HÍREK
Közüzemi tartozások halmozódtak fel, ugyanakkor a jogvédő szervezet elnöke szerint más megoldást is választhatott volna a szolgáltató.
HÍREK
A BBC-nek adott interjújában arra is kitért, hogy „az európai országoknak be kell fogadniuk a menekülteket, oktatást biztosítani számukra, majd lehetőséget adni, hogy visszatérjenek anyaországaikba."
HÍREK
A jóléti adó a legfelső réteget sújtaná, és azzal érvelnek, hogy államérdek is lenne a bevezetése.
HÍREK
Északkeleten és a nyugati határnál több helyen is felhőszakadás, szélvihar és jégeső vetett véget a fülledt melegnek.
HÍREK
Hazájában elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem jelent meg a börtönben, hogy megkezdje büntetésének letöltését.
HÍREK
A Nagy Imre újratemetésén elhangzottak részleteivel a rendszerváltás harmincadik évfordulójára emlékeznek.
HÍREK
Szász-Anhalt tartományban sebességkorlátozást kellett bevezetni az autópályán a pokoli hőhullám hatása miatt. De több országban is rendkívüli intézkedéseket hoztak.
HÍREK
A kitörésből származó hamu, és a kén-dioxid terjedését a szakemberek figyelik, már figyelmeztetést adtak ki Japán és Oroszország környékén.
HÍREK
A panelházak falai több mint 70 fokosra is felforrósodhatnak a kánikulában. A stáb végigjárta a vonatokat, kórházakat, sütödéket is, hogy megtudják mekkora ott a hőség.
HÍREK
A turistákat egy helyi óvoda romjaiba is elviszik, de megközelíthetik a szarkofágba zárt atomreaktort is. Idén nyáron állítólag 50 százalékos látogatószám-emelkedésre számítanak.
HÍREK
Világszerte 700 ezer ember hal meg évente antibiotikum-rezisztens fertőzések következtében, közülük több mint 30 ezer Európában. Ha nem történik változás, ez a szám 2050-re 10 millióra emelkedhet, a világ vezető halálokai közé emelve az antibiotikum-rezisztenciát.
Népszerű
Ajánljuk