hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

A Maty-éri kajak-kenu versenyek „hangja” az olimpián bíráskodik

Weixl Mónika élete a sportág, bíróként Tokióban érhetett fel a csúcsra.
Gallai Péter interjúja a www.duol.hu oldalon, Címkép: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap - szmo.hu
2021. augusztus 04.


Link másolása

hirdetés

A dunaújvárosi sportolókon és edzőn felül van még egy helyi résztvevője a tokiói olimpiának. Ugyanúgy öt év munkája van benne, mint az előbbieknek, hogy Magyarországot képviselve ott lehet Japánban. Ő a dunaújvárosi, jelenleg Kulcson élő Weixl Mónika, aki rövid kitérőtől eltekintve csak a kajak-kenu sportágban és sportért dolgozik évtizedek óta.

A versenybíró az ötkarikás játékokon a nemzetközi szövetség delegáltjaként tevékenykedik a hétfőn kezdődött versenyeken.

A világ legnagyobb sport­eseményével kapcsolatban rendre csak a sportolók, edzők kerülnek rivaldafénybe, holott nagyon sokak munkája kell ahhoz, hogy a „show” tökéletesen és zökkenőmentesen menjen végig. Egyrészt a helyi szervezőké és önkénteseké, másrészt a szintén a világ minden pontjáról érkező további közreműködőké, akik a különböző sportágak delegáltjaiként vesznek részt a lebonyolításban. Kajak-kenuban is van egy magyar résztvevő, aki szerényen ezt nem verte nagy dobra.

– Menjünk vissza kicsit a kezdetekhez, milyen út vezetett odáig, hogy most ott van az olimpián?

– Gyerekként cseppentem bele Dunaújvárosban a sportágba, de aztán a tanulás lett a hangsúlyosabb, ezért ifjúsági korosztály után abbahagytam a versenyzést. Az ezt követő évben, húszévesen már le is tettem a hazai versenybírói vizsgát, majd 2005-ben a nemzetközit, azóta veszek részt világversenyeken is. Mellette 2003-tól 2011 végéig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség irodavezetője és szakmai titkára voltam, de közben volt két év szünet 2004–2006 között. 2012-től 2018-ig pedig a Dunaferrben edző – ekkor csak nemzetközi színtéren bíráskodhattam –, s idén március elsejétől lettem a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia alapítványi titkára. Most ha összeadom, több mint harminc éve vagyok a sportágban.

– Ez azt jelenti, hogy nem akart, tudott elszakadni a közegtől, miután a versenyzést abbahagyta?

hirdetés

– Ez abszolút szerelem, kétszer próbáltam meg rövid ideig más területen dolgozni, de mindig rájöttem, nekem másutt nem jó, itt vagyok otthon.

– Miért pont versenybíró akart lenni?

– Hubikné Éva néni vetette fel, amikor indult egy tanfolyam, hogy vegyek részt rajta, mert szerinte alkalmas lennék rá. Letettem a vizsgát, ez volt a kezdete mindennek.

– Aztán egyszer csak tréner is lett, emlékszem, a Dunaferr évzáróin rendre meghatódva értékelte kis tanítványai munkáját. Azt is szívvel és lélekkel csinálta, ám mégis abbahagyta.

– A szövetségnél rettentő megterhelő volt a napi szintű ingázás 2010-ig Újvárosból, majd utána Kulcsról. Amikor például a 2011-es vb-t rendeztük, aludni sem jöttem haza, szóval már tudtam, váltani szeretnék, de elszakadni nem a sportágtól. Az akkori vezetőedző, Hubik András hívott a klubhoz, és ugyan már nem dolgozom itt, de mind a mai napig imádom a gyerekeimet, akik nekem azok maradtak. S látja, három éve nem edzem őket, de most, hogy szóba hozta, megint elérzékenyülök… Mégis,

úgy éreztem, nem az én utam az edzői munka, volt, ami rajtam múlt, volt, ami nem, de tudtam, hosszú távon nem csinálom, ám a gyerekek, a víz és a sportág iránti szeretetem töretlen.

– Ennek részeként folytatta versenybíróként, ami elég tág fogalom.

– Egy versenyhez, még egy kicsihez is alapból tizennégy ember kell, hogy rendben és szabályosan lemenjen. Számos pozíció van, amikor valaki levizsgázik, képesnek kell lennie az összes feladat ellátására, de a magyar és külföldi gyakorlat szerint mondjuk, ha valaki beválik indítóként, és szeretik a versenyzők, az bele tud ragadni a szerepébe.

– A hazai versenyeken többször az „égből” ismertem meg és fel a hangját, mint a szegedi pálya műsorközlője.

– 1999 óta vagyok tájékoztató, egyszerűbben műsorközlő, ebben a két évtizedben ritkán tudtam Magyarországon kiszállni abból a székből. Szokták is mondani, én vagyok a Maty-ér hangja.

Ám a 2011-es vb-n például hozzám tartozott a dopping, a szövetség részéről ezért voltam felelős. Idén már változott a helyzet, mert voltam elnök, vagy éppen célbíró is, ebből a szempontból változatosabb lett az év.

– Miként választották ki, az olimpián éppen milyen csapat vesz részt, s ebbe hogyan került bele?

– Nemzetközi versenyen értelemszerűen nemzetközi versenybíró működhet, és a japánoknak nincs ennyi és ilyen képesítésű emberük. Nálunk is számos országból érkeztek bírók, a csapat a nemzetközi kajak-kenu szövetség égisze alá tartozik.

Ami pedig a kiválasztást illeti, ez úgy néz ki, mint a sportolók esetében, hogy egy olimpiai ciklust kell teljesíteni. Magyarul azok kapnak meghívást, akik ezen idő alatt minden világversenyen ott voltak, dolgoztak, ez egy íratlan szabály. Így próbálják meg ugyanazt a gárdát együtt tartani arra a négy, azaz most öt esztendőre. Azokból az emberekből választanak, akiket a nemzeti, így a magyar szövetség is delegál minden év végéig a következő esztendőre. Ezeket összesítik, a húsz helyre mondjuk van százhúsz jelentkező, s közülük választanak.

Ebben a ciklusban a felnőtt vb-kre mindig engem delegáltak Magyarországról, és mindig be is kerültem a csapatba, aminek eredményeként ez a megtiszteltetés ért. Most előindító vagyok, nem választhattam, ezt a szerepet kaptam, ami az angol megfelelő nem pontos fordítása, de ebben a pozícióban dolgoztam a tesztversenyen is, amit két éve ugyanitt rendeztek. Egyébként nem mindenki jön a sportágból, sokan civilben teljesen mást csinálnak – ügyvéd, légiutas-kísérő, tanár –, de abban az időben csak és kizárólag a kajak-kenu sportért tevékenykednek.

– Mi a feladata Tokióban?

– Egy katamaránból a rajtvonal előtti százméteres területért felelünk a kollégámmal.

Ide a futam előtt három perccel még nem evezhetnek be a versenyzők, hogy a vízfelület hullámmentes maradjon. Ügyelünk arra, hogy mindenki betartsa a szabályokat, aztán, hogy szépen egyvonalban felsorakozzanak a hajók a rajt előtt, és persze, amikor a rajtgépbe beállnak a versenyzők, mindenki a megfelelő módon a csizmába illessze a hajó orrát. Ellenőrizzük, mindenki a megfelelő helyen van a hajóban és a megadott ember ül, térdel-e ott, a rajtszámokat, a felszerelést. Amíg ez a procedúra tart, piros zászlót emelünk a magasba, ha minden rendben, jöhet a fehér és az indítóbíró startjele.

– Akkor hasonló sikerként élte meg, hogy elért a csúcsra, kijutott az olimpiára, mint egy versenyző?

– Minket is mindig megfigyelnek, értékelnek, tehát meg kell felelni az elvárásoknak. Igen, mondhatjuk, megdolgoztam érte, persze nem annyit, mint egy sportoló, korántsem akkora az érdemem, de nagyon boldog vagyok, hogy elértem ezt. A versenybíráskodásban ennél följebb már nincs. Azért nekem pici előnyöm lehetett abból, hogy a magyar kajak-kenu sport nagyon sikeres, és ezt a jelölésnél igyekeznek figyelembe venni. Persze, ha nem teljesítem az elvárásokat, akkor a magyarságom ehhez kevés lett volna.

– Magyar és külföldi sztárok sokasága veszi körül ilyenkor önöket, ami azért nem újdonság.

– Általánosságban mindig azt szoktam mondani, ami mindenre érthető, hogy engem, remélem, érthető amit mondok, nem az érdekel, valaki hányszoros olimpiai bajnok, hanem egyébként milyen ember. Nem tudok automatikusan fejet hajtani valaki előtt, mert elért valamit, szerintem például egy orvos előtt is ugyanúgy meg kell hajolni, pedig nem lett aranyérmes.

Természetesen minden tiszteletem azoknak, akik egyáltalán kijutnak, a győzteseknek meg pláne. Mondjuk azok sem dolgoztak kevesebbet, akik másodikak lettek, vagy az utolsók, főleg, hogy nélkülük nincsenek elsők sem.

Egyébként nagyon kedvelem a sportolókat és az edzőket, persze, itt is van sokféle típus, kedvesebb vagy éppen morcosabb, zárkózottabb.

– A katamaránban ülve, amikor a magyarok érkeznek a rajthoz, akkor lehet, szabad mondani nekik pár biztató szót?

– Alapvetően, mint előindító nem kommunikálok a versenyzőkkel, annyit mondhatok: fordulj meg, rossz pályán vagy, kérlek, menj arrébb.

Egy olimpián annyira fókuszáltak a versenyzők, ha én valami olyasmit mondok, ami nem szorosan kötődik a futamhoz, akkor lehet meg sem hallja, vagy éppen kizökkentem a koncentrálásból.

Ebből a szempontból abszolút tisztelem őket, legyen szó bárkiről, ezért semmilyen módon nem szeretném megzavarni. Voltam a ciklusban a vízreszállásnál is ellenőr, ott aztán tényleg közvetlen kontaktusban vagy mindenkivel, de nagyon kevés az, akivel lehet beszélni, akár csak az előfutamban is. Mindenkinek megvan a saját dolga, arra figyel.

– Azért én elég nehezen tudnám megállni, hogy akkor legalább a start után ne kiabáljak és szurkoljak honfitársaimnak.

– Nekünk ezt nem szabad,

tiltott minden megnyilvánulás, maximum magamban izgulok és elmorzsolhatok két könnycseppet, miközben szorítok lányainkért és fiainkért.

Olyan szinten vagyok minden porcikámmal a sportágban, leginkább a lelkemmel, hogy nem tudnám kivonni magam ez alól, de én most nem egy magyar, hanem egy nemzetközi bíró vagyok. Meg azért elég vicces lenne, ha azt mutatná a kamera, hogy ott ugrálok a hajóban.

– És a futamok után?

– Korábbi versenyeken volt rá példa, hogy ebédszünetben kimentem a magyar csapathoz, és akikkel szorosabb kapcsolatban vagyok, beszélgettem. Ám itt olyan szigorú biztonsági előírások vannak, hogy ez képtelenség. Teljes karantén van, a saját szobáinkat csak akkor hagyhatjuk el, amikor enni megyünk, és egyedül étkezés közben nem kell maszkot viselni. Napi tesztelés van, leadjuk az egészségügyi állapotunkról a kérdőívet, ugyanazok a követelmények vannak velünk szemben is, mint a sportolókkal. Így is nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, s mivel az a szokás a magyar versenybírói testületnél, hogy egy ember egy olimpián szerepelhet, megpróbálom ennek minden pillanatát hasonlóan megélni.

Ha érdekel, mit tippel egy versenybíró a magyarok szereplésével kapcsolatban és mitől lesz tökéletes a munkája, az eredeti cikk végén ELOLVASHATOD!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Magyar futó nyerte a világ leghosszabb, 1001 kilométer hosszú futóversenyét

A magyar futó másfél héten keresztül futott, szinte megállás nélkül, a második helyezett versenyző közel fél nappal később ért célba.

Link másolása

hirdetés

Újabb fantasztikus eredményt ért el Barta László ultrafutó, aki megnyerte a világ leghosszabb terepfutóversenyét, az 1001 kilométer hosszú Megarace-t, amit idén rendeztek meg először – írja a Telex.

Barta 254 óra és 12 perc alatt teljesítette a 24 ezer méteres szintkülönbséggel nehezített távot, vagyis több mint másfél hétig futott lényegében megállás nélkül.

Barta a szerda késő esti célba érkezéssel nagyjából 40 km-t vert a második helyezett Simon Gfellerre, aki Barta mögött majdnem 12 órával, csütörtök délelőtt ért célba. A szervezők közel két hétben, 327 órában, vagyis 13 napban és 15 órában határozták meg a szintidőt, az indulóknak szombat éjfélig kell célba érniük a verseny teljesítéséhez.

Barta 2015-ben Európa akkori leghosszabb terepfutóversenyét, a Goldsteig Ultratrace-t nyerte meg, de elsőként teljesítette A Kör névre keresztelt 152 kilométeres börzsönyi erőpróbát is még 2013-ban.

hirdetés

A Megarace-t eredetileg három országot, Németországot, Csehországot és Ausztriát érintve rendezték volna meg, ám a koronavírus-járvány miatt a teljes útvonalat Németországban jelölték ki. A szervezők ugyanakkor remélik, hogy 2022-ben már az eredeti tervek szerint, három országban mehet a verseny.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK

A Time a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta Karikó Katalint és a Meseország mindenkié projektkoordinátorát

Rédai Dorottya szerint az elismerés tovább bátorítja arra, hogy folytassa a munkát abban a rendkívül ellenséges politikai környezetben, amelyben most élünk.

Link másolása

hirdetés

Két magyar is bekerült a Time magazin által kiadott a világ 100 legbefolyásosabb embere közé:

Karikó Katalin biokémikus, kutató biológus, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a Pfizer-BioNTech oltásának egyik kidolgozója,

és Rédai Dorottya, a CEU kutatója, a Magyarországon vitát kiváltó Meseország mindenkié című mesekönyv projektkoordinátora.

A lap azt írja a tudósról:

"Katalin inspirál minket a kreativitásával, a kitartásával és az elköteleződésével arra, hogy ezt a járványt legyőzze és csillapítsa az egészségügyi fenyegetést"

- így méltatta Jennifer Dounda Nobel-díjas biokémikus tudóstársát, aki Elon Muskkal egy csoportban kapott helyet.

hirdetés

A CEU közleményt adott ki Rédai beválogatásáról. Ebben azt írják, hogy a könyv - bár komoly negatív reakciót váltott ki a jobboldali és kormányzati körökben - de nagy siker lett, és az LMBT+ embereket diszkrimináló kormányzati politika elleni tiltakozás szimbólumává vált.

A kutató a közösségi oldalán írt:

"Az, hogy bekerültem a TIME100 listára, nagy megtiszteltetés számomra és a Labrisz számára is, nemzetközi elismerése a projektben végzett hatalmas munkánknak.

Tovább bátorít, hogy folytassam a munkám abban a rendkívül ellenséges politikai környezetben, amelyben most élünk.

Azt az üzenetet közvetíti, hogy nagyon fontos az, amiért dolgozunk, és remélem, hogy más aktivistákat is arra ösztönöz majd a régióban, hogy továbbra is foglalkozzanak az LMBT+ kérdésekkel, még akkor is, ha ez nehéz, kimerítő és néha félelmetesnek vagy reménytelennek tűnik."

Forrás: Telex.hu

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

„Akkor végzek jó munkát, ha észre sem veszik, amit csináltam” – interjú Az év hangmérnökével

Tóth Péter Ákos érdekes sztorikat mesélt nekünk arról, hogy a sztárok is csak emberek, és mivel a gyerek nem tudja színlelni a nevetést, előfordult, hogy csikizni kellett a felvétel alatt.
Tóth Noémi - szmo.hu
2021. szeptember 21.


Link másolása

hirdetés

Tóth Péter Ákos majdnem 40 éve adaptálja külföldi filmek hangi világát magyarra. Szórakoztató sztorikat mesélt nekünk arról, hogy a sztárok is csak emberek, és mivel a gyerekek nem tudják színlelni a nevetést, csikizni kell őket a felvétel alatt.

- Hogyan és mikor csöppentél bele a filmgyár világába?

- 1983 márciusában léptem be először a Filmgyárba, és a mai napig az a főnököm, aki akkor felvett, Háber Ferenc. Hirdetést adott fel a Népszabadság újságban, hogy „Hangfelvevő III. státuszban” az akkori kezdők kezdője, a segéd, a mindenes és a mindent elviselő fiatalt keres, lehetőleg műszaki végzettséggel. Stimmelt. Én pont leszereltem a katonaságtól, párhuzamosan otthagytam a főiskolát is, mert éreztem, hogy nem nekem való. Bonyolult, érzékeny időszak volt. Ebben az állapotban nyúlt le értem a sors keze, és ott találtam magam a filmesek között. Nagyon gyorsan felismertem, hogy ez az én világom, igaz, kifacsarja az embert. Rotációban dolgoztam. A filmezés hangi munkáinak minden fázisát megismertem, a forgatástól a zajszinkronon át a zenefelvételig. Ez volt a rend, így derült ki, hogy ki miben jobb, mit szeret, vagy éppen ki az, akinek ez az életforma egyáltalán nem való.

Így ragadtam meg a Zeneteremben, a Filmgyár hatalmas, ház-a-házban stúdiójában, ahol mellesleg számos lemez (LP) készült, nem csak filmzene. Imádtam ezt az időszakot, 8 év mennyország: zenészek között a zenében élni! De a ’90-es évek elején – most nem megyek bele, mi történt a magyar filmgyártással, de – szétesett, és a hangosztály dolgozóinak egy részével, a főnököm vezérletével megalakult a ma is létező Mafilm-Audio Kft. Szakmai életem második, talán utolsó fejezete, a szinkronos filmek készítésére szakosodva. Itt 1993-ban kaptam lehetőséget arra, hogy önálló hangmérnöki munkát végezhessek.

Természetesen rengeteg kitartás, elszántság, tanulni vágyás és alkalmazkodás előzte meg mindezt. Ami azóta is jellemző a szakmámra, rám.

- Hiába hallják az emberek minden film végén, hogy ki volt a hangmérnök, azt már nem tudják, hogy az mit jelent. Kifejtenéd, hogy pontosan mit takar ez a pozíció, és mivel telik egy átlagos munkanapod?

hirdetés

- Vicces, igen, az emberek fejében egyáltalán nincs meg a hangmérnök, mint létező, alkotó ember. Pedig a munkafolyamat végén van, ő rakja össze a végső „művet”, amivel napokat, heteket egy egész stáb dolgozott. Én már csak nevetek, amikor rendszeresen levágóznak. Először is rakjunk rendet a hangmérnökségben. Pont úgy, ahogy van mondjuk az orvos vagy a tanár – no de milyen orvos, milyen tanár? A hangmérnök is szakosodik, például egy szinkron hangi munkafolyamata merőben más, mint mondjuk egy koncert hangosítása.

Tehát az én esetemben hangmérnöknek lenni azt jelenti, hogy hűen adaptáljam az eredeti film hangi világát. Ez egy reprodukciós munka, ami sokszor nehezebb, mint kitalálni valamit a semmiből. Nekem azt kell kitalálnom, hogy mit talált ki eredetileg a film hangmérnöke. Akkor végzek jó munkát, ha észre sem veszik, amit csináltam.

Mert akkor nem vontam el a figyelmet a film cselekményéről. Mint ahogy sajnos van rá precedens, hogy a kolléga nem ügyel arra, hogy érthető legyen a magyar dialóg, vagy netán le kellene halkítani a zenét vagy effekteket, esetleg a dialógot felhangosítani, mert az valóban zavaró.

A gyakorlatban először is egy filmhez alakul egy stáb. Gyártásvezető, dramaturg (aki lefordítja a filmet), vágó, hangmérnök és szinkronrendező. Elsődleges feladatom, hogy felvegyem, rögzítsem a magyar hangot, amit a vágó szinkronba vág. Utána elvonulok egy keverőhelyiségbe és belevetem magam a film világába. A magyar dialógot megfelelő akusztikai környezetbe helyezve összekeverem az úgynevezett nemzetközivel (ami a teljes film, kivéve az eredeti dialóg). Így lesz a végén magyarul egy film. A valóság persze ennél sokkal sokoldalúbb, szélesebb spektrumú embert kíván.

Tóth Péter Ákos átveszi az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 2021-es Szinkronünnep és Díjátadó Gálán az Év hangmérnöke díjat
A nap minden pillanatában ott kell lenni, figyelni, sokszor pszichológus vagy, tanító, barát, a mindent megoldó. Olyan nem létezhet, hogy „nem tudom”.

Az a jó, ha érzed a színészt, aki éppen a csúcsforgalom, vagy színházi próba feszültségéből lépett be hozzád a stúdióba, és már hősszerelmes vagy háborús sebesült a mikrofonom előtt. Ennyi év és rutin után már tudom a mozdulatokból, pillantásokból, csendből, hogy mit kell tennem: felvétel, vagy várjak, vagy még egy próba, nézzük meg még egyszer, mert bonyolult a jelenet. Az én életemben nincsen átlagos nap, és biztosan állíthatom, hogy egy ördög létezik, a „technika ördöge”!

- Kikkel a legnehezebb együtt dolgozni?

- Ilyen kaszt nincs. Mert lehet valaki tehetséges, gyors, ügyes a stúdióban, ha például emberileg nem alázatos. Vagy idősebb már, és nem pörög úgy a nyelve vagy az agya, de mivel a maximumot akarjuk mindig kihozni, ekkor bizony megizzadunk. Régebben, mikor még a mikrofon előtt több színész egyszerre szerepelt, ahogy egy-egy jelenet megkívánta, volt egy film, amiben ez a pár színész mind idős volt. Már a szövegpéldány gondot okozott: az egyiknek olvasó szemüveg kellett, a másik erre sztoriba vágott, hogy neki még nem kell, a harmadik otthon hagyta a bifokálist. Mire befókuszálták a szövegüket, addigra az egyik elfáradt, a másiknak gyógyszert kellett bevennie, a harmadik nem is tudta, hogy lement két próba. Imádnivalók, kilátástalannak tűnik haladni a munkával. Aztán a végére mindig zseniálisan összeáll.

Vagy a gyerekek. Vannak kicsik, akik olvasni sem tudnak. Szavanként vesszük fel, a rendező elmondja, mit kell mondani, és ha meg tudja jegyezni, akkor sem biztos, hogy jó ritmusban, jó hangsúllyal mondja.

A gyerekek nem tudják imitálni a nevetést és a sírást sem. Valami mekegés-félét produkálnak mindkét esetben. Arról már nem is beszélek, ha beszéd közben, a szavakat nevetve vagy sírva kell előadni. Az ő világuk nem kész erre. Volt olyan, hogy beküldtem a rendezőt, hogy felvétel alatt csikizze meg a gyereket.

Az egyik legkreatívabb feladatom pedig az volt, amikor a rezgős vízágyon beszélő eredeti gyerekszínészeket kellett reprodukálni, legalábbis ami a felvételi oldalt illeti. Már mindent megpróbáltunk, de sehogy sem tudtak a mikrofon előtt állva, hihető hangot kiadni. Nem volt más megoldás, mint hogy a felvétel során a rendező kellő finomsággal, de hatékonysággal ütögette a kis színészünk hátát a szöveg elmondása alatt.

- Gondolom akadtak még bőven olyan helyzetek, amelyek spontán vagy alternatív megoldást kívántak…

- Furcsa ez különben, mert mindig az igényesség hozza magával. Például a Blöff című filmben Brad Pitt figurája egy furcsa cigány akcentust hozott. Simán rábízhattuk volna egy magyar színészre, de a szinkronrendezőnk kihívást látott ebben, és egy építkezésről odahívott egy autentikus cigányembert, akinek a szöveget felolvastuk és kértük, hogy mondja el saját szavaival. Szegény azt sem tudta, hogy hol van és mit is kérünk, de nagyot dobott a magyar szinkronon. Végeredményben kultikussá vált, főleg a fiatalabbik generációnak.

Volt olyan is, hogy egy démonos filmet kevertem: egy adott pillanatban a filmben szereplő gyerekből a gonosz szólalt meg. A gyerekszínészünk tisztességgel elmondta magyarul, ami a gyakorlatban sokszor elég is, mert egy ún. pitch plug-in effekttel le tudom mélyíteni félelmetesre. De nem tetszett a végeredmény, úgyhogy nem volt más megoldásom, minthogy én magam mondtam fel kellően gonoszul. A mélyítő effekttel senki meg nem mondta, hogy én voltam – félelmetes.

Még egy eset maradt meg bennem, amikor a maffia a lábánál fogva lógatta főszereplőnket, és úgy válaszolgatott a halálos fenyegetésekre. A mikrofon előtt állva a szinkronszínész kiválóan megoldotta a feladatot, de visszahallgatva valami hiányzott. Az a valami, ami a fejjel lefelé lógatott ember rekeszizmát préseli. Lógatni nem volt lehetőség, de székekre fektetve, a fejét hátrabillentve már közelített a tökéleteshez. Persze ehhez a rendhagyó felvételhez a színész fanatizmusa is kellett.

- A munkád része, hogy ismert emberek vesznek körbe. Voltak szélsőségesen negatív vagy pozitív élményeid sztárokkal?

- Mivel mi, a szakma, a művészvilág egy család vagyunk, ezért a sztár köztünk nem sztár – a megszokott vagy inkább megkívánt formájában –, hanem ember. Ott szokott kezdődni a baj, ha valaki ezt elfelejti. De a művészek között eltöltött 38 évem alatt talán kétszer volt ilyen negatív élményem. Alapvetően, bármilyen furcsa is, hozzánk a szinkronba sokszor úgy érzem, hogy „hazajönnek” a színészek. Elmesélik mi történt velük, a csekket be kéne fizetni, eladná az autóját, receptet cserélünk, ki volt hülye vagy jófej, jaj a gyerekére vigyázzunk egy kicsit, mert két órára el kell mennie. Semmi terhet, ami netán a sztárságával járna, nem aggatunk rájuk. Nekem az egész munkásságom, általuk is, egy hatalmas pozitív élmény. Szeretem is őket, a sztárokat és a kisebb szerepekben mozgókat is, mert mondom, emberek mind. Egyformák. Nyilván tehetségben és élethelyzetben nem, de szerencsére ez nálunk nem előjog.

A Wall Street farkasának szinkronját találták a legjobbnak a 2014-es Debreceni Szinkronszemlén (Dóczy Orsolya volt a film szinkronrendezője, Tóth Péter Ákos pedig a hangmérnöke)

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK

Kiderült, ki Magyarország legnagyobb vasútrajongója

A Vasúttörténeti Park Orient csarnokában tartották a Nagy Vasúti Kvíz döntőjét, ahol magyar és nemzetközi vasúttörténelemről és kulturális témákból összeállított kérdéssor várta azt a 10 vasútrajongót, akik a júliusi online elődöntőn jutottak tovább.

Link másolása

hirdetés

A Dunakeszi Járműjavító és a TMH Hungary a 2021-es Európai Vasút Éve alkalmából szervezett A Nagy Vasúti Kvíz döntőjének első részében, a játékosoknak 20 feladványból álló, vasúti szakemberek által összeállított kérdéssorra kellett válaszolniuk, a legtöbb helyes választ adó két versenyzőre pedig ezek után újabb vasúti tudást mérő kör várt. Itt a felkészültség mellett a gyorsaság is számított, hiszen pontot az első helyes megfejtés ért. A szakmai zsűri tagjai Isabelle Tourancheau, a THM International munkatársa, Fejes Antal a Vasúttörténeti Park muzeológusa és Wein András, a Dunakeszi Járműjavító ügyvezető igazgatója voltak.

„Régóta szerettük volna összehozni a legnagyobb tudással rendelkező vasútrajongókat, erre kiváló alkalmat nyújtott az Európai Vasút Éve. Elképesztő vasúti tudás gyűlt össze szombaton ezen a különlegesen szép helyszínen, igyekeztünk izgalmas kérdéssorokkal készülni, és egy igazán szakmai, mégis szórakoztató eseményen kiválasztani Magyarország legnagyobb vasúti rajongóját” – mondta el Wein András.

Az ország legnagyobb vasútrajongója címet végül, Szánthó Áron magabiztosan nyerte el. Főnyereménye egy utazás Szentpétervárra, ahol megtekintheti a világ egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkező helyi vasúti múzeumot is. A második helyezett Panyik-Tóth János egy éves családi belépőt nyert a Vasúttörténeti Parkba, a harmadik legmagasabb pontszámot elérő Fábián Attila Balázs pedig a MÁV Railtours Kft. egynapos útját kapta elismerésül.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: