A tragédia, ami megrázta a világot: 20 éve halt meg Diana
Húsz évvel ezelőtt szomorú napra ébredt a világ: éjjel, egy párizsi alagútban életét vesztette a britek Diana hercegnője, a trónörökös Károly herceg volt felesége, és Lady Di élettársa, Dodi Al-Fayed.
A hercegnőt világszerte milliók gyászolták, hiszen életével, tevékenységével, és kedvességével mindenhol belopta magát a szívekbe. A The Sun összeállításának segítségével képet kaphattok arról, milyen örökséget hagyott maga után az a nő, aki a királyi családról alkotott elképzeléseinket új alapokra helyezte.
Diana előtt a brit uralkodói házról az a kép alakult ki, hogy stabil alapokon nyugvó, ám de kissé unalmas intézményről van szó.
Diana volt az, aki visszahozta a családot az életbe, ő volt az, aki az emberek érdeklődését ébren tartó csillogást biztosította.
Megszegte a királyi protokollt, mert letérdelt, ha kisgyermekeknek köszönt. Leült a betegek kórházi ágya szélére. Megfogta a gyengék kezét. Megsimogatta az idősek és a haldoklók arcát.
Kitárt karokkal rohant a fiai elé, ha egy ideig nem találkozhattak. Ehhez képest Erzsébet királynő annak idején hűvös kézfogással üdvözölte az ifjú Károly herceget, hosszú, több hónapos távolléte után.
Diana olyan volt, minden más anyuka. Ő maga vitte iskolába a gyerekeit. Sportnapon együtt futott a többi édesanyával. Első gyermeke születése után nem várta meg, hogy a királyi fényképész megérkezzen, a kórház lépcsőjére kiállva mutatta meg kisbabáját a világnak.
Nem volt könnyű dolga, sokszor a legszívesebben sírva fakadt és elrejtőzött volna. Ugyanakkor mindig ráérzett arra, mire van szüksége az embereknek, és meg is adta nekik.
Ma a királyi ház tagjai sokkal nyitottabbak. Katalin és Vilmos rendszeresen közzé tesznek képeket a gyermekeikről, György hercegről és Sarolta hercegnőről.
Lehet, hogy ezt nem is szívesen teszik. Köztudott, hogy Vilmos herceg nem kedveli a fotósokat, pontosan azért, amit az édesanyjával műveltek. De azt is tudja, hogy meg kell tennie.
A halála előtt Diana figyelmeztette Vilmost és Harryt, hogy amikor a balmorali kastélyba utaznak, ne engedjék, hogy fegyverrel a kezükben fotózzák őket. Tudta, hogy azonnal megvádolnák a gyerekeket, hogy “Bambira” lövöldöznek, és az nem tenne jót a ház jó hírének. A két herceg azóta is tartja adott szavát.
Diana legfontosabb öröksége a fiai, akik azért lettek olyan emberré, amilyenek, mert ő nevelte őket. Magával vitte a hercegeket, amikor hajléktalan embereket látogatott meg, és ez nagy hatással volt rájuk. Elvitte Vilmost egy kórházba, rákbetegekhez, és mindkét fiának folyamatosan mondogatta, hogy a náluk kevésbé szerencsésekkel mindig megértően bánjanak. Diana nem azért foglalkozott a szegényekkel és a betegekkel, hogy jobb színben tűnjön fel, hanem hogy felhívja a köz figyelmét az adott problémára.
2009-ben Vilmos herceg egy éjszakát London utcáin töltött, hogy megtapasztalja, milyen érzés hajléktalannak lenni. Hálózsákjával letelepedett a Blackfriars híd melletti kukák elé, amivel saját alapítványára, a Centrepointra hívta fel a figyelmet, igen sikeresen.
1987 áprilisában Diana hercegnő megnyitotta az Egyesült Királyság első HIV/Aids kórházi osztályát a Middlesex kórházban, ahol kizárólag a vírushordozókkal foglalkoztak. Az újságírók előtt megfogta egy beteg kezét. Kesztyű nélkül: ezzel tiltakozva az ellen a felvetés ellen, hogy a vírus érintéssel is terjed. Ezzel a gesztussal megmutatta, hogy a betegeknek együttérzésre és megértésre van szükségük, nem ijedezésre és megvetésre.
Indonéziában egy fiatal leprás beteg kezét szorította meg – már amennyi abból a kézből még megvolt. A fotósok szemmel láthatóan hátrahőköltek, de Diana tudta, hogy a lepra sem terjed érintéssel. A kép nagy vihart kavart világszerte. A Leprosy Mission igazgatója, Tony Lloyd mondta neki: “Ön többet tett a leprával járó megbélyegzés ellen, mint mi 120 év alatt.”
Diana számára a legfontosabb küldetés azonban az volt, hogy megszabadítsa a világot taposóaknáktól. Angolai utazásai és egy séta az aknamezőkön keresztül olyan hatással volt rá, hogy 250000 fontról szóló csekket küldött a válásért kapott pénzéből, hogy az áldozatokon segítsenek.
Halála után erőfeszítéseit az Ottawai Egyezmény aláírásával szentesítették: betiltották vele a taposóaknákat.
Még sok, sok terve volt. Harcolni akart a gyerekeket érő erőszak ellen, és fel akart szólalni az ázsiai kényszerprostituáltak érdekében. Látott egy tévéműsort, amiben elrabolt és szexrabszolgaságra kényszerített gyerekekről volt szó. Erről szólt az egyik utolsó kívánsága is: nem tudta, hogyan fogjon a dologhoz, de biztos volt benne, hogy megtalálja az utat. Ha túlélte volna a balesetet, talán ezzel a problémával sem kellene már foglalkozni.
Tudta, milyen hatalom van a kezében, és nem fél használni: “Mivel úgy tűnik, rendelkezem ezzel a befolyással, kötelességemnek érzem, hogy használjam is.” A fiai ugyanezt teszik.
Amikor 1992-ben megnyitott egy hospice házat Southportban, könnyekben tört ki. Hallatlan dolog a királyi ház egyik tagjától. Ő mutatta meg, hogy teljesen rendben van érzelmekről is vallani a kamerák előtt.
Élete nyitott könyvnek tűnt a közemberek számára, de körbe vette a gyanakvás légköre, ezért halála után húsz évvel is egyre előkerülnek különböző összeesküvéselméletek: kinek állt érdekében megölni?
Talán sohasem derül ki, mi történt, ha egyáltalán történt valami egy autóbaleseten kívül, de az biztos, hogy a hercegnő halála után az emberek megtanultak nyilvánosan gyászolni. Soha nem fordult elő azóta sem, hogy valakit ennyire nyíltan, ennyire őszintén sirassanak Angliaszerte.
A királyi család sem maradhatott ki a gyászból, hiába vetették ki maguk közül Dianát évekkel korábban: a közakarat előtt meghajolva a királynő kénytelen volt nyilvános beszédben búcsúzni nem szeretett menyétől.
