JÖVŐ
A Rovatból

Feldarabolhatják a Google-t és a Metát - hiába kilincseltek Trumpnál, visszaüthet a mohóságuk

Az internet két legnagyobb kisgömböce monopóliumok kialakítása és tisztességtelen felvásárlások miatt hullhat darabjaira. A Google két trösztellenes pert is vesztett, a Meta még kétségbeesetten védekezik.


Rájár a rúd az internet két óriására, a Google-re és a Metára. Az előbbit azzal vádolják, hogy nemcsak a webes keresések, hanem az online hirdetések piacán is szinte egyeduralkodó, utóbbit pedig közösségi médiás felvásárlásai miatt citálták bíróság elé.

A helyzetük azért különösen érdekes, mert mindketten igyekeztek az újra megválasztott Donald Trump kedvében járni - részben azzal a szándékkal, hogy elkerüljék az eljárásokat, vagy minél jobban jöjjenek ki belőlük. A Google például a korábbi hasonló adománya duplájával, egymillió dollárral járult hozzá Trump beiktatási alapjához, sőt, Sundar Pichai vezérigazgató ott vendégeskedett az eseményen, illetve együtt is vacsorázott az elnökkel, annak Mar-a-Lago birtokán. De Zuckerberg is bőkezűen adakozott, ott volt a beiktatáson, személyesen tárgyalt Trumppal a Fehér Házban, és már az új elnök beiktatása után néhány nappal megszűntette a Facebookon a tényellenőrző mechanizmusokat.

Egyelőre úgy tűnik, nem jött be a számításuk, hiszen a feldarabolás esélyével kell szembenézniük.

A Google anyacége, az Alphabet a világ legelterjedtebb böngészőjét, a Chrome-ot és az Android mobil operációs rendszert bukhatja el. A Metánál pedig az Instagram és a WhatsApp forog kockán.

Megvan az ítélet: a Google monopóliumot épített

A virginiai szövetségi bíróság nemrég kimondta: az Alphabet tulajdonában álló Google megsértette a törvényt, hogy megőrizze reklámpiaci monopóliumát. Egy éven belül ez a második eset, hogy jogellenesnek találják a cég tevékenységét, amivel jelentős piaci fölényhez jutott. Ezúttal az online hirdetések miatt marasztalták el, míg egy korábbi „USA kontra Google” per ítélete nyomán áprilisban elindult a szankciók meghatározásának szakasza.

Az is az asztalon van, hogy a Chrome böngésző eladására kényszerítik a vállalatot, amin kapva kapna egy sor versenytársa, többek között a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI. Ha mindez nem lenne elég, az online keresések felett gyakorolt egyeduralma miatt a Google sokmilliárdos perrel néz szembe Nagy-Britanniában is.

A New York Times szerint Leonie Brinkema virginiai kerületi szövetségi bíró április közepén 115 oldalas ítéletében körvonalazta, hogy a Google milyen törvénytelen eszközökkel építette ki az egyeduralmát. A dokumentum szerint a vállalat egy többnyire láthatatlan technológiai rendszer felett rendelkezik, amely a weboldalakon megjelenő hirdetések elhelyezéséért felel. A cég reklámtechnológiai monopóliuma lehetővé tette magasabb árak kiszabását a hirdetésekért.

Az amerikai kormány szerint a Google ma már 87 százalékos piaci részesedéssel bír az online hirdetések értékesítését végző technológiák terén.

A per során azzal érveltek a Google ellen, hogy az három területen alakított ki monopóliumot az online hirdetési piacon:

  1. azokban az eszközökben, amelyeket online kiadók – például híroldalak és tartalomgyártók – használnak hirdetési helyek megjelenítésére a saját portáljaikon,
  2. azokban az eszközökben, amelyeket hirdetők használnak hirdetési helyek vásárlására,
  3. és olyan szoftverekben, amelyek mindezen tranzakciók lebonyolítását hajtják végre.

Brinkema bíró két területen a kormány javára döntött, kimondva, hogy a Google jogellenesen épített ki monopóliumot a kiadói eszközök és a szoftverrendszerek terén, viszont a hirdetői eszközökre vonatkozó vádat elutasította, mert szerinte a kormány nem tudta bizonyítani, hogy ez egy önálló, jól körülhatárolható piac.

„A bíróság döntése egyértelmű: a Google monopóliummal rendelkezik, és visszaélt ezzel a piaci fölénnyel” – idézi az igazságügyi minisztérium közleménye  Abigail Slatert, a tárca versenyjogi osztályának helyettes főügyészét. „A jogellenes fölény lehetővé teszi a Google számára, hogy cenzúrázza vagy akár el is hallgattassa az amerikai hangokat. Emellett megsemmisítette és eltüntette azokat az információkat, amelyek felfedték törvénytelen magatartását.”

Nem ez az első per, amit a Google rövid időn belül elbukott. Egy másik amerikai szövetségi bíró tavaly augusztusban állapította meg, hogy a Google monopóliummal bír az online keresések piacán is. Ennek az ítéletnek a nyomán jelenleg azt vizsgálják, hogy teljes egészében fel kell-e darabolni a vállalatot.

A Google-nak tényleg nagyon jelentős a túlsúlya az online keresésben: az ő motorjuk áll a globális felhasználók 64 százaléka által használt Chrome böngésző mögött.

Második helyen a 21 százalékos részesedést elérő Apple-féle Safari van, harmadik pedig 2,52 százalékkal a Mozilla Firefox.

Lee-Anne Mulholland, a Google szabályozási ügyekért felelős elnöke blogbejegyzésben bírálta a pert, amely szerinte „visszafelé akar tekinteni egy olyan időszakban, amikor a verseny erős és az innováció példátlan”. Szerinte „az olyan új szolgáltatások, mint a ChatGPT (vagy a külföldi versenytársak, például a DeepSeek) virágzanak, ezért az Igazságügyi Minisztérium széles körű javaslatai feleslegesek és ártalmasak.”

Mulholland közölte: fellebbeznek az ítélet ellen, mert a vállalat feldarabolása megnehezítené, hogy a felhasználók elérjék az általuk preferált szolgáltatásokat. Ez a folyamat akadályozná, hogy a Google versenyezzen a keresőszolgáltatás terjesztési lehetőségeiért, ami növelné az árakat és lassítaná az innovációt. Mulholland arra is figyelmeztetett, hogy a készülékgyártók és böngészők (mint a Mozilla Firefox) a keresőből származó bevételekre támaszkodnak.

„Ha ezeket a bevételeket elvennék, drágábbak lennének a mobiltelefonok, és nehezebb helyzetbe kerülnének a böngészők, amelyeket nap mint nap használtok” – állította a posztban.

A cég képviselője mindezeken túl úgy gondolja, hogy a javaslat hátráltatná a mesterséges intelligencia útját, hiszen egy kormány által kinevezett bizottság szabályozná az AI-termékek tervezését és fejlesztését. „Ez komolyan visszavetné az amerikai innovációt egy kritikus időszakban, akkor, amikor Kínával futunk versenyt a technológiai vezető szerepért, és a Google az amerikai áttörések élvonalában áll.”

A hirdetési piacon szintén feldarabolhatják a Google-t, bíróságra mennek a britek is

Miközben a tavaly augusztusi keresőszétválasztásra irányuló ítéletben elindult a szankciók kiszabását előkészítő tárgyalás, a reklámpiaci per következményei is ott lebegnek a Google feje felett. A The New York Times szerint az igazságügyi minisztérium már előzetesen kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Google-t bizonyos, évekkel ezelőtt megszerzett hirdetéstechnológiai üzletágak eladására. A kormány most elemzi az ítéletet, és ez alapján dönti el, milyen konkrét lépéseket javasol a bíróságnak a monopólium felszámolására.

A folyamattól azt remélik, hogy jelentősen csökken a Google befolyása, ami akár a vállalat átalakítását is eredményezheti.

A változás lehetősége más országok számára is lehetőséget nyitott a vállalat monopolhelyzetének csökkentésére, így a Google ellen Nagy-Britanniában szintén csoportos keresetet nyújtottak be. A CNN úgy értesült, hogy a kereset azokat a megállapodásokat is sérelmezi, amelyeket a cég az Android rendszerű telefongyártókkal kötött, a Google Kereső és a Chrome böngésző előzetes telepítésére. Kifogás merült fel továbbá az Apple-nek fizetett súlyos dollármilliók miatt, amivel elérték, hogy az iPhone-okon az övék legyen az alapértelmezett böngésző.

A panaszt - ötmilliárd fontos, vagyis közel 1800 milliárd forintos kártérítési igénnyel - Or Brook versenyjogi szakértő nyújtotta be, többezer vállalkozás nevében, azt állítva, hogy a Google keresőmotorja miatt a saját hirdetési ajánlataik kerültek előnybe, így a vállalkozásoknak alig volt más választásuk, mint a Google hirdetésein keresztül reklámozni a termékeiket és a szolgáltatásaikat.

A Google erre azzal reagált, hogy: „ez egy újabb spekulatív és opportunista per”.

Pedig a kereset nem minden előzmény nélkül érkezett: a brit versenyhivatal januárban vizsgálatot indított a Google keresőszolgáltatásaival kapcsolatban, beleértve azok hatását is a hirdetési piacokra. A hatóság akkor megállapította: emberek és vállalkozások milliói függnek a Google szolgáltatásaitól, a keresések 90 százalékát ezen keresztül bonyolítják, és több mint 200 000 brit vállalkozás hirdet rajta.

A Meta ellen is megindult a per, Zuckerberg már vallott

A Facebookot üzemeltető Meta felett szintén sötét fellegek gyülekeznek. Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) április közepén indított pert a vállalat ellen, azzal vádolva a médiaóriást, hogy semmibe vette a versenyszabályokat, amikor korábban dollármilliárdokért felvásárolta az Instagramot és a WhatsAppot. A népszerű közösségi média platformot és a csevegő alkalmazást várhatóan el kell adnia, ha elveszíti a pert - jegyzi meg az Euronews.

Mint emlékezetes, a már akkor is óriási profittal működő Facebook (a mai Meta) 2012-ben egymilliárd dollárért (jelenlegi árfolyamon kb. 355 milliárd forintért) megvásárolta az Instagramot, aztán 2014-ben 19 milliárd dollárt (közel 6800 milliárd forintot) fizetett a WhatsAppért. Az amerikai versenyhatóság ügyvédei szerint a vállalat ezzel a két lépéssel törvénytelenül járt el, és gyakorlatilag felszámolta a versenytársait, vagyis közösségi média monopóliumot épített ki.

A Meta ügyvédje, Mark Hansen ugyanakkor azt állítja, azért vásárolták fel az Instagramot és a WhatsAppot, hogy fejlesszék, illetve bővítsék őket, a Facebookkal párhuzamosan.

Az érvek között elhangzott még, hogy szó sincs a verseny megszüntetéséről, hiszen a közösségi média platformnak még mindig erős konkurenciát jelent az Alphabet tulajdonában lévő YouTube és a kínai TikTok. Mindez nem a legerősebb érvelés, ám a Metának abban tényleg igaza van, hogy az Instagram és a WhatsApp anno éppen annak az FTC-nek a jóváhagyásával cserélt gazdát, ami most pert indított ellene a felvásárlás miatt. A vállalat jogi képviselői úgy vélik, az ügylet visszafordítása vagy utólagos kriminalizálása „veszélyes precedenst teremtene”.

Mark Zuckerberg már a tárgyalás első hetében tanúskodott, hogy megvédje álláspontját, amely szerint a Meta felvásárlásai nem versenyellenesen történtek.

A tanúk padjára citált vezérigazgató persze tagadta, hogy a két alkalmazást a verseny megszüntetése miatt vették meg, sőt, bár kedvelte az Instagram „kamerás és fotómegosztó élményét” - amit bevallottan erősebbnek gondolt a saját kameramegoldásaiknál -, sosem érezte úgy, hogy az alkalmazás „széles körben versenyképes” lenne a Facebookkal szemben. A WhatsAppról szólva pedig azt mondta, lenyűgözőnek találta, de az alapítók „nem voltak ambiciózusak”, kvázi nem voltak tisztában vele, hogy mekkora hatást érhetnének el.

„Gyakorlatilag én erőltettem, hogy új funkciókat adjunk hozzá” – magyarázkodott a bíróságon Zuckerberg, hozzátéve, hogy a Meta saját erőforrásaival és méretével csak támogatta mindkét céget és azok közönségét is. Amikor arról kérdezték, hogy miért nem hoztak létre inkább konkurens alkalmazást, közölte: „biztosan tudtunk volna fejleszteni egyet, de hogy sikeres lett volna-e, az szerintem spekuláció kérdése”.

A Meta ügyét még Donald Trump első ciklusa idején nyújtották be, és a Wall Street Journal szerint Zuckerberg nem sokkal az áprilisi tárgyalás előtt személyesen lobbizott az elnöknél azért, hogy az FTC ejtse a vádakat. Ezt láthatóan nem sikerült elérni, pedig a kapcsolatukban óriási fordulat történt azóta, hogy a Capitolium 2021. január 6-i ostroma után Trumpot kitiltották a Meta minden platformjáról, hiszen az elnök beiktatási alapjának a vállalat egymillió dollárt (355 millió forintot) adományozott, sőt, a cég felvette az igazgatótanácsába Dina Powell McCormicket, Trump korábbi tanácsadóját is.

A Meta tehát nagyon igyekszik, ám aligha sikerül elérnie a per leállítását, főleg azután, hogy a Trump által nemrég kinevezett új FTC-elnök, Andrew Ferguson április elején azt nyilatkozta, követni fogja az elnök törvényes utasításait, de Trump szerinte nem fog közvetlenül beavatkozni az eljárásba.

„Úgy gondolom, az elnök is belátja, hogy be kell tartanunk a törvényeket, ezért nagyon meglepne, ha ilyesmi történne” - fogalmazott.

Az sem elhanyagolható körülmény, hogy a Meta feldarabolása mind Trump, mind pedig szövetségese, a Twitter-utód X-et megszerző Elon Musk érdekeit szolgálja – mondta Mark Weinstein techvállalkozó és adatvédelmi szakértő az Euronews Nextnek. Hozzátette: most először fordul elő az is, hogy a Meta-alkalmazásokról történt kitiltása nyomán alapított Truth Sociallal az Egyesült Államok elnöke maga is egy közösségi média platform tulajdonosa. Magyarán gazdasági és politikai szempontból egyaránt érdekeltté vált ezen a piacon, és - ha nyilvánosan nem is teheti meg, hogy bevallja - egy olyan erős konkurencia szétcincálása, mint a Meta, kifejezetten jól jöhet neki.

Mivel járna a Meta feldarabolása?

Bár az eljárás körülményeit nézve szinten minden a Meta ellen szól, a versenyhatóság dolga sem egyszerű, hiszen több mint tíz évre visszamenőleg kell bizonyítania, hogy a vállalat visszaélt piaci helyzetével, amikor felvásárolta a riválisait. Amennyiben viszont az FTC sikerrel jár, a Meta kénytelen lesz eladni az Instagramot és a WhatsAppot. Weinstein szerint viszont ez sem feltétlenül szüntetné meg a cég monopolhelyzetét, hiszen korábban láthattunk példát arra, hogy egy vállalatot széttagolásra ítéltek (pl. az AT&T-t, 1984-ben), de az egyes részei évek alatt fokozatosan újra egyesültek.

A szakértő mindazonáltal úgy véli, a cégek szétválasztása miatt sok felhasználó átvándorolna kisebb platformokra, például a Truth Socialra vagy az X-re, ami megint csak jól sejteti, hogy Trump vajon milyen végkifejletben lehet érdekelt.

A sok Google elleni per jól jelzi azokat a szabályozói törekvéseket, amelyek a legnagyobb technológiai cégek hatalmának korlátozására irányulnak, mivel ezek a vállalatok alapjaiban formálják az online kereskedelmet, az információáramlást és a kommunikációt.

Az amerikai igazságügyi minisztérium a Google és a Meta mellett indított pert az Apple ellen is, mert az megnehezíti a felhasználók számára, hogy elhagyják zárt eszköz- és szoftverrendszerét. Sőt, a hatóság korábban a kisvállalkozások kiszorítására hivatkozva az Amazont szintén bíróság elé vitte.

Az amerikai hatóságok szerint az nem baj, ha egy cég azért nő nagyra, mert jobb az innovációban, ám a Google mesterségesen tartotta fenn és kötötte össze a különféle monopóliumait, a Meta pedig tisztességtelen módon vette rá a konkurenciát a cégei eladására és ezek mindegyike klasszikus versenyellenes magatartás. Az ennek apropóján indított perek várhatóan évekig fognak tartani, az viszont már most látszik, hogy az ítéletek nyomán születő szankciók lassan, de biztosan átformálják a technológiai szektor üzleti gyakorlatait, és ez hatással lesz internetre felhasználói szempontból is. Ideális esetben úgy, hogy a cégfeldarabolások helyzetbe hoznak más technológiai vállalatokat is, ezzel nő a verseny és jobbá, olcsóbbá válnak az online szolgáltatások.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
230 millió dollárt spóroltak az MI-vel: 20 nap alatt forgatták le Gal Gadot új filmjét a színészekkel, a többi munkát már a számítógép végzi
A Bitcoin: Killing Satoshi című filmet egy londoni stúdióban vették fel, helyszíni forgatás nélkül. A háttereket és a világítást teljes egészében mesterséges intelligencia hozza létre az utómunka során.


Mindössze 20 nap alatt, egy teljesen üres, „szürke doboz” stúdióban forgatták le Doug Liman új filmjét, a Bitcoin: Killing Satoshi-t, amelynek főszereplői Casey Affleck, Gal Gadot, Pete Davidson és Isla Fisher.

A produkció teljes egészében mesterséges intelligencia által generált hátterekkel készül, amivel a producerek szerint így egy normál esetben 300 millió dolláros költségvetést sikerült 70 millióra lefaragni.

A film egy összeesküvés-thriller, amely a Bitcoin rejtélyes alkotója, Satoshi Nakamoto kilétét kutatja. A cselekmény középpontjában egy újságíró áll, aki azt a vitatott állítást vizsgálja, hogy a valódi Satoshi egy Craig Wright nevű ausztrál üzletember, akit emiatt befolyásos szervezetek akarnak elhallgattatni.

A februári bejelentés - miszerint a filmben nemcsak a háttereket és a világítást hozzák létre mesterséges intelligenciával, de szükség esetén a színészek játékába is belenyúlhatnak - komoly vitát váltott ki a szakmában. A producerek ezért nemrég meghívták a TheWrap stábját a londoni forgatásra, hogy bemutassák a technológiát. Azt állítják, a színészi alakításokhoz nem nyúlnak hozzá, az MI csupán egy utómunka-eszköz, ami a környezetet teremti meg.

Casey Affleck szerint a módszerrel a hangsúly teljes egészében a színészi játékra helyeződött.

„Az egész forgatáson a mi alakításunk volt a fókuszban”

– nyilatkozta a színész.

Az alkotók szerint az eljárás a színházi munkához hasonlít, és jelentősen csökkenti a gyártás ökológiai lábnyomát, mivel nincs utazás és helyszíni építkezés.

Ryan Kavanaugh producer elmondta, a hagyományos forgatás több mint 200 különálló helyszínt igényelt volna. „Rájöttünk, hogy bizonyos MI-eszközökkel le tudjuk törni a költségeket” - közölte. A forgatás egy volt londoni autószalonból átalakított „gray box” stúdióban zajlott, a világítás és a díszlet MI‑vel készült, a színészek valódi jelmezeket viseltek, és az utómunka kb. 30 hét, 55 MI‑művész részvételével - derült ki a The Wrap cikkéből.

Az iparági vita azonban továbbra is éles. Míg a támogatók a költséghatékonyságot és az új kreatív lehetőségeket emelik ki, az ellenzők a filmes szakmák – díszlettervezők, helyszíni világosítók, logisztikai szakemberek – tömeges megszűnésétől tartanak.

A projektet még 2025 augusztusában jelentették be, a forgatás idén márciusban zárult. A rendező, Doug Liman olyan filmeket jegyez, mint A Bourne-rejtély vagy A holnap határa, a forgatókönyvet pedig Nick Schenk írta, aki Clint Eastwood Gran Torinóját és A csempészt is.

A film forgalmazási jogait a május 12. és 20. között zajló cannes-i filmpiacon, a Marché du Film-en értékesítik.

A film történetének pikantériáját adja, hogy a brit Legfelsőbb Bíróság 2024 márciusában kimondta: Dr. Craig Wright bizonyíthatóan nem Satoshi Nakamoto, és nem ő írta a Bitcoin alapító dokumentumát sem.

Via worldofreel.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
ENSZ: Súlyosabb a baj, mint valaha, a Föld éghajlata kibillent az egyensúlyából, és jön az El Niño
Az óceánok soha nem látott mértékben melegszenek, a jégsapkák pedig olvadnak. Az ENSZ-főtitkár szerint azonnal le kell állni a fosszilis tüzelőanyagok használatával, miközben a politika más átmenetet gondol.


A Föld éghajlata minden eddiginél jobban kibillent az egyensúlyából, bolygónk ugyanis sokkal több hőenergiát nyel el, mint amennyit ki tud sugározni

– erre figyelmeztetett a Meteorológiai Világnapon (március 22.) az ENSZ meteorológiai szervezete, a Meteorológiai Világszervezet – írta a BBC. A káros folyamatot például az olyan melegítő gázok kibocsátása gyorsítja, mint a szén-dioxid.

A jelentésre reagálva António Guterres ENSZ-főtitkár egy videóüzenetben figyelmeztetett :

"A Föld bolygót a végsőkig feszítik. Minden kulcsfontosságú éghajlati mutató vörösen villog"

– mondta Guterres, aki szerint az országoknak át kellene térniük a fosszilis tüzelőanyagokról a megújuló energiára, hogy „klímabiztonságot, energiabiztonságot és nemzetbiztonságot” teremtsenek.

A rekordmértékű „energia-egyensúlytalanság” 2025-ben új csúcsra melegítette az óceánokat, és tovább olvasztotta bolygónk jégsapkáját. A légköri szén-dioxid-szint legalább kétmillió éve nem volt ilyen magas.

Celeste Saulo, a WMO főtitkára szerint a folyamatoknak beláthatatlan következményei lesznek:

"Az emberi tevékenységek egyre inkább felborítják a természetes egyensúlyt, és ezekkel a következményekkel évszázadokig, sőt évezredekig együtt kell élnünk"

– mondta a professzor.

A globális jelenségeknek már ma is kézzelfogható hatásai vannak. Az Egyesült Államok délnyugati részén jelenleg rekorddöntő, korai hőhullám tombol, az elmúlt napokban helyenként 40 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A World Weather Attribution csoport tudósai pénteken végzett gyors elemzésükben arra jutottak, hogy mindez „gyakorlatilag lehetetlen” lett volna az ember okozta éghajlatváltozás nélkül.

A kutatók kiemelten figyelik a Csendes-óceánt is. A hosszú távú előrejelzések szerint ugyanis igen valószínű, hogy 2026 második felében kialakulhat egy melegedő El Niño-fázis. Ez a természetes melegedési jelenség a meglévő, az ember okozta hatásra ráerősítve újabb hőmérsékleti rekordokat hozhat.

Ha El Niño-ba váltunk, ismét növekedni fog a globális hőmérséklet, és akár új rekordokat is dönthet

– mondta Dr. John Kennedy a WMO-tól.

A tudományos vélemények mellett élénk politikai vita zajlik arról, milyen ütemben és módon kellene reagálni a helyzetre. Míg az ENSZ és a WMO a fosszilis energiahordozókról a megújulókra történő gyors átállást sürgeti, több nemzetközi szervezet és energiaszektor-szereplő az ellátásbiztonság és a megfizethetőség miatt a fokozatosabb átmenetet tartaná indokoltnak.

Az elmúlt 11 év volt a Föld 11 legmelegebb éve az 1850-ig visszanyúló adatok szerint. Tavaly a globális átlagos léghőmérséklet mintegy 1,43 Celsius-fokkal haladta meg az „iparosodás előtti” idők szintjét. A La Niña nevű természetes időjárási hatás átmeneti lehűtő hatása miatt 2025 nem volt olyan forró, mint 2024, amelyet az ellentétes fázis, az El Niño felerősített, de így is a három legmelegebb év egyike volt a feljegyzések kezdete óta. A Föld gleccserei - a rendelkezésre álló előzetes adatok szerint - 2024/25-ben az öt legrosszabb év egyikét élték meg, miközben a tengeri jég mindkét sarkvidéken tavaly nagy részében rekordközeli vagy rekordszinten alacsony volt. A Föld többletenergiájának több mint 90 százaléka az óceánokat melegíti, ami árt a tengeri élővilágnak, erősebb viharokat okoz és hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Hatalmas lépés a Balaton jövőjéért: 6300 hektáron mentik meg az egykori mocsárvilágot
A bővítés többek között Buzsák, Kéthely és Lengyeltóti külterületeit is érinti a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. A beavatkozásoktól egy, a klímaváltozásnak jobban ellenálló táj kialakulását várják.


Friss miniszteri rendelet alapján több mint 6300 hektárnyi területet helyeznek országos védelem alá a Balaton déli partján, hogy újraéledhessen a Nagyberek egykori vizes élővilága.

A döntés célja, hogy a térségben megmaradt természeti értékeket hosszú távon megőrizzék, és lehetőség szerint visszaállítsák a táj eredeti vízháztartását.

A rendelet előkészítésének újabb lépéseként ma nyilvánosságra hozták a bővítés természetvédelmi kezelési tervének hivatalos tervezetét is.

A bővítés két fő részből áll: egyrészt mintegy 770 hektárnyi, részben már eddig is érintett terület kerül teljes egészében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kezelésébe, másrészt több mint 5500 hektár olyan földrészlet is védett státuszt kap, amely eddig nem állt országos oltalom alatt.

Az intézkedés többek között Balatonfenyves, Fonyód, Buzsák, Ordacsehi, Kéthely, Lengyeltóti és Táska külterületeit érinti.

A kijelölt területeken belül különböző természetvédelmi kategóriákat határoztak meg. Egy kisebb, mintegy 16 hektáros rész fokozottan védett besorolást kapott, ahol a legszigorúbb előírások érvényesek. A terület egy része emellett a Natura 2000 hálózathoz is kapcsolódik, ami európai szintű jelentőséget ad a térségnek.

A Balaton déli partján húzódó Nagyberek egykor nádasok, mocsarak, láprétek és nyílt vízfelületek mozaikja volt, de a vízrendezések és a mezőgazdasági hasznosítás miatt mára csak töredékei maradtak fenn.

A most védetté nyilvánított, alacsonyan fekvő, időszakosan vízjárta vidék kiválóan alkalmas a víz visszatartására, ami kulcsfontosságú a táj természetes működésének helyreállításában. A szakemberek szerint a Nagyberek jövője azon múlik, sikerül-e újra közelebb hozni az egykori természetes állapotokat. Ha a tervek megvalósulnak, nemcsak a biológiai sokféleség erősödhet, hanem egy, a klímaváltozás hatásainak jobban ellenálló táj is kialakulhat.

A természetvédelem 2025-ben új lendületet kapott, amikor 42 milliárdos fejlesztés kezdődött a nemzeti parkokban.

Via Sokszínűvidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Bereczki Nóra: az AI nem alkotótárs, csak eszköz – a kreatív munka legfontosabb részei az embernél kell, hogy maradjanak
A marketingszakértő egyetért azzal, hogy a generatív AI egyszerre nyit lehetőségeket és jelent új kihívásokat a kreatív iparban, de az ember szerepe megkérdőjelezhetetlen. Az AIToday-nek kifejtette: az új technológiák használatában egyre fontosabbá válik a szakmai háttértudás.


Az AI szerepe a kreatív iparban ma már megkerülhetetlen kérdés, de korántsem egyértelmű, hogy hogyan érdemes kezelni - akár alkotói, akár ügyfélszinten. Bereczki Nóra marketingszakértő a Budapest Smartfest Nemzetközi AI Filmfesztiválon válaszolt az AIToday.hu kérdéseire, és felvázolta, hogyan látja az AI helyét az alkotási folyamatban, illetve miért tartja fontosnak, hogy a technológiát ne alkotóként, hanem eszközként kezeljük. A robotika és ipari automatizáció területén globális marketingvezetőként is megfordult szakember úgy látja, a minőségi munka még mindig az emberi irányításon múlik, még akkor is, ha az AI jelentősen átalakítja a folyamatokat.

Saját, Digital Umami nevű projektjében kifejezetten AI-alapú vizuális koncepciókat mutat be, miközben tanácsadóként a reklámipar szereplőivel is együtt dolgozik.

E területről érkezve látja, miként változtatja meg a generatív AI a film- és reklámipari munkát, milyen tévhitek élnek a gyorsaságról és költségekről, és miért válik egyre fontosabbá a szakmai háttértudás az új technológiák használatában. Bereczki Nóra arról is beszélt, hogy a Digital Umamiban hol és hogyan feszegeti az AI lehetőségeinek határait, miközben ezt a kísérleti területet külön kezeli a klasszikus marketingmunkáitól.

— Az AI ma már nemcsak eszköz, hanem sokak szerint alkotótárs. Ez inkább növeli az alkotói szabadságot, vagy inkább függőséget teremt?

— Ezt az „alkotótárs” kifejezést sokan használják, de őszintén szólva, nem szeretem, ha így nevezzük. Én az AI-t eszközként kezelem. Vannak dolgok, amire jó az AI, és van, amire nem. Körülbelül négy éve foglalkozom AI-alapú kép- és videógenerálással. A hátterem a marketing és a fotózás, és a fotózás kapcsán elég sok dologhoz visszanyúlok az AI-alkotás során is (pl. kompozíció, perspektíva, fényelés stb.). Azért mondom, hogy eszköz, mert az alkotási folyamatnak vannak olyan részei, amelyek mindenképpen az embernél kell, hogy maradjanak. Ilyen például a koncepció, a vízió, hogy mi az a sztori, amit el akarok mondani. Ilyen az art-direkció is, tehát hogy legyen jól összerakva vizuálisan az anyag: stimmeljen a színezés, a márkáknál a brand-elemek, a filmeknél pedig a frame-ek, a világítás stb.

Az art-direkció rendben tartása szintén emberi feladat, ahogy a kontroll is a végén.

Nagyon sokszor előjön, hogy ellenőrizni kell a munkánkat, és ez mind az ember kezében van. Az AI ebben a fejlődésben egy eszköz, amihez azért nyúlunk, mert segít, hogy ezek a víziók és koncepciók létrejöjjenek. Úgyhogy én nem szeretem ezt az „alkotótárs” kifejezést használni, inkább egy nagyon fejlett technológiai eszközként tekintek rá.

— Meddig segítség az AI, és hol van az a pont, ahol már elveszi az alkotói munka karakterét?

— Ezzel nagyon sokszor találkozom. Sokan elkezdték úgy használni az AI-t, hogy teljesen rátámaszkodnak: a sztori megírásától kezdve az összevágáson át egészen a hanggenerálásig. Viszont ilyenkor nagyon-nagyon sokszor látszik, ha nincs mögötte az emberi irányítás és kontroll. Ezek az alkotások általában ki is szoktak hullani a rendszerből. Ez azért érdekes kérdés, mert létezik az AI-slop – ezzel a kifejezéssel biztosan sokan találkoztunk –, ami azt jelenti, hogy rengeteg olyan igénytelen tartalom születik, ami AI-jal készül, és elárasztja az internetet. Viszont, ha megnézed, hogy melyek azok az alkotások, amik kiemelkednek vagy megmaradnak, ott nagyon jelentős az emberi részvétel az egész folyamatban. Tehát értem a kérdést, és látok rá sajnos sok példát, de azt is látom, hogy ahol a végén minőségi munka születik, ott az ember marad az irányító szerepben.

— Sokan mondják, hogy az AI demokratizálja az alkotást. Egyetértesz ezzel? Az AI-slop jelensége például nem egy ellenérv?

— Én azt látom, hogy az AI nagyon sok folyamatot leegyszerűsít, és olyan alkotások is létrejöhetnek, amelyek különböző okok miatt eddig nem készültek el. Mondok egy példát. Három évvel ezelőtt egy argentin filmrendezővel beszélgettem egy hasonló filmfesztiválon. Azt mondta,

azért nyúl az AI-hoz, mert most jött egy olyan technológia, amivel végre be tudja fejezni a filmjét, amin már évek óta dolgozott, de sosem kapott rá támogatást, vagy nem volt elég büdzséje.

Az ő esetében ez egy jó lehetőség, hogy azok az ötletek, amik ott porosodnak a rendezők fiókjában, most előkerüljenek, és a technológiai feltételeknek köszönhetően megvalósuljanak. Úgyhogy abban szerintem van igazság, hogy demokratizálódik a folyamat. A technológia segítségével szélesebb közönség számára is létrejöhetnek alkotások.

— Amikor valaki túlságosan ráhagyatkozik az AI-ra, az alkotói válságot eredményez, vagy csak egy nem túl produktív folyamatot?

— Én azt gondolom, hogy aki teljesen ráhagyatkozik mindenben, az a folyamat inkább egyfajta kiégésnek mondható. Tudod, amikor valaki csak leül és „letolja” a feladatot, de nincs benne az az emberi rész, ami miatt ez az egész jól tudna működni. Szerintem nagy hiba, ha ezt valaki kihagyja. Gondolj bele, milyen eredmény születhet, ha mondjuk egy operatőr kezébe kerül az AI, akinek megvan a szakmai tudása – és ez a típusú szaktudás baromi fontos lesz a következő években. Ha olyan emberek kezdik el használni, akiknek van egy nagyon erős szakmai hátterük, tudják, hogyan kell egy jó artdirekciót végigvinni, vagy ismerik az operatőri munkát, a kameraállásokat, a fényelést stb., akkor csodákat tudnak létrehozni. De ha csak arról van szó, hogy „jaj, most értelmetlenül létrehozok valamit”, akkor én ezt inkább egy kiégett állapotnak mondanám. És ez nem is feltétlenül alkotás.

— Felmerült, hogy az AI hatékonyabbá teszi a folyamatokat, de a hatékonyság növelésével jönnek az elvárások is: a film- és reklámiparban valószínűleg még többet, még gyorsabban, még olcsóbban kell majd alkotni.

— Az árazás nagyon nehéz kérdés. Ezzel nap mint nap találkozom, mert nekem is vannak ügyfeleim, és nagyon sokszor az az elvárás az ő oldalukon, hogy „úgyis AI, akkor legyen gyorsan, olcsón”. Sokan nem is tudják, hogy egy-egy ilyen műben mennyi meló tud lenni, csak máshogyan. Lehet, hogy egy bizonyos folyamatnál többet kell dolgozni, míg más folyamatokat fel tudsz gyorsítani.

De szerintem ez egy tévhit, hogy ezzel olcsón és gyorsan lehet nagyon sokat csinálni, ha minőségi végeredményt akarsz.

Hatékonyabban, az biztos. Én is segítek elmagyarázni az ügyfeleknek, hogy ha például létrehozunk egy videót, és abban egy dolgot csak úgy ki akarsz cserélni, persze, meg tudjuk csinálni, nem kell újra kivonulni egy stábbal. De ez nem egy perc alatt lesz meg, arra is rá kell szánni az időt, hogy szép és jó legyen.

— A reklámipar ügyfelei értik ezt? Vagy ez még egy edukációs időszak?

A teljes egészében az AIToday-en olvasható interjú folytatásában Bereczki Nóra

- arról is beszél, hogy az AI használata a reklámiparban jelentős edukációt igényel,

- elárulja, miért nem indokolt az AI alkalmazása minden márka esetében,

- kifejti, hogy saját munkájában a fotográfusi háttér segíti a vizuális tartalomkészítést, különösen, ha videókról van szó,

- bemutatja az adatbázis-alapú, moduláris gondolkodás szerepét a vizuális tartalomgyártás skálázásában és hatékonyabbá tételében,

- mesél a Digital Umami projektről, ahol kifejezetten AI-alapú tartalmakat készít, és hangsúlyozza az etikus használat fontosságát,

- kitér arra, hogy az AI terjedésével miért kap egyre nagyobb szerepet a kritikus gondolkodás.

FOLYTATÁS ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET: