SZEMPONT
A Rovatból

„Ha Irán kilép az atomsorompó-egyezményből, akkor ennek a háborúnak nem igazán lesz győztese”

Kulcskérdés, hogy az iráni vezetés milyen következtetést von le a 12 napos háborúból. Az is lehet, hogy még inkább úgy gondolják, csak a nukleáris fegyver jelenthet számukra garanciát - mondja Kemény János Közel-Kelet szakértő.


Nehéz megítélni, mekkora károkat okoztak az amerikai B-2-es bombázók Irán nukleáris létesítményeiben. Miközben Donald Trump „teljes és totális megsemmisítésről” beszélt, nyilvánosságra került a Védelmi Hírszerző Ügynökség titkos jelentése, ami alapján a centrifugák nagy része ép maradt, és csak 3-5 hónappal vethették vissza az atomprogramot. Igaz, John Ratcliffe, a CIA igazgatója később kijelentette, a csapások „súlyosan károsították” Irán nukleáris programját, és évekbe telne a három lebombázott helyszín újjáépítése. Az iráni parlament mindenesetre továbbra is harcias: elfogadtak egy törvényt, ami alapján felfüggeszhetik az együttműködést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, igaz, a végső döntést a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács hozza majd meg.

Közben egyre többen aggódnak Iránban Ali Hámenei ajatollahért, aki egy hete teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A támadások idején azt mondták, egy bunkerben van, minden elektronikus kommunikáció nélkül, és csak emberein keresztül tartja a kapcsolatot a külvilággal, azonban azóta sem látta senki. Megrendülhet-e az iráni rezsim? Sikerült-e véget vetni Irán atomprogramjának? És mit nyert a 12 napos háborúbal Izrael? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kemény Jánossal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének Közel-Kelet szakértőjével.

– Mennyire lehet tartós a kedden életbe lépett tűzszünet?

– Nem fogadnék nagy összegben rá.

– Izraelnek miért érte meg lezárni a konfliktust?

– Az izraeliek mindenképpen kihozták ebből, amit tudtak. Ne felejtsük el, hogy az izraeli légierőnek ez a közel két hét rendkívül megterhelő volt. Közvetlen rálátásom nincs, de általános tapasztalatok alapján mondom: a repült órák száma, pilótánként és gépenként is jelentősen megnőtt. Nem tudni, mekkora volt a lőszerkészletük a háború előtt, de egy jó részét valószínűleg felhasználták. Ez a művelet komoly logisztikai háttérrel futott, amit mi nem láttunk, de folyamatosan zajlott.

Ilyen intenzitású hadműveletet fenntartani rendkívül költséges, és ott a veszély: minél tovább tart, annál nagyobb az esélye a technikai vagy emberi hibáknak,

amikből veszteségek adódhatnak. Ez nem tett volna jót sem a presztízsüknek, sem az önérzetüknek. Ezért várható volt, hogy pár héten belül igyekeznek lezárni a konfliktust.

– Izrael elérhette a hadműveleti céljait?

– A baj az, hogy nem látjuk pontosan, mik voltak a céljaik. Az ismert nukleáris infrastruktúrában komoly károkat okoztak, főként az amerikai beavatkozásnak köszönhetően. Ezen túl számos egyéb célpontot is támadtak: iráni légvédelmet, a Forradalmi Gárda különböző egységeit, vezetőit. Például hírek szerint megölték a teheráni rendőrség hírszerzési főnökét, a Forradalmi Gárda belbiztonsági részlegének több tagját, és katonai szárnyukból is jó néhány magas rangú tisztet.

Nem látjuk, hogy ezek a veszteségek mit jelentenek az iráni rezsimnek, és pontosan mi volt az izraeli cél ezekkel a struktúrákkal szemben.

A nukleáris létesítmények elleni fellépés szerintem csak egy ága volt a műveletnek. Egy másik fontos cél az volt, hogy a rezsim belső, elit katonai és biztonsági erőit megrendítsék, vezetésben és létesítményekben egyaránt.

– A politikusok és a hírszerzési elemzők között egyre nagyobb a vita arról, milyen károkat okozott ez a háború Irán nukleáris képességeiben.

– Az iráni atomprogram több ponton szenvedett kárt: vezetőik egy részét célzott merényletekkel próbálták likvidálni, az infrastruktúra is sérült, és a háttérintézmények működését is igyekeztek ellehetetleníteni. Nyílt forrásokból nem lehet megmondani, hogy mindez mennyire vetette vissza őket.

A másik kulcskérdés, hogy az iráni vezetés milyen következtetést von le mindebből. Ha azt gondolják, hogy csak a nukleáris fegyver jelent számukra garanciát, akkor könnyen lehet, hogy most minden erőforrást még inkább erre koncentrálnak.

De a fejükbe nem látunk bele, és a háború kifutása is még számos ismeretlennel terhelt. Irán jelezte, hogy kiléphet az atomsorompó egyezményből. Ez azt jelentené, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség többé nem ellenőrizhetné, hogy az atomprogramjuk békés célú-e. Ez komoly bizonytalanságot szülne, és akár egy regionális fegyverkezési versenyt is elindíthatna. Több állam rendelkezik olyan technikai háttérrel, hogy ha akarják, ők is elindíthatnak egy katonai célú programot. Jelenleg minden érintett állam részese az egyezménynek, kivéve Izraelt, de hosszabb távon ez a helyzet komoly fenyegetéssé válhat.

– Megrendült az iszlám köztárasaság?

– Ezt még nem látjuk. Természetes reakció, hogy ilyenkor a társadalom összezár a külső támadóval szemben. De elképzelhető, hogy a korábbi törésvonalak mentén újra fellángolhatnak a tüntetések. Az iráni nép az elmúlt 16 évben többször próbálta megdönteni a rezsimet. Gondoljunk a 2009-es zöld forradalomként ismert eseménysorra, Ahmadinezsád második győzelme után, annak csúnya vége lett.

Azóta is volt több alkalom, amikor a rendszer brutális eszközökkel lépett fel az elégedetlenkedők ellen.

Nem tudjuk megítélni, hogy egy újabb hullámban milyen erőt tud mozgósítani a rezsim. Az izraeliek például támadták a Baszidzs milícia infrastruktúráját is Teheránban. Ez egy, a Forradalmi Gárda alá tartozó, belbiztonsági célokra bevetett, részben részidős erő. Érdekes lesz látni, hogy a rezsim milyen intézkedéseket hoz, ha újra fellángol a belső elégedetlenség. Az is lehet, hogy nem lesz, aki újra megpróbálja, mivel eddig elég hatékonyan elnyomták ezeket a kezdeményezéseket.

– A fiaskó, amit az irániaknak el kellett szenvedniük, miszerint az izraeli ügynökök gyakorlatilag ki-be járkáltak Iránban, és szinte mindent tudtak, nem vezethet a rezsim keményedéséhez? Jöhetnek a tömeges letartóztatások?

– Ez részben már most is történik. Az elmúlt másfél hétben is volt egy-két kivégzés, feltételezett izraeli ügynököket akasztottak fel. Volt letartóztatási hullám is: több európai turistát is őrizetbe vettek kémkedés vádjával, mivel állítólag katonailag érzékeny létesítmények környékén fényképeztek. Valószínűleg inkább a túlzott gyanakvás mozgatja az iráni szerveket, és ez az élmény biztosan mély nyomot hagy a rezsimben, abban biztos vagyok.

– Ilyenkor mindenki győztesként hirdeti magát. Izrael céljairól és eredményeiről már beszéltük? Iránban mit tudnak eladni győzelemként?

– Elmondhatják, hogy kibírták az amerikai és izraeli támadások másfél hetét. A rendszer legfontosabb vezetői, a legfelsőbb vezető, az elnök, a miniszterek sértetlenek maradtak. Ez valószínűleg azért van, mert az izraeliek nem törekedtek a rendszer teljes megbuktatására. Ez túl merész lépés lett volna, hiszen nem tudták volna, ki következik utánuk, és ez mindig kockázatos.

– Külső szemmel nézve ki a győztes?

– Ez attól függ, hogyan lép tovább az iráni rezsim.

Ha kilépnek az atomsorompó-egyezményből, és erőltetett ütemben kezdik újraépíteni a nukleáris programjukat, akkor ennek a háborúnak nem igazán lesz győztese,

csak visszatérünk a kiindulási pontra, ráadásul átláthatatlanabb körülmények között. Politikailag talán Netanjahu tudott ebből profitálni. Több hírforrás is azt találgatja, hogy előrehozott választásokat akar, de ezt még meglátjuk. Az tény, hogy az izraeli fél katonailag, technológiailag egyértelműen felülmúlta az irániakat. A hírszerzésük sokkal hatékonyabbnak bizonyult. A kérdés az, hogy mennyi erőforrásukat használták el, mi maradt meg, és ezáltal egy újabb válsághelyzetben milyen mozgásterük lesz.

– Az izraeliek állítása szerint Iránnak most már jóval kevesebb rakétája van. De van-e Iránnak olyan hadiipari kapacitása, hogy ezeket ütemesen pótolja, azaz hosszú távon is fenyegetést jelentsen?

– Az iráni ipar képes az általuk most használt arzenál önálló előállítására. A kérdés az, hogy a gyártókapacitásukat érte-e csapás, amit nem látunk. A meglévő állománnyal kapcsolatban további két tényezőt kell figyelembe venni: egyrészt a rakéták számát, másrészt az indítóállásokét. Az izraeliek szerint az indítóállások kétharmadát már sikeresen megsemmisítették, de azt ezt az információt nem tudjuk ellenőrizni.

Leginkább a ballisztikus rakéták száma csökkenhetett, ami jelentősen gyengíti az iráni képességeket.

A háború előtt több forrás szerint is több ezer különböző rakétával rendelkeztek, de ezek közül sok a kis hatótávolságú. A nagy hatótávolságúak aránya nem ismert pontosan. Szintén nem tudjuk, hogy ezek mekkora részét semmisítették meg.

– A jelenlegi tűzszünet azt is jelenti, hogy megszűnt az a fajta terrorfenyegetés, amit eddig Irán jelentett? Vagy a proxykon keresztül továbbra is ügyeskedhet?

– Ez nem feltétlenül jelenti az ilyen fenyegetések végét. Ott azért nehéz egyértelműen megmondani, hogy Irán áll-e egy-egy akció mögött, tehát nem zárnám ki, hogy a közeljövőben látunk kisebb-nagyobb akciókat a térségben vagy azon kívül is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Semjén Zsolt alapból is irritáló figura, ügye pedig egy tragikus látlelet, hogy hova züllött a közélet
A humorista szerint „odáig züllesztette a Fidesz az országot, hogy a köztársasági elnök egy báb, az Alkotmánybíróság egy fideszes alapszervezet, az ügyészséget pórázon tartják, a Fidesz vezérkar meg a törvények felett áll”.


Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét Semjén Zsoltról, és a Szőlő utcai gyerekotthon körüli botrányról.

Posztjában azt írta hozzá:

"Addig teremtették a démonokat, addig verték szét az intézményeket, addig gyakták le a közbizalmat, hogy elkezdett rájuk ömleni a saját szennyük.

Nem a kommentfalak feladata bűncselekmények tisztázása. De miben bízzon a magyar állampolgár? A rendőrségben, amely egy évtizeden keresztül vallott kudarcot Bicskén és a Szőlő utcában? Az ügyészségben, amely asszisztált az ország kifosztásához? Az igazságügyi miniszterben, aki 28 perc alatt „kivizsgálta”, hogy minden rendben volt az egy évtizedig sehova sem tartó nyomozással? És aki bejelentette, hogy nincs érintett politikus? Vagy Orbán Viktorban, aki a klánja kastélyát félkész mezőgazdasági üzemnek nevezte?

A társadalom biztonságban akarja tudni a gyerekeket. Az emberek válaszokat várnak. Független és transzparens vizsgálatokat. És miután ezeket nem kapják meg, elkezdenek gondolkodni, hogy miért nem. Elkezdenek kattogni azon, hogy kinek lehet érdeke ezt a sok szart a szőnyeg alá söpörni. És ebben az igazság, demokrácia és jogállam utáni világban maradnak az összeesküvés-elméletek, a sejtetések, az indulatok.

Ezt főzte a Fidesz, és most mindnyájan ezt esszük" - írta.

A videóban arról is beszélt, hogy bármi legyen is az igazság, a "Semjén-ügy egy tragikus látlelet, hogy hova züllött a közélet".

"Semjén Zsolt alapból is irritáló figura" - mondta. "Egy apró, bizniszkeresztény kamupárt vezére". Úgy szólnak bele a magyar nők életébe, vagy nehezítik meg a mesterséges megtermékenyítést, hogy nincs szavazójuk. "A KDNP egy politikai parazita" - közölte. Semjén egy olyan figura, aki a fociban nem lép pályára, de "a győzelmi banketten elsőként locsolja magát pezsővel" - tette hozzá. Ugyanakkor az egzotikus utak és vadázstrófeák megszállottja - véli Pottyondy.

Beszélt arról is, hogy Semjén mindent elkövet, hogy megbélyegezze meleg polgártársait - a pedofília és a homoszexualitás összemosásával. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy Semjén kapcsán évek óta hallani összeesküvés elméleteket vadászkatélyokról, orgiákról, fiatal fiúkról, miközben nincs bizonyíték.

A Szőlő utcai gyerekotthonról is beszélt. Arról, hogy eddig többen is másodkézből származó információkra hivatkozva nyilatkoztak a botrányról, Zsolti bácsit emlegetve. Pottyondy szerint az gyanús, hogy nem független vizsgálat indult az ügyben, hanem a tanúk hitelességét próbálják lejáratni.

A kegyelmi ügyben sem vizsgálódtak, és az otthonban sem, és emellett vannak elsikált ügyek, meg karaktergyilkosságok. Mindez úgy, hogy tizenöt éve lenne módjuk tisztázni ezeket.

Nagyon furcsa Orbán Viktor fejcsóválása - utalt a Parlamentben válaszoló Semjén Zsoltról készült videóra. "Mire gondolhatott" - tette fel a kérdést. Esetleg arra gondolt, hogy "ők ennek az ezerszeresét engedték meg maguknak", vagy az irritálja, hogy elveszik tőle az elsőszámú áldozat szerepét - vélekedett a humorista.

Semjén kijelentésére, hogy semmilyen bűnös viszonyban nem volt benne, Pottyondy azt mondta, hogy bűnös viszonyt megerőszakolt gyerekekkel kapcsolatban nem szokás mondani. Majd a politikus kijelentésére, hogy tíz éve vizsgálódik a rendőrség, úgy reagált, nem gondolta, hogy pont a miniszterelnök-helyettes fogalmaz meg kritikát a rendőrséggel szemben.

"Ezek szerint tényleg nem érti. Ez maga a probléma. Tíz éve vizsgálják az ügyet... Tíz évig bántalmaztak gyereket." Ez elfogadhatatlan. Rendszer szinten nagy a baj - mondta.

Miközben Semjén kikéri magának a gyanúsítást, abban a pillanatban nekimegy a melegközösségnek - folytatja.

Pottyondy Edina szerint odáig züllesztette a Fidesz az országot, hogy "a köztársasági elnök egy báb. Az Alkotmánybíróság egy fideszes alapszervezet. Az ügyészséget pórázon tartják. A Parlament egy ócska, drága cirkusz. A Fidesz vezérkar meg a törvények felett áll" - sorolta.

VIDEÓ: Semjén Zsolt vallomása: inkvizítor az inkvizíció előtt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Závecz Tibor a pedofília-vádakról: Visszatért az a téma, amelytől a Fidesz megszabadulni vélt
Orbán Viktornak elemi érdeke, hogy ezt a folyamatot leállítsa, mert a Fidesz jelenleg védekezni kényszerül, így nem tudja folytatni a jóléti intézkedései kommunikációját - mondja a közvéleménykutató, aki a jövő évi választásokig még sok várartlan fordulatra számít.


A Závecz Research legfrissebb, augusztus végén és szeptember elején végzett kutatása szerint a nyári hónapokban a Tiszának 32-ről 33 százalékra, a Fidesznek 26-ról 28 százalékra nőtt a támogatottsága a teljes népességen belül. A biztos szavazó pártválasztók csoportjában a Tisza Párt támogatottsága 46, a Fideszé 36 százalékos. De ez a felmérés még a bizonyítékok nélküli Zsolti bácsizás előtt készült, ami háttérbe szorította a Fidesz kampányát a Tisza állítólagos adóemelési terveiről és az új jóléti intézkedésekről.

Hogyan hathatnak a híresztelésekre alapult pedofil-vádak a két nagy párt versenyére? Erről beszélgettünk Závecz Tiborral, a Závecz Research alapító-ügyvezetőjével.

– Magyar Péter feltűnése a kegyelmi botrányhoz kötődött. A gyerekvédelemmel kapcsolatban ismét megfogalmazódó kritikák, a Szőlő utcai nyomozás homályos részletei, és a bizonyítékok nélküli Zsolti bácsizás elmozdíthatja az erőviszonyokat?

– A Fidesz egyszer már lezárta a kegyelmi ügyet. Lehet vitatni, hogy minden kérdésre megvan-e a válasz, de intézkedések születtek, átvilágítások történtek. A kormánypárt idén már úgy érezhette, hogy kilábalt a kegyelmi ügy problémahalmazából, és a támogatottsági adatokon nem látszott negatív hatás: a szavazók feldolgozták a disszonanciát. Most a helyzet érdekessége, hogy tények helyett híresztelések vannak, mégis zajlik a kommunikációs adok-kapok.

Visszatért az a téma, amelytől a Fidesz megszabadulni vélt. Elemi érdeke, hogy ezt a folyamatot leállítsa, mert a korábbi események egyik következménye volt Magyar Péter politikai pályájának indulása.

Hogy a mostani technika jó-e, nem tudjuk, de a történéseket meg kell állítania, különben a kampány során magyarázkodnia kell. Közben az ellenzék, a DK és Magyar Péter is, vélhetően napirenden tartja az ügyet. Utóbbi 14 kérdést tett fel a kormányinfó után, amelyek a gyermekvédelemről és a Szőlő utcai ügyekről szólnak. Ez az érzelmeket is megmozgatja. A mérések egy adott pillanatot összegeznek, a hétfői parlamenti történéseknek és folyományainak hatása hetek múltán lesz érzékelhető.

– A bizonyíték nélküli vádak sulykolása nem ismeretlen a Fidesznek, de mintha nem tudná, mit tegyen most, amikor ők azok, akik védekezni kényszerülnek. Közhatalmi eszközei persze vannak, de valóban ez a megoldás?

– Az emberek véleményét sok minden alakítja. A szóbeszédek és alá nem támasztott karakterrombolások is gyengíthetnek pozíciókat. Erre sok példa volt korábban, de ellenpélda is: Magyar Péter esetében a karaktergyilkossági kísérletek nem hoztak érdemi negatív hatást, a tábora összeállt. Most fordított szereposztásban, tények nélkül, híresztelésekre épül egy narratíva.

A Fidesz valóban, inkább hatalmi pozícióból reagál, de ez nem biztos, hogy elég, mert a választók véleményét kell orientálni.

A választók ugyanis azt várják, hogy a kormányzat egyértelműen kijelentse: ennek semmi alapja nincs, a pedofíliát elítéli, a gyerekvédelem elsődleges. Úgy tűnik, ha némi késlekedéssel is, de felismerték ezt a kommunikáció irányítói, mert csütörtökön, pénteken már több olyan megnyilvánulás volt kormánypárti politikusoktól, ami megfelel a választók elvárásainak.

– Benne van a pakliban, hogy ebből is akkora lemorzsolódás lesz a Fidesz táborában, mint a kegyelmi botránynál?

– Ez attól függ, hogy Orbán Viktor milyen súllyal és hányszor szólal meg. Eddig tőle három reakciót láttunk: a hétfői parlamenti megszólalását, nagyjából arról, hogy a híreszteléseknek nem hagynak teret, mindenki megkapja méltó büntetését, és két napra rá egy Facebook-bejegyzést, valamint a péntek reggeli interjút, hasonló tartalommal. Igaz, itt már nem csak a jogkövetkezményekről beszélt, hanem azt is kijelentette, hogy a kormány minden tagja ártatlan. Mivel a hívek alapvetően neki hisznek, az ő megszólalásai tudják megnyugtatni vagy éppen bizonytalanságban tartani a tábort. A többiek megszólalásai kevésbé meghatározók. Az első nap zavar látszott, a következő napon már egységesebb irány körvonalazódott. A kormányinfón Gulyás Gergely is kapta a kérdéseket. Orbán további megnyugtató választ ad a táborának, az erózió elkerülhető. A Fidesz célja azonban több: az, hogy a téma kikerüljön a közbeszédből, és más napirendi pontok uralják azt.

Jelenleg védekezni kényszerül, így nem tudja folytatni a jóléti intézkedései kommunikációját.

A sajtóban is ez tükröződik. Régen a Fidesz kampányai sokszereplősek voltak: különböző rétegekhez más-más politikus szólt. Most viszont mindenki azt figyeli, hogyan reagál Orbán Viktor az aktuális ügyekre.

– Mikor látszódhat először, mit okozott az erőviszonyokban a most nagyon felhangosodott pedofil ügy?

– Egy ilyen ügy felerősödése után nagyjából egy hónap múlva érdemes mérni, hogy volt-e hatás. Semmilyen politikai fórumot nem fog elkerülni ez a téma, a Fővárosi Közgyűlésben is erről vitáztak. Minden politikai szereplő igyekszik álláspontot elfoglalni, a másikat megszólalásra kényszeríteni, kommunikációs hibát kiprovokálni, ami például hétfőn sikerült is.

– A kormánypárt szerint a nyarat a Fidesz nyerte. Kimondhatjuk ezt?

– Nem tudom, mi a mérőeszköz. Közvélemény-kutatóként, ha egy időszak nyertesét akarjuk megnevezni, az azt jelenti, hogy az illető támogatottsága emelkedik, az ellenfélé pedig csökken. Minden más: hogy ki járta többet az országot, ki nyilatkozott többet, kinek volt erősebb online jelenléte, mérhető ugyan, de elemzőként ezeket nem tartanám döntőnek. Ami tény:

megállt a Fidesz visszaesése és a Tisza előretörése, a két párt között pedig állandósult egy körülbelül 10 százalékpontos különbség.

Ha a „nyerés” azt jelenti, hogy valaki nem esik tovább, akkor a Fidesz „nyert”, de a különbség megmaradt, a Tisza előnye markáns, tehát a nyertes pozíció e pártnak is kijár. A Fidesz az online térben próbált erősíteni, ennek szervezeti manifesztációi a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök, Orbán Viktor pedig podcast-körúton vett részt. Emellett kormányzati intézkedéseket jelentettek be, amelyek különböző társadalmi csoportoknak kedveznek. A másik oldalon a Tisza az online mellett erősebb offline tevékenységet folytatott: olyan területekre is elment a pártelnök, ahol a párt pozíciói gyengébbek, a kisebb és közepes városokba. A nyáron történt az is, hogy a Tisza a kormányzati kompetenciájából többet mutatott, és több lépcsőben, például a nagykanizsai kongresszuson, konkrét javaslatokat tett, köztük adózási elképzeléseket is nyilvánosságra hozott(például 9%-os személyi jövedelemadó). A nyugdíjasoknak és más csoportoknak is ígért konkrétumokat, víziót. Ősszel ezen az úton haladt tovább: ahol lemaradása volt, például az idősek, nyugdíjasok csoportja, ott célzott ígéreteket tett (SZÉP-kártya, a minimálnyugdíj 200 ezer forintra emelése, a leszakadó nyugdíjak arányosabb, magasabb emelése). Tehát összességében nem tudok nyertest mondani: mindkét nagy párt tette a dolgát.

– Minek tudható be a Tisza megtorpanása? Miért álltak be a frontok?

– A Tisza egy olyan 2,7 milliós szimpatizáns-táborral rendelkezik a teljes népességen belül. Itt már meg kell küzdeni az újabb támogatókért. Egy darabig vitte a lendület, az újdonság varázsa, az ellenzéki szavazók sikeréhsége. Fontos pont volt az EP-választás is, amely megmutatta, hogy 30% feletti támogatottságot tud elérni. Eljött azonban az a pont, amikor célzottan kell társadalmi csoportokat elérni speciális üzenetekkel.

Az a tábor, amely ellenzéki orientációjú, nem szereti Orbán Viktort, le akarja váltani, és győzelmi potenciált lát Magyar Péterben, összeállt és stabilizálódott.

Innentől két feladat van: tíz-, ötven-, százezres nagyságrendben új szavazókat gyűjteni célzott üzenetekkel, és erősíteni az aktivizálást. A 2,7 milliós táborban jelenleg a részvételi hajlandósága magas, 70% fölötti. Hogy ez fennmaradjon, napi üzenetek sokaságát kell megjeleníteni, hogy a választók érezzék a párt potenciálját. Hogy ennek lesz-e hozadéka, azt ősszel látjuk meg. A Fidesz oldalán két tényezőt látok. Az egyik az, hogy kedvező helyzetben van, mert nem ígérnie kell, hanem döntenie. És döntött is jóléti intézkedésekről, amelyek egyes társadalmi csoportoknak kedveznek (például október 1-jétől az szja-mentesség a háromgyerekes anyáknak, az Otthon Start beindítása). Ezek célzott döntések a süllyedés megállítására és új szavazók gyűjtésére. A másik pedig Orbán Viktor szerepvállalása. Korábban külpolitikai témákra fókuszált, most a belügyekre helyezte a hangsúlyt.

A Fidesz-tábor erősen kötődik Orbánhoz; aktivitása megállíthatta azokat, akik hezitáltak.

Hogy hoz-e új szavazókat a bizonytalanok közül, az kérdés.

– Orbán Viktor fordíthat? Körülbelül 10%-ról fordítani bő fél év, hat és fél hónap alatt elég nagy teljesítmény lenne, de persze nem lehetetlen.

– 2021 őszén, az előválasztások idején, az akkori ellenzék nem állt rosszul. 2022-ben aztán 16-17 százalékpontos különbséggel vesztett. Fél év alatt tehát sok fordulat történhet: meg lehet gyengülni és meg lehet erősödni is. A mostani 10%-os különbség tehát csak egy kiinduló helyzet.

Nagyon más a szituáció, de a különbséget növelni vagy azon fordítani nem lehetetlen.

2022-ben a háború indulása után a Fidesz gyors reakcióval a biztonságérzet témáját húzta magához, és ez működött. Most nem tudjuk, mi lesz, mert egyszerre vannak pozitív ígéretek és negatív kampányelemek. Sok váratlan fordulat lehetséges, amelyek bármelyik irányba mozdíthatnak. Valószínű, hogy sokan eldöntötték, melyik oldalhoz húznak, de a mozgósítás döntő lesz. A bizonytalanok eléréséért erős verseny zajlik. Ez a kampány több hangszeren játszik, mint korábban. Két párhuzamos politikai akció is fut: a Nemzet Hangja 2.0 és a nemzeti konzultáció, amelyek adatbázisépítésre is alkalmasak.

Október 23-án ráadásul két nagygyűlés is lesz Budapesten, ennek számbeli és vizuális hatása fontos lesz, illetve az esetleges új mondanivaló is számítani fog.

A következő hónapban rengeteg inger éri majd a választókat, ami egyszerre szolgálja a saját tábor megtartását és a bizonytalanok megszólítását. Nehéz megmondani, ki offenzív és ki defenzív; ez folyamatosan változik, mindkét fél a napirend uralására törekszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Ranschburg Zoltán: „Zsolti bácsi” ügye nagyon rosszul érintheti a Fideszt, Semjén Zsolt komoly politikai hibát követett el
A 30 éve politizáló miniszterelnök-helyettes mintha kiesett volna a rutinból, zsigerből, egyfajta pánikból reagált - mondja a politikai elemző. Szerinte most éghet rá a Fideszre, hogy a kegyelmi ügy után nem tett eleget a gyermekvédelemben.


Egyre nagyobb a politikai botrány „Zsolti bácsi” körül. Semjén Zsolt vérvádnak nevezte a parlamentben elhangzott kérdést, ki lehet az a Zsolti bácsi, az ellenzék vizsgálatot követel, a kormányoldal rágalomról, hazaárulásról és egy külföldi titkosszolgálatról beszél. Az egész ügy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója elleni nyomozással indult, aki a gyanú szerint éveken át prostitúcióra kényszeríthetett volt javítóintézetis lányokat, de ezt hiába tudták sokan, nem történt semmi. Nem sokkal később a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat volt főigazgatója azt mondta, az igazgatót felülről védhették, és azt beszélték, politikusoknak is szállíthattak gyerekeket a Szőlő utcából. Káncz Csaba két nevet is leírt posztjában, Aradó Gergely pedig Semjént Zsoltnak címzve feltette a Zsolti bácsis kérdést.

Hogyan befolyásolhatja a választásokat ez az egész ügy? Erről beszélgettünk Ranschburg Zoltán politikai elemzővel.

– Semmilyen konkrét bizonyíték nincs „Zsolti bácsi” létezéséről, Semjén Zsolt heves védekezése azonban az ellenzék szerint árulkodó, miközben a kormány egy titkosszolgálati jelentéssel igyekszik cáfolni a ki sem mondott vádakat. Hatékonyan?

– A jelentés röviden a „Zsolti bácsi” pletyka terjedésének összefoglalója. Eszerint kiskorú áldozat nem szerepel a jelenleg folyó nyomozásban, politikus érintettségére nincs bizonyíték, és valamiféle külföldi összeesküvés sejthető. Jámbor Andrást külön kiemeli, noha épp ő mondta, hogy pletykát nem szabad vádként bevinni a parlamentbe. Káncz Csabáról, aki egy posztban (bizonyítékok nélkül) leírta két kormánytag nevét, hogy szerinte nekik szállíthatták a gyerekeket, azt feltételezi a jelentés, hogy brit titkosszolgálati kapcsolata lehet, azaz mintha brit szál is lenne a történetben. Úgy tűnik, a kormány kommunikációs vonala az lesz: ez az ügy ebben a formában nem ügy, politikus és valószínűleg kiskorú sem érintett, az egész csupán egy kreált történet.

A következő hetekben-hónapokban ez nagyon rosszul érintheti a Fideszt, és nem vagyok meggyőződve, hogy a teljes elmismásolás hatékony lesz.

Hogy az ellenzék hogyan keretezi, mennyire köti korábbi ügyekhez, az a következő időszak kérdése.

– Hogyan lehetséges, hogy egy bizonyítékok nélküli vád ekkora hullámokat kelt a politikában?

– Bár a politikusok érintettsége egyelőre pletykaszint, de az ügynek van valóságalapja: a Szőlő utcai intézet igazgatója letartóztatásban van, hatósági eljárás zajlik. Innen indult az egész. Ha semmi ténybeli alap nem lenne, kisebb hullámokat vetne. Így azonban folyamatban lévő nyomozás van, amihez mindent hozzá lehet kötni. Hogy az erre rárakódó pletykák sorsa mi lesz, az már politikai kérdés.

Az pedig, hogy Semjén Zsolt a parlamentben úgy reagált egy kérdésre, mintha az az őt személyében érő vád lenne, nagyon komoly politikai hiba volt. A válasza hangneme egyértelműen vádnak tekintette a kérdést, határozottan védekező pozícióból reagált.

Nem azt a pozíciót vette fel, hogy kormánytagként mindent megtesz a tiszta rendezésért, segíti a hatóságokat, mielőbbi megoldást remél, és szolidaritást vállal az áldozatokkal. Ehelyett ő maga terelte politikai síkra az ügyet azzal, hogy személyes támadásként kezelte. Súlyos hiba volt az is, hogy a reakciójában meg sem említette az áldozatokat, ami meglehetősen érzéketlen elem.

– Hogyan lehet ekkora politikai hibát elkövetni? Milyen lelkiállapot kell ehhez egy politikusnál?

– Személyesen Semjén Zsolt és általában a kormány az elmúlt másfél évtizedben sokkal ritkábban volt kitéve nehéz kérdéseknek és helyzeteknek, mint ahogy a normális lett volna. Elkoptak a régebben meglévő tudások, reflexek, rutinok, amelyek egy sikeres politikusban megvannak, hogyan kell reagálni, válaszolni. Semjén különösen ritkán kap akkora nyilvánosságot, mint például Lázár János vagy Navracsics Tibor.

Furcsa ezt mondani egy 30 éve politikában lévő emberről, de mintha kiesett volna a rutinból, zsigerből, egyfajta pánikból reagált.

Úgy érezhette, fennáll a veszélye, hogy egy politikailag komoly károkat okozó ügy közepébe kerül, ezért azonnal védekező pozícióba helyezte magát, ahelyett, hogy megtartotta volna különleges kormányzati pozícióját, és nyugodt, cselekvő szerepben jelezte volna: a kormány a helyén van, megteszi a szükséges lépéseket.

– Hogyan jutottunk idáig? A 444 nyár közepén írt hosszan először az ügyről. Szeptember elején Kuslits Gábor, a TEGYESZ volt igazgatója a Válasz Online-nak azt mondta, Juhászt felülről védhették. Úgy fogalmazott: "két nagyon magas rangú politikust emlegetnek. Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat.” Emiatt ellene indítottak eljárást, feljelentés elmulasztása miatt.

– Ami Kuslits Gábor kijelentéseit illeti: az interjúban is úgy fogalmazott, hogy hallomásokról van szó. Konkrétan nem nevezett meg senkit, azt mondta, tudomására hozták.

Körültekintően fogalmazott, konkrét vád nélkül jelezte, hogy ilyen ügyről van tudomása. Hogy feljelentési kötelezettség fennáll-e, jogi kérdés.

Nyilván pletyka alapján nem kell feljelentést tenni, de nem tudom pontosan, milyen körülmények kellenek ehhez. El tudom képzelni, hogy ebben a tekintetben a vizsgálat jogos lehet, ha konkrét tudomása volt.

– Kuslits azt is állította, hogy amikor 2015-ben a rendőrséghez fordultak, hogy a gyermekotthon elől szedték be a lányokat, semmi sem történt, csak aláírattak velük egy titoktartási nyilatkozatot. Ez tíz éve volt. Ez korbácsolhatta a hangulatot és irányíthatta a politikai mozgást?

– Úgy tűnik, egy régóta húzódó ügyről van szó, hosszú évek óta folyó nyomozással, amelynek nem látjuk az eredményét. Ez rendszerszintű hiba a gyermekvédelemben, sok hasonló esetről lehet hallani. Ráadásul ez legalább két ügy: az egyik a Szőlő utcai intézet volt vezetője büntetőjogi felelősségének kérdése, amiben remélhetőleg a nyomozás eredményt hoz. A másik a politikai felelősség kérdése: hogyan húzódhat egy ilyen ügy 10 éven át úgy, hogy a hatóságok tudnak feltételezett visszaélésekről és bántalmazásokról, mégsincsenek érdemi ellenlépések. Itt kapcsolódik a történet a Fidesz korábbi ügyeihez is:

a 2024 februári kegyelmi ügy után miért nem történtek sokkal határozottabb lépések?

– Országos felháborodás volt, az influenszertüntetés óriási tömegeket mozgatott meg. A kormány kommunikációban utalt átvilágításokra, komoly felülvizsgálatokra, de kívülről nézve ez nem látszik: a botrányok nem múltak el, más intézmények felől is hallani esetekről. Úgy tűnik, a 2024 tavaszán szükséges purgálás elmaradt.

Ez az a politikai felelősség, ami ráéghet a Fideszre, és ami miatt a politikai érintettségről szóló pletykák egyáltalán megjelenhetnek.

Egyetértek Jámbor Andrással abban, hogy pletykákat nem szabad vádként bevinni a parlamentbe, ez korrekt álláspont. De az, hogy a politikai vagy akár büntetőjogi felelősség kérdése felmerül, nagyrészt annak köszönhető, hogy a kormány a gyermekvédelem helyzetét nem tudta az elvárható módon kezelni. Ez komoly támadási felület, és várhatóan nem múlik el a következő időszakban.

– Mi lehet az oka, hogy a kormánypárt vonakodik foglalkozni ezekkel a nyilvánvalóan közfelháborodást kiváltó, politikailag kockázatos ügyekkel, miközben máskor képes egyik napról a másikra hozni kemény törvényeket?

– Három lehetséges magyarázatot látok. Az első, egyben a „legrosszindulatúbb”, de pletykaszinten létező, hogy tudnak ezekről az ügyekről, és valóban személyes érintettségek és kapcsolati hálók védik az elkövetőket, a politikai beágyazottság felülírja a büntetőjogi felelősséget, ezért vonakodnak fellépni. A második a valós politikai akarat hiánya: a kommunikációban családbarát üzenet a napi politikában hátrébb sorolódik, más kampánytémák dominálnak, és úgy ítélik meg, nem ez határozza meg a választások kimenetelét. A harmadik a kompetenciahiány: próbálnak kezdeni valamit, van némi szándék, de nem értik eléggé a rendszer működését, az információk nem jutnak el oda, ahova kellene, ezért nem találnak megoldást. Ez sem hízelgő értelmezés, és nehezen hihető, hogy tizenöt évnyi teljhatalom mellett egy korrekt átvilágítást legalább az intézményvezetők között ne tudnának megtenni, de akár a teljes rendszerben is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy: Egy ócska, hatásvadász, másokra mutogató magyarázkodással Semjén Zsolt végleg magára húzta a netes fórumokon terjedő pletykát
A humorista szerint „azért különösen súlyos ez az ügy, mert ha igaz, akkor nemcsak egy nagy hatalmú ember lepleződik le, hanem a miniszterelnök is”.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 24.



„Tegnap egy ócska, hatásvadász, másokra mutogató magyarázkodással Semjén Zsolt végleg magára húzta a netes fórumokon terjedő pletykát” - írta Pottyondy Edina szerda reggeli bejegyzésében, utalva a miniszterelnök-helyettes parlamenti felszólalására, amelyben a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről beszélt, és ördögien felépített karaktergyilkossági kísérletről, vérvádról, a Bibliából ismert Belzebub-vádról szólt.

Pottyondy szerint „nem volt előzmény nélküli ez a pánik”. Úgy fogalmazott, két hete Gulyás kancelláriaminiszter ahelyett, hogy a vádak kivizsgálását ígérte volna, mocskolódásba kezdett a Kormányinfón. „Alkoholizmussal és korrupcióval gyanúsítgatta azt a gyermekvédelmi szakembert, aki magas rangú kormányzati szereplők érintettségét vetette fel a Szőlő utcai gyermekprost1túció kapcsán” – írta.

„Azért különösen súlyos ez az ügy, mert ha igaz, akkor nemcsak egy nagy hatalmú ember lepleződik le, hanem a miniszterelnök is.

Eddig el lehetett adni, hogy Orbán Viktor nem tud a gyermekvédelemben uralkodó állapotokról, fel lehetett áldozni két alvezért, hogy kimenekítsék a Főnít a kegyelmi ügyből, és lehetett a hatóságokra, az ügyészségre, a véletlenre, a baloldali háttérhatalomra mutogatni a hosszú és eredménytelen nyomozások, a felháborítóan enyhe ítéletek, az elsikkadt ügyek vagy a Fidesz-közeli elkövetők kapcsán.

Semjén Zsolt esetében ez nem történhet meg” - fogalmazott a humorista, aki szerint, ha Semjén Zsolt érintettsége igazolódik, akkor arról Orbán Viktor és Rogán Antal biztosan tudott.

„A legelkötelezettebb Fidesz-szavazók számára is nyilvánvaló lesz, hogy nemcsak a korrupció, nemcsak a következménynélküliség, hanem még a legförtelmesebb bűn is csak egy hatalmi kártya, a hűség garanciája a NER-ben. Hogy ezt a rendszert sátáni gonoszság szervezi”

– írta.

Kérdésként vetette fel, hogy ilyen tétek mellett mennyire számíthat Magyarország gyors és szakszerű nyomozásra. Azt írta: fél, hogy semennyire. Szerinte független vizsgálóbizottságra és különleges jogosítványokkal rendelkező nyomozócsapatra lenne szükség, hogy a közvélemény megnyugtató választ kapjon.

„Azt se felejtsük, hogy Semjén Zsolt mindaddig ártatlan, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik”

- emelte ki Pottyondy, aki szerint „azt pedig kormányzatnak nem szabadna elfelednie, hogy a magyaroknak joga van tudni a kegyelmi ügy hátterét, jogunk van tudni, hogy miért nem csaptak le évekig a bicskei és a Szőlő utcai szörnyekre, és jogunk van tudni, hogy ezek a gazemberek kaptak-e politikai védelmet. Ha továbbra is akadályozzák a transzparens, független vizsgálatot, az felér egy beismerő vallomással”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: