SZEMPONT
Az igazságügyi minisztérium teszteli, ki hajlandó végrehajtani a tisztán politikai utasításokat, és ki nem. Amikor megpróbálták rábírni az ügyön dolgozó ügyészeket a korrupciós vádak ejtésére, inkább sorra lemondtak. Azt írták, ehhez nem adhatják a nevüket.
SZEMPONT
A világ leggazdagabb embere épp az amerikai államigazgatást veri szét, és közben nehéz eldönteni, ő irányítja Trumpot vagy fordítva. Musk nevéhez bámulatos sikersztorik fűződnek a céges világban, de működhet-e ugyanez a politikában? És mi jön a rombolás után?
SZEMPONT
A jegybank szerint az Opus 2023 júliusi részvény-visszavásárlásáról szivárogtak ki információk, amivel egyesek visszaéltek, de azt nem erősítették meg, hogy a Tisza Párt elnöke ellen is vizsgálódnának. Magyar Péter cáfolja az érintettségét.
SZEMPONT
A renkordnézettség rengeteg új támogatót is hozott az oknyomozó portálnak. Nem érzékelik, hogy a titkosszolgálat rájuk szállt volna, de a Pegazus esetében sem vették észre az érdeklődést.
SZEMPONT
Állami látogatásnak kijáró külsőségek, szövetségépítés, és a nagy példakép, Magyarország. Ezek a legfontosabb megállapítások, melyek a német sajtóban a szélsőjobboldali német vezér budapesti útjáról megjelentek.
SZEMPONT
A szakértő az élelmiszerárak további emelkedésére számít, pedig sok boltban a tej már így is 150 Ft-tal drágább, mint Ausztriában. De a megingó bizalom, a gyenge forint és a száraz tél nem sok jóval kecsegtet.
SZEMPONT
Kozák Tamás, az Országos Kereskedelemi Szövetség főtitkára szerint, mivel napi cikkekről van szó, úgyis megveszik azokat a fogyasztók, legfeljebb később. A felemlegetett ársapkáról sincsen jó véleménye.
SZEMPONT
A szakértő szerint most sokan pánik-üzemmódba kapcsoltak, és inkább megadják a magasabb árakat, nehogy lemaradjanak. Az lesz a nagy kérdés, hogy hol van a fizetőképesség felső határa.
SZEMPONT
Lakatos László 10 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy otthagyja az alkoholista párját. Évekig küzdött azért, hogy ki tudjon bérelni egy lakást és magához vehesse kisfiát, Csanádot. Kegyetlen időszak van mögöttük, de ma már a közös álmukért küzdenek: egy saját otthonért.
SZEMPONT
A szakértő kielemezte a korában kapott adatokat. Ezek alapján többek között arról ír, hogy az esetek felében nem tudja biztosítani a Mentőszolgálat a 25 perces kiérkezési időt sem Budapesten.
SZEMPONT
Évekkel hamarabb megoperálják az állami Uzsoki Kórházban azt a beteget, aki fizet 1-2 millió forintot egy magáncégnek - állítja Hadházy Ákos. Pusztai Erzsébet volt államtitkár szerint teljes a káosz, és ez nem véletlen.
SZEMPONT
Emberek millióinak élete került veszélybe azzal, hogy Donald Trump és Elon Musk a nemzetközi segélyeket finanszírozó ügynökség megszüntetésén dolgoznak. Egyik pillanatról a másikra menekülttáborok, élelmezési programok, klinikák álltak le a legszegényebb térségekben.
SZEMPONT
A nőjogi szervezetek ma az utcára vonulnak, hogy felhívják a figyelmet: a nők elleni erőszakot még mindig nem veszik elég komolyan a hatóságok. A Patent Egyesület vezetője szerint a civileket is be kellene vonni a történtek kivizsgálásába.
SZEMPONT
A szakértő szerint Trump gázai terve rossz üzenet a szövetségeseinek és a Trump szavazóknak is. Az ötlet rombolóan drasztikus, ami annyira elrugaszkodott a realitásoktól, hogy sokan nem is értették meg, mit akar.
SZEMPONT
Musk a hétvégén például azt írta, betették a külföldi segélyezésért felelős hivatalt a faaprítóba. Csapatának tagjai a vezetéknevüket sem mondják meg az intézményekben, de mindenhez hozzáférnek. Aki tiltakozni próbál, azt félreállítják.
SZEMPONT
A szociológus szerint aki nyugdíjba megy, szegénységi lejtőre kerül, ráadásul gyakran egyedül kell megküzdenie a helyzetével, mert a fiatalok messze költöztek, külföldre mentek. Tisztességes nyugdíjra, jól működő gondozóhálózatra lenne szükség.
SZEMPONT
Az összegyűltek nagyon nincsenek megelégedve a rendőrség hozzáállásával a konkrét ügyben. De a bántalmazott nőkkel szembeni bánásmódot is elégtelennek tartják.
Népszerű
Ajánljuk