KULT
A Rovatból

„A filmeken keresztül az egész körülöttünk lévő világról képet kaphatunk”

Ráduly Györggyel, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatójával beszélgettünk arról, miért érdemes régi magyar filmeket nézni, és mivel készülnek idén a Művészetek Völgyében, ahol tíz napon keresztül saját helyszínük lesz.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. július 09.


Link másolása

A Művészetek Völgye sokszínű kavalkádjában jól megfér egymással a könnyűzene, a színház, a komolyzene, a cirkusz és az irodalom mellett a filmművészet is.

Utóbbit immár ötödik éve képviseli a Nemzeti Filmintézet csapata, akik előadásokkal, vetítésekkel és játékokkal várják a közönséget Kapolcson.

Ez volt az alábbi interjú apropója, de kiderül belőle az is, hogy egy több mint 100 éves rekordot azóta sem tudott megdönteni a magyar filmgyártás.

– Össze lehet-e hasonlítani a magyar film múltját a jelenével akár nagyság, akár népszerűség terén?

– A magyar film 120 éve egy folyamatos fejlődéstörténet, tele van sikersztorikkal és mélyrepülésekkel. Egyaránt alakította a technikai modernizáció, a XX. század történelme, az ország épp aktuális politikai berendezkedése. Nagyon nehéz összehasonlítani, jobbak-e a mai filmek a régieknél, hiszen a közönség ízlésvilága és elvárásai is folyamatosan változtak. Ezek hipotetikus kérdések, a mennyiségről, a “filmtermésről” viszont sokkal könnyebb fogalmat alkotni.

Az 1910-es években volt az első fellendülés, amely 1918-ban futott csúcsra: máig ebben az évben készült a legtöbb magyar film, összesen több mint száz, köztük olyan látványos, helyszínekben és díszletekben gazdag alkotások, mint a Korda Sándor által rendezett Jókai adaptáció, Az aranyember, Garas Márton Anna Kareninája vagy Kertész Mihály Ocskay brigadérosa.

Ekkor az I. világháború végén jártunk, Trianon előtt, amikor össztársadalmi traumák, majd forradalmak követték egymást. Így annyira nem meglepő, hogy az emberek vágytak az olyan történetekre, amelyek kiemelték őket a hétköznapi valóságból. Az iparág pedig a kereslettel arányosan ontotta magából a filmeket.

A ‘20-as évek elején aztán lelassult a folyamat és az újabb ragyogást a hangosfilmek megjelenése hozta el a ‘30-as években. Ekkor ismét dömping következett, ami egészen a II. világháborúig tartott. A kommunizmus kezdeti évei megint visszaesést hoztak magukkal, az ‘60-as évektől viszont beköszöntött az úgynevezett aranykor, amely egészen a rendszerváltás időszakáig kitartott. Utóbbi hiába hozott magával általános eufóriát, a filmgyártás mégis gödörbe került, miután szétdarabolták és privatizálták a Mafilmet. Megint sok évre volt szükség, hogy magához térjen az iparág, új tehetségek tűnjenek fel és finanszírozási rendszerek alakuljanak ki a mai napig. Ez a folyamat látszott beérni a közelmúltban azzal, hogy több magyar film is világsikert ért el, valamint a nézőszámok is örömteli növekedésnek indultak.

Szomorú aktualitás, hogy a moziba járást a járvány egy éven keresztül ellehetetlenítette és ez óhatatlanul negatív hatással van a nyitás utáni moziba járási kedvre is. Nagy károkat okozott ez az időszak, amit természetesen a Nemzeti Filmintézet és a magyar kormány igyekezett enyhíteni, de sok film bemutatóját el kellett halasztani és mindezzel párhuzamosan az internet térhódítása még jobban felerősödött, amihez az egész iparágnak alkalmazkodnia kell.

És akkor még nem is beszéltünk az illegális online felhasználások problémájáról, ami sürgős megoldásokat kíván. Tehát megint csak azt látjuk, hogy a magyar filmek sorsát ma is, csakúgy mint az elmúlt 120 év során többször, olyan tényezők is alakítják, amelyekre a filmszakmának nincsen ráhatása. Ennek a hihetetlenül fordulatos 12 évtizednek a bemutatására teszünk kísérletet a Ludwig Múzeumban július 23. és november 14. között, a Nagylátószög című filmtörténeti kiállításunkon.

– Itthon a multiplex mozik dominálnak, régi filmeket játszó artmoziból alig pár darab lehet az országban. Hogy lehet így eljutni a célközönséghez?

– A mozitermek száma 3000-ről alig 300-ra, tehát az eredeti tizedére csökkent 1990 óta. Ez egy nagyon szomorú tendencia, és valóban korlátozza a lehetőségeket arra, hogy a magyar filmek eljussanak a közönséghez. Különösen, mivel a külföldi, főleg az amerikai filmek dominanciája annyira erős, hogy mellettük szinte lehetetlen láthatónak maradni. Ezekkel a kihívásokkal néznek szembe a magyar filmelőállítók és forgalmazók nap mint nap.

Mi a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma részéről évente közel 6-700 nyilvános vetítést rendezünk – természetesen ez a pandémia évére nem vonatkozik –, melynek során filmszínházakban és művelődési házakban, nagy vászonra vetítve juttatjuk el a filmeket a közönséghez. Ezzel körülbelül 60 és 100 ezer közötti nézőt tudunk elérni, a restaurátorok munkájának köszönhetően a minőségre sem lehet panasz.

Igyekszünk rendezvényeket is szervezni, a saját filmfesztiválunkat 2017 óta minden szeptemberben rendezzük meg Klasszikus Film Maraton néven, ez az egyetlen hasonló, restaurált klasszikus filmeket bemutató rendezvény a Közép-Európában. Idén szeptember 21-26. között kerül megrendezésre és a magyarok mellett a nagyvilágból is számos restaurált filmet tűzünk műsorra, elsősorban a magyar vonatkozású külföldi filmeket. Úgy gondoljuk, hogy ha a nemzeti filmes örökségünket közelebb hozzuk a közönséghez, azzal a mai magyar filmesek munkái is felértékelődnek a szemükben és erősítjük a moziba járási kedvet.

– Mi a helyzet az internetes terjesztéssel?

– A Nemzeti Filmintézet tavaly novemberben indította el online streaming szolgáltatását, a Filmio nevű portált. Ezen a platformon rögtön az indításkor elérhetővé tettünk több mint 200 filmet, amiből nagyjából 170 restaurált volt. Azóta hetente bővítjük a kínálatot magyar filmekkel. Szerepel köztük játékfilm, némafilm, rövidfilm, dokumentumfilm és animációs film is szép számmal, de televíziós alkotásoknak is helyet biztosítunk az oldalon, hiszen a Nemzeti Filmintézet a teljes mozgóképes szakmát támogató intézmény.

A magyar emberek számára kifizethető, 1200 forintos havidíjért cserébe korlátlan megtekintést biztosítunk, akár több platformon is párhuzamosan. Jelenleg azon dolgozunk, hogy külföldön is elérhető legyen, ezáltal a szomszédos országokban élő magyarokat is el tudjuk érni. Fontos megemlíteni, hogy a szolgáltatás a halláskárosultaknak készült speciális magyar felirattal és angol felirattal kínálja a filmeket. Ezzel egyedülálló lépést tettünk annak érdekében, hogy a halláskárosult honfitársaink és a Magyarországon élő vagy tanulmányaikat itt folytató külföldiek is élvezhessék az elmúlt 120 év magyar filmjeinek varázsát.

Ráduly György

– Mit mondana azoknak, akik nem érdeklődnek a régi magyar filmek iránt, miért érdemes elkezdeniük ismerkedni a műfajjal?

– A magyar film 120 éve olyan sűrű, fontos és minőségi történet, amilyen nagyon kevés más országnak adatott meg. A némafilmes korszaktól napjainkig számos olyan film készült, amely nemcsak jelentős filmművészeti alkotás, hanem fontos korlenyomat is. Megismerhetjük belőlük a saját történelmünket, kultúránkat, viselkedési szokásainkat, nemzeti önismeretre és önazonosságra serkentenek, így akár a közoktatás számára is fontos segédanyagok lehetnek. Ezen különben dolgozunk az Alapfilmek.hu projektünk keretében.

A Filmarchívum gyűjteményének, valamint az azon kívül őrzött vagy kallódó alkotásoknak a kutatása és felkutatása azért is fontos, mert az elkészült alkotások mögött még rengeteg réteg tárható fel, ami a az említett szempontok miatt fontos. Gondoljunk csak a 100 éves néma filmhíradókra, amelyek tartalmát a Filmarchívum munkatársai éveken át tartó munkával azonosítottak be a korabeli lapokból, vagy a Csodacsatár című film rekonstrukciójára a Puskás Ferenccel forgatott, majd a cenzúra által kivágatott és újraforgatott jelenetének visszahelyezésével.

De itt meg kell említenem Bacsó Péter A tanú című filmjét is, amelyből az eredeti rendezői szándék szerinti változatot a Mafilm selejtanyagainak tüzetes átvizsgálása során előkerült kivágatnegatívoknak köszönhetően készítették el a Filmarchívum munkatársai. A történelmünk olyan, hogy sokszor az igazságot a vizsgált kor kidobásra szánt anyagai között kell keresnünk. Szóval a filmeken és azok keletkezéstörténetén keresztül a múltunkról és az egész körülöttünk lévő világról képet kaphatunk, ezt pedig meg kell mutatni a fiatal generációnak is.

Manapság olyan dzsungel a mozgóképes univerzum – sajnos tele silánysággal –, amelyhez iránytűt kell adnunk az új generáció kezébe, hogy segítsük őket az eligazodásban. A magyar filmek ismerete az általános műveltség része kell, hogy legyen és ez a műveltség vezetheti rá őket arra, hogy később se ész nélkül fogyasszanak mindent, ami az interneten szembe jön velük.

Mondjuk, hogy a Jankovics Marcell filmjeiben rejlő értékeket szembe tudják majd állítani az amerikai 3D-s őrületekkel.

– Mióta vannak jelen a Művészetek Völgyében, mi adja önök számára ennek a 10 napnak a jelentőségét?

– A Művészetek Völgyével 2017-ben kezdtünk el együtt dolgozni, azóta minden évben jelen voltunk a fesztiválon. Az elején egyfajta műhelyprogram kialakítása volt a célunk, a Filmarchívum munkatársai egy mini történeti tárlatot építettek fel, folyamatos vetítésekkel és gyerekprogramokkal biztosítva, hogy a közönség szórakoztató formában találkozhasson a magyar filmmel. Nagy sikernek örvend a kicsik körében az üres filmkockákba való rajzolás, a pályaművek közül a legjobbakat mindig le is vetítjük.

2020 elején, közösen meghirdettünk egy zeneíró pályázatot is, aminek keretében némafilmek zenei aláfestésére vártuk az ötleteket. Ennek már tavaly is nagy sikere volt, a győztes alkotók a Völgyhétvégéken élőben is lehetőséget kaptak műveik bemutatására rendes filmvetítés keretein belül.

Idén újra kiírtuk a pályázatot, azóta már meg is születtek a győztesek, így újra fantasztikus filmes koncertélményben lehet része a közönségnek. Két művészeti ág összekapcsolásával igazi időutazásban vehetnek részt, átélve azt, hogy 100-120 évvel ezelőtt hogyan nézték az emberek a filmeket.

– Mit emelne még ki a programok közül?

– A Művészvölgy Kúriában folytatjuk a korábban megkezdett műhelymunkát, szeretnénk minél többeknek bemutatni a filmtörténeti tárlatainkat. Tematikus vetítések is lesznek, ezúttal a rendszerváltás időszakából szemezgettek a kollégáim, akik a filmekhez kapcsolódó előadásokkal is készülnek. Most is mindennap sor kerül gyerekprogramokra, lesz például filmrajzoló verseny, illetve olyan játékok, amelyekhez az eszközöket külön erre a célra gyártottuk le. A Pajtaszínpad pedig a már említett némafilm-kísérő koncertek mellett a kortárs vetítések helyszíne is lesz, hiszen a Nemzeti Filmintézet teljes vállszélességgel képviselteti magát a fesztiválon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: