KULT
Eltelt a fesztivál első hétvégéje, de a java még csak most következik. Összeszedtük az eddigi élményeinket.
KULT
Listába szedtünk néhány ismert és kevésbé ismert hazai együttest, akik sajnos már nem koncerteznek, pedig nagyon jók voltak.
KULT
A rajongói megemlékezésen felcsendültek Somló ikonikus dalai, a gyászolók mécseseket gyújtottak és régi eseményeket idéztek föl.
KULT
Szerda este közös gyertyagyújtásra, anekdotázásra és zenehallgatásra várják minden kollégáját és rajongóját.
KULT
Pszichológusként végzett, műsorvezetőként dolgozott, de volt színész is. Azért leginkább a Quimbyből ismerhetjük, na meg A kutya vacsorájából.
KULT
A fellépés helyszínén történt a baleset, a zenészt azonnal kórházba szállították. A Megadeth már másodszor mondja le az itteni fellépését.
KULT
Egy hét múlva kezdődik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. Oszkó-Jakab Natália programigazgató a szervezés kulisszatitkairól mesélt.
KULT
Nagyon csúnya csípésnyomok láthatók az arcán azon a képen, amely a kísérő szöveg szerint egy méhrajjal való találkozás után készült.
KULT
A Kaláka együttes alapítói szerint a népzene ma már nem szájról szájra, inkább számítógépről számítógépre terjed. Páros interjú.
KULT
Az eset egy fehéroroszországi reptéren történt az együttessel, akikről azt hitték, hogy a Metallica tagjai.
KULT
Egy fiatal szobrászművész indított kampányt érte a Facebookon. Agyagból már el is készítette az első terveket.
KULT
Ezek nélkül nem is lehet teljes az élmény: íme 11 retró magyar dal, amit mindenki ismer és kívülről fúj.
KULT
Terence Hill nem csak a színésztársa, hanem a legjobb barátja is volt Bud Spencernek. A temetésen elmondott beszéde alapján, senkinek nem is marad efelől kétsége.
Népszerű
Ajánljuk