Magyar Péter hazajött a nyaralásból a fiaival, és nagy bejelentést tett
Szombat este megérkezett a nyaralásból Magyar Péter, ezt követően pedig bejelentette, hogy a Tisza Párt elindítja az országgyűlési választási kampányt.
A Tisza Párt jövő szombaton kongresszust tart, utána Magyar Péter ismét országjárásra indul. Az elnök a Facebook-oldalán arról írt, hogy
a következő 280 napban nincs megállás, a tét óriási, ő minden pillanatban ott lesz az első sorban.
„Hálás vagyok, hogy életem legnagyobb küzdelme előtt megadatott ez az egy hét pihenés a három fiammal. Ki tudja mennyit kell várni a következő hasonló alkalomra. A következő 280 napban nincs megállás, hiszen a tét óriási. Nem is lehetne nagyobb: a hazánk, a gyerekeink és az unokáink jövője” – írta Magyar, majd hozzátette: a TISZA részéről megindítják az országgyűlési választások kampányát, melynek végén „közösen visszavesszük a hazánkat és építünk egy emberséges Magyarországot”.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely a július 16-i Kormányinfón jelentette be: szeptember 1-től jön az Otthon Start Program. A miniszter közölte: a kormány a Bankszövetséggel is egyeztetett, így már biztos, hogy szeptembertől igényelhető a programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitel is. Hozzátette, hogy a részleteket tartalmazó tervezet jövő hétre elkészül.
A társadalmi vita szintén a jövő héten indul. Ez azt jelenti, hogy a lakosság és a szakmai szereplők is elmondhatják a véleményüket a részletekről.
A programban 10 százalék önerő is elég lesz. Ehhez a kormány egyeztetett a Magyar Nemzeti Bankkal is, mert fontosnak tartották, hogy a kedvezmény a 40 év felettiekre is vonatkozzon.
Az igénylési feltételek megegyeznek a korábbi tervekkel. Az egyik ilyen feltétel, hogy az igénylőnek legfeljebb egy ingatlanban lehet maximum 50 százalékos tulajdonrésze.
A miniszter szerint lesznek árkorlátok is: lakóingatlan esetén maximum 100 millió forintig, ház esetén akár 150 millió forintig lehet majd kérni a támogatott hitelt. A négyzetméterár sem lehet korlátlan: legfeljebb bruttó másfél millió forintba kerülhet.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott:
„Egyesek olyan kedvezőnek hiszik, hogy már el sem hiszik.”
Az Otthon Start Programot időkorlát nélkül hirdetik meg, vagyis nem kell sietni, aki most nem él vele, később is megteheti.
Gulyás Gergely a július 16-i Kormányinfón jelentette be: szeptember 1-től jön az Otthon Start Program. A miniszter közölte: a kormány a Bankszövetséggel is egyeztetett, így már biztos, hogy szeptembertől igényelhető a programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitel is. Hozzátette, hogy a részleteket tartalmazó tervezet jövő hétre elkészül.
A társadalmi vita szintén a jövő héten indul. Ez azt jelenti, hogy a lakosság és a szakmai szereplők is elmondhatják a véleményüket a részletekről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sorra jelennek meg a felvételek az interneten arról, hogy izraeli bombák csapódnak be Szíria fővárosában, Damaszkuszban – írja a Portfolio. A videókon jól látható, hogy az izraeli légierő gépei célba vették a szíriai elnöki palotát, a védelmi minisztériumot és a katonai vezérkar épületét is.
A bombázás következtében a város központjában található Ummajád téren álló minisztérium épülete teljesen megsemmisült. A szíriai állami televízió a jelentések szerint véletlenül élő adásban közvetítette az eseményeket.
Délelőtt már érkeztek hírek arról, hogy Izrael támadni kezdte az ország déli részén állomásozó kormányerők állásait. A célpontok közelében drúz közösségek is élnek. Egyes források szerint Jeruzsálem titkos tárgyalásokat folytatott a szíriai drúz vezetőkkel. A megbeszéléseken állítólag arról volt szó, hogy a zsidó állam garantálná a vallási kisebbség biztonságát, „vagy akár a csatlakozását is”.
?? BREAKING: Israeli airstrikes have targeted the Presidential Palace and Syria’s General Staff HQ in Damascus, per Channel 12.
A hét elején már beszámoltak arról, hogy Szíria déli tartományaiban összecsapások bontakoztak ki a helyi drúz kisebbség és a kormányerők, valamint feltehetően a kormányhoz hű beduin csoportok között.
?? BREAKING: Israeli forces appear have struck the Umayyad Square in Damascus.
? Syrian state TV accidentally broadcast the moment of impact near Umayyad Square live on air. pic.twitter.com/mhTk8kO3Ix
Néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az új szír kormány hosszú idő után rendezni szeretné a kapcsolatát Izraellel. Akkor azonban sokan megkérdőjelezték, mennyire őszinte a kormányt alkotó iszlamista HTS kisebbségekhez való viszonya.
Sorra jelennek meg a felvételek az interneten arról, hogy izraeli bombák csapódnak be Szíria fővárosában, Damaszkuszban – írja a Portfolio. A videókon jól látható, hogy az izraeli légierő gépei célba vették a szíriai elnöki palotát, a védelmi minisztériumot és a katonai vezérkar épületét is.
A bombázás következtében a város központjában található Ummajád téren álló minisztérium épülete teljesen megsemmisült. A szíriai állami televízió a jelentések szerint véletlenül élő adásban közvetítette az eseményeket.
Délelőtt már érkeztek hírek arról, hogy Izrael támadni kezdte az ország déli részén állomásozó kormányerők állásait. A célpontok közelében drúz közösségek is élnek. Egyes források szerint Jeruzsálem titkos tárgyalásokat folytatott a szíriai drúz vezetőkkel. A megbeszéléseken állítólag arról volt szó, hogy a zsidó állam garantálná a vallási kisebbség biztonságát, „vagy akár a csatlakozását is”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ami teljesen értéktelen, azért kár fizetni” – ezzel a érveléssel cáfolta Gulyás, hogy Tiborczék fizettek volna a Momentumnak az indulásért
Fekete-Győr András szerint a Fidesz pénzt ajánlott a Momentumnak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban tagadja, hogy ilyen megállapodás történt volna.
Gulyás Gergely szerint a Momentum ma már nem tényező a magyar politikában – mondta el a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, teljesen mindegy, hogy a párt mit csinál a következő választáson, mert szerinte semmilyen hatásuk nincs.
A politikus arról is beszélt, hogy a Momentum olyan gyenge, hogy „a világ leggyengébb valutájából is sok lenne egy darab értük”.
„A Momentum egy fillért sem ér”
– jelentette ki.
A miniszter ezzel Fekete-Győr András korábbi kijelentésére reagált. A Momentum volt elnöke a héten azt írta: a Fidesz pénzt kínált volna a Momentumnak, hogy induljanak el a 2026-os választáson. A miniszter ezt határozottan visszautasította. Azt mondta, hogy a Fidesznek semmilyen kapcsolata nincs a Momentummal, és semmiféle alkut nem kötöttek.
Gulyás Gergely szerint a Momentum ma már nem tényező a magyar politikában – mondta el a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, teljesen mindegy, hogy a párt mit csinál a következő választáson, mert szerinte semmilyen hatásuk nincs.
A politikus arról is beszélt, hogy a Momentum olyan gyenge, hogy „a világ leggyengébb valutájából is sok lenne egy darab értük”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszakította útját egy Bulgáriából Lengyelországba tartó repülőgép Budapesten szerda reggel - erősítette meg a Budapest Airport az MTI-nek.
A Budapest Airport azt közölte: a NyxAir légitársaság Bulgáriából Lengyelországba tartó cargo repülőgépének személyzete technikai problémát jelentett, ezért szakították meg az utat. Hozzátették:
a repülőgép biztonságosan leszállt Budapesten, és jelenleg a számára kijelölt állóhelyen a technikai hiba elhárítására várakozik.
Korábban az Airportal tette közzé a Facebook-oldalán, hogy a bulgáriai Várnából a lengyelországi Rzeszowba tartó, Saab 340A(F) típusú repülőgép személyzete Mátészalka térségében döntött az út megszakítása mellett. Azt írták: az áruszállító repülőgép az egyik hajtómű meghibásodása miatt jelentett kényszerhelyzetet szerda hajnalban.