hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Magyar cukrász nyerte a fagylaltkészítő világbajnokságot

A verseny döntője 12 órán át tartott. Fazekas Ádám szerint kimeríthetetlen tudásvágya hajtja előre szakmájában.

Link másolása

hirdetés

Világelső lett pisztáciakrémes, tonkababos és málnás fagylaltjával Fazekas Ádám cukrász a fagylaltkészítő világbajnokságon, írja a Napi.hu a világ egyik legnagyobb fagylaltgépeit gyártó cége, az olasz Carpigiani közleménye alapján.

A Festival World Masters Final verseny döntője 12 órán át tartott, a világ tizennyolc országának harminckét gelatokészítője vett rajta részt. Fazekas Frutta di Pistacchiónak nevezte el édességkölteményét, a zsűri Fazekas technikai tudását, az édesség különleges összetevőit és az ízét díjazta.

Fazekas Ádám a fővárosi Fazekas cukrászda vezető cukrásza. 2018-ban megnyerte a fagylaltkészítők magyarországi versenyét, a következő évben pedig első helyen végzett a Gelato Festival Next Generation versenyen, ahol a 16 legjobb 30 év alatti mesterrel szemben mérte össze tudását.

Elmondása szerint kimeríthetetlen tudásvágya hajtja előre szakmájában. A győztes fagylalthoz cukrászdájának egyik legjobban fogyó édessége adta az ihletet.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Cápák között: Közel 750 milliót ígértek a Cápák a kutatónak, aki stressztűrő növényeket és magvakat szeretne a Marsra juttatni
Az RTL Klub üzleti showműsorának történelmében még sohasem ajánlottak ekkora összeget senki ötletéért. Az űrbizniszben végül három Cápa is lehetőséget látott.

Link másolása

hirdetés

A Cápák között eddigi legnagyobb befektetése körvonalazódott az RTL Klub üzleti showműsorának vasárnapi adásában.

Dr. Mátyás Bence 2 millió eurós, azaz közel 750 millió forintos befektetési igényével érkezett a Cápákhoz.

A kutató által képviselt vállalkozás stressztűrő növényeket és magvakat szeretne a Marsra juttatni starship űrhajókkal, hogy az emberi élethez szükséges atmoszférát megteremtse a vörös bolygón.

Dr. Mátyás Bence prezentációjában elmondta, ehhez azonban olyan eszközökre is szükség van, amik a növények állapotát figyelik, így hamarabb észreveszik, ha valami nincs rendben velük, minthogy annak látható jelei lennének.

Az űrbizniszben végül három Cápa is lehetőséget látott.

hirdetés
Moldován András, Balogh Péter és Balogh Levente fejenként 500 ezer euróval, több mint 180 millió forinttal terveznek részt venni az üzletben, továbbá a fennmaradó 500 ezer euro előteremtésére is keresnek megoldást.

Balogh Péter a Cápák között Facebook-oldalán egy kommentben azt írta: "Az eddigi legnagyobb tét a műsorban. Igyekszem mindent elolvasni a témában".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
Negyedszer lett Guinness-rekorder a dinnyési Várpark – megmutatjuk az újdonságokat is
Sehol máshol nem található ilyen vármakett-park, ahol 44 régi építmény áll, a kornak megfelelő építőanyagokból – kőből és fából – elkészítve.

Link másolása

hirdetés

Évek óta kísérjük figyelemmel a Velencei-tó mellett, Dinnyésen található Várpark fejlődését és sikereit. Alekszi Zoltán nem mindennapi birodalma folyamatosan bővül és újabb meglepetésekkel szolgál. A Várpark megálmodója és megvalósítója minden betérő látogatót nagy szeretettel fogad és lelkesen mesél a várak és a park történetéről.

A fővárosból vidékre költözött, a minivárak építésének titkát menet közben elsajátító „várkapitány” munkáját eddig már három Guinness-rekord oklevéllel is elismerték. Mikor nemrégiben újra felhívott, sejtettem, hogy újabb jó hírt hallhatok. Nem csalódtam, Zoltán ugyanis arról számolt be, hogy

negyedik alkalommal is világrekorder lett.

Az erről szóló tanúsítványt a napokban kapta kézhez, és a Szeretlek Magyarországnak mutatja meg először.

A mostani díj azt igazolja, hogy

sehol máshol nem található ilyen vármakett-park, ahol 44 régi építmény áll, a kornak megfelelő építőanyagokból - kőből és fából - elkészítve.

hirdetés

Az új várak, amelyekkel a park bővült:

Léta vára

Az Erdélyben, Torda-Aranyos vármegyében, Magyarlétán állt vár, a „Castrum Léta” királyi vár volt kezdettől fogva, és az erdélyi vajda irányítása alatt állt. A vár építésének ideje nem ismeretes, de 1324-ben már említik. Több tulajdonosa is volt, többek között Corvin János, majd Balassa Menyhért birtoka lett. A 16. században Balassa szembeszállt János Zsigmond fejedelemmel, aki megostromolta a várat. Ekkor a várőrség fellázadt és a várat feladták. Mikor a fejedelem csapatai bevonultak a várba, a föld alatti kamrákban elrejtett lőpor felrobbant és a vár összeomlott. Ötven katona és parancsnokuk veszett oda. A romos építményt Ghiczy János kormányzó helyreállította, így róla nevezték el Géczi-várnak. Utána is több tulajdonos váltotta egymást, míg végül, a feltételezések szerint 1711 után lerombolták. Valószínűleg a Rákóczi-szabadságharcot követő szatmári béke után robbanthatták fel, hasonlóan az ország sok más várához.

Diód Vára

Az Erdélyben, Alsó-Fehér vármegyében, Diódon állt vár elődjét a Diódi család építette a 13. század második felében. Később 1445 körül Hunyadi János megerősítette az építményt, amit 1562-ben János Zsigmond ostromolt meg, és végül leromboltatta a várat.

Breáza vára

A feltáráskor előkerült leletek szerint a várat egy dák vár helyén emelték a 13-14. században szintén Erdélyben, Fogaras vármegyében, Breázában. A legenda szerint Radu Negru havasalföldi államalapító építette. Valószínűleg a 15. században kezdett el lepusztulni az épület.

Bágy vára

Keveset tudni az Erdélyben, Udvarhely vármegyében, Bágyon állt várról. Keletkezését 1662-re teszik, a pusztulásának okai nem ismertek. A vár az 856 méter magas Várhegyen épült fel a környék hat falujának összefogásával a török és tatár támadások elleni védelemre. Hat bástyáját egy-egy falu építette és egyben az ő menedékhelyük is volt. Mindegyik a saját faluja felé nézett, így megfigyelhették a térséget. Vész – ellenség vagy tűz – esetén figyelmezették a környéken élőket. A várat a feljegyzések szerint nem ostromolták, az elhagyott épület köveit a falu házainak építéséhez használták fel.

Székesfehérvár, Fekete-hegy vára

Az Árpád-kori erődítmény a leírásokban nem szerepelt. Ám 1988-89-ben egy terepbejáráson találták meg nyomait a régészek. A szakértők szerint a régen mocsaras, sík területen álló vár földsánca 90 centiméterre emelkedett ki, melyet egy 40 méter átmérőjű árok vett körül. A vár 29-30 méteres, az árka 4-6 méter széles lehetett, mely a bejáratot kivéve, kör alakban fogta körbe az építményt. Az épület nyomait nem találták meg, és a pontos építési módot is homály fedi, ezért a dinnyési palánkvár boronafallal épült fel.

Zoltán már korábban elmesélte, hogy nagy vágya, hogy 70 várat építsen fel a kertjében. A rá jellemző alapossággal, szisztematikusan előkészít mindent. Utánajár a vár történetének, régészekkel beszél, ásatásokra jár, átnézi a fellelhető dokumentumokat. Megkeresi a korhű anyagokat, és utána áll neki a munkának. Emellett a Várparkban Skanzent is épített és több más érdekességgel is találkozhatnak a látogatók. A jövőről is beszélgettünk, annyit már elárulhatunk, hogy idén egy szenzációval készül, amelyhez foghatót nemigen találni sehol máshol.

A Várparkról és Skanzenről bővebb információk ITT olvashatók.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
Új rekordot állított fel a Jégember a Mátrában
Szilágyi Zoltán Mátrafüredről indult, ahonnan Kékestető érintésével a siroki várig futott. A 45 kilométeres távot félmeztelenül futva teljesítette.

Link másolása

hirdetés

Új rekordot állított fel a Jégember a Mátrában - számolt be róla a Blikk.

Szilágyi Zoltán Mátrafüredről indult, ahonnan Kékestető érintésével a siroki várig futott. A 45 kilométeres távot félmeztelenül futva teljesítette.

Elmondása szerint végig fagypont alatt volt a hőmérséklet, sőt helyenként -12 fok is előfordult.

Az utat egy váratlan baleset állította meg. Az egyik kísérő kerékpárost az út végefelé egy nagy sebességgel érkező autó elütötte, kórházba kellett szállítani. Az eset miatt Szilágyi is az árokba ugrott, hogy mentse magát. Elmondta, hogy szerencsére egy csapat is kísérte, a csapatban pedig volt orvos és mentő is, így gyorsan el tudták látni a sérült társát.

A Guinness-rekordok között még nem szerepel olyan kategória, hogy ilyen távot, ilyen körülmények között futott volna valaki, ezért ennek bejegyzése még folyamatban van.

VIDEÓ: Új rekordot állított fel a jégember a Mátrában

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
„Férfi vagyok és műkörmös, meg néha bútorasztalos”
Babér Balázs szerint a kreativitás nem nemfüggő dolog, ő pedig a műkörömépítésben is tudja kamatoztatni saját kreativitását.

Link másolása

hirdetés

Babér Balázs bútorasztalos, csak később lett belőle körmös. A mai napig sokan teszik fel a kérdést neki, miért csinálja. Vele beszélgettünk a szakmájáról.

– Nagyon kíváncsi vagyok, honnan jött az ötlet, hogy férfiként belevágjon ebbe?

– A barátom, aki szintén férfi és oroszlányi, már régóta csinálta ezt a szakmát, és valahogy ő vett rá erre. Először masszőrként tanultam, megpróbálkoztam azzal, nem is akárki, Bíró Ica unszolására, de valahogy az nem vonzott be annyi ügyfelet. A körmös barátomnak meg még ekkor is jól ment, hát rávettem magam, és inkább én is ezzel kezdtem el foglalkozni.

Balázs kifejezetten egyedi körmöket készít vendégeinek.

– Akkor asztalosként már nem is dolgozik?

– A szépségiparban most igencsak nagy a visszaesés, úgyhogy muszáj volt elővenni újra a régi szakmát. A körmözésnél most olcsó, gyors szakember kell, én meg aprólékosabb és lassabb vagyok, de igényesebb is.

hirdetés

– Elsőre az jut eszünkbe, hogy ez egy női szakma. Meg persze az is felvetődik, hogy kreatívabbnak tartja magát, mint egy nő?

– Én nem tartom a kreativitást nemfüggőnek. Lehet egy férfi is kreatív, lehet egy nő is. De hadd hozzak egy példát! Legutóbb a szalonba betévedt egy olyan vendégem, aki játszótereket tervez. Akkor ez most férfias? Férfias szakma? Egyáltalán nem! Sőt! Szerintem mindenki abban legyen kreatív, amit szívesen csinál, amiben jól érzi magát. Én szeretek kreatív lenni, és ezt a műköröm-építésben kamatoztatom is.

Balázs alkotómunkaként fogja fel a körömépítést.

– Azért gondolom, sokan felhúzzák a szemöldöküket, amikor elmondja, hogy mi a szakmája...

– Természetesen. 10-11 éve csinálom, de még a mai napig vannak olyanok, akiknek új információ. Nyilván rögtön ilyenkor be is skatulyázzák az embert, azonnal előjön, hogy ezt csak egy nő űzheti szakmaként...

– Esetleg az olvasóinknak tudna javasolni körömtrendeket?

– Tapasztalt körmösként kijelenthetem, hogy nem! Legyen mindenki egyedi, én azt javaslom, és hozzon magával olyan ötletet, amilyet ő szeretne. És ha már nemek közötti különbségek: lehet, hogy egy női körmös követi a trendet, egy férfi pedig nem... Egy férfi körmös törekedjen arra szerintem, hogy ne tucatmunkát végezzen.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: