Mi legyen a(z iskola)táskában? - tippek, tanácsok egy ötgyermekes anyától a sulikezdéshez
Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
Nem olyan régen számoltam utána, hogy 2020 őszén a tizenegyedik évünket kezdjük meg a közoktatásban. Több mint egy évtizede a mindennapjaink része az iskola. Négy évet pedig már gimnáziumban (hatosztályos évfolyam) is lehúztunk. És visszapörgetve az emlékeimet, rá kellett döbbennem, hogy ez idő alatt rengeteg minden megváltozott.
Mondhatjuk, hogy ez teljesen természetes, hiszen idővel a dolgok változnak. Ez az élet rendje. Csak, hogy egy közhelyet is elpuffogtathassak, ezért is olyan meglepő, hogy vannak viszont dolgok, amelyek pont ugyanolyanok, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor Nagyfiút kísértem először iskolába. De miket beszélek? Egy évtized? Négy évtized óta változatlanok.
Ezek közül az egyik, hogy a tanszerek beszerzésekor mi, szülők egyszerre szeretnénk megfelelni a tanári, iskolai előírásoknak, elvárásoknak és persze a gyerekeink kívánságainak, meg azért egy kis részben a saját elképzeléseinknek, közben pedig a lehető legjobbat, legszebbet, legpraktikusabbat szeretnénk megvásárolni úgy, hogy ne érezzük azt: a fél fizetésünket a boltban hagytuk a tanévkezdésre hivatkozva. És nem az augusztusinak a felét, hanem a szeptemberinek. Augusztusban. Előre a medve, akarom mondani a tanfelszerelés bőrére.
Tíz éve hát, hogy zsonglőrködöm már a fent megnevezett halmazok között és próbálom őket közös nevezőre hozni. Mondom próbálom. Igen, még mindig. Van, amire már nagyon határozottan tudok nemet mondani és ragaszkodni is ehhez a nemhez, akkor is, ha békák potyognak az égből, de azért az Fradi-szív Ápisz-szív, az Ápisz-szív, akárhány éves testben is dobog. Így aztán néha elcsábulok és hagyom magam megvezetni. Hogy aztán két hónap múlva visszakullogjak a boltba és az ismert eladó együttérző pillantásaitól kísérve levegyem a polcról a korábbi évek alatt már bevált terméket.
Az illúzió meg marad illúzió, hogy lehet más… a tanszervásárlás.
Szóval tíz év.
Tíz év alatt annyi, de annyi tanszer megfordult már a kezem alatt, hogy ha mindent – a könyvektől a füzeteken át a matematikai logikai készletig, a lehető legkisebb, a tolltartó, “külön erre a célra kialakított”(?) gumis tartójába beférő, de mindenképpen kétlyukú hegyezőig – egy kupacba raknánk, az még engem is meglepne. Nem is kicsit.
Ez idő alatt pedig igencsak határozott elképzelésem lett a jóról, a rosszról és a csúfról. Egyszerűbben mondva: hogy melyik tanszerből mi a legjobb, mit érdemes venni, mit érdemes kerülni, illetve mi az, amit minden tanár/tanító kér, de én például soha nem veszek. De nemcsak a felszerelésekről tanultam sokat, hanem a mennyiségekről és az utánpótlásról is, hogy érdemes-e például előre feltankolni bizonyos dolgokból vagy ráérünk beszerezni később, amikor már tényleg fogytán van. Megsúgom: rá. De erről majd később.
Kezdjük a legegyértelműbbel, az iskolatáskával.
Nem akarok róla hosszan elmélkedni. Azért nem, mert ezt a témát annyian és annyiszor körbejárták már, hogy már az is kívülről tudja, milyen a jó táska, akinek még nincs gyereke. És nem is tervezi, hogy lesz.
Oleksandr Pyrohov képe a Pixabay -en.
De azért álljon itt egy gyorstalpaló: nekem a legfontosabb szempontok, hogy párnázottak legyenek a vállpántjai, alsó tagozatosok esetén állíthatóak legyen a vállrészen is, legyen elöl összekötőpánt, a háta formázott és párnázott legyen és mindenképpen rendelkezzen fényvisszaverővel. És több rekesszel. Ezt kezdő szülőként elbuktam, amikor megvettem az első, mindenki által ajánlott “doboztáskát” (merev alj és oldalfalak), aminek a belseje ugyebár egyterű. És aztán éveken át ezt hordták a gyerekeim. Mert nagyon tartós volt. Még Négyes is ezzel kezdte az iskolát. De aztán mégiscsak eljött a csere ideje és akkor már tudtam, hogy olyat érdemes venni, aminek az alja merev, de az oldalai összenyomhatók és többrekeszes. A hivatalos álláspont szerint ezt a fajtát csak 3. osztályos kortól ajánlják, de szerintem remekül működik első osztálytól is. És negyedikben sem ciki még. És ki is tart addig.
Bár tény és való, hogy a legnagyobb kiadás általában az iskolatáska – hacsak nincs 48-as lábú gyereked, akinek előírásszerűen fehér talpú, kék tornacipő kell a gimibe -, az apróságoknak tűnő dolgokon is el lehet tapsolni nem kevés pénzt, amíg kikísérletezzük, hogy miből mi a legjobb. Nekem is belekerült jó pár forintomba, de pár év alatt csak összeállt a lista, amit ma már éjszaka, álmomból felébresztve is össze tudnék rakni. Csukott szemmel.
