KULT

Vecsei H. Miklós: A zenészek között kevesebb acsarkodást és ármányt látok, mint a színházi világban

Interjú a Vígszínház egykori színészével, aki többek között azért lett szabadúszó, mert ki akart szakadni a szakma kettéosztottságából. Zenei karrierről, a POKET mozgalomról és a Művészetek Völgyéről is kérdeztük.

Láng Dávid; címkép: Fejér János - szmo.hu
2022. július 19.

Vecsei H. Miklóst a legtöbben színészként ismerik, de az utóbbi időben egyre több zenei projektben is részt vesz. Az ő nevéhez fűződik továbbá a POKET zsebkönyvek megálmodása, amivel az olvasás népszerűsítése mellett kezdetek óta a közösségépítés is célja. A Művészetek Völgyében idén másodjára várja a látogatókat a POKET Udvar, ahol 10 napon át a zene és az irodalom találkozása köré szerveződnek a programok. Ennek apropóján beszélgettünk.

– Elég kevés interjút adsz, ez is tervben volt már tavaly ilyenkor, de végül csak most jött össze hosszas szervezés után. Van valami konkrét oka?

– Ha tudom, elkerülöm az ilyen helyzeteket. Néha munkaköri kötelesség és akkor nem tudok mit csinálni, mint például most, miután többször megkértek a Művészetek Völgye szervezői.

– Kifejtenéd kicsit, hogy miért?

– Elég sok dologból áll össze, mind magánéletileg, mind szakmailag. Először is, halálosan unom a mondataimat, meg en bloc az egész világ mondatait. Az összes hírt, műsort, politikust, satöbbi.

Az a tapasztalatom, hogy eláruljuk a mondatainkat, amelyiket meg nem, azok lejárnak. Még a legszebb mondatoknak is van egy szavatossági ideje. Ami tegnap igaz volt, ma már nem az, vagy nem úgy.

Ha ma visszaolvasom régi interjúimat, gyakran nem értek egyet azzal, amit akkor mondtam. Amit kellett, kimondták és leírták az előző kétezer évben, már nagyon régen tettekre lenne szükség, elsősorban mindenkinek a saját háza táján. El kell fogadnunk, hogy ahányan vagyunk, annyi valóságot érzékelünk, és ezt nem szabadna ütköztetni, hanem rá kell csodálkozni a többiekére. És itt dönthetünk, hogy acsarkodunk, vagy a párbeszédet válasszuk a megértés reményében. Ahogy József Attila írja, „ahány igazság, annyi szeretet.” Ezzel el lehet bíbelődni egy életen át csendben.

És itt jön képbe a többi tényező. Két évvel ezelőtt még azt hittem, hogy az emberek alapvetően egyformák. Hogy ha mindenkiben bízom, akkor majd nem csalódok magamban, ami a legpokolibb érzés. Csalódni magunkban. Színiiskolát vezettem, főszerepeket játszottam, dübörgött a POKET, mindenkivel jóban voltam, idillikus volt az élet, de egyszer csak megállt előttem, akit a világon a legjobban szeretek, és mondott egy mondatot, ami nagyon megijesztett. Gyerekkorom sötét időszakából ismerős, akkor még érthetetlen mondat volt ez. Elkezdtem nyomozni, és kiderült, hogy emberi gyengeségeim nem csak hibák, hanem egy viszonylag kellemetlen lelki betegség tünetegyüttese. Ezzel a helyzettel harcolok, és igyekszem magam köré gyűjteni azokat, akik mernek és tudnak a tükreim lenni, hogy kívülről is láthassam magamat és a cselekedeteimet.

Szeretnék idővel stabil családapa lenni, akire rá lehet dőlni, mint egy betonoszlopra, ez a legnagyobb vágyam. Emellett pedig van öt fantasztikus testvérem, akiknek szeretném megadni a legigazibb figyelmet, ami telik tőlem, és segíteni őket, hogy azokon a buckákon, amiken én elestem, ne essenek el, vagy ha el is esnek, egyből ott legyek.

Tavasszal pedig kiköltöztem az agglomerációba egy kis házikóba, próbálkozom a veteményes fogalmával is. Röviden ezekért nem látom értelmét, hogy én most interjút adjak bármiről.

Fotó: Kerekes Péter

– Több produkcióban kacsintgatsz a könnyűzene felé, van közös ested Beck Zolival és Szabó Balázzsal is. A Dalfutárban pedig elárultad, hogy sok magyar alternatív zenét hallgatsz. Nem gondolkodtál rajta annak idején, hogy színész helyett inkább zenész legyen belőled?

– Nem, mivel apukám nagyon sokat gitározott gyerekkoromban, nekem pedig ez a húgaimmal ellentétben valamiért nem tetszett. Ráadásul, ha énekeltem a Zsolti a békát, akkor meg kinevettek, szóval fel sem merült a zenei pálya lehetősége. A színművészetin aztán nagyon megszerettem az éneklést, az egyik legfontosabb dologgá vált az életemben, abszolút flow élmény, a gitártudás terén pedig igyekszem behozni a lemaradásomat. Összefüggésben van ez is a szavak szavatossági idejével, hogy elkezdtem tolódni a színház és a zene határterülete felé. Évek óta komolyan foglalkoztat a tudatalatti megközelítése, mozgásba hozása, valamint a ráción túli dimenziók megnyitása színpadon.

Úgy érzem, hogy a színházban sosem a szavakon múlik ez a furcsa kémia, hanem a színpadon megszülető energiákon, a rendező által felfestett komplex képeken, amiben együtt ül szívünkre minden, amit látunk, hallunk és érzünk. Mint egy katarziskoktél, amiben az általam ismert emberek közül ifj. Vidnyánszky Attila barátom a legfontosabb példaképem, valamint Sorrentino, aki évtizedek után végre megmozgatta a filmesztétikát.

A zene egymagában tudja hordozni azt, amit a színház. És van egy félelmetes aspektusa számomra, mégpedig, hogy a zeneszerző tudja, mi az az érzés, amiből a zenéje születik, és tudja, hogy milyen cselekedet következik belőle. Én viszont, aki hallgatom, beleesek abba az állapotba, amiben a zeneszerző volt, de nem tudom, hogy ez miért történik, és még annyira sem tudom, hogy mi következik belőle. Fent hagy a levegőben, ott érzem, hogy tennem kell valamit, de nem tudom, hogy mit. Az állapotomnak úgymond nincs értelme, és ez félelmetes és gyönyörű. Ezért sem szabadna a zenét megalázni, háttérként használni. Mintha valaki élete legfontosabb történetét mesélné el, de mi nem figyelünk rá. Ebből persze az is következik, hogy érdemes-e olyan zenét csinálni, ami nem a legfontosabbról akar beszélni, és ebbe persze beletartozhat akár az üresség és a nihil is.

Fotó: Boltresz Attila

Fotó: Fejér János

– Ezek szerint nem hiszel már úgy a színházban, mint korábban?

– A színházat a legelemibb helynek éreztem arra, hogy reflektáljon a világra. Úgy éreztem, hogy a katarzis elkerülhetetlenül üti bele az emberek szívébe azokat a szavakat, amiket a Facebookon olvasva egy perc alatt elfelejtünk. Hogy nem az agyunk, hanem a szívünk fogja fel a dolgokat. Hogy ott csend van, hogy ott együtt lélegzünk és nevetünk, hogy a színészek egymásra figyelnek. Emberek figyelnek egymásra, milyen szép. De ennek mind alapfeltétele a jelenidő és a jelenlét.

Ha ma este 7-kor bemegyek játszani, 10-kor pedig majd kijövök, akkor én már egy másik világba érkezem. Már mások a hírek, mások haltak meg, mások hazudtak és loptak. Mire reflektáljak egy ilyen helyzetben? Mondhatnád, hogy az egyetemes értékek és helyzetek nem változnak az idővel, igazad is van, de akkor minek gürcölünk? Akkor haza kell menni, levenni a Karamazovokat a polcról és olvasni, lehetőleg a párunkkal.

Emiatt is próbálok olyan helyzetekbe csatlakozni, amelyek szavakon túliak. A színházat ugyanakkor nem mint egy intézményt, hanem mint egy életformát képzelem el. Amiben az utolsó utáni pillanatig is meg kell értenem a másikat, amiben nincsenek jók és rosszak, és egy betonúton kinövő fűcsomó fontosabb tud lenni, mint egy EU-csatlakozás. Talán önzőnek hathat ez a világlátás, de én ebben vagyok önazonos. Közel harminc év kellett, hogy az merjek lenni, aki vagyok. Ezek ijesztően egyszerű és szinte lehetetlen döntések.

Fotó: Kerekes Péter

– Mit adnak neked a zenés szereplések a színjátszáshoz képest?

– A színházi szerepléseimkor reggel már a szerepemmel kelek. Izgulok és az egész világom a szerepemmé zsugorodik össze. Nehéz összehasonlítani, de ezzel szemben a zenei fellépések sokkal szabadabbak és lazábbak. A cél persze, mindkettő esetében ugyanaz: a megérkezés. Ami a szakmákat illeti, a zenészek között kevesebb acsarkodást és ármányt látok, mint a színházi világban. Nem veszik magukat annyira komolyan, mint mi. Ez nekem remek terep ahhoz, hogy kiszakadjak a színházi buborék kettéosztottságából, ami mindig nagyon feszélyezett. A Vígszínházból is többek között amiatt jöttem el Marton László mesterem halála után, hogy szabadúszó lehessek és ne kelljen részt vennem az állandó harcokban. A zenészektől hihetetlen szabadságot, pozitivizmust, élni akarást tanultam, ezért is örülök, hogy némileg váratlanul, de beszakadhattam ebbe a közegbe.

– A POKET mozgalom jövőre lesz öt éves. Mi az eddigi mérlege?

– Bár a POKET első ránézésre olvasásnépszerűsítő projektnek tűnik, valójában sokkal inkább a közösségépítés a célja. Amikor A Pál utcai fiúk musicalt csináltuk, eleinte nem hittük, hogy sikeres lesz, mégis viszonylag rövid idő alatt több millió embert mozgatott meg. Ezután kezdtünk el gondolkodni azon, vajon mi a könnyező siker titka.

Én úgy gondolom, hogy amikor a darab végén a Pál utcaiak és a Vörösingesek összekapaszkodva éneklik, hogy Mi vagyunk a grund, az egy olyan szimbolikus jelenet, amire ebben a kettészakadt országban 4-5 millióan biztosan vágynak.

Ezeket az embereket szeretném megszólítani, akiknek már elegük van a kettéosztottságból, és szeretnének humanista értékek mentén új közösségeket építeni. Ehhez persze hinni kell abban, hogy lehetséges párbeszédet folytatni a politikán felülemelkedve, és egészen kis magokból is kinőhet valami nagyszabású dolog. A POKET nagyjából 40-50 ezres követőtáborára szerintem igazak a fentiek. Azt remélem, hogy akinek POKET van a zsebében, annak mindig eszébe jutnak ezek az alapelvek, ahányszor a kezébe veszi a kötetet. Nem véletlen, hogy az utóbbi nagyjából két évben minden könyv végén szerepel egy hitvallás is, aminek nagyjából ez a lényege.

– Mennyire veszel részt a könyvek szerkesztésében, a témák kitalálásában?

– Abszolút aktív vagyok, de szerencsére van egy szuper csapat körülöttem, hét ember, akik ezzel foglalkoznak. Velük együtt próbáljuk víz fölött tartani a POKET-et, attól függően, ki mennyi időt tud épp aktuálisan rászánni. Horváth Pannát emelném ki, aki egy személyben ezerszívű motorja a projektnek. Nem egyszerű feladat, de mindenki szerelemprojektként fogja fel, ráadásul nagyon sok erőt ad az is, hogy látjuk, mennyien szeretik és várják a köteteket. Szerencsére sokan érzik a szakmában is, hogy ez egy objektív és egymásról szóló kezdeményezés, ezért is örülünk neki nagyon, hogy Grecsó Krisztián és Beck Zoli, ha kérjük, ha nem, ott atyáskodnak a minőségünk és döntéseink fölött. Ez jó érzés.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Először pont ifj. Vidnyánszky Attilával voltam 2010-ben, abban az évben, amikor felvettek bennünket a Színművészetire.

Egy sátorban aludtunk ketten, ami éjszaka teljesen beázott, szóval onnantól derékig vízben feküdtünk. Reggel pedig arra ébredtünk, hogy egy kecske van kiláncolva a sátrunkhoz.

Ez az egyik első közös emlékem Attilával, egyúttal a Völgyről is. Azóta majdnem minden évben ott voltam, a fellépéseim után mindig igyekeztem maradni is kicsit, hogy legyen időm szétnézni. Az Ördögkatlan mellett ez a másik kedvenc fesztiválom, ahol leginkább otthon tudom magam érezni.

A Művészetek Völgye részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

– Tavaly volt először POKET Udvar Vigántpetenden. Hogy állt össze a fejedben a 10 nap programja?

– Sok alternatív zenészt ismerek, aki érdeklődik az irodalom iránt, ezért sejtettem, hogy a két műfaj keresztezéséből össze lehet majd rakni a programot. A POKET csapat csinált napközben kvízeket, majdnem minden este volt egy színházi előadás és egy koncert, voltaképpen csak a dátumokat kellett egyeztetni. Szerencsére annyira erős a magyar líra és irodalom a nemzetközi átlaghoz képest, hogy ha az ember csak fél lábbal van a szakmában, akkor is könnyen megismer olyan alkotókat, akikkel egy irányba néz. Örülök, hogy össze tudtam hozni ezeket a barátokat egy udvar keretében.

– Milyen saját fellépéseid lesznek idén és mit emelnél még ki a programból?

– Senkit nem szeretnék kiemelni, gyakorlatilag az összes fellépőt felsorolhatnám. Beck Zolitól Szabó T. Annáig, Kollár-Klemencz Lászlótól Szabó Balázsig, Grecsó Krisztiántól Závada Petiig, Kemény Zsófitól Agócs Marciig, a Platon Karataevtől a Freeszfe-sekig csupa olyan ember jön, akik mindannyian nagyon fontos gondolkodók és alkotók számomra. Én több beszélgetést vezetek majd, visszük a Csoóri Sándor-estünket, amit Kiss Flórával és Mihalik Ábellel készítettünk, valamint a Magyar Írószövetség udvarában is részt veszek majd egy koreai irodalomról szóló előadáson.

– Mik a terveid a nyár további részére, illetve őszre?

– Már a fesztivállal párhuzamosan elkezdem forgatni a Semmelweis Ignácról szóló filmet, ezért külön most valószínűleg nem tudok fesztiválozni, ami időt lent töltök, azt a POKET udvarban töltöm majd. Október közepéig tart a forgatás, addig semmi mást nem vállalok, egy szeptemberi József Attila-estet leszámítva, amit a veszprémi Margit-romoknál játszom majd Balla Gergővel. Október második felében a már említett alkotócsapattal szeretnék egy hosszabb elvonulást, aminek keretében összerakjuk a következő műsorunkat. Pilinszky lesz a téma. Emellett Ratkóczi Huba barátommal elkezdünk összerakni egy Cseh Tamás-Bereményi-Csengey Dénes–estet, igencsak tudunk azonosulni velük. Végezetül pedig ifj. Vidnyánszky Attilával csináljuk a Pesti Színházban az Egy szerelem három éjszakája című darabot, ezek lesznek még az őszi munkák.

Sokáig szerettem volna megváltani a világot, vagy legalább a generációmat, de rá kellett jönnöm, hogy végtelenül esendő ember vagyok, közepesen tehetséges. Szeretni tudok, és ez jó, ebből próbálok kicsit visszafogottabb utakat építeni.

Már tényleg csak olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, ami a szívem közepéig megmozgat, és szeretném harminc év után a fókuszt áttenni magamról a testvéreimre. Itt az ideje.

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

KULT

Az RTL új reality játékában áramot is vezettek a sztárokba – megnéztük a Pandora, a szelence átka első részét

A Pandora olyan, mint az Árulók némi népművelő küldetéssel megspékelve, de egyelőre szórakoztató.

KÉK HÍREK

„Rommá törték a sértett bordáit” – Brutálisan megverték, meztelenre vetköztették, majd hagyták meghalni barátjukat

Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.

KÉK HÍREK

Rétvári: Juhász Péter Pál Lexusa és az alkalmazottak Ford Ranger Raptora tűnt fel először a hatóságoknak

Az államtitkár a parlament hétfői ülésén, napirend előtt próbálta cáfolni Szabó Tímea felvetését, amely szerint a hatóságoknak nem tűnt fel a Szőlő utcai gyermekotthon vezetőjének fényűző életmódja. Csak készpénzből 120 milliót foglaltak le nála.

Címlapról ajánljuk

KULT

Azahriah most írja be magát a történelemkönyvekbe – óriási műsorral tért vissza az MVM Dome-ban

Hosszabb kihagyás után az ország jelenlegi legnépszerűbb előadója újra koncertet adott az MVM Dome-ban. Rengeteg kérdés merült fel, hogy vajon hova lehet még tovább fokozni, tud-e Azahriah újat, nagyobbat mutatni. Most mindenre választ adott a színpadon.

Varga Vencel - szmo.hu
2025. október 18.

Azahriah a hosszabb kihagyás, vélt vagy valós kényszerszünet (nevezhetjük bárhogy) után az MVM Dome-ban tervezi azt folytatni, ahonnan egyébként eleve nincs nagyon hova: ő az első magyar előadó, aki „kivitte a játékot”. A tripla Puskásnál fizikailag sem lehet tovább feszíteni a popipari húrokat.

Az elmúlt hetekben ugyan már jelentek meg új dalok, amelyek bőven a popszámoktól teljesen eltérő struktúrákkal bírnak, de a háromszoros teltház első napján különös zsongás övezett mindenkit kishazánkban, hogy mi lesz innen a következő lépés.

A bennem lévő legnagyobb kérdés magasan az volt, hogy vajon a „közönség kiszolgálása” lesz-e terítéken a visszatérésnél, vagy sokkal inkább a saját művészi világ megmutatása egy akkora közönségnek és olyan szabadsággal, amely korábban példátlan volt kishazánkban. Legyünk őszinték, az algoritmusok és percemberek világában azzal élni, hogy hat és félperces (kommentszekció szerint) magnum opusokat” dobáljunk ki bármilyen előjel nélkül, valószínűleg egyedül Baukó Attila privilégiuma. Vagy hát, pontosabban többeké, de ő marad az egyetlen, akit ezek után is gigantikus érdeklődés övez.

A koncert egy igazi népünnepélyként indul, egészen azt érezzük, hogy innentől sokkal inkább vagyunk egy színházi előadáson. Ebben pedig mind a dalok sorrendje, mind az esemény íve, az ezredmásodpercre megkomponált táncok visznek egy történetet. Azahriah pedig egy emelvényről prófétál, merthogy valóban, amiről beszélünk, az inkább már egy prófétai szerepkör.

Nincs hamis prófétálás, a közönség pedig igyekszik kapaszkodni a történeti szálba. Amit én kifejezetten üdvözlök, hogy sokkal jobban a zenélésen van a fókusz.

Pontosabban:

nem a slágerparádé durrogtatása, hanem egy olyan élmény létrehozása a cél, ami kicsit kilendíti a hazai közönséget a klasszikus értelmében vett aréna-showkból. Nincs felesleges co2 durrogtatás, vannak viszont egészen bátor kiállások.

„Én unom” - mondja mellettem valaki, amire kapásból jön a „mert nem érted” válasz itt hátul, és való igaz, egy tényleg nehezebb koncert ez, ami a mindenkori fogyasztónak a mindennapjait jellemzi.

Valóban van egy massza, aki „nem érti”, akinek ez valahol sok, valahol nem az, amire befizetett.

Ez a fajta színpadon történő örömzenélés igazán kedves és frissítő élményként hat, de teljesen jogos a kérdés, hogy vajon a „népakarat” győz hamarabb, vagy ez a fajta váteszség, ami bőven feszegeti a fogyasztói és művészi határokat.

Ebben a versenyfutásban a mai napon biztosan Azahriah győzött, a kiadatlan/újabb dalokat bár olykor megszeppenve, de mégiscsak erősen kapaszkodni akaró figyelemmel követi a körülöttem állók sokasága. Vajon összejön Azahriahnak akár a PASO-témákra és egyéb rétegzenei előadók témáira hajazó dalokkal kicsit társadalmilag is dolgozni, vajon cél-e ez egyáltalán bármennyire?

Mind látványban, fénytechnikában sokszor egészen elképesztő dolgokkal találom szembe magam, ugyanakkor mind zeneiségében beleköthetetlen koncerten vagyunk, ahol a legizgalmasabb az egészben az, hogy fel sem tűnik sok ponton, hogy különálló dalokat hallunk, vagy hogy nagy slágereknél sem feltétlen a refrének kapnak fókuszt.

„Helyezzétek magatokat kényelembe, kapcsoljátok ki a telót, ha úgy van”. Itt jutottunk el a tételig, ahol talán a cél is megfogalmazódott a korábban már végtelen Krasznahorkai jellegű körmondatokban kerülgettük ezt, maga a zene, a zene hallgatása, annak a valódi megélése a cél végtére, innentől pedig azt gondolom, hogy a rajongókkal együtt imádkozunk azért, hogy több ilyen jellegű előadónak sikerüljön ekkora tömegeket megmozgatni.

Az esemény második fele váltott inkább át a slágerparádéra, és így két koncertet kaptunk egyben: egy új érának a megcsillogtatását, és egy rövidtávú memóriás nosztalgiaparádét, ami a feloldozást is jelentette a sújtáscunamiból.

Kicsit bánom is, „sokkal felvizezettebb” lett az élmény innentől, viszont ekkor jött meg a tömeg hangorkánja is.

Azahriah a cikk elején feltett kérdésemre azt a választ adta, hogy bizony megy a koncert a „saját feje után”, és megpróbálkozik azzal, hogy rántja magával a közönséget, amennyire csak tudja, ez pedig szerintem a jelenlévők 75 százalékánál működött is.

És bár sokak számára a jelenség maga egy igazi popipari lufi, amit várnak, hogy kipukkadjon, ez inkább elindult egy, korábban hazai előadó által teljesen járatlan úton, ami talán maga sem tudja, hogy merre tart, és ami a legjobb benne, hogy nem is kell neki.

Amíg a közönség hagyja neki, hogy ez így legyen, vagy neadjisten „feleekkora” tömeget vonz be az elkövetkezendő években, nagyon jó dolog, hogy van egy ilyenünk itthon.

Azahriah pedig most írja be magát a történelemkönyvekbe, noha ezek nem a slágerek miatt lesznek, és ez mennyivel jobb így.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT

Pitbull Budapestre jön: A Puskásban lép majd fel, hamarosan indul a roham a jegyekért

Az I’m Back! turné a korábbi koncertsorozat hangulatát viszi tovább, nagyobb show-val, illetve jobb vizuális effektekkel és pirotechnikával. Pitbull először jön Budapestre.

KULT

A dél-karolinai rémálom visszatért! – Nézni szinte muszáj, elfelejteni lehetetlen a Murdaugh-gyilkosságokról szóló új filmet

A Murdaugh-család története, amit nem akarsz elhinni, pedig igaz! A Hulu új feldolgozása a bűnt, a hatalmat és a képmutatást elegyíti mesterien.

KÉK HÍREK

Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni

Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.

KULT

A Házasság első látásra valóban érdekes kísérlet, csak épp a tudományos megalapozottsága azért megkérdőjelezhető

A műsor, amit „az ország kedvenc párkereső realityje-ként hirdetnek, azért mégsem olyan nagy truváj ott, ahol a mezőny olyan „klasszikusokból” áll, mint a „Házasodna a gazda”, a „Nagy ő” és a már címében is riasztó „Szingli vagy svindli”.

Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2025. október 18.

A Házasság első látásra annak idején az RTL-en debütált, a második évad viszont már a TV2-őn startolt. Már megszokhattuk az efféle műsor csereberét, a Sztárbox például a TV2 formátuma volt valaha, most pedig évek óta az RTL nézőit boldogítja. Már ha.

A műsor lényege, hogy hölgyek és urak házasodnak össze úgy, hogy először az oltár előtt találkoznak. A jelentkező férfiakból és nőkből a szakértők mindenféle tudományos (vagy annak eladott) szempontok alapján alakítják ki a párokat. Ezt folyamatosan "kísérletnek" hívja mindenki. Ám a tudományos jelleget azért némileg árnyalja, hogy idén a három pszichológus – Tóth Melinda, Rozs Erika és Gaál Viktor – mellett idén egy asztrológust is integráltak a szakértők közé Liszkay Judit személyében.

Senki érzékenységét nem akarom megbántani, én sem vagyok teljesen mentes spirituális meggyőződésektől, de azt gondolom, az efféle gyakorlatokat mégis csak külön kéne választani a tudománytól.

A pszichológia és a különböző segítő szakmák bárki számára elérhető bizonyítékokkal, megismételhető vizsgálatokkal alátámasztott diszciplínákon alapulnak. Míg az asztrológia és társai ily módon nem igazolhatóak. Vagy, ha engedékeny akarok lenni, úgy mondom, csak egyes kiváltságosak számára elérhetőek. Én például biztos nem alapoznék egy emberek sorsát eldöntő kérdést egy asztrológus véleményére, legfeljebb felajánlanám a későbbiek során a pároknak, hogy ha akarják, van ilyen lehetőség is. Döntse el mindenki maga.

A műsorból eddig csupán az első évad első adását láttam, amikor cikket kellett írnom róla. Most viszont végig követtem az első hét adásait. Idén összesen 12 jelentkezőt válogattak be a műsorba, tehát 6 pár lelki szkanderozását követhetjük nyomon. A szakértők kiválogatják a párokat, és megismerjük a jelentkezőket. Ez különösebben nem izgalmas. Általában tökéletes az egyetértés közöttük, már-már felmerül a gyanú, hogy már rég megvannak a párosítások.

Körülbelül annyira spontán a beszélgetésük, mint amikor a bátyámmal otthon előadtuk az előre egyeztetett sztorikat a szüleinknek.

Persze lehet, hogy ez csak az összevágás miatt hatott így.

Ezután a jelentkezők elmondják az övéiknek, hogy mire vállalkoztak. Az mondjuk kicsit fura helyzet, amikor azt látjuk, hogy a család várja, hogy megérkezzen a lányuk/fiúk és találgatják, mit akarhat mondani – és senkinek nem tűnik fel, hogy ott egy komplett tv stáb a kertben vagy a nappaliban. Oké, Miló Viki mondhatta azt a barátainak, hogy valami tévéműsort forgatnak vele, de a többiek esetében azért kíváncsi lennék, mi volt a fedősztori.

Ezután jön maga az esküvő, ahol először a két násznép ismerkedik össze – már ha van. A fiatal cégtulajdonos, Péter családja például – nem pontosan tisztázott okokból – nem jelent meg, ő egy szál tanúval érkezett, aki a legjobb barátja, Szandi. Az, hogy a legjobb barát lány, sok kérdést vetett fel leendő felesége családjában. Szerencsére a neki szánt pár, a rendkívül bájos és tiszta Anna nem akadt fent a dolgon.

Amennyiben a pár kimondja az igent, jöhet a lagzi, majd másnap nászútra utaznak. A műsor több hétig követi a párok életét, a végén pedig dönteniük kell: együtt maradnak, vagy sem. Az eddigi évadokban a párok többsége a műsor végén elvált és amennyire tudni lehet, jelenleg nincsen olyan, a műsor valamelyik évadjában összehozott páros, amely még mindig házas lenne.

Tulajdonképpen olyan az egész, mint egy tehetségkutató és egy szappanopera kereszteződése. A selejtezők helyett itt az esküvő áll – ahogy az X-Faktor válogatóinál, itt is több adás tulajdonképpen azzal megy el, hogy megismerjük a „mezőnyt”. A középdöntő a nászút – erre is rámegy jó pár rész. Végül jön az összeköltözés, a nászút utáni vergődés. Igaz, itt menet közben nem esik ki senki, helyette nézhetjük a latin-amerikai szappanoperákat idéző szituációkat.

Hazudnék, ha azt mondanám, eltartott kisujjal néztem végig ezt a pár részt, valójában nagyon is lekötött a műsor.

Az ilyen produkcióknál mindig kétséges, mi az, ami spontán, és mi az, amiről a műsorkészítők gondoskodtak. Például én gyanítom, hogy a násznép egyes tagjaival elbeszélgettek arról, miként viselkedjenek, és akár apró szerepeket is osztottak neki, mint a csapatépítő tréningek csoportfeladatainál. Te legyél a kekec, te legyél az elfogadó, te flörtölj a vőlegénnyel, stb...

Ugyanakkor itt mégiscsak teljesen amatőr szereplőkről beszélünk, akikkel nagyon nehéz volna heteken keresztül eljátszatni valamit, ami nem valódi. A valóságshowk egyik legfontosabb eleme éppen az, hogy ha heteket töltesz kamerák előtt, mindig eljön a pont, amikor elfeledkezel róla, és megmutatod az igazi arcodat.

A párok között persze sokféle lehet a dinamika. Vannak, akik az első pillanattól nagyon stimmelnek. Idén ilyen a fiatal Zsolt és Rebeka, akik nagyon bejöttek egymásnak, és a dinamika is jó közöttük. Egyértelmű, hogy a külső vonzalom mellett emberi szinten is tudnak kapcsolódni. Rebekát egyéként a húga nevezte be a műsorba, és az alábbi mondat tudta elhagyni a száját amikor arról kérdezték, mit szól Rebeka döntéséhez, hogy részt vesz a „kísérletben”: „Én annyira nem lepődtem meg. Furcsa, hogy elfogadta, mert nem gondoltam volna”.

Ugyancsak elég olajozottan alakult a kapcsolat Dániel és Kármen között, akik tulajdonképpen azonnal besimultak a párkapcsolati szerepbe. Olyannyira, hogy ők voltak az egyetlen pár, amelyik a nászéjszakát a funkciójának megfelelően töltötte. Egészen addig, amíg követtem az adásokat, nem mutatkozott semmilyen törés közöttük.

Szintén szerethető páros a már említett Péter és Anna. Anna nagyon ártatlan teremtésnek tűnik, de Péterben olyan férfit kapott, aki maximálisan tiszteletben tartja a határokat, nem akar semmit elsietni, nem akarja maga alá gyűrni újdonsült feleségét.

A skála másik szélén található Ricsi és Réka. Ricsi eleinte respektálja, hogy a lány még nem áll készen az intimitásra. Azzal együtt, hogy már amikor meglátta a szexi menyasszonyát, közölte a kamerával: „Alig várom a nászéjszakát”.

De ahogy telnek a napok, Ricsi egyre feszültebb, és egyre erőszakosabban próbál testileg is a hölgy közelébe férkőzni, márpedig tudjuk, hogy ezzel igen ritkán lehet eredményt elérni ilyen téren.

A legnagyobb kudarc Miló Viki és Attila párosa, akinek barcelonai nászútja mélyen indult, és onnan csak lefelé haladt. Viki már a kezdet kezdetén meghúzta a határokat: neki hosszú idő kell, hogy testileg közel tudjon kerülni valakihez. Attila viszont ezt nem igazán tolerálta, és igen hamar bekapcsolta a durcimotort. Nagyon imponált neki a dolog, hogy feleségül vehette „a” Miló Vikit, de szemmel láthatóan szerette volna minél előbb begyűjteni a skalpot is, és roppant módon sértette a hiúságát, hogy a nő juszt sem omlott a karjaiba. Persze Attila mindezt úgy keretezte, hogy ő nagyon mélyérzésű ember, de én inkább egy passzív-agresszív pasit láttam.

Lehet mondani Miló Vikire, hogy túlságosan kontrollálni akar, de szerintem ezt lehet kezelni. Egy kezdődő párkapcsolat rettentő sok türelmet és toleranciát igényel. Hát még egy ilyen mesterségesen létrehozott szituációban – hacsak nincs valami csoda folytán meg az első látásra szerelem.

Itt nincsenek rövidítések, vannak olyan lelki folyamatok, amiket nem lehet megúszni.

A két szélsőség között találjuk a már nem húszéves, ám macsó Sanya és Rita párosát. Sanya már az első pillanatban megmondta, hogy másra számított, és egyébként ezt Ritának is megmondta. Afféle macska-egér játék indult közöttük, de míg Rita ezt a dinamikát nagyon szerette volna kapcsolatépítés felé vinni, Sanya olyannyira nyilvánvalóvá tette, hogy ő nem akar semmit a nőtől, hogy az első pillanattól kudarcra volt ítélve a „kísérletük”. Érdekes dolog ez, mert miközben néztem, folyamatosan azt éreztem, hogy ha valamit átállítanának kicsit a fejükben, ők akár tök jól ki is jöhetnének egymással.

A műsort nézve azon gondolkoztam, ilyen lehetett az, amikor a szülők tárgyalták le a házasságokat. Őszintén szólva, nem vagyok meggyőződve, hogy kevésbé volt hatékony, mint amit a szakértők csinálnak.

Persze fontos különbség, hogy itt a választás nem szól örökre, bármikor lehet nemet mondani. De azért van az egésznek némi falanszter jellege.

A Házasság első látásra valóban érdekes kísérlet, még ha a tudományos megalapozottsága megkérdőjelezhető is.

Mindenképp izgalmas például, hogy hogyan reagál valaki arra, ha olyan valakivel kell összeházasodnia, aki nem jön be neki. Mondjak nemet, amivel nyilván nagyon megbántom a másikat? Vágjak jó képet a dologhoz? Adjak neki egy esélyt?

Ugyancsak vékonyjég a nászéjszaka kérdése. A mai világban azért lássuk be, a párok többsége, mire elér a házassághoz és a nászéjszakához, túl van mindenen, sőt, sok esetben együtt is élnek már. Ehhez képest fura belépni valakivel egy nászutaslakosztályba úgy, hogy nem tudod, mi fér bele.

Úgy érzem a látottak alapján, hogy ezekben a szituációkban mindig a hölgyön múlik, meddig jut a páros. Szerencsére a férfiak összességében intelligensen viselkednek, respektálják a határokat, de azért az mégiscsak érdekes, mennyivel könnyebben összebújnának valakivel, akit aznap ismertek meg.

Kapcsolódó

Házasság első látásra: Peti lánybarátja nekiment Annának az esküvő után, amiért még nem történt köztük semmi a férjével

A lagzin Peti oldaláról csak Szandi jelent meg. És úgy tűnik, továbbra is része lenne az életüknek, hiszen Annával való beszélgetésekor kiosztotta a lányt, amiért nem történt még semmi köztük Petivel.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi

Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.

KÉK HÍREK

Elfogatóparancsot adtak ki Portik Tamás fia ellen

Az ifjabb Portik a Gyárfás-perhez kötődő tárgyalás során elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt kapott másfél év börtönt, de nem vonult be. A büntetése felénél feltételesen szabadulhatott volna.

KÉK HÍREK

Két biztonsági dolgozó meghalt, miután a tengerbe csúszott egy teherszállító repülő Hongkongban

A Dubajból érkező teherszállító gép leszálláskor sodorta el a járőrök autóját. A repülő és a jármű is a vízbe került, de a személyzet túlélte a balesetet.

KULT

Meghalt a Limp Bizkit alapító basszusgitárosa

Sam Rivers 48 éves volt. A zenekar nem közölte a basszusgitáros halálának okát.

Maier Vilmos, fotó: Kevin Nixon/Metal Hammer Magazine/Future/Getty Images - szmo.hu
2025. október 19.

48 éves korában elhunyt Sam Rivers, a Limp Bizkit alapító basszusgitárosa, írja a BBC. A zenekar jelentette be a tragédiát, a halál okát nem közölték.

Sam Rivers 1994-ben csatlakozott Fred Durst, John Otto és DJ Lethal mellé, amikor megalapították a Limp Bizkitet. A nu metal korszak egyik meghatározó formációjának basszusgitárosaként a 2000-ben megjelent, világsikert hozó Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water album idején kapta meg a Gibson legjobb basszusgitárosnak járó díját.

A zenekar közlése szerint Rivers személyisége és játéka alapvetően határozta meg a csapat hangzását: a dalok lüktetését, a káoszban a nyugalmat, a hangzás lelkét látták benne. A búcsúsorokból kiderül, hogy

nemcsak zenésztársukat, hanem egy különleges alkotót is elvesztettek.

Rivers 2015-ben egészségi okokból időlegesen visszavonult. Elmondása szerint a túlzott alkoholfogyasztás következtében kialakult májbetegséggel küzdött, az orvosi tanácsokat követve felhagyott az ivással, és sikeres májátültetésen esett át.

(via Telex)

Kapcsolódó

KVÍZ: „Míg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek” – Felismered ezt a 10 rockbandát?

Magyar és külföldi rock- és heavymetal-zenekarokat kell felismerni ebben a kvízben. Ha te is vérbeli rocker vagy, biztosan megugrod!

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Nyolc métert zuhant az állványról egy munkás Mosonmagyaróváron

A mentők hosszasan küzdöttek a férfi életéért a helyszínen. Végül mentőhelikopterrel vitték kórházba.

KÉK HÍREK

Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű

A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.

KÉK HÍREK

„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük” – combját törte egy 2 éves gyerek, de nem hívtak hozzá mentőt, amit ezzel a mondattal indokoltak a nyíregyházi bölcsődében

A baleset júliusban történt az udvaron, a kisfiú azóta több műtéten is átesett, újra kellett tanulnia állni és járni. Édesanyja gondatlanság miatt feljelentést tett a rendőrségen.

KULT

18 évesen nyitott saját edzőtermet, Predatornak pici volt, majd kokainfüggő és bipoláris lett – Jean-Claude Van Damme 65 éves

„Én vagyok a karate Fred Astaire-e” – mondta magáról a harcművészetekben és a balettben is jártas akciósztár, a pörgőrúgás mestere, a „brüsszeli muszkli”.

Szöllőskei Gábor / Fotó: Emma McIntyre/Staff/Getty Images - szmo.hu
2025. október 18.

1960. október 18-án született a brüsszeli Berchem-Sainte-Agathe nevű településen egy bizonyos Jean-Claude Camille François Van Varenberg, aki minden beszámoló szerint félénk és érzékeny fiúcska volt. Szeretett képregényeket olvasni, és csodálta a szuperhősök, például az Ezüst Utazó fizikumát. 12 éves korában apja, Eugène, aki virágárusként dolgozott, elvitte őt a legközelebbi karateiskolába. A volt edzője szerint gyenge volt, alacsony és szemüveget hordott, de nagyon akart tanulni. A szigorú edzésprogramnak köszönhetően végül izmos testalkatú lett, de ez nem volt elég neki. Miközben tinédzserként a szülei boltjában dolgozott, felfigyelt egy vonzó, idősebb nőre, aki rendszeresen járt oda. A nő, egy bizonyos Monette Loza a sarkon lévő balettiskolát vezette, ahova Jean-Claude is beiratkozott. „Rendkívül rugalmas volt, például tudott spárgázni, ami férfiaknál elég ritka. Azt mondtam neki: »Végre! Valaki, akit valóban táncossá tudok nevelni.« »Nem akarok táncos lenni. Sok pénzt akarok keresni« – válaszolta.”

Jean-Claude tehát egyszerre járt balett- és karateórákra, az előbbit öt éven keresztül tanulta, gyakorolta, Loza szerint pedig profi táncos is válhatott volna belőle. Ő azonban Amerikába vágyott.

Miután részt vett egy floridai karateversenyen, meglátogatta a híres kaliforniai Gold’s Gym edzőtermet, ez régi vágya volt. Otthagyta az iskolát, és az apja segítségével saját edzőtermet nyitott Brüsszelben, California néven. Mindössze 18 éves volt ekkor. Chuck Norris hatalmas rajongójaként – aki eleinte sztárokat oktatott harcművészetekre, majd ő is sikeres színész (és mémlegenda) lett – Jean-Claude a klubját felkereső embereknek azt mondta, hogy egy nap ő is filmsztár lesz.

Az alacsony vadász

1979-ben aztán Hongkongba utazott, hogy megpróbáljon betörni az ott virágzó harcművészeti filmiparba. Mivel azonban nem járt sikerrel, 1981-ben 2000 dollár készpénzzel a zsebében Los Angelesbe költözött. Sofőrként, szőnyegfektetőként, kidobóként és pizzakihordóként dolgozott, bérelt autóban aludt, és az edzőteremben zuhanyozott, mígnem egy véletlen találkozás Chuck Norrisszal egy kisebb szerepet eredményezett neki az 1984-es Ütközetben eltűntben. 1983-ban egy családi barátjuk után vette fel a Van Damme vezetéknevet.

Corey Yuen harcművészeti filmje, a Karate tigris – Nincs irgalom 1986. május 2-án debütált, ebben játszotta az első jelentős szerepét, az orosz főgonoszt. Majd John McTiernan rendező kérte fel őt, hogy játssza el a földönkívüli lényt az 1987-es Ragadozóban (Predator). Az első elgondolás szerint ugyanis a harcművészeti tudását felhasználva az idegent egy fürge, nindzsaszerű vadászként képzelték el (és még teljesen más volt a dizájnja is), de Van Damme néhány forgatási nap után kilépett a filmből. Folyamatosan panaszkodott, hogy a szörnyjelmez túl meleg, és elájul tőle, illetve állítólag azt is kifogásolta, hogy csak és kizárólag ebben a jelmezben jelenhet meg a kamerák előtt. Ezenkívül az is nyilvánvalóvá vált, hogy egy fizikailag jóval megtermettebb színészre van szükség, hogy a lény fenyegetőnek tűnjön az izompacsirtákból (Arnold Schwarzenegger, Carl Weathers, Jesse Ventura stb.) álló zsoldoscsapat számára. A szerepet így végül a 218 centiméter magas Kevin Peter Hall vette át tőle. A Ragadozó sikere után a 177 centis Van Damme egyébként azt mondta, nagyra értékeli a filmet, és nem bánja, hogy elszalasztotta a szerepet. De nem sokkal később eljött az ő ideje is.

Túl a csúcson

Öt évvel Belgium elhagyása után még mindig nem került közelebb álmai megvalósításához, 1986-ban ezért egy olyan lépést tett, amellyel Hollywood legendájává vált: amikor meglátta a befolyásos akciófilmes rendező-producert, Menahem Golant (A nindzsa színre lép, Bosszúvágy II, Amerikai nindzsa, Szökevényvonat, Delta Kommandó, Kobra, Túl a csúcson, He-Man – A világ ura stb.), amint éppen kilépett egy Beverly Hills-i étteremből, egy 360 fokos rúgást indított felé, és csak egy hajszálnyira állt meg az arcától.

Golan erre odaadta Van Damme-nak a névjegyét, és megkérte, hogy másnap keresse fel az irodájában. A találkozó végül a hőn vágyott áttöréshez vezetett: pontosabban a Véres játék (1988) című filmhez, amelyben a valódi underground harcművészeti bajnokot, Frank Duxot alakította.

A film meglepetésszerű sikert aratott, mindössze 1,5 millió dolláros költségvetésből 35 millió dollárt hozott. Ezután pedig sorra jöttek a szerepek, és Van Damme egyre komolyabb pénzeket kezdett keresni: 75 ezer dollárt a Börtöncsapdáért (1990), 600 ezret a Dupla dinamitért (1991), másfél millió dollárt a Tökéletes katonáért (1992), 3 és fél milliót John Woo hollywoodi debütálásért, a Tökéletes célpontért (1993), 5 milliót az Időzsaruért (1994), a csúcsgázsija pedig 8 millió dollár volt, amit a Street Fighter – Harc a végsőkigért (1994) kapott. Vagyis a szemüveges, vézna fiú a kilencvenes évekre a világ egyik legnagyobb akciósztárjává vált.

Botrány botrány hátán

Az ezredfordulóig kitartott A-kategóriás akciósztárként, hiszen még a magyaországi mozikba is bekerültek a filmjei: az 1995-ös Hirtelen halál, az 1996-os A kalandor, amit ő maga rendezett, az 1996-os Mindhalálig, az 1997-es Nyerő páros Dennis Rodmannel, az 1998-as Rajtaütés, az 1998-as A légiós, illetve utoljára az 1999-es Tökéletes katona: A visszatérés. Ez utóbbi azonban már eléggé B-kategóriás produkció volt, s a 2000 utáni filmjei már mind a videótékák polcain vagy egyenesen a tévék képernyőin kötöttek ki, egészen a 2012-es A feláldozhatók 2-ig.

S bár időnként előáll valami nagyobb volumenű projekttel – pl. JCVD, Kung Fu Panda 2-3 vagy a Jean-Claude Van Johnson című sorozat, illetve második rendezése, a 2010-es The Eagle Path sem sikerült rosszul –, alapvetően máig megmaradt a B-kategóriás akciósemmiségek szintjén.

De nem is volt véletlen a szakmai leépülés, hiszen a kilencvenes évek második felében elég sok botrány kapcsolódott hozzá.

1996-ban beismerte, hogy kokainfüggő, és bevonult a Los Angeles-i Daniel Freeman Marina Kórházba, ahonnan egy hét múlva kijött. Akkori, szám szerint negyedik (!) felesége, Darcy LaPier elvált tőle, azt állítva, hogy Van Damme a drog hatása alatt bántalmazta őt, és azzal fenyegette, hogy elrabolja fiukat, Nicholast, és elhagyja az Egyesült Államokat. Van Damme egyértelműen legrosszabb éve pedig 1998 volt: újra a kokainhoz nyúlt, egyik korábbi kaszkadőre, Chuck Zito megverte őt egy New York-i night clubban (amiért bántotta LaPiert), egy kaliforniai bíróság pedig havi 27 000 dollár gyerektartást és további 85 000 dollár tartásdíjat ítélt meg LaPiernek.

Ugyanebben az évben ráadásul bipoláris zavarral diagnosztizálták. 2011-ben erről ezt nyilatkozta egy interjúban: „Néha szeretni, néha utálni fogtok. De mit tehetek? Nem vagyok tökéletes. Extrém bipoláris vagyok, és gyógyszert szedek rá. Fiatalkoromban is már szenvedtem ezektől az erős hangulatváltozásoktól. Reggel, amikor iskolába mentem, az ég kék volt, de számomra fekete. Annyira szomorú voltam.”

A legutóbbi balhéig pedig nem is kell régre visszamenni, ugyanis 2025 áprilisában Van Damme-ot a román szervezett bűnözés és terrorizmus ellen nyomozó hatóság azzal vádolta, hogy részt vett öt román nő emberkereskedelmében, amely állítólag Cannes-ban történt. A színész ügynöke szerint a vádak abszurdak és alaptalanok, hivatalos vádemelés egyelőre nem történt az ügyben.

Na de hogy is volt ez a feleségekkel?

Van Damme eddig ötször nősült, négy különböző nővel. Első ízben 20 évesen, 1980-ban vette feleségül Maria Rodriguezt, akivel négy évig voltak utána együtt, 1984-ben váltak el. Majd 1985-ben jött Cynthia Derderian, aki csupán egy évig volt a felesége.

’87-ben jött aztán a nagy szerelem a testépítő Gladys Portugues személyében, akitől két gyermeke született, Kris (1987) és Bianca (1990). 1992-ig voltak együtt, akkor vált el harmadszor is (32 évesen) az akciósztár.

Ezután kezdett viszonyt a fent említett Darcy LaPier színésznővel, 1994-ben került sor a menyegzőjükre. Ebből a házasságból is született Nicholas nevű fia 1995-ben. Ugyanebben az évben azonban Jean-Claude megcsalta a nejét, méghozzá Kylie Minogue-gal, akivel a Street Fighterben játszottak együtt, a thaiföldi forgatás során bolondultak egymásba egy rövid időre. LaPier azonban, aki akkoriban épp terhes volt Nicholasszal, csak akkor szerzett tudomást a viszonyról, amikor Van Damme 2012-ben nyilvánosan beismerte azt, de akkor már 15 éve nem volt a felesége, vagyis nem ezért vált el tőle, hanem az állítólagos bántalmazás miatt.

Van Damme utoljára (eddig) 1999-ben mondta ki a boldogító igent, méghozzá újra Gladys Portuguesnek, akivel azóta is együtt vannak, idén júniusban ünnepelték a második házasságuk 26. évfordulóját.