JÖVŐ
A Rovatból

Kamerakép alapján követhetik a kacsák súlyát, kielemezhetik a méhek hangját – így segít az agrárinformatika

"Ki kell alakítani a bizalmat, hogy ezek a megoldások elterjedhessenek a gyakorlatban" – interjú dr. Alexy Márta agrármérnökkel, az ELTE Informatikai Karának oktatójával.

Link másolása

2050-re több, mint 9 milliárd ember lesz a Földön, azonban az élelmiszertermelés adottságai régiónként eltérőek. Nem mindenütt intenzívek a gazdálkodási módszerek, viszont ahol igen, ott úgy kellene előállítani az élelmiszer-alapanyagokat, hogy a károsanyag-kibocsátást minimalizájuk. Ebben segíthet az agrárinformatika.

"Egy vizsgálat szerint egyes élelmiszereink átlagosan 2500 km-t tesznek meg a nemzetközi logisztikai hálózatokban, mire a farmtól eljutnak a fogyasztókig."

- mondja Alexy Márta, az ELTE IK Adattudományi ás Adattechnológiai Tanszék adjunktusa.

"Az informatika abban tud segíteni, hogy a jelenlegi gazdálkodási gyakorlatba beépülve, az állati- és növényi termékek előállításáról pontosabb információkat ad a termelőknek, így mutatva meg nekik, hogy mennyire hatékony a termékelőállításuk. A környezeti szempontokat figyelembe véve, a termelési hatékonyság növelésében szeretnénk nekik segíteni."

2019 óta több agrárinformatikai pilot projekt fut az ELTE Informatikai Karán. Az egyik ilyen projekt egy pecsenyekacsa-hízlalással foglalkozó telepen zajlik.

"Azt vizsgáljuk, hogy képesek vagyunk-e kameraképek alapján meghatározni a madarak egyedi súlyát. Ha az egyedi madársúlyok között kisebb a különbség, az jó a vágóhídnak is, hiszen kisebb lesz a vágási veszteség. Ezenkívül a kamerarendszer arra is jó, hogy lássuk, ha felborul egy kacsa, mert segítség nélkül nehezen vagy nem tud visszafordulni és felállni. Ha nem vesszük észre időben, és nem segítünk, akkor a madár elpusztulhat, ami növelheti az elhullást, ezáltal a termelés gazdasági veszteségét is."

Fotó:Alexy Márta

Az informatikai megoldások segíthetnek fenntarthatóbbá tenni a Föld egyre növekvő népességének élelmiszerellátását, de nem elég általános megoldásokat kidolgozni az egyes szektorokra.

"A gazda gyakorlati tapasztalatának, gyakorlati tudásának hasznos adatokká való alakítása minden esetben egyedi informatikai megoldást igényel." - mondja Alexy Márta.

Első lépésben mindig fel kell térképezni az adott területet, megfigyelni a folyamatot, sokat

beszélgetni a gazdálkodóval, megérteni a problémáját. Ezt követően lehet az adott körülményeknek és gazdálkodási gyakorlatnak, illetve a tulajdonos elvárásainak megfelelően kialakítani az informatikai megoldást.

"A méhészek a méhek hangja alapján következtetnek a kaptárak egészségi állapotára. Segíthetünk-e azzal, ha mi elemezzük a kaptár hangjait, és a kaptár felnyitása, valamint az állatok megzavarása nélkül tudunk gyakorlati információt adni a méhcsalád állapotáról?"

"A gazdák hosszú idő alatt kialakult, jó gyakorlatokat alkalmaznak a termelő tevékenységük során. Mi a szükséges mértékben kiegészíteni és erősíteni szeretnénk a munkájukat az informatika segítségével.”

Nem kizárólag az élelmiszertermelés üzemi szintjén van szükség változásokra. Tudatos vásárlással például mindenki képes befolyásolni a mezőgazdasági termékek környezetterhelő hatásait. Elég ha arra gondolunk, hogy például a hazánkban januárban megvásárolható szőlő sokszor több ezer kilométert tesz meg, mire az asztalunkra kerül.

"Amit egy adott régió lokálisan meg tud termelni és idény jellegű, azokat akkor fogyasszuk, amikor azoknak “szezonjuk van”, ahogyan a nagyszüleink is tették. A covidos időszak is megmutatta, hogy a lokális piacok is képesek ellátni jó minőségű és elegendő élelmiszerrel a fogyasztókat."

- mondja Alexy Márta.

Tapasztalatból tudjuk, hogy magyar fokhagyma helyett sokszor találunk külföldit a boltok polcain.

"Van érdekképviseleti szervezete a magyar hagymásoknak. Velük is beszélgettünk már arról, hogy milyen informatikai megoldásokkal tudnánk segíteni a munkájukat, erősítve a piaci pozíciójukat. Ahogy ők mondják, a szakmában egy egységes árualapot szeretnének kialakítani, amely fontos ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű, valamint folyamatosan szállítható mennyiséget tudjanak prezentálni a nagyobb láncok részére, hogy azoknak ne kelljen a hagymát külföldről behozniuk.”

Ahhoz, hogy a magyar gazdák hatékonyabban tudjanak termelni, a gazdálkodás körülményein kell javítani.

"Olyan digitalis megoldásokat kell fejleszteni, amely beépülve a napi gyakorlatukba, jövedelmezőbbé teheti a termelést. Az így megtakarított pénzből tud fejleszteni a termelő, majd gépekbe, eszközökbe és újabb digitalis megoldásokba invesztálni. Ez a fajta gondolkodásmód a jelenleg még újnak és ismeretlennek számító digitalis megoldásokkal szemben a gazdálkodói bizalomra épül, amely pedig csak több jó gyakorlaton keresztül alapozható meg, amelyek bizonyítékot adnak a termelőnek. Ezért nagyon fontosak azok az ún. pilot-projektek és kísérletek, melyekkel mi is foglalkozunk az ELTE Informatikai Karának Agrárinformatikai kutatócsoportjában." - magyarázza a kutató.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Megjelent az első humanoid robot a kecskeméti Mercedes-gyárban, ha beválik, embereket válthat ki
Ezt a példányt még csak tesztelik, de hamarosan mindennapos lesz a gyárakban, emberek mellett dolgozó, betegeket ápoló vagy háztartásvezető humanoid robotok látványa.

Link másolása

Egy-két generációval ezelőtt távoli jövőben játszódó tudományos-fantasztikus filmek csodájának számítottak, de a humanoid robotok az utóbbi évtizedben olyan tempóban fejlődtek, hogy kézzelfogható közelségbe került az üzleti mellett az otthoni alkalmazásuk is. Az utóbbi idők legnagyobb robotikai sikerei: Digit, GR-1, Figure 01, Atlas, NEO és például Apollo. Ezek az önálló cselekvésre képes eszközök lökdösnek közelebb bennünket a Jetson család valóságához.

Apollo

A látványos, összetett humanoid a legfrissebb világszenzáció: március közepén jelentették be, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban zajlik a próbaüzeme – írja a The Robot Report. Apollót egyelőre csak tesztelik: arra keresnek választ, hogy mennyire tud hatékony lenni a rá osztott szerepben, ami pillanatnyilag alkatrészek ellenőrzése és üzemen belüli kiszállítása a gyártósorra.

Az autóipari vállalat kíváncsian figyeli, mennyire képes helytállni az emberre tervezett és méretezett létesítményben.

A robotot gyártó amerikai Apptronik közölte: a cél az, hogy a humanoid meglévő üzemekben is bevethető legyen, magyarán ne igényelje az infrastruktúra drága átalakítását, mégis rá lehessen bízni fizikailag megterhelő, ismétlődő és unalmas feladatok automatizálását. A magassága 173 centiméter, a tömege 73, a teherbíró képessége pedig 25 kilogramm és kifejezetten arra készült, hogy ipari terekben működjön az emberek mellett.

Digit

A puritán megjelenésű humanoid az Agility Robotics terméke, ami annyiban előrébb jár a fentebb írt Apollónál, hogy idén várhatóan tömeggyártásba kerül, és az első példányait 2025-ben kézbesítik is. A gyártó elsősorban arra tervezte, hogy emberek asszisztense legyen, például raktárakban és elosztóközpontokban történő anyagmozgatás során.

Komoly fenyegetést jelent a logisztikai ágazat fizikai munkásai számára, hiszen bár túl nehezet nem emelhet (max. 16 kilogrammot bír el), 16-24 órán keresztül folyamatosan robotol, cigi-, kávé- és ebédszünet nélkül.

A 175 centiméter magas, 65 kilogrammos humanoid stabilan mozog gyepen, kavicson, járdaszegélyek között és lépcsősorokon is, miközben, ha a helyzet úgy kívánja, előre-hátra sétál, oldalaz, helyben megfordul vagy guggolva halad. A raktári kétkezi munka hóhérából már az első gyártási évben tízezret terveznek összeszerelni, az oregoni Salemben található üzemben.

GR-1

A marcona nevű humanoid kevésbé a kommunikációra, sokkal inkább kooperatív és támogató feladatokra készül. A kínai Fourier Intelligence munkája, ami azért érdekes, mert ez a vállalat eddig főleg rehabilitációs robotikai eszközökről, például mozgáskorlátozottak és szociális gondozásban résztvevő időseket támogató exoszkeletonokról volt ismert.

A sanghaji Mesterséges Intelligencia Világkonferencián tavaly bejelentett robotot a „megtestesült AI” jelzővel mutatta be a gyártó, amelynek oldala szerint a GR-1 már tömeggyártásba is került. A bionikus torzó emberszerű, 54 szabadságfokkal rendelkező mozgást tesz lehetővé – ezt nemrég precíziós mozgást igénylő tevékenységgel: dobolással demonstrálta a cég.

Így dobol a kínai humanoid

A GR-1 ember-gép interakcióját mesterséges intelligencia támogatja, és komolyan aggódhat miatta a konkurencia, mert 5 kilométer/órás sebességgel képes járni és ha kell, akár 50 kilogramm terhet is megemel, majd cipel, ami a humanoidok között tulajdonképpen unikum.

NEO

A norvég 1X Technologies terméke a GR-1 európai kihívója lehet. NEO-t a piacon elérhető EVE nevű, kerekeken guruló eszközből fejlesztettek tovább. Az előd kiskereskedelmi és logisztikai felhasználásra termett, míg

NEO már kevésbé ipari, sokkal inkább háztartási vagy gondozási célú humanoid lesz.

A fejlesztésére nemrég 100 millió dollárt sikerült összekalapolni a befektetőktől, ami szinte biztosan elég lesz a sorozatgyártás beindítására. Ami azt illeti, a képességei már most zavarba ejtőek: normál emberi tempóban sétál (4 km/h) és fut (12 km/h), egy feltöltéssel akár 2-4 órás üzemidőt produkálva. A magassága 165 centiméter, a tömege pedig azzal együtt is csupán 30 kilogramm, hogy akár 20 kilogrammot emel és hordoz.

Atlas

Nem hagyhatjuk ki a sorból a világ egyik legismertebb robotikai gyártóját, az amerikai Boston Dynamics vállalatot. A ma már a Hyundai csoport tulajdonában lévő cég a sokoldalú Spot nevű robotkutyával vált világhírűvé, és éppen emiatt lett érdekes az őt felvásárló anyaszervezetnek, ami autóipari lehetőséget (sétáló kocsi - komolyan!) látott meg benne. A Dynamics legutóbbi remekműve az Atlas humanoid, aminek a fejlesztése régóta zajlik, többnyire teljes titoktartás mellett, de nemrég végre munkavégzés közben is bemutatták.

Önállóan dolgozik a gyárban

A videón jól látható, hogy Atlas a szenzorai segítségével tapogatja le a rábízott autóalkatrészeket, amelyeket teljesen automatikusan megfog, leemel és a célállomásra visz, majd tárolókba helyez. Az automatizálásnak olyan fokát sikerült elérni vele, ami bár kevésbé látványos, mint a korábban megosztott dinamikus parkour videók, ám

azokkal a mutatványokkal ellentétben már nem előre programozott, automatikus mozdulatsorokról, hanem önálló cselekvésről van szó, ami óriási különbség.

Atlas egyébként 150 centiméter magas, 89 kilogramm és 9 km/h-s sebességgel szedi a lábait. Elsősorban ipari felhasználásra szánják.

Figure 01

Ez, az Atlas vetélytársaként is értelmezhető humanoid a jelenlegi legnagyobb ígéret, amit az is bizonyít, hogy a csupán 2021-ben, Google mérnökök által alapított gyártója olyan befektetőket győzött meg a benne rejlő lehetőségekről, mint a Samsung, a Microsoft, az Nvidia, az Amazon és az OpenAI.

A Figure AI kifejezetten veszélyes, monoton vagy az ember számára túlságosan összetett feladatok ellátására tervez robotokat,

így rögtön az első termék, a Figure 01 is a bányászat, az építőipar vagy a katasztrófaelhárítás területére készül. Az általános célú robot fejlett látási, mozgási, manipulációs és kommunikációs képességekkel fog rendelkezni, miközben képes lesz tanulni a környezetéből vagy interakcióba lépni az emberekkel.

A San Franciscó-i startup már 2024-ben piacra dobná az első Figure 01-eket, ami felé januárban öles lépést tettek: a BMW egyik üzeme elkezdte tesztelni az egyik prototípust. A Figure 01 magassága 170 centiméter, a tömege 60 kilogramm. A jelenlegi sebessége 4,3 km/h, a hasznos teherbírása 20 kilogramm, az üzemideje pedig öt óra.

Izgalmas évtized elé nézünk

Borítékolható, hogy a humanoidok a 2020-as évek végére annyira megszokott jelenséggé válnak a fejlett technológiai, logisztikai és autóipari vállalatok üzemeiben, mint a mai targoncák vagy robotkarok. A kétlábú robotkollégák fejlesztése egyre több befektetést vonz: a piackutatások alapján 2020-ban 7,4 milliárd, 2021-ben 8,5 milliárd, 2022-ben pedig már 10,3 milliárd dollár ment el erre a célra.

A technológia piaca ennél is nagyobb növekedés előtt áll: a Markets and Markets szerint a 2023-as 1,8 milliárdról 2028-ra már 13,8 milliárd dollárra fog nőni a globális forgalmuk, ami évi több mint 50 százalékos növekedést jelent. Mivel a humanoidfejlesztésre szánt összeg és a szegmens értéke is nagy tempóban nő, a tömegtermelés idővel elég olcsóvá tesz bizonyos általános célú robotokat ahhoz, hogy ne csak ipari környezetben, hanem háztartásokban, szociális gondozásban, katasztrófaelhárításban is megjelenjenek, feltehetőleg a 2030-as évek elejétől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: