KULT
A Rovatból

Szerelem, intrika, háború, antifasizmus: 80 éves a Casablanca

Magyar dicsőség is minden idők egyik legnépszerűbb filmje.


"Nem kockáztatom a nyakamat senkiért." „Eljössz ma este? Ilyen hosszú távra nem tervezek”. "Én csak egy szegény, korrupt hivatalnok vagyok". "Ha ő kibírta, én sem halok bele." „Vat vacs? Szix vacs. Szacs macs?” "Párizs örökre a miénk marad". "Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete". Filmbarátoknak ezek húszforintos kérdések: a fenti beszédfoszlányok a Casablancában, Kertész Mihály remekművében hangzanak el, amelyet 80 éve, 1942. november 26-án mutattak be a New York-i Hollywood Színházban.

A film története 1939-ben, nem sokkal a II. világháború kitörése után kezdődött, amikor Murray Burnett és Joan Allison amerikai színpadi szerzők írtak egy Marokkóban játszódó romantikus darabot Mindenki Rickhez jár címmel. A darabot sosem mutatták be, ellenben Julius és Philip G. Epstein, valamint Howard Koch forgatókönyvírók megbízást kaptak az akkor már kalandos és romantikus alkotásairól elhíresült magyar rendezőtől a film megírására.

Kertész már az 1920-as évek közepétől dolgozott Amerikában és olyan filmek álltak mögötte, mint a Blood kapitány, A könnyűlovasság támadása, a Robin Hood, a Szerelem és vérpad, vagy a Santa Fe ösvény. Bár rémséges zsarnok hírében állt, amit még híresen rossz angolságával is tetézett, óriási sikereivel nehéz természetét is sikerült feledtetnie.

Közben a nácik megszállták Európa nagy részét, megvetették a lábukat Észak-Afrikában is, így az eredeti szerelmes sztoriból antifasiszta történet kerekedett, ellenállókkal, menekültekkel, kollaboránsokkal, ügyeskedőkkel, és ennek szolgálatába állították Rick, a homályos múltú amerikai mulatótulajdonos és a nem kevésbé rejtélyes Ilsa románcát. A Warner volt egyébként az első nagy amerikai stúdió, amely megtiltotta produkcióinak forgalmazását a nácik által megszállt területeken.

Mint oly sokszor a nagy amerikai filmklasszikusok esetében, a legnehezebb a főszereplők kiválasztása volt. Ma már elég furcsa elképzelni, hogy a lehetséges szereplők között ott volt a későbbi elnök, Ronald Reagan, Ilsa szerepére pedig csábították Heidi Lamarrt, a botrányos Extázis című cseh film hősnőjét, a későbbi neves feltalálót és az új francia csillagot, Michéle Morgant. Fontolgatták azt is, hogy a bárénekesnő szerepére magát Ella Fitzgeraldot szerződtetik.

A Warner és Kertész azonban végül tökéletesen választott: az addig jobbára csak bűnözőket (A megkövült erdő, San Quentin, Mocskos képű angyalok), vagy nyers modorú zsarut (A máltai sólyom) alakító, alacsony, sebhelyes szájú, motyogó Humphrey Bogart valósággal összenőtt a látszólag cinikus, túlélésre játszó, valójában bátor, nemes lelkű és szentimentális Rick alakjával.

Visszafogott gesztusai, kalapja, Burberry ballonkabátja, szinte állandó dohányzása ugyanúgy fogalommá váltak, mint a filmben elhangzott szállóigék (bár az a bizonyos "Játszd újra, Sam" ebben a formában nem hangzik el, ennek szállóigévé válásában Woody Allen a bűnös).

A nyúlánk, szép arcú fiatal svéd sztár, Ingrid Bergman már bizonyított hasonlóan romantikus szerepben az Intermezzóban, Leslie Howard partnereként. A sajátos humorú, "gyakorlatias" francia rendőrfőnököt, Renault kapitányt játszó Claude Rains híres intrikus volt, és ő alakította először a filmvásznon H. G. Wells Láthatatlan emberét. Az ellenálló vezér Victor Laszlo bőrébe a több hősi szerepben ismertté vált osztrák származású, trieszti születésű Paul Henried bújt, míg ravasz és kegyetlen ellenfele, Strasser őrnagy a német film egyik legnagyobb színésze, Conrad Veidt lett, aki olyan klasszikusokban játszott, mint a Dr. Caligari, A prágai diák, vagy A bagdadi tolvaj. Veidt a nácizmus elől menekült el Németországból, kitartva magyar zsidó felesége, Práger Ilona mellett, Amerikában azonban többször kellett neki a filmvásznon a gyűlölt egyenruhába bújnia. Bár Strassert is hitelesen alakította, Veidt a Casablanca után éppen ezért fel is akarta mondani hollywoodi szerződését, 1943 áprilisában azonban, miközben háziorvosával golfozott, szívrohamot kapott és meghalt. Henreid a háború kitörésekor Angliában dolgozott színházban, de mint „ellenséges állampolgárt” a kitoloncolás fenyegette, és ettől éppen Conrad Veidt mentette meg, aki szólt néhány jó szót Henreid érdekében az illetékes hatóságoknál.

Halhatatlanná vált a film által Dooley Wilson, mint Sam, az As Time Goes By című Henry Hupfeld-dallal. A fekete énekes-színész azonban igazából dobos volt, a zongorázást csak imitálta. Két magyar színészt is üdvözölhetünk a filmben: a biankó útlevelekkel üzletelő Ugarteként Peter Lorrét, azaz Löwenstein Lászlót, Fritz Lang M. - egy város keres egy gyilkost egykori címszereplőjét, az amerikai gengszterfilmek egyik állandó „rosszfiúját”, a joviális Carl pincér figurájában pedig Szőke Szakáll tűnik fel, aki neves kabarészerző is volt, neki köszönhetjük a Salamon Béla által híressé tett Vonósnégyes című jelenetet. Kertész kisebb szerepeket juttatott más, Európából menekült színészeknek is, köztük a krupiét játszó Marcel Daliónak, aki Jean Renoir Nagy ábrándjában Jean Gabin partnere volt.

Különös, hogy a magyar nevű híres ellenálló csehnek vallja magát. Erre is van magyarázat: Victor Laszlót egy valódi antifasiszta hősről Jan Smoudekről mintázták, aki Csehszlovákia náci megszállása után vezető szerepet töltött be az ellenállásban, elfogták, de sikerült megszöknie és végül valóban Casablancába érkezett.

Innen jutott el Kanadába, majd Angliába, ahol jelentkezett a Királyi Légierőnél. Smoudek a marokkói városban a francia Charles Legrand álnevet használta, a Victor Laszlót Epsteinék és Kertész találták ki.

Mitől élvezetes és megható film ma is a Casablanca? Nemcsak a remek színészi játék, a nézőkbe ivódott párbeszédek miatt. (Sok-sok évvel ezelőtt volt egy hírügynökségi kollégám, aki kívülről tudta angolul az egész filmet és amikor egy késő esti műszakban egy filmcsatornán a Casablanca ment, a filmmel együtt mondta végig az egész szerepet. A sors fura játéka, hogy utoljára éppen az igazi casablancai repülőtéren futottunk össze...)

Az emberek többsége ma is gyűlöli a háborút, az elnyomást. Bár a történet végén, ahogyan azt Hollywoodban illik, a jók megmenekülnek, a rosszat utoléri a végzet, mégsincs teljes happy end, mert Ilsát inkább a kötelesség köti Victor Laszlóhoz, mint a szerelem, és bár Rick úgy sétál el a ködben a Vichy-vizes üveget undorral eldobó Renault-val, hogy fogadásukról beszélgetnek, tudjuk: a szíve mélyén nagyon fáj neki, hogy örökre elmúltak a párizsi szép napok.

A Curtiz című filmből is tudjuk, hogy a forgatás idegölő légkörben folyt, Kertész szinte mindenkivel összeveszett, ráadásul a főszereplők az utolsó pillanatban tudták meg, hogy mi lesz a befejezés, sőt Bogart és Bergman, bár nagyon érezték egymás személyiségét és játékát, a forgatókönyv és a párbeszéd egyes részleteit hiteltelennek érezték, és már azon gondolkodtak, hogy kiszállnak a filmből.

Mindez azonban nem érződik a fordulatos, drámai csúcspontokkal teli alkotásban (Ilsa megjelenése, a Marseillaise, Rick búcsúmonológja és Strasser lelövése), amelyet az ember sokadszor is úgy néz meg, hogy azt várja: mégsem úgy történnek a dolgok, mint ahogyan azt előzőleg látta. És ritkán említik meg a nagyszerű operatőrt, Arthur Edesont, akinek közelképei, fény-árnyék kontrasztjai is erősítik a film hatását.

A Casablanca országos amerikai bemutatóját 1943 januárjára időzítették, amikor Franklin D. Roosevelt elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök a marokkói városban erősítették meg a náciellenes koalíciót. 1944-ben megkapta a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv Oscar-díját. Bogart, bár amikor megérkezett az Oscar-gála helyszínére, a rajongók kis híján szétszedték, csak a jelölésig jutott, az aranyszobrot egy másik antifasiszta film, Herman Schumlin Őrség a Rajnán című alkotásának főszereplője, a magyar Lukács Pál (Paul Lukas) vitte el. Érdekes egybeesés, hogy a Casablanca Marsellaise-jelenetében a náci tisztek éppen az Őrség a Rajnán című indulójukat éneklik, amelyet aztán a francia himnusszal beléjük fojtanak...

Kertész filmje azóta állandó szereplője a moziknak, a különböző tévés filmcsatornáknak, és minden létező örök-ranglistán a legjobb filmek élmezőnyébe sorolják. Népszerűségére jellemző, hogy a Marx-fivérek már 1946-ban elkészítették paródiáját Egy éjszaka Casablancában címmel. Azóta számos filmes tisztelgett előtte komolyabban is, Jean-Luc Godard-tól Woody Allenig, aki az előnytelen külsejű, a nőket mégis látszólag könnyedén meghódító „Bogey”-t választja példaképül immár szintén klasszikussá vált filmjében és színdarabjában, amely lassan négy évtizede szerepel a Vígszínház repertoárján.

A magyar vonatkozások mellett nem szabad elfeledkezni a Casablanca első magyar szinkronváltozatáról.

Humphrey Bogartot Kálmán György szólaltatta meg, a figura intellektuális és melankolikus oldalát kidomborítva, Ingrid Bergmant a finom érzékiségű Várady Hédi, Claude Rains rendőrkapitányát pedig Agárdi Gábor fanyar, öniróniától sem mentes hangján ismertük meg – ők még hasonlítottak is egymásra – Paul Henriednek Avar István, Conrad Veidt-nek Somogyvári Rudolf volt a magyar hangja, Dooley Wilsonnak pedig nem más, mint az egyébként dörgő orgánumáról elhíresült Bessenyei Ferenc!

Ahogyan Hollywoodban mindeddig sikerült megakadályozni a film kiszínezésére vagy folytatására irányuló törekvéseket, reméljük, a magyar televízióban sem akarja senki „áthangolni” néhai nagy színészeink halhatatlan alakítását. Még akkor sem, ha a Nagy Vilma által 1966-ban írt magyar szövegkönyv helyenként finoman szólva is az eredetinek „szabad fordítása.” A közmondásossá vált „Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete”, amit még Emir Kusturica is idéz a Macskajajban, a magyar változatban így hangzik: „Louis, maga épp olyan szentimentális, mint én". Lehet, hogy a korabeli magyar filmcenzoroknak nem tetszett, hogy az antifasiszta összefogást itt két nem éppen feddhetetlen jellemű, ideológiai szempontból is kifogásolható „nyugati” férfi jelképezi?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás a TV2-n: meglepődtek a nézők, visszatért egy népszerű műsor
Elindultak a Kincsvadászok új részei, emiatt borult az eddigi műsorrend. A Házasság első látásra korábban kezdődik, a Legyen Ön is Milliomos! pedig később.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 18.



Hétfő estétől új műsorrenddel jelentkezik a TV2, a változás a csatorna teljes hétköznap esti sávját érinti.

A Házasság első látásra a korábbi 19:45-ös kezdés helyett már 19:20-kor képernyőre kerül, ezt követően 20:40-től a Kincsvadászok vadonatúj részei láthatók, az estét pedig 22:00-tól a Legyen Ön is Milliomos! zárja.

Az eddigi műsorrend a népszerű műtárgy-kereskedő show visszatérése miatt borult, a változás viszont sok nézőt váratlanul ért. A TV2 közösségi oldalain számos értetlenkedő hozzászólás jelent meg.

„Kedves TV2, most mi ez? A Házassâg első látásra 21:20-ig van írva. Akkor most, hogy van ez?” – kérdezte egy kommentelő.

„Hogy került a Kincsvadászok ide?” – írta egy másik.

A Kincsvadászok stábja nem változott: a műsorvezető Till Attila, a műtárgyszakértők Kelen Anna és Megyesi Balázs, a kereskedői székben pedig dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és Molnár Viktor foglalnak helyet. A műsorban civil eladók hoznak be különleges tárgyakat a stúdióba, ahol azokat szakértők értékelik, majd a kereskedők licitálnak rájuk. A műsor sikerét a tárgyak mögötti történetek, az értékbecslés és az alku izgalma adja, a csatorna a mostani évadban a szokatlan darabokra és a már ismert, stabil szereplőgárdára épít.

A Palik László nevével fémjelzett Legyen Ön is Milliomos! 2025-ben több új etappal tért vissza, és ismét a TV2 egyik rendszeres esti műsorává vált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Jani, nem jön a vonat!” – a Bankrupt új dala a MÁV-ot állítja célkeresztbe
Alig néhány hónappal azután, hogy megénekelték „Repülős Petit”, újra támad az utóbbi évek talán legtöbb politikai-közéleti dalát szállító zenekar. Premier!
L.D. - szmo.hu
2025. november 19.



„Ez a szám egy rendőrautóban fogant, útban a veszprémi vasútállomás felé, ahová a járőrnek kellett négyesével bevinnie a sztrádán lerohadt vonatpótló busz utasait. Amióta a Batidai Vámpír kezében a MÁV, bárki gazdagodhat hasonló élményekkel, ha kénytelen igénybe venni a vasúti szolgáltatást, így nem lesz nehéz azonosulni a dalszöveggel.”

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Gerendai Károly a Sziget megmentéséről: A politikusok azt a játékot játszották, hogy ki rántja el előbb a kormányt
Az üzletember szerint a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.


Gerendai Károly volt a Della, a 24.hu gazdasági podcastjának vendége, melyben többek között arról beszélt, hogy miért és hogyan vette vissza a Sziget Fesztivált.

Az üzletember azt mondja, nem tervezte, hogy újra „szigetezni” fog, egyszerűen azzal a ténnyel szembesült, hogy az eddigi tulajdonosi kör kivonul a magyar piacról és nem folytatják tovább a fesztivált sem. Amikor felkínálták neki a lehetőséget, hogy a helyükre lépve megmentheti a Szigetet, akkor szembesült ezzel a kihívással.

Az interjú rögzítésekor még nem volt végleges döntés a Fővárosi Közgyűlés részéről a közterület-használati szerződésről, ami a fesztivál megrendezésének kulcsa. Gerendai Károly elmondta, bizonytalansági tényező még van, de bizakodó, mert a frakciók jelezték, hogy a legutóbbi kérelmüket már támogatni fogja a többség. A közgyűlésben zajló vitákat egyenesen pejoratív jelzővel illette.

„Tudom, hogy milyen jó szó erre, ez a tényleg cirkusz, kutyakomédia, nem tudom micsoda, mert nekem tényleg egyszerűen abszurd volt, hogy miközben mindenki arról beszél, hogy legyen Sziget, meg kell menteni a Szigetet, a végén gyakorlatilag az volt az érzésem, hogy azt a játékot játsszák, mint amikor két autó megy egymással szembe és kirántja el előbb a kormányt, és a végén ugye egyik se rántotta el a kormányt, aminek az lett a vége, hogy majdnem nem lett Sziget”

– fogalmazott. Szerinte végül utólag történt egyfajta „kormány elrántás”, ami oda vezetett, hogy újra be tudták adni a kérelmüket.

Gerendai elmondása szerint a szavazás másnapján találkozott Magyar Péterrel, ahol megegyeztek azokról a feltételekről, amelyekkel a TISZA Párt frakciója is támogatni tudja az előterjesztést. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter politikai haszon reményében járt-e el, Gerendai úgy felelt:

„Én inkább úgy fogalmaznék, hogy szerintem ő nem politikai haszonszerzés, hanem politikai kármentés reményében tette ezt a lépést szerintem.”

Úgy véli, a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.

„És valószínűleg ez volt az a pont, ahol ők is azt felmérték, hogy ez rájuk éghet ez a helyzet, hogy akkor a végén esetleg a Tisza-szavazók egy része azt gondolja, hogy ez mégse szimpatikus ez a politikai formáció számára, hogyha egy ilyen kérdésben nem álltak ki és elkaszálják”

– mondta, hozzátéve, hogy a TISZA és a Fidesz-frakció is tartózkodott, ami majdnem a Sziget végét jelentette.

Állítása szerint a közgyűlésen egyedül Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az ő emberei kérdezték meg arról, hogy mit gondol a pártok által benyújtott módosító indítványokról. Ezek között szerinte egészen furcsák is voltak, például hogy a Sziget vegyen buszokat vagy adjon aranyrészvényt a fővárosnak.

„Abszolút azt éreztem, hogy itt majd zajlik a kampány, és egyszerűen mindenki elfelejtkezik arról, hogy hát közben ott a sok bába között mi lesz a gyerekkel”

– jellemezte a helyzetet.

A jobboldali médiában megjelent narratíváról, miszerint egy ukránokat pénzelő amerikai tőkealaptól veszi vissza a Szigetet, Gerendai azt mondta, ez a „ne sírjak vagy nevessek” kategória. „Tényleg egyszerűen abszurd, hogy milyen ötleteket tudnak egyáltalán kitalálni” – jelentette ki. Hozzátette, elkeserítőnek tartja, hogy nehéz elképzelni, hogy valaki egyszerűen csak meg akarja menteni a fesztivált, ami szerinte a főváros, az ország, a fiatalok, a kultúra és a turizmus közös érdeke.

A korábbi, saját időszakát érő kritikákra is reagált, miszerint a Sziget nulla közeli eredményt hozott, a pénzt pedig a járulékos vállalkozásokon keresztül vették ki. Gerendai szerint ez egy „klassz összeesküvési elmélet”. Állítása szerint visszanézve a 17. Szigetig, kilenc nyereséges, négy nullszaldós és négy veszteséges évük volt. Feltette a kérdést:

„Mi értelme van, hogy kilopjam a saját cégemből egy másik cégembe a pénzt? Így is úgy is adót kell fizetni utána.”

Elmagyarázta a sokat kritizált nagykereskedelmi modelljüket is: eszerint a nagyker árrésébe építették be a vendéglátósok által fizetendő díjat, ami így a forgalomtól függött. Ez egyfajta kockázatmegosztás volt, és a bevétel a Sziget kasszájába folyt be.

Gerendai kritikusan beszélt a korábbi külföldi tulajdonosok stratégiájáról. Szerinte a probléma az volt, hogy egy kaptafára próbálták működtetni a nyolcvanvalahány fesztiváljukat. A Sziget esetében ez a stratégia, ami a sztárfellépőkre (line-up) épült, nem működött.

„Ez egy kis lélekszámú, nem annyira fizetőképes piac, ahol nagyon nehéz lesz csak napijegyekből sokat eladni a fellépők neveire”

– magyarázta.

Rámutatott, hogy a külföldi látogatókat nem lehet csak a fellépőkkel becsábítani.

„Hogyha valaki csak azt tudja, hogy ki lép fel egy fesztiválon, akkor azért mondjuk egy angol fiatal föl fog ülni egy repülőre, hogy egy angol zenekart nézzen meg, hát azt otthon is megkapja.”

Ezzel szemben ők korábban a Sziget egyediségét, a sokszínűséget és Budapest vonzerejét kommunikálták.

A stratégiaváltás hatását számokkal is alátámasztotta. „Még mondjuk a 2010-es évek vége felé, tehát még az utolsó években, amikor még mi is részt vettünk, akkorról tudom a számokat, akkor nagyságrendileg 50-60 ezer bérletet adtunk a szigetre, és ennek a 85%-át külföldön. Most 22.800 bérlet volt már az utolsó évben eladva, és már ennek is csak a 70%-a külföldön.” Szerinte a magyar látogatók száma nem esett vissza, a külföldieké viszont jelentősen. Ennek egyik konkrét okaként a 26 országban működő képviselői hálózatuk leépítését nevezte meg, ami szerinte „életveszélyes döntés” volt.

A jövőbeli tervekről elmondta, mindenképpen meg akarják erősíteni a fesztivál kulturális kínálatának egyéb lábait, és nemcsak a programokra, hanem a szolgáltatásokra, a kommunikációra és a látványvilágra is több forrást szánnak. Célja, hogy a fesztiválélményt erősítsék, mert a legnagyobb előadók már kevésbé preferálják a fesztiválokat.

„Nekünk abban a modellben kell újra visszakormányozni a szigetet, amilyen régen is volt, tehát hogy mi 60-70%-át úgy adtuk el a jegyeknek, hogy még nem hirdettünk programot”

– vázolta fel a célt. Emellett szeretnének nyitni a régebbi, 30-40-es korosztály felé is, nem csak a Z-generációra fókuszálni.

Az üzleti háttérről elmondta, a Sziget Zrt.-t visszavásárolták, de a Sziget brand a korábbi tulajdonosnál maradt, amiért licencdíjat fizetnek. A fesztiválszervező csapat megmarad, Gerendai elsősorban a stratégiai irányok meghatározásában vesz részt. Heti két napot tervez a Sziget-irodában tölteni, ami miatt leginkább az utazásairól kell lemondania, de a vendéglátós érdekeltségeinek napi működését egy felépített menedzsmentcsapat viszi tovább. Az új projektek indítását azonban újra kell gondolnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Szépművészetiben balhézva és a Dunán hajókázva sem kápráztatnak el igazán a Szemfényvesztők 3 illuzionistái
Azért így is akad néhány csavaros trükk a tarsolyban, csak ne lenne minden karakter ennyire elszállva magától.


Kilenc év után folytatódik a „robinhoodkodó” bűvészbanda kálváriája. A Szemfényvesztők 2013-ban meglepetéssikert aratott: a David Copperfield babérjaira törő illuzionisták látványos akciókkal megtűzdelt és csavaros heistfilmje 351 millió dollárt termelt a világ mozijaiban, ami, ha belegondolunk, mégsem olyan nagy csoda, hiszen olyan sztárokkal volt karimáig pakolva a film, mint Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher, Mélanie Laurent, Common vagy Caitríona Balfe. A minőségről alapvetően ritkán gondoskodó Louis Leterrier rendező (A szállító 1-2, A nyakörv, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Agyas és agyatlan, A leszámolás, Halálos iramban 10) akkor egész szépen betalált, és egy valóban szórakoztató és meglepő fordulatokkal teli filmet tett le az asztalra.

Nem is kellett hát nagyon sokat várni a folytatásra, 2016-ban érkezett a Szemfényvesztők 2. A rendezői széket ezúttal a szintén nem túl erős filmjeiről ismert Jon M. Chu (Step Up 2-3, G.I. Joe: Megtorlás) foglalta el, aki csak később kezdett igazán értékelhető mozgóképeket összerakni (Kőgazdag ázsiaiak, In the Heights – New York peremén, Wicked). A Szemfényvesztők 2 zárta le a rossz korszakát, amely sajnos nem tudta megismételni az első etap erényeit, a gyenge sztori és a fantasztikumot súroló nevetséges jelenetek (a kártyadobálós szcéna eléggé hírhedt lett) megtették a magukét. Az anyagi siker azonban most sem maradt el (főként az USA-n kívüli terepeknek köszönhetően), összesen 334,8 millió dollárt kalapoztak össze a mágusaink, tehát csak egy kicsivel kevesebbet, mint az első résszel.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a visszaesés (az Egyesült Államokban csak 65 milliót hozott) elegendő volt ahhoz, hogy a Lionsgate stúdió egy időre parkolópályára állítsa a franchise-t.

Végül azonban újra összegyűlt a banda (legalábbis a nagyja), hogy kilenc évvel a legutóbbi húzásuk után ismét valami nagyon villantsanak. A harmadik alkalomra is új rendező vállalta el a levezénylést, méghozzá a főszereplő Jesse Eisenberg régi haverja, Ruben Fleischer, akivel korábban együtt forgatták a Zombieland első és második részét, valamint a 30 perc vagy annyi se című akció-vígjátékot (Fleischer azért ezek mellett nagyot ment a Venommal és az Uncharteddal is).

Hőseink, avagy a Négy Lovas visszatér, és velük együtt egy új generáció illuzionistái is színre lépnek. Nem kis feladatra vállalkoznak: minden idők legjobban őrzött, legértékesebb ékszerét, a Szívgyémántot tervezik becserkészni a gonosz cégvezér Veronika Vanderbergtől (Rosamund Pike).

Pontosabban csak Atlas (Jesse Eisenberg) vág neki a társai nélkül a körmönfont rablásnak, amelyhez egy új, fiatal illuzionistatriót kér fel társnak, akik épp a Négy Lovas álcája mögött kopasztottak meg legutóbb egy sokakat megkárosító, milliomos kriptohuszárt. A színész Bosco (Dominic Sessa), a fürge June (Ariana Greenblatt) és az „agy” Charlie (Justice Smith) belemennek a játékba, a balhé közben azonban feltűnnek a régi Lovasok is, a kártyazsonglőr Jackkel (Dave Franco), a szabadulóművész Henley-vel (Isla Fisher) és a hipnotizőr Merritt-tel (Woody Harrelson), akik, Atlashoz hasonlóan, kaptak egy új kalandra invitáló kártyát egy titokzatos megbízótól. Vagyis a veteránok és az ifjoncok kénytelenek összefogni a közös nemezissel szemben.

Persze nem eszik olyan forrón a kását egy Szemfényvesztők-filmben, így megannyi csavarra és trükkre kell számítani a játékidő alatt.

Sajnos azonban ezek közül továbbra sem működik mindegyik. Alapvetően nagy gond ezzel a franchise-zal, hogy pontosan tudjuk, a benne szereplő színészek nem igazi illuzionisták, így az általuk bemutatott trükkök láttán sem esik le az állunk, hiszen tisztában vagyunk vele, nem igaziak.

A Szemfényvesztők-filmekben ráadásul már olyan kunsztokat mutatnak be, amelyekre egyszerűen nem is lehet magyarázat, legalábbis a fizika törvényei szerint elfogadhatók, szóval időnként átnézünk a fantasy műfajába is. Ebben a harmadik rész sem kivétel.

Bár a forgatókönyvírók próbálnak időnként különféle magyarázatokkal előállni a trükkökre, azok a legtöbb esetben igen kevésnek bizonyulnak. Ráadásul ebben az epizódban is kapunk egy, a második rész kártyadobálós pillanatához hasonló kínos jelenetet: amikor a hét főhős egymást túllicitálva próbál menősködni saját képességeivel a kastélyban. Jujj!

Azért van jó hírünk is. A fentieket leszámítva egész szórakoztató lett ez a rész, amelyben valóban akadnak meglepő csavarok, amikre talán csak a legedzettebbek jönnek majd rá. A casting is szuper, az új színészek ügyesek, bár mind nagyon el vannak telve maguktól, de Dominic Sessa (Téli szünet), Ariana Greenblatt (65, Ahsoka, Barbie, Borderlands) és Justice Smith (Jurassic World: Bukott birodalom, Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jól hozzák a karaktereiket, és sokkal emlékezetesebbek, mint az „öreg rókák”.

Ráadásul nekünk, magyaroknak is tartogat kukkolnivalót a film, hiszen azt részben Budapesten forgatták, így a szemfülesek nem egy fővárosi helyszínt könnyedén kiszúrhatnak (többek között a Szépművészeti Múzeumot, az Operaházat vagy a Dunán hajókázva a háttérben a Rákóczi hidat).

Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a borzalmas második résznél jobb lett a Szemfényvesztők harmadik kalandja, az első frissességének és körmönfontságának azért híján volt, szóval továbbra is elkelne még néhány ütősebb trükk a szereplők ingujjaiba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk