HÍREK
Egy coloradói túrán szerezte be az élősködőket. Szerencséje volt, mert maradandó, sőt halálos is lehetett volna a bénulás.
HÍREK
Csennaiban 6 hónap után esett először az eső, amit a helyiek úgy vártak már, mint a Messiást. A mindennapjaik ugyanis már a túlélésért való harcról szólnak.
HÍREK
Az Európa Tanács minden évben vizsgálja a tagországokban a korrupciót. Magyarország az egyetlen tag, amely nem engedi közzétenni.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester megpróbálta megmagyarázni a korábbi, megosztónak bizonyuló kijelentéseit a gyermeknevelésről. Elfogadja, hogy a társadalmi normák nem esnek egybe az ő személyes meggyőződésével.
HÍREK
A kórház orvos nélkül maradt krónikus betegeit most egy másik intézmény fogadja, de ott a nagy forgalmú baleseti centrum érsérültjeit egyelőre nem tudják ellátni.
HÍREK
A brit bíróság ítéletét a várandós lány édesanyja támadta meg. Az utolsó pillanatban mentette meg az unokáját.
HÍREK
Hétfőn minden korábbi napnál többen mentek el voksolni, de még nem késő leadni a szavazatokat azoknak, akik tervezik.
HÍREK
A szervezet több dolgot is kifogásolt, de ezt a miniszterelnökség szerint tárgyalás útján rendezni tudják.
HÍREK
Elképesztő felvételek készültek a településről, ahol az utakon alig lehetett közlekedni a sártengertől, de a járdák is szinte teljesen eltűntek.
HÍREK
A borneói esőerdők és az ott élő veszélyeztetett fajok megmentésére indult az angol színészet nagyasszonya.
HÍREK
A megújuló energiák költségei csökkentek, ma már a szárazföldi szél- és naperőművek által termelt energia gyakran olcsóbb, mint a fosszilis.
Népszerű
Ajánljuk