MÚLT
A Rovatból

A tragédia, ami megrázta a világot: 20 éve halt meg Diana

Ki volt valójában ez a fiatalon elhunyt nő, és miért rajonganak érte milliók még most is?


Húsz évvel ezelőtt szomorú napra ébredt a világ: éjjel, egy párizsi alagútban életét vesztette a britek Diana hercegnője, a trónörökös Károly herceg volt felesége, és Lady Di élettársa, Dodi Al-Fayed.

A hercegnőt világszerte milliók gyászolták, hiszen életével, tevékenységével, és kedvességével mindenhol belopta magát a szívekbe. A The Sun összeállításának segítségével képet kaphattok arról, milyen örökséget hagyott maga után az a nő, aki a királyi családról alkotott elképzeléseinket új alapokra helyezte.

Diana előtt a brit uralkodói házról az a kép alakult ki, hogy stabil alapokon nyugvó, ám de kissé unalmas intézményről van szó.

Diana volt az, aki visszahozta a családot az életbe, ő volt az, aki az emberek érdeklődését ébren tartó csillogást biztosította.

Megszegte a királyi protokollt, mert letérdelt, ha kisgyermekeknek köszönt. Leült a betegek kórházi ágya szélére. Megfogta a gyengék kezét. Megsimogatta az idősek és a haldoklók arcát.

Kitárt karokkal rohant a fiai elé, ha egy ideig nem találkozhattak. Ehhez képest Erzsébet királynő annak idején hűvös kézfogással üdvözölte az ifjú Károly herceget, hosszú, több hónapos távolléte után.

Diana olyan volt, minden más anyuka. Ő maga vitte iskolába a gyerekeit. Sportnapon együtt futott a többi édesanyával. Első gyermeke születése után nem várta meg, hogy a királyi fényképész megérkezzen, a kórház lépcsőjére kiállva mutatta meg kisbabáját a világnak.

Nem volt könnyű dolga, sokszor a legszívesebben sírva fakadt és elrejtőzött volna. Ugyanakkor mindig ráérzett arra, mire van szüksége az embereknek, és meg is adta nekik.

Ma a királyi ház tagjai sokkal nyitottabbak. Katalin és Vilmos rendszeresen közzé tesznek képeket a gyermekeikről, György hercegről és Sarolta hercegnőről.

Lehet, hogy ezt nem is szívesen teszik. Köztudott, hogy Vilmos herceg nem kedveli a fotósokat, pontosan azért, amit az édesanyjával műveltek. De azt is tudja, hogy meg kell tennie.

A halála előtt Diana figyelmeztette Vilmost és Harryt, hogy amikor a balmorali kastélyba utaznak, ne engedjék, hogy fegyverrel a kezükben fotózzák őket. Tudta, hogy azonnal megvádolnák a gyerekeket, hogy “Bambira” lövöldöznek, és az nem tenne jót a ház jó hírének. A két herceg azóta is tartja adott szavát.

Diana legfontosabb öröksége a fiai, akik azért lettek olyan emberré, amilyenek, mert ő nevelte őket. Magával vitte a hercegeket, amikor hajléktalan embereket látogatott meg, és ez nagy hatással volt rájuk. Elvitte Vilmost egy kórházba, rákbetegekhez, és mindkét fiának folyamatosan mondogatta, hogy a náluk kevésbé szerencsésekkel mindig megértően bánjanak. Diana nem azért foglalkozott a szegényekkel és a betegekkel, hogy jobb színben tűnjön fel, hanem hogy felhívja a köz figyelmét az adott problémára.

2009-ben Vilmos herceg egy éjszakát London utcáin töltött, hogy megtapasztalja, milyen érzés hajléktalannak lenni. Hálózsákjával letelepedett a Blackfriars híd melletti kukák elé, amivel saját alapítványára, a Centrepointra hívta fel a figyelmet, igen sikeresen.

1987 áprilisában Diana hercegnő megnyitotta az Egyesült Királyság első HIV/Aids kórházi osztályát a Middlesex kórházban, ahol kizárólag a vírushordozókkal foglalkoztak. Az újságírók előtt megfogta egy beteg kezét. Kesztyű nélkül: ezzel tiltakozva az ellen a felvetés ellen, hogy a vírus érintéssel is terjed. Ezzel a gesztussal megmutatta, hogy a betegeknek együttérzésre és megértésre van szükségük, nem ijedezésre és megvetésre.

Indonéziában egy fiatal leprás beteg kezét szorította meg – már amennyi abból a kézből még megvolt. A fotósok szemmel láthatóan hátrahőköltek, de Diana tudta, hogy a lepra sem terjed érintéssel. A kép nagy vihart kavart világszerte. A Leprosy Mission igazgatója, Tony Lloyd mondta neki: “Ön többet tett a leprával járó megbélyegzés ellen, mint mi 120 év alatt.”

Diana számára a legfontosabb küldetés azonban az volt, hogy megszabadítsa a világot taposóaknáktól. Angolai utazásai és egy séta az aknamezőkön keresztül olyan hatással volt rá, hogy 250000 fontról szóló csekket küldött a válásért kapott pénzéből, hogy az áldozatokon segítsenek.

Halála után erőfeszítéseit az Ottawai Egyezmény aláírásával szentesítették: betiltották vele a taposóaknákat.

Még sok, sok terve volt. Harcolni akart a gyerekeket érő erőszak ellen, és fel akart szólalni az ázsiai kényszerprostituáltak érdekében. Látott egy tévéműsort, amiben elrabolt és szexrabszolgaságra kényszerített gyerekekről volt szó. Erről szólt az egyik utolsó kívánsága is: nem tudta, hogyan fogjon a dologhoz, de biztos volt benne, hogy megtalálja az utat. Ha túlélte volna a balesetet, talán ezzel a problémával sem kellene már foglalkozni.

Tudta, milyen hatalom van a kezében, és nem fél használni: “Mivel úgy tűnik, rendelkezem ezzel a befolyással, kötelességemnek érzem, hogy használjam is.” A fiai ugyanezt teszik.

Amikor 1992-ben megnyitott egy hospice házat Southportban, könnyekben tört ki. Hallatlan dolog a királyi ház egyik tagjától. Ő mutatta meg, hogy teljesen rendben van érzelmekről is vallani a kamerák előtt.

30 March 1983: Princess Diana, wearing the Spencer family tiara and diamond with pearl drop earrings given to her as a gift by The Emir of Qatar Sheikh Khalifa bin Hamad Al Thani, attend a dinner banquet at the British Embassy in Hobart, during her first official trip to Australia ■ 30 مارس 1983: اﻷميرة ديانا، مرتدية التاج الماسي الشهير لعائلة سبنسر وقرطين من اﻷلماس واللؤلؤ حصلت عليهما كهدية من أمير قطر السابق الشيخ خليفة بن حمد آل ثاني، تحضر مأدبة عشاء في مقر السفارة البريطانية بمدينة هوبارت، وذلك خلال أول زيارة رسمية تقوم بها إلى أستراليا ■ #princessdianaforever #humanitarian #princessofwales #princessdiana #gb #hertruestory #kensingtonpalace #uk #thebritishroyalfamily #theroyalfamily #thebritishmonarchy #queenofhearts #instagood #instaroyal #instalike #di #fashionicon #peoplesprincess #style #glamorous #icon #foreveryoung #uk #الأميرة_ديانا #أميرة_ويلز #أميرة_القلوب #الأميرة_ديانا_لﻷبد #بريطانيا

Princess Diana Forever (@princess.diana.forever) által megosztott bejegyzés,

Élete nyitott könyvnek tűnt a közemberek számára, de körbe vette a gyanakvás légköre, ezért halála után húsz évvel is egyre előkerülnek különböző összeesküvéselméletek: kinek állt érdekében megölni?

Talán sohasem derül ki, mi történt, ha egyáltalán történt valami egy autóbaleseten kívül, de az biztos, hogy a hercegnő halála után az emberek megtanultak nyilvánosan gyászolni. Soha nem fordult elő azóta sem, hogy valakit ennyire nyíltan, ennyire őszintén sirassanak Angliaszerte.

A királyi család sem maradhatott ki a gyászból, hiába vetették ki maguk közül Dianát évekkel korábban: a közakarat előtt meghajolva a királynő kénytelen volt nyilvános beszédben búcsúzni nem szeretett menyétől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: