KULT
A Rovatból

„Magamat látom tíz év múlva itt…” – új magyar film, az Együtt kezdtük forgatásán jártunk

Interjú Kerékgyártó Yvonne rendezővel és Mucsi Zoltánnal.


Tíz év nagy idő, különösen a 21. században, amikor a változások már-már követhetetlenek. És különösen olyan fiatalok életében, akik az érettségi után kirajzanak a világba, útjukat keresik, és amikor tíz év után találkoznak, kevesen mondhatják el magukról, hogy minden úgy alakult, ahogy elképzelték.

Kerékgyártó Yvonne Együtt kezdtük című nagyjátékfilmjének utolsó budapesti forgatási napján jártunk egy budai, kissé retró hangulatú szórakozóhelyen. Ha esetleg elfelejtettem volna, hogy még mindig járványhelyzet van, a stáb gyorsan eszembe juttatta: hiába 3 oltás, hiába védettségi igazolvány, nem úsztam meg a gyorstesztet. Mint Pék Csaba producer elárulta, éppen az aznapi forgatást kellett némileg átprogramozni az egyik szereplő megbetegedése miatt és nem ez volt az első eset.

Szerencsére „negatívnak” bizonyultam, így semmi akadálya nem volt, hogy a rendezővel és az egyik kulcsszereplővel, Mucsi Zoltánnal beszélgessek.

– A film középpontjában egy esküvő áll, amely egyfajta érettségi találkozóvá alakul át. A sors egybeesése, hogy éppen én is egy ilyen összejövetelre készülök, és tudom, hogy ezeken a nagy örömök mellett rendszerint traumák és konfliktusok is felszínre kerülnek. Hogyan született ez a történet?

– A forgatókönyvet Szentgyörgyi Bálint és Boros O. István írták. Én 2020-ban találkoztam vele, amikor a Nemzeti Filmintézet már elfogadta és a producerek, Romwalter Judit és Pék Csaba rendezőt kerestek hozzá. Tehát a történet, a főbb karakterek már megvoltak, koncentrálhattam a helyszínekre, a színészek kiválasztására. Nagyon fontosnak tartom a helyszínekre írni a jeleneteket, mert attól lesz egy film élő. Ezt a munkát Maruszki Balázs társforgatókönyvíró végezte el velem, a próbák során pedig lehetőséget adtam a színészeknek, hogy a dialógusokat változtassák saját karakterük szerint - mondja Yvonne.

– A színészeket szerepre válogatták?

– A történetnek 9 főszereplője van és számos mellékszereplője. A történet különlegessége, hogy ellentétben a legtöbb filmmel, ahol 2-3 főszereplő jelenik meg, itt kilenc hasonló súlyú drámát kell bemutatni. A casting során Mandel Helga casting direktor és Olasz Renátó színész-rendező segített nekem asszisztensként, hogy olyan kis feladatokat találjuk, amik a karakterekre fókuszálnak. Így találtunk meg egy olyan színészgárdát, akik néhány kivételtől eltekintve számomra teljesen újak voltak, de a tavaszi-nyári próbák során meg tudtunk alkotni egy hiteles „osztályközösséget”. Ekkor következtek azok a tapasztaltabb színészek, akik a főszereplők szüleit, tanárait alakítják.

Számomra nagyon fontos volt, hogy olyanokat találjunk, akik segítik a fiatalokat és ez sikerült is.

Fantasztikus volt együtt dolgozni Kerekes Évával, úgyszintén Mucsi Zoltánnal, akit ezerarcú színésznek tartok. Számomra nagy inspiráció volt az ő munkásságából Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjében nyújtott alakítása, ahol szintén tanárt játszik. Egy olyan figurát, akiben egyszerre van jelen tragikum és komikum. Ezt próbáltuk kicsit itt is megfogni, mert filmünk olyan dráma, amely nem nélkülözi a komikus és a romantikus elemeket sem. A kilenc szál közül hol az egyik, hol a másik dominál. Zoltánnal épp ma volt az utolsó forgatási napunk. Az elejétől kezdve nagyon sok energiát kaptunk tőle mindannyian, egyedül álló közösséget tudtunk vele alkotni, nagyon hálás vagyok neki ezért.

– Régóta érzem úgy, hogy a műfaji skatulyáknak nincs értelme, hiszen az életünk egyszer „drámai”, máskor vidám…

– Pontosan! Ha felidézzük kedvenc filmjeinket, azokról is nehéz elmondani, hogy azért szeretjük-e mert humorosak, vagy azért, mert egy olyan drámai élményt fogalmaz meg, amivel tudunk azonosulni. Azt a gondolom, hogy ez a film nagyon izgalmas kísérlet, mert tudunk műfajokat keverni egy nem kiszámítható történetben. A forgatókönyv nagy szabadságot ad a színészi játéknak. Nagyon sok múlik a színészeken, ahogy hangsúlyoznak egy mondatot, ahogy megélnek egy drámát, úgy árnyalatnyi különbségekkel tudjuk alakítani a drámát. Ezért is fontos volt, hogy a forgatást komoly próbafolyamat előzze meg és hogy kezdettől fogva tudtam: számíthatok a színészeimre.

– A Balaton-felvidéken, Badacsonyban forgattak, hamarosan mennek Londonba.

– A tervek szerint Londonban lesz az utolsó forgatási napunk, de hogy ez mikor lesz, nagyban függ a járványhelyzettől. Két főszereplőnk élettörténete is kapcsolódik ehhez a városhoz. Nem szívesen hagynám ki a filmből ezt a helyszínt. Arra számítok, hogy a film vizuálisan is jó élmény lesz Budapesttel, Balatonnal, és London is be tud kerülni.

– A 2000 körül született nemzedéknek már természetes, hogy életük több helyen zajlik, egyre ritkább az olyan egyenes, egy életen át tartó pálya, ami még az én korosztályomban dívott. Ez számukra új életérzéssel, új mentalitással is jár.

– Ez teljes mértékben jelen van a filmben, mert a szereplők a világ, illetve saját változásaikra próbálnak reagálni. Vagy pedig azzal küzdenek, hogy változik a világ, és a gimnáziumi évek álmai nem biztos, hogy úgy fognak beteljesülni, ahogyan azt elképzelték. Ez nemcsak az Y generáció konfliktusa, hanem akár az Önök korosztályáé is. A rendszerváltozás óta annyira gyorsan változik minden körülöttünk, és ahogy jönnek azok a kihívások, amelyekkel ez az egyre globálisabb társadalom szembesít minket, rájövünk, hogy a változással együtt kell élnünk. Vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy megpróbáljuk magunk alakítani az életünket.

A filmünkben mind a kilenc történet kínál erre megoldást, de legalább egy probléma-felvetést. Ezért abban bízom, hogy sokan, különböző generációkból tudnak vele azonosulni. A magam részéről több olyan történetet találok benne, ami most aktuális számomra, vagy az volt pár évvel ezelőtt, vagy pedig már érzem, hogy hamarosan aktuális lesz.

Az a célunk, hogy ne csak a harmincas korosztályhoz szóljon. Van benne egy kis nosztalgiaérzés, ahogy bemutatjuk, hogy milyen volt ez a közösség és most milyen, amikor tíz év után újra találkoznak, egy csomó álarccal, gátlással. Ez egy univerzális alaphelyzet, amely mindenkit megérinthet. A filmtörténetben már korábban is feldolgozták ezt, de most talán egy új szemszögből tudjuk ezt bemutatni.

– Én saját szakmámban is folyamatosan tapasztalom a változásokat, de sok mindent nagyon inspirálónak tartok, például az internetet, az online adta lehetőségeket.

– Ha nem gátként, hanem kihívásként tekintünk a körülöttünk lévő változásokra, lehet, hogy azok egy idő után új ablakokat, új utakat fognak jelenteni, és akkor örömmel és életkedvvel lehet őket átvészelni. A legnagyobb kihívás, hogy megtartsuk azt az energiát, azt a gyermeki, kamaszos figyelmet, ami induláskor bennünk volt. A filmben fiatalokat látunk elindulni az életbe, majd látjuk őket 10 év után, ahogy szép lassan kinyílnak, újrakezdődik a közösségben való feloldódás. Kell, hogy legyenek körülöttünk emberek, akikkel túléljük a globális világ elkerülhetetlen kihívásait.

– Soha nem hittem a „generációs szakadékban”, az értelmes, gondolkodó emberek kortól függetlenül mindig is megértették egymást. Most úgy érzem, hogy a globalizáció, az információ-áradat még közelebb is hozhatja egymáshoz a különböző nemzedékeket.

– Én is bízom ebben. A mi stábunk is nagyon vegyes korosztályú, a legfiatalabbaktól a filmes szakma „nagy öregjeiig”, ilyen például a nagyszerű hangmérnök Kőporosi János. Az energia az, ami minket közösséggé kovácsolt. Számomra rendezőként az volt a legizgalmasabb feladat, hogy ugyanazokkal a színészekkel hogyan tudjuk megteremteni kamasz, majd késő húszas énjüket. Nagy megnyugvással tapasztaltam, hogy ők ebben a játéklehetőséget láttak, egy olyan jutalmat, amit ritkán kap meg egy színész. És ugyanez volt az idősebb színészeknél is. Ezek arra mutatnak rá, hogy nemcsak az életkor határozza meg, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben.

Én a húszas éveim elején sokkal jobban „meg akartam felelni”, mint manapság. Napjainkra sikerült körülvennem magam azokkal az emberekkel, akik ihletet, erőt, biztonságot adnak.

– Azért ahhoz kell némi élettapasztalat, hogy az ember rájöjjön: nem a megfelelés a legfontosabb, hanem az, hogy önmaga legyen.

– Ez így van. Mindegyik főszereplő történetében jelen van a szerepjátszás, a megfelelési vágy. Mindenki úgy érkezik erre a találkozóra, hogy megpróbál mutatni magáról egy képet, amiről tudjuk, hogy nem valóságos. Szép lassan oldódnak fel a felszínes viselkedések, a látszatéletek, amelyekkel el akarják fedni saját állapotukat. Amikor rájönnek arra, hogy lehet őszintén is létezni, akkor változik meg viselkedésük, és kerülnek helyre bizonyos történetszálak.

Még bepillanthattam Mucsi Zoltán ama bizonyos utolsó jelenetébe, amikor cipőjét hasonló inzultus éri, mint annak idején a Kontrollban. A színész Jani bácsit, a tornatanárt személyesíti meg.

– Úgy tudnám jellemezni őt, hogy szereti a gyerekeket, szeret mindenkit, de az a típus, akinél ez a szeretet addig tart, amíg mindenki elfogadja, hogy mindenben neki van igaza. Aki ezt nem fogadja el, azzal nemigen tud összebarátkozni. Tehát egy meglehetősen önfejű ember. A találkozó érettségi után tíz évvel zajlik éppen az én lányom esküvőjén, az említett malőrt pedig a vőlegény követi el, aki számomra nem túl szimpatikus – meséli Mucsi Zoltán.

Minden szülő aggódik azért, hogy a gyermeke milyen párt választ magának és hogy boldog legyen, de láttunk már olyat, hogy a szülő nem örül annak párnak.

Az eseményen azok az osztálytársak vannak jelen, akik szimpatikusak voltak az érettségi idején, de aztán kiderül, hogy nem az a legkellemesebb ember, akit Jani bácsi annak gondolt. Így aztán érezhető a filmben, hogy a vőlegényt nehezen tudja elfogadni.

– Sokszor hallok ellentétes véleményeket arról, hogy mi korosztályunknak vagy az új nemzedékeknek könnyebb-e fiatalnak lenni. Önnek mi erről a véleménye?

– Ezeknek a gyerekeknek még nagyon jó, éppen azért mert fiatalok, előttük az élet, és még sok jó dolog fog velük történni. Nem tudom, hogy nekünk volt-e könnyebb, vagy a maiaknak. Más volt. De hát minden korosztály más életet él, más élethelyzetben születik. Az én generációmnak, az 1945 után születetteknek abban a szerencsés helyzetben volt része, hogy nem kellett háborút átélniük és ennek lehet örülni. A maiaknak itt van ez a szörnyű Covid-járvány...

– Több színészgeneráció találkozik a filmben. Milyen volt az egyelőre még titokban tartott nevű szereplőkkel dolgozni?

– Nagyon jó fiatalok között lenni. Lehet, hogy a külsőmön nem látszik, de egy kicsit fiatalítottak is rajtam.

– Milyen fogadtatást vár a filmtől?

– Természetesen azt reméljük, hogy minél több emberre fog hatni. De ha ezt előre tudnám, minden film előtt elhívnának és elmondanám, mint egy próféta. Ha úgy sikerül, ahogyan elképzeltük, akkor szeretni fogják azok, akik a közelmúltban érettségiztek, de talán az idősebbekben felidéznek régi emlékeket. Így az utolsó forgatási napon mindenképpen kedves, szerethető filmnek érzem.

– Mucsi Zoltánnal beszélgetve számomra kikerülhetetlen Jancsó Miklós, aki a napokban lenne 100 éves.

– Életemnek nagyon fontos találkozása volt. Kegyes volt hozzám a sors, hogy utolsó filmjeiben mindig szerepet kaptam. Nemcsak jó munkatársi viszony, hanem barátság alakult ki közöttünk. Jancsó Miklós minden szempontból nagyszerű ember volt. Munkásságát nem kell méltatnom, meghatározó alakja nemcsak a magyar, hanem az egyetemes filmművészetnek. Rendkívül intelligens, okos, a szó legnemesebb értelmében demokrata, nagyvonalú, igazi úriember volt. Hiányzik – mondja végezetül „Kapa”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Műbalhé, alpáriság, szexizmus és egymásnak beszólogató zsűri – ilyen volt a Megasztár első adása
A TV2 tehetségkutatója idén minden eddiginél jobban a nézők alantas ösztöneit kívánja kiszolgálni, és a legkülönfélébb bántalmazói magatartásokat relativizálja.


Amikor néztem az X-Faktor idei első adását, csodálkoztam, hogy hová tűntek a hülyék, mert alig volt belőlük. De végül meglett a válasz:

idén mind a Megasztárba ment.

Amennyire pozitív csalódás volt az RTL műsora, annyira traumatikus élményt nyújtott a Megasztár.

Volt itt műbalhé, alpáriság, szexizmus, kolléganő lekurvázása, és ez még csak Curtis.

De ne szaladjunk így előre!

Annak idején a Megasztár volt az első modern tehetségkutató műsor a honi médiában. A Ki mit tud?-ok művházszagú vérszegénységén szocializálódott országnak valóságos kulturális sokkot jelentett, és

már akkor is sokat vitatkoztak róla, mennyire korrekt abból műsort csinálni, hogy a világ tele van önképzavaros szerencsétlenekkel, akik épp oly tehetségtelenek, mint amilyen önérzetesek.

Persze nem hibáztatom őket, első kézből tudom, milyen nehéz ez. Én például már főiskolás voltam, és még mindig meg voltam győződve róla, hogy tudok énekelni, mert amikor a bulikon zenéltünk – és itt most a zenélés szót nagyon tág értelemben használom –, és énekeltem, nem vertek meg. Az sosem tűnt fel valahogy, hogy ezeken a bulikon a közönségből úgy kábé senki sem józan.

Szóval a Megasztár megítélése már akkor sem volt egységes, de azért ott ült a zsűriben egy Presser, egy Bakács, egy Pély Barna, még az excentrikus Soma is konzit végzett.

Azóta eltelt több mint húsz év, de a TV2 megragadt a múltban. Míg az X-Faktorban idén az tűnt fel, a megszokotthoz képest mennyire kevés volt a kínos pillanat, a Megasztár úgy döntött gazember, pontosabban trash reality lesz, rosszkedvünk tele pedig le van ejtve. Az agyzsibbasztóan hosszú, reklámok nélkül is két és fél órás adásnak kb. a feléig kellett eljutni, hogy megjöjjön az első (!) értékelhető énekes. És míg 10-15 percet kapott a Tóth Gabinak a 8 általánosa miatt beszóló néni (akit ráadásul a következő adásba is visszahoznak, hogy rúgjanak bele még párat, így áldozva fel a nézettség oltárán), a továbbjutók jelentős része alig kapott egy-két percet.

Már a zsűri összetételéből is látszik, hogy a műsorkészítők a balhéfaktorra mennek rá. Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek zsűrijében is kemény csörtéket vívott Majkával, főállású megsértődő.

Curtis az ügyeletes keménycsávó a bulvármédiában, aki tévesen vagányságnak képzeli a bunkóságot. Nyilván nem én vagyok hívatott megítélni, mennyi szakmai tudása van, mi teszi alkalmassá arra, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel, de vannak kételyeim. Legdurvább megnyilvánulásában gyakorlatilag lekurvázta Herceg Erikát. Éppen a Tik-Tok-sztár Ildikó néni bitorolta a színpadot, aki bíztatta a mestereket, hogy kövessék be. Ekkor került sor a következő párbeszédre:

Curtis: Én csak pornósztárokat és prostituáltakat követek.

Erika: Atti, engem is követsz...

Curtis (sokat mondó hangsúllyal): Hát…

Később le is hülyézte – azért legalább bocsánatot kért.

Marics Peti hibátlanul hozza a néha bicskanyitogatóan szemtelen, mégis szerethető ficsúr imidzset, de éppen ezért nehéz komolyan venni a mester szerepében. Legszívesebben leültetnéd egy pohár bor mellé, hogy atyaian eligazítsad kicsit az élet fontos dolgaiban.

Ráadásul amilyen lekezelően bánt Erikával a műsor első harmadában, legszívesebben adtam volna neki egy tockost.

Mindehhez ott van még Herceg Erika, aki az X-Faktorban már megmutatta, hogy képes átmenni anyatigrisbe, ha feldühítik, és most is sikerült többször kiakasztani. Igaz, ő sem megy a szomszédba egy kis passzívagresszióért.

Félreértés ne essék, Erika, Gabi és Peti zenei munkásságával nincs bajom, még ha nem is feltétlenül az én stílusom, amit képviselnek. Curtis is biztos nagyon jó rapper, vele más problémáim vannak. De ebben a műsorban az eddig látottak alapján a szakmaiság teljesen zárójelbe került.

Tóth Gabi egyébként abszolút hazaért, hiszen a Megasztárban indult a karrierje, és innen nézve sokkal inkább helyén van itt, mint anno az X-Faktorban, ahol éveken keresztül váltották egymást az ex-megasztárosok a zsűriben, hogy aztán a sokadik évadban Csobot Adél majd Tóth Andi személyében végre saját nevelésű sztár is kerüljön a zsűribe. Persze a Megasztár is a konkurenciától merít, hiszen Tóth Gabi mellett Herceg Erika és Curtis is az RTL-en veszítette el a zsűriszűzességét.

Történt némi változás a műsorvezetői posztokon, és ez sem a minőségjavítás jegyeit hordozza. Félreértés ne essék, Ördög Nórával nincs különösebb bajom, profi tévés, hozza, amit kell. De Tillát lecserélni Szépréthy Rolandra az körülbelül olyan, mint Ronaldót leküldeni a pályáról Dzsudzsák kedvéért. Értem én, hogy figyelemfelkeltő, és vannak rajongói, de egészen más ligában játszik. (Nem mellesleg a két műsorvezető szintén megfordult korábban az X-Faktorban.)

A cringe-faktort erősítették az olyan beszólások is, mint amikor egy nagyon rossz, gyorsan eltanácsolt versenyzőről Marics Peti megjegyezte:

„De az X-Faktorban elmenne a döntőig.”

Finoman szólva nem elegáns így beszólni a konkurens műsornak.

A jobb pillanatok közé tartozott, amikor Peti és Erika egymást szívatva csak azért juttattak tovább versenyzőket, hogy a másik nyakába varrják őket. Eleinte szórakoztató volt, de aztán sikerült valahogy ezt is véres drámázásba átvinni.

Kérdéseket vet fel a plus size-os öltáncos is, aki Marilyn Monroe dalára vonaglott először Marics Petin és Curtisen. Marics hiába fejezte ki folyamatosan, hogy rosszul érzi magát a szituációban, a rámenős hölgy számára a "nem" nem azt jelenti, hogy "nem", mert neki a műsorkészítők megígérték, hogy Peti „bevállalja”.

Ambivalens érzéseket váltott ki belőlem az anyuka története, aki látássérült, beteg lányával érkezett. Az ilyen műsorok kimondatlan szabály, hogy a nehézsorsú versenyzők életében csak akkor vájkálnak, ha a sztori vége happy end, vagyis a szerencsétlen jelentkező énekel egy nagyot, és meg sem áll a döntőig. Itt nagyon hamar kiderült, hogy az amúgy valóban minden tiszteletet megérdemlő anyuka énekelni nem tud.

Az egész arra volt jó, hogy láthassuk Tóth Gabit, „a zembert”, aki beszállt duettezni, és összeölelgette a beteg kislányt.

Hogy pozitívumot is mondjak, azt el kell ismerni, hogy ez a zsűri sokkal jobban működik a tavalyinál. A Rúzsa Magdi által vezetett csapat tagjai között jóformán semmi kémia nem volt. Az biztos, hogy az idei mesterek legalább kiváltanak valamit a nézőből, még ha nem is feltétlenül örömöt és tiszteletet.

Szórakoztató színt vitt a műsorba Szarka László "Bikicsunáj", aki a Megasztár 5. évadában az Alphaville Big In Japan című slágerét fordította hunglisra, és ezzel bevonult a magyar mémtörténelembe. Ezúttal a Flames of Love című dalt énekelte el úgy, hogy angolul azóta sem tanult meg. Azt kell mondjam, ezen az estén nem ő volt a legvitathatóbb továbbjutó.

A műsor végére maradt még egy meglepő fordulat: jött Krasznai Tünde, aki még 2013-ban Geszti Péter mentoráltjaként harmadik lett az X-Faktorban, de szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is, emlékezetes pillanat volt, amikor a dzsungel közepén Fördős Zével ült egy kádban. Már akkoriban is sokat lehetett hallani zűrös (többek között úgymond "felnőttfilmes") múltjáról, és állítólag utána sem volt könnyű élete.

Az sosem volt kérdés, hogy Tünde jól énekel, így nem meglepő, hogy tovább jutott. Az már megkérdőjelezhető, hogy Tóth Gabi, aki majd elolvadt az empátiától és a szeretettől, Tünde távozása után a mestereknek – és a több ezer tévénézőnek – azért elmondta az összes sötét foltot Tünde múltjából, mert hát mi van, ha valaki nem tudja, és elfelejt csámcsogni.

Összességében a Megasztárban történt személyi változásoktól a műsor érdekesebb lett, de nem a minőség irányába léptek el, hanem az alantas ösztönök kiszolgálása felé.

Az első adásban a bántalmazás számos változatát láthattuk relativizálva, vagy egyenesen viccesnek beállítva, és ezért az sem kárpótol, hogy akadt néhány tehetség is a jelentkezők közül.

Abban reménykedem, hogy a válogatók után, amikor élesbe fordul a verseny, a negatív sallangok lenyesődnek. Bár a mesterek akkor is ugyanazok lesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Egyszerre két nőtől várt gyereket, és a ’90-es évek legnagyobb prostibotránya után sem tűnt el a süllyesztőben – Hugh Grant 65 éves
A romantikus komédiák csalfa királya végül megkomolyodott, s már ötgyermekes apaként, hű férjként és elismert színészként él a köztudatban.


Hugh John Mungo Grant 1960. szeptember 9-én született Londonban, egy olyan családban, amelynek tagjai nem feltétlenül rendelkeztek színészi vénával. Édesanyja, Fyvola MacLean tanárnő volt, édesapja, James Grant kapitány pedig a brit hadsereg tisztjeként dolgozott. Hugh-nak viszonylag csendes és tanulmányi szempontból eredményes gyermekkora volt Londonban. A tekintélyes Harrow School magániskolába járt, ahol korán megszerette az irodalmat és a művészeteket. Később elismerte, hogy kezdetben egyáltalán nem  érdekelte a színészet. „Nem voltam olyan gyerek, aki nagyon szeretett volna színészkedni. Mindig is az irodalmat és a nyelveket kedveltem a legjobban, és csak később jutott eszembe, hogy akár színészként is elhelyezkedhetnék.”

A 2002-es Inside the Actors Studio című műsorban Grant a 2001-ben, hasnyálmirigyrákban, 67 évesen elhunyt édesanyjának tulajdonított minden színészi gént, amellyel rendelkezik.

A szülei mindketten katonacsaládból származtak, ám ennek ellenére azt mondta, a családja nem volt mindig jómódú a felcseperedése alatt. Gyerekkorának nyarait nagyrészt Skóciában töltötte, ahol a nagyapjával vadászott és horgászott. Van egy idősebb testvére, James „Jamie” Grant, aki befektetési bankár New Yorkban.

Sulisztori

Hugh 1969 és 1978 között a Hammersmith-i Latymer Upper Schoolba járt, amely akkoriban egy közvetlen támogatású gimnázium volt. Ösztöndíjjal tanult, és játszott az iskola rugby-, krikett- és futballcsapatában is. 1979-ben aztán elnyerte a Galsworthy ösztöndíjat az oxfordi New College-ban, ahol angol irodalmat tanult. Mivel akkor még a színészetet csupán kreatív önkifejezési lehetőségnek tekintette, csatlakozott az Oxford University Dramatic Society társulatához, és Fabian szerepét játszotta a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabban. 1982-ben szerepelt első filmjében, a Privileged (1982) című dráma-komédiában is, amit az Oxford University Film Foundation támogatott. (Nem mellesleg pedig ez volt a később ismert rendezővé előlépő Michael Hoffman első filmje, aki később olyan mozgóképeket rendezett, mint a Folytatásos forgatás, a Változások kora, a Szép kis nap!, az 1999-es Szentivánéji álom, a Császárok klubja, Az utolsó állomás vagy a Dől a moné.) Grant végül nem doktorált művészettörténetből, hanem inkább a színészi pályájára koncentrált. Bár eleinte habozott, hamarosan vonzódni kezdett a színpadhoz, és felfedezte tehetségét a komédiához, illetve a közönséggel való kapcsolatteremtéshez. Nem sokkal később rájött, hogy a színészet sokkal több lehet a számára, mint egy múló szenvedély.

„Oxford óriási hatással volt rám. Sokat tanultam a színészi mesterségről, de ami még fontosabb, megtanultam, hogyan legyek egy csapat tagja. Nemcsak arról van szó, hogy sztár legyél, hanem arról is, hogy másokkal együtt játszhass, megtaláld a jelenet ritmusát” – emlékezett vissza Grant, akit, bár egyre jobban érdekelt a színészet, még mindig nem volt biztos benne, hogy ez a megfelelő út a számára. „Nem voltak nagy ambícióim azzal kapcsolatban, hogy színész legyek. Csak szerettem játszani, szimplán szórakoztató volt.”

„Rossz voltam”

Sok színészhez hasonlóan Grant karrierjét kezdetben a bizonytalanság és folytonos küzdelem jellemezte. Az oxfordi egyetem elvégzése után kisebb szerepeket kapott színházakban és tévés produkciókban. Első jelentős filmszerepét 1987-ben játszotta a Ken Russell által rendezett, kissé giccses horrorfilmben, A fehér féreg búvóhelyében. A szerep nem volt különösebben nagy kihívás, de színészi ugródeszkaként tökéletes volt. „Mindig elmondom az embereknek, hogy kezdetben nagyon rossz voltam. Az elején néhány igazán szörnyű dolgot is csináltam. De ez is a folyamat része volt. Meg kellett tanulnom, hogyan kell színészkedni a képernyőn.”

A kezdeti években Grant számos szerepet elvállalt, de egyik sem volt különösebben figyelemre méltó (pl. Szél hátán, Bengáli éjszakák, A nagy ember, Impromptu). Majd jött Roman Polanski a Keserű mézzel (1992) és James Ivory a Napok romjaival (1993), amelyek hatására megkapta a nagy áttörést jelentő főszerepet az 1994-es Négy esküvő és egy temetés című romkomban, amit a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek.

A Mike Newell által rendezett film Grantet a nemzetközi figyelem középpontjába katapultálta. A sármos, de félszeg Charles karakterének megformálása egyszerre volt megnyerő és azonosulható, amivel Grant az 1990-es évek egyik legkedveltebb romkomsztárjává vált, igaz, eléggé be is skatulyázták őt ebbe a szerepkörbe.

A romkomok királya

A Négy esküvő és egy temetés hatalmas sikere után főként kissé ügyetlen, bájosan sebezhető férfiakat alakított, akik soha nem tudták rendbe hozni a szerelmi életüket, mégis, valahogy mindig sikerült megnyernie velük a közönséget. Ilyen volt Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le (1995), az Áldatlan állapotban (1995), az Értelem és érzelem (1995), a Sztárom a párom (1999), A keresztapus (1999), sőt, még az Igazából szerelem (2003) is. „A Négy esküvő után rengeteg romantikus komédia szerepét ajánlottak nekem, ami remek volt, mert imádtam ezt a műfajt. De egy kicsit féltem attól, hogy beskatulyáznak. Biztos akartam lenni benne, hogy nem csak ugyanazt a szerepet játszom újra és újra. Ezért mindig megpróbáltam valami mást is hozni minden karakterbe, még ha csak egy kis élt vagy komplexitást is” – mesélte erről.

A romkomos karrierjének sikere ellenére Grant soha nem érezte teljesen kényelmesnek a vele járó „sármos főszereplő” címkét. „Nem akartam romantikus vígjátékos színész lenni. Csak szerencsém volt, hogy részt vehettem néhány igazán jó projektben. De mindig többet akartam, különböző műfajokat kipróbálására törekedtem, s arra, hogy bebizonyítsam, többet tudok az »egy fiú találkozik egy lánnyal«-típusú szerepeknél.”

Nos, a fő szerepköre a 2001-es Bridget Jones naplója Daniel Cleaverjétől kezdve változott valamicskét, maga mögött hagyta ugyanis a hebegő-habogó, csetlő-botló romantikus hősöket, és jöttek a cinikus, csajozós, önző, de mégis szerethető karakterek

olyan filmekben a Bridget Jonesokon kívül, mint az Egy fiúról (2002), a Két hét múlva örökké (2002), a Zene és szöveg (2007), vagy a Hogyan írjunk szerelmet (2014).

Csak semmi skatulya

De ez sem volt elég, még nagyobb váltásra volt szükség. A karrierje későbbi éveiben Grant egyre változatosabb szerepeket vállalt, például egyre több negatív karaktert olyan filmekben, mint pl. a Felhőatlasz (2012), a Paddington 2 (2017), a Tudhattad volna című minisorozat (2020), a Fortune-hadművelet: A nagy átverés (2023), a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület (2023) vagy az Eretnek (2024). „Az emberek hajlamosak beskatulyázni a színészeket. De én mindig hittem abban, hogy különböző dolgokat kell kipróbálni. Nem akarom mindig ugyanazt csinálni, mert az unalmassá válik számomra. Hálás vagyok, hogy még mindig lehetőségem van új típusú karaktereket felfedezni” – magyarázta, és nem is a levegőbe beszélt. Ilyen váltás volt például Meryl Streep férjének karaktere a Florence – A tökéletlen hangban (2016), amit máig az egyik legjobb alakításának tartanak, s amelyért bennfentes információk szerint majdnem Oscar-díjra is jelölték (egyébként sosem kapott még akadémiai nominációt).

Prostibotrány

1987-ben, miközben Lord Byron szerepét játszotta a Szél hátán című spanyol produkcióban, megismerkedett Elizabeth Hurley színésznővel, aki Byron egykori szeretőjét, Claire Clairmontot alakította. A forgatás alatt össze is jöttek, a kapcsolatuk pedig ezután a média célkeresztjébe került.

13 éven át voltak Hollywood egyik nagy sztárpárja, mivel azután is együtt maradtak, hogy mindketten világhírnévre tettek szert. Sőt, egy sokkal nagyobb botrányt is átvészeltek…

1995 június 27-én ugyanis Grantet letartóztatták Los Angelesben, a Sunset Boulevard közelében egy rendőrségi razzia során, mivel nyilvános helyen orális szexben részesült egy hollywoodi prostituálttól, Divine Browntól. A színész nem tagadta a vádakat, a bíró pedig 1180 dolláros bírságot szabott ki rá, és két év próbaidőre bocsátotta, illetve elrendelte, hogy teljesítse az AIDS-felvilágosító programot.

A letartóztatásra ráadásul kb. két héttel azelőtt került sor, hogy bemutatták első nagy amerikai családi stúdiófilmjét, az Áldatlan állapotbant, amit több amerikai tévéműsorban is népszerűsíteni akart. A Hurley-vel való kapcsolata is nyilván megsínylette a dolgot, mégsem szakítottak, mint ahogy azt sokan várták, hanem megpróbálták rendbehozni a viszonyukat. Végül 2000 májusában intettek búcsút egymásnak, de jóban maradtak – ezt bizonyítja az is, hogy Grant lett Hurley 2002-ben született fia, Damian keresztapja.

Öt gyerek két nőtől

Persze Hugh sem maradt sokáig szingli. Többek között Sandra Bullockkal is randizott (a Két hét múlva örökké forgatása idején), 2004 és 2007 között a brit tévés producerrel, Jemima Khannal volt együtt, 2011-ben pedig összejött a recepciósként dolgozó kínai Tinglan Honggal. 2011-ben tőle született meg első gyermeke, a Tabitha Xiao Xi Grant nevű kislány. Grant és Hong végül nem maradtak sokáig együtt, mivel jött egy újabb botrány.

2012 szeptemberében ugyanis újabb gyermeke született a színésznek, ezúttal egy fiú (John Mungo Grant), a bökkenő csak az volt, hogy nem a kedvesétől, Hongtól jött a világra, hanem egy svéd producertől, Anna Ebersteintől.

Hong viszont akkor már terhes volt a Hugh-val közös második csemetéjével, Felix Changgel, aki 2012 decemberében született meg. A „párhuzamos gyerekre” csak a születése után kb. egy évvel derült fény, amikor a hivatalos papírokban Grant nevére vették őt. Így természetesen Hong távozott Grant életéből, Ebersteinnel azonban együtt maradtak. Olyannyira, hogy a producer még két lánnyal ajándékozta meg a színészt: Lulu Danger 2015 decemberében, Blue pedig 2018 januárjában jött a világra, mígnem Grant és Eberstein 2018. május 25-én össze is házasodtak, és máig együtt vannak, immár 13 éve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Elmaradnak a Budaörsi Latinovits Színház előadásai Koós Boglárka halála miatt
A színház 27 éves művésznője vasárnap hunyt el. Az előadásokat érintő további változásokról a későbbiekben értesítik a nézőket.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, 27 éves korában elhunyt Koós Boglára, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A teátrum most közölte: a váratlan tragédia miatt komoly lépésre szánták el magukat.

„Ezekben a pillanatokban gördülne fel a függöny 2025/26-os évadunkban első alkalommal, de a ma estére és a következő napokra tervezett előadásaink elmaradnak”

– írják Facebook-oldalukon.

Hozzáteszik: „Fájdalmunk és megrendültségünk elmondhatatlan.” Tájékoztatásul azt is közlik, hogy a színház műsorát érintő változásokról nézőinket a szokásos csatornákon hamarosan értesítik. Emellett a színház profilképét is az elhunyt művész fekete-fehér képére cserélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Összesen hat díjat nyert a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje
A film a legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díj mellett öt független zsűri díját is elnyerte. Az Arany Oroszlánt Jim Jarmusch nyerte a Father Mother Sister Brother című filmjével.


A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.

A szombat esti zárógálán Luna Wedler Enyedi Ildikónak is megköszönte a díjat, hozzátéve, hogy nagy megtiszteltetés volt vele dolgozni.

"Hihetetlen nő vagy, inspirálsz engem nőként és rendezőként is"

- fogalmazott.

A film a díj mellett öt független zsűri díját is elnyert. A FIPRESCI, az INTERFILM, a diákzsűri díját, az Edipo fenntarthatósági díjat és a Green Drop-díjat is. A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI azzel indokolta a díjat:

„A film megrendítően tárja fel az egyetemes kapcsolatokat és a kimondatlan határokat, amelyek az életformákat összekötik. Merész történetmesélésével, árnyalt alakításaival és merész rendezésével mélyen megérintett minket. A filmművészet hatalmas teljesítménye, amely átlépi a nyelvi és kulturális határokat.”

A Nemzeti Filmintézet (NFI) szombat esti közleményében azt írták, Luna Wedler 1999-ben született Zürichben, majd az Amatőr tinik című filmben debütált 2015-ben. 2018-ban a zürichi filmszínésziskolában szerzett diplomát és ugyanabban az évben a Berlinálén elnyerte a European Shooting Star-díjat. A Netflix 2020-as Biohackerek című sorozatának főszerepével tett szert népszerűségre. Enyedi Ildikóval immár másodszor dolgozott együtt, hisz korábban már játszott A feleségem története című alkotásban is.

Enyedi megjegyezte, alkotása lírai, de ha a nézők ráéreznek a humorára, akkor megértik a film legmélyét.

"A humor fontos: egy nevetés tulajdonképpen olyan pillanat, amikor az ember nem aprólékos logikával, hanem hirtelen megért valamit. Rácsodálkozik az újra és meglepőre, abban öröme telik, és ennek az örömének hangot ad önkéntelenül. A nevetés a megértés pillanata. A társas kommunikáció közel hozza egymáshoz az embereket, ha együtt tudnak nevetni valamin"

- fejtette ki a rendezőnő.

A díjazottak listája:

Arany Oroszlán: Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother

A zsűri nagydíja: Kaouther Ben Hania: The Voice of Hind Rajab

Ezüst Oroszlán a legjobb rendezőnek: Benny Safdie (The Smashing Machine)

A zsűri különdíja: Gianfranco Rossi: Below the Clouds

Legjobb forgatókönyv: Valérie Donzelli és Gilles Marchand (À pied d’œuvre)

Volpi kupa a legjobb színésznőnek: Xin Zhilei (The Sun Rises on Us All)

Volpi kupa a legjobb színésznek: Toni Servillo (La Grazia)

Marcello Mastroianni-Díj a legjobb fiatal színésznek: Luna Wedler (Csendes barát)

Armani Beauty Közönségdíj: Maryam Touzani: Calle Malaga

Luigi De Laurentis Díj a legjobb elsőfilmnek: Nastia Korkia: Short Summer

Horizontok-szekció:

Legjobb film: David Pablos: En el camino

Legjobb rendezés: Anuparna Roy: Songs of Forgotten Trees


Link másolása
KÖVESS MINKET: