Káosz és több ezer törölt járat jöhet Amerikában, a Trump-kormány a leállás miatt drasztikus lépésre szánta el magát
A Trump-kormány bejelentette, hogy ha nem születik megállapodás a kormányzati leállás lezárásáról, már péntektől 10 százalékkal csökkenti a légi forgalmat 40 nagy forgalmú amerikai repülőtéren, köztük olyan csomópontokon, mint New York, Chicago és Atlanta – írja a CNN. A lépés több ezer járatot érinthet, egy alternatív terv szerint pedig a vágás 4 százalékkal indulna, és a leállás minden további napján egy százalékponttal nőne.
A United Airlines már be is jelentette, hogy elővigyázatosságból pénteken mintegy 200 járatát, a menetrendjének nagyjából 4 százalékát törli, és hasonló mértékű vágásra készül szombaton és vasárnap is. A kialakult helyzetre reagálva a Delta, a United és az American Airlines is díjmentes átfoglalást vagy visszatérítést kínál az érintett utasoknak.
A légiforgalmi irányítók szakszervezetének (NATCA) elnöke, Nick Daniels szerint a járatcsökkentés a biztonsági kockázatok miatt szükséges, de elismerte, hogy az irányítók a „reménytelenség” szintjét élik meg. Hozzátette, hogy a kormány újranyitása után akár több mint két és fél hónapba is telhet, mire a visszamenőleges béreket teljes egészében megkapják.
A Mezőgazdasági Minisztérium ugyanis egy olyan tervet léptetett életbe, amely szerint sok kedvezményezett a szokásosnál jóval kevesebb támogatást kaphat a hónapban.
A háttérben az amerikai történelem leghosszabb, immár 37 napja tartó kormányzati leállása áll, amelynek oka egy politikai patthelyzet. A demokraták és a republikánusok közötti tárgyalások egyik fő vitapontja az egészségbiztosítási törvény (ACA), közismert nevén az Obamacare kiterjesztett támogatásainak sorsa. Bár a szenátusban felmerült egy külön szavazás lehetősége a kérdésről, Mike Johnson, a Képviselőház elnöke nem garantálja, hogy ott is napirendre vennék a témát.
Thom Tillis republikánus szenátor szerint a megosztottság a probléma: „Szinte minden alkalommal, amikor rossz dolgok történnek itt, az azért van, mert tisztán pártvonalak mentén szavaznak.”