurence Olivier és Merle Oberon főszereplésével, ez utóbbit a legjobb film Oscar-díjára is jelölték.
A legutóbbi ismertebb adaptációk egy 2009-es kétrészes tévéfilm Tom Hardyval és Charlotte Riley-val, míg moziban utoljára 2011-ben láthattuk a sztorit Andrea Arnold rendezésében Kaya Scodelarióval és James Howsonnal.

Mit lehet mégis századszorra mondani egy ennyiszer feldolgozott, csontig lerágott történetről, amelyet szinte minden évtizedben akár többször is filmre vittek már? Mégis sorra készülnek továbbra is a mozgóképes átiratok Brontë örökbecsűjéből, most például egy kifejezetten nagyszabású verzió született egy Oscar-díjas író-rendező, Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő, Saltburn) és két világsztár, Margot Robbie és Jacob Elordi asszisztálásával. S hogy miért nagyszabású? Nos, a 80 millió dolláros gyártási költségek eléggé árulkodóak, egy kosztümös, romantikus film esetében ez szinte példa nélküli, szóval felettébb bízott a készítőkben a projektet felkaroló Warner Bros., s lám, bejött a számításuk. A legújabb Üvöltő szelek elsőként nyitott az amerikai box office-listán a premierhétvégéjén, amelyen 32,8 millió dollárt zsebelt be, világszinten pedig ez az összeg 88,5 millióra rúgott, és most csupán 3-4 napról beszélünk.
Hogy mi vonzotta ennyire a közönséget a nyitánykor a mozik vásznai elé (természetesen a nyilvánvalóan Valentin-napi víkendre időzített bemutatón kívül), talán egyértelémű: Margot Robbie és Jacob Elordi jelenleg Hollywood legmenőbb sztárjai között vannak, így a köztük lévő szerelmi és erotikus cívódásokra rengetegen kíváncsiak voltak. E sorok írásakor még nem tudni, mekkora visszaeséssel néz majd szembe a film a második hétvégéjén, mindenesetre nem lenne meglepő, ha jelentőssel, hiszen nem biztos, hogy a romantikára éhes közönség azt kapta Emerald Fennell filmjétől, amit várt.

Az Üvöltő szelek kapásból nyikorgó és nyögő hangokkal indít, s mikor már azt hinnénk, rögvest egy szexjelenettel indítunk, egy bitón lógó és kapálózó férfit mutat a kamera, akit a kivégzésre összegyűlt csürhe kiröhög, amiért a fulladozás miatt látható erekciója lesz. Ez a felütés (felakasztás) nyomban helyre teszi a kedves románcra számító nézőt: ez nem egy olyan sztori.
Ha valaki még nem olvasta volna Brontë eredetijét (nyilván nem kevés átírással a film részéről), a történet Catherine Earnshaw-ról (Robbie) szól, akinek elszegényedő, iszákos, szerencsejátékos és aggresszív apja (Doc Martin, azaz Martin Clunes csodásan visszataszító Mr. Earnshaw-ként) egy gyenge pillanatában magához vesz egy utcakölyköt, akit Cathy elnevez Heathcliffnek (akinek fiatal énjét a Kamaszok friss Emmy- és Golden Globe-díjas Owen Cooperje alakítja). Együtt nőnek fel, és mindvégig közeli viszonyt ápolnak, sőt, egymásba is szeretnek, de ezt nem vallják be a másiknak. Majd a frissen szomszédba költöző tehetős Edgar Linton (Shazad Latif) házassági ajánlatot tesz Cathynek, akinek a szíve Heathcliffet választaná, de fél, hogy a nincstelen férfival lealacsonyítaná magát. Ezt egy óvatlan pillanatban ki is mondja a szintén vele együtt nevelkedett társalkodónőjének, Nellynek (Hong Chau), a kint hallgatozó Heathcliff pedig erre sértetten elhagyja a birtokot.
Emerald Fennell talán a legkarakteresebb, legerősebb kezű női rendező manapság, ezt pedig az Üvöltő szelekben is rendesen aláhúzza. Csodálatos képek, extravagáns jelmezek és díszletek (a Cathy arcbőre alapján készült szobafal az erekkel és szeplőkkel egészen beteg) és nem éppen a korszakhoz illő zenei aláfestések özönében bontakozik ki Heathcliff és Catherine viharos viszonya, az atmoszféra pedig harapható.

Fennell nem teketóriázik, a romantikus történetek egyik legmocskosabb filmjét vezényelte le. Kár, hogy az erős vizualitás itt-ott már manírosságba csap át, ám az kétségtelen, hogy nem könnyű levenni a vásznon zajló bizarr eseményekről a szemeinket. Ahogyan Margot Robbie-ról és Jacob Elordiról sem, akik között (a köztük lévő kb. hétéves korkülönbség ellenére is Robbie javára) erős kémia bontakozik ki. Tom Tykwer A parfümje is eszünkbe juthat időnként, hiszen az Üvöltő szelek is a legnagyobb szennyben keresi a szépséget, de nem biztos, hogy meg is találja azt.


