News here

MÚLT

Szocialista erotika képekben – pajzán rajzok a 60-as évekből

A Vas Népe című megyei napilapban jelentek meg.

Link másolása

A Ritkán látható történelem blog szerzője régi fotók, történelmi események és hihetetlen tények felkutatója. Csak azért, mert a múlt érdekes...

"Kugit már régóta ismerem, mint lelkes olvasómat, kommentelőt és még lelkesebb helytörténészt. Néhány hete volt szerencsém találkozni vele és a beszélgetésünk során ígérte meg az alábbi gyöngyszemet! - Jtom"

Köszöntöm a kedves Olvasókat! Kuglics Gábor (kugi) vagyok. lakóhelyem, a Vas megyei Püspökmolnári község múltját tárom fel és teszem közzé a blogomon. A régi újságcikkek lapozgatása közben azonban sok más érdekesség is megragad. Ilyen "kutatási melléktermék" az a néhány tucat karikatúra is, amelyeket ma mutatok be.

Ezek a pajzán rajzok a Vas Népe című megyei napilapban jelentek meg, méghozzá a ’60-as években. Érdekes, hogy az ’56-os megtorlásokat követően néhány évvel (az utolsó kivégzés 1961 augusztusában volt!) már megjelenhetett pl. egy meztelen női test – még ha csak rajzon is – egy napilap hasábjain. Nyilván ez is a kádári kiegyezési politika része volt: a korbács után a mézesmadzag... (A három "T" az egykori szocialista kultúrpolitikában: tiltott, tűrt, támogatott - Jtom).

A karikatúrák között akad néhány olyan, amelyet külföldi lapokból vettek át (hogy mennyire jogtisztán, arról nem tudok nyilatkozni), de a zömüket a korszak ismert rajzolói készítették: Endrődi István, Fülöp György, Toncz Tibor, Szegő Gizi, Mészáros András, Balázs-Piri Balázs. Róluk a magyar karikaturisták wikipédia oldalán található bővebb információ. Czobor Károlyról itt, a festőként ismert Zentai Pálról pedig itt olvashatunk. A Tóth Judit és a Komádi István nevű karikaturistákat nem sikerült beazonosítanom. Utóbbi lehet elírás is, mert Komádi Imre nevű rajzoló viszont létezett. Valószínűleg a Czobor Elek név is valójában Czobor Károlyt takarhatja… Rajtuk kívül még egy „hadnagy” szignóval alkotó művész kiléte maradt rejtve. 1967-ben két LF monogramú karikatúra pedig valószínűleg a fiatal Lakatos Ferenc alkotása.

A karikatúrák egy jó része mezőgazdasági munkákat (is) ábrázol, hiszen akkoriban az volt a meghatározó termelési ág (továbbá: a ’60-as évek elején zajlott az erőszakos téeszesítés egyik nagy hulláma!), nagyon sok rajz szólt viszont a társasági életről, a férfi-nő vagy férj-feleség kapcsolatról. Sok karikatúránál egyértelmű a pajzánság: ez mind a képi megjelenítésben, mind az alá írt szöveg kétértelműségében megragadható, némelyiknél azonban csak enyhe utalást találunk erre (mint pl. az utolsó előtti képnél). Lássuk őket – időrendi sorrendben!

1962

szoc_erotika1

1963

szoc_erotika2
szoc_erotika3

Vegyük észre, hogy a hölgy amerikai zászlóba volt öltözve! Hogy ennek a karikatúrának volt-e valamilyen konkrét ügyhöz kötődő aktualitása, vagy pedig csak általában az "agyelszívásról" szólt, azt nem tudom. Készítője: Toncz Tibor.

szoc_erotika4szoc_erotika5szoc_erotika6szoc_erotika7szoc_erotika8szoc_erotika9szoc_erotika10

1964

szoc_erotika11szoc_erotika12szoc_erotika13szoc_erotika14szoc_erotika15szoc_erotika16szoc_erotika17szoc_erotika18szoc_erotika19szoc_erotika20szoc_erotika21szoc_erotika22szoc_erotika23
Ha szeretnéd látni, milyen volt az erotika 1965 és 1967 között, kattints a teljes cikkre!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Ezekkel a szeszekkel és dohánnyal gyilkolták magukat a hetvenes években az emberek – rettenetes élvezeti cikkek a Kádár-korból
Kommersz vermut, asztali bor és kapadohány, melyeknek már a feltalálóit is vesztőhelyre kellett volna vitetni.
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Fortepan/Urbán Tamás - szmo.hu
2022. október 06.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Szép dolog a nosztalgia, de van, amit az idő sem tud megszépíteni. Míg gyermekkorunk édességeire vagy az akkoriban forgalmazott üdítőitalokra gondolva a szívünk sajdul meg, addig az alkoholos italok emlékére inkább a fejünk. Az előző rendszer sem repertoárban, sem pedig minőségben nem kényeztette el az élvezeti cikkekre áhítozó proletártömeget. A külföldi kereskedelmi csatornák minimálisra szűkülése a magyar gyártásra terelte a hangsúlyt.

Az alapanyagok és technológiák hiánya és a KGST piac mindent felszívó volta folytán azonban a hazai minőség egy szárnyától megfosztott madár röptének kecsességével süllyedt az abszolút nulla közelébe.

Cikkünkben most három olyan „élvezeti” cikkről emlékezünk meg, ami ma is halk sikolyokat vált ki a velük álmodókból egy izzadt éjszakán.

Éva a kommersz vermut-kísérlet

A hazai szeszesital gyártás legsötétebb időszaka szinte napra pontosan egybe esett a kommunizmus időintervallumával, ami egyáltalán nem véletlen. A gondos, minőség kivitelezés az összes kategóriában félreugrott a tömegtermelés száguldó vonata elől.

A minőségi égetett szeszeket pedig egy csuklásnyi idő alatt felváltotta a kommersz időszak sötétsége.

Korábban már megemlékeztünk az ilyen italokról, így most röviden a lényeg: az ilyen, nitróhígítóra hajazó magisztrális készítmények tisztaszeszből, hígításához használt vízből és – természetesen szintén mesterséges – aromából álltak.

Budapest VII., Erzsébet (Lenin) körút - Rákóczi út sarok, az Éjjel-nappal Közért (Csemege Áruház). 1974. Fortepan/Magyar Rendőr

Így készült például krumpliból gyártott finomszeszből az eredetileg cukornád alapú rum is. Ezt a gyártási mechanizmust ugyan nem Magyarországon találták fel, de a fejemet teszem rá, hogy a kommersz vermut, melyet Éva néven rettegett a népség, a pannon kreativitást dicséri. Hogy megértsük a hazai alkímia éremesélyes teljesítményének lényegét, előbb nézzük, miként készül az igazi vermut!

A világ boldogabbik felén az ilyen italok a legjobb minőségű és semleges ízű borból készülnek. Ezt cukorral, karamellel és egyéb oldatokkal kezelik, miközben 70-80 féle fűszer- és gyógynövényt 20 napig finomszeszben érlelnek. A leszűrt oldatot a már említett borhoz adják és megkezdődik az érlelés. Az egész nem több néhány hónapnál. Persze ezt a hetvenes évek Magyarországán sem dolgozói sem felhasználói oldalon nem várta végig senki. Nálunk a félszáraz (hölgyeknek) és száraz (uraknak) Éva egészen másképpen készült.

Itt fogták a (már említett krumpliból készült) tisztaszeszt, melyet összeházasítottak (valójában összeöntöttek) olyan borral, melyet már a legittasabb bögrecsárdaszökevény is csak a zsebkendőjén átszűrve ivott volna meg, zokogás közepette, némi vízzel. Az így készült alap kapott egy kis ízesítő adalékot, és kész is lett az ital.

Az eredmény 25 forintos, 17,5 százalékos üdítő hatású (eskü így reklámozták) vermut és brutális fejfájás/másnaposság lett. Igazi női ital.

Random Állami Gazdaság rettenet asztali bora

1970-ben a legolcsóbb asztali bor címének büszke tulajdonosa a Kiskunhalasi Állami Gazdaság ezerjója volt. Azonban a 16,7 Ft/7 dl ár környékén több, hasonló versenyző is ringbe szállt a legótvarabb, savanyú, palackozott lőre megtisztelő érdemkeresztjének elnyeréséért. Az asztali bor, mint kategória, nem kommunista találmány, hanem egy ma is létező fogalom.

1977. Fortepan

A borászportál meghatározása szerint „Asztali bornak minősül az az ital, amely osztályba sorolt és megyei fajtalistában szereplő borszőlőfajtákból készült és legalább 13 tömegszázalék természetes eredetű (vagyis szőlőből származó) cukrot tartalmaz. Az asztali borok minimális alkoholtartalma 9%. Ez a megjelölés többnyire a síkvidéki telepítésű borszőlőből készített különösebb fajta- és tájjelleg nélküli tömegborokat takarja.

Asztali borok forgalmazása esetében névként alkalmazható általános vagy fantázianév, a borvidékre nem utaló termőhely, fajtanév külön-külön vagy együttesen. Ilyenek, pl. a Legényes, a Koccintós, vagy a Pincemester.” Összességében nem ezek a készítmények a legesélyesebbek egy borverseny előkelő helyezéseire.

Ráadásul a kommunizmus idejében az ilyen összetételek nem minősültek szentírásnak, hiszen a borok gyakran még szőlőt sem láttak (erről írt cikkünk itt olvasható).

Ciginek látszó kapadohány a déli végekről

Az utolsó versenyző ismertetése előtt már az elején tisztáznunk kell a kapadohány fogalmának jelentését. Bár a mai napig a gyenge minőségű, főleg kézzel sodort cigaretta szinonimájaként él a köztudatban, a kapadohány nagyon is hasznos tagja a növények nemzedékének. A dohány a Nicotiana nemzetség növényeinek friss leveleiből készült mezőgazdasági termék. A nemzetséghez több faj is tartozik, de a legelterjedtebb a közönséges dohány (Nicotiana tabacum). A második leggyakoribb a kapadohány (Nicotiana rustica), aminek magasabb a nikotintartalma. Aki evett már nikotinos rágót, az pontosan tudja, hogy ennek az anyagnak milyen az íze.

Cegléd, 1969. Fortepan/Urbán Tamás

A tömény nikotin csípős, rosszízű förmedvény.

Természetesen a kapadohányból készült cigaretta is olyan erős, hogy a legfüggőbb nikotinhuszárok is inkább szívják a fogukat, mint azt. A kapadohányt ugyan nálunk is töltötték cigarettába a 30-as évekig, ám már akkor is inkább pipában használták. Nem így a Vajdaságban, ahol még a nyolcvanas években is gyártottak Dráva, Zeta és egyéb neveken ilyen szívnivalókat.

Nálunk a hetvenes években már csak a kártevőírtáshoz szükséges nikotin előállítására termesztették a rustica fajtát, és ekkoriban nem is volt sok vevő a Jugoszláv cigarettákra sem, lévén az egész világon nálunk volt a legolcsóbb a cigi. Ez a helyzet persze csakhamar jelentősen megváltozott és a dráguló cigaretta nyomán a „jugók” már fél áron is tudtak seftelni a kapa-förmedvényekkel.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

Ha szívesen olvasnál további meglepő tényeket, izgalmas, rejtélyes sztorikat a Balatonról, nézd meg a Tó-retró blog szerzőjének új könyvét! További részletek és megrendelés itt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
A lepukkant magyar kísértetkastély, amelyben gyilkosság és kútbörtön is volt
Az Egyed faluban omladozó Festetics-Batthyány kastély hányattatott sorsa mögött több sötét história is lappang.

Link másolása

Aki betéved manapság a Győr-Moson-Sopron megyében található Egyed falu központjába, egy jobb sorsra érdemes épületet csodálhat meg, az egykori Festetics-Batthyány-kastélyt, amelyet gróf Festetics Károly építtetett a majorsági központnak. A 15. század óta jegyzett települést a középkorban a Festetich, majd a Batthyány család birtokolta. Ugyan az egykor szépséges épület állapota nem teszi lehetővé a látogatást, a nyitott parkból körbejárható, és maga az udvar is több érdekességet tartogat.

A birtok utolsó kertésze váltig állította, hogy az ott álló japánakác, azaz közönséges pagodafa annyira öreg, hogy már az eredetileg ide épített 18. századi barokk kastély kertjét is ez díszítette. Ezt az épületet vásárolta meg Stern (később Egyedi) Artúr, és bontotta le 1882-ben, hogy az akkori trendeknek megfelelően egy romantikus-neogótikus stílusút építtessen a helyére. A végeredmény egy lenyűgöző, bástyás sarkokkal díszített, U-alakú épület volt. Az új tulaj mindössze a Batthyány-család címerét őrizte meg a bontás után emlékbe, amit visszahelyeztetett az új kastély főhomlokzatára.

A kastélypark másik érdekessége volt a falu címerében is szereplő, Nagykútnak nevezett kútbörtön, amely egy többcellás föld alatti téglaépítményt foglalt magában. Ehhez hasonló nem volt sem az országban, sem az egész kontinensen. Ezt egészen a II. világháborúig használta az uradalom, bár akkor már élelmiszerraktárnak.

A háborút követő időszakban az új tulajdonos betemette és megszüntette a pincét, amelynek falaihoz bizonyára rengeteg vér tapadt. És nem csak a börtöntöltelékek vérét ontották ki ebben a hátborzongató múltú épületben…

Stern Artúr ugyanis nem élvezhette ki öregkorára az általa újjáépített kastély kényelmét, mivel 1924-ben megölték. Ez a tény elsőre nem volt egyértelmű: egy reggel a szobalány a napi rutinját végezve gyanúsnak találta, hogy a ház urának lakosztálya nyitva van, holott előző éjjel ő maga zárta be az ajtót, ahogyan szokta. Miután Stern nem reagált a kopogtatásra, a szobalány bement, kinyitotta a spalettákat, és a fényben meglátta az öregúr holttestét.

Stern a földön feküdt, nyakán egy lepedőből sodort hurokkal, amely a fürdőszobai mosdóhoz volt kötözve.

A nő ösztönös sikolya felverte a házat, a szobában összegyűlt minden lakó és felsegítették az ágyra az élettelen testet. A kastélyban élt többek közt Stern Artúr lánya is, aki pénzjutalmat ígért a szolgálóknak és a kiérkező doktornak is, amennyiben diszkréten eltussolják az esetet. Arra hivatkozott, hogy az apja elvonultan élt, magába zárkózva amiatt, hogy egyetlen fia odaveszett a világháborúban, úgyhogy nyilvánvalóan öngyilkosságot követett el.

Igen ám, de nem sikerült eltussolni a dolgot, mivel nyomozás indult az ügyben, amelynek során igen hamar kiderült, hogy Stern Artúr nem önkezével vetett véget életének, hanem a saját veje, Froreich Ernő ölte meg. Az indíték az volt, hogy hiába kérték, Stern nem adott nekik több pénzt, és a gyilkossággal azt szerette volna elérni, hogy megkapják a teljes birtokot és vagyont. Tette után Ernő bevallott mindent a feleségének – mondván, közös életüket szerette volna jobbá tenni –, aki megbocsátotta neki édesapja megölését –, de a rendőrség már nem volt ilyen vajszívű, és másnap már el is vitték a bűnöst, hogy elítéljék.

Visszatérve a kastély életútjára, amikor jött az államosítás, iskolát létesítettek az emeletén, a földszintből pedig könyvtár és óvoda lett. 2001-ben ezeket az intézményeket is kiköltöztették onnan, és az anyagi nehézségekkel küzdő önkormányzat ismét magántulajdonba adta, de azóta sem nyúltak hozzá vagy újították fel.

Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt 55 millió forintért árulták egy ideig, és pár éve azt is rebesgették, hogy szakemberek nézegették az ódon falakat, hogy idősek otthonát hozzanak létre a kastélyban, de jelenleg nem úgy tűnik, hogy született volna bármiféle egyezség. Valahol érthető, ha nem kapkodnak egy olyan épület után, ahol nem csupán kútbörtön állt egykor, hanem még egy aljas gyilkosság is történt.

Források: itt, itt, és itt érhetők el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
Az első legendás magyar szakácsnő fél Hollywoodot megetette
Pervich Mária az operettkirálynak főzött fél évszázadon át, teljesen egyedül napi hatszor. Közben olyanok laktak jól a csirkepaprikásától, mint Marlene Dietrich, Greta Garbo és Salvador Dalí.

Link másolása

Hiába tartja magát a toposz ősidők óta, hogy a nők vezetik a háztartást és állnak a fakanállal a kezükben a konyhában, ahogyan a menzás nénik is mindig asszonyok, a 19. századig a szakácsnő kifejezés nem csupán a magyar nyelvből hiányzott, de másutt is ismeretlen volt. Legfeljebb szolgálóként, cselédként vagy a személyzet női tagjaként hivatkoztak rájuk a ranglétra alján, függetlenül a gasztronómiai tudományuktól.

Az egyik első nő, akit érdemben kiemeltek a szakácsok közül, a – 19. századi Osztrák-Magyar Monarchiában – Ferenc Józsefnek dolgozó Therese Teufl volt, akire mint „császári család főzésre alkalmazott személyként” hivatkoztak. Még az étkezésére kényes Erzsébet császárné és magyar királyné, azaz Sissi is elégedett volt a főztjével, amit jól példáz, hogy a szakácsnő három évtizedig szolgálta az uralkodót és családját. Mária Valéria, Erzsébet kedvenc lánya is sokat írt naplójában Therese kiváló főztjéről.

Az első olyan magyar szakácsnő pedig, aki világszintű elismerést tudhatott magáénak, Pervich Mária volt. Őt az operett koronázatlan királya, Kálmán Imre (ld. lenti kép) alkalmazta, akinek olyan klasszikusokat köszönhetünk, mint a Csárdáskirálynő, a Luxemburg grófja és a Marica grófnő. Mária felvidéki magyar asszony volt, aki bár kis termetű volt, de rendkívül büszke és erős, továbbá mindig egyszerűen, de igényesen öltözködött.

Segítséget soha nem fogadott el, ahogyan sokat emlegetett mondása is tanúsítja: „Egy Pervich maga főz!”.

Naponta hat alkalommal tálalt egyedül a családnak, az operettkirály kedvenc fogásait (káposztás cvekedli, kacsasült, libamáj, paprikás csirke, túrós rétes és Napóleon-szelet) gyakran elkészítve.

Mindent egymaga csinált, és fejből főzött: tésztát dagasztott, káposztát savanyított hordóban, lekvárt főzött, galuskát szaggatott és gyümölcsöt kandírozott. Egy óriási asztalon nyújtotta a leheletvékony rétest, valamint a tizennégy lapos dobostortája is egyedülálló volt.

Az Anschlusst követően, 1938-ban az idegen nyelveket nem beszélő szakácsnő is hűségesen Kálmánékkal tartott az emigrációba: Bécsből Zürichbe, aztán Párizsba (ahol rokonnak kellett hazudniuk, mert emigránsnak nem lehetett alkalmazottja), végül New Yorkba költöztek. Az Egyesült Államokban megállapodott család háza pedig valóságos társasági gócpont lett, ugyanis Kálmán Imre felesége, a fiatal Vera az államminiszterektől az eliten át a hírességekig itt is mindenkit meghívott a házukba, ahogyan már Bécsben is tette.

Hamar elterjedt a hír a felsőbb körökben, hogy Pervich Mária milyen csodálatosan főz: nem kisebb nevek adták egymásnak jóllakott örömmel a kilincset, mint Marlene Dietrich, Greta Garbo, Habsburg Ottó, Salvador Dalí, Bartók Béla és a filmcézár Louis B. Mayer. Az elhivatott Máriának mindegy volt, hogy szűkkörű vagy százfős rendezvényen kellett helytállnia séfként. Végül már egész Hollywoodban őt tartották a korszak egyik legjobb szakácsának.

És hogy hogyan találtak rá Kálmánék annak idején erre a közkincsre? Ennek is izgalmas története van: amikor váratlanul felmondott a zeneszerző szakácsa, a nővére kapott egy fülest, miszerint pont kilépett az állásából a Mágnás kaszinó (azaz Nemzeti Casino) híres szakácsnéja, de

már Horthy Miklós ajánlott neki állást, sőt, Gömbös Gyula honvédelmi miniszter is szerződtetni akarta. Kálmán viszont vérszemet kapott, és ráígért ezekre az ajánlatokra: így történt, hogy megérkezett egy idősödő, németül nem beszélő hölgy Pestről Bécsbe a próbafőzésre, aki ráadásul ötször annyit kért, mint az elődje, de az ételei annyira meggyőzőek voltak, hogy egyértelmű befutó lett.

Végül a fáradhatatlan Pervich Mária fél évszázadig főzött a családra, és még Kálmán Imre halála után is gondoskodott annak gyermekeiről, akiket sajátjaként szeretett. Végül hazaköltözött szülőföldjére, és nem kevesebb, mint 102 évig élt – igazolva a mondást, miszerint az vagy, amit megeszel.

Források: 1,2,3,4


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
Miért volt jobb a hot-dog 1980-ban, mint ma?
Ne szépítsük: gyermekkorunk kedvenc KGST-streetfoodjának mai változata inkább csak desszertnek felel meg. Leleplezzük az okokat!
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Budapest V. Múzeum körút, az Astoria szálló bejárata előtt. 1979. Fortepan/Bauer Sándor - szmo.hu
2022. október 17.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Először is egy tény: hot-dog függő vagyok. Jobban mondva voltam korábban. Mivel gyakran jártam a Blaha Lujza téren, így a nyolcvanas években standard programnak számított a kerülő a sarkon álló EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) épület irányába. Ugyanis itt, egy üveportálba vágott kör alakú kajütablakon át adták a kedvenc forrókutyámat (angolul hot-dog). Máig érzem a számban az ízét, lett légyen mustáros vagy „kecsapos” (bár akkoriban sokan hívták kecsupnak) verzió. Azután teltek az évek és lassan múlt a virslivel dúsított kifli iránti vonzalom, ugyanis – mint rádöbbentem – a mai, amerikai stílusú, inkább desszertnek tűnő akárminek köze sincs a hot-doghoz. Utána néztem hát, hogy tévesztett annyira irányt a keleti-blokk gasztronómiája, mintha Farkas Bertalan a föld helyett a Marson landolt volna. A cikkben található adatok a korabeli ipari szabványokból és a laboratóriumi vizsgálatok pontos eredményeiből származnak.

Az óriáskifli

Kezdjük is rögtön az alapoknál, vagyis annál a

ropogós, fényes fél óriáskiflinél, amit karóba húztak azért, hogy a virslinek helye, a proletár gyermekének pedig finom uzsonnája legyen.

Aki emlékszik rá, az pontosan tudja, hogy a ma kapható, oldalról kettévágott, inkább kalácsszerű alkalmatosság eleve lehetetlenné teszi a régire hajazó ízek reprodukálását. A mai hot-dog kifli(?) egyszerűen (nekem) túl édes és foszlós. Nos az összetevők egybevetése leleplezi a turpisságot. Gyermekkorunkban a kifliben gyakran volt több só, mint az előírt (1,8 g/100 g) hiszen laboratóriumban többnyire 3,4-3,6 grammot mértek. A szénhidrát tartalom 57 % (57/100 g) volt és a hot-dog alagút vaj és tej felhasználásával lett olyan, amilyen. Ha megnézzük a mai, egyenutánfutónál kapható amerikai hot-dog kiflit, akkor azt látjuk, hogy kevesebb a só (1,3 g) és a szénhidrát is, ami 50 g. Hát ez nem indokolja azt, hogy ma inkább nevezném desszertnek ezt a terméket, mint kiflinek. Igen ám, csakhogy a régi péksütemény szénhidrátjából 2,7 volt cukor, míg ma 7,5-nél tartunk, ami majd háromszoros érték. Ráadásul a mai hot-dog alap vízből, étolajból és lisztekből áll. Semmilyen tejtermék nincs benne. De nem ez az egyetlen oka a mai csapnivaló hot-dogoknak.

1979. Fortepan/Bauer Sándor

Nézzük a virslit!

A magyar nyelvben rengeteg vicc létezik a virslik összetételét illetően, bár éppen a közelmúltban hoztak új szabályokat a rudacska alapanyagait illetően. Ezek után

különösen furcsa, hogy a nyolcvanas évek virslije mennyivel jobban emlékeztetett húsárúra, mint manapság!

Itt elegendőnek érzem két adat kiemelését a kijelentés alátámasztására: az 1980-ban forgalomban lévő virsli (akkoriban nem volt túl sok féle) 100 grammonként 20,9 g fehérjét és 13,2 g zsírt tartalmazott, ami megközelítette a sertéskaraj összetételét (20,8 és 8,3 g). A mai széles kínálatból kettőt kiválasztva (az egyik újra az utánfutós a másik egy magasan jegyzett márka) a fehérje- 11 g mindkét terméknél, míg a zsírtartalom 20, illetve 24 g. Ez szinte pontosan fordítottja gyermekkorom hot-dog virslijének. Ezt pedig a ketchup sem tudja elfedni.

Apropó ketchup... és mustár

Ma egy átlagos paradicsom alapú finomító 63 százalékban készül paradicsomsűrítményből, és a kész termék 100 grammja 21 g cukor mellett 1,8 g sót tartalmaz. Gyermekkoromban az 1967-óta gyártott ketchup volt kapható, melynek idevágó értékei 37 g cukor és 3,8 gramm só, ami tetemes különbség, bár mindkét összetevőben szinte egyforma méretű a növekmény, ám nem ez az egyetlen különbség. Akkoriban a készítmény alapja a jól ismert sűrített paradicsom volt, melynek sótartalma 4,5% volt szemben mai paradicsom sűrítmény 0,09 százalékával ez bizony 450-szeres eltérés. Ráadásul akkoriban 12 féle fűszert használtak az ízesítéshez szemben a mai kettővel (babérlevél, szegfűszeg) szemben. Persze nem mindenki szerette a pirosat, így nézzük meg a mustárt is!

Nos ezen a téren nem lehet a só és cukortartalom mentén feltárni az ízbéli eltérés gyökerét. Ebben az esetben sokkalta prózaibb az ok: az akkori mustár faék egyszerűségű volt a mai szósz mellett. Ma ugyanis így fest az összetétel: víz, ecet, mustármag (18%), cukor, só, fűszerek (kurkuma, koriandermag, szerecsendió, szegfűbors, szegfűszeg, fahéj, fekete bors, kömény), karamellizált cukorszirup, aromák, zöldfűszerek (majoránna, babérlevél). Ebből 1980-ban többnyire csak a víz, az ecet a só és a cukor volt meg, na meg a mustármag, amiben szintén ordító eltérés mutatkozott.

Akkoriban ugyanis a tradicionális erdélyi Magyar Mustár nyomán feketemustár-magot használtak. Ne tessenek meglepődni a helyesíráson, ugyanis a fekete jelenesetben nem a mag, hanem a belőle készült mustár színére utal (ahogyan a ma használt fehérmustár-mag is). Ha valaki csak hasonló ízélményre vágyik annak a Dijoni mustárok polcán érdemes turkálni, lévén ezek ma is ilyen magra épülnek.

Ezek hát a számok nyomán feltárható különbségek, ám ehhez még vegyük hozzá, hogy a nyolcvanas évek magyar gyártási minősége mellett simán előfordulhatott, hogy a szerdai szállítmány nyomokban sem emlékeztetett a hétfőire és virsli, kifli vagy szósz összetétele úgy aránylott egymáshoz, mint a legfinomabb francia habzóbor az ősrettenetfalvi asztali koccintós szikvízzel pimpelt vegyülékéhez. Ráadásul lenne itt még egy dolog. Lehet, hogy akik a nyolcvanas években hot-dogot ettek, azok mára eljutottak a „régen minden jobb volt” időzónájába...?

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

Ha szívesen olvasnál további meglepő tényeket, izgalmas, rejtélyes sztorikat a Balatonról, nézd meg a Tó-retró blog szerzőjének új könyvét! További részletek és megrendelés itt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: