Pályi Brigitta vagyok, doktorandusz hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Történészként a 20. század eleji Budapest tanulmányozása során számos értékes és érdekes részletet találtam, amelyet szeretnék mindenkivel megosztani: anekdoták, pletykák, legendák, különös, megdöbbentő tények a főváros tereiről, utcáiról, épületeiről és emberközeli történeteiről. Ezúton szeretném megismertetni és közelebb hozni a munkámat, megmutatni a város egy új, eddig ismeretlen arcát és hétköznapjait, közös múltunkat, történelmünket. Emlékezz, hát Budapest!
1.
Egy miniszteri rendelet 1903-ban eltörölte az „állóhely” fogalmát a budapesti villamosokon, így egy ideig csak az utazhatott a villamoson, akinek volt ülőhelye.
Régi villamos az Oktogonnál (1887) - Forrás: Kubinszky-Lovász-Villányi: Régi magyar villamosok
2.
Budán egykor nem harangszóval, hanem egy lövéssel jelezték a delet. A déli lövést a mai Toldy Ferenc Gimnázium, egykor Budai Főreáliskola udvarán adta le az intézmény gondnoka.
Budapesten 1904 júniusában spanyol módra bikaviadalt rendeztek. Az esemény kedvéért még egy kör alakú arénát is építettek az Állatkertben.
Korabeli kép a Vasárnapi Újságból (1904) - Forrrás: bparchiv.hu
4.
A múlt század eleji pesti utca látképéhez hozzátartozott az utcán áruló virslifőző. Kétkerekű kis kazánját tolva szolgálta ki virslivel és tormával az éhes utcai népet: az utcaseprűket, a konflisok kocsisait, az utcalányokat stb.
Grafika egy virsliárusról. - Forrás: Magyarország története képekben. Gondolat, 1971.
5.
A Vígszínház, amely 1896. május 1-jén nyitotta meg kapuit, építésekor még egyetlen ház sem állt körülötte, mondhatni az akkori Lipótváros egy nagy pusztájának közepén helyezkedett el. A most körülötte lévő bérpaloták csak utána épültek fel. A korabeliek nem is értették, hogy hogyan lehet egy ilyen kietlen vidékre színházat építeni, ahol gyakoriak voltak az utcai rablások. A színház azonban olyan mértékben emelte a környék telkeinek értékét, hogy az ingatlantulajdonosok érdekeltté váltak az építkezésben.
Kiásták a koporsót, a halott felült, sőt túlélte az orvost, aki halottnak nyilvánította
Essie Dunbar még 47 évig élt a temetése után, köszönhetően egyik rokonának, aki elkésett a szertartásról. Eltántoríthatatlan volt, és végül kiásták a kedvéért az elhunytat.
A 30 éves Essie Dunbar 1915 forró nyarán egy epilepsziás roham után összeesett a dél-karolinai Blackville-ben. A kiérkező orvos, dr. Briggs már nem talált nála életjeleket, és megállapította a halál beálltát. A lesújtott család a temetést másnapra tervezte, délelőtt 11 órára, hogy a szomszédos városban élő rokon is időben oda tudjon érni a búcsúztatásra.
Reggel a holttestet annak rendje és módja szerint fakoporsóba helyezték, elmondták fölötte a szokásos imákat, de a testvére még mindig sehol sem volt. A család úgy döntött, hogy nélküle helyezik a föld alá szerettüket.
Néhány perccel azután, hogy Essie Dunbart eltemették, befutott a testvére, és könyörögni kezdett, hogy még egyszer utoljára az életben hadd lássa kedves halottját.
Kérésének végül eleget tettek, kiásták és felnyitották a koporsót. A temetési tömeg elképedésére és ijedtségére a halott felült, és rámosolygott a testvérére.
Futottak, amerre láttak
A korabeli leírások szerint a temetési szertartást végző három pap a döbbenettől „háttal a sírgödörbe esett, és a legkisebbnek három bordája tört, mert a két nagyobb összetaposta, miközben kétségbeesetten próbáltak kimászni a sírból.”
Még Essie Dunbar családtagjai is futni kezdtek, mert arra gondoltak, hogy a koporsóban felülő alak szellem, vagy valamiféle zombi lehet, akit azért küldtek, hogy ártson nekik.
Amikor az élőhalottnak hitt Essie kimászott a koporsójából, és megpróbált utánuk menni, az ijedtség a tetőfokára hágott.
Dunbar azonban nem volt sem szellem, sem zombi, csak egy harmincéves nő, akit élve elástak, majd szerencséjére ismét kiástak. Az 1955-ös Augusta Chronicle című lap arról számolt be, hogy a dél-karolinai nő túlélte dr. Briggset, aki negyven évvel korábban halottnak nyilvánította.
Tíz körömmel próbált kijutni
Végül 1962-ben hunyt el, de akkor már tényleg, és a helyi újságok ezzel a címmel számoltak be a haláláról: „Végleg eltemették a dél-karolinai nőt”. A búcsúztatáson ezúttal semmilyen, szívbajt okozó esemény nem történt.
Nem ő volt az egyetlen ember a történelemben, akit tévedésből élve temettek el.
Octavia Smithet 1891-ben búcsúztatták el, miután kómába esett újszülött fiának halála után. Csak a temetést követően jött rá a családja, hogy a városkában olyan furcsa fertőzés ütötte fel a fejét, amelynek hatására az emberek egy rövid ideig halottnak tűnnek, aztán ismét magukhoz térnek.
Kiásatták a koporsóját, de már túl késő volt. A koporsó bélése darabokra volt szaggatva, és a halott körmei alatt vér volt.
Minden jel arra mutatott, hogy a szerencsétlen Olivia Smith a koporsóban térhetett magához, és tíz körömmel próbált belőle kiszabadulni.
A koporsóban egyébként állítólag öt órára elegendő levegő van, így ha hasonló helyzetbe kerülnénk, nem érdemes azonnal bepánikolni.
A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.
Nézzük meg apa munkahelyét!
Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.
De tegye a szívére a kezét, aki, ha repülőgépet vezetne, nem ültetné oda a saját gyerekeit a vezérlőpulthoz!
Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.
Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia
A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.
Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.
Egyenesbe hozták, de későn
A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.
Aztán az alattuk lévő fényekről és a felettük lévő csillagokról mesélt a lányának.
Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.
Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.
Brutális kegyetlenség: a Hello Kitty-gyilkosság tényleg csak erős idegzetűeknek való
1999 március közepétől egy hónapon át kínoztak egy fiatal nőt, aztán a fejét bevarrták egy plüssbabába. Talán soha nem derül ki, mi történt, ha a kínzás egyik szemtanúját nem kezdik el rémálmok gyötörni.
Fan Man Ji nevelőotthonban nőtt fel, korán rákapott a drogokra, prostituált lett, hogy függőségét kielégítse. 23 évesen egy éjszakai bárban megismerkedett egy gazdag férfival, Chan Man-lokkal, aki strici volt és drogkereskedő. A lány kilopott a férfi pénztárcájából mintegy 4 ezer hongkongi dollárt (180 ezer forintot), mert szüksége volt drogra. Mikor Chan Man-lok erre rájött, meg akarta leckéztetni, és a lopott pénzen felül még 10 ezer dollárt követelt, amit a lány nem tudott kifizetni.
Chan Man-lok úgy döntött, hogy Fan Man Ji addig neki fog dolgozni prostituáltként, amíg nem törleszti az adósságot, ezért foglyul ejtette.
A város egyik lepukkant negyedében bezárták egy lakásba, ahol a strici és két verőembere válogatott kínzásoknak tették ki a lányt: megégették a bőrét, megerőszakolták, és arra kényszerítették, hogy emberi ürüléket egyen.
A heteken át tartó kínzások közben meglátogatta őket Chan Man-lok 14 éves „barátnője”, Ah Fong. Tanúja volt, amint egymás után ötvenszer fejbe rúgják a szerencsétlen áldozatot, sőt a rugdosásába maga is beszállt. Egy hónapos kínzás után a lány meghalt. De az igazi horror csak ezután következett.
Ez egy rendőrségi fotó. Ebbe a plüssbe varrták a lány levágott fejét
Így maradt bizonyíték
A három férfi meg akart szabadulni Fan Man Ji holttestétől, és ennek egy különösen hátborzongató módját választották. A fürdőkádban fűrésszel feldarabolták, majd a maradványait megfőzték, hogy az oszlásnak indult test szaga ne árulja el őket. Ezután kidobták a szeméttel együtt.
A fejét ugyanakkor megtartották. Ezt is megfőzték, hasonlóan többi testrészéhez, aztán pedig bevarrták egy nagyméretű Hello Kitty hableány plüssbe. Megtartották még az egyik fogát és számos belső szervét is egy műanyag zsákban.
A rettenetes bűntény talán soha nem derült volna ki, ha Ah Fongnak nem szólal meg a lelkiismererete. Májusban elment a rendőrségre, ahol előadta, hogy az elmúlt hetekben egy halott kísérti, egy nő, akit halálra kínoztak. Aztán elmondott mindent a hatóságoknak, akik a lakásban megtalálták az áldozat megtartott testrészeit, amelyek alátámasztották a túlzó brutalitása miatt hihetetlen történetet. A kínzáshoz használt lakás egyébként tele volt Hello Kitty-s holmikkal: az ágyneműtől a függönyig és az evőeszközig szinte minden ilyen volt.
A holttest maradványaiból azt nem sikerült megállapítani, hogy a kínzás vagy drogtúladagolás okozta-e Fan Man Ji halálát, így a három férfi ugyan életfogytiglant kapott, de húsz év után lehetőséggel a szabadulásra.
A kínzók a bíróság előtt nem mutattak megbánást. A bíró sem találkozott még hasonlóan kegyetlen, brutális, romlott, erőszakos és gonosz magatartással. Azt mondta:
„Egy állattal sem bánnak úgy, mint amit az elhunyt elszenvedett.”
A USS Indianapolis nevű nehézcirkáló 1945 júliusában szigorúan titkos küldetést hajtott végre: a „Little Boy” nevű, első atombomba készítéséhez urániumot szállított a Trinian-szigeteki amerikai bázisra. Ezt sikerrel végrehajtotta, majd július 30-án a Filippínó-tengeren hajózott fedezetlenül, amikor éjfél után nem sokkal eltalálta két, japán tengeralattjáróból kilőtt torpedó.
A nehézcirkáló gyakorlatilag kettétört, és 12 perc alatt elsüllyedt, 300 emberrel együtt. A túlélők azonban talán még náluk is rosszabbul jártak.
Terített asztal
Amikor pár órával később felkelt a nap, és a 879 túlélő számára világossá vált, hogy a körülöttük lévő vizet olaj és vér szennyezi, nincs elég mentőcsónak és mentőmellény, ezért kénytelenek a körülöttük felbukkanó halottakról lehúzni azokat. Az pedig, hogy nem volt elég mentőcsónak, azt jelentette, hogy sokan a nyílt vízen lebegtek, a csónakokba kapaszkodva.
A Filippínó-tenger vizeiben több mint kétszáz cápafaj él. Közülük a legagresszívebb az úgynevezett fehérfoltú cápa, a tigriscápa és a bikacápa.
A fehérfoltúak gyakran támadják meg áldozataikat a víz felszínének közelében, és a vér szaga szinte megrészegíti őket. A tigris- és a bikacápák pedig bármit megesznek.
A túlélők hamar ráébredtek, hogy a robbanások, a felszínen lebegésük és a vér szaga odavonzotta a cápákat.
Először a halottakat ragadták el
A veszélyes ragadozók először a halottakért jöttek: egymás után húzták a mélybe a vízen lebegő hullákat.
Az életben maradtak tudták, hogy egyedüli esélyük a túlélésre az, ha minél nagyobb csoportokba rendeződnek. A gyengéket a jobb állapotban lévők maguk közé húzták. Sokan megsérültek, olajosak voltak, a cápák pedig a lábuk alatt köröztek, és gyengeségre utaló jelekre vártak.
A cápákat leszámítva is akadtak súlyos nehézségek: a túlélőknek nem volt ételük, italuk, a sebesüléseiket nem tudták ellátni, égette őket a nap.
Sokan hallucinálni kezdtek, ez pedig azt jelentette, hogy elengedték a mentőcsónak szélét, amibe addig kapaszkodtak. Ha valaki elvált a csoporttól, a cápák azonnal lecsaptak rá.
A többiek tehetetlenül nézték, amint a bajtársaikat a ragadozók lehúzzák a mélybe, majd pár perc múlva a felszínre kerül a mentőmellényük, és vérük vörösre festi a hullámokat.
Várták a segítséget
Mialatt a túlélők száma a kiszáradás, kimerülés és az állandó cápatámadások miatt egyre fogyatkozott, az életben maradottak reménykedve várták, hogy a segítség bármelyik percben megérkezhet.
A hajó az elsüllyedése előtt számos SOS-üzenetet küldött az amerikai haditengerészetnek, amely az Indianapolis kiiktatásáról beszámoló japán üzenetet is elfogott. Ezeket azonban nem vették komolyan, illetve csapdának tartották. Azt hitték, hogy a hajó július 31-én megérkezett a Leyte-öbölbe.
Így aztán a túlélők teljesen magukra voltak hagyatva az óceán közepén, és végignézték, ahogy társaik sorra meghalnak mellettük, egyik a másik után.
Ha valaki életét vesztette, kitolták maguk közül, mert a hullaszagra is özönlöttek a cápák.
Az élők is kellettek
A ragadozók egy ideig valóban csak a holttestekre koncentráltak. Aztán bárkit megtámadtak, aki a víz felszínén lebegett.
A halálra rémült túlélők először azt hitték, hogy a cápák csak tesztelik, életben vannak-e még.
A ragadozók melléjük úsztak, és megérintették testük valamely pontját a víz alatt. Nem támadtak, csak mintegy megbökték őket, aztán továbbúsztak.
De, mint kiderült, ez nem tesztelés volt, hanem kiválasztás, mert visszafordultak, és teljes sebességgel újra feléjük úsztak. Innen már a megszokott módon történt minden: lehúztak egy rúgkapáló embert, a vizet vörösre színezte a vér, ami még több éhes cápát vonzott.
Alig maradtak
Végül a véletlen sietett a segítségükre. Augusztus másodikán egy arra járó járőrrepülő végre kiszúrta az embereket a vizen, és értesítette a haditengerészet irányítóit. Elsőként egy hidroplán érkezett, hogy mentőcsónakot és ellátmányt dobjon le a szerencsétlenül jártaknak,
de mikor a pilóra szembesült a helyzettel, úgy döntött, hogy annyi embert visz magával, amennyit csak tud. Aznap 56 embert menekített ki, akik a gép szárnyán és oldalán is fürtökben lógtak,
így a gép a repüléshez már természetesen túl nehéz volt. Később használhatatlanná vált, mert túl sok időt töltött a vízben.
Aznap éjjel a USS Cecil J. Doyle további 93 embert felvett a fedélzetére, majd a maradék túlélőt apránként hat másik hajó szedegette fel.
A 879 ember közül, akik túlélték a hajó elsüllyedését, mindössze 316 maradt életben a négynapos rettenet után. Ketten közülük pedig már annyira rossz állapotban voltak, hogy a gondos orvosi kezelés ellenére életüket vesztették.
2017-ben találták meg a USS Indianapolis maradványait a Filippínói-tengerben, mintegy 5500 méter mélyen.
Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia 
Ez egy rendőrségi fotó. Ebbe a plüssbe varrták a lány levágott fejét