Az emberek is ötféle étvággyal rendelkeznek, amelyek az evolúció során alakultak ki
2010-ben egy dél-afrikai nőstény medvepávián táplálkozását követték 30 napon keresztül. Stella nagyon változatosan étkezett, közel 90 félét evett egy hónap alatt. Az azonban kiderült, hogy napi kalóriabevitelében a szénhidrátok és a proteinokból származó zsírok aránya minden nap 4:1 körül volt, függetlenül attól, hogy mit evett.
Az is kiderült, hogy Stella éppen úgy táplálkozott, hogy az számára a legegészségesebb volt, úgy, ahogyan azt a legprofibb dietetikusok sem tudták volna kiszámítani.
David Raubenheimer és Stephen Simpson ausztrál táplálkozás-kutatók, akik a Stella-tanulmányban is részt vettek, az elmúlt évtizedekben arra keresték a választ, hogyan választják ki az állatok eledelüket és mi történik, ha nem tudnak egészségesen táplálkozni?
Így vágtak bele egy sáskákkal való nagy szabású kísérletbe. Azért éppen ezeket a rovarokat választották ki, mert a róluk elterjedt hiedelem szerint nemcsak félelmetesen falánkak, hanem válogatás nélkül esznek.
A kutatók 200 fiatal sáskát tettek be különálló műanyag dobozokba és 25 különböző táplálékot készítettek nekik, más és más arányú protein, illetve szénhidrát-tartalommal. Mindegyik sáska csak egyik összetételből evett, igaz, abból korlátlan mennyiségben, amíg el nem érte a felnőttkort és levedlette a bőrét. Ez 9-21 nap alatt történt meg. Megmérték napi fogyasztásukat, súlyukat, és hogy mennyi zsírt és mennyi szárazanyagot vettek magukhoz. Ezek alapján számították ki, hogy milyen a számukra ideális étrend a növekedéshez és a túléléshez.
A végeredmény kb. napi 300 milligramm szénhidrát és 210 milligram protein volt, és megdöbbentek azon, hogy szinte valamennyien az ideálishoz közelítő protein-mennyiség bevitelére törekedtek.
Azok a sáskák, amelyek alacsony protein-tartalmú táplálékhoz jutottak, túlették magukat szénhidrátokkal, ezáltal lassabban jutottak el a felnőttkorig és meghíztak. Azok viszont, amelyeknek étrendjében sok protein volt, túl kevés szénhidrátot fogyasztottak, és egészségtelenül soványak maradtak. Kevesebben élték meg közülük a felnőttkort, és a természetben hamar elpusztultak túl kevés testzsírjuk miatt.
A kutatók rájöttek, hogy a sáskáknak két, egymástól elkülöníthető étvágyuk van: hol a proteineket, hol a szénhidrátokat kívánják. Ez új felfedezés volt, mert addig azt feltételezték, az étvágy mindig ugyanazt jelenti.
Ezután arra voltak kíváncsiak, hogy a kétféle étvágy segíti-e a sáskákat a kiegyensúlyozott étrend kialakításában. Az újabb kísérletben mindegyik sáskának korlátlan hozzáférése volt két különböző összeállításhoz, amelyeknek más volt a protein- és a szénhidrát-tartalma, és pontosan úgy kombinálták őket, hogy mindig megtartsák a protein és a szénhidrát ideális arányát. Vagyis bebizonyosodott, hogy a két étvágy közösen vezetett el az optimális étrendhez.
A többféle étvágyat az állatvilág számos fajánál tudták dokumentálni, a pókoktól a kutyákig.
Egyes fajoknál megállapították, hogy nem is két, hanem ötféle étvágyuk van, három a makrotápanyagokra (protein, szénhidrát, zsír) és kettő különleges mikrotápanyagokra, mint a nátrium vagy a kálcium.
