KULT
Belsőépítészként kezdte, folyamatosan kísérletező, világpolgár képzőművész vált belőle. És néhány napon belül három kiállítása is nyílt Magyarországon.
KULT
A Fonó több mint két évtizede ápolja a magyar népzenei és világzenei hagyományokat. Arra is van válaszuk, miért jó 2018-ban táncházba járni.
KULT
Ezúttal női szerzők könyveiből válogattunk. Következzen szubjektív könyvlistánk a Noran Libro Kiadó újdonságaiból.
KULT
A világsztár a magánéletéről is szívesen nyilatkozott a VesztprémFeszt-en tartott koncertje előtt.
KULT
A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatot tett arra, hogy a külföldi filmeket inkább feliratozzák szinkronizálás helyett. A szakma most közleményben tiltakozik.
KULT
Szabó Erikát a Barátok közt Tildájaként ismerte meg az ország. Azután elvégezte a Színművészeti Egyetemet, leszerződött a Thália Színházhoz, filmeket forgat, idén nyáron pedig tévés műsorvezetőként is bemutatkozott.
KULT
Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Cirkuszok éjszakáját, melyen öt magyar cirkusz fogott össze a közönség szórakoztatására. Az eseményről az egyik főszervezőt, ifj. Richter Józsefet kérdeztük.
KULT
'Élet a Marson' címmel megjelent a Honeybeast ötödik nagylemeze, november 21-én pedig ismét nagy szimfonikus koncertre készülnek, ezúttal a Papp László Sportarénában. Az együttes alapítójával és dalszerzőjével beszélgettünk.
KULT
Az UbikFarmon 150 állat él együtt békében az egy hétvégére ideérkező bulizókkal. Vagyis néha ellopják a szendvicsüket, de ez benne van a pakliban.
Népszerű
Ajánljuk