Abortuszra köteleztek egy szellemileg visszamaradott kismamát – azt mondták neki, kap helyette játékbabát
Az abortusz - vagy azért, mert túlságosan szigorúan tiltják, mint például a májusban hozott, világfelháborodást kiváltó alabamai abortusztörvény esetében, vagy azért, mert ellentmondásos ítéletekben kötelezővé teszik - minden esetben heves érzelmeket vált ki az emberekből, ami teljesen érthető.
A legutóbbi, nagy port kavart eset Angliában történt, ahol egy bíróság ítéletében arra kötelezett egy szellemileg visszamaradott, huszonéves lányt (a pontos korát nem hozták nyilvánosságra), hogy abortusznak vesse alá magát.
A kismama a terhessége 22. hetében járt, és a bíró egy szülész-nőgyógyász, valamit két törvényszéki pszichiáter állásfoglalása alapján hozta meg az ítéletet.
A szakértők szerint a várandós nő egy 6-9 éves gyermek szellemi színvonalán áll, figyelemzavaros, és hangulatingadozásai is vannak, így nem lesz képes ellátni születendő kisbabáját, a gyermek akár életveszélybe is kerülhet mellette.
A lányt kórházba szállították, amelynek jogi képviselője, Fiona Paterson elmondta: az orvosok előkészítették a nőt a magzatelhajtásra, és jobbnak látták az ő szellemi szintjén kommunikálni a műtétet.
Így azt mondták neki: el fog aludni, és mire felébred, már nem lesz a hasában baba, viszont kap majd helyette egy vadonatúj játékbabát, amivel játszhat.