„Én már félig európainak érzem magam, de a hagyományok ugyanolyan fontosak” – Így ünnepli a Holdújévet egy Magyarországon élő kínai család
A Holdújév a kínai kultúra legjelentősebb ünnepe, melynek során szó szerint az egész ország felbolydul. Ilyenkor szinte népvándorlás indul, a vidékről városokba költözött fiatalok tömegei próbálnak hazajutni a családjukhoz, hogy együtt tölthessék az ünnepi időszakot. Kicsit olyan szerepe van ennek, mint Európában a karácsonynak.
Érdekes eltérések vannak azon a téren, Kína egyes részein hogyan ünnepelnek: délen nagyon fontos, hogy minél több különböző étel legyen az asztalon, például halak, mivel annak a szónak kínaiul hasonló a kiejtése, mint a jó hozamnak, illetve a növekedésnek. Ezek a szimbolikus dolgok nagyon fontosak az ottani kultúrában.
Északon viszont elsősorban töltött batyuk kerülnek az asztalra, amiket az egész család együtt készít szilveszter napján, már ezzel elkezdik a hangolódást a másnapi ünnepre. De vajon mi a helyzet a diaszpórában élőkkel? Ezt próbáltuk meg kideríteni.
Óriási generációs különbségek
A most 29 éves Ji az ország déli részéről származik. Szülei nem sokkal a születése után vándoroltak ki Európába, őt a nagymamája nevelte, amíg 13 éves korában úgy nem döntöttek, elég nagy már ahhoz, hogy utánuk menjen.
Magyarországon azért kötöttek ki, mert akkoriban, a rendszerváltás utáni években alakult ki Közép-Európa legnagyobb ázsiai piaca, az egykori Négy Tigris a Ganz gyár helyén. Innen nyugat és kelet felé is mentek tovább az áruk, adta magát, hogy kereskedőként próbáljanak szerencsét.
A nálunk élő kínaiak között óriási a generációs szakadék: a szülők korosztályának általában kizárólag az volt a céljuk, hogy pénzt keressenek és minél inkább egyenesbe jöjjenek anyagilag. Emiatt egyfajta buborékban élnek, a magyar nyelvet alig, vagy sokszor egyáltalán nem beszélik. Főzni is kizárólag a saját ételeiket főzik, más népek receptjeivel egyáltalán nincsenek képben.
A már itt született vagy felnőtt második generáció viszont sokkal könnyebben beilleszkedett.
Ezzel együtt hazájának hagyományai is nagyon fontosak számára, mivel a gyerekkorát szimbolizálják. Mint mondja, kortársaival is hasonló a helyzet: hiába különböznek rengeteg szempontból szüleik generációjától, ugyanolyan fontos nekik, hogy ápolják a családi szokásokat.
„A saját, itt megtanult tudásunkkal próbáljuk az ő közösségüket is építeni” – fogalmaz. Ebbe az is beletartozik, hogy amiben csak tud, segít a szüleinek, komoly részt vállal például az ügyintézésben.
Étteremnyitás a Covid közepén
A segítség egyik formája volt a Zhu & Co névre hallgató bisztró is, ahol beszélgetünk: miután a szülők néhány éve elvesztették a munkájukat, Ji és orosz származású párja, Mása elkezdett B terveken gondolkodni.
„Ji-vel nagyon szeretjük járni az országot, azzal a kimondott céllal, hogy jókat együnk minél több vidéki étteremben. Ez érlelte meg az ötletet, hogy nyissunk egy saját helyet, és kapóra jött, hogy az édesanyja nagyon jól főz” – meséli a magyarul szintén tökéletesen beszélő Mása, akivel Ji hét éve van együtt. Munkájuknak köszönhetően ismerkedtek meg, mindketten a közmédia nemzetközi híradóját vezetik a mai napig, orosz és kínai nyelven.
Az európai életfelfogás nagyon vonzó számukra, illetve az, hogy Magyarország egyfajta hidat képez kelet és nyugat között: a vendégszeretet a keleti népeket idézi, a szabadság ugyanakkor inkább a Nyugatot.
„Van egy magyar ismerősöm, aki egy ideig Kínában élt, aztán úgy döntött, hazaköltözik. Ő úgy fogalmazott, hogy az életszínvonal és az életminőség két külön dolog. Az előbbi akkor ideális, ha minden nagyon gyorsan elérhető, bármit elintézhetsz szinte percek alatt. Az utóbbi pedig akkor, ha jó a levegő, nincs nagy tömeg, vannak az embernek jogai. Kínában az előbbi adott, Magyarországon viszont az utóbbi, és ő inkább ezt választotta” – meséli Ji, hozzátéve: neki ez fel se tűnt, mivel belülről élte át, de teljesen egyetért a véleménnyel.
A niangao nevű szerencsehozó tészta, amit újévi ajánlatként árulnak. Rizstallérokból, zellerből és gombából készül. Mivel a neve hasonlóan hangzik, mint az “év” és a “több”, ezért aki niangao-t eszik, annak az új évben több pénze, szerencséje, egészsége lesz.
A Zhu & Co két évvel ezelőtt, a karantén közepén nyitott meg a terézvárosi Nagymező utcában. Hónapokig csak házhozszállításra és elvitelre tudtak ételt kiadni, de így is szinte azonnal beindult a forgalmuk, Mása szerint azért, mert az emberek nagyon vágytak valami újdonságra.
A konyháért teljes egészében a szülők felelnek, akiknek gyakorlatilag ez az életük: hétfőtől szombatig, hivatalosan 11-től 7 óráig tartanak nyitva, de ők általában reggeltől késő estig bent vannak. Ji a beszerzést és a könyvelést intézi, Mása a marketingben segít, csak a kasszát kezeli egy „külsős” alkalmazott.
A választék nem nagy, a mennyiség helyett inkább a minőségre helyezik a hangsúlyt: különböző ízesítésű töltött batyuk mellett levesek szerepelnek az étlapon. Fő céljuk az, hogy megmutassák, a közbeszédben legelterjedtebb, „illatos-omlós csirkés” kínai büféken túl is van élet.
„Szeretnénk minél többekkel megismertetni a kínai kultúrát, hiszen a zártsága ellenére számos csodája van, amit másoknak is látniuk kell” – mondja Mása.
Kellett egy külső szem, aki értékelni tudja a hagyományokat
Ji és szülei Holdújév idején csak ritkán tudnak hazajutni, inkább az ünnepek előttre vagy utánra szokták időzíteni az utat, mivel olyankor sokkal kisebb a forgalom és könnyebben lehet eljutni A-ból B-be. A Covid miatt erre az elmúlt három évben egyáltalán nem volt lehetőségük, ugyanakkor napi kapcsolatban állnak az ott élő rokonokkal: előfordul, hogy a szülők munka közben, a konyhában is bekapcsolják a videochatet és órákig beszélgetnek a nagyszülőkkel.
Idén szerencséjük volt, mivel a kínai Újév napja épp vasárnapra, január 22-re esett, amikor a Zhu & Co zárva tart, így a szülők otthon pihenhettek és készülhettek az ünnepre. Az újévi lakomára a családtagok mellett Ji magyar barátait is meg szokták hívni.
Mindegyikről mesélnek is, hogy a résztvevők tudják, mi a jelentősége annak, amit épp esznek. Utóbbi általában Mása feladata, aki mára teljesen magáévá tette a kínai szokásokat. „Ji-nek ez az egész természetes volt, kicsit ellenezte is a dolgot, mert nem értette, mi a pláne benne. Én viszont más szemmel néztem rá, biztos voltam benne, hogy ez egy olyan különlegesség, amit másoknak is át kell élniük” – magyarázza.
Egy régi családi fotó
Vannak más újévi szokások is, Ji fiatalabb korában például mindig kapott egy piros borítékot, benne egy jelképes összeggel. Most viszont, hogy felnőtt, már inkább rajta a sor: lehet, hogy jövőre megfordul a dolog és ő fogja megajándékozni a szüleit. Kínában ilyenkor szeretnek tűzijátékozni is, a hangoskodás és a tűz ugyanis a hagyomány szerint elűzi a telet, de Magyarországon ezt ugyebár tiltja a törvény.
Mása és Ji nagyon szeretnek Magyarországon élni, ráadásul egy percig sem unatkoznak: az étterem és a híradózás mellett a lány gasztrotúrákat szervez külföldieknek, párja pedig fodrászként is dolgozik. Mint mondják, „muszáj állandóan pörögni, hogy a papírok megújításakor a bevándorlási hivatal lássa, okkal vagyunk itt.”
