Hat hosszú hétvégénk lesz 2020-ban, ebből három négynapos
Az idei évhez hasonlóan hat hosszú hétvégénk lesz 2020-ban is. Kedden jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amiből kiderült:
húsvétkor, augusztus 20. körül és karácsonykor lesz négynapos hétvégénk, ezen kívül pedig még három alkalommal pihenhetünk három napot egymás után.
A húsvét a nagypéntek munkaszüneti napnak nyilvánítása óta minden évben négynapos ünnepnek számít, ez jövőre sem lesz másképp. Karácsony 2020-ban a hét második felére esik: 25-e pénteken, 26-a szombaton lesz, de még a vasárnapot és a 24-i pihenőnapot is kiélvezhetjük az ünneplésre.
Az augusztus 20-ai ünnepnap körül szintén négynapos hosszú hétvégénk lesz.
Ezen kívül három háromnapos hétvégére számíthatunk jövőre. Pünkösdkor jövőre is egy nappal tovább pihenhetünk pünkösdhétfő miatt, ami éppen a nyár első napjára esik. Május elseje viszont péntek lesz, ezért ott is hosszú hétvégén majálisozhatunk. Október 23-a szintén péntekre esik, így akkor is három napig munkaszüneti nap lesz.
A rendelet alapján 2020-ban augusztus 21. péntek és december 24. csütörtök lesz pihenőnap, ezeket viszont augusztus 29-én és december 12-én le kell dolgozni, azaz jövőre két szombati munkanapra kell számítanunk.
2020. március 15. vasárnapra fog esni, ahogy Mindenszentek napja is, ezért akkor nem lesznek hosszú hétvégék.
Idén is úgy alakultak a napok, hogy hat hosszú hétvégénk van, plusz egy ünnepi hét - ebből három már eltelt, még az augusztus 20-i négynapos, a november elsejei három napos és a karácsonyi hatnapos ünnepi hét van vissza.
Forrás: Portfolio