SZEMPONT
A Rovatból

Vadászpilóta szeretett volna lenni, saját zenekara van, mindenből viccet tud csinálni – Kapu Tibor az űrutazás előtt sem unatkozott

A magyar asztronauta „civilben” egy félmaratonokat futó basszusgitáros, aki szeret őrült magasságokból a mélybe ugrani. Ismerősei és barátai szerint mindig ő a társaság szíve.


Farkas Bertalan 1980-as küldetése, illetve az űrturistaként kétszer is utazó Charles Simonyi 2007-es és 2009-es űrrepülése után kedden egy harmadik magyar is átlépheti az űr határát jelképező – szintén magyar tudósról elnevezett – Kármán-vonalat, hogy utána a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére dolgozzon. Kapu Tibor életútja szülővárosából, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vásárosnaményból vezetett a Hungarian to Orbit (HUNOR) Magyar Űrhajós Programig. Két éven át tartó kiválasztási folyamat végén 240 jelentkezőből őt és tartalékosát, Cserényi Gyulát találták alkalmasnak rá, hogy az űrbe utazzon.

A kéthetesre tervezett Axiom-4 küldetés becslések szerint 30-40 milliárdjába kerül a magyar államnak. Az űrrepülés során az amerikai Peggy Whitson, a NASA nyugalmazott asztronautája lesz a kapitány, az indiai Shubhanshu Shukla pedig a pilóta. Kapu Tibor mellett még egy kutatóűrhajós tartózkodik majd a SpaceX Dragon űrhajó fedélzetén, a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewski.

A Krúdyból az űrbe

Kapu Tiborról már a gimnáziumban kiderült, hogy kiváló érzéke van a természettudományokhoz. A vidéki gimnáziumok országos rangsorában rendre előkelő helyen szereplő, nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium hatosztályos tagozatára járt. Mivel az intézményben erős a matematika képzés, így a matematika-fizika fakultációt választotta, ami nagyban hozzájárult a sikeres egyetemi felvételijéhez és a végül megszerzett gépészmérnöki diplomájához.

Az űrhajós egykori osztályfőnöke, Páll Csilla a Szeretlek Magyarország kérdésére azt mondta, Tibor nem csak a matekórákon, hanem a közösségi életben is remekelt.

„Szívesen és önzetlenül dolgozott a Krúdyért: 11.-ben egy jó barátjával közösen vezette a diákönkormányzatot. Megtanultak csapatban dolgozni, ha kellett háttérben maradtak, de ha szükség volt rá, vezetőként előre léptek. Nagyon tiszteltem őket ezért” – fogalmazott a pedagógus. „Természetesen ünnepi műsorokban is részt vettek. Tibi utólag elmondta: a sok szereplésnek köszönheti, hogy nem okoz számára nehézséget a nagyobb közönség előtti fellépés sem.”

Páll Csilla úgy emlékszik, az űrhajós egykori osztályában egy kivételesen jó csapat kovácsolódott össze, amihez hozzájárultak az iskolán kívüli találkozások, kirándulások, élmények. „Nagyon sokszor visszajöttek már az egyetemi éveik alatt, aztán 2020-ban megjelentek az iskola alapítványi bálján, ami nagyon felemelő érzés volt, hiszen ezt egyetlen osztály sem tette meg korábban” – idézte fel.

A pedagógus mindig jól érezte magát a körükben, ezért külön-külön beszélgetett szinte mindenkivel, köztük az akkor még űrhajós program közelében sem járó Kapu Tiborral is. Elárulta neki: régóta bántja, hogy sohasem adott osztályfőnöki dicséretet a közösségi munkájáért, amire azt a szívmelengető választ kapta, hogy „megrovást sem adtál, amikor megérdemeltem volna”.

Aztán 2023 márciusában kiderült, hogy Kapu a négy legjobb közé került a HUNOR programban. Meghívták az iskolába, és „nagyon jó hangulatú előadást tartott a diákoknak az intézmény zsúfolásig telt ebédlőjében”. Páll Csilla szerint annak ellenére is óriási volt az érdeklődés, hogy ekkor még senki sem tudhatta biztosan, vajon ő kapja-e meg az életre szóló lehetőséget, viszont az első magyar űrhajóst, a gyulaházi születésű Farkas Bertalant is Szabolcs-Szatmár-Bereg adta az országnak, így a környéken mindenki felkapta a fejét az újabb potenciális jelölt hírére.

A gimnázium 2024 júniusában már kiválasztott űrhajósként fogadta újra Kapu Tibort, akit álló ovációval köszöntöttek a tornateremben. Ekkor mintegy 300 diáknak tartott előadást és – emlékeztetve őt az iskolában lejátszott parázs mérkőzésekre – kapott egy kosárlabdát is, a „Krúdy űrhajósa” felirattal.

Az asztronauta persze a kedves ajándék nélkül sem felejti, honnan jött: Páll Csilla elmondása szerint megállapodtak, hogy egy, a tanár által az iskoláról készített tűzzománc képet magával visz az ISS-re, majd hazahozza és szeptemberben személyesen adja át a gimnáziumnak. A terv az, hogy a világűrt megjárt alkotás külön vitrint kap, amelyben más, a Krúdy űrhajósával kapcsolatos emlékeket is kiállítanak majd. Az osztályfőnöktől megtudtunk, hogy az Axiom-4 küldetést kiemelt figyelemmel kísérik az iskolában. A felszállás napján a tanárok és diákok együtt nézik a kilövés élő közvetítését, éppen „abban a tanteremben, ahol Tibi a hat évének nagy részét töltötte”.

Szégyelld magad, Kata – Kapu Tibor és az ukulele

A sokoldalú űrhajós egyik legkedvesebb projektje az egyetemi barátjával, a gitáros Dobi Dániellel, és a szövegíró-énekes Erky-Nagy Katalinnal alapított Szégyelld magad, Kata zenekar, amiben Tibor - bár alaphangszere a basszusgitár - ukulelén játszik. Ezzel akkor kezdett el komolyabban foglalkozni, amikor zenésztársával elment egy dalszerző táborba. Itt ismerkedtek meg Katával, aki a csapat frontembere lett, és több kislemezt, illetve egy nagylemezt is összehoztak együtt. Az „ukulele - akusztikus gitár alapú, szövegnehéz alterzenét” játszó csapattól megtudtuk, hogy vannak még dalok, amelyek kiadásra várnak – például egy, ami a dalszerző táborban született, de egyelőre nem vették fel –, ezért nagyon várják, hogy Tibor hazatérjen és folytatni tudják a zenélést.

A zenekar tagjai balról: Bencs Zoltán, Dobi Dániel, Erky-Nagy Katalin, Kapu Tibor, Pap Dávid. Fotó: Szégyelld magad, Kata zenekar

Dobi Dániel még a BME gépészmérnöki karáról ismeri az űrhajóst, akit az egyik legjobb barátjának tart. Azt mondja, Kapu Tibor mindig szeretett a társaság középpontjában lenni, viszont sohasem törekedett rá tudatosan, csak van egy olyan adottsága, hogy mindenkivel megtalálja a közös hangot.

„Nagyon kommunikatív, jó humora van, mindenkivel és mindenből tud viccet csinálni.”

Ami az űrhajózást illeti, a HUNOR program előtt soha nem került szóba közöttük, hogy Tibornak lennének ilyen ambíciói. Gyerekkorában viszont vadászpilóta szeretett volna lenni, és mindig is imádta a repülést. Dobi Dániel szerint innen ered, hogy mindig sportos volt (lefutott például számos félmaratont) és túl van több ejtőernyős ugráson, illetve kedveli az olyan adrenalindús, extrém kalandokat is, mint a bungee jumping, vagyis kötélugrás.

„A közös érdeklődési körünkben azelőtt legfeljebb hobbi szinten merült fel az űrkutatás, de ez az ő esetében nyilván teljesen új irányt vett” – meséli Dobi Dániel, megjegyezve, hogy ő tényleg végig mélyen hitte, hogy a HUNOR program végén Tibor lesz az, akit kiválasztanak a küldetésre. Ő bezzeg nem volt ennyire biztos saját magában.

„Azt hiszem, imposztor-szindrómának nevezik, ha valaki azt gondolja, hogy 'oké, eddig eljutottam, de innen már nem lesz tovább'. Ezt a kiválasztás minden egyes állomása után elmondta, de közben nyilván nagyon odatette magát, hogy ne így legyen.”

Barátja és zenésztársa elárulta: néhány napja beszélt vele, és megtudta, hogy remekül érzi magát, de már némi szomorúság is vegyül a mindennapjaiba, hiszen az űrrepüléssel lezárul egy korszak, a kiképzés két éve, amit nagyon élvezett.

Komoly mérnöki munka és kutatások egész sora vár rá

Kapu Tibor nem az Axiom-4 küldetés kapcsán került először kapcsolatba a világűrrel, hiszen amellett, hogy mérnökként a gyógyszeriparban és hibrid autók akkumulátorain dolgozott, a pályafutása során űrhajók sugárzásvédelmi műszereinek fejlesztésében is részt vett. Ezt a budapesti Remred Space Technologies ipari mérnöki vállalatnák végezte a kiképzést megelőző két évben. Korábban pedig a Boschnál állt alkalmazásban – akárcsak tartalékosa, Cserényi Gyula, aki a német cég hatvani telephelyén csoportvezetőként felelt az elektromos hálózat biztonságáért és üzemeltetéséért.

Kapu Tibor június 10-én indul élete legnagyobb kalandjára, és a dokkolás után várhatóan 14 napot tölt az ISS-en. Ez idő alatt nyolc tudományos kísérletet fog végrehajtani.

Tesztelni fog például egy új, magyar fejlesztésű sugárzásmérő eszközt (kvázi a Farkas Bertalan által először űrbe vitt Pille dózismérő utódját), ami folyamatosan figyeli az űrhajósokat érő sugárzást és a környezeti paramétereket (hőmérséklet, páratartalom, légnyomás, szén-dioxid szint stb.). Ezenkívül végrehajt egy „mikrogravitációban végzett atmoszférikus dinamika szimulációt” is, amelynek során forgó vízgömb segítségével vizsgálják a Szaturnusz formájának kialakulását.

További fontos tudományos munka lesz még a növényi csírázás és levélfejlődés, illetve a mikrozöldtermesztés mikrogravitációs, erőforrásokban szegény környezetben történő vizsgálata, amelyről úgy tartják, hogy nagy hatást gyakorolhat a klímaváltozás miatt szenvedő Föld mezőgazdasági gyakorlataira.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk