Bestia: fatálak, kemencék és a tökéletes szendvics
Délután 4-kor a világ összes étterme üres, ilyenkor vadászunk. Ajtó kinyit, mi belép, srác köszön.
Idáig minden frankó. Inni házi, vaníliás- uborkás limonádét rendelünk mert elég zorallul hangzik.
A menü egyben a tányéralátét is, elősegítve az amerikai afterwork-kocsma érzést - amit nagyon sugározni akarnak - és sikerül is anélkül, hogy a jelenlévő Pryma Zoli üzletvezető nyakunkba öntené a marketinget. Ezért jár is egy dagadt piros pont.
Az étlap-alátéten kiszúrom a Josper feliratot, kábé egy időben azzal, hogy Zoli is megemlíti. Ez a kemencék Lamborghinije, a grillsütők Ferrarija, egy igazi vadállat. Fatüzelésű kemencés ízzel pecsételi meg a benne sültet, miközben gyorsabban süt, mint a későn ébredt nagymama a karácsonyi ebéd előtt.
Na, ez kenyér!
Nem szarozunk, berendelünk minden témában. Egy velős pirítós előételnek, mert az szignicsör, egy BBQ-oldalas, mert az nagyon amerikai, egy kacsakolbász krumplifőzelékkel, mert azt nem is értjük igazán (és Adri rákattant), valamint a Bestrami „a tökéletes szendvics”, ami ultraszignicsör, és már agyon lett dicsérve pár fórumon.
A velős pirítós egy batár nagy fatálon érkezik, az impozáns szó lassított felvételben hagyja el a számat a láttán.
A kettéfűrészelt csontban lévő velőn fűszeres panko morzsa figyel, egyik oldalon a pirítósok, másikon egy tormahab hegy. Sok meglepi nincs ebben a fogásban: a velő király - annak, aki szereti -, a tormahab vagány ötlet, és ilyen habos még sose volt. A kenyér viszont már felrántotta a szempillámat. Szép barna, hosszú vekni fele, ami nem egy mezei kenyérpirítóban kelt életre.
A kacsakolbászos mókára nagyon kíváncsi voltam, mert valahogy ez ütött el az egész étlapon a legjobban a kis krumplifőzelékével. Egy zománcozott, ovál fémtányéron érkezik, amitől vigyorogni kezdtünk. Nem gúnyosan, hanem a „jaj istenem ez de jó”-féle vigyorgással - akkor is ha ezt már láttuk a Budapest Bisztróban és a Spílerben is. Nincs trükk, tényleg egy klasszik burgonyafőzelékben hajókázik a szép szál kolbászka, ami roppan és a szádban fröcsög a kacsa sajátos, testes ízével.
A főzelék majdnem olyan, mint amikor péntek délután hazamásztál a suliból és már a lépcsőházban érezted mi lesz ebédre,
de egy kis szeletekben hagyott hagyma megbolondítja. Emberes adag, kétezerért simán megéri. Közben ráeszmélek, hogy a limonádéban a vanília valahogy csak a stáblistára kerülhetett fel, vagy az uborka K.O.-val nyert, nem tudom...
Az oldalas a velő alatt is megismert gigászi falapon érkezik, amit szegény felszolgálók biztosan őszintén kedvelnek. Három halom: coleslaw, oldalas, steak burgonya, hanyag eleganciával, Maldon sóval és metélőhagymával megküldve. A deszkán minden hibátlan, az oldalas omlik, mint a vakolat, de isteni zsiradékait és puhaságát teljes érvényűen átadja nekünk. A BBQ édeskés-füstös és ragacsosan büntet.
A Bestrami. Multi szójáték ez a szendó, és nagyon NAGY betűkkel van szedve az étlapon is. A Facebook-feedbackek szerint vagy ez a legjobb szendvics a világon vagy a legszarabb, bár ez általánosságban mindenre igaz. Ismét fadeszka, de még mindig tetszik. És igen! Szinte biztos voltam benne, hogy a pirítósnál is alkalmazott kenyér visszatér, mert elég menő volt a kis grillcsíkjaival. Benne a tépett Josperelt-marha, sajt és mustáros mizéria, mellette csemege ubi.
Aztán ez végül is ennyi.
Szép harmónia, füstös-szaftos hús, amit a mustár meg a kicsit kreténbe nyúlós sajt nem hagy elkanászodni. Laktat - nagyon -, úgyhogy a „nyúladagozók” is békésen fektethetik be a pénzüket ebbe a gasztronómiai élménybe, de én mégsem ezt jegyezném a hely védjegyének, mert előtte sokkal kellemesebb dolgokat ettünk, mint egy tökéletes szendvics.
Végül egy túrógombóc, mert az most mindenhol a reneszánszát éli. A Bestia nem variált, nem detexturálta, nem habosította, nem tárkonyozta vagy alkotta volna az egészet újra, csak készített egy panko morzsás isteni túrógombócot. Pont.
Este még visszatértem, hogy meglessem mit tudnak az igazi afterwork-órában. A kézműves sörlap ki van maxolva, kilenc csapon és még több üveges verzióban. Sokan vannak, de nincs rohanás, mégis úgy tűnik, megy szépen minden a maga medrében. A felszolgálók érdeklődnek, odafigyelnek, és elmondják a harmincadik embernek is mosolyogva, hogy hol a vécé (ahol a piszoárok és a csapok söröshordók).
Este tényleg jobban átjön ez a Bestia-feeling, amit nappal még nem értettem teljesen.
Árban kényes kérdés, a kézműves sörök mindenhol drágák, az ételért korrekt árat kérnek, korrekt mennyiségért és minőségért, egy általában nem korrekt környéken. Van ez a 12% kötelező szervízdíj, de szerintem a Bestia szépen operál ahhoz, hogy ne legyen ebből hőbörgés. Visszatérős, sörözős-eszegetős hely.
Ha te is belekóstolnál a Bestia fogásaiba, nyomj egy lájkot!
