MÚLT
19 évesen ment hozzá Petőfihez, és mindössze két évig volt a költő felesége Szendrey Júlia, aki titokban naplót vezetett.
MÚLT
Dreher Antal, a Dreher sörgyár alapítója 149 éve ezen a napon halt meg. A sörkirály fia azután az ország legnagyobb sörgyárává fejlesztette a Kőbányai Sörgyárat.
MÚLT
Egy elmélet szerint a Mikulás valójában a szibériai sámánok modern megfelelője, akik hallucinogén gombák hatása alatt „röpködtek” rénszarvasaikkal, és ezeket a gombákat ajándékként bedobták az embereknek a tetőn át, hiszen a nagy hó miatt a rendes bejáratokat nem lehetett használni – innen ered a kéményen át közlekedő, rénszarvasokkal repülő Mikulás mítosza.
MÚLT
Megtalálták a legrégebbi családi karácsonyi hangfelvételeket. Hallgassátok, hogyan ünnepeltek a huszadik század elején!
MÚLT
A szellemvárosok sorozat mai helyszínét, a kiskunlacházi volt szovjet laktanya lakókörleti részét manapság Hollywood uralja. Lerobbant lakóépületeit sokan felismerhették az idén bemutatott Ideglelés Csernobilban című filmből. De forgatott itt Angelina Jolie és Bruce Willis is.
MÚLT
A kápolnapusztai erdőben, egy kis temetőben kivégzettek sírja van, akik ugyanazon a napon haltak meg.
MÚLT
102 éve született a legendás színésznő Karády Katalin. Emlékét őrzi az utókor, fekete-fehér fotói, filmkockáit, bús sanzonjai. A magyar "Marilyn Monroe-ra" emlékezünk.
MÚLT
Derenk a törökdúlás és a pestisjárványok után elnéptelenedett, de akkori urai, az Esterházy grófok lengyel jobbágyokkal telepítették be. Ám Horthy Miklós jóvoltából a XX. században újra elhagyatott szellemfaluvá vált.
MÚLT
Megvan az odú, ahol az ókori unikornis élt. A szenzációs "hírt" az észak-koreai hírügynökség jelentette be. Régészeik állítólag rátaláltak Tongmjong király híres egyszarvújának lakhelyére. Márpedig, ha ők mondják...
MÚLT
Budapest utcáin 125 évvel ezelőtt indult az első villamosjárat. A nagy nap alkalmából felkutattuk a korabeli Vasárnapi Újságot, és megmutatjuk, hogyan és mit írtak a budapesti villamosközlekedés elindulásáról 125 évvel ezelőtt. 1887. november 28-án, hétfői napon, délután fél háromkor indították el az első villamost Budapesten, a Nyugati pályaudvar és a Király utca között.
MÚLT
Az újpesti uszoda és strand 1938-ban nyitotta meg kapuit. A 67 évig üzemelő fürdő több generáció kedvenc strandja volt. A rendszerváltás után a strand elvesztette népszerűségét, mígnem 2005-ben végleg bezárt.
MÚLT
Sosem volt a szürkék hegedűse. Ady Endre büszke volt, konok, heves, a magyar virtus nem veszett ki belőle sohasem. „Ezerszer gondolt csodaszépet, gondolt halálra, borra, nőre”, s ha szent nem is, de ízig-vérig költő lett belőle.
MÚLT
Szellemváros helyett most egy budapesti, szellemjárta épületet mutatunk nektek. Az 1924-ben épült egykori Postapalotát 2007-ben eladták és azóta várja sorsa jobbra fordulását.
MÚLT
Einstein nem véletlenül volt lángelme: agyának egyik területe 15 százalékkal nagyobb volt a szokásosnál. Ez a terület a matematika, a nyelv és a térbeli kapcsolatok megértésében játszik fontos szerepet. Ezt a zseniális fizikus agyáról készült, eddig publikálatlan fotók tanulmányozásából tudták meg.
MÚLT
Egy kórház, ahol madárcsicsergés helyett ma már csak a szellemek suhogását hallani. A város tüdeje – így lehet jellemezni a 60 éve, garantáltan allergénmentes fajtákból telepített, 5 hektáros kórházparkot.
MÚLT
Tudtátok, hogy csak 168 éve hivatalos nyelv hazánkban a magyar? 1844. november 13-án fogadták el ugyanis azt a törvényt, amely szerint a latin helyett a magyar nyelv vált a hivatalos nyelvvé. Ezért ünnepeljük ma a Magyar Nyelv Napját, aminek alkalmából egy kis játékra hívunk benneteket.
Népszerű
Ajánljuk