Egykor egész Európát rettegésben tartották
A barbárok már az ókorban nevet szereztek maguknak hírhedten brutális tetteikkel, melyek rémtörténetként terjedtek a Római Birodalom tartományaiban. A keleti germán vandálok az örök város kifosztásáról és az észak-afrikai provinciák letarolásáról híresültek el, ám könyörtelenségük nem merült ki ennyiben.
Geiserik és fia, Hunerik magukkal hurcolták Rómából III. Valentinianus császár feleségét és két leányát is. A legenda szerint Hunerik szemet vetett az egyik lányra, Eudoxiára, ám frigyük beteljesedéséhez a vandál uralkodónak először meg kellett szabadulnia vizigót feleségétől.
Hunerik azzal vádolta meg az asszonyt, hogy az az életére akart törni,
így büntetésből levágatta füleit és orrát, majd megcsonkítva küldte vissza a lányt apjához, a gót királyhoz.


Az Isten ostora néven elhíresült Attila, a hunok királya is vérszomjas tetteivel írta be magát a történelemkönyvekbe.
A nagyszerű stratégaként ismert hadvezér sok ellenségre tett szert, akik több rémtörténetet is terjesztettek róla, gyakran ördögként ábrázolták elbeszéléseikben. A legendákban még kannibalizmussal is megvádolták:
azt állították, hogy gyermekek és asszonyok vérével táplálkozik, de borzalmas történetek szerint még saját utódait is felszolgáltatta magának.

Egy másik barbár népcsoport, a gótok pont a hunok terrorja elől menekültek a Római Birodalom felé, ám a remélt védelem helyett nyomorúságos táborokba kényszerültek a határ mentén. Amikor az éhezés elviselhetetlenné vált, a törzsek fellázadtak és fosztogatni kezdték a provinciákat.
A rómaiak személyesen Valens császár vezetésével indultak neki a zavargások leverésének, mégis katasztrófával végződött a biztosnak vélt megtorlás: az uralkodó súlyos sebet kapott a drinápolyi csatában.
A harcok elől egy kunyhóba szállították katonái, hogy bekötözzék a sérülést, ám a gótok rágyújtották az építményt és elevenen égették meg.


A DoQ márciusban barbár népek nyomába szegődik, és végigköveti kontinenseken és tengereken átívelő hódító útjukat, miközben bemutatja, hogy miként pusztítottak el és mészároltak le mindent és mindenkit, aki az útjukba került.
A március 11-én debütáló Barbárok: A vandálok című dokumetumsorozat élőszereplős jeleneteken keresztül, szakértők segítségével mutatja be a népcsoport katonai konfliktusait a római birodalommal. A március 18-án startoló Barbárok: A gótok című műsor pedig az ókori hódítók híresen kegyetlen szokásait mutatja be.