News here
hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

A Maty-éri kajak-kenu versenyek „hangja” az olimpián bíráskodik

Weixl Mónika élete a sportág, bíróként Tokióban érhetett fel a csúcsra.
Gallai Péter interjúja a www.duol.hu oldalon, Címkép: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap - szmo.hu
2021. augusztus 04.


Link másolása

hirdetés

A dunaújvárosi sportolókon és edzőn felül van még egy helyi résztvevője a tokiói olimpiának. Ugyanúgy öt év munkája van benne, mint az előbbieknek, hogy Magyarországot képviselve ott lehet Japánban. Ő a dunaújvárosi, jelenleg Kulcson élő Weixl Mónika, aki rövid kitérőtől eltekintve csak a kajak-kenu sportágban és sportért dolgozik évtizedek óta.

A versenybíró az ötkarikás játékokon a nemzetközi szövetség delegáltjaként tevékenykedik a hétfőn kezdődött versenyeken.

A világ legnagyobb sport­eseményével kapcsolatban rendre csak a sportolók, edzők kerülnek rivaldafénybe, holott nagyon sokak munkája kell ahhoz, hogy a „show” tökéletesen és zökkenőmentesen menjen végig. Egyrészt a helyi szervezőké és önkénteseké, másrészt a szintén a világ minden pontjáról érkező további közreműködőké, akik a különböző sportágak delegáltjaiként vesznek részt a lebonyolításban. Kajak-kenuban is van egy magyar résztvevő, aki szerényen ezt nem verte nagy dobra.

– Menjünk vissza kicsit a kezdetekhez, milyen út vezetett odáig, hogy most ott van az olimpián?

– Gyerekként cseppentem bele Dunaújvárosban a sportágba, de aztán a tanulás lett a hangsúlyosabb, ezért ifjúsági korosztály után abbahagytam a versenyzést. Az ezt követő évben, húszévesen már le is tettem a hazai versenybírói vizsgát, majd 2005-ben a nemzetközit, azóta veszek részt világversenyeken is. Mellette 2003-tól 2011 végéig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség irodavezetője és szakmai titkára voltam, de közben volt két év szünet 2004–2006 között. 2012-től 2018-ig pedig a Dunaferrben edző – ekkor csak nemzetközi színtéren bíráskodhattam –, s idén március elsejétől lettem a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia alapítványi titkára. Most ha összeadom, több mint harminc éve vagyok a sportágban.

– Ez azt jelenti, hogy nem akart, tudott elszakadni a közegtől, miután a versenyzést abbahagyta?

hirdetés

– Ez abszolút szerelem, kétszer próbáltam meg rövid ideig más területen dolgozni, de mindig rájöttem, nekem másutt nem jó, itt vagyok otthon.

– Miért pont versenybíró akart lenni?

– Hubikné Éva néni vetette fel, amikor indult egy tanfolyam, hogy vegyek részt rajta, mert szerinte alkalmas lennék rá. Letettem a vizsgát, ez volt a kezdete mindennek.

– Aztán egyszer csak tréner is lett, emlékszem, a Dunaferr évzáróin rendre meghatódva értékelte kis tanítványai munkáját. Azt is szívvel és lélekkel csinálta, ám mégis abbahagyta.

– A szövetségnél rettentő megterhelő volt a napi szintű ingázás 2010-ig Újvárosból, majd utána Kulcsról. Amikor például a 2011-es vb-t rendeztük, aludni sem jöttem haza, szóval már tudtam, váltani szeretnék, de elszakadni nem a sportágtól. Az akkori vezetőedző, Hubik András hívott a klubhoz, és ugyan már nem dolgozom itt, de mind a mai napig imádom a gyerekeimet, akik nekem azok maradtak. S látja, három éve nem edzem őket, de most, hogy szóba hozta, megint elérzékenyülök… Mégis,

úgy éreztem, nem az én utam az edzői munka, volt, ami rajtam múlt, volt, ami nem, de tudtam, hosszú távon nem csinálom, ám a gyerekek, a víz és a sportág iránti szeretetem töretlen.

– Ennek részeként folytatta versenybíróként, ami elég tág fogalom.

– Egy versenyhez, még egy kicsihez is alapból tizennégy ember kell, hogy rendben és szabályosan lemenjen. Számos pozíció van, amikor valaki levizsgázik, képesnek kell lennie az összes feladat ellátására, de a magyar és külföldi gyakorlat szerint mondjuk, ha valaki beválik indítóként, és szeretik a versenyzők, az bele tud ragadni a szerepébe.

– A hazai versenyeken többször az „égből” ismertem meg és fel a hangját, mint a szegedi pálya műsorközlője.

– 1999 óta vagyok tájékoztató, egyszerűbben műsorközlő, ebben a két évtizedben ritkán tudtam Magyarországon kiszállni abból a székből. Szokták is mondani, én vagyok a Maty-ér hangja.

Ám a 2011-es vb-n például hozzám tartozott a dopping, a szövetség részéről ezért voltam felelős. Idén már változott a helyzet, mert voltam elnök, vagy éppen célbíró is, ebből a szempontból változatosabb lett az év.

– Miként választották ki, az olimpián éppen milyen csapat vesz részt, s ebbe hogyan került bele?

– Nemzetközi versenyen értelemszerűen nemzetközi versenybíró működhet, és a japánoknak nincs ennyi és ilyen képesítésű emberük. Nálunk is számos országból érkeztek bírók, a csapat a nemzetközi kajak-kenu szövetség égisze alá tartozik.

Ami pedig a kiválasztást illeti, ez úgy néz ki, mint a sportolók esetében, hogy egy olimpiai ciklust kell teljesíteni. Magyarul azok kapnak meghívást, akik ezen idő alatt minden világversenyen ott voltak, dolgoztak, ez egy íratlan szabály. Így próbálják meg ugyanazt a gárdát együtt tartani arra a négy, azaz most öt esztendőre. Azokból az emberekből választanak, akiket a nemzeti, így a magyar szövetség is delegál minden év végéig a következő esztendőre. Ezeket összesítik, a húsz helyre mondjuk van százhúsz jelentkező, s közülük választanak.

Ebben a ciklusban a felnőtt vb-kre mindig engem delegáltak Magyarországról, és mindig be is kerültem a csapatba, aminek eredményeként ez a megtiszteltetés ért. Most előindító vagyok, nem választhattam, ezt a szerepet kaptam, ami az angol megfelelő nem pontos fordítása, de ebben a pozícióban dolgoztam a tesztversenyen is, amit két éve ugyanitt rendeztek. Egyébként nem mindenki jön a sportágból, sokan civilben teljesen mást csinálnak – ügyvéd, légiutas-kísérő, tanár –, de abban az időben csak és kizárólag a kajak-kenu sportért tevékenykednek.

– Mi a feladata Tokióban?

– Egy katamaránból a rajtvonal előtti százméteres területért felelünk a kollégámmal.

Ide a futam előtt három perccel még nem evezhetnek be a versenyzők, hogy a vízfelület hullámmentes maradjon. Ügyelünk arra, hogy mindenki betartsa a szabályokat, aztán, hogy szépen egyvonalban felsorakozzanak a hajók a rajt előtt, és persze, amikor a rajtgépbe beállnak a versenyzők, mindenki a megfelelő módon a csizmába illessze a hajó orrát. Ellenőrizzük, mindenki a megfelelő helyen van a hajóban és a megadott ember ül, térdel-e ott, a rajtszámokat, a felszerelést. Amíg ez a procedúra tart, piros zászlót emelünk a magasba, ha minden rendben, jöhet a fehér és az indítóbíró startjele.

– Akkor hasonló sikerként élte meg, hogy elért a csúcsra, kijutott az olimpiára, mint egy versenyző?

– Minket is mindig megfigyelnek, értékelnek, tehát meg kell felelni az elvárásoknak. Igen, mondhatjuk, megdolgoztam érte, persze nem annyit, mint egy sportoló, korántsem akkora az érdemem, de nagyon boldog vagyok, hogy elértem ezt. A versenybíráskodásban ennél följebb már nincs. Azért nekem pici előnyöm lehetett abból, hogy a magyar kajak-kenu sport nagyon sikeres, és ezt a jelölésnél igyekeznek figyelembe venni. Persze, ha nem teljesítem az elvárásokat, akkor a magyarságom ehhez kevés lett volna.

– Magyar és külföldi sztárok sokasága veszi körül ilyenkor önöket, ami azért nem újdonság.

– Általánosságban mindig azt szoktam mondani, ami mindenre érthető, hogy engem, remélem, érthető amit mondok, nem az érdekel, valaki hányszoros olimpiai bajnok, hanem egyébként milyen ember. Nem tudok automatikusan fejet hajtani valaki előtt, mert elért valamit, szerintem például egy orvos előtt is ugyanúgy meg kell hajolni, pedig nem lett aranyérmes.

Természetesen minden tiszteletem azoknak, akik egyáltalán kijutnak, a győzteseknek meg pláne. Mondjuk azok sem dolgoztak kevesebbet, akik másodikak lettek, vagy az utolsók, főleg, hogy nélkülük nincsenek elsők sem.

Egyébként nagyon kedvelem a sportolókat és az edzőket, persze, itt is van sokféle típus, kedvesebb vagy éppen morcosabb, zárkózottabb.

– A katamaránban ülve, amikor a magyarok érkeznek a rajthoz, akkor lehet, szabad mondani nekik pár biztató szót?

– Alapvetően, mint előindító nem kommunikálok a versenyzőkkel, annyit mondhatok: fordulj meg, rossz pályán vagy, kérlek, menj arrébb.

Egy olimpián annyira fókuszáltak a versenyzők, ha én valami olyasmit mondok, ami nem szorosan kötődik a futamhoz, akkor lehet meg sem hallja, vagy éppen kizökkentem a koncentrálásból.

Ebből a szempontból abszolút tisztelem őket, legyen szó bárkiről, ezért semmilyen módon nem szeretném megzavarni. Voltam a ciklusban a vízreszállásnál is ellenőr, ott aztán tényleg közvetlen kontaktusban vagy mindenkivel, de nagyon kevés az, akivel lehet beszélni, akár csak az előfutamban is. Mindenkinek megvan a saját dolga, arra figyel.

– Azért én elég nehezen tudnám megállni, hogy akkor legalább a start után ne kiabáljak és szurkoljak honfitársaimnak.

– Nekünk ezt nem szabad,

tiltott minden megnyilvánulás, maximum magamban izgulok és elmorzsolhatok két könnycseppet, miközben szorítok lányainkért és fiainkért.

Olyan szinten vagyok minden porcikámmal a sportágban, leginkább a lelkemmel, hogy nem tudnám kivonni magam ez alól, de én most nem egy magyar, hanem egy nemzetközi bíró vagyok. Meg azért elég vicces lenne, ha azt mutatná a kamera, hogy ott ugrálok a hajóban.

– És a futamok után?

– Korábbi versenyeken volt rá példa, hogy ebédszünetben kimentem a magyar csapathoz, és akikkel szorosabb kapcsolatban vagyok, beszélgettem. Ám itt olyan szigorú biztonsági előírások vannak, hogy ez képtelenség. Teljes karantén van, a saját szobáinkat csak akkor hagyhatjuk el, amikor enni megyünk, és egyedül étkezés közben nem kell maszkot viselni. Napi tesztelés van, leadjuk az egészségügyi állapotunkról a kérdőívet, ugyanazok a követelmények vannak velünk szemben is, mint a sportolókkal. Így is nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, s mivel az a szokás a magyar versenybírói testületnél, hogy egy ember egy olimpián szerepelhet, megpróbálom ennek minden pillanatát hasonlóan megélni.

Ha érdekel, mit tippel egy versenybíró a magyarok szereplésével kapcsolatban és mitől lesz tökéletes a munkája, az eredeti cikk végén ELOLVASHATOD!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
Anett egy éve még újra járni tanult autóbalesete után, most női inspirációs versenyen indult
Anett története erőt adhat mindenkinek, akinek némi plusz motiváció kell az életmódváltáshoz, sporthoz, pozitív gondolkodáshoz. Így gondolta ezt a BioTechUSA női inspirációs versenyénének közönségzsűrije is.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2022. szeptember 01.


Link másolása

hirdetés

Adott egy sportos, fiatal lány, akinek mindig is lételeme volt a mozgás, sokáig versenyszerűen kézilabdázott. És aztán egyszer csak történik vele valami az életében, ami sok mindent megváltoztat – de a sporttal való kapcsolatát még szorosabbra fűzi.

Martin Anett 24 éves, friss diplomás gyógytornász. Egy évvel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett, két hétig kómában feküdt, hosszú ideig kórházi ápolásra szorult. Testén hegek és sebek nyomai, beépített csavarok emlékeztetik arra, hogy hajszálon múlott az élete.

„Első gondolatom az volt, mikor megláttam a hegeket, hogy soha többé nem megyek strandra, nem veszek fel fürdőruhát, nem fogok ismerkedni. De rájöttem, hogy ha teljes életet akarok élni, akkor el kell fogadnom így magam.”

Anett úgy gondolja, hogy vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, de amin pedig lehet, azon kell is. Így viszonyult ahhoz a kérdéshez is, hogy a teste jelentősen megváltozott, a kórházban töltött idő alatt legyengült, 48 kilósra fogyott. Fokozatosan összeszedte magát, rendszeresen látogatta az edzőtermet, és tudatosan vágott neki az izomépítésnek. Pár hónappal később mindennek már látványos eredménye lett.

Anett története pont azt igazolja, hogy fel lehet magunkat küzdeni a mélypontról, akaraterővel, megfelelő motivációval újra lehet építeni mindent. A sztorija másokat is inspirál, sok üzenetet kapott már eddig is, amelyben példaértékűnek nevezték hozzáállását. Ezért is érezte úgy, hogy helye lehet a BioTechUSA női inspirációs versenyének, a BioTechUSA Lifestyle Day-nek mezőnyében – itt ugyanis nem csak a külsőségek számítanak, hanem az is, hogy kinek mi a története, mennyire hat motiválóan másokra.

NÉZD MEG KISFILMÜNKET ANETTRŐL, ÉS LESD MEG ŐT A BIOTECHUSA INSPIRÁCIÓS VERSENYÉN!

hirdetés

Ha ez egy hagyományos szépségverseny lenne, akkor biztos nem indult volna el rajta. Itt viszont sokat számít a motiváció, hogy ki honnan indult, és úgy milyen eredményt ért el.

„Nem is az a célom, hogy első legyek, inkább az, hogy önmagamat legyőzzem. Nekem már így is kívül esik a komfortzónámon a színpadi szereplés, ez is egy feladat, hogy ezt megoldjam”

– mondta Anett a verseny döntője előtt.

A BioTechUSA női inspirációs versenyét idén már hatodik alkalommal rendezték meg, három kategóriában – Anett a Fittest Girl kategóriában volt érintett, de keresték a legfittebb anyukákat és fitnesz versenyzőket is. Az idei verseny központi témája az evészavar volt: erre szerették volna felhívni a figyelmet, párbeszédet kezdeményezni és edukálni. A cég 5 millió forintos adományt ajánlott fel a legrégebben működő hazai felnőtt evészavar-központnak, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Pszichoszomatikus Szakrendelőjének. Ez az összeg kiegészült továbbá a vásárlók felajánlásaival, közel félmillió forinttal.

A versenyző hölgyek között is több olyan akadt, akinek a történetében szerepelt valamilyen evészavarral kapcsolatos probléma – Anettet ezek a sztorik is mélyen megérintették, bár ő maga sosem küzdött evészavarral. A vetélytársaival gyorsan összebarátkozott, de még így is izgatottan lépett színpadra – egyszer sportruházatban, egyszer pedig fürdőruhában. A Kiss Virág fitnesz világbajnok, Kovács-Nyári Diána színésznő és BioTechUSA jótékonysági nagykövet, Deres Ádám edző, sportoló és Nánási Pál fotóművész alkotta zsűri nem volt könnyű helyzetben, mikor ki kellett választaniuk a kategóriánkénti győztest. De nem is csak az ő döntésük számított: előzetesen a közönség is szavazhatott a verseny online felületén.

Anett igencsak meglepődött, amikor az eredményhirdetésnél szólították: ő nyerte el az egyik közönségdíjat. „Nem posztoltam a közösségi médiában semmit sem a szavazásról, nem gyűjtöttem ilyen módon támogatókat. Örülök, hogy a történetem ilyen sokakra inspirálóan hatott, ez erőt ad nekem ahhoz, hogy tovább folytassam az utam.”

„A foglalkozásom gyógytornász, vagyis másoknak segítek, de úgy érzem, ez már igazi küldetés számomra, mert a saját élettapasztalatommal is segíthetek másoknak.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
Gabriellának ugyanolyan jól megy az angliai mozdonyvezetés, mint a texasi Ironman-verseny teljesítése
Waller Gabriella szereti a kihívásokat. Nem számít, hogy egy vonatot kell elvinnie valahová Nagy-Britanniában, vagy tűző napon kell 180 kilométert bicikliznie, 3,8 kilométert úsznia és 42 kilométert futnia.
Belicza Bea - szmo.hu
2022. szeptember 27.


Link másolása

hirdetés

Az év legtartósabb ködjére mindig emlékezni fog Waller Gabriella. Az Angliában élő, Rácalmásról származó nő azt remélte, szép napos idő lesz önálló mozdonyvezetésének első napján, de igazi mélyvízbe ugrott, az orráig sem látott, ahogy korábbi cikkünkben mesélte.

Ma már több mint fél éve vezet, azóta már fullasztó kánikulában is dolgozott. Angliában jóval alacsonyabb a nyári hőmérséklet, érzésre azonban ugyanolyan megterhelő, mint más európai országokban. Idén nyáron még a szigeten is 40 fokot mértek, literszámra itta a vizet Gabi is. Vonatvezetés közben azonban nem kell izzadnia.

„Azt mondta a szakszervezet, ha nem működik a légkondicionáló a fülkémben, akkor az én döntésem, hogy dolgozom-e. Törlik az ilyen járatot, ha nem vállalom a vezetést a fullasztó melegben, hűtés nélkül.”

Túl van az első baleseten is, elütött egy fácánt.

„A szélvédő összetört, de szegény madár még tovább repült. Sajnos valószínű, hogy az ütközés miatti fejsérülést nem élte túl, távolabb elpusztulhatott.

hirdetés
Három megálló volt a végállomásig, törött ablakkal is biztonságosan elvittem a vonatot a célba, de azonnal kérhettem volna, hogy vegyék ki a forgalomból.”

A baleset este történt, különben az őzeket, madarakat dudálással meg lehet óvni. Elmesélte, hogy rengeteg borzat lát holtan vezetés közben.

„Ők sajnos olyan buták, hogy folyton a sínek alatt akarnak átbújni, de a sínekben áram van. Nagyon szomorú megégve látni őket. Érdekes, hogy a rókák soha nem járnak így, ők átugorják a síneket.”

Sztrájk idején is dolgozott már. „A mi cégünknél a vonatvezetőkön kívül mindenki beszünteti a munkát, a kalauz, a takarító és a pénztáros is. Ilyenkor az a gond, hogy teljesen felborul a rend, csak pár vonat jár, és az ellenőrök helyett valamelyik menedzser áll be, aki amúgy irodában dolgozik.”

“Mivel nekik nincsen annyi tapasztalatuk, így sok hibát vétenek. Nem tudják, melyik peron milyen hosszú, hol kell kinyitni az ajtót. Az előző sztrájk alatt sok probléma volt ebből“

Gabi mindig attól félt, hogy az átmeneti kalauz nehogy ott is kinyisson egy ajtót, ahol nincs peron, és valaki leessen.

Végül a munkabeszüntetés napját is probléma nélkül zárta.

Gabi fél év tapasztalata alapján úgy döntött, egy nehézséget megpróbál enyhíteni. A váltott műszakokban nagyon el lehet fáradni.

„Előfordul, hogy 7 napot dolgozunk egymás után és később jön 5 nap szünet, de az egy hét egyfolytában, nagyon korán kezdve vagy nagyon későn végezve, megterheli a szervezetet.”

Egy kollégájával megegyeztek, hogy Gabi lesz az állandó reggeles, és munkatársa az állandó estés. A reggelekben azt szereti, hogy műszak után ő dönt, hogyan osztja be a napot, de ha csak délután 5-kor kezd, akkor az egész napját azzal tölti, hogy várja a munka kezdetét. Szerinte a szervezete is hálás lesz ezért a váltásért.

„Nincs olyan, hogy egyik héten hajnali kettőkor kelek, másik héten, akkor érek haza.”

A kezdőket folyamatosan figyelik, hogy érzik magukat, hogyan birkóznak meg a feladataikkal.

„Meglepett, hogy azt is megkérdezték, sikerült-e eleget aludnom és ettem-e egész nap. Számítógép számolja ki a fáradtsági indexünket.”

„Azt mondják, ez azért fontos, mert a kezdőknek minden sokkal megterhelőbb, ők még folyamatosan koncentrálnak. Az első két hónapban én is az ablakra tapadt orral, a szék szélén ülve dolgoztam. Négy hétig minden műszak után fájt a fejem a nagy készenléttől.”

Az önálló vonatvezetés óta kétszer kísérte el a főnök, hogy megnézze, minden rendben van-e. Eleinte pár perc késést elnéznek, de később az időt is tartani kell. Nézik, hogy pontosan a peronon áll-e meg a mozdonyvezető. Egy fekete dobozzal is elemzik a munkájukat. Ő jól teljesített ezeken az ellenőrzéseken is.

„A fékezés nem volt mindenütt tökéletes, de nem estek orra az utasok, volt egy-két eset, ahol nem volt elég gördülékeny a megállás. Ez nyilván megszokás kérdése, és a különböző vonatok is picit máshogy működnek, azt is ki kell tapasztalni.”

Ellenőrizték a gyorshajtást, és azt is, hogy a piros lámpához közeledve időben lassítanak-e. Vannak szimulátoros gyakorlataik is.

„Augusztus elején azt gyakoroltuk, hogyan viselkedik a vonat ősszel, amikor hullanak a levelek. Kisiklani ugyan nem tudunk, de a megállást erősen befolyásolja. Korábban és még finomabban kell fékezni.”

Gabinak a legrosszabb élménye a vezetésben, hogy legalább tízszer meghúzták a vészféket.

„Hétvégén rengeteg részeg ember van a vonatokon, velük van a gond. Ilyenkor öt másodpercem van megnyomni egy gombot, hogy ne álljon meg a vonat.”

„Elvileg beszélnünk kell azzal, aki meghúzta a féket, de tíz alkalomból csupán kétszer sikerült. Amikor odamegy az ellenőr, mindenki azt mondja, hogy nem ő volt. Nekem ugye az a dolgom, hogy olyan helyen álljunk meg, ami biztonságos, és ha valami baj van, oda tudjon jönni a mentő, tűzoltó vagy rendőrség. Alagútban például csak a legvégső esetben állhatunk meg.”

Imádja, hogy rövid nadrágban dolgozhat, és még egy nagy kedvence van az új munkájában.

„Szeretem, amikor a gyerekek integetnek a peronról. A múltkor a tesóm is kihozta másfél és három éves gyerekét egy hídra és onnan üdvözöltek. Pár hete egy férfi a kislányával mondta, hogy azért jöttek csak az állomásra, mert a múltkor visszaintegettem nekik.”

A sportot sem hanyagolja a munka mellett.

Sikerült a hatalmas próba Texasban áprilisban. „3,8 kilométer úszás után 180 kilométer biciklizés és 42 kilométer futás volt a feladat.”

„17 óra a teljesítési határidő, nekem megvolt 16 óra alatt, úgyhogy még volt egy órám tartalékban.”

Azt mesélte, az volt igazán nehéz, hogy semmi árnyék nem volt, tűző napon kellett teljesíteni az embert próbáló távot. Az Ironman után Londonban futott 10 kilométert, aztán szintén ott volt egy triatlan-verseny: másfél kilométeres úszás a Temzében, 80 kilométeres biciklizés és ugyancsak tíz kilométer futás.

Novemberben New Yorkba megy maratont futni, áprilisban újra Texas, majd ősszel egy újabb Ironman jön.

A fiatalon megözvegyült Gabinak minden idejét elviszi most a munka és a sport, de reméli, az új munkarenddel marad idő a szerelemre is. Az igen korai kezdések miatt úgy érzi, nem érdemes a vasúton kívül keresni partnert, a legjobb talán az lenne, ha a munkahelyén találna társat, aki hasonló szabályok szerint dolgozik, mint ő. Reméli, egyszer majd a saját gyerekei is büszkén integetnek majd mozdonyvezető anyjuknak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Egy magyar különlegesség lett a világ legjobb töltött csokoládéja
Odavolt a nemzetközi zsűri a ZAX kézműves csokoládéműhely passiógyümölcsös bonbonjáért, de a többi benevezett édességük is díjakat kapott.

Link másolása

hirdetés
Három csillagot kapott a gasztronómia Oscarként számon tartott londoni Great Taste Awards 2022-es versenyén a komáromi ZAX kézműves csokoládéműhely passiógyümölcsös bonbonja, ezzel világelső a töltött csokik kategóriájában.

A Michelin-csillagos éttermek által is használt alapanyagokból készülő magyar csokoládé hajszálvékony, roppanós, kézzel festett burokba kerül, az ízek egyensúlya pedig páratlan kulináris élvezetet nyújt. Varga Zsuzsa csokoládémester nem köt kompromisszumokat, így a vásárlók ugyanazt a kiváló bonbont fogyaszthatják, mint a nemzetközi zsűri.

Még csak három éve működik, de így is sorra zsebeli be a rangosabbnál rangosabb elismeréseket a komáromi ZAX kézműves csokoládé műhely. A magyar manufaktúra idén négy termékkel indult a legmagasabb presztízsű világversenyen, a Great Taste Awardson, ahol minden érintett kategóriában díjat érdemeltek ki.

A joggal a gasztronómia Oscarjának nevezett megmérettetésre idén számtalan országból összesen 14.200 mintát küldtek be a versenyzők, amiket több tucat független gasztronómus értékelt. A szakértői zsűri nemcsak kóstol, hanem javaslatokat is fűz a benevezett receptekhez, melyeket a zsűritagok több körben tesztelnek is.

Az idei kiírás eredményeit az augusztusi londoni ceremónián hirdették ki, a ZAX kézműves csokoládé műhely pedig minden várakozást felülmúlva tarolt a versenyen.

A magyar manufaktúra passiógyümölcsös bonbonja az Európai Unió országai közül egyedüliként zsebelt be három csillagot, és ezzel világelső lett a töltött csokoládék kategóriájában.

hirdetés

A tavalyi Academy of Chocolate Awards versenyen ezüstérmet kiérdemlő terméknek már a megjelenése is egyedülálló, hiszen olyan, mintha egy ékszert fogyasztanánk el. Varga Zsuzsa csokoládémester a bonbon készítésekor ügyelt arra, hogy az étcsokoládé íze kiváló egyensúlyba kerüljön a passiógyümölcs frissességével és savasságával, ami olyannyira jól sikerült, hogy a zsűrit is levette a lábáról.

„Kiválóan prezentált, gyönyörű csokoládé, melynek fényes márványozása egyszerűen lenyűgöző. Nagyon tetszett a csokoládé talp mintázásával kapcsolatos részletgazdagság. Imádtuk a passiógyümölcs ízt, a csokoládéalapok tökéletesen illeszkedtek a gyümölcsös karamellhez. Tökéletes párosítás!”

– fogalmazott értékelésében a zsűri.

A bonbon kiválóságát bizonyítja az is, hogy ez a termék a legnépszerűbb a ZAX kézműves csokoládéműhely kínálatában. Varga Zsuzsa csokoládémester ráadásul nem köt kompromisszumokat, minden egyes bonbont ugyanolyan precizitással készít, ami garantálja, hogy pontosan ugyanazt a terméket kapja minden egyes vásárló, mint amit a londoni zsűri is kóstolhatott. Sőt, a díjnyertes csokoládékülönlegességet már külön kollekcióban, elegáns dobozban is meg lehet vásárolni a manufaktúra honlapján.

A magyar manufaktúra egyébként valóságos csillaghullás árasztotta el, hiszen

másik három nevezett terméküket is díjazták a gasztronómiai Oscaron. Meggy-csokoládé ganache bonbonjuk és nugátos táblacsokoládéjuk egyaránt két-két csillagot érdemelt ki, Zsutella fantázianévre hallgató csokoládékrémjük pedig egy csillagot kapott.

A komáromi ZAX kézműves csokoládé műhely jövőre is szeretné megmérettetni magát a nemzetközi porondon annak érdekében, hogy visszacsatolást kapjanak, miben tudnának még fejlődni. Elöljáróban annyit elárultak, hogy a következő időszakban a táblás csokoládék fejlesztésére koncentrál majd Varga Zsuzsa, aki újdonsággal is készül hamarosan az édesszájúak számára.

Bővebb információk ITT


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Puskát is vittek a jegesmedvék ellen: első magyar nőként szelte át Grönlandot Vámos Nóra
A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra és Rakonczay Gábor mínusz 20 fokban vállalkozott az Eisberg Grönland síexpedícióra.

Link másolása

hirdetés

A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra és Rakonczay Gábor mínusz 20 fokban, szánjukat maguk után húzva vágott neki az Eisberg Grönland síexpedíciónak. Az 560 kilométeres túrát halszál híján, de sikerült a tervezett 30 napon belül teljesíteni - a páros ezzel rekordot döntött. Vámos Nórával most arról beszélgettünk, milyen fizikai és mentális kihívásokkal szembesültek az út során.

Milyen háttérből jössz, és mennyit segített ez a felkészülés során?

Korábban fotóművészként tevékenykedtem, most is ez a szenvedélyem. Gondolkodtam is rajta, hogyan tudnám ezt a jövőben összekötni az expedíciókkal. Mozogni világéletemben szerettem, de erre az útra tudatosan készültem egy éven át: rengeteget jártam például teljesítménytúrázni, akár napi 40-50 kilométereket is gyalogoltam, hogy fokozatosan növeljem az állóképességemet. Eközben még a lábfejemet is szoktattam az igénybevételhez, így egyre kevésbé törték a cipők.

Sokat futottam, hegyet másztam, de az is előfordult, hogy az anyukámat meglátogattam vidéken, majd onnan sétáltam vissza a fővárosba. Mindemellett persze rengeteg segítséget kaptam Gábortól is, aki már részt vett egy antarktiszi és 2018-ban egy nagyobb grönlandi átkelésen. Nagyon sokat tanultam tőle.

Mit gondolsz, mi a legrosszabb forgatókönyv, ha felkészülés nélkül vág neki az ember egy ilyen útnak? Ott maradhat?

Az egész expedíció precíz forgatókönyv szerint zajlik. Ami itthon banális hiba és belefér, az egy sarkvidéki helyen akár végzetes is lehet, de minimum komoly sérüléseket szerezhet, ha minden előzetes edzés és ismeret nélkül kéne helyt állnia, különösen átlag -20 fokban. Ráadásul ketten vágtunk neki az expedíciónak, amit általában 6-8 fős csoportok szoktak teljesíteni. Ez jelentős könnyebbség, hiszen ők beoszthatják egymás közt a feladatokat, és aki éppen fáradt, azt leválthatják a többiek. Mi ezzel szemben csak egymásra támaszkodhattunk, egymást válthattuk fel, és sok esetben egymást is kellett lelkesítenünk.

hirdetés

Milyen veszélyek leselkedtek rátok út közben?

Már közvetlenül az elindulás után megismerhettem Grönland zord arcát, hiszen az első három napon olyan szakaszon haladtunk át, ahol a jégpáncélt hatalmas hasadékok szabdalták. Ezek gyönyörű, sosem látott kék színben játszottak, de különös veszélyforrást jelentettek az út során. A hasadékokon úgynevezett hóhidakon keltünk át, amiket előzetesen a síbottal szurkáltunk, vagy Gábor előrement, hogy megnézze, nem szakadnak–e be. Nem látni ugyanis, hogy csak pár méter, vagy akár többszáz méter mélyek.

Már előre tájékozódtunk a jegesmedve-veszélyről, ezért azt is tudtuk, hogy sokan puskát visznek magukkal az útra. Nekem egyáltalán nem tetszett a gondolat, hogy puskával mászkáljak, főleg, hogy azt sem tudtam, milyen engedélyhez kötött a használatuk. Út közben viszont azzal szembesültünk, hogy még a helyi szupermarket is puskákkal van tele, bárkinek eladják őket.

A jegesmedvének elsőrendűen nem az ember a tápláléka, de az éhség nagy úr. Egy szezonban átlagosan 5-6 jegesmedvetámadás történik. Arra is volt példa, hogy egy jegesmedve napokig követett egy csoportot. Végül helikopterrel kilőtték, mielőtt rájuk támadhatott volna. Végül mi is vettünk puskát, de szerencsére nem volt rá szükség.

Grönland a világ legnagyobb szigete, amelynek belső részét 2000-2500 méteres jégpáncél fedi. A globális felmelegedés miatt évente kétszer – tavasszal és ősszel – áll rendelkezésre egy-másfél hónap a túrák teljesítésére. Először 130 évvel ezelőtt keltek át rajta felderítési céllal, keletről nyugat felé tartva. Az expedíció jelmondata az volt: „A nyugati part vagy a halál”.

Sok horrorsztori kering a semmi közepén elveszett emberekről. Itt mi biztosította, hogy végig elérhetőek legyetek, és a megfelelő irányban maradtok?

Reggel megnéztük a GPS koordinátákat, aztán el is tettük, mert a készülék a hideg miatt lemerült volna. Iránytű segítségével tájékozódtunk, másképp nehéz is lett volna, hiszen a hóvihar miatt sokszor semmit nem láttunk, nem hallottunk, csak mentünk előre a vakító fehérségben. Ha akkor elszakadtunk volna egymástól, az akár végzetes is lehetett volna. Az irány ugyanakkor adott volt, hiszen keletről nyugatra haladva szeltük át a szigetet.

Emellett előfizettünk egy speciális, műholdas szolgáltatásra is, amit kifejezetten az expedíciókra indulóknak fejlesztettek ki: a világon bárhol nyomon tudnak követni, és szükség esetén segítséget is tudnak küldeni vele.

Emellett még milyen eszközökkel és ruházattal vágtatok neki az útnak?

Nagyon sokat köszönhetünk a Rudy Project szemüvegjeinek, amik folyamatosan rajtunk voltak, nehohogy hóvakságot kapjunk. Ezekhez a szemüvegekhez fejlesztettek maszkot is, ami megvédte az orrunkat, arcunkat a fagyási sérülésektől.

Szinte minden speciális, hegymászók részére készült termék volt, hiszen extrém időjárási körülmények közt kellett helytállniuk: a bakancsom például 30 nap alatt egyszer sem ázott be. Pehelykabátot és szélálló héjkabátot, kesztyűből pedig három külön réteget viseltünk. A sátrunkat is úgy választottuk meg, hogy még a 100km/órával tomboló hóviharnak is ellenálljon. Sokszor láttam belülről, hogy domborodik az oldala a ránehezedő hó alatt, de soha nem szakadt ki vagy borult fel. A másik veszély az volt, hogy a szél esetleg elviheti a sátrat, mielőtt rögzítenénk. Szerencsére ez sem következett be, hiszen az első dolgunk mindig az volt, hogy legalább egy biztos ponton rögzítsük.

Mi mindent csináltatok még egy átlagos napon?

Az expedíció minden egyes napja hasonló menetrend szerint zajlott: átlagosan napi 20 kilométert tettünk meg, méghozzá úgy, hogy 50 percet mentünk, majd 10 percet pihentünk. Ilyenkor minden alkalommal ettünk is, hogy folyamatosan magasan tartsuk az energiaszintünket. 30 napra elegendő élelmiszert vittünk, és végül teljesítettük is a túrát a kiszámolt idő alatt. Ketten együtt 165 kiló súlyt húztak maguk után a szánokon, és ebből jelentős mennyiséget tettek ki a dehidratált élelmiszerek.

Ahogyan fogytak, az út végére összesen 60 kilóval lett könnyebb a szán, de ezt a különbséget inkább csak a legvégén kezdtük érzékelni.

Mivel egy ilyen túra komoly fizikai igénybevételt jelent, egy nap alatt legalább 4500 kalóriát éget el a szervezet (ez nők esetében az átlagos napi kalóriabevitel mintegy két és félszerese - a szerk.). Mi összesen 270 ezer kalóriát vittünk magukkal szárított élelmiszerek formájában, amiket forró vízzel tettünk fogyaszthatóvá. Az ivóvizet is a megolvasztott jégből nyertük ki, ez minden reggel közel másfél órás procedúra volt. A speciális hegymászóételek mellett volt például olyan magokkal teli zabkása is, amit mi állítottunk össze és csomagoltunk előre magunknak.

Mit emelnél ki, mi volt a legkomolyabb nehézség vagy kellemetlenség?

Természetesen voltak rossz pillanatok, sőt, napok, amikor valamelyikünk lelkileg és fizikailag is kimerült. Néha reménytelennek tetszett, hogy időben teljesítsük az expedíciót. Előfordult, hogy elcsüggedtem, ha arra gondoltam, hány napja gyalogolunk már, és alig változott a táj körülöttünk. Ilyenkor különösen számít a másik fél támogatása, és hogy igyekezzünk lelket önteni a másikba.

Sokszor a süppedő mély hó, vagy a 40-60 kilométeres szembeszél igen komoly fizikai megpróbáltatást jelentett, és hiába vártuk, hogy hátha jobb lesz, inkább csak rosszabb lett. Ezért egy ponton eldöntöttük: bármi történjen, mindenáron teljesítjük a kitűzött napi kilométereket.

Milyen érzés volt ehhez képest végül megérkezni?

Már közvetlenül a cél előtt jártunk, és éppen megkönnyebbültünk volna, hogy időben beérünk, amikor utolért minket egy óriási vihar. Ekkor kétszer fél napot, plusz egy teljes napot állni kellett a 80-90 km/h-val tomboló hóvihar miatt, ezalatt ki sem tudtunk jönni a sátorból.

Hogy őszinte legyek, amikor elértük a partot, eleinte inkább csak kimerültséget éreztem. Még nem tudtam megélni a sikerélményt, annyira átállt az agyam a folyamatos problémamegoldásra. Természetesen azóta már óriási elégedettséggel tölt el, hogy sikerült elérnünk a kitűzött célt, sőt, rekordot döntenünk, hiszen két fős vegyespáros korábban még soha nem teljesítette ezt az expedíciót. Már most azon töprengek, mi lesz a következő kihívás!

Az élményeidről előadásokat is tartasz, elsősorban cégek részére. Mit gondolsz, milyen tudást adhatsz át, ami kifejezetten az üzleti életben alkalmazható?

Az utunk szerintem jól példázza azt, hogyan vezethet sikerre a céltudatos, kitartó munka, ahogyan a megfelelő tervezés is. Úgy gondolom, elsősorban a cégeknek segíthetnek a problémamegoldással kapcsolatos tapasztalataim. Mi rengeteg krízisen mentünk keresztül, amiket a veszélyes környezet miatt nagyon gyorsan kellett megoldanunk. Nem halaszthattuk másnapra, hiszen az végzetes is lehetett volna. Éppen ezért elsősorban válsághelyzetekben tudok segíteni abban, hogyan lendüljünk túl a mentális akadályainkon.



Az expedíció arra világított rá, hogy nem arra kell figyelni, hogy mennyi van még hátra, hanem mindig a következő, kis lépésre összpontosítani. Ha akár a célokat, akár a problémákat kis szeletekre bontjuk, azáltal sokkal átláthatóbbá válnak. Amit ismerünk, attól nem félünk, azzal könnyűszerrel el tudunk bánni. Az előadásaimon ezt szeretném átadni az érdeklődőknek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: